Nógrád, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-15 / 244. szám

jw. október 15., vasárnap NÖGR4 0 3 Csend és nyugalom... Reform és céltudatosság Hajnali öt órakor Tamás Tibor, az ÉMÁSZ salgótarjáni üzemviteli központjának veze­tője körülnézett Mindenki itt van. A „hadműveletet” lebo­nyolító brigád tizenkét tagja. Eligazítás, majd ki a rádiós­kocsin, ki más járművön távo­zik. Pontosan öt óra negyven perckor bekapcsolják az acél- áiugyári erőmű harmincöt ki­lovoltos teljesítménykapcsoló­ját. Egy perc múlva az acél­árugyár! alállomáson kikap­csolták az ÉMÁSZ harmincöt kilovoltos vezetékének telje­sítménykapcsolóját, gyűjtősín- szakaszolóját és vonali szaka­szolóját. Ez után még öt kap­csolási művelet. A város és a megye különböző pontjain pe­dig több száz. Nyolc óra tizenhét perc. A diszpécserasztalnál ülő ember leteszi a telefonkagylót. Befu­tott az utolsó jelentés. Felpil­lant: az alállomás berendezé­sei feszültségmentesek. A terv­szerű megelőző karbantartás egyszer egy évben esedékes nagyjavítása, szemléje meg­kezdődhet Tamás Tiborral most Nóg- rád megye idegközpontjának centrumában ülünk. Balra tő­lem terjedelmes diszpécser- asztal, telefonkapcsolókkal, be­épített magnetofonnal. Az asz­tallal szemben az egész falat beborító kapcsolási séma. A hadművelet egyébként ponto­san ma egy hete zajlott le. Reggel öt órakor kezdődött, és este hat óráig tartott Hét­főn már valamennyi fogyasztó az eredeti üzemi állapotnak megfelelő úton kapott áramot Sem a ki- és átkapcsolást, sem a visszakapcsolást — a be­avatott keveseken kívül — pem vette észre senki. — Baj nélkül megúsztuk — mosolyog Tamás Tibor —, éramkiesés csak az alállomás környékén, és egészen elenyé­sző számú fogyasztónál volt, rövid ideig. Üzemzavar sem jött közbe. Szerencsére — fű­zi hozzá —, mert ha valami bevág, nehéz helyzetbe kerül­tünk volna. Csak úgy mász­hattunk volna ki belőle, ha lassan, fokozatosan visszaál- lunk az eredeti üzemi állapot­ra. Akkor pedig lőttek a nagy­javításnak. — Mi volt a célja az alál­lomás feszültségtelenítésének. illetve az egynapos karbantar­tásnak? — Ellenőrizni a csavarokat, utánahúzni, ha szükséges, leta­karítani a gyűjtősíneket, olaj- próba, megvizsgálni a védel­mi berendezéseket — ezt min­den évben egyszer meg kell csinálni. Aztán fejlesztés, épí­tés is volt mifelénk. Űj kábel- csatorna készült a ZIM-re- konstrukcióhoz, a nemrég be­fejezett, és az ország legna­gyobb kondenzátortelepének kivitelezése után is maradt egy csomó szemét, törmelék, Ezt is el kellett takarítani. Bi­zony, nyolc kocsifordulóra tel­lett ... — Ment minden, mint a ka­rikacsapás: ezt hogyan csi­nálták? Hiszen az aldllomást nem hiába nevezik a megye idegközpontjának. Ha itt za­var támad... — Előkészítés, és nyugodt, fegyelmezett lebonyolítás: eny- nyi az egész — szerénykedik Tamás Tibor. — Az előkészítő kapcsolások tulajdonképpen már két nappal korábban meg­kezdődtek, előre kidolgozott terv szerint. Szombat délben már itt gyűlt össze minden áram, amellyel már az átkap­csolások után kiszolgáltuk a fogyasztókat. Ózd, a salgótar­jáni, a pásztói szerelőség, a csehszlovák—magyar „ad-vesz” Somoskőújfalui állomása, az üzemi kezelő központok sze­mélyzete a mi szavunkat kö­vette. Kollégám, Monos Árpád diszpécser már előzőles kidol­gozta a kapcsolási utasítást, azt már csak végre kellett hajtani. Persze pontosan ab­ban a sorrendijén, ahogyan azt papírra vetette. Mert olyan nincs, hogy először kapcsolok, aztán földelek. Nálunk az ef­féle csere szikrát vet. Ezért aztán a diszpécser hajnaltól estig el sem mozdult az asz­taltól. S amit mondott, s amit