Nógrád, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-22 / 250. szám
I 1967 október 22.. vasárnap IJÖCR Ä tí 5 Pince, klub — pinceklub? A Vas megyei Sághegyen, napsütötte domb oldalán, szőlővel övezett, takaros házban él egy nyugdíjas pedagógus. A házhoz pince tartozik, pince, amely jóideje megye, sőt, országszerte híres már. A házigazda (családi hagyományt őriz, tanár, apjától örökölte a szokást) nem adja pénzért a borát, pedig jó bor terem azon a dombon. Megisszák a barátok, meg az idegenek ... Van a pincének néhány, tréfás ceremóniaforma specialitása, amelyben persze nagy szerep jut a borivásnak, bírásnak, a mindenkori borkapitánynak, de a lényeg mégsem a virtuskodó „lenyelem, ha addig élek is’’. A lényeg egészen más. A szőlősgazda szavai fejezik ki a legteljesebben: „nem az ivás — a társaság miatt van” a szokatlan, egyetlen házra érvényes hagyomány. Mert akárhányszor hajnalig tartó, világ dolgairól, egymás gond- járól-öröméről szóló eszmecsere követte, követi a zajosan induló poharazást. Miért mondom el mindezt? A tavasszal hallottam először arról, hogy a Salgótarjánban élő fiatal értelmiségiek — itt született meg más tájakról ideszármazott mérnökök, orvosok, technikusok, pedagógusok — pinceklubot szeretnének.. A fórum, ahol a jogos kívánság elhangzott, „magas szintű” volt, ahogy mondani szokás. A KISZ megyei bizottsága szervezte, azt a rétegtalálkozót, amelyen a város legfiatalabb értelmiségi része gyűlt össze, azzal a kimondott, hangsúlyozott céllal, hogy az ifjúsági szövetség megismerje a fiatalok gondját-baját. Célként szerepelt az egyéni, egymást is fedő jó elképzelések — kollektív tervvé kovácsolása, s a megvalósulás elősegítése, a KISZ sajátos eszközeinek felhasználásával. A pinceklub, mint igény természetesen csupán egy volt a sok közül. Megvalósítását akkor mindenki helyesnek tartotta, a fiatalok „komoly” ígéretet kaptak a segítségre, azután ... Teltek a hónapok és — nem történt semmi, ami csak arasznyira is előre vitte volna az ügyet. Néha nagyon tanulságos figyelemmel kísérni, hogyan „olvad el” egy kezdetben mindenki által lelkesítőnek ítélt terv, hogyan válik keserűen emlegetett múlttá, az ami sohasem volt jelen. Az értelmiségi fiatalok igényét, az otthonos, kötetlen, de legalábbis nem mereven programozott klub tervét, nem sokkal a találkozó után, így is kommentálták: — Pinceklub?! Ugyan minek? És miért pont pincében, miféle dolog lehet ez... Végtére is teljesen mindegy, minek nevezzük, s az is, hol van a helyiség, pincében, vagy padláson, emeleten vagy földszinten. Az értelmes csevegésre, a kötetlen, de azért nem szertelen-értelmetlen beszélgetésre, a korszerű formában képzelt (azért csak képzelt, mert a valóságban alig létezik ilyen városainkban!) társasági életre természetesen van igény, s többnyire lehetőség is, de mert nincs kihasználva megmarad — sportnyelven szólva — kihagyott helyzetnek. Az igény elsősorban fiatalok körében jelentkezik, formát keres ilyent, vagy olyant, keretet. Ki törődik, ki törődjön azokkal, akiknek a barátság, a barátkozás, a társaság és az a fajta társasági élet jelent valamit, amelyet „építőnek”, „szellemesnek”, „intellektuálisnak”, „pallérozottnak’ ’s a pincét is figyelembe véve— „romantikusnak” szoktunk nevezni. (Közben mosQlygunk is ezen a romantikán. Bölcsen, mint akik régen túl vannak az egészen, és megbocsátóan, elnézően is, ahogy a világ megváltására éppen készülődő ifjút szokás kicsit sajnálkozva nézni. S okosak is vagyunk; „a pinceklub