Nógrád, 1967. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-20 / 196. szám

1967. augusztus 20. vasárnap NŐGRáD 5 Pásztó és az urbanizáció Ötven év emlékeiből Szemben a túlerővel Az egykor tipikusan mezőgazdasági nagyközség bonto­gatja régi ruháit. A kor forrongó változásai, a gazdasági fej­lődés szellői utat keresnek maguknak, benyomulnak az ut­cákra, formálják polgáraiknak modorát, életszokásait. Az urbanizáció, wgyis a városiasodás megfigyelhető jellemző­je ennek a fontos járási székhelynek. Korántsem rangosko- dás, akarnok vágy szüli ezt, hanem objektív szükségletek. A járás és a község kommunista vezetői már régóta számolnak ezzel a ténnyel. Sokszor esett szó róla pártbizottsági és ta­nácsüléseken. Hosszú évek óta formálódnak, csiszolódnak az elképzelések, bontakozik a városiasodás gondolata, s ma már ez tudatos politikai, társadalmi törekvés Pásztón. A fej­lődés tervei reálisak, mentesek minden illúziótól. Nem azt tekintik, hogy Pásztó valamikor város volt, nem is azt akar­nak belőle faragni, de igenis városias viszonyokat, amelynek sugárzó hatását gyümölcsözően érezhetik majd a járás köz­ségeiben is. A ffj'őílés alléja Négyszáz nő vár munkára, t mintegy ezerötszázan jár­nak el a községből: Salgótar­jánba, Hatvanba, Budapestre, Vácra, Miskolcra. Szívesen maradnának Pásztón, ha len­ne elég munkaalkalom. Meg­oldani ezt a feszítő problé­mát máról holnapra nem le­het. Kell hozzá két—három, talán négy—öt esztendő is. A pásztói járás, a község ve­zetői azonban tapasztalt, ön­tevékeny emberek, van bá­torságuk a kezdeményezés­hez. Egészséges értelemben jó lokálpatrióták, szeretik azt a helyet, ahol laknak, polgára­it, akikkel élnek. Ök fogal­mazzák most meg azokat az igényeket, amelyek kimon­datlanul is élnek a pásztóiak­ban. Évekkel ezelőtt is jól tudták már: mik, kell tenni. Ott kezdődött, amikor a víz­társulás gondolata felmerült. Egy éve meg is valósult a társulás. Mit jelent a víz? Alfája minden fejlődésnek, a városi­asodé szándék megvalósulá­sának. Ez adott erőt a tü­relmes meggyőzéshez. Mert nem ment simán a víztársu­lás. Áldozatot kellett érte hozni. Sokan élnek a község­ben öregek. Nekik már meg­felelne az ásott kút is. (Ezer­négyszáz van a községben.) Nem volt könnyű megértetni, hogy túl kell nézni a családi portákon és az igényelt vál­tozáshoz mindenkinek nyúj­tania kell valamit. Ha víz nincs, nincs az az üzem, amöly ide költözne a főváros­ból, vagy más helyről. Eme­letes házakat szinte képte­lenség építeni. Kutat ásni, szennyvizet deríteni, vagyis ezt házilag megoldani nagy erőfeszítés, és ha mindenki külön külön csinálja különö­sen nagy. összefogva köny- nyebb a teherviselés. Kétévi előkészítés után megmozdult a falu. A lakosság hetvenöt százaléka belépett a víztársu­lásba, vállalva pénzbeli hoz­zájárulást, s ha kell kétkezi munkát is. Jövőre meg is kezdődik az építkezés. Föl­túrják majd az utcákat, ahogy ez a városokban már közis­mert. Kaptak jelentős álla­mi támogatást is millió és millió forintokban. Hat kút­nak a vizét minden utcába elvezetik majd. S. hogy ez mit jelent azt Igazán akkor tudják meg­mondani, amikor csapból fo­lyik majd a víz, áruikor meg gyújtják a fürdőtartalyok alatt a tüzet. Csak iélm<*íío!dás lenne Az egyik igény szüli a má­sikat. így van ez mo6t Pász­tón is. Ä víz mellett nagyon kell a csatornázás. Ez is ha­laszthatatlan. Hatalmas ösz- szeget vesz igénybe. S ha a megye nem támogatná, csak félmegoldásig jutnának el. A szándékot azonban ismeri a megyei tanács is. Még nin­csen teljesen formába öntve. Sok mindent tisztázni kell még; a pénzforrásokat, az építés technikai módozatait, a megoldási formákat. Sok