Nógrád, 1967. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-23 / 172. szám
5 1967. július 23. vasárnap. N ő G R A D d<wen év emlékeiből A Vörös Hadserege századosa — Vígyááázzzz, tűz! — kiált a magyar származású parancsnok, Fazekas Sándor. A géppuska ontja a lövedékeket. Magyarok, németek, oroszok, a nemzetközi század tagjai serényen tevékenykednek a tüzelőállásban. — Parancsnok elvtárs! A géppuska megint átmelegedett — jelenti az egyik vöröskatona. — Hűtsétek tovább vízzel. Most lőni kell — adja a parancsot Fazekas Sándor. — Gye- nyikinék sem kímélnek bennünket! — s máris más irányba figyel, nézi harcosait, hogyan bánnak a géppuskákkal. Percek, vagy órák telnek? Itt most senki nem számol semmit. A géppuska megállás nélkül kattog. Hátulról ágyúk dübörgése hangzik. Tüzérségi tűz készíti elő a rohamot ... Megindulnak a páncélos-autók. Közvetlen közelükből hallatszik a hurrráááá... — megérkeztek a gyalogosok is. — Tüzelőállást elhagyni! Előre a géppuskákkal — pattog a parancs. Az emberek, az önkéntes vöröskatonák pedig mennek előre. Nincs erő, amelyik megállítaná a sokat megjárt, harcokban edzett katonákat. Eletek megfeszített harca áll már a vöröskatonák mögött. De senki sem csügged. A győzelem, ez a legfontosabb most... Nem számolja senki a kilométereket. Nincs is rá idő. Csak azt tudják az emberek, hogy már nagyon, de nagyon messze van mögöttük a Dnyeper, a szeretett falu Belojcerkov, ahonnét elindult a támadás ... Talán ma is ez a csata a legemlékezetesebb f azekas Sándor számára, aki ma hetvenkét évesen él közöttünk, Salgótarjánban. — Van más emlék is. Szinte vajamennyi kiemelkedő számomra — mondja beszélgetésünk során. — Engedje meg, hogy sorjába szedjem. Pétervárott, a kozák kaszárnyába kerültem, mint hadimunkás fogoly. Mert nem voltam én katona, hadi munkáéiként kerültem az orosz frontra. 1918 április vége volt. Kun Béla jelent meg a táborban. Azt mondta: — Elvtársak, hadifoglyok! Május elseje következik. Menjünk ki mi is az utcára, tüntessünk a cárizmus maradványai ellen. Aki pedig önként vállalja, beléphet a Vörös Hadseregbe! — Kun Béla elvtárs elment közülünk. Ügy, ahogy kérte, kimentünk az utcára, tüntettünk. Május elseje volt, 1918-ban. Azért is emlékezetes ez a nap, mert ekkor léptem be a Vörös Hadseregbe. Hadimynkás voltam, örültem, hogy katonaruhát ölthetek magamra, puskát vihetek a vállamon. Mindjárt beosztottak az első nemzetközi zászlóaljba, ahol Obiak volt a parancsnok — szerb származású — én meg a raktáros. Obiak áruló lett. Ekkor jöttek a többiek, „legyél te a parancsnok” — szóltak a fiúk. Nem vállalhattam, hiszen még puska se volt előtte a kezembe ___ — A forradalom nem tűrt időt. Pétervárott, az első Pétervári Parasztezredbe kerültem. Innét már nem volt megállás. Irány az Ural, Kolcsák ellen. A tűzkeresztségen is itt estem át. Nyizsnyi taginba még ki se szálltunk a vonatból, már támadásba lendült az ezred ... Moszkva, Harkov, Odessza, Zsitomdr — lehet, hogy sorrendben nem így, de mindegyik emlék Fazekas Sándor számára. Ogyesz- szában már a III. hadsereghez tartozik. Kiev-i stáb-ügyelet, tartalék állomány. Gomel, a frontról visszamaradt katonák leszerelése. Emlék ez mind, de valóság szóról-szóra. — Belőjcerkovtól, a Dnyeper partjától indított győzelmes harc után — ahol mint említettem, már parancsnok voltam, még meg kellett az ellenforradalmárokkal is küzdé- nünk. Grigorjev nevű parancsnokunk fellázadt ellenünk, a vörösök ellen. Nem volt kegyelem, ezt a szót a forradalom nem ismerheti. Mi a népért, a burzsoázia ellen harcoltunk. A kurta kérdésekre most már egyszerűen válaszol Fazekas Sándor. Látni rajta, újból átéli azokat a napokat. — Ezerkilencszázhúsz tavasza volt. Azt javasolták, lépjek be a bolsevik pártba. Május elsején tagjelölt lettem ... Május elsejéhez van egy harmadik emlékem is. A párt hathónapos katonai iskolára küldött. Moszkvába. 1921 május elsején, a Vörös-téren tettük le a fogadalmat. Ekkor lettem a Vörös Hadsereg kapitánya, századosa. Ügy gondolom, mindent tudok már Fazekas Sándorról. Fárasztani sem akarom. ö azonban folytatja. — Mi sem hittük, hogy teljes a győzelem. Az iskolán is Hallottuk, elszigetelve még élnek, tevékenykednek kisebb-nagyobb ellen- forradalmi csoportok. Bennünket Szaratov és Tombovszki megyékbe vezényeltek. Itt csaptunk össze az Antanov-féle maradványokkal. Ekkor viszont már repülőgépünk is volt. Az ellenforradalmárok megsemmisítése még jó négy hónapot vett igénybe. Itt fejeződött be számomra a győzelmes októberi forradalom frorntharcosi tevékenysége... Lenin parancsára. Fazekas Sándor 1921 őszén került vissza Magyarországra. Kereste