neki feleltek telefonon, rádión, azzal két megneíofontekercs telt meg. Most veszem észre, hogy a fiatal ember haja már csillog az ősz szálaktól. Rápillantok Szekeres Lászlóra, a szolgálat­ban levő diszpécserre — ő még Tamásnál is fiatalabb —, az is ősz. Itt úgylátszik hamar őszülnek az emberek ... Tamás hangjában nincs semmi kér­kedés : — Nézze, ezt a munkát csak az bírja, aki szereti. És még az sem mind. Ismerünk kollé­gákat, akik gyomorfekély mi­att búcsúztak el tőle, volt, aki kiborult... — De miért? Hiszen itt csend van, nyugalom ... — Jött volna múlt hét kedd­jén. Ilyen erős elektromos vi­harunk egész nyáron nem volt És mintha minden vil­lám a mi berendezéseinket cé­lozta volna. Megszűnt a fe­szültség a balassagyarmati, a mátrai, a csehszlovák vonalon. Emiatt volt a körülbelül öt­perces áramszünet. — öt perc. Nem is sok... — Csakhogy, mire az em­bereink bemérték az üzemza­var helyét, és a szakadó eső­ben, zivatarban kiröppentek az elhárításra, és mire ezzel végeztek, szakadatlan munká­ban, már a szerdai nap dere­kán jártunk. Fölemeli munkájából a fe­jét Szekeres László is. — Hát amikor átkapcsolás van, és megszűnik a végrehaj­tó csoporttal az összekötte­tés...? — Az! — veszi át a szót Tamás. — Olyankor minden­ki a diszpécserre néz, és vár. Annak meg veríték önti el még a hátát is. Nem is olyan régen volt egy körkapcsolá­sunk. Az en-hármas és az en- négyes kapcsolók közötti nagy- feszültségű vezetéket kellett javítani. Az utasítás szerint a Mátrai Erőmű felől érkező áramot az en-hármasnál meg kellett „állítani”, emerről pe­dig Balassagyarmat adta vol­na az energiát. Amikor a disz­pécser javában vezényelné a kapcsolásokat, megszakadt a rádióösszeköttetés. Most mit csináljon? Ha Balassagyarmat­ról „beengedi” az áramot, hát­ha éppen akkor motoz valaki az oszlopon. Ugyanakkor eb­ben a rajonban gyárak, üze­mek vannak, háztartások ezrei. Kell az energia is, pedig nincs. Tizenkilenc percig tartott ez a szinte halálos csönd itt, ami­kor idegességében mindenki szinte suttogva beszélt. És ak­kor megszólalt az URH. El­romlott egy alkatrész, ki kel­lett javítani, öt helyett tizen­kilenc perc kiesés. Na látja, ilyenkor szaporodnak az ősz hajszálak... « Az üzemviteli központ veze­tője az alállomás berendezé­seit mutogatja. A kapcsolóte­remben magyaráz, hogy a zöld szín mit jelent, a kék megint mást, a sárga is. Odalép a mű­szerekhez. Az egyik mutató — ampermérő lehet — idegesen vibrál. „Működik — szól Ta­más — a Bányagépgyár pont­hegesztője.” És így olvassák le ezek az emberek a műszereikről, hol mikor ébrednek, mennek mun­kába, térnek haza, s kezd a mama főzni, mosni, vasalni, mikor vonul be az egész csa­lád tévét nézni. „Ha a tévé iz­galmas rangadót közvetít negyven—ötven megawattal megugrik a fogyasztás”. Amikor a család aludni megy, a műszerek azt is jel­zik. A regiszterek rajzolata a mélybe zuhan, szinte egyenes vonalat húznak egészen reg­gelig. Az állomás ügyeletes szak­emberei virrasztanak. S ha nem kezd zörögni, csattogni egy műszer sem, ha a hatal­mas, erős szigetelők közé szo­rított tíz-, húsz-, harmincöt- ezer voltos áram nem kezd nyüszíteni, sírni, bőgni, mert valahol baj van, ha a vész­jelző duda néma marad, ak­kor. .. S ha ellenkezőleg? Né­hány ősz hajszállal ismét több lesz a város, a megye ideg- központ.jában. Ahol látszólag csend és nyugalom van. Csizmadia Géza R övid idő választja el népgazdaságunkat a gazdaságirányítás általános reform­jának bevezetésétől. Az előkészületi munkák új, minőségileg magasabb szakasza következik: a vezetők mellett a dolgozó em­berek által is elfogadott, szükségesnek ítélt