Nógrád, 1967. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-17 / 220. szám

19f>7, szeptember 17., . vasárnap NÖÖRÄO 1 Tagakon v wcser© előtt Á Politikai Bizottság május 23-i határoza­ta alapján decemberi taggyűléseken kicserélik a tagkönyveket. A könyv már tíz éve dokumentálja a párt­tagságot és ideje lejárt. A csere azonban korántsem szimpla adminisztratív fel­adat, valamiféle igazolvány­érvényesítési aktus. A könyvcsere politikai esemé­nye a párt életének, a kom­munistáknak. Tíz esztendő­vel ezelőtt állították ki az első MSZMP tagkönyvet. Tíz esztendő. A pártra, a kommunistákra, s minden hazáját szerető becsületes állampolgárra nagy felada­tok vártak akkor. Konszoli­dálni kellett a gazdasági éle­tet, hogy nyugodtabb, em­beribb körülmények között válthassuk be az eddig leg­méltóbb társadalom, a szo­cializmus céljait. Az építő­munka nagy sikerei mellett a személyi kultusz sokak akaratát, tettvágyát fékezte, bénítólag hatott a népi, nemzeti egység erősödésére. Az ejlenforradalom zűrza­varában mégis a kommunis­ták álltak az élre, ők ismer­ték fel elsőnek, hogy az el­lenforradalmárok a nép el­lenségei, a magyarkodó frá­zisok mögül a kapitalizmus restaurációjára törekednek. Nagyon jól tudjuk, hogy aztán meddig jutottak el a szavaktól. Nehéz idők voltak ezek. Fasiszta pogromok, Mindszenty földet akar, a munka helyett követelésre buzdított a „munkástanács”. Talán szükségtelen is fel­sorolni részletesen a történ­teket, elevenen él ez még mindenkinek az emlékeze­tében. De mégis szólni kell róla, hogy jobban érzékel­hessük, mit vállaltak akkor a társadalmi haladás élen­járói, a kommunisták. A párttagsági könyv nem egy­szerű formai hovatartozást jelentett. Akinek a birto­kában volt, arról tudjuk, hogy harcot vállalt, ha kel­lett fegyvert fogott, elsőnek vett kezébe szerszámot, sza­vaival az értelem lámpáit gyújtogatta. E zekre emlékezünk most vissza tíz' év múl­tán, amikor várjuk az új tagkönyveket. De más­ra is gondolunk. Olyan eredményes évtizedre, amely további felemelkedést hozott hazánknak, gyarapodást a munkáját szerető becsüle­tes állampolgárnak. A társa­dalmi haladást példázzák a mezőgazdaságban megválto­zott tulajdonviszonyok, az a teremtő, alkotó légkör, amelyben baráti lett a dol­gozó osztályok viszonya, a képességet példázó teljesít­ménynek megnőtt az anyagi, erkölcsi becsülete. A párt következetesen megvalósítot­ta a pártélet lenini normáit, elhatárolta magát a szekta- rianizmustól, a revizioniz- mustól. Sikerrel vívta meg a kétfrontos harcot, s ez ma is pártunk politikájának szerves része. Megnőtt ha­zánk nemzetközi tekintélye, megfontoltan keressük a szocialista gazdaság felvirá­goztatásának legmegfelelőbb útjait. Megszokottá vált, hogy ezekben a lépésekben a párt mindig kikéri a nép véleményét, együtt él és lé­legzik a tömegekkel. Ezért érvényesült az elmúlt tíz év során józan mértéktartás a politikában, a gazdaság fejlesztésében. A tagkönyvcsere önkénte­lenül is támasztja ezt a számadást. Politikai tartal­mát mind e mellett az ad­ja meg, hogy a párt most tanácskozik minden tagjá­val. Nem kicsiny tehát a fe­lelőssége azoknak, akik