fej­törés, tárgyalás következik ezután is. Ezt tudják Pásztón, de a városiasodás igénye makacsul beivódott az ide- poVh<\ nr akaratba. Már a jelenlegi állapotok is sürge- tőek. Talán tegnap is azok voltak. A tejipari vállalat közvetlenül a Zagyvába enge­di az üzemi szennyvizet. Ha derítőt építene, több millió forintos nyűgöt kellene a nyakába vennie. Ezért ol­csóbb, ha büntetést ‘fizet. S ezt már évek óta bekalkulál­ják, csakúgy, mint a termelé­si költségeket. Tizennyolc- húszezer forintot fizetnek. Olyan probléma ez, amelyet feltétlenül meg kell oldani. Nyolcezer lake* egészségügyi helyzetének pedig halasztha­tatlan követelménye, sürgető igénye. Vízvezeték, csatornázás nél­kül félmegoldás, elhalasztása azt jelentené, hogy tovább konzerválódnának a falusi, idejétmúlt állapotok. Kenyérforrások Három éve üzeméi a köz­ségben a Szerszám- és Készü­lékgyár. A volt gépállomáson kész épületre talált a válla­lat, s ez kedvező volt az ide- költözésnél. Az alakulás óta önálló vállalat lett. Hamaro­san újabb 150 dolgozó talál­hatna itt alkalmazást, ha to­vább terjeszkedhetne az üzem. Ennek viszont a szom­szédos állami gazdaság állja az útját. Nem szándékosan, csupán azért, mert közvetlen szomszédok. Ki építsen, ki vállalja a költségeket, hová költözzön a gazdaság? Ez vár eldöntésre. Mindössze 300 hold köti a gazdaságot Pász­tóhoz, s talán még valami: a kényelem. Az összterület 4000 hold körül jár. S ez több község határát érinti. A járás, a község vezetői beszéltek erről a nemrég me­gyénkbe és Pásztora is elláto­gató dr. Dimény Imrével, a mezőgazdasági- és élelmezés- ügyi miniszterrel. A minisz­ter akceptálja a kérést, ha az hivatalosan is elé kerül. A pásztóiak nem is tétlenked­tek, levelet írtak, s most már a választ várják. A MÁV egykori felvonulási épületei sem állnak már ki­használatlanul. A Fővárosi Kézműipari Vállalat ütött benne tanyát. Nyolcvan állan­dó és ugyanennyi bedolgozót alkalmaz. 1968-ra pedig újabb 150—150 dolgozót tud­nának foglalkoztatni, illetve tudnak is, ha a járás, a vezetőinek terve megvalósul. Komolyabb elképzelések fű­ződnek a terményforgalmi raktárához, amely — kölcsö­nös megegyezés után — újabb munkahelye lehetne a Kéz­műipari Vállalatnak. Kimon­dottan nőknek nyújt munkát a vállalat, s képes néhány év múlva minden gondot meg­oldani. Új községközpont Ez most jóformán nincs is. A tanács, az üzletek környé­ke számít annak? Biztosan senki sem tudná megmonda­ni. A vízvezeték, a csatorna- építés ezt is megoldaná. Ez a függvénye minden további lépésnek. A most épülő szö­vetkezeti áruház, a templom közötti rész, az elavult, régi házak helye ad majd területet a térnek. Itt építik fel a ti- zennégy-lakásos épület, amelyre .már megvan a pénz, s felépülhetnek azok a tár­sasházak, amelyet a kiszes fiatalok terveznek, összesen kilencven lakást. Az építke­zéseket az OTP kölcsönnel tudja támogatni. A munkála­tok már jövőre elkezdődhet­nek, amennyiben a csatorná­zást is „tető alá lehet hozni”. Nemrégen megkezdődött a rendelés az új SZTK-épület- ben, jövőre megnyílik a művelődési ház, s a jelenlegi csipp-csupp kis üzletek meg­szűnnek, mert megnyílik majd a nagy szövetkezeti áruház. Ezek a leendő tervek, megvalósuló szándékok érzé­keltetik valójában a városia­sodó törekvéseket. Nagyok ezek az igények? Talán ma még annak tűnnek, mert millió és millió forintokat igényelnek. De mit érnének a milliók, ha nem párosulna a pénzzel annyi kezdeménye­zés, belső erőforrás, mint amire valóban számítani le­het a községben? Mindezeken kívül is sok még a gond, ha erről nem is beszélnek sokat, megoldásukra ugyancsak sor kerül. Lehet hogy előbb, mint