általános elvek, s az ezekre épülő jogsza­bályok vállalati szintű konkrétizálása. Né­hány hét múlva az összes, a tényleges önál­lóságot biztosító új gazdasági év előkészíté­séhez, megtervezéséhez szükséges alapvető in­formációknak s rendelkezéseknek a birtoká­ban lesznek vállalataink. És ahogy a több mint másfél éve tartó eddigi előkészületek során nem nélkülözhették egyetlen órára sem az üzemekben és a falvakban a pártszerve­zetek és a kommunisták kezdeményező kész­ségét, előrelátását, dinamizmusát —, ugyan­úgy nem nélkülözhetik az elkövetkező hetek­ben, hónapokban sem. A párt nemcsak kezde­ményezte a reformot, de sajátos eszközeivel szervezi, vezeti annak megvalósítását is. A reform nem egyszerűen technikai-gaz­dasági, hanem elsősorban társadalmi-gazda­sági kérdés. Minden egyes intézkedést ennek szellemében kell előkészíteni és foganatosíta­ni. Egy vállalat belső életét, működési me­chanizmusát lényegesen érintő változás, ért­hető feszültséggel, nyugtalansággal járhat. Az I egész reform szempontjából nagy fontosságú a jelentkező gondok gyors & érdemi elrende­zése. Az élet igazolja, hogy továbbra is a kom­munisták, a pártszervezetek feladata az új viszonyok feltárására, s az aktív gazdasági, kereskedelmi s műszaki kezdeményezésekre való ösztönzés, tehát olyan légkör kialakítá­sa, melyben ki-ki a saját területén tervez, számol, keresi a jobbat, a hatékonyabbat. Több pártszervezetnél máris nagy lendület­tel hozzáfogtak az alacsony színvonalú mű­szaki fejlesztés okainak megvizsgálásához, a termékkorszerűsítés tárgyi és személyi aka­dályainak feltárásához, a vállalati és társa­dalmi szempontból egyaránt egészségtelen „nyugalom” megszüntetéséhez. E munkát óhatatlanul viták kísérik. És ez nem baj. Fontos, hogy a pártszervezetek ügyeljenek e viták elvi megalapozottságára, a jelent és a jövőt jobbító következményeire. Ha vállala­taink ilyen szellemben fognak hozzá a jövő évi munkák előzetes átgondolásához, rendsze­rezéséhez —, az csak hasznára lesz az ügy­nek. V állalataink legtöbbjénél folyik a belső mechanizmus korszerűsítése, az új követelményekhez való igazítás. Mint minden területen, úgy itt is meghatározó je­lentőséggel bír az előzetes elemzés és a cél- tudatosság. Határozottan érvényt kell szerez­ni annak az elvnek, hogy a reform bevezeté­sének nem az átszervezés a legdöntőbb ele­me. Nincs szükség semmiféle öncélú s elsie­tett átszervezésre —, de a tétlenségre sem. A, tanácsadók körét, a közgazdasági osztályokat, a műszaki fejlesztési osztályokat úgy kell ki­építeni, az embereket úgy kell megválogat­ni, hogy munkájuk a legrövidebb időn belül anyagi erőként hasson az egész vállalat te­vékenységében. Ennek érdekében minden te­rületen pontos munkarendet kell megkövetel­ni. Azt, hogy ki-ki ismerje a feladatát, mun­kakörét, rendelkezzen annak ellátásához szükséges feltételekkel, ismerje a követelmé­nyeket, de a számonkérés formáit is. Az új irányítási rendszer egyik alapvető jellemző vonása, hogy minden eddiginél szé­lesebb lehetőségeket teremt a tömegek alko­tókészségének a kibontakozásához, a dolgozó tömegek beleszólásához, a szocialista demok­rácia erősítéséhez. A vezetőkben és a dolgo­zó emberekben egyaránt megvan az akarat és törekvés a közös kezdeményezésre, a ta­pasztalatok többoldalú elemzésére, a külön­böző elgondolások gyakorlati kontrolljára. Mindezzel együtt a szocialista demokrácia hatékonyabb kibontakozásának útjából még számos elméleti, szokás- és munkastílusbeli akadályt kell elhárítani. Ennek egyik leg­főbb módja a demokratizmus különböző tár­sadalmi intézményeinek szilárdítása, erősíté­se. A