ösz- szeírják, újból nyilvántar­tásba veszik az alapszerve­zetek párttagságát. Ez a munkának a kisebbik, tech­nikai része. A lényeg az a vélemény nyilvánítás, amit a kommunistáktól továbbí­tanak a párt, az ország ve­zetőinek. Ezek személyes be­szélgetések lesznek, amely sokkal inkább kedvez a közvetlenségnek, mint a megnyilatkozások bármilyen más formái, fórumai. Véle­ményt, javaslatokat várunk azoktól is, akik nyilvános­ság előtt ritkábban szólnak. M iről akarunk beszél­getni? Nem készült ehhez semmiféle te­matika, vagy irányelv. A szervezeti szabályzatból adó­dó jogai alapján minden kommunista részt vehet a párt elméleti, politikai és szervezeti kérdéseinek meg­vitatásában. Számos, meg­oldásra váró tennivaló áll most a párt előtt. A gazda­ság mechanizmusának re­formja az egyik legeleve­nebb vitatéma az ország közvéleménye számára. A kidolgozott elvek alapján már számos intézkedés, ren­delet látott napvilágot. Az elvek és rendeletek azonban nem teremtenek mintegy varázsütésre változásokat. A végrehajtáson múlik ihin- den. A gyakorlat, az elmélet vizsgája. S ez a vizsga csak akkor nyújt megfelelő bizo­nyítványt, ha a végrehajtók hozzáértéssel és odaadással munkálkodnak. Ez a téma bizonyosan az egyik alapve­tő motívuma lesz ezeknek a beszélgetéseknek. Megyénk irányító szervei­re, vezetőire különösen nagy feladatok megvalósítása vár a következő időkben. A hu­manizmus követelményei­nek megfelelően kell meg­oldani a bányából felsza­baduló munkaerők foglal­koztatását. Oj üzemek, új munkahelyek létesülnek. Mindezt hogyan, miképpen? Érre is válaszokat, észrevé­teleket kérünk a párttagság­tól. A IX. kongresszus szelle­mében minden kommunistá­tól — beosztásától függetle­nül — nagyobb aktivitást, a közügyekben tevékenyebb részvételt várunk. Ki milyen kötelességeket tart a maga számára is fontosnak? Ez szintén olyan téma, amely a beszélgetések során bizonyo­san felmerül. Nagyon sok ta­pasztalatot, figyelmet ér­demlő javaslatot lehet így közvetíteni a pártnak, a vezetésnek. A taggyűléseken már értesültek a pártta­gok a Politikai Bi­zottság határozatáról. Októ­ber 1—31-e között kerül sor a beszélgetésekre, az össze­írásokra. A könyvcsere nem a párttagság felülvizsgálata. Senkit kihagyni nem lehet, akik a szervezeti szabályzat­nak megfelelően élnek joga­ikkal, kötelességeikkel. A könyvcsere politikai feladat, a párt belső életének jelen- i" ■, eseménye, amikor min­den kommunista demokrati­kus jogaival élve véleményt mond a tíz év alatt megtett útról, jövőnket formáló kül­detésünkről. Gulyás Ernő Mintha szerelmesek lennének, úgy mennek egymás mellett. Egy szót sem szólnak. Néha- néha mosolyogva egymásra néznek, s arra gondolnak: de kár hogy nem tanulták meg egymás nyelvét Pedig ha ez az asszony Ma­gyarországon, Salgótarjánban élne, Mász Emília lenne a neve. Amikor 16 éves korában a Szovjetunióban kiállították a személyazo­nossági igazolványát, s azt kérdezték mi a származása, gondolkodás nélkül mondotta: magyar. Most mégis Emilia Joszifovna Szem- jonova szerepel okmányaiban ... Ballagnak egymásba kapaszkodva. Mász József leánya és az apa, anyáról édes test­vére Tróján Pál. Itt vannak az unokatestvé­Ötten év emlékeiből Találkozás Mász Emília, vagyis Emília Joszifovna Szem- jonova rek, a rokonok, szép számmal. Az első talál­kozás ez. Salgótarjánban tudták, hogy él Emília, s ő is tudta: vannak Magyarországon rokonok. De a háború ... ... 