sokan gondolják. Néhány villanás csak ezek sorából: elavult a sütöde és rossz a kenyér, járdákat, utakat kell építeni, javítani kell a szol­gáltatást. Ez mind-mind fontos, de a láncszem a fej­lődéshez más, a víz, a csator­názás. Látszólag gazdasági lépések ezek. Azok is. De a végered­mény a lényeg. Ez pedig érzékelhető politikai Biker lesz. Talán majd a vasút rosz- szabbul jár, nem lesz annyi utasa Pásztónak. Viszont nyernek a családok, s azok, akiket most még a kenyér­gond messzire szólít. Az uta­zók még kissé mostoha tagjai a társadalomnak. A szórako­zás, a művelődés lehetőségei­vel korántsem élhetnek úgy, ahogy szeretnének. Ha mindaz, amit Pásztón akarnak, illetve amit az élet sürget, testet ölt, nagyot lép­nek előre. Ipari-mezőgazdasá­gi község lesz. A megvalósu­lásig azonban még göröngyös utat kell megjárni. De si­mább is lehet ez az út, ha a község,a járás határain is túl segít majd a megértés, az anyagi lehetőségeinktől függő tevékeny támogatás. Gulyás Ernő Már hat hónapja, hogy a hodzseni tábor­ban tétlenkednek a hadifoglyok. Legtöbbjük magyar. Nem jut elég koszt, kell a frontra, a ruházat is tönkremegy. De nincs kiút. Meg kell várni a háború végét. — Ki tudja meddig tart még? — fordul szomszédjához Tarjáni András, aki Karancs- kesziből került ebbe a lágerbe. Választ ugyan hiába vár, társa is talán éppen ezen gondol­kodik. — Emberek figyelem! — szól egy erőtel­jes férfias hang. — Huszonöt keménykötésű férfi kellene a dragomiri bánya rakodójára, csilleürítéshez. 'Lesz kenyér, hús, meg tíz ru­bel naponta, önként jelentkezőkre van szük­ség, de mihamarább, mert várja a szenet a gyár. Tarjáni András szomszédjára néz. Nem szól egy szót sem, tudja: követik őt a töb­biek is. Két perc? Három? Együtt a kis csa­pat. Valamennyi magyar... Kisvasúton, drótkötélpályán érkeznek a szénnel teli csillék. A vonatok naponta indul­nak Taskent felé, viszik az életet jelentő szenet. — Aki ért a bányai munkához, vállalja a fejtést! Ott most nagyobb szükség lenne a munkaerőre — szól embereihez a brigádve­zető. Jelentkező ide is van. Tarjáni András sem gondolkodik. Jókedvűek az emberek, ömlik a szén, tel­nek a csillék. Itt a föld alatt minden más. Mintha nem is lenne forradalom. Csak a csákány tompa zöreje húz végig a vágaton. — Jujjj----jujjjj... jujjjjj — jajong a b ánya dudája a felszínen. A földalatt megszólalnak a riasztó csen­gők. — Mindenki a felszínre! Riadóóó ... Rohanó léptekkel, fegyelmezetten közelítik az akna alját a bányászok. — Mi lehet fenn ...? — Majd megtudjuk .. .1 A kasba egymás után lépnek az emberek. A tavaszi napsütés néhány percre 'megvakítja a bányászokat. Az irodaépület előtt gyülekez­nek. A duda jajongása nem szünetel, hangja borzongatja az emberek hátát. Aztán csend lesz. Vészt jósló csend. — Emberek! Elvtársak! Áruló van közöt­tünk! Kém, a fehérek mellett. Most tudtuk meg, hogy itt hagyott bennünket. Elvitte a hírét annak, hogy csak huszonöt fegyvere­sünk van. Számíthatunk a támadásra. Keve­sen vagyunk, csak kétszázötvenen. De ha mindenki kitart, nem lehet nagyobb baj. Elv­társak! Kiosztjuk a fegyvereket. Aki nem áll a vörösök mellé, most még elmehet. A beszéd érthető, világos. Minden nap, minden órában támadhatnak a fehérek ... — Mi lesz András? — kérdi társa Tarjáni Andrást, de ő sem. felel. Aztán mégis meg­szólal — Kétszázötven puska nem sok. De tudunk harcolni... — Tarjáni gyere te is. Meg a többiek is. Fedezéket ásunk. A bánya körül, a hegye® tetején. Mind a két oldalon ... Magyar katonatiszt szedi össze az embe­reket. Ott hagyja ő is a műhelyt. Ide, a vö­rösökhöz kötelezte magát. A puska, meg a szurony nem maradhat eL Nappal a