pártszervezet bátoríthatja, ösztönözhe­ti, segítheti a leghatékonyabban a különböző társadalmi szervezeteket, a konstruktívabb munkára, a nagyobb következetességre. A kommunistáktól mindenütt azt igénylik a feladatok, hogy legyenek kezdeményezőek, s mutassanak példát a különböző szövetkezeti bizottságokban, tanácsokban és a szakszerve­zeti bizottságokban. Erősítsék, szilárdítsák a gazdasági vezetőkkel való — a dolgozók vé­leményének pontos ismeretén nyugvó — elvszerű együttműködést, ami a szakszerve­zetek munkájában új módszereket követel, ugyanakkor új normákat alakít ki e munka végzőivel szemben. A pártszervezeteknek bá­torítani, erősíteni kell az utakat, módszereket kereső tömegszervezeteket. Kezdeményező po­litikai munkával el lehet és el is kell érni, hogy a különböző társadalmi szervezetek tudjanak, merjenek, s akarjanak is élni jo­gaikkal, reálisan határozzák meg feladatai­kat, s az emberekkel való foglalkozásban magas fokon biztosítsák az anyagi és erkölcsi hatások egységét. • A politikai követelmények mellett gaz­dasági igényként is jelentkezik egész közéletünkben a dolgozók erkölcsi ne­velése. Az időszerű reform-munkák szerves része az egyenlősdi, a munkanélküli jövede­lemszerzés, az anyagi ösztönzés eltorzítása, a munkaverseny lebecsülése, a vállalati ügyek társadalmi kérdésekké való nagyítása elleni fellépés. Számolni kell a pártszervezeteknek azzal is, hogy a termelői árak rendezésével szükségszerűen megváltozik egyik, vagy má­sik vállalat eddigi minősítése. Előfordulhat, hogy az eddigi árarányok miatt mindig nagy nyereséget realizáló vállalatnak a jövőben sokkal többet kell dolgozni hasonló eredmé­nyesség eléréséért. Világos választ kell adni arra, hogy az új árrendszerben a társadalom értékelése érvényesül, s nem az irányító szerv — a vállalatot rövidítő — elgondolása. Mindezek olyan soron levő politikai fela­datok, amelyek megoldása nélkül egyetlen területen sem vezethetnek tényleges ered­ményre a gazdasági-technikai intézkedések. Ágoston László A megismerés perifériáján Azt mondja magáról: — Tulajdonképpen zárkó­zott vagyok ... Harmadikos gimnazista koromban rájöt­tem arra, hogy nem minden ember őszinte, még akkor sem az, ha így hangsúlyoz: — Megmondom őszintén... — Többnyire nem mondja meg. (Nagyon világos szeme van, hajának színe szőkéből fordul vörösbe, hosszú ujjai között rezzenéstelenül ég a cigaret­ta.) — Ma szokatlanul sokat be­szélek. Nem szoktam ennyit .. .Tizenhét éves koromig „kö­zösségi emberke” voltam, ahogy mondani szokás. Az ál­talános iskolában és később, a mátészalkai gimnáziumban is — mindenből részt kértem. Színjátszás, szavalás, szakkö­ri munka, külön angol... Meg­figyeltem, sokan csak azért vállalnak munkát úttörőben, KISZ-ben, mert ezen keresz­tül szeretnének elérni vala­mit. Szinte egyik napról a másikra abbahagytam szava­lást, rendezést. Még a látsza­tát is kerültem a „számítósdi- nak”... (Szabolcs megyében, Nyír­meggyesen élt gyerekkorában, bár mint mondja, sőt, hang­súlyozza: — Kórházban szü­lettem, Mátészalkán.) — Régen eldöntöttem, ta­nárnő leszek. Ez valahogy ter­mészetes volt, anyám, apám pedagógus, már a dédapám is tanító volt. Egyedül a nővé­rem szakított a tradícióval, ő más pályára ment. Vegyész. Pesten, a Rottenbiller utcai tejüzemben dolgozik. Három éve kezdett, én tavaly... Itt, Salgótarjánban tanítok, az új gimnáziumban. Angolt, és újabban magyar irodalmat is. (Az egyetemet Debrecenben végezte, a tanmenet kötelező­en előírta a finn nyelv tanu­lását — fél esztendeig. Ká­rolyi Katalin hat hónap után sem „tette le” a finnt, öt évig tanulta a magyarral