Nógrád, 1967. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-10 / 214. szám
I9«7 «September 10., vasárnap M08RÍD A szécsényi „Aurorások" — A tűnt vakáció vizén szép emlékek vitorlásai... — írja a költő, Papp László — Szeptember szólít című versében, s bizony igaz, ezek a szép nyári vitorlák mára to- vaszálltak, szeptember van, ilyenkor az ősz csengője verbuvál. .. őszi hajnal A fényes-fodros vizek, nagy piros labdák, tál gyümölcsök, az ezernyi vidám játék iránt érzett cseppnyi gyermek-nosztalgiát, egykettőre elűzi a munkára-készülődés. Alig egy hete, Győr városát lepték el a piros nyakkendősök, az ország minden tájáról a Rába- partd városba sereglett a magyar úttörők színe-java: Indul az Aurora-akció! A gyerekek hurrát, meg hajrát kiáltottak és megrohamozták a győri „Téli Palotát”. A rohamozok között volt Varga Éva is, a szécsényi Mikszáth Kálmán általános iskola tanulója. Varga Éva most nyolcadikos, társai, az egész iskola ott szorongott a televízió előtt, szerették volna látni „akció közben”, de mert a győri rohamot igazi harci kúszás is tarkította — nem ismerték fel társukat. — A legcsodálatosabb talán a fogadtatás volt, ahogyan már az állomáson vártak bennünket — meséli az Auro- ra-akcióból hazatért kislány. — Minden küldöttet egy-egy győri pajtás patronált. Pénteken érkeztünk és vasárnap még ott voltunk. A patroná- lóknál, családoknál laktunk, a három nap alatt... Szeptember harmadikán kezdődött a gyermekszervezet „Vörös zászló hőseinek útján” elnevezésű mozgalmának utolsó, befejező akciója, amely november hetedikéig tart, s amely a legendás cirkálóról kapta az Aurora, azaz a hajnal elnevezést. Talán soha ilyen eleven, szép és értelmes romantikát jelentő akciója nem volt még az úttörőknek. Az Auróra történelmi szerepe, a matrózok hősies tette, rendkívül sok lehetőséget kínál a gyerekek érdeklődésének felkeltésére. „Ne maradjon kezdtük a beszélgetést, közben a kisiskolás elsősök befejezték a napi munkát, többször ki meg becsengettek, mire a végére értünk: milyen eredményekkel számolhat az idai tanév legelején, a Mikszáth iskola. Nem túlzás — országosan is híre szaladt a tanintézetnek. A legnagyobb tanulmányi eredményként tartják számon a legutóbbi országos tanulmányi versenyben kiválóan szereplő szécsényi kislány, Pintér Gizella második helyét A hetedikesek kémia-vetélkedőjén, csak a szerencsén múlott, hogy nem az első helyre került. Pintér Gizellát az úttörővezető, kémia-tanár készítette fel, a verseny alatt is végig ott volt a közelében, de azokban a napokban Gizinek szurkolt szülőfaluja Pöstély- puszta, a közeli Benczúrfalva és természetesen Szécsény, a Mikszáth Kálmán iskola is. A vasgyártással kapcsolatos képlet COj-vel végződött — meséli ma is izgatottan a fiatal pedagóus. — Gizi tudta, fel is írta a teljes képletsort, de a végén, a kis kettes, már nem fért fel a táblára. .. Így lett második. Az igazgatónő szobájában őriznek egy szép lemezjátszó készüléket, az iskola tulajdona, de már készül az a kis réztábla, amelyre felvésik a fiatal kémia-tanár és tehetséges tanítványa — Pintér Gizella nevét. A lemezjátszó az országos tanulmányi verseny második helyezettének jutalma... Indul az akció A legszembetűnőbb, hogy mennyire egységben van a tanulmányi munka az úttörőélettel. Amikor a módszerről próbáltam érdeklődni: hogyan sikerült elérni a tanulmányi és mozgalmi, nevelő munka egységét — nem értették a kérdést a Mikszáth iskolában. — Miért, lehet ezt külön is csinálni? — Ha ilyen nyíltan nem is kérdeztek viszsza, körülbelül erre gondolhattak. A csapatvezető segített egy példával: — Az, ugye, az iskola tanulmányi munkájának, na, és természetesen Pintér Gizellának az érdeme, hogy az országos versenyen a második helyet szerezte meg. A kislányt, hazatérése után felkértük — tartson beszámolót az úttörőcsapat tagjainak. Korábban, a tanulmányi verseny, valahogy elérhetetlen távolságban zajlott, részt vettünk benne, mégis... Az első szép eredmény sok tanulónkban, sok pajtásban erősítette meg a hitet — érdemes tanulni, érdemes többet tanulni. Az egészséges vetélkedés is így alakult ki diákjaink között. Az iskola úttörőcsapatának 410 tagja van. A szécsényi „Aurorások”, most elkészítik az őszi programot, okulva, tanulva a tavaly szeptembertől, a tanév végéig szerzett tapasztalatokból. „A vörös zászló hőseinek útján” mozgalom, szécsényi eredményeit hosszan lehetne sorolni: — A téli szünetben megrendezett, rajok közötti vetélkedőt, az idén is érdemes lesz megrendezni — mondják a gyerekek és készülnek is az egésznapos eseményre. Az iskola évről évre kiválóan szerepel a kulturális versenyeken, elsők a sportban is (kerékpárversenyen, mezei futóversenyen minden első helyezést „elhoztak” a pajtások), hosszú ideje működik a határőr őrs, most házi irodalmi pályázatra, irodalmi színpad létrehozására készülődnek. Indul az Aurora-akció, és az úttörővezető köpenyének zsebei újra megteltek kis „cetlikkel”. A cédulákon ötletek, tervek, félig gondolt gondolatok és sok-sok olyan apróság van feljegyezve, amely majd a közös munka, a pajtások és a pedagógusok együttes „alakítgatásával” válik színes, eleven tervvé — s később szép, gyermekközösséget formáló valósággá, mert ez már hagyomány ebben az iskolában ... P. L. Ki fizeti meg ? E ddig is szóba került egy-egy rosszul végzett termelési tevékenység kapcsán: ki fizeti meg az okozott kárt? A világos és félreérthetetlen válasz többször késett, mert sok volt az áttétel, vagyis a sok bába között gyakran elveszett a gyerek. Aztán, ha sehogy sem sikerült felkutatni a műlasztókat, ezzel a megjegyzéssel tettük ad acta az ügyet: fizet a népgazdaság. így volt ez akkor is ha a munkaügyi döntőbizottság kártérítésre kötelezte a törvénysértő gazdasági vezetőt, vagy ha az újító csak hosz- szas utánjárás után a bíróság közbelépésére kapta meg az őt megillető erkölcsi és anyagi elismerést, ha a rossz technológiai utasítás miatt selejtessé vált több termék, ha a hanyagságból, vagy nemtörődömségből nem tartották be a szállítási határidőt stb. Ezekben a hetekben egyre több gyárunkban, üzemünkben olyan változások is észlelhetők, amelyek az önálló vállalati gazdálkodás tartalmi jegyeit viselik magukon. önállóan mérik fel a holnap lehetőségeit, határozzák meg a feladatokat, készülnek a jövő évi gazdálkodás programjai, döntések születnek olyan kérdésekben mint a jövő évi beruházáspolitika, az értékesítés új rendje, a részesedési alap felosztása, a kollektív szerződés megkötése stb. Persze állandóan ismétlődik: ha nem úgy sikerül minden ahogy tervezzük, akkor ki fizeti meg? A válasz most már félreérthetetlen: a vállalat dolgozói és vezetői. Üzemeink az önállósággal nemcsak a döntés jogát kapták meg, hanem vállaikra vették az ebből adódó összes anyagi és erkölcsi konzekvenciákat. Tehát ha sok a munkaügyi törvénysértés, annak anyagi kihatásait a vállalat dolgozói viselik. Ha egy értékes újítást az íróasztal fiókjába süllyesztenek megint csak a kollektíva jár rosszul. Ha a korszerű technológiák bevezetését