fejtésen van velük, éjszaka az ágy mellett. Mindig töltve. — Jujjj... jujjjj... jujjjj — szól vészt- 'jóslóan a bánya dudája. — Riadó! Sorakozó! — hangzik a parancs. — Emberek! Elvtársak! Erre vonulnak a fehérek. Céljuk a bánya elfoglalása. Ki kell tartanunk! A Vörös Hadsereg katonái út­ban vannak segítségünkre. Számolni kell az­zal, hogy késhetnek. A túlerő nagy. Értesülé­sünk szerint több mint hétezer fehér tart Dragomiri felé. ök nem kegyelmeznek ne­künk. Takarékoskodjunk a lőszerrel, s ha va­laki úgy gondolja, az utolsót tartsa meg ma­gának. Mindenki kövesse a parancsot. Hu­szonöt ember a hegy jobb, huszonöt pedig a bal oldalán levő fedezéket foglalja el. Mi százötvenen a tetején foglalunk állást. Jelzés­re tüzeljünk. Jeleket egy kalap segítségével továbbítjuk ... Most pedig elvtársak minden­ki a helyére. — No András, megkerült a baj — így Tar­jáni András szomszédja. — Most ne ez járjon a fejedben! Gyerünk, fogd a puskát!... A fedezékben szótlanok az emberek. Min­denki a völgyet kémleli. — Parancsnok elvtárs! Ott a jel! A lovak patájának dobogása mind köze­lebbről hallik. A bányászok arcán kidagad­nak az erek. Futár érkezik a fehérektől. — Ha megadjátok magatokat, mindenki szabadon elmehet! Ha pedig nem, elevenen nyúznak meg benneteket. Adjátok fel a bá­nyát! — szól az üzenet. — Tűz! — hangzik a parancs, válaszként. Ropognak a puskák. Sárgás fénycsóva csap ki a hosszú puskacsövekből. Csattognak a zárdugattyúk. Erre a fogadtatásra nem ké­szültek a fehérek. Hiszen csak huszonöt pus­káról tudtak. Hol a hegy jobb, hol a bal ol­dalán szólalnak meg a puskák. A hegy tete­jéről, össztűz zúdúl a fehérekre. Hullanak a fehérek. Nyerítenek a megsebzett lovak. Rettenetes pánik keletkezik közöttük. — Ne kíméld András! Élet, vagy halál, azt üzehték! — kiált át barátja, aki az előbb még a bajról szónokolt Tarjáni Andrásnak. — Elvtársak! Kitartani! Most érkezett a te­lefon, itt vannak a vörösök. Kis hegyi ágyúk, géppuskák szólalnak meg a hegy tetejéről. Kíméletlenül ontják a ha­lált. Ez a váratlan fordulat meglepi a fehé­reket. Menekülne, ki merre lát. — Hurrrááá... Hurrrráááá — száguld vé­gig a völgyön. Megjöttek. Akiket vártak, a felmentők, a vörös katonák. A komiszár be­ugrik a lövészárokba. Kezet szorít mindenki­vel, s csak annyit mond: — Köszönjük elvtársak! Somogyvári László öivcuegy kulcs vau Egyik új ember kint van a városban, de nemsokára visszajön, mondják. Mire meg­isszuk a kávét, már itt is van, nem bánom, hogy meg­vártam. Húsz és még néhány évvel az ember háta mögött nem lehet nem lelkesedni a világ dolgaiért, még ha ma- tematika-kémia-műszaki sza­kos tanárnő is az illető, úgy látszik. Gugi Lászlóné most végezte el az egri tanárkép­ző főiskolát, és nevet Ügy ragyognak a fogai, mint a mosott gyöngyök. — Ez a nap is jól kezdő­dik. Nemrég a Heves megyei napilap munkatársa készített velem riportot, azt mondtam neki, bizony, izgalmas dolog ez a vizsga. Ennél talán nincs izgatóbb. Most, a Nóg- rád munkatársának bevallom, bizony, izgalmas dolog ez az 1967/68-as oktatási év, nincs izgatóbb annál, amikor elin­dulunk a pályán. Természete­sen sok tervem van munkám­mal kapcsolatban, erről az is­koláról és tantestületéről sok jót hallottam, bizonyára nem ér csalódás. Én sem szeret­nék csalódást okozni mások­nak. Ennyit erről. Ugye, szok­ványos szöveg, de nem mond­hatok mást. Salgótarjáni va­gyok, a várost ismerem válto­zásaival együtt, majd szeret­nénk egy lakást. Most albér­letben lakunk az Acélárugyár kéménye mögött, onnan lát­ni a szerelőcsarnokokat. ★ Molnár Béláné alsótagoza­tos nevelő 1956-tól tanít a Pécskő utcai általános Isko­lában, s még nagyon sokáig szeretne dolgozni a Lovász József utcai új intézményben. Most III., IV. osztályosokat korrepetál, utóvizsgára készí­ti fel őket nyelvtanból és ma­tematikából. Az anyag: ige, főnév. Kérdi a hat gyerektől, tudnak-e mondani egy-egy igét, főnevet? Tudnak. Íme a válaszok: leesett, repült, ját­szik, kidurran,! elesett, állok, valamint Karancs, Salgó, Jó­zsef, hegy, Mátra, Balaton. Tavaly ebben az iskolában hetvenen buktak meg, har­mincegyen javító vizsgára, az­előtt majdnem száz volt a bukott diák. Mindenki remé­li, az új üvegpalotában még kevesebb lesz. Molnámé azok­ból a történetekből mesél né­hányat, amelyek még a régi épületben estek meg, bár an­nak a helyén már csak föld van, a rozzant ház nincs töb­bé. — A Német Demokratikus Köztársaság televíziója kis- filmet készített rólunk az 1965/66-os tanév végefelé. A harmadik osztály anyaga Sal­gótarján volt. Arról beszéltem a gyerekeknek, hogyan lett a kenyértelen Tarjánból a mai város. Két kádármester ment az erdőbe fát szedni, mond­tam. Közben szalonnát sü­töttek, észrevették, hogy a fa elfogyott, de ég a föld. Így 'találta meg a két ká­dár a szenet, ennek köszön­hette a város kialakulását. Ezévi ismétlésnél aztán kér­deztem a gyerekeket, mikor kezdett fejlődni a város. Amikor a két Lenin megtalál­ta a szenet, mondták. A csa­ládigékről is ebben az iskolá­ban hallhattam először, á ro­konértelmű igéket nevezte így egyik tanítványom. Persze, nemcsak tréfás történetek vonzanak, elsősorban a ko­moly munka. Hevesben szü­lettem, a Bácskában kezdtem tanítani 1941-ben, most olva­sok szabadidőmben, két gyer­mekem pedagógusnak készül. Buittyán Sándor igazgató: — Reggel fél hatkor kelek, este tizenegykor fekszem. 1934-ben végeztem, három évig állás nélkül voltam, 1937-ben kezdtem tanítani Hajdúdorog mellett egy ta­nyán. Tizenhat kilométerre volt a tanya a falutól, ott egyedül nekem volt telepes rádióm, és nekem járt az egyetlen újság, a Pesti Hír­lap. Odajártak az emberek rádiót hallgatni, újságot ol­vasni. Onnan nyolc év után kerültem a faluba, ahol 1961- ig iskolaigazgató voltam, Pé- tervásárán a járási tanács osztályvezetője lettem, 1964- től Salgótarjánban vagyok. Itt vásároltam egy lakást a Napsugár lakótelepen, volt egy motorkerékpárom, azon bejártam az országot, és azt mondtam a két gyereknek, akik szintén ezt a pályát vá­lasztották, a tíz hónap alatt mindenetek legyen a becsüle­tes munka, a két hónap alatt ne legyen fontosabb semmi a pihenésnél. Ha van időm, akkor televíziót nézek, vagy olvasok, elsősorban szakiro­dalmat. az igazgatótól szakmai kérdésekben is sokat várnak a nevelők, nem szabad elma­radni. De hiszen ezt minden­ki tudja, nem szeretnék min­denáron „tanáros” lenni. * Márkó Ferenc leendő portás: — Kecskemét mellett, Izsá­kon születtem, 25 évig katona voltam, 1947-től 1951-ig a Pécskő utcai iskolában vol­tam hivatalsegéd, 1964-ben mentem nyugdíjba a Nógrád megyei Vendéglátóipari Vál­lalattól. Amikor hivatalse­géd voltam, sok szenet hord­tam a fűtési szezonban, nem tudom hány mázsát tenne ki. Hatvannégy éves vagyok, én leszek itt a portás, a régi épületben kilenc volt, itt 51 kulcs ván, a kulcstartó már elkészült, olyan lesz a porta, mint a szállodában, de ide nem aludni járnak. Eredeti­leg hosszútávfutó akartam lenni, egyszer ötezer méteren ötödik lettem, 368-an indul­tak. Volt egy barátom, mond­ta, legyünk maratoni futók, de izomláz miatt nem let­tünk. * Az új iskolát szeptember 3- án avatják, 9,5 millióba ke­rült, Magyar Géza tervei sze­rint készült, körülbelül 809 gyereket fogad a 16 tante­rem, s 34 nevelőt. Tóth Elemér

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents