Nógrád, 1967. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-13 / 190. szám
19ffT. augusztus 13. vasárnap NÖCRÍD 5 Fellebbezni tettekkel lehet Ölvén év emlékeiből A közkatona Vezetői tisztségéből leváltották és visszahívták a járási pártbizottság végrehajtó bizottságából. Szeptembertől kezdve Nógrád község általános iskolájában tanít ismét. Ott folytatja, ahol már mint pedagógus több évet eltöltött. Felesége vezetőóvónő a községben és van két gyermekük. A hivatalos levélben, amelyet nemrég kapott, az áll, hogy a határozat ellen fellebezhet Az elvtárson múlik, él-e a fellebbezés jogával, avagy ennek más módját választja. Ez önkritikájára, saját belátására van bízva. Ha szigorú, következetes lesz önmagához, magatartásának fonák következményeit feledtetni tudja, azt amit okozott. Erősebb, szilárdabb emberré válhat. Ebben őszintén segítenek a nógrádi elvtársak — ezt ígérték neki a taggyűlésen. Pártfegyelmit kapott: szigorú megrovást, végső figyelmeztetéssel. Mi történt ? Többnyire eredményesen dolgozott. Magatartásának, gyengéje azonban sokszor beárnyékolta sikereit. Erre munkatársai, a KISZ Nógrád megyei Bizottságának vezetői is figyelmeztették. Leváltása, pártfunkcióból való két évi eltiltása másért következett be. A pártfegyelmet, annak erkölcsi törvényeit sértette meg. Családja — nagyszülői nyomásra — megkereszteltette második gyermekét. Ez akkor történt, amikor. otthonától távol volt. Felvetődik a kérdés, miért nem szólt róla akkor, amikor tudomást szerzett erről. — Féltem a következményektől, attól tartottam, hogy ügy lesz belőle és eltúlozzák. — De szervezett társadalmi esküvőket, névadókat, sikerrel. Nem zavarta ez a kettősség? — Kezdetben igen. De én változatlanul kommunistának tartottam és tartom magam. Meggyőződésem, s a feleségemé — aki esti egyetemet végez — szintén ellentétben áll a vallással, de a nagymamát nem akartuk újból magunkra haragítani. Mikor az első gyermek született és nem kereszteltük meg, sokáig nem beszéltünk... A párt őszinteséget vár Ma még számolnunk kell azzal a lelki terrorral, amelyet falun a szülők — nem ritkán a papok közvetett nyomására — gyakorolnak. Szinte főbenjáró bűnnek tekintik azt a házasságot, amelyre Vízrendezés. járdaépítés Szentén Állami erőből — áz Ipoly- Völgyi Víztársulat kivitelezésében — ebben az évben hat kilométer hosszan, egymillió forintos költséggel rendezik a Szente határában folyó patak medrét. A község belterületének víztelenítését a lakosság társadalmi munkában végzi. Ugyancsak társadalmi munkával építenek hatszázötven méteren járdát. A társadalmi segítség értéke itt legalább nyolcezer forint. Még nagyobb, összesen egy évi teljesítménynek megfelelő társadalmi munkát, ajánlottak fel a szentelek az iskolabővítéshez, amelyre a megyei tanács negyedmillió forintot kész áldozni. Az építkezésre attól függően kerül előbb vagy utóbb sor, hogy a Szentére vezető szerpentin jelenlegi formájában marad meg vagy korszerűsítésre kerül. nem adta áldását az egyház, ha az újszülött nem részesül a szentségekben. Sok fiatal vív idegőrlő, lelki csatát a szülővel. Fogalmuk sincs az ilyen szülőknek, milyen mértékben lazul meg bensőséges viszonyuk gyermekeikkel. Felnőtt lányok és férfiak kis- korúsítása ez, a boldogság zsarolása, anyagi juttatások megvonásának kilátásba helyezésével. A szülői háztól elkerült gyermekek helyzete jóval könnyebb. Az az önállóság, amelyet kivívtak, elhatározásaikban és döntéseikben is jobban érvényesül. A. elvtárs és felesége is árván nevelkedtek fel. A háború vitte el A. elvtárs szüleit. A dunántúli nagymamával élt serdülő koráig, majd Budapesten a szlovák intézetben nyert tanítói oklevelet. Családi életük, távol a nagymamától, Nógrád községben kezdődik. Az áldozatot vállaló nagymama tiszteletet érdemel azért, mert a szülők helyébe állt. Egy szülőnek kötelessége gyermekét felnevelni, nagyszülőnek nem. Sokszor nem is képes rá. Ha mégis vállalja, különös elismerés illeti ezért. Ennek folytán érezte a jogot nagymama befolyásának érvényesítésére és győzött is. Ezért kellett A. elvtársnak a távolléte után kész tényekkel számolni. Mégsem számolt azonban teljesen ezzel. Valamiről — amely a párt erkölcsi törvényeiből következik — megfeledkezett, az őszinteségről. A történeteket nem hozta a párt tudomására, következésképpen is gyakorlatilag azonosult a nagymama felfogásával. Ö azt mondja, nem, de semmit sem tett azért, hogy ezt bebizonyítsa. Ezért született az a döntés, amelyet bevezető sorainkban leírtunk Nemcsak önmagának okozott kárt? Nehéz, sajnálatos esetről írni. De hallgatni sem lehet róla. Hallgatással sem lehet meg nem történtté tenni. Nem kis döbbenettel beszélnek róla a járás ifjú kommunistái, a kiszes fiatalok, a volt munkatársak. Beszélnek róla, mert csalódást okozott, mert a szavak különváltak a tettektől. Tőle sokan vártak útmutatást, követték szavát, látták, sokszor fáradhatatlan munkabírását. A személyek hatása lehet nagy is. Az övé is az volt, de most egy kicsit fordítva érvényesül. Nem, arról nincsen szó, hogy valaki is hátat fordított volna az ifjúsági mozgalomnak. Annak ereje küldetésében, igazságában rejlik. Elvtársak segítenek A község kommunistái kemény véleményt mondtak. A. elvtárs magatartásáról, de nem zárták ki az őszinte segíteni akarást. Sőt ezt meg is ígérték. Hogy mennyit tudnak tenni. A. elvtársért, az elsősorban rajta múlik. Neki kell ezzel élnie. Valamit igazán csak tőlük tanulhat meg: kevésbé látványos körülmények között > megmaradni őszinte embernek, fontosnak tartva minden apró szolgálatot, amellyel a közösségnek használt, amelyből ő is erőt merít. Most olykor keserűséggé gondol helyzetére. Ha kicsi így is van, önmagára keli gondolnia. Az okot ő támasztotta. A szimpátia kötelékei nyilvánvalóan meglazultak, még a lagjobb barátban is. S ezt vissza kell szerezni. Ha valaki vállon veregetné, s ! fenntartás j nélkül tudna mosolyogni, hamis barátságot táplálna, s ez neki ártana a legjobban. Talán akadnak kárörvendők is, rájuk azonban kár a szót pazarolni Szeptembertől tanítani fog Jó pedagógus. Volt és leendő tanítványai közül többen megkeresik. Nagyon örül ennek. Vidámságuk, közvetlenségük fölmelegíti. Köztük újból magára találhat. Fellebbezni igazán közöttük tud. őszinte tettekkel — ahogy ezt a kommunistáktól, s tőle is elvárják. Gulyás Ernő Magas, szikár ember hajlik a kasza fölé Nógrád község határában. Erős a sarjú, a nap is magasan van még. A szikár ujjak görcsösen ragadják a kasza nyelét. Hugyecz József — régen a nevéhez ragasztották, hogy Dobos — gyakran megáll, tarka zsebkendővel törli izzadt homlokát. Mielőtt egészen közelébe érnék, hangos káromkodást hallok. Szájába veszi az ujját, s nagyokat köp, majd rongydarabot kotor elő zsebéből, s beköti vérző ujját. — Csütörtökön múltam hetvenegy éves. Lekaszáltam már jónéhány holdat, de még egyetlen egyszer sem vágtam meg az ujjam. Most meg — mutat a vérző kézre — vén fejjel kell szégyenkeznem a többiek előtt. Mert ugye tudja, szégyen az, ha a paraszt ember kaszával elvágja a kezét. Nyugtatom, hogy előfordul az mindenkivel, fiatalokkal is, nem hogy idősekkel. De nem nyugszik. Mintha önmagával zsörtölődne, hogy miért is volt figyelmetlen. — Bejártam Lengyelországot, Galíciát, Oroszországot, s egyetlen egyszer sem vérez- tem. Nem sebesültem meg. Pedig a srapner ugyancsak csattogott körülöttünk már az első világháborúban is. Gondoltam, a témánál vagyunk, éppen ez érdekel engem is, s ha kérdés nélkül erről beszél Hugyecz József, annál jobb. Nem szólok közbe, inkább cigarettával kínálom. Nagyot szippant, s folytatja. — Ügy történt az, hogy Galíciába harcoltam az első világháború idején. A dátumra pontosan emlékszem, mert nagy nap az számomra. 1915. január 6-án fogságba estem, orosz fogságba. Így kerültem ki abba a hatalmas országba. Tudja mennyi lett belőle? — fordul felém, de mindjárt folytatja is. — Hét, kemény hét esztendő. De mindjárt azt is hozzáteszem: ha csak egy, vagy két levelet is kapok itthonról, tudom, hogy nincs baj a hazaiakkal, talán még most is Oroszországban lennék. Nőtlen, meg aztán nyugta- talan ember voltam én mindig. Valljuk be az olvasónak, lényegesen köny- nyebb volt a dolga Hugyecz Józsefnek, mint sok-sok ezer más magyar hadifogolynak. Hugyecz már akkor tökéletesen beszélte az orosz nyelvet, s nem hogy csak beszélte, hanem írt és olvasott is oroszul. — így történt aztán, hogy amikor egy transzporttal kikerültem Oroszországba, ösz- szesen másfél napot voltam' lágerben. — folytatja. — Többed magammal jelentkeztem a lágerparancsnoknál. Mondom neki: fiatal emberek vagyunk, dolgozni szeretnénk. Engedjen ki falura. Ez sikerült is. Egy paraszt családhoz kerültem. Hajtottam a lovat, gondoztam a teheneket... Már azt hittem számomra végképp befejeződött a háború... De csak hittem. Jöttek a hírek. Petrográdban kitört a forradalom. Mondtam már, nyugtalan ember voltam én mindig. Gondoltam egyet. Ha ez a forradalom jó az orosz munkásnak, parasztnak, akkor jó lehet a magyaroknak is. Elköszöntem a gazdámtól, jelentkeztem a Vörös Hadseregbe. Itt kezdődött egy újabb szakasza Hugyeca József életének. Vöröskatona lett. A gyülekező helytől megsem állt Tomszkig. A kozákok abban az időben ezen a környéken támadtak, garázdálkodtak. — Parancsot kaptunk, hogy az állomáshelyünket tegyük át Boriszovka községbe, úgy nyolcvan kilométerre Tomszktól. Elindultunk. Nem találkoztunk mi egy élő lélekkel sem. Üj falu volt Boriszovka. Talán tíz évvel előtte költözött oda az első ember, örömmel fogadtak bennünket. De rövidesen megszűnt a jólét. Itt vannak a fehérek, hozták a hírt. Hideg volt, kemény hideg. No, utánuk! — hangzott a parancs. Meg kell győződnöm arról, hogy valóban nyugtalan ember volt Hugyecz József. Városok, falvak neveit emlegeti, amerre járt. Murmanszk, Saratov, Szamara, meg a többi — Egyszer, már visszafelé indulva Zván- kába értünk. Tudja itt ágazik' el a vasút Európába, meg Ázsiába. Az állomáson azt hallottuk, hogy Tomszk környékén megint ott vannak a fehérek, a kozákok. Nyikoláj Nyikolajevics parancsnoknál jelentkeztünk. Huszonötén magyarok. Mondtuk, vöröskatonák vagyunk, elmennénk mi szívesen rendet teremteni- arra a vidékre. Jól van, — szólt a parancsnok, gyertek. Te — fordult felém Nyikoláj Nyikolajevics, — te leszel a tolmács. Az lesz a dolgotok, hogy vigyázzatok a rendre, szedjétek össze a fehéreket. A többit mi elintézzük. Mentünk is. Harcra ugyan nem került sor, de ahogy mondani szokás, sok fehéret semlegesítettünk a további harctól. Vigyáztunk a rendre is. A fehéreknél csakúgy, mint a spekulánsok házatá- ján. Azokból is akadt bőven... Korát meghazudtoló frissességgel beszél Hugyecz József. Lekaszált fűszálat vesz a szájába, azt rágja. Amikor megúnja, cigaretta szipkáját piszkálja. — A legkedvesebb emlékem? — szinte kérdez a kérdésre, hosszabb gongolkodá* után. Most már csendesebb a szava, nincs teli annyi hévvel, mint az előbb volt. — Ügy érzem, szép történelmem van nékem, még is két dolog a legkedvesebb. Talán az elsővel kezdeném, azzal, hogy az orosz embereknek köszönhetem az életemet. Szibériában voltunk. Rettenetes volt a hideg. Én a parancsnokot vittem szánkóval egyik faluba. Egyedül jöttem vissza, korán hajnalban. A szibériai hideg talán ekkor a legkeményebb. Éreztem, hogy fázok. Leszálltam a szánról, megfogtam a végit, s futottam a ló, meg a szán után. Aztán elfáradtam. Visszaültem. Már csak arra emlékszem, hogy megmerevedett végtagokkal félig megfagyva emeltek le a bundák közül. Megfagytam volna. Az orosz emberek hoztak vissza az életbe. . A másik legkedvesebb emlék? Az, amikor azt mondták né- künk: emberek, győzött a forradalom... Somogyvári László 1957 őszén válogatott kerettagok lettek, Z város úttörő-válogatottjának balszélső-jelölt- jeiként vették számításba őket. Mindketten a Malinovszki úti általános iskola nyolcadik B osztályának tanulói voltak. Igen nagy elismeréssel nyugtázták tanárok, tanulók, hogy az iskolát képviselik majd a két testvérváros úttörőinek válogatott mérkőzésén. Ez volt karrierjük kezdete. Orosz István II. 14 évesen is teljesen tehetségtelen futballista volt, de akkor még imádta a futballt és 172 centi magas volt, tankszerű, robosztus mozgással. Orosz István I. szőke volt, törékeny, középtermetű, úttörőkorban egyedülállóan ritka technikai-taktikai érettséggel. Mozgása gyors, kiszámíthatatlan volt, ezért Kígyónak is becézték. Emlegessük mi is így ezután.. Kígyó három gólt lőtt azon az emlékezetes mérkőzésen, Orosz István II. a kispadon ült. Nem zavarta, hogy nem játszhat, fénylő, buta arccal ült, melle dagadt a büszkeségtől, hogy az iskola sportszerető igazgatója mellet ülve nézte végig a mérkőzést. Később mindketten a helyi vasutas sportklub serdülőcsapatában rúgták a labdát. Kígyó itt is balszélső volt. Orosz István II. balösszekötőbe került. Egy—egy mérkőzés után a kölyökcsapat edzője nyíltan szemébe mondta, fiam neked fogalmad sincs róla, mi az hogy futball, ö ilyenkor mindig azt mondta, Mester, már akkor is Mester! rúgtam 2 gólt, ez nem elég? A nyolcadik általános elvégzése után mindketten a nagy, híres gimnázium nővénKét hulssélso története dékei lettek. Az első év végén Kígyó kitűnő lett, Orosz István II. négy tárgyból megbukott, először úgy volt, hogy évet ismétel, aztán kimaradt. Nem mondhatnám, hogy ezt megelőzően is barátok lettek volna, de ettől kezdve a pályán, az utcán, az új ifiklubban Orosz István II., mindenütt kihívóan és feltűnően Kígyó ellen játszott. Gyűlölte. Mikor Kígyó negyedikes gimnazista lett, akkor már mindketten a vasgyári elsőosztályú csapat kerettagjai voltak, bár egyelőre vasáruairról vasárnapra csak a tartalékban rúgták a labdát. Orosz István II. ekkor már régen középcsatárként szerepelt, rettenetes szerencsével ontotta a gólokat. Mindenki jól tudta, hogy ő jóval előbb bekerül az egybe, mint Kígyó, hiszen az első csapat veterán centere már már elviselhetetlenül gyenge volt, csak a kegyelet tartotta benn a csapatban. S végül is a kegyelet múlékony. Orosz István II. azon a tavaszon játszotta be magát az egybe, amikor Kígyó érettségire készült. Ekkor még a tanulás nem jelentett akadályt Kígyónak, rendszeresen eljárt az edzésekre, Orosz II. minden idejét a pályán töltötte. Mondanom se kell, hogy már nem az államvasutak segédraktárosa volt, hanem valamiféle ellenő- érezte, hogy középcsatári tel- ri beosztást kapott a gyár jesítménye alapján kifelé áll technológiai osztályán. Kígyó a rúd ja az első csapatból. Fogjelesen érettségizett, felvették csikorgatva játszott, tűrhetően a műszaki egyetemre. A pá- bevált. Ottragadt a balhátvéd lyán is minden sikerült neki. posztján. Az első osztályú csapattal ő is 1962 őszén volt ugyan egy részt vett azon a nyáron egy kisebb sportköri fegyelmije lengyelországi portyán. Most egy még elkenhető lopás mi- állandóar^ ő ült a kispadon, att, különben törzstag lett az Orosz István II. száguldott a egyben. Kígyó elsősorban ta- tizenhatos körül, a menők kö- nult. Egy—egy gyakorlat, el- zött. Nem ment úgy neki a méleti szeminárium miatt el- játék, ahogy számítottak rá. el mar adózott az edzésekről, ez Kiütköztek feltűnő technikai meg is látszott játékán, bár fogyatékosságai, nem látott a még így is kitűnően ment pályán, nem adta idejében a egyelőre minden. Szeretett labdát, lassúnak bizonyult. volna ugyan még sokáig az Nem panaszkodhatott a egyben focizni, de mivel egy- szakvezetésre; bíztak gólerős- részt az egyetemi tanárok kö- ségében, vártak. Az őszi sze- zel sem respektálták annyira zonban Kígyó is bekerült az az 6 labdarúgó-teljesítményét, első csapatba. Balszélre. A mint mondjuk Orosz Il-ét, az sérült Tóth IV. helyére. Jól illetékes nagyüzem vezetői, mint a játék. Legföljebb erő- másrészt Kígyó gondolkodott, vei nemigen bírta végig a ki- Gyakorlatias barátai igen gyak- lencven perceket, ekkor még ran kinevették idealizmusát, rengeteget kellett tanulnia, élhetetlenségét. Elsősorban Egyelőre csak maga érezte ezt, azon nevettek, hogy Kígyó és tudta hamarosan választa- nem csak diplomát akart, ha- nia kell, vagy az egyetem, nem jó mérnök is akart lenni, vagy a futball. Itt is ott is Örülj, hogy megy a foci, rettenetes igénybevétel, óriási mondták neki, de valahogy követelmények. Orosz István Kígyó változatlanul jobban II. kitűnő erőben volt, nem örült egy jelesre sikerült zárt- diákmenzán étkezett. A csa- helyinek, mint két vasárnapi patban kicsit hátrébb szorult, gólnak. Amikor a csapat ki- egy bajnoki mérkőzésen az esett az első osztályból, ak- edző, kényszerhelyzetben lé- kortájt Kígyó már sűrűn ki-ki vén balhátvédnek állította, maradozott az együttesből Orosz II. örült ennek, mert egyetemi elfoglaltsága miatt. Szívesen játszott a tartalékcsapatban is, akárha az a második volna, második szintje volt csak. Orosz 11-őt egy távoli vidéki város igen jónevű klubja igazolta át. Hogyan bonyolódik le a valóságos gyakorlatban egy ilyen átigazolás azt természetesen a beavatottakon kívül senki sem sejtheti, de az tény, hogy Orosz István II., X- város híres régi klubjának bal- hátvédje lett, itt is kapott egy ellenőri, vagy talán föellenőri állást, elég jól bejátszotta magát a csapatba, fél év múlva megnősült, fiatal feleségét olyan három szoba összkomfortos lakásba vihette, amelynek berendezése már több volt, mint modern, kényelmes. Kígyó jó mérnök lett. Az egyetem KISZ-szervezetében kiemelkedően tevékenykedett az utolsó évben, kapott is ezért valami kitüntetésfélét, de a futballpályáról elmaradozott, a tartalékcsapatban is néha játszott már csak, nevét szinte teljesen elfelejtette a futballvilág. Akkoriban lettünk barátok, hogy kézhez kapta diplomáját. Sűrűn levelezünk ma is. Ügy alakult a véletlen játéka folytán, hogy ö is X városba került, az ottani nagyüzemhez. Kezdő mérnök. Albérletben lakik havi ötszázért, esténként a tejboltban vacsorázik. Sokat tanul, valami mérnök-közgaz- dászi végzettséget akar szerezni. A menyasszonya türelmes kislány, vár. Kígyó a gyári szakszervezeti bülimecéseken focizik már csak. Tapsolnak nagy alakításainak, Orosz II. István balhátvéd egy—egy rossz leadása után pedig 15 ezer ember felhördül. Erdős István