tulajdonképpen üres forma, amit meg kell tölteni tartalommal, mert csak úgy ér valamit...”) — Pedig a tartalom abban az igényben előlegezett, amelyet a fiatalok a találkozón együttesen, azóta külön-külön is megfogalmaztak. A tartalmat csak akkor lehet és érdemes számonkér- ni, amikor már kézzelfogható, jelen esetben „lakható”, vagy még inkább „belakható” a forma — a pince-, vagy padlásklub, nevezze ki-ki, aminek akarja. Mert itt sem ez a lényeg. Súgnak a zuglói fiatalok. Egy éve sincs — a semmiből hoztak létre pinceklubot. A felnőttek jóindulata és megértése segítette őket abban, hogy a népfront valamikori kihasználatlan, harminc négyzetméternyi helyiségét, megtöltsék if is tartalommal. Három fiatal — egy színész, egy lakberendező és egy bölcsész — csinált klubot, szinte a semmiből. Barkácsoltak, festettek, követ hordtak, pultot ácsoltak. Egy hónap alatt 120 (!) fiatal fordult meg náluk. Ma 150 tagja van az if júsági klubnak. A másfélszáz fiatalt összefűzi az irodalom szeretete. az egymás dolgai, gondjai iránti érdeklődés. — Itt vigyáznak rám... — írta be valaki a zuglói pinceklub naplójába. Másokat a megnyilatkozás vágya visz a társaság elé, vagy a heti két alkalommal működő irodalomtörténeti stúdió vonz. A klubról az Ifjú Kommunista legutóbbi számában irt riportot Kocsis Éva. A riportot így fejezi be: „Reméljük, akadnak az országban sokfelé fiatalok, akikhez elér a zuglóiak híre. Akik meghallják súgásukat, s hozzájuk hasonlóan nekifognak klubot teremteni a »semmiből«!" Végezetül, amivel kezdtem, nem véletlenül: a sághegyi pedagógus tudja a lényeget, ismeri az örömet, amelyet egy-egy jólsikerült, baráti társaságban szóról-szóra fűzött, ízes-értelmes beszélgetés okoz. Pinceklub — ez persze sokakban egészen másfajta képet hív elő: füstös, földalatti krimót, sörrel, borral folyó kánaánt... Kisfröccs, nagyfröccs meg tömény, tömény ital és füst... De hát a képzettársításaiért, mindenki önmaga felelős. A városban sok fiatal él és sokan élnek magányosan, ideiglenes, ma még kényszerű életformába szorulva albérletben, társbérletben, jobbik esetben saját otthonban, mégis elszigetelten. A meglevő, működő városi klubok mellett (egyik kezemen meg tudom számolni — hány van ilyen), szükség lenne néhány, nem különösebben feszes programmal, annál több romantikával szolgáló klubra is. Olyanra, ahová csak úgy be lehet menni, ahol csak úgy beszélni lehet erről, arról, filozófiáról, vallásról, képekről, szobrokról, emberekről és dolgokról. Ahova mindenki visz valamit — nem azért, mert kötelező —, s ahonnan mindenki hoz is valamit. Valamit, ami segíti abban, hogy társasági, közösségi ember módjára, emberként éljen. Pataki László BÉKÉS ÜTKÖZET 4' z építtetóket az a cél fk vezérelte, hogy az új oktatási intézmény — jellege indokolja — közel legyen a gyárhoz. Most olyan közel van, hogy az ab’a'cain szinte becsap a gyárkéményből kiröpülő láng. Kőszegi Jenő, a salgótarjáni Stromfeld Aurél Gépipari Technikum igazgatója: — Ebben a tanévben pedig rátértünk a kabinetrendszerű oktatásra. Nem tehettünk mást, sok lett nagyon az eszkimó és kevés a fóka, azaz: nőtt a tanulólétszám és a tanterem kevés. Az új rendszernek, természetesen, az oktatónevelő munka tartalmi színvonalának emelése szempontjából is óriási előnye van a hagyományossal szemben, a legkorszerűbb tartalmi tevékenységet feltételezi. (Az iskola története? Salgótarjánban a felszabadulás előtt középfokú műszaki oktatás nem volt. 1946-ban a Mérnök- Technikus Szakszervezet kezdeményezésére a vállalatok támogatásával alakult meg a Dolgozók Általános Gépészeti Műszaki Középiskolája, amely négy évig működött... Az Iskolát 1951 július 15-től nevezik technikumnak, azóta a Kohó- és Gépipari Minisztérium felügyelete alatt áll. A jelenlegi Tűzhelygyárral szemben levő, 12 osztály fogadására alkalmas épületben 1954. január 21-én kezdődött meg a tanítás. 1955. november 19-én az intézmény felvette a Stromfeld Aurél Általános Gépipari Technikum nevet.) Kőszegi Jenő: — Elkészítettük az épület vonalas vázlatát, eszerint az első emeleten hét, a másodikon nyolc előadóterem van, kettő között pedig egy kabinetszoba, ahol — tanári szobánk megszűnt, csak egy tanácskozótermet tartunk fenn közös dolgaink megbeszélésére — a szaktanárok székelnek, elvileg. E megállapítás egyébként az előadók és a kabinetszobák elhelyezésére vonatkozik, amely még nem végleges. A jövő tanévre Ismét átalakításokat végzünk az épületben, a jelenlegi hét helyett nyolc kabinetszoba lesz, s a meglevők is megfelelő helyükre, az előadótermek közé kerülnek ... Már beszéltem a zsúfoltságról. Nos, 542 diákunk, 14 tanulócsoportunk (létszámuk 40 körül mozog) van. Két éve új tanműhely, új technológiai laboratórium segíti, egyében kívül, az oktatást. Néhány régi szertárunk megszűnt, most annyi van, ahány tantárgyat oktatunk. Vagy: annyi szertár, ahány ka- blnetszoba. Ezek szolgálják ki az előadótermeket... Az eddigi belső átalakítási munkákról még annyit, hogy ebben nagyon sokat segített az Acélárugyár, a Tűzhelygyár, az Erőmű A segédmunkát pedig termelési gyakorlaton három hétig az elsőéves tanulók végezték a technikus tanárok vezetésével. (Epizódok: az építkezéshez homok kell, az udvaron homokbányát nyitottak. A homok egészen jó minőségű .,. Az építők meszesgödrét egy ünnepség előtt betemették, most kellett a mész, kibontották. A gödör aljából mintegy 20 mázsa meszet nyertek .. Még sorolhatnánk.) Kőszegi Jenő: — A csepeli Kossuth Lajos Gépipari Technikumban már három éve bevezették a kabinet rendszert. Szeptember 30-án egész tantestületünk, 28 tanár, Csepelen volt, tapasztalatcserén. A modern tanítási módszer mindenkinek a tetszését megnyerte. Az átmenet évét arra használjuk, hogy véglegesen kialakítsuk ezen oktatási rendszer mechanizmusát, illetve gyarapítsuk szemléltetőeszközeinket. További vélemények. Rúzsán?/! János matematika—fizika—ábrázológeometria tanár, a párt képviselője a KISZ-ben, pártösszekötő: — Most, ugye, a hegy megy Mohamedhez, ha mi, tanárok, vállaljuk e szerepet Vagyis, Ötven év emlékeiből Mk parancsnok A brianszki vasúti gépházban oroszok és magyarok beszélgetnek. Az egyik lakatos, a másik kovács, a harmadik esztergályos, a Nógrád községből származó Less Rudolf magyar hadifogoly pedig asztalos. Jóbarátok. Hónapokat töltöttek már együtt. Ismerik egymás gondolatát, örömét és bánatát — Eljött az ideje, véget kell vetni ennek az anarchiának. Már disznóság, amit a frontról visszatérő egyes katonák csekkednek. Rabolnak, garázdálkodnak. Azt mondom fiúk, kezdjünk hozzá! Szervezzünk mi a gépházi munkásokból, meg a magyarokból egy rend- fenntartó erőt. És hogy ne legyen széthúzás, legyen a parancsnok Less Rudolf — vélekedik az egyik orosz munkás. Less Rudi tud írni is, meg olvasni is oroszul. Hasznát vehetjük! A szónok be sem fejezi, hírnök érkezik. A munkásokhoz szól: ' — Emberek! Ma, 1917. október 25-én Petrográdon, az Aurora cirkáló tflzjelére megkezdődött a forradalom. A munkások és parasztok katonasága