1919. Az orosz forradalom hatására meg­mozdulnak a magyar munkások, kikiáltják a magyar Tanácsköztársaságot. Védelmében fegyvert fognak a munkások. A salgótarjáni­ak között ott van egy fiatal, törékeny acél­árugyári sajtoló, Mász József. Vöröskatona. Harcol az északi hadjáratban. Kitűnik fe­gyelmével, akaratával, bátorságával. Aztán előléptetik, vörösparancsnok. Szava van a direktóriumban. Tervez és szervez, parancso­kat ad, parancsokat hajt végre ... Dicsőséges százharminchárom nap telt el. A túlerővel nem bírt a fiatal Vörös Hadse­reg. Az intervenciós csapatok támadták a fia­tal Tanácsköztársaságot. Egy napon vége lett mindennek. Mász József tervei nem valósul­hattak meg... 1920. A balassagyarmati börtön cellájában többedmagával várja Horthy hóhérainak íté­letét ä még fiatalkorú Mász József vöröska­tona. Nem sok jót remélt attól a kormány­tól, amely gyilkosságok és pogromok segít­ségével uralkodott. Balassagyarmat után Bu­dapest következik. Hóhérai elé állítják Mász Józsefet. Az ítélet: kötéláltali halál! Hetek, hónapok telnek el. A fiatalkorú vöröskatona ügye perújrafelvétel alapján ismét bíróság elé kerül. Az ítélet: 15 évi fegyház . . 1921. A börtön cellái között mind kedve­zőbb hírek kelnek szárnyra. Szovjet-Orosx- ország kezdeményezésére 1921 januárjában megkezdődtek a tárgyalások a fogoly ma­gyar tisztek és a Magyarországon élő politi­kai foglyok, a Tanácsköztársaság hőseinek ki­cseréléséről. A Szovjet Orosz Köztársaság küldöttségét Litvinov, reváli követ. Horthy- ékat dr. Jungerth Mihály külügvminisztériu- mi tanácsos vezeti. Hiába azonban a szovjet kormány minden jószándéka, hónapok telnek el, míg sor kerül a fogolycserére... Novem­ber közepe felé jár az idő. amikor Mász Jó­zseffel is közük: egy tiszt helyett visszanye­ri szabadságát, Szovjet-Oroszországba szállít­ják. Rossz az előkészítés, a csehszlovákok Szöbon nem veszik át a „szállítmányt.” Visz- sza Budapestre. Jobb koszt, jobb ruha jut a politikai foglyoknak, s december elsején végérvényesen elindul a szerelvény. Az egykori acélárugyári sajtoló, ifjú kommu­nista Moszkvában is munkához lát. A ma­gyar kolónia lakói gyakran keresik fel Mász Józsefet tanácsért. Fáradhatatlan. Bízik ab­ban, hogy visszatér még Magyarországra, egy szabad hazába. Családot alapít, lengyel asz- szony a felesége. 1925-ben nagy boldogság éri a családot: megszületik Emília ... A harc azonban nem fejeződik be. 1938. március 10-én, a koncepciós perek során el­kerül otthonról... Csak 1942-ben tudják meg: Mász József halott... Évek telnek el, míg rehabilitálják a magyar kommunistát. — Sokáig leveleztünk a testvéremmel — mondja Tróján Pál. — Amikor letartóztatták, utána Emilia lett a levélíró. De jött a hábo­rú, s 1940-ben minden kapcsolat megsza­kadt ... — Tudtam, hogy élnek Pali bácsiék. Em­lékeztem a névre, méginkább Mász Jánoséra. Arra is emlékeztem, hogy