Nógrád, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-15 / 244. szám
NföGR A D 1967. október 15.. vasárnap Biztató jelentett h.étbodonyból Olten ét emlékeiből A rendes kerékvágásban Délidő van és vezetőségi ülésre készülődnek Kétbodony- ban. Jakab Ferenc, az elnök, már ott ül az asztalnál. Mellette Bálint János, a kétbodo- nyi üzemegység vezetője. Majd Pekári László, a főagronó- mus, a főállattenyésztő, Filó András, a párttitkár, a két Raksányi, a szentesi és a kis- ecseti üzemegységek vezetői, Demeter Pálné meg a többiek. Változtak a gondok Miről is esik ilyenkor a legtöbb szó? Arról, hogy újra eljött az ősz, meghozta a szántás, vetés, a termés betakarításának gondjait. Mindenki igyekszik adni valamit a maga tapasztalásából, hogy rendjén menjenek a dolgok a közösben. Végül mégis Pekári Lászlónak helyeselnek. Neki az a véleménye: a nagyüzemi jellegnek elsősorban a munka szervezettségében, a munkafolyamatok gépesítésében kell megnyilvánulnia. Így aztán egy-egy táblát hat—hét traktor is szánt. De legalább eny- nyi gép szükséges a vetés idején is, hogy október húszadikáig földbe kerüljön a búza. Hallgatja az ember az okos érveket és közben akaratlanul is visszapergeti az időt. Vonulnak a másfél—két év előtti napok, hónapok, s mindegyik viszi magával gondjait, bajait. Azok egészen más természetűek, sokkal nyomasztóbbak voltak, mint a mostaniak. Akkor a vezetés, a szervezetlenség káros következményei nehezedtek súlyos teherként a szövetkezetiekre. Például drága pénzt adtak ki takarmányért, s közben a megtermelt érték kint veszett A munkaegység értékét még az állami támogatás sem tudta elfogadhatóra növelni. Voltak olyan hónapok is, hogy mindössze nyolc forintot ért egy—egy munkaegység. A tagoknak nem futotta bérre, de a vezetők vásároltak. Munkaruha címén szivacskabátot, bokszcsizmát. Az ügy hullámai még akkor is csak nehezen csillapodtak, amikor a szövetkezetben fegyelmi vizsgálatot tartottak. Ezt a vezetők szigorú felelős- ségrevonása követte, s közülük néhányat leváltottak tisztségéből. Helyükre, az idei tavaszon újakat választott a termelőszövetkezet tagsága. munkát a földeken, az állattenyésztő telepeken, mindenütt, ahol a szövetkezet tagjai és alkalmazottai dolgoznak. Gazdálkodással értelmet adni a közös munkának. Rendszeres előlegfizetéssel visszaszerezni a félrevezetett tagok bizalmát. Mindez azért sikerült Kétbodonyban, mert a vezetők igényelték, kérték a tagok véleményét, amikor a legrövidebb utat keresték, hogy a szövetkezet kijusson a kátyúból. Jakab Ferenc elnök, Pekári László főagronómus, a főkönyvelő, az állattenyésztő szeme előtt egyaránt ott lebeg: a szövetkezet gazdái a tagok. A vezetők a tagság bizalmából irányítanak. Arra meg éppen ez a termelőszövetkezet szolgál példával: nem jutnak messzire azok, akik visszaélnek ezzel a bizalommal. Az emberek dolga A bizalomról, a bizalmasokról, a kedvszegett tagokról legtöbbet talán a dohány mesélne, ha egyszer megszólalna. Helyette azonban Párizs Istvánná és Demeter Pálné a két szocialista címért küzdő munkacsapat vezetője háborog még most is, ha szóba kerül Teplánszki István neve. A dohánykertész nem volt tagja a szövetkezetnek, a felesége já- rogatótt el a közösbe. Ö viszont arra vállalkozott, leveszi a vezetők válláról a terhet, megszervezi a dohánytermesztést. Megkötötték a szerződést, amelynek értelmében Teplánszki István megkapott mindent, amire csak szüksége volt. Saját szakállára gazdálkodott