Nógrád, 1967. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-23 / 225. szám
1967. szeptember 23., szombat NÖ6BÄD Kongresszusra készülünk Vezetőség választás a Bgy. MEDOSZ Sportkörnél Atlétika Előkészületi verseny Októberben megkezdődnek a küzdelmek az atlétikai CSB NB [ B-s csoportjában. Mint ismeretes ebben versenyez Nógrád néven a megye férfi és női atlétaválogatottja. A megfelelő felkészülés elősegítése érdekében vasárnap reggel 9 órai kezdettel Salgótarjánban, az SKSE stadionban formábaliozó atlétikai versenyt rendeznek. Ezen a megyeszékhely sportegyesületeinek atlétikai szakosztályai és várhatólag a balassagyarmati atléták indulnak. Hétfőn délután pedig ugyancsak az SKSE stadionban a középiskolai sportbizottság rendezésében válogató jellegű atlétikai verseny megrendezésére kerül sor. Az Erdőgazdaság kultúrtermében, Balassagyarmat harmadik legnagyobb sportköre, a MEDOSZ rendezte meg vezetőségválasztó közgyűlését. Kun László sportköri elnök beszámolójában részletesen szólt a fiatalok neveléséről, májd sorra vette a szakosztályok munkáját. A legeredményesebben az atléták szerepeltek az elmúlt időszakban. Számos megyei versenyen értek el első helyezést, és pillanatnyilag egy I. osztályú versenyzővel (Kiss Imrénél és hét II. osztályú atlétával büszkélkedhetnek. Többen tagjai az NB I./B-ben szereplő Nógrád atlétaválogatottnak. Az eredmények mellett jelentős társadalmi munkával járultak hozzá a pályaépítéshez, és a tagdíj- befizetésüket is mindig pontosan teljesítették. A kézilabda-szakosztály rövid fennállása alatt jó eredményeket ért el. A megyei bajnokság Nyugati csoportjában pillanatnyilag a 2. helyen állnak, de az MNK-ban ők képviselik Nógrád megye színeit. Az aéztaliteniszezők mindig az élcsoportban végeztek a megyei bajnokságban. Az idén — tekiritettel, arra hogy az SKSE és SBTC az NB II -ben szerepel, — minden remény megvan, hogy bajnokságot nyernek, és az NB II -be jutásért vívhatnak mérkőzéseket. Kun László elismeréssel szólt a szakosztályoknál tevékenykedő edzők — Csutor Erzsébet, Thurzó Lajos és Lombos István — munkájáról. A tömegsportmunkát jól végzik a sportkörnél. A járásban az elsők között vannak, és a városban megrendezésre kerülő Palóc Kupa versenyeken az Erdőgazdaság csapata nem adta még az 1—3. helynél alább. A sportkör 52 000 Ft-al gazdálkodik, erről Demeter Gyula a Számvizsgáló Bizottság elnöke tájékoztatta a fiatalokból álló hallgatóságot. A legnagyobb baj, hogy saját bevételre csak a tagdíjakból tervezhetnek. Az elkövetkező időszakban megkeresik annak a módját, hogyan lehetne a saját bevételt fokozni. (A kézi- lábda-szakosztály például jelentősen hozzájárulhat ehhez a tervhez). Demeter Gyula arról is szólt, hogy a MEDOSZ sportolói védik a társadalmi tulajdont. Gondozzák a sportszereket, a felszereléseket. A hozzászólók közül Lombos István, a kézilabda-szakosztály vezetője megköszönte az elnökségnek, hogy felkarolta a kézilabdát, és ígéretet tett, hogy jövőre megszervezik a női kézilabda-csapatot is a sportkörnél. Gyuris Judit és- Eszményi Viktória atléták a felszerelések és a pálya gondozásáról beszélt. Barna Tamás az asztaliteniszezők te. remhiányát kifogásolta, mint mondotta, kevés az edzési lehetőségük, mert egyedül a Balassi Gimnáziumban tudnak dolgozni, itt azonban többnyire zsúfolt program van, és kevés idő jut az edzésekre. Kun László válaszolt a hozzászólásokra, majd Zorvan György a jelölő bizottság elnöke javaslatot tett’az új vezetőségre. A jelenlevők egy hangú szavazással megválasztották a sportkör öttagú vezetőségét, a háromtagú szám- vizsgáló bizottságot és a négy küldöttet, akik a járási értekezleten képviselik a sportkört. Az elnök újra Kun László lett, a vezetőségben új tagként Kövesdi Pál tevékenykedik. A sportköri közgyűlés után a fiatalok még pár óráig együtt maradtak, baráti beszélgetésre. Szokács László Ifjúsági labdarúgó-híradó Visszavágó ózdon Az elmúlt vasárnap Salgótarjánban vetélkedtek három sportágban — labdarúgás, teke, sakk — az Ózdi Kohászati Üzemek és a Salgótarjáni Acélárugyár dolgozói. A 100 százalékos salgótarjáni sikerrel végződött üzemi sportvetélkedők visszavágójáig ma délután rendezik meg Özdon. Az acélárugyáriak remélik, hogy idegenben is sikerre! szerepelnek. Áz otthoniak fekete vasárnapja A megyei ifjúsági labdarúgó- csény), Suth (Évadkel-t), bajnokság őszi VI. fordulójában (Somoskőújfalu), Csókási a várt eredmények születtek. Az tár), Czene (Bgy. MÄV), Gordos esélyesebb csapatok Idegenben is (Kkeszi), Dombóvári (Bgy. Dó- jól szerepeltek és csupán a Pa- zsa), Varga (Palotás.) lotás és a Karancskeszi csapata Mag (Dejnyert otthonában. A Karancs- lapujtő és a Bgy. MÁV külön versenyt vív a bajnoki cím elnyeréséért. Három esetről kell elmarasztalóan szólnunk. Rakpty- tyait (Szorospatak) a játékvezető szidalmazása miatt kiállították, és két hét eltiltást kapott. Gál (Dejtár) ugyancsak elragadtatta magát, kiállították és két hétig kénytelen mérkőzésektől távol A Nógrádi Szénbányák esztergályos és lakatos tanulókat iskoláz be, még erre a tanévre a 209. sz. Szakmunkásképző Intézetbe (Nagybátony). Jelentkezhet minden 8 általánost végzett 14—16 éves fiú. Jelentkezési határidő: szeptember 30. Jelentkezést kérjUk az iskolához elküldeni. ZETOR~vezetöt A BAJNOKSÁG ALLASA: 1. Klapujtö 21 19 - 2 83:15 38 2. Bgy. MÁV 21 16 1 4 74:28 33 3. Évadkert 20 10 5 5 46:17 25 4. St. Z1M 21 9 6 6 39:27 24 5. Bgy. Dózsa 21 9 6 6 38:27 24 6. Kkeszi 21 10 3 8 31:29 23 7. Mnovák 21 9 4 8 60:51 22 8. Somoskőújf. 21 8 5 8 51:31 21 __________ 9. Szpatak 21 9 3 9 55:47.21 m aradni. A Mátranovák együt- Palotás 21 10 l 10 32:45 21 tese pedig otthonában sem tu- Baglyasalja 21 6 5 10 40:42 17 dott teljes csapattal kiállni, csak 12. St. Üveggyár 20 6 4 10 30:53 16 nyolcán kezdték meg a mérkő- 13. Dejtár zést. A csatárok mindössze 25 14. Romhány gólt lőttek, a mérkőzésenkénti 15. Szécsény átlag 3,1. 16. Forgács Eredmények: Szorospatak — Bgy. MÁV 1:4, Mátranovák — . , - „ , % Karancslapujtő 0:3, Szécsény — *JJhazi (Szpatak) 24, 2. Lantos St. ZIM 2:2, Dejtár - Bgy. Dó- í^pu-1tő) 23’ _3* (BH; zsa 2:2, Palotás — St. Üveggyár M^V) 21 4. Osgyam (Klapujtö) 2:0, Forgács — Somoskőújfalu 20* 5- Mátyás (Bgy. MÁV) 19, 1:1, Karancskeszi — áaglyasalja J* Marsinszld (Mnovák) 19. 7. 4:1, Érsekvadkert — Romhány Érsekmurányi (Szpatak) 17 gól0:0. la*A forduló válogatottja: Híves . (Klapujtö) Koczka (Romhány), A sportszerűség! verseny álBessenyei (St. ZIM), Lantos (Szé- 1. Klapujtö 210, 2. Mnovák 205. 3. Palotás 205. 4. Bgy. MÁV 200, 5. Kkeszi 190, 6. Romhány 190, 7. Évadkert 180. 8. Bgy. Dózsa 180, 9. St. ZIM 170. 10. St. Üveggyár 160, 11 Dejtár 160, 12. Szpatak i55, 13. Szécsény 155. 14. Baglyasalja 150. 15. Somoskőújfalu 100, 16. Forgács 100. 21 5 4 12 35:46 14 21 5 4 12 31:76 14 21 4 3 14 29:74 11 2J 4 2 15 17:83 10 góllövő lista állása: 1. A Megyei Kórház Célgazdasága Salgótarján, Sebaj-te- lep, Balassagyarmatiak Nagymaroson Balassagyarmaton meglehetősen mostoha körülmények között működik a város egyetlen sakk- szakosztálya. Néhány évvel ezelőtt a város Nógrád megye sakkéletének egyik fellegvára volt. örvendetes, hogy ismét szép eredményről számolhatunk be. Az MTS Szobi Járási Tanácsa által Nagymaroson lebonyolított „Dunakanyar Kupa” sakkvillám- versenyen a Bgy. Dózsa 4 fős csapata is indult. A gyarmatiak kitűnően szerepeltek, 16 csapat közül az előkelő II. helyet szerezték meg. Az első helyet a Szobi Vasútas érte el 41 ponttal, mig a Bgy. Dózsa 37 ponttal végzett a második helyen az ugyancsak 37 pontos MTK II. előtt. NB Labdarúgás TARTALEKBAJNOKSAC* 1. MTK 2. Bp. Honvéd 3. Üjp. Dózsa 4. Tatabánya 5. Győr 6. Vasas 7. FTC 8. Csepel 9. SBTC 4 49:29 32 5 61:37 31 6 60:42 31 7 53:34 28 7 49:36 28 7 62:41 26 6 46:39 25 23 11 2 10 48:47 24 23 9 4 10 43:40 22 22 14 23 13 23 14 23 12 23 12 22 11 22 9 10. Dunaújváros 23 10 2 11 48:47 22 11. Komló 12. DVTK 13. Szombathely 14. Pécs 15. Szeged 16. Eger 4 9 29:32 22 4 11 35:56 20 5 12 30:43 17 1 15 36:59 15 7 14 23:51 11 4 16 38:77 10 Elmaradt mérkőzések: FTC—Vasas, (IX. 27), Komló—MTK (valószínűleg októberben). keres azon Mali belépéssel. Bővebb felvilágosítást a Célgazdaságban. A Nógrád megyei Fémipari Vállalat megvételre felajánlja az alábbi elfekvő anyagokat. Ügyintéző: Gulyás István, felefon: Balassagyarmat, 397. Cikkszám Megnevezés Mennyiség Egységár 281125/1 Vászon betétes gumigyűrű 10 860 0,63 284005 1” TEE idom 239 9,70 284055 1 V2” fekete szűkítő 285 4,80 287179 Kulcsfogantyú 5392 0,82 287192 Alu. ütköző 1530 5,81 292354 2,6x10 féli. csavar s. réz 18 300 5,99/c 292299 3x6 félf. csavar s. réz 6300 3,40/c 292310 4x6 félf. csavar s. réz 5737 20,09/c 292230 5z25 süllyf. tm. csavar 1000 5,90/c 162034 Hasáb szigetelő 6 45,40 315003 Silitrúd 12x2 50x200 29 391,— 413096 WM 25 A kapcsolóhoz fesz. tekercs 50 31,— 413102 BAESZ 20x20 bizt. aljzat 1 359,49 427008 3/8 foki porc. közv. fogl. 100 15,66 0,3—0,5-ig híd. heng. lemezcsík 800x2060 mm 2000 kg 6,10 595225 Amox festék zöld 22 kg 47,83 595226 Amox festék sárga 25 kg 47,83 167055 SC 120 csiszolópor 38 kg 20,70 167056 SC 240 csiszolópor 30 kg 20,70 536 Fémcsigafúró 6,4 20 db 5,68 338 Fémcsigafúró 6,8 28 db 6,—' 560 M 2 kézi menetfúró 10 db 2,84 258 Gipsz kanál 18 db 4,62 12 Csákány 2,5 kg 10 db 14,57 Bútorvásártól* figyelmébe! Szoba-konyhabútorát, ha be akarja szerezni, esetleg a régit fel akarja újítani, keresse fel BÜTORKÉSZÍTÖ KTSZ-einket, ahol igényének megfelelően készítenek bútort a legmodernebb kivitelben. Salgótarjáni Faipari- és Bútorkészítő Ktsz. Salgótarján, Rákóczi út 149. Telefon: 15—02. Nagyoroszi Vegyes Ktsz. Nagyoroszi, Fő út. Telefon: 3. C <; e p a @ Figyelem! Vállalatok, Termelőszövetkezetek, Állami Gazdaságok, Ktsz-ek ! A CSEPEL AUTÓGYÁR 1967. IX. 10-től kezdődően elfekvő készleteiből (kereskedelmi áruk, saját (érmék regie anyagból) elárusitást rendez Budapest, XIII., Béke tér 9. sz. alatt, szombat kivételével minden nap, de. 9—13 h-ig Telefon: 409-912, 409-913, 409-914. 4 próhirdeíések Részben, átalakítással beköltözhető kétlakásos házat vehet — 150 négyszögöles telken Balassagyarmaton 4 000 Ft előleggel. Havi 500 Ft. részfizetéssel. Hat év alatt kifizetheti. Ajánlatokat „előnyös” jeligére a balassagyarmati Magyar Hirdetőbe. Azonnal felveszünk férfi és női munkaerőket munkakönyv nélkül is. Fizetés minden héten csütörtökön. Jelentkezés „ Kisterenyei Téglagyárban. Trabant 601-es eladó. Kisterenye Széchenyi út 30. 0-km-es Moszkvics 408 eladó. v Telefon: 23—24. Figyelem! Szőlő- bltványok és lugas- gyűjtemények kifogástalan minőségben fajtaazonosan kaphatók. Valiskó László Abasár. ÜlszőlŐ- telep 775. Felajánlunk 8 db. 11x28-as Zetor új gumit eladásra. Érdeklődni lehet: a 2. sz. AKÖV Anyag- gazdálkodásán, 7 órától 14 óráig. Telefon: 11-85. Három szoba, összkomfortos családi ház, beköltözhetően eladó. Balassagyarmat, Ady 14. Wartburg 1000-es tolótetős, garazsíro- zott elsőkézből készpénzért eladó. Balassagyarmat. Hunyadi utca 2. Telefon 5—58. Trabant, fehér eladó. három-hónapos 3 000 km-t futott. Telefon: Salgótarján 11-22. Jókarban tartott, garazsírozott Wartburg szem élv gépkocsi eladó. Érdeklődni Tehet Salgótarján 11-73 telefonon. 407-es Moszkvics eladó Szabó, Csány Petőfi u. 6. Váci munkahelyünkre hajtó-fako- dót, jó Kereseti lehetőséggel azonnal felveszünk. Szállást, étkezést biztosítunk. Jelentkezés: ÉVM. Építőipari Szállítási Vállalat 2. sz. üzemegység. Vác. Dózsa György u. 68. szám alatt. A TÜZEP Vállalat értesíti a termelőszövetkezeti dolgozókat, hogy szeptember hónapban és IV. n. ev folyamán szervezett tüzelőanyag-ellátás keretében a tavaszihoz hasonlóan «00 Ft-os, illetve 850. — Dt-as névértékű utalványokat szolgáltat ki tsz-tagok részére. A TÜZÉP Vállalat kéri a tagságot. hogy tüzeiő- utalvány-szükségl e- tüket a termelőszövetkezeti vezetőségnél mielőbb jelentsék be. Trabant 601-es eladó. Kisterenye. Széchenyi út 30.