Salgótarjánban, az Iskola utcában laknak. De húsz év telt el... És egyszer közbejött a véletlen. Moszkvában, a Centrál Szállóban dolgoztam. Egy magyar asszony sürgős visszautazását kellett intéz­nem. ő megígérte, szivességemért megkeresi a rokonokat. Hittem is, nem is, arra gondol­tam, csupán udvariasságból ígéri. De húsz év után ismét jött a levél. Egyre több Moszk­va és Salgótarján között. Most pedig itt va­gyok testvéreim, rokonaim között, akikkel most találkoztam először ... Sétálunk az utcán. Üj házak között a Pécskő utcában. Egy alacsony házat kere­sünk. Tróján Pali bácsi megáll az egyik előtt, s csak annyit mond: ez az, ebben szü­letett apád... Emília arcán könnycsepp gördül végig. Va­lamennyien tudjuk: apjára, a nagyszerű kommunistára emlékszik vissza. — Megtaláltam a testvéreimet, rokonai­mat, barátokra leltem Salgótarjánban. Kicsi ez a város és mégis nagyon szép, mert őrzi apám emlékét... Láttam a szülőházát, lát­tam a balassagyarmati börtönt, ahol kínoz­ták. De azt is látom, hogy harca nem volt hiábavaló. És ez tölt el most örömmel. Az, hogy ha negyvenkét év után is, de egymásra találtunk ... Somogyvári László Pitíymallik. A legbátrabb kakas nekidurálja magát, éles hangon jelzi a hajnalt. Aztán belevág a kórus: Az utca végén megvilágo­sodik egy ablak, majd fény lopakodik elő máshonnan is. Ajtók, kiskapuk csapódnak. Nehéz léptű emberek dagaszt­ják a sarat. Szitál az eső. Nemsokára megérkezik az au­tóbusz. Az álmos had felke­rekedik — mennek munkába a gyáriak. Ügy tűnik, ezután tovább szendereg a falu. De nem. Az egyik faluszéli -házból magas, csizmás férfi lép lei. A szö­vetkezetbe igyekszik. A lóis­tállóhoz tart, ahová rövidesen megérkezik a társa is. A ma- gyargéci közös gazdaságba kevés férfi jár hajnalonként... „Gyürki Ferenc takarmányt hord” — mondták az irodán. Szerencsére az irodához közeli istállóba hordja a lucernát. A foga között „szűri” a kö­szöntést, s mint akit csak a munka érdekel, villáz tovább. Végül nem állja szó nélkül. — Hogy teük egy nap? Lát­ja! Robot az egész. A pénz meg kevés. Amit én mondok, nem teszi maga az újságba... Elfogy az istálló elől a zöld. Feljebb löki a fején a sap­kát. rátámaszkodik a villa nyelére. A szeme gunyorosan villan. — Elégedetlen? — kérdem. Meghökken. — Mivel legyek elégedett? Hajnali öttől este nyolcig hajrázni, még egy ökörnek is sok lenne. — Nem hiszem, hogy min­A magyctrgéci takarmányos dig így legyen — ellenkezem vele. Bizalmatlanul méreget, s még tüzel. — Akkor se kelek sokkal később, amikor nem vagyok takarmányos. Délben csak az ebédre jut idő. Sokszor, mi­kor hazamegyek, a gyerekek már alszanaK... — Szóval gyerekek is van­nak? — kérdezek közbe. — Két fiú. Feri tizenegy éves, Jancsi meg most megy első osztályba. De mit érdek­lődik? — vált hangot. — Nem érek én rá erre. Meg nem is érdekes az én életem... Vállára veti a villát, s a távolodó fogat után ered. Azt mondják Gyürkiről, szorgal­mas, jó munkás. A gyárból jött vissza a termelőszövet­kezetbe. örömmel fogadták, mert rajta kívül aüg vannak fiatalabb emberek. A két gyerek iskolában van. Az édesanyjuk pedig Salgó­tarjánba utazott vásárolni. Ilyenkor, az iskolaév elején sok minden kell a gyerekek­nek. Különben Gyürkiné is a termelőszövetkezetben dol­gozik. Tejkezelő. Reggel csak­nem akkor kezdi a munkát, amikor a férje. Mire a gye­rekek iskolába indulnak, ha­zaér. Este ugyancsak két órát foglalkozik a tejházban. A fogatot hiába keressük. A nyomok a szalmakazalhoz ve­zetnek. Jó kilométert gyalo­golunk a felázott tarlón, míg elérjük Gyürkiéket. Majdnem lecsúszik a szalma tetejéről, amikor észreveszem. — Kössük le, s menjünk — szól tüntetőén a társához. Amikor lejön a szalma te­tejéről, megjegyzi: — Még öt fuvar lesz ma. Tudja mi az? Este mikor ha­zamegyek, arra sincs ked­vem, hogy megnézzem a tévét... — Vett televíziót? Feljebb rántja a nadrágját. —Csak a gyerekek kedvéért inkább. Vasárnaponként azért én is megnézem. Ha nem va­gyok takarmányos, vagy nincs sürgős száüítás — teszi hozzá, nehogy elfeledjem, mennyire elfoglalt ember. Ezt tudom. A magyargéci Marx Károly Tsz-ben rendkí­vül kevés az erős férfikéz, arra a két—három férfira vár a munka java, aki éppen van. De hogyan lehet a pénz ke­vés, ha sokat dolgoznak? — Mennyi a jövedelem? — kérdem, — Négyszáz előleget kap­tam — válaszol — ebből még le is vonnak. Ott van például az esztéka. — De ha netán beteg lesz, segítenek magán — vetem közbe. Ránt egyet a vállán. — Igaz. — Kap családi pótlékot is — folytatom. — Az is igaz. Száznegyven forintot. De még így is kell dolgozni a feleségemnek. — Biztos nem azért, mert amit maga előteremt, kevés a betevő falatra? Elfordul. A távoli hegyeken jár a tekintete. Megunja, szú­rósan rámnéz, de megenyhül a pillantása. Elmosolyodik. Most veszem észre — kék a szeme. — Tudja mit szeretnék? — kérdi hirtelen, — elmenni már valahová utazni. — Miért nem megy? Talán nem lehet? Legyint. — Az dupla kiadás. — Miért? — Mert csak fizetetten sza­badságot lehet kivenni, s va­lami költőpénz is kellene,.. — Megoldódik a fizetett sza­badság is, ©ljön az ideje — biztatom. Bólint. — Igaz — jegyzi meg csen­desen. — Régebben sok min­den nem volt. De a kutya- móriáját, mennyit kell ezért gürcölni! Mit válaszolhatnék? Sokat dolgoznak ezek az emberek, nehéz körülmények, között. A kemény munka érdessé, kér­gessé alakította nemcsak a kezüket, hanem a modorukat is. Nem lehet haragudni, ha kicsit vaskosabban válaszol­nak, mint ahogyan a kérdező várná. Kétségtelen, sokat vál­toztak az utóbbi években. . Igényesebbek, tudatbán is gazdagabbak. A megnyilatko­zás azonban még nem erős oldalúk. Az idő szalad. Gyürki fész- kelődik. Látom, nem akar úgy elmenni, mint az előbb S nekem is be kell látnom, dolgozik. Az irodán tudom meg, meny­nyi jövedelme volt az első fél évben a Gyürki családnak. Több mint tizenhatezer fo­rint S a háztáji hasznát még nem is vettük figyelembe... Délután befut az autóbusz a gyáriakkal. Fáradt férfiak ta­possák az utat az otthonig. Gyürkiék majd csak később mennek haza. S az sem biz­tos, hogy lesz kedvük estére megnézni a televízió mű­sorát. De mégsem cseré'■'ének az ingázókkal, mert érzik, tudják — hamarosan jobb lesz még a mostaninál is. Padár András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents