Nógrád, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-08 / 238. szám

1? » ö G n A ti 196'T október *., raslrnap Október 9•tői: vasút helyett — teherautón Gyorsokban ér a fogyasztókhoz a cukor, cement, műtrágya (Fővárosi tudósítónktól.) A vasúti kocsik hiánya mi­att a MÁV tárgyalásokat foly­tatott az Autóközlekedési Ve­zérigazgatósággal, melynek eredményeként egyes élelmi­szer és vegyiárakat teherfuva­rozással szállítják. Október 9- én, 0 órától megszűnik a cu­kor, cement, műtrágya, do­hány és egyes malomárak vasúti szállítása. Mindezeket az Autóvezérigazgatóság vál­lalatai végzik, nagyteljesítmé­nyű pótkocsis teherautóikkal. A megállapodás alapján érte­sítették az ország összes cu­kor-, dohány-, vegyi- és ce­mentgyárait, valamint a mal­mokat, hogy a vasúti feladá­sokat szüntessék be. A megyei közúti fuvarozó vállalatok már megtették az intézkedé­seket, hogy a hatalmas meny- nyiségű áruszállítást zökkenő- mentesen elvégezzék. A ter­melővállalatoknak gondoskod­niuk kell arról is, hogy üzem­szünet után is rendelkezésre áll­janak rakodó részlegek és az áru éjjel-nappal, sőt ünnepnap is állandóan készenlétben le­gyen a folyamatos szállításra. A közúti szállító vállalatok megszervezik öt, héttonnás és pótkocsis, valamint a nagy­teljesítményű tíztonnás kocsi­jaikkal hosszú és a rövidtávú közúti fuvarozást az előre meghatározott díjszabás sze­rint. Az érdekelt termelő vál­lalatokon kívül a megyei FŰ­SZERT, AGROKER és ma­lomipari vállalatok is bekap­csolódnak a folyamatos köz­úti szállításba, amely kétség­telenül tehermentesíti a MAV- ot. Így a MÁV nemcsak a csúcsforgalomban, hanem a rendes szállítási időben is mentesül azoktól a nehézsé­gektől, amelyek következté­ben igen sok ömlesztett és da­rabáru csak késve került az elosztó vállalatokhoz. A felsorolt termékek gyár­tói a MÁV-val attól a naptól kezdve nem fuvaroztathatnak. Jól vizsgáztak tűzvédelemből Segítettek a vadkertiek A Super-Zetor éppen akkor mondta fel a szolgálatot, ami­kor a legnagyobb szükség lett volna rá. Dobsonyi Pál, a ber­kenyéi termelőszövetkezet el­nöke és Kiss András, a főag- ronómus két álló hétig járt alkatrész után. A Pest-Nógrád megyei, a Komárom megyei AGROKER-től éppúgy ered­mény nélkül tértek vissza, mint a Tolmácsi Gépjavító Állomástól. így jutottak el végül az Ér­sekvadkerti Gépjavító Állo­másra. A műszaki vezető, va­lamint a garanciális javítások vezetője vállalta az összetört alkatrész javítását. Azonnal hozzáláttak a munkához, s vi­szonylag rövid idő alatt vé­geztek. A Super-Zetor azóta is kint dolgozik a berkenyéi határban. Segít, hogy mielőbb végezzenek a szántással, a ga­bonavetéssel a Petőfi Terme­lőszövetkezetben is. Mint korábban jelentettük: a Nógrád megyei Tűzrendészet! Bi­zottság és az Állami Biztositő n tegyei igazgatósága tűzrendészet! keresztrejtvényt tartalmáző óra­renddel kedveskedett megyénk étalános iskolásainak. A pályá­zatra hétszázötvenkét helyes megfejtés érkezett. Tegnap a parancsnokság és a biztosító megtartotta a könyvsor­solást. amely az alábbi eredmény­nyel zárult: Balassagyarmati nyertesek. Gel­ler Gábor, Belencsák József, Detró Éva, Siket ndikó, Papp Mária, Gólya Erika, Mezei Károly Amb- róz Erzsébet. Bendik Ferenc, Robb Lajos, Badacsonyi