elfoglalta a Téli Palotát. Segítsétek a szovjethatalmat, a forradalom győzelmét — Akkor a most megalakult rendfenntartó erő a vöröskatonasághoz tartozik — válaszol mindjárt az előbbi szónok. — Mi a teendőnk? — fordul kérdéssel a hírnökhöz. — Először is az, hogy itt van az orlovszki katonai objektum. El kell foglalni. Nem tudjuk, mi van még benne, milyen erőt képvisel az őrség. A ti feladatotok ennek a felmérése, s a holnapi támadás megszervezése. A gépház munkásai sorra jelentkeznek. Less Rudolf papírján harmincnyolc név szerepel. Nincsenek többen... Keserves az éjszaka. A magyar származású parancsnok alvás helyett terveket készít. A kérdések százai vetődnek fel benne. Nincs elég fegyverük. A pisztoly talán kevésnek bizonyul. Hajnalra mégis elkészül a terv. nem mi keressük fel az osztályokat, hanem a tanulócsoportok a tantárgyak megfelelő előadótermeit. Komolyabbra fordítva a szót, mint szaktanár, csak örülhetek a rendszernek. Az előadótermeket ugyanis rengeteg szemléltetőeszközzel, táblázattal stb. lehet berendezni, így a tanuló óhatatlanul a szaktárgy világába lép az előadó küszöbén belül. Már készülnek például a képletek vasból, amelyek a falra kerülnek. Mozgalmi szempontból jelentős, hogy nyertünk egy termet, KISZ- klubnak rendezzük be, bizonyára élénkül majd az ifjúsági szervezeti élet. Negatívumként talán annyit, nehezebb megtalálni az embereket, s ez a KISZ-munka szempontjából is így van. Huszár Miklós földrajz—történelem szakos tanár: — Előny: a szaktárgyak jellege jobban kidomborodhat. A hadseregnél használatos kifejezéssel élve, összpontosított támadást indíthatunk több csatornán át (szemléltetés stb.) a tantárgyért. A hátrány, szerintem, átmeneti: felszereléshiánnyal küzdünk, itt-ott akadozik a szervezés. Gedeon János műhelyfőnök, párttitkár: — A pártszervezet kezdeményezésére komplex brigádokat hoztunk !étre a felszerelés, szemléltetőeszközök készítésére . Minden kezdet nehéz... Ez a kezdet (tóth) — Mi, hatan előremegyünk — szól a katonákhoz Less Rudolf parancsnok. — Ti itt maradtok. Mindenki foglalja el az állását, de spóroljatok a lőszerrel. Lőni csak jelzésre szabad! — hangzik a parancs. Kúszik a hat ember. Elől a parancsnok. Beszédtávolságba érnek. Less Rudolf oroszul szól az objektum védőihez. Örömmel nyugtázza, hogy magyar hadifoglyok az őrök. — Adjátok meg magatokat. Tegnap átvette az ország vezetését a szovjethatalom. Felesleges minden vérontás! — Gyertek, megadjuk magunkat — hangzik a válasz. Raktárról-raktárra járnak a vöröskatonák. Lóra, fegyverre, lőszerre lenne szükség, hiszen az volt ebben az objektumban. Amit találnak, bizony legtöbb haszontalan dolog. Mindent széthordták a frontról visszatérő katonák. Azért akad valami használható is. Nyereg, kevés puska, kis lőszer. Ez is valami. Csaknem minden embernek jut fegyver. Arra pedig senki sem gondolt, hogy rövidesen szükség lesz rá. A harmincnyolc tagú rend- fenntartó erő rövidesen bővült. Felvételüket kérték a pályamunkások is, százhúszan lettek így. Szükség volt erre. A munka nem állhatott még, a szolgálatot felváltva látja el a csoport. Kijev, Petrográd. Szaratov felé kísérik a vonatokat. Örködnek a rendre. — Parancsnok elvtárs! Most érkezett a jelentés. — Negyven frontról szökött katona garázdálkodik a vonaton, fegyverük is van — jelenti az egyik katona. ' . Less Rudolf tervet dolgoz ki. Ha az állomáson támadják meg a garázdálkodókat, a civilek életében is kárt tehetnek — mondja szinte magában. Aztán dönt. — Voronyezs előtt, a nyílt pályán állítjuk le a vonatot, Ott fogjuk közre a szerelvényt. Az erőt arra az egyetlen kocsira kell irányítani, amelyikben ezek a jómadarak tanyáznak — így a parancsnok. A harc nem tart sokáig. Meglepte a fehéreket, a frontról szökött kozákokat a váratlan támadás. Néhányan azonnal megadják magukat, le- fegyverzik őket, mások a mocsarak felé menekülnek. . Jó parancsnoknak bizonyul a magyar fiú. Grisa Biljukov alezredes több esetben részesíti dicséretben. Arra pedig, hogy rászolgált erre a dicséretre, ismét adódik alkalom * bizonyításra. Az állomásról érkezik a hír: kozák zászlóalj szerelvénye haladna át a brianszki állomáson. Ha igaz, a szerelvényen van Kolcsak Is. Valamit tenni kell! Less Rudolf gyorsan intézkedik. — Fogadjuk a szerelvényt. Csonka vágányra kell engedni. Mindenki fegyverbe! — hangzik a határozott parancs. Lakatosok, esztergályosok, pá- iyamunkások fekszenek a vasúti töltés szélén. Sípolva érkezik a vonat. Lassít a vonatvezető, látja, nincs biztosítva a szabad út. Pöfékelve megáll a mozdony. A kozákok ijedten ugrálnak az ablakokhoz. Egy férfi közeledik a szerelvény felé. Fehér zászlóval, Less Rudolf, a parlamenter. A kozákok parancsnokát keresi. Meglepődik, amikor Kolcsakkal áll szemben, t — A szovjethatalom nevében felszólítom, adják meg magúkat. Az állomás a vörösök kezén van, katonáim elfoglalták állásaikat! — Soha! — tört ki Kölesükből. — Amíg mi élünk, nem adjuk meg magunkat — kiabál a fehérek vezére. — Rendben van! — szól Less, s visszatér katonái közé. Megszólalnak a géppuskák Kolcsak kozákjai kötegekbe kötött gránátokat szórnak a vörösök állásai felé. A vagonokba kötött lovak nyerítenek. Teljes a pánik. A géppuskák nem hallgatnak el. Három óra hosszat tart a, kegyetlen öldöklés. Less Rudolf a lábán és derekán szerez sebet, de azzal nem törődik most. A fehérek az erdő, a mocsár felé veszik útjukat Győzelem most is, mint annyiszor... Telik az idő. A brianszki állomáson egy szerelvény ált Teli hadifoglyokkal. Less Rudolf az ellenőrzést végzi Valaki megszólítja: — Rudi! Diósjenőiek, Szokolyaiak voltak. Barátok. Aztán győzött a honvágy. A legendás hírű parancsnok megválik katonáitól, /isszatér Magyarországra. Somogyvári László Ipolytarnóci asszonyok a tél előtt Mintegy 50—60 asszony dolgozik naponta az ipolytarnőci határban. A cukorrépa, a burgonya és a kukorica munkálatai mellett szedik a termést az 50 holdas kertészetből is. Az öt szocialista munkacsapat valamennyi tagja fáradságot nem ismerve dolgozik, hogy mielőbb betakarítsák a termést. Cukorrépából a kedvezőtlen időjárás ellenére is 180—• 200 mázsás holdanként! átlaggal számolnak. A termelőszövetkezeti asszonyok szorgalmát, igyekezetét méltányolja a vezetőség is. Eredményes munkájuk jutalmául HarkányfürdŐbe, most az ősszel pedig a mezőgazdasági kiállításra vitték el őket. A szocialista munkacsapatok, a közös munka mellett nagy gondot fordítanak a háztáji árutermelésre is. Az ipolytarnóci portákon ma már ezer libát számlálnak. Szinte alig van udvar, ahol ne lenne legalább 10 20 jószág. Most, hogy közelednek a téli napok, az asszonyok már arra gondolnak, hogyan hasznosíthatják legjobban az estéket. Az idén tovább folytatják a szakmunkásképző tanfolyamot, amelyet két éve kezdtek el. így a tanulmányi év befejezése után 26 asszony szerez szakmunká sbizonyítványt. A községi nőtanács javaslatára a télen szabó—varró tanfolyamot is indítanak. Az asszonyok körében már most rendkívül nagy az érdeklődés a szabás—varrás iránt