húzzák, halasszák megint csak a közösség károsul. Ha rosszul mérik fel a kül- és belföldi piac igényeit, ha áruikat a rossz csomagolás, vagy a gyenge minőség miatt nem keresik, ugyancsak a mulasztó üzem, gyár, vállalat dolgozói sínyik meg. Illetve kevesebb lesz a terven felüli nyereség, kevesebb lesz bérekre, jutalmakra. Nem jut elegendő pénz a jövő fejlődését biztosító beruházásokra, rendszeressé válik a kamat fizetése, nem jut elegendő pénz a szociális, kommunális beruházásokra stb. A rossz gazdálkodás következményeit azután nem lehet a felsőbb szervek nyakába varrni. A vállalatok vezetői személyesen felelnek, hogy a reájuk bízott anyagi és egyéb eszközökkel a leghatékonyabban gazdálkodjanak. A döntések, intézkedések meghozatalánál nem lehet a régi utat járni: követeljünk kétszer annyi anyagot, bért, szociális juttatást, hátha a felét megadják. Ennek az időszaknak vége. Ez az új helyzet nemcsak új szemléletet kényszerít ki, hanem új gyakorlatra is serkent Egyes gyárainkban, vállalatainkban már most tapasztalható: jobban megbecsülik az újításokat, bevezetésüket néhány helyen a jövő évre tartalékolják. Olyan technológiai megoldásokat keresnek, amelyeknek bevezetésével ugrásszerűen megnövelik a termelés mennyiségét és minőségét. Olyan áruk előállítását veszik programba, amelyeknek nagy a keletje, bel- és külföldön egyaránt. A Acélárugyárban az utóbbi időben fokozták a magas carbontartalmú acélszalag gyártását. A Nógrád megyei Epítőanyagipari Vállalatnál olyan stádiumban vannak a perlitből készülő falazóanyag előállítással kapcsolatos kísérletek, hogy jövőre már meg lehet kezdeni az üzemszerű gyártást. A piackutatás kívánalmaihoz igazítják a termelést a Síküveggyárban, az öblösüveggyárban, a Tűzhelygyárban és másutt Terveznek és számolnak a vezetők, hogy abból a tananyagból — amit önálló gazdálkodásnak nevezünk — jövőre jól vizsgázzanak. Egy dologra azonban nem árt már most felfigyelni. Néhány gyárunkban a vevőkért a piacokért való megszerzés közben a szükségesnél kevesebb időt lódítanak a termelés ésszerűbb megszervezésére, a műszaki feltételek biztosítására, olyan műszaki intézkedések kidolgozására, amelyek nélkül nincs tervszerű, gazdaságos termelés. Másutt pedig hiányzik az elemző közgazdasági munka, amely egy-egy alapvető feladat több variációs megoldását biztosítaná. A jövő gazdálkodásában, amikor a kockázatvállalás a napi munka velejárója lesz nem lehet ily módon helyt állni az egyre jobban kibontakozó versenyben. Vannak akik azt hiszik: számítási manipulációval ki lehet kerülni a termelés veszélyes területeit, sőt mód van munkanélkül szerzett többletnyereség megszerzésére. De azok akik ezt az utat járják azoknak vállalkozásuk összes ódiumát is vállalniok kell: elveszíthetik megrendelőik bizalmát, szavahihetőségét, lehetetlenné teszik magukat a gazdasági életben. Nem árt kétszer, sőt többször is meggondolni, hogy akárcsak egyszer is a munka helyett az egészségtelen spekulációs törekvéseket helyezzék bárhol is előtérbe. Nézzük meg, kin csattan az ostor? Tegyük fel, hogy az Acélárugyár a jelenleginél drágábban adja az acélszalagot, holott ezt semmi más nem indokolja, mint a nyereségvágy. Az acélszalagot több gyár felhasználja: lakatnak, borotvapengének, vagy más közszükségleti cikknek. Mivel drágábban vásárolta az alapanyagot, a többletköltséget természetesen áthárítja a vásárlóra. Ez lehet acélgyári, öblösüveggyári, síküveggyári, bányagépgyári, vagy egyéb más üzem dolgozója. K I jár rosszul, ki fizet rá a manipulációra? A dolgozó! Szükség van-e arra, hogy önmagunkat csapjuk be? Azt hiszem nem. Mi hát a megoldás? A termelékenyebb, hatékonyabb, jól szevezett munka. Ez hoz igazi értéket, ez ad biztos alapot az ország gazdasági potenciáljának növeléséhez, az életszínvonal rendszeres emeléséhez. Ven esz Károly papíron..." Persze a legértékesebb terv, a mégoly szép akció is csak úgy ér valamit, ha megvalósul. A szécsényi Mikszáth Kálmán általános iskola elsősorban arról nevezetes, hogy a tervek, a legmerészebbek is — sorra megvalósulnak. Jelszó ez az iskolában, tanárok, tanulók közös akaratát kifejező: — Ne maradjon papíron egyetlen elképzelésünk se... És ezért azután megtesznek mindent Szenográdi Ferenccel, az iskola úttörővezetőjével és Radies Győzőnével, az igazgatóval beszéltem. Kora délelőtt Úi iskola Érsekvadkerten Ersekvadkerten tervbe vették egy nyolctantermes iskola építését. A tervezési munkák már folynak, előreláthatólag az év végére elkészülnek. Az építkezés kezdetét tavaszra tervezik. A központi iskola felépítésének nagy jelentősége van a községben, mert jelenleg szétszórtan, a falu különböző pontjain levő tantermekben tanítanak. Az új intézményhez vezető két utca korszerűsítését is tervbe vették! Korszerű, kultúrált környezetet kívánnak kialakítani, az új iskola körül. Közel a telefonhoz... Elhagytuk Ipolytamócot, a terepjáró nagyokat zöttyen, a por bevág a kocsiba. — Talán most már megcsinálják ezt az utat is, ha a vízmüvet ide építették — mormogom, vigyázva, hogy közben a nyelvem el ne harapjam. Szőllős a volán mellől felém villantja a szemét: — Azért így már csak jobb, mint motorkerékpáron. — Képzelem, milyen lehetett! Különösen ősszel. — Még télen is! Azzal jártam a körzetemet. De majdnem belehaltam. Egyszer megfáztam, már le is mondtak rólam. Magam sem tudom, hogyan ráncigáltak visz- sza a másik partról... A vezető szerelő Ipolytar- nóc óta látom, akármennyire igyekszik is leplezni, harapós kedvében van. Nem csodálom. Ott, ahol korábban mindig szívélyesen fo3 gadták, most meglehetősen kellemetlen vitája támadt a községi vezetőkkel. A tanács megrendelésére az ÉMÁSZ bekötötte egy ötgyermekes család lakásába az áramot. Utána a tanács visszaküldte az ÉMÁSZ számláját azzal, hogy sokallja. A lakáshoz is kimentünk, ahol az elnök, meg a titkár érthetetlenül a lakástulajdonos otthon levő feleségére öntötte ki a mérgét. Végül csak kiderült, ki kellett derülnie, hogy a számlában nincs hiba, a tanács számította el magát. De Szőllősben benne maradt a fullánk. Különösen, hogy búcsúzóul még megjegyezték, hogy egyik emberét részegen látták felmászni az oszlopra. Nem akarom elhinni — ismételgette makacsul. És egyre azt kérdezgette, ki látta, mikor látták, nem téved- nek-e mégis? Nem, nem — mondta a titkár, én is fizettem neki egy pikoló sört.” Mikor felültek a kocsira Szőllős beletanosott a gázpedálba, a GAZ mérgesen elő- reugrott. — Pedig hányszor elmondom nekik, hogy az áram nem esztergapad. Felteszek egy tengelyt, ha kisebbre sikerül baj, baj. de felteszek egy másikat. Nálunk, ha valami „kisebbre” sikerül, valaki meghal. A vezető szerelő a napot a körzetszerelőség székhelyén, Karancsalján kezdte. Míg embereinek az eligazítást tartotta, én a falra függesztett, be- rámázott okleveleket böngészgettem. Szemlélődés közben a dobhártyámhoz mondatfoszlányok verődnek. „Ha kiástátok a gödröt, ne hagyjátok úgy, mint legutóbb, még beleesik valaki.” „Nagyon vigyázzon, a tanulóért maga a felelős!” — Tizenegy éve vezetem a körzetvezetőséget — mondta Szőllős, mikor azon csodálkoztam, miért „ijesztgeti” annyit az embereit. — Tizenegy éve nem volt náluk egy üzemi baleset sem. És most ez a pityókás szerelő. .. Hát nem csodálom Szőllőst, ha egy darabig szavát sem lehetett venni. Félúton a regionális vízmű két telepe között találkoztunk az ellenőrző körúton levő Vá- lóczi Ernő üzletigazgatóval. Együtt kanyarodtunk be a víztisztító mű kapuján. A következő állomás Egyházasger- ge volt. Az igazgató kézbevette a hibajelentő könyvet, lapozgatta, nézegette a bejegyzéseket. — Meg vannak-e elégedve a vállalat munkájával? — Általában meg — feleli az elnök. — Bár szerintem a heti egyszeri bejárást kettőre kéne emelni. • — De hiszen ebben a könyvben nyolc hónap alatt mindössze tizenhárom bejegyzés van — csodálkozik az igazgató. — Szerintem tehát nem kevés, de még sok is a heti egyszeri látogatás. Némi vita után megszületik a javaslat: az áramszolgáltatás hibáit a körzetszerelőség- nek esetenként jelentsék telefonon. A telefonköltségeket — indokolt esetben — inkább átvállalja az ÉMÁSZ. így is megtakarítja egy szerelő hiábavaló utazgatását. — Nem is olyan rossz ötlet, ki kell próbálni — mondja Szőllős, mikor újra indítja a kocsit. — Sokat jelent az, hogy Gordos Lajosnak nem kell szükség nélkül a motorján lovagolnia. Csak azért, mert bejárás van... Mondja, nem mindig így kéne cselekedni? A józan megfontolás parancsára? (Tudom, hogy most ő is a mihálygergei esetre gondol, akárcsak én.) Reggel programon kívül beugrott a tanácsra. Érdekelte, hogy állnak a közvilágítás bővítésével. És bizony bosszúsan mentünk tovább. A községnek van száz- ötvenezer forintja. Ha várhattak volna még pár hónapot nemcsak a főútvonalon, de az egész községben felszerelhetnének higanygőz lámpákat. Mert most csak a nagyon drága' EKA típusú lámpatesteket kapni, amiből harmincegy darabra telik a pénzből. Az olcsóbb C—1-es bői nincs, Szőllősnek van egy újítása, amellyel még olcsóbban meg lehetne oldani a közvilágítást, de az újítás elfogadás alatt áll. És hiába, a pénzt az idén el kell költeni. Mert ha nem, elvész a pénz... — Magának mi a véleménye az új mechanizmusról? — szegezte nekem a kérdést a kocsiban Szőllős. — Természetesen egyetértek vele — feleltem. — Az ilyen végrehajtással is? Vagy, itt van a mi vállalatunk átszervezése. Eddig volt három üzletigazgatóság, most lesz hat. Három igazgató helyett hat igazgató. Ehhez mit szól...?) Késő délután van, mire ismét Karancsaljára értünk. Nem sokkal utánunk befutott a bejáró szerelő is. Az, akire azt mondták, pityókában mászott az oszlopra. Fáradtan, porosán lekecmergett a jó öreg Danuviáról, jelentést tett a végzett munkáról. Más nincs? — kérdezte Szőllős, és láttam, hogy az energikus arcéi még inkább kiélesedik. Nem, nincs más — felelte mit sem sejtve emberünk. Szőllős végighallgatta, de amit aztán a szerelő kapott, azért nem irigylem. Nem is tudta aztán a jólélek, hogyan vegyen búcsút, hogyan induljon hazafelé, téblábolt ki-be, pedig akkor már Szőllős Géza régen mesz- sze járt: a terepjáróval a munkahelyekre ment „begyűjteni” az embereket. Égy kis remegéssel a gyomrában. Mert reggelente mindenkitől úgy búcsúzik, hogy viszont akarja látni valamennyit... — Nehogy azt higgye, hogy a szerelő fél — mondta nekem. — Akár a bányász a föld mélyén. De emiatt néha én félek helyettük is... * A csalód a ház emeletén alszik, a hálószobában. A vezető szerelő lent a földszint:' irodában. Itt van egy priccse Közel a telefonhoz... Csizmadia Géza