Agnes. Salgótarjáni nyertesek? Szín­esük István, Szilágyi Katalin, Zsol­nai György, Gordos Béla. Kiss János, Kékesi Miklós. Szécsényfelfalu: Kovács Ildikó. Nagybátony: Balázs Ilona, Sán­dor Gyula. Dorogháza: Bakos Emil. Pösténypuszta: Pintér Gizella. Felsőpetény; Vidovszki Mária. Alsópetény: Kiss József. Egyházasgerge: Gordos Mária. Nagyoroszi: Pikács Hona, Jó­nás Erzsébet. Cserhátsurány: Örkényi Ferenc. Karancsalja: Cseh Sándor. Nőtincs: Teknős Ferenc. Nógrád: Péntek Mária. Szécsény: Varga László. A jutalmat a nyertesek részére postán küldik el. Űrkutatók — Látszik, hogy ez egy civilizált bolygó! (A Wochenpresse karikatúrája) Ülésezett a gépállomási szakcsoport Fontos kérdésekről tárgyalt tegnap délelőtt Salgótarján­ban a MEDOSZ megyei bi­zottsága mellett működő gép­állomási szakcsoport. Szom­széd József, a gépállomások megyei igazgatóságának veze­tője, a MEDOSZ Központi Vezetőségének tagja beszámolt a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszerve­zete XXII. kongresszusának a gépállomásokra vonatkozó ha­tározatairól, s az ebből faka­dó feladatokról. Ezután Jano- sek Gyula, a Területi Munka­ügyi Döntőbizottság elnöke az új munkatörvénykönyv rendel­kezéseivel kapcsolatos felada­tokat ismertette. Mi mindennel törődjünk Eszembejut a Kölnische III. Zeitung karikatúrája, címe: Együttérzés. Egy hölgy ül a zongoránál, énekel. Mellette egy úr, megadó ábrázattal. Hölgy: „Különös, valahány­szor leülök zongorázni, mindig úgy elszomorodom.’’ Úr: „Én is. . Valahogy így van az em­ber. amikor a világ egyes té­nyeit észleli. Ne beszéljünk most — egyéb, nemcsak na­pipolitikai érdekességeken kí­vül —, teszem azt, az úgyne­vezett „sokoldalú NATO atomhaderő” tervezetéről. Ar­ról a kijelentésről sem, amit Julian Amery, volt angol lég­ügyi miniszter tett már több éve a londoni Sunday Express egyik számában. Amery nyíl­tan kimondja, hogy Angliában már régen „sokoldalú komé- I diáról” beszélnek ezzel kap­csolatban. Így hallgattuk sokáig az atomstop-szerzödés tervezeté­ről szóló híreket is. S most, amikor úgy tűnik, mindinkább realizálódnak e kérdéscsopor­ton belül, mindenekelőtt a szovjet békediplomácia erőfe­szítései, újabb — vagy in­kább nagyon is régi — fals hangok jelentkeznek. Ezekről viszont beszélnünk kell. Hi­szen annak ellenére, hogy például a „sokoldalú atomhad­erő” körül rengeteg politikai bomba robban, ez a szomorú komédia sok veszélyt is rejt magában a szerződéstervezet és a népek számára. Különö­sen, ha revansista tábornokok is szereplői a „komédiá”-nak. „Az emberek ügyét minden­kinek képviselnie kell, aki ember” — hirdette egykor az amerikai költő, Walt Whit­man. Ügyelni kellene vala­mennyi ország kormányának arra, hogy az atomfegyverke­zés ne lehessen senki számára sem egyoldalú, sem sokoldalú „hobby”. Erről megfeledkezve élet­bölcsességünk könnyen a Lustige Blatter Életbölcsesség című karikatúrájában szerep­lő két vadászéhoz hasonlít, akik fegyverrel kezükben pi- pázgatva ülnek egy fatönkön, mögöttük a fűben vérszomjas oroszlán, éppen ugrásra ké­szül. Egyik vadász társához: „Kérlek szépen, nekem az a felfogásom, hogy ami már mögöttem van, azzal nem tö­rődöm.” Mi mindennel törődni kelt (tóth) Befejezték az ősziek vetését űrhalemban Igen szervezetten és jól dol­goznak az őrhalmi Hazafias Népfront Termelőszövetkezet­ben. Jól haladnak mind a be­takarítással, mind az őszi ve­tési munkákkal. A vetést teg­nap teljes egészében befejez­ték. Az őszi árpát 100, a ro­zsot 150, az őszi takarmány- keveréket 30, a búzát pedig 300 holdon tették földbe. A vetés sikeres befejezésé­vel a gépi erők nagyobb ré­szét — a kapások termésének beszállítása mellett — az őszi mélyszántások mjnél gyorsabb elvégzésére összpontosíthat­ják az őrhalmiak. A közös gazdaságban 250 hold közös és 200 hold háztáji területet kell megszántanl. Eddig mintegy 150 holdon már végeztek ez­zel a munkával is. A jövő hé­ten, a közös területek meg- szántása után a háztáji terü­letekre kerül a sor. A mély­szántást egyszerre hat erőgép végzi. Naptár 1967. október 8., vasárnap Névnap: Koppány A Nap kel 5 óra 52 perc­kor, nyugszik 17 óra 11 perc­kor. A Hold kel 12 óra 03 perckor, nyugszik 19 óra 44 perckor. Felhöátvonulásoh Várható időjárás ma estig: fel­hőátvonulások, az ország észak- nyugati felében néhány helyen eső. Mérsékelt délnyugati, nyugati szél. Az éjszakai lehűlés nyuga­ton mérséklődik. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet: 14—18 tok között. Ötös találat a lottón — Sok betege volt szeptem­berben a Salgótarjáni Acéláru­gyár kovácsoló üzemének. A tervet ennek ellenére 98,4 szá­zalékra sikerült teljesíteni. — Társadalmi szüret Sárá­kon. Az SZMT munkatársai ma reggel a Sziráki Állami Gaz­daságba utaztak, hogy segítse­nek a bő szőlőtermés leszüre- telésében. ötven társadalmi munkás egy napot tevékeny­kedik a gazdaságban. — Bárányt lopott a Cered­völgye Tsz-től Sulcz József zabari tsz-tag. A salgótarjáni járásbíróság ezért ötszáz fo­rint pénzbüntetésre ítélte. — Hatszáz métermázsa bur­gonya értékesítésére szerződött a kétbodonyi termelőszövetke­zet. A termés java hányadát már rendeltetési helyére szállí­HOLNAPRA Balassagyarmaton minden nap 7 órától 17 óráig, 9-én, 10-én Nádor, Kertész, Ipoly- part, Bercsényi utakon. 12- én Kilián, Bem és Kan­dó úton. 13- án Arany J. és Losonczy u. Nagybátonyban 13-án 8 órától 15 óráig Lenin, Mező I. és Iskola úton. — Csomóra kötött szíjos- tarral verte nyolcéves fiát Sír­kő József karancsaljai lakos. A kisfiú e miatt rövid tartamú kórházi ápolásra szorult A salgótarjáni járásbíróság Sír­kőt három hónapi — három évi próbaidőre feltételesen fel­függesztett — szabadságvesz­tésre ítélte. Áramszünet Jól dolgozik az üdültetési bizottság A HVDSZ megyei szám- vizsgáló bizottsága nemrég a Nógrád megyei Fémipari Vál­lalatnál az üdültetéssel kap­csolatos munkát vizsgálta. Megállapította, hogy az üdül­tetési bizottság jól dolgozik. A kapott üdülőjegyekről tájé­koztatják a dolgozókat Amennyiben több a jelentke­ző, akkor a jól dolgozókat részesítik előnyben. Évenként két-három esetben a vállalat, illetve a szakszervezeti bi­zottság jutalomként kifizeti az üdültetett munkás jegyének árát. A felhasznált üdülője­gyekről taggyűléseken szá- molriak be, a gyógy- és szana­tóriumi jegyeket pedig az ar­ra rászorulóknak adják. Ügyel­nek arra is, hogy a külföldre szóló beutalókat fizikai dol­gozók kapják. Egyébként a belföldieket is 90 százalékban a fizikaiak .veszik igénybe. Nyilvántartásuk, adminisztrá­ciós tevékenységük is kifogás­talan. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a negyvenedik játékhéten öt ta­lálatot egy fogadó ért el. Nye­reménye tisztán 1 716 029 fo­rint. Négy találata 139 foga­dónak volt, nyereményük egyenként 12 345 forint. A háromtalálatos szelvények száma 7404, ezekre egyenként 231 forintot, 158 393 kéttalála- tos szelvényre egyenként 14 forintot fizetnek. — Ilku Pál művelődésügyi miniszter Patrick Gordon Wal- kernak, az angol közoktatási és tudományos ügyek minisz­terének meghívására tegnap reggel néhány napos látoga­tásra Londonba utazott. *— Tegnap Balassagyarma­ton ülésezett a városi-járási népi ellenőrzési bizottság. Dr. László István megyei NEB-elnök részvételével meghatározta a népi ellenőri munka hatéko­nyabbá tételének eszközeit. — Paraszti történelem. A Nagy Októberi Szocialista For­radalom ötvenedik évforduló­jára megírják az erdőkürti termelőszövetkezet tízéves tör­ténetét — Két hét alatt négyszáz­ötven birkát értékesített a So­moskőújfalui tsz. tották. — Példásan dolgoznak as acélárugyári önkéntes tűzol­tók. A megelőzést célzó ész­revételeiket követően egy év alatt tizenhat, a tűzrendészet! előírásokat megsértő személyi vontak felelősségre. Letartóztatták a rendbontót Zsiga Sándort, a ZIM csi­szolóját lakóhelyén: Salgóbá- nyán italozó, garázda ember­nek ismerik. A harmincki­lenc éves férfi megerősítette rossz hírét akkor, midőn egy salgótarjáni italozás után sze­szes állapotban tért haza, és hangoskodásával rémítgette a szomszédokat. A rendbontás láttán egy szabadnapos rendőr szolgálatba helyezte magát, és Zsigát tisztességes viselkedés­re intette. A figyelmeztetés nem ért semmit. A lármára összeseregletteket méltán há­borította fel, hogy Zsiga ütés­sel, rúgással támadt a rend­őrre, s hogy e közben társa­dalmi rendünket és a kommu­nistákat szidalmazta. Hűvös László nyomban kijelentette, hogy szükség esetén tevőlege­sen segít a garázda megféke­zésében. Erre már nem került sor. A rendőrség a hasonló bűncselekményért korábban büntetett Zsiga Sándort elő­állította, majd — ügyészi jó­váhagyással — előzetes letar­tóztatásba helyezte. A bíróság újabb — remélhetőleg kellő szigorú — ítéletének ismerte­tésére visszatérünk. Az épülő 2. számú úton nagy ütemben folyik a munka. Az idén Nagyorosziig készül el az úttest. Borsosberénynél egye­lőre ilyen táblák irányítják a gépjárművezetőket Foto: Koppány Salgótarján, November 7.: se* gftség, gyilkos: — Balassagyar­mat: Gyerekkocsi. — Pásztó: Min­denre emlékszem Richard! — Szé­csény: Kánkán I—II. N O G B A D A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsági, és a Megyei Tanára lapja. »■«szerkesztő: GOTYAr GYULA, Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi a. 1. Telefon: 22-94. 22-95, 22-96, 22-91. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat! tf-59. Kiadja a Nógrád megye) Lapka* »dó Vállalat, Felelős kiadó: VIDA EDIT, a vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Terieszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helvl postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 13 forint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Felelős vezető PAPP GYÖRGY igazgató. Salgótarján. Petőfi o. L Index-szám: 85072.

Next

/
Thumbnails
Contents