ro­kon, északi nyelvet.) — Nem. Az, hogy megtartot­tam, végigvittem a nálunk alig Ismert nyelvet, nem a szembenállásomat jelentette a többiekkel. Dacból, csak dac­ból nem lehet nyelvet tanulni. Semmit sem lehet tanulni, semmit, ami jó. Talán annyi igaz, a zárkózottságom vitt rá, de ez még nem azonos a szembenállással. Más kategó­riák. (Tizenhét éves korában el­zárkózott, ugyanakkor kiváló dolgozatot írt az emberi küz­delem igazi céljáról. Megdi­csérték. Ma már büszke erre. Két dolgot kellett megtanul­nia: saját magát és a környe­ző világ létezésének törvé­nyeit. Az önként vállalt „bel­ső emigrációt”, egy nálunk alig ismert nyelv tanulásával oldotta. A közösséghez is így jutott el újra. Kerülővel.) — Anélkül, hogy különös­képpen akartam volna. A nyáron* Csillebércen éltem so­káig, mint finn tolmács ... (Tartalmason élni, bizonyos többlettel lehet. Károlyi Ka­talin erre törekszik. Festő ba­rátom, M. hívta fel a figyel­met a fiatal, pályakezdő peda­gógusra, aki jóideje melenget egy tervet és keresi, kutatja a lehetőséget, terve valóravál- tása érdekében.) — Érvényesülés, szocialista „karrier” — számomra ezek a fogalmak akkor jelentettek va­lamit, amikor az első órámat tartottam a gimnáziumban. Örök élmény marad és azt hi­szem, évről évre szebb. Ezzel biztosan így van mindenki. Az idén, a II. A az osztályom. Lá­nyok. Néhány fiú van közöt­tük. Második éve élek Salgó­tarjánban, egyik rokonom adott szállást. A pályakezdés­sel együttjáró gondjaimat — elsősorban anyagi természetű­ek — különórák vállalásával enyhítem. Másodikos gyerek­től, negyvenöt éves felnőttig, minden rendű és rangú tanít­ványom van már, közöttük két orvos is... Egyedül a finn hiányzik az életemből, ezért szeretnék mielőbb finn verseket fordítani. (Vidék-párti, anélkül, hogy vidékies lenne. Hisz a város­ban, amelyben él.) — Örülök, hogy itt élhetek, nem szívesen mentem volna máshová. A várost, az első napon megszerettem, de soha­sem vonzott például Buda­pest. Salgótarjánnak sokféle hangulata van, sokféle arca és gyorsan változó. Ez a város a fiataloké, mert a vasbeton is „fiatal anyag”. Itt mindennap több lesz a beton. Mostanában, mintha kevesebb szó esne ar­ról, hogy egy város kétféle anyagból épül. „Szervetlen” vasbetonból és „szerves” anyagból — emberekből. Az itteni fiatalok ezt nem isme­rik eléggé. A vasat, az üveget, a betont viszonylag egyszerű formába önteni. Az ember, az igényesség, a kulturált, kor­szerű élet — az ember igénye a korszerű, kulturált életre ... Ez a fajta építkezés sem ma­radhat el az előbbitől. Salgó­tarján szellemi, kulturális éle­tében még nem következett be az az „ugrás”, amelynek le­hetőségét sokan érzik, akik a betonfalak között élnek. (A beszélgetést így kezdte: — Tulajdonképpen zárkózott vagyok. — Most belekezdett a második évbe, a „második A” osztállyal együtt. Tavaly, a számára tanárként első tanév végén, az igazgató azt mondta Károlyi Katalin, angol szakos tanárnőnek: — Ez az év elsősorban ar­ra volt jó, hogy eljussunk a kölcsönös megismerés perifé­riájára ...) Van tovább is. Egyszer, még gimnazista ko­rában, az emberi küzdelem céljáról írt dolgozatot. Most finn fordításra készül. Amikor először hallottam róla, eszem­be jutott Aila Meriluoto, finn költőnő egyik versének néhány sora: „Micsoda költők vagyunk mi, ke'" 'sem, a világon a legnagyobbak! Tenger hullámaira Írjuk versünket, a legragyogóbbat. A széltől minden szó remegve ' rebben, a tenger színén végigsöpörve — él! él! Tenger habjára Írunk, ha jön az éjfél. Ki olvassa el? KI olyan vakmerő?” Pataki László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents