Nógrád, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-18 / 246. szám
1967. október 18.. szeriía NÖ8R4C 3 Ismerkedjünk as új törvényekkel I. A szövetkezeti Évfordulóra készülnek az erdőkürtiek A „számkukac” alkonya földtulajdon kialakulása Az országgyűlés szeptemberi ülésszakán törvényt alkotott alföld tulaj dón és a földhasználat továbbfejlesztéséről. Ez a törvény az új termelőszövetkezeti törvénnyel együtt kifejezi mindazt a változást, amely hazánk mező- gazdaságában az utóbbi években végbement. De nemcsak a jelenlegi helyzetet rögzíti a törvény, hanem meghatározza azokat a rendezési elveket is, amelyeket a gyakorlat a jövőben hosszabb időn át követhet. A termelőszövetkezetek jelenleg több mint nyolcmillió kataszteri holdon gazdálkodnak. Viszont szövetkezeti tulajdonban aránylag kevés föld van. A földek nagyobb részén a tsz-eket csupán használati jog illeti meg. Hozzávetőleges adatok szerint a termelőszövetkezetek által használt földek 37 százaléka van a tsz- tagok tulajdonában, 21 százaléka a tagok házastársának vagy idős családtagjának tulajdonát képezi, 22 százaléka az állam, 20 százaléka pedig a termelőszövetkezettel tagsági viszonyban nem álló más személyek tulajdona. Az előbbi adatok bizonyítják, hogy a földek tulajdonviszonya és használata között bizonyos ellentmondások vannak: a tulajdonosok egyre csökkenő hányada tartozik a termelőszövetkezethez, vagyis ahhoz a gazdasági egységhez, amely tulajdonképpen a földet, mint alapvető termelő- eszközt használja. A most alkotott törvény elindít egy hosszabb ideig tartó folyamatot, amelynek során a földek nagy része termelőszövetkezeti tulajdonba kerül. Elsődleges módja a termelőszövetkezeti földtulajdon keletkezésének a kívülállók földjeinek megváltása. A törvény úgy intézkedik, hogy a kívülállók tulajdonában levő olyan földek, amelyek a termelőszövetkezet használatában vannak, megváltás ellenében — a Minisztertanács által megállapított időben — termelőszövetkezeti tulajdonba kerülnek, kivéve, ha a tulajdonost a megállapított időpontig termelőszövetkezetbe tagként felveszik. A törvény a végrehajtás során tehát módot nyújt a szövetkezeteken kívülálló tulajdonosoknak arra, hogy döntsenek: vagy belépnek a földjüket használó termelőszövetkezetbe és ak- Kor tulajdonukat továbbra is megtarthatják, vagy pedig a meghatározott megváltási ár ellenében földtulajdonukat átadják a termelőszövetkezetnek. Termelőszövetkezeti tulajdonba kerül megváltás ellenében a tsz használatában levő olyan föld is, amelynek tulajdonosa a törvény hatálybalépése után válik kívülállóvá; továbbá az a föld is, amelyet kívülálló örököl és a Minisztertanács által megállapított időn belül nem válik termelőszövetkezeti taggá; valami nt azok a földek is, amelyek kívülállók tulajdonaként beviteli kötelezettség alapján a törvény hatálybalépése után kerülnek termelőszövetkezeti használatba. Természetes, hogy a megváltási ár megállapításakor figyelembe veszik a földek minőségét, a rajta levő ültetvény értékét. Vagyis: szőlők, gyümölcsösök esetében magasabb megváltási ár illeti meg a kívülálló tulajdonost, mint például a szántóföldért. A szövetkezeti földtulajdon kialakulásának másik formája az állami földterületek átengedése a szövetkezeteknek. A törvény arról intézkedik, hogy a termelőszövetkezet a használatában levő állami földek és erdők tulajdonjogát a Minisztertanács által megállapított feltételekkel megszerezheti. Kimondja azt is, hogy termelőszövetkezeti tulajdonba kerülnek térítés nélkül a külterületen, a zárt kertben és a belterületen egyaránt a legeltetési bizottságok kezeléséből, a tsz-ek használatába adott ingatlanok és vagyontárgyak, továbbá a jogszabályban meghatározott egyes megszűnt szervezetek tulajdonában és a termelőszövetkezetek használatában levő ingatlanok és vagyontárgyak, valamint a földalapi juttatásként vagy egyéb címen a termelőszövetkezet ingyenes és határidő nélküli használatába adott ingatlanok és vagyontárgyak. Nem érinti a törvény a termelőszövetkezeti tagok tulajdonában levő földek tulajdonjogát. Tehát a termelőszövetkezetek tagjai továbbra is tulajdonosai maradnak az általuk bevitt földnek és a közös használatban levő földjük után földjáradékot élveznek. De lehetővé teszi a törvény, hogy a tsz-tag földtulajdonosok földjüket a szövetkezetnek átadják. Ugyanígy intézkedik a törvény arról is, hogy magántulajdonban levő, de beviteli kötelezettség alá nem eső földek is felajánlhatok a termelőszövetkezetek részére. A termelőszövetkezeti föld- tulajdon kialakulása nem egyik napról vagy évről a másikra lezajló, hanem hosz- szú folyamat. A most mégalkotott törvény egyik jellemző vonása éppen az, hogy szocialista fejlődésünkhöz igazodva, hosszabb időre meghatározza és összhangba hozza a föld tulajdonjogát a föld használatával. (Folytatjuk) A tari termelőszövetkezet főagronómusa hajnalban már bejárta a határt, ellenőrizte a munkákat, s megnézte hogyan is haladjanak tovább a hirtelen jött eső után. Kiss Sándor panaszkodik. — Hiába segített az eső, csak nehezen tudunk kielégítő talaj munkát végezni. Nincs „kulcsgépünk”. Mindenekelőtt a szántásra értem ezt, de most például diksztillerez- ni kellene, s nincs gép hozzá. A közös gazdaság hiába rendelkezik kilenc traktorral, ha ezek közül csupán egyetlenegy lánctalpas, de az is olyan öreg, hogy többet javítják, mint dolgoznak vele. Várják a szövetkezetiek az újat, de késik a külföldi gép. Gondterheltek a vezetők, hiszen ez a késés nagy veszélyt jelent. Szerencséjükre — mert az ürömbe is cseppen néha öröm! — segített a Pásztói Gépjavító Állomás. Az az idős traktoros, — Pusztai Pál — aki szántott náluk, kiváló munkát végzett. — Részben ennek köszönhetjük, hogy fennakadás nélkül vethetünk — mondja a főagronómus. — S ha az eső nem jön közbe, már a végén járnánk a rendkívül fontos munkának. A fiatal szakember nyomatékkai ejti ki az utolsó szavakat. Rákérdezek. — Mennyivel fontosabb ez a munka, mint a többi? Először csodálkozik, majd magyaráz. — Egyidőben divat volt a hajrá-vetés. Azután' olyan is előfordult, hogy egy-egy táblát be sem jelentettek, mert Az erdőkürti termelőszövetkezet egy világtörténelmi esemény napjáról kapta a nevét. Éppen ezért különös gonddal készülnek november 7-re. a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára. Ez a nap egyébként *is kettős ünnep a közös gazdaság életében. Ugyanis éppen tíz esztendővel ezelőtt alakult a November 7. Termelő- szövetkezet Erdőkürtön. A gazdaság vezetői úgy határoztak, hogy a közösség kettős évfordulójáról ünnepi közgyűlésen emlékeznek meg. A közgyűlésig azonban arra fordítanak nagy gondot, hogy az évfordulók tiszteletére indult munkaversenyben vállalásukat maradéktalanul teljesítsék. A vezetők és a tagok a jól végzett munka tudatával szeretnének ünnepelni. Teljesítették a vállalást A salgótarjáni Schuyer Ferenc utca lakói eleget tettek vállalásuknak. Amint arról már többször hírt adtunk vállalták, hogy társadalmi munkával parkot, nyírfaligetet létesítenek. A parkosítást befejezték, elkészítették a virágágyakat, ahová minden lakó piros muskátlit vitt. A környékbeli úttörők vállalták, hogy gondozzák és megvédik a virágos parkot. Rendszeresen locsolják a virágokat, s igyekszenek megakadályozni a park rongálását. Most már csak azt várják a lakók, hogy a városi tanács minél előbb a helyszínre szállítsa a megígért facsemetéket. A Hazafias Népfront városi bizottsága és a Nőtanács ezúton is köszönetét mond a társadalmi munkásoknak, a lakóknak és a lelkes úttörőknek az áldozatos munkáért. Mi pedig további hasonló nemes cselekedeteket kívánunk a Schuyer Ferenc utca lakóinak. Esztendeje sincs, hogy egy számviteli szakember ismerősömmel a mechanizmus reformjából akkor látható, érzékelhető lehetőségekről, kilátásokról beszélgettünk. Meglehetősen borúlátóan jósolt: ,,A számvitelről az új mechanizmus sem törli le a régi bélyegzőt — szükséges rossz. Ez nálunk a műszakiak véleménye és aligha jöhet változás, ami őket ebben a meggyőződésükben megingatja!” Legutóbbi találkozásunkkor ismét gondterheltnek látszott, de kitűnt, hogy azt most már egészen más okozza. A Gazdasági Bizottság egymást követő határozatai nemcsak őt, de műszaki vezető kollégáit is meggyőzték a közgazdasági szemlélet előretörésének szükségességéről, az üzem, a termelés irányításában. „De ahhoz — mondotta •—, hogy a gazdasági, műszaki vezetők gyorsan s méghozzá pontos információkhoz jussanak, az üzemek számviteli csoportjaiban biztosítani kell a dinamikus, minden ellenpróbát kiálló közgazdasági elemzést. Sőt, meg kell teremteni azokat a csatornákat, amelyeken ezek az információk a lehető legrövidebb idő alatt a termelés irányítóihoz érnek. Csak azt mondja meg, hogyan, miből. . .?” Ha némileg túlzottak is, nem egészen indokolatlanok ezek a gondok. Hiszen a jövőben a számviteli munka hatóköre valóban bővül. Ezt minden vállalatnak be kell látnia, hacsak nem akarja elszigetelni magát a piac törvényeitől, hacsak nem akar behozhatatlan hátrányba kerülni az értékesítési versenyben. A számvitelnek tehát több termékre kell kalkulációt produkálnia, mégpedig a termék tényleges — és nem becsült vagy sejtett — költségeinek meghatározásával. De ehhez vagy a számviteli osztályok létszámát kell emelni, vagy azokat korszerű irodagépekkel ellátni. Ami a számviteli csoportok, osztályok szervezeti és személyzeti felkészülését illeti, legtöbb üzemünkben hónapok óta nagy munkában vannak. Sok helyen a számviteli tevékenységet gyökeresen átszervezik. Felülvizsgálták az üzemek, gyáregységek, gyárrészlegek adatszolgáltatásának hálózatát, annak minőségét Üj módszereket keresnek — ügyvitelszervező szakemberek bevonásával — az adatok feldolgozására, megteremtik a pénzügyi alapot is új, modem irodagépek beszerzésére. Alapjában véve rendelkezésre áll a szükséges szakembergárda is. A számviteli dolgozók körülbelül négyötödének ma már legalább köz- gazdasági technikumi végzettsége, az üzemi számvitele- zőknek pedig mérlegképes vizsgája van. Nem is olyan régen a salgótarjáni gyárakban keresni kellett egyetemi végzettségű közgazdászt: számuk ma már meghaladja a tízet. Igaz, többségük alig három-négyéves szakmai gyakorlattal rendelkezik. Persze az is igaz, végleges le- horgonyzásukat akadályozta, hogy egyik-másik üzem vezetői sajátosan értelmezték a közgazdászok hasznavehető- ségét. Olyan munkakörökben alkalmazták őket, amelyekben szakmai és anyagi ambíciók egyaránt kielégítetlen maradtak. Néhány gyárban nem volt, vagy legalábbis úgy látszik, nincs szükség új alkalmazott felvételére: átszervezéssel, belső átcsoportosítással megoldható a számvitelre váró üzemi funkciók, követelmények kielégítése. A ZIM Salgótarjáni Gyáregységében ilyen „házon belül” átszervezéssel hoznak létre közgazdasági osztályt. Az Acélárugyárban, ahol méreteiben a legnagyobb az átszervezés, közgazdasági főosztályt alakítanak ki — ugyanígy. Mindkét szervezet elé azt a feladatot tűzték, hogy a termelésről, a termelési költségekről, a jövedelmezőségről és a pénzügyi tevékenységről, az optimális nyereség összetevőiről és feltételeiről informálják — gyors és alapos elemzés után — a vállalatvezetést, hogy segítsék azt a helyes gazdasági döntések meghozatalában. Azonban nincs mindenütt megnyugtató megoldás a Ki mint vet, úgy arat ennek a termésével növelték a termésátlagot, vagy pótolták a gyors vetés miatt bekövetkezett veszteségeket. Ez az idő elmúlt, s a gazdaságnak nem mindegy, hogyan kerül a vetőmag a földbe, s mennyit kapunk vissza abból, amit fáradságos munkával a földre fordítunk... — Szóval hasznosan dolgozunk-e vagy nem — szól közbe Balogh Miklós szövetkezeti elnök, aki az imént jött be. — Minden munkának megvan a fortélya, s ha azt pontosan betartják, nem maradhat eredmény nélkül. A korábbi eredmények arra engednek következtetni, hogy mindezt nemcsak szóban, hanem a valóságban is beváltják a tariak. Ne menjünk azonban messzire. Vegyük az idei terméseredményeket. Búzából csaknem tizenhét és fél mázsa, őszi árpából majdnem húsz, tavaszi árpából pedig több mint tizenegy mázsa volt az átlagtermés. A helyi viszonyokat tekintve ezek jó átlagok. A főagronómus azonban nemcsak a számokat közli, hanem kommentálja is. — Nagy gondot fordítunk a jó talajmunkára. Nálunk amint lekerül az elővetemény, következik egy középmélyszántás, közben kiszórjuk az alapműtrágyát, majd lezárjuk a talajt... — Mennyi műtrágyát szórnak ki? — szólok közbe. — Tapasztalataink szerint nálunk elegendő a három— három és fél mázsa vegyes műtrágya. Ezen belül lényeges az összetétel is. Foszforból százötven—kétszáz, nitrogénből ötven—száz és káliból ötven kiló. Közvetlenül a vetés előtt pedig a talajállapotnak megfelelő munkagépeket alkalmazunk. Az elnök figyeli a beszélgetést, majd megszólal. — Mi azt tartjuk: ki mint vet, úgy arat. öeszemosolyognak a főagronómus sál. — Szentigaz — helyesel, majd így folytatja. — Ha már jó „ágyat” készítünk a vetőmagnak, jó magot is kell vetnünk. Ismét az elnök veszi át a szót, s amit mond egy kicsit dicsekvésnek is szánja. — Saját vetőmagot vetünk. Mi termeljük meg külön táblákon, megkülönböztetett figyelemmel és gondoskodással. Ez valóban dicséretre méltó. S azt bizonyítja, hogy Taron, a korábbi évekhez képest sokat változott a helyzet. Az elnök szavait megerősíti a főagronómus, s bizonyítékul előkeresi a vetőmag felügyelőség vizsgálati jegyzőkönyvét. Ebben azt igazolják, hogy a tariak bezosztája búzája 97—98 százalékos életképességű, s 99,7 százalékos tisztaságú. Ilyen vetőmagból biztonságos a vetés. De hasonlóan jó a többi is. — Mennyit vetnek egy-egy holdra? — kérdem Kiss Sándort. — A bezosztájából legtöbb százötvenöt kiló, fertődiből pedig százharminc. Bizonyítékul előveszi azt a növénytani szakkönyvet, amelyet a számításokhoz felhasznált. S még ellenőrzi is, jól számolt-e. Közben azt is elmondja: szakítottak a bánku- ti búzafajta termesztésével, mert a másik kettő jobb termést hoz a tari földeken. S ezt belátták már a hagyományokat pártoló szövetkezeti gazdák is. Igaz, hogy a nagy termőképességű fajták gondosabb munkát, bánást kívánnak, de Taron ezzel sincs baj. — Ismerjük jól az előírásokat, s azt is tudjuk, mennyire fontos lenne betartani a pontos vetésforgót — mondja Balogh Miklós elnök. — Az lenne a legjobb, ha a búzát pillangósok után vethetnénk, de ezt nem tudjuk biztosítani. S így az ősszel is százötven holdon- búza után vetünk búzát. Mindenesetre az ilyen ismétlődéseket igyekszünk elkerülni, s nem fordult még elő, hogy háromszor vetettünk volna kalászost kalászos után. Azokon a táblákon pedig, ahol a talajvizsgálatok indokoltak, talajfertőtlenítést végeztünk. A közbejött eső rövid időre megakasztotta a munkát a határban. A járási vetés-átlag valamivel jobb, mint a számvitelt kiszolgáló munka- jegy-beírók és üzemírnokok alkalmazása tekintetében. A meggyökeresedett szokás az, hogy ezeket az állásokat „betöltik” anélkül, hogy figyelembe vennék a szakmai követelményeket. E dolgozók zöme többnyire még ma is az üzemek úgynevezett fizikai létszámához tartozik, holott tengernyi adminisztratív munkát végez. Nem kevéssé rajtuk múlik, hogy például egy- egy termék valós költségeit megállapíthassák. jelenlegi státuszuk tehát sürgős módosításra szorul. Az üzemi számviteli munka jelentőségének megnövekedése a lomtárba juttatja mindazokat az anyagi hátrányokat is, amelyek a számvitel korábban alárendelt, hogy úgy mondjam rangján aluli szerepéből eredtek. A jövőben — az új rendelkezések értelmében — nem szabad különbséget tenni adminisztratív és műszaki beosztású dolgozók bérezése között. Ugyanazon alkalmazotti állományi csoportba tartozik a műszaki rajzoló, a termelési osztály mérnöke és az előkalkulátor, a könyvelő. Ezzel együtt megszűnik a műszaki- és adminisztrátor-állomány béralapjának merev különválasztása, így az elsőszámú vezetőknek módjában lesz a béreket érdem szerint megítélni akár műszaki, akár számviteli dolgozóról legyen szó. Azért persze, hogy a „szükséges rossz” legyintésre többé senki karja ne mozdulhasson, a számviteli szakembereknek is van tennivalójuk. Ha vállalják a fokozódó jelentőséggel, a fontosabb szereppel járó többlet agymunkát, a nagyobb felelősséget, és valóban képesek helyes irányban befolyásolni egy egész vállalat nyereségességét meghatározó gazdasági cselekvést, akkor végleg bealkonyul a rubrikáin túllátni képtelen „számkukacnak”, de azoknak a gazdasági, műszaki vezetőknek is, akik úgy vélik: a jövőben is elhanyagolhatják a számvitel realitásokra alapozott információit, javaslatait, következtetéseit. Mede Szilárd helybeli eredmények, de a tariak mégsem „idegeskednek”. — Ha nem jön közbe rendkívüli nagy esőzés, mi is befejezzük október húszadikára a vetést — bizonygatja a főagronómus. — Mindkét vetőgépünket jól felkészítettük, s úgy ítélem meg, nem lehet baj. A tariaknak egy UTV 24 soros és egy nagyteljesítményű. Saxonia 45 soros vetőgépük van. A gépek jók, a kezelőknek könnyű betartani a szigorú vetési technológiát. A főagronómus és az elnök rendszeresen ellenőrzi a gépek munkáját. A vetőmagvak előkészítve várják a vetést. Az előírások szerint végezték el a csávázást a mohorai nö- vényvédősök. — Az sem okoz nagy fejfájást, hogy több mint ötven hold vetés kukorica és cukorrépa után megy — jegyzi meg az elnök. — Törik a kukoricát, ássák a répát, a fogatokkal pedig szállítunk. Amint lekerül a termés, egy vagy két menetben megdolgozzuk a földet, s mehet a vetés. Optimisták a tariak. Annak ellenére, hogy azért itt sincsenek híján a gondoknak. Nagyon szeretnék például — a nyári munkákhoz hasonlóan — az őszi munkák komplex folyamatát is megszervezni. De ehhez nagyon kellene a régenvárt lánctalpas. Ha az megjön, könnyebb lesz minden. Pádár András T 1