a pénzzel, a munkaegységgel, a munkaerővel. Hogy hogyan? Magának 1200 munkaegységet írt jóvá. Az asszonyoknak meg, — ki mennyire nyerte meg a szimpátiáját —, száz— százötven—kétszáz egységet adott egész évi munkájukért. Most a tavasszal az új vezetőségnek is felajánlotta szolgálatait a dohánykertész. Jakab Ferenc azonban a biztosabb, egyenes utat választotta. Az asszonyokhoz fordult segítségért. A 25 hold dohányt három szocialista címért küzdő asszonycsapat műveli. Demeter Pálné, aki a szentéi dohányosokat vezeti azt mondja: 8 mázsás termést vállaltak holdanként, de több lesz 10 mázsánál. S ez nem pusztán szentéi rekord. Így van ez az egész termelőszövetkezetben. Az alakuló rendben, lassan helyét leli minden ember. Az olyan is, amilyen Cubó István. Annak idején a két- bodonyi kis termelőszövetkezet elnöke volt. Az egyesülés előkészítésében nagy érdemeket szerzett. 1965-ben a nagyszövetkezet elnöke lett. Leváltása után méltatlankodott. Fogadkozott: nem lépi túl portájának kerítését. Aztán az idő jobb belátásra bírta. Dolgozni kezdett. Megbízták az állattenyésztési brigád vezetésével. A vezetőségi gyűlésen szóba került a neve, hogy sokat és jól dolgozik. Jakab Ferenc tanácsára a vezetőség úgy döntött, 10 munkaegységgel felemeli havi járandóságát. Nagyüzem módjára Pekári László, a főagronómus siet a példával, hogy bizony sokszor a gazdálkodást, a szervezést is magyarázni kell az embereknek. Az már nem képezi vita tárgyát Kétbodonyban, hogy az állattenyésztés, a takarmány- és gyümölcstermesztés hozza a legnagyobb és egyben a legbiztosabb jövedelmet a közös gazdaságnak. A vezetőség ezért úgy döntött: szakosítják az üzemegységeket, Kétbodonyban már elkészült a korszerű követelményeknek megfelelő, gépesített istálló. A tehénállományt itt vonják ösz- sze. A nagyüzemi tenyésztés, állatnevelés előnyeit se szeri, se száma, annyit magyarázta már a főagronómus, a főállattenyésztő. S lám a kisecseti tehenészek közül néhányan most mégis értetlenül nézik az intézkedést. Petrovics János azt mondja: a tehenészek nem értik, miért tekinti a vezetőség mostohagyereknek a kisecseti üzemegységet. Ilyen gondok közepette alakul, formálódik a közös gazdálkodás Kétbodonyban, az Egyesült Erő Termelőszövetkezetben. És a vezetők, a tagok mégsem nyugtalankodnak. Nincs okuk rá. Hiszen egészen más természetűek ezek a viták, mint a korábbiak voltak. Vincze Isvánné A iaskeiiti harcokban — Uradalmi cseléd volt az apám, én is fél kommencióval kezdtem a munkát még amikor itthon voltam, nem kerültem a frontra — kezdi visszaemlékezéseit a zagyvapálfalvi Márkus József. — Aztán arra gondoltam: mégse jussak később koldusbotra, meg nyugdíjas állásom legyen, tehát elmentem a MÁV-hoz dolgozni. Egyszóval szegény ember voltam. Mindezt azért mondom el előre, hogy köny- nyebben megértse, miért is lettem én vöröskatona. Hosszú ennek a sora. — Egyéves katona voltam, amikor kitört az első világháború. Tamasovnál ütköztünk meg először. A srapnel engem sem kímélt. Megsebesültem, visszavittek Csehszlovákiába, kórházba. Nem sokáig hagytak itt, mert kellett a katona. Megjártam Prágát, majd Besztercebányára kerültem géppuskás tanfolyamra. Ezerkilencszáztizenöt májusában így kerültem Gorlice alá. Az volt a nagy harc! A gorlicei áttörést a történelem is megörökítette ... Az volt számunkra a nagy öröm, amikor megtudtuk, hogy Breszt-Litovszkban Lenin megkötötte a békét II. Vilmossal. Ebből bizony nem lett béke, a harc tovább folytatódott. Ezerkilencszáztizenhat júniusában aztán fogságba estem ... — A kijevi munkaelosztóban azt kérdezték tőlem: — No, Márkus, hol akarsz dolgozni? — Nekem mindegy — mondom, — csak munka legyen. Murmanszkba kerültem, vasutat építettünk. Hideg volt, nem bírtuk sokáig. Az emberek nagy többsége megbetegedett, én is. Jók voltak hozzánk az oroszok, segíteni akartak rajtunk. Egyszer aztán kiadták a parancsot. Irány Taskent! Harminchat napig utaztunk. — Nehéz volt az életünk. Kevés volt az élelem, a ruhánk is rongyos volt már. Az egyik napon futótűzként terjedt el a hír: „kitört az ellenforradalom”. Mi is szétszéledtünk a táborból. Az utcán megszólít bennünket egy katona. — Kik vagytok? — kérdezte tőlünk. — Magyar hadifoglyok — válaszoltunk szinte egyszerre. — Meghalunk éhen — Aztán megalakult a harmadik forradalmi lovas tüzér- ezred, ennek lettem a katonája. Usztanovszki lett a parancsnokunk. Nagyszerű katona volt. Utcáról utcára harcoltunk. Minden talpalatnyi földért vér folyt. De sikerült, győztünk! Nagy lett az erőnk. A vagongyári munkások, a várbeli katonák, meg mi. Szóval menekültek a fehérek. Romboltak, pusztítottak. Ahogy menekültek, felszedték a vasutat, hogy ne jussunk utánpótláshoz, ne közlekedjék a vonat. Hasznát vettük a murmanszki tapasztalatoknak. Helyreállítottuk a vasutat... Teltek a hónapok, az évek. Jött a hír, hogy az Aral-tó környékén Kolcsakék garázdálkodnak. Ellenük kellett vonulni. A harmadik forradalmi lovas tüzérezredre esett a választás. — Elvtársak! Becsülettel helytálltak a taskenti harcokban. Most Kolcsak ellen kell megmutatni, mit tud ez az ezred. Irány, az Aral-tó! — hangzott a parancs. Nagy harcokat vívtunk itt is. Volt veszteségünk, de még több a fehéreknek. Tudtuk, ki kell tartani, a fehérek már nem bírják sokáig. Jól számítottunk. Küldöttség jött hozzánk, a parancsnokot keresték. — Mit csinálnának a vörösök, ha átjönnénk hozzájuk — kérdezték a parancsnokunkat. — Ha békés szándékkal jöttök és fegyver nélkül, akkor semmit. Szívesén fogadunk — volt a válasz. A fehérek visszamentek a többiekhez. Nem telt el sok idő, talán csak néhány nap, s közénk jöttek a fehérek. Zenekarral együtt. Sokan mindjárt azt-kérték: hadd álljanak be a vörösök közé. Harcolni akarnak most már Kolcsak ellen. Azt mondták: mi is munkások, meg parasztok vagyunk, jóvá szeretnénk tenni vétkeinket. Szovjet-Oroszországért harcolunk! Erre nagy ünnepet rendeztünk, felvonulással Taskent utcáin. Tüntetés volt ez a javából a forradalom mellett. Mint minden, ez a harc is véget ért. Leszereltünk. Moszkvába utaztunk, vártuk, hogy bekerüljünk a hazainduló csoportba. Amíg harcoltunk, könnyen teltek a napok. Most meg, mintha ólomlábakon járna az idő. A betegeket vették sorba, azokat küldték először haza... mondtuk a katonának. — Gyertek közénk, vöröskatonának. Szükség van rátok. Mentünk. Fegyvert, ennivalót kaptunk. A harc mind jobban kiéleződött. A vagongyári munkások vezették, meg a várbeliek tartották magukat — Tartsatok ki — üzentük' be a várba. — Mi, itt kint megvédjük a forradalmat! Még egyre nagyon jól emlékszem. Amikor győzött a forradalom, nagygyűlést rendeztek Moszkvában. Ott voltunk mi is, magyarok, vöröskatonák. Ügy emlékszem Lenin elvtárs beszélt hozzánk. Felénk fordult az emelvényről, s azt mondta: — Amit tanultatok ebben a nagy iskolában, érvényesítsétek otthon. Mondanom sem kell, megfogadtuk a tanácsot ... Somogyvári László Új arc a faluban Ki erőfeszítések Azóta mindössze néhány hónap telt el. Az ítélkezés talán korainak tűnne. Annyi azonban már most is látszik, a közös gazdaság élete végre a megszokott, rendes kerékvágásba zökken. A vezetők, a traktorosok, a termelőszövetkezeti tagok élik szorgos hétköznapjaikat. A közelmúltban a Nemzeti Bank is vizsgálódott Kétbodonyban. Az eredmények jók. Nem táplálnak semmiféle elbizakodottságot, de megnyugtatják az embereket. A szövetkezet összességében teljesíti éves termelési tervét. A harminckét forintos munkaegységnél többet fizethetnek. Még akkor is, ha gondos gazda módjára három —négyszázezer forintot tartalékolnak. Jakab Ferenc, az elnök, szerény ember. Amikor az eredményeket sorolja megjegyzi: könnyű úgy előre jutni. ha ott van mögöttük az ártámogatásos rendszer, a maga egymillió-hétszázezer forintjával. Ennyit hoz ugyanis az idén végtermék-dotációval a búza, az aprómag, a tej, a szarvasmarha-hizlalás. Filó András, a párttitkár azonban mást is mond. Azt, hogy pénz nélkül valóban nem sokra mentek volna. De állami támogatás tavaly, meg azelőtt is volt, s mégsem haladtak rendjén a dolgok. Ezzel aztán ott is vagyunk a lényegnél, a vezetés koránt sem jelentéktelen erőfeszítéseméi. Meg kellett szervezni a ősz elején új arc tűnt fel a faluban. Nem keltett különös figyelmet; Érsekvadkerten sok idegen megfordul. Aztán elterjedt hamar a hír: a művelődési otthon új igazgatója jött meg. No, isten éltesse, majd elválik, mit tud. Az esemény' fölött hamar napirendre tértek a helybeliek. Utóbbi években egymást váltották itt a vezetők a művelődési otthon élén, szinte egymásnak adták a kilincset, — különben alig történt egyéb. Ment minden a maga korábbi medrében tovább. A mostani, új ember nyakába vette a községet. Bekopogott a termelőszövetkezeti portán, elment a gépjavító állomásra, a földművesszövetkezeti irodára, felmérni, számba- venni a lehetőségeket: anyagierkölcsi bázisát a munkának. Aztán leült, tervet fogalmazott: hogyan kellene-lehetne. Az első tapasztalások elkedvetlenítették. Adott feltételek között a tervek realitása is korlátos. A lehetőségeket tágítani csak az egész faluközösség támogatásával lehet. Ez volt első és legfontosabb felismerése a művelődési otthon új igazgatójának, Leukó Al- bertnek. Így jutott el sorra, azokhoz, akiktől támogatást remélhetett a bontakozó tervek kivitelére. A gépjavító állomáson például azt mondták neki: szívesen segítünk anyagiakban, ha mi is hasznát vesszük a segítésnek. Szervezzen a dolgozóinknak ismeretterjesztő esteket jó szakemberekkel. A ktsz-ben, a termelőszövetkezetben ugyanígy vélekedtek, s a Magyar—Csehszlovák Barátság Tsz külön is szívélyes készséget mutatott az ügyek iránt: televíziót ajándékozott a művelődési otthonnak, s nyolcezer forintot helyezett kilátásba az esztendőre. Sólyom Ferenc, a főkönyvelő igazán dicséretes példáját adta a közeledésnek. Ezt tapasztalhatta Leukó a községi tanács vezetőinél is, amikor arra terelődött az igény: engednék át rendszeres napokon klubéletre a tanácstermet. A falu, művelődési munkatervét szeptember végén aktívaértekezlet vitatta meg. Ott voltak a művészeti együttesek tagjai, a tömegszervek küldöttei, intézmények vezetői. A tanács elnöke, Görbe Imre szép összegezésben vázolta, mit vár a község a művelődési otthontól. Tehát: mit vár és mire vállalkozik ezek után az otthon? Az igazgatói szobában beszélgetünk erről Leukó Albertiéi. — A község eddigi rendszeres kulturális életének — mondja — egyik legnagyobb kerékkötője a helyiséghiány volt, ahol a klubmunka különféle formái fejlődhettek volna. Ahol kellemes, szép környezetben találkozhatnak az emberek, kicserélhetik gondolataikat, megvitathatnak érdeklődésüknek tetsző politikai; művészeti, tudományos, szakmai dolgokat. Most ez a problémánk megoldódott. Heti három alkalommal a tanácsház nagytermében kötött- és szabadfoglalkozású klubesteket, vitaösszejöveteleket, élmény- beszámolókat, szellemi vetélkedőket, filmvetítéseket rendezhetünk. Nagy eredmény ez a fejlődés, lehetőségét nézve, olyannyira, hogy szeretnénk benevezni a KISZ Kiváló Ifjúsági Klub mozgalmába. Rendelkezünk a kellemes klubélet eszközeivel: rádióval, magnetofonnal, lemezjátszóval és a tsz jóvoltából immár televízióval is. Eddig egyetlen olyan nyilvános hely sem volt a faluban, ahol társas formák között nézhettek volna televízióműsort az emberek. A heti klubprogramok harmadik napja ezután tv-nap lesz, ahol megvitatjuk a látottakat. — Milyen konkrét segítségre számíthatnak még az általános kulturális-népművelési munkában? — A gépjavító állomás ígéretet tett, hogy a szakmai ismeretterjesztéshez minden anyagi segítséget megad, a földművesszövetkezet elvállalta a népitánc-együttes anyagi ellátását, a szakvezető tiszteletdíjának fedezését. Az éves munkaprogram fontosabb eseményeire terelődik a szó. — Tulajdonképpen két szakaszról beszélhetünk — közli —, oz év még hátralevő részéről és a jövő évi tervekről. Havonta rendszeres vendégünknek ígérkezett az Állami Déryné Színház és műsorokat kötünk le az ORl-val is. Október 9-én elindítottuk a szovjet filmhetek sorozatát, három filmalkotásból ankéto- kat rendeztünk. Október 20-tól nagy akciót bonyolítunk le: háromfordulós szellemi vetélkedőre hívjuk meg a fiatalokat politikai, irodalmi és művészeti témakörben. A döntőre előreláthatólag november 24-én kerül sor. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóját kiállításokkal, ismeretterjesztő előadássorozattal szolgáljuk, az általános jellegű ismeretterjesztő tevékenységet pedig a kínálkozó lehetőség szerint munkahelyekre is kiterjesztjük. Dr. Légrády László községi orvos vállalta, hogy magnetofonra vett szórakoztató műsorokat, egészségügyi előadásokat bocsát rendelkezésünkre, s mi azokat a termelőszövetkezeti dohánysimitók- ban szólaltatjuk meg. Hasonló céllal veszünk magnóra regényeket, elbeszéléseket, így az irodalomterjesztésben is jó szolgálatot tehetünk. — Münkatérvünkben jelentős helyet kapott a felnőtt- oktatással, a gyermekfoglalkoztatással járó teendő, a szakköri és az öntevékeny művészeti élet szervezése is. Ez utóbbiakból említhetem, hogy sokat várunk a meglevő fotókör mellett most szervezendő filmszakkörtől, melynek feladata, hogy rendszeresen megörökítse a község jelesebb eseményeit, ezzel dokumentációsán támogassa a honismereti szakkör fáradozását. Működő öntevékeny együtteseink mellett most szervezünk irodalmi színpadot, gyermek színjátszó- és bábcsoportot. Leukó Albert lelkes és agilis tervező és szervező, ám a továbbiakban válik el, hogy a vázoltakból mennyire futja ereje és lehetősége. De mintha gondolatunkba látna, így összegezi a beszélgetést: — Azt szokták mondani: új seprő jól seper... Ha megkapom mindazt a támogatást, amire ígéretet bírok, ha a község vezetői, társadalmi szervei mellém állnak, a munkám eredménye nem maradhat el és bizonyára tartósul majd Ersekvadkert szellemi, kulturális életében. (barnav