a szálakat a kommunistákhoz. Csaknem tíz év telt el, amíg 1930-ban megtalálta. Azóta is párttag. Mellén büszkén viseli a kitüntetést, amelyet a haza szolgálatáért kapott. Somogyvári László cAsszomj a képeslapra I özvegy Keviczki Istvánná elárvult fényképet mutat. A fotográfián egy öregasszony—, s mellette ő — könyököl a szövőszékre. A szövőszék mögötti asztalon szőnyeghalom. A szőnyegeken népművészeti motívumok. Az öregasszony, Szerémi Sándorné, már nem él, csak a képen. Eltöprengve vizsgálgatja a mintákat, mint aki valamit keres. Mit keresett Szerémi Sán- domé? Már nem kérdezhetem meg tőle. özvegy Keviczki Istvánnéval beszélgetünk. Mindenekelőtt a hegyekről. ölükben tartják a falut, Nagylócot. Ha özvegy Keviczki Istvánnénál kilépünk a göcsörtös udvarra, mindjárt rábámulnak az emberre türelmesen. Mint özvegy Józsa Já- nosné, Keviczkiné 85 esztendős édesanyja, aki árnyékos helyet talált magának az udvar sarkában, s most ott üldögél, pi- henget. — Az ott, a ház mögött a Kutya-hegy — mutatja aszott karját mozdítva. — Mellette a Szőcsi-tető, a Hásas-tető, a Kőhegy... De hiszen ezt mindenki látja a templom-környék házaiból, az Árpád út udvaraiból. (Keviczkiné az Árpád út 5. számú házban lakik édesanyjával és 22 éves leányával, Arankával.) Ne beszéljünk tehát a hegyekről, próbáljuk meg inkább kibogozni a múlt kusza szövetéből a szövés történetét. Miért jöttünk éppen özvegy Keviczki Istvánnéhoz. hogy erről kérdezzük? Keviczkiné mestere a „szakmának”. Szécsényben, a Palóc Háziipari Szövetkezetben a legjobb szövők közt tartják számon. Az alapító tagok közé tartozik, 1951-től dolgozik a szövetkezetnek. Évenként több műve nyeri el a népművészet terméke megtisztelő címet, s bár „hivatalosan” még nem a népművészet mestere, mi tulajdonképpen mégis e „minőségében” kerestük meg Nagylócon. A Palóc Háziipari Szövetkezetnek Szécsényen kívül Balassagyarmaton. Pásztón, Kis- teronyén és Nagylócon működik részlege, utóbbi helyen Fiikor Boldizsár a részlegvezető. A faluban körülbelül nyolcvanan szőnek. Hogyan kezdődött? — 1940-ben kezdtem szőni ■— emlékezik Keviczkiné. — Akkor már többen csinálták ezt a faluban, engem tulajdonképpen Szerémi Sándorné tanított. Az akkoriak közül rajtam kívül azt hiszem, már csak Kasza Andrásné, Ispany Sándorné, Streho Bertalanná dolgozik ma is. Most 95X95- ös rojtos térítőkét, abroszokat, szádákat (függönyöket) készítek. Naponta hajnali öt órától talpon vagyok, sok a munka. Igaz, szép a keresetünk is, 1700 forintot is lehet keresni. Nekem, a lányom, Aranka is segít, főleg a csé- vélésben. A szövőszék — öreg monstrum a viaszfehérfalú, mézsárga anyagpadlójú szobában — 1930-ban kerüli a faluba Fülekről. — Amikor az uram elment a háborúba odaveszni, egyedül maradtam a két gyerekkel — mondja Keviczkiné. — Kellett valamit csinálni, hogy megéljünk. Mindig voltak szegények, én is az voltam, szőni kezdtünk újra a front után, először Balassagyarmatra hordtuk gyalog, vagy kocsival az árut. Amíg beszélgetünk, pihen a csévélő kerék, a motolla. a csónak vetélők, a borda. Keviczkiné még elmondja, fehér alapon piros és kék. ez volt a régi szőttes minta. Ma az anyagot a szövetkezet szállítja a nyolcvan nagy- lóci szövőasszonynak, akik napra-nap varázsolják népi motívumaikat a „termékre”, amely a külföldi piacokon i6 keresett, s megbecsülést — nem utolsó sorban nyugodt megélhetést — nyújt alkotóiknak. Mit keresett Szerémi Sándorné? Azt mondtam az előbb, nem kérdezhetem meg tőle. Beszéltem a 80 nagylóci aszszony közül eggyel, aki a nyugodt életről beszélt nekem. Lehet, hogy ezt kereste a népi minták között, a szőttesek tarka világában Szerémi né? Lenéznek ide a templom környéki házakra, emberekre a' hegyek türelmesen. Egyszer a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat emberei jártak a faluban, lefényképeztek néhány házat, szövőnőt, özvegy Keviczki Istvánná később elment a boltba, a nagylóci képes levelezőlapon saját magát fedezhette fet. Nagy volt az öröme, meglepetése. Azóta Nagy- lócról az ő fényképe repül szét országba, világba, a faluba látogató vendégek e levelezőlapon küldik üdvözleteiket rokonaiknak, ismerőseiknek. Aki azonban csak a képeslapról ismeri Keviczkinét. nem ismerheti igazán. A képeslapról ugyanis hiányzik a „lényeg”, a borda zaja, s ami a borda mozgatásához szükséges, a roppant emberi erőfeszítés ábrázolása. A fotográfia magától értetődően csak egy mozdulatot örökíthet meg, egy pillanat látszatát. Az emberi küzdelem folyamatának megörökítésére, a munka tartalmának kifejezésére csak as eredmény lehet alkalmas, maga a mű; ha szövőnőről beszélünk,maga a szőttes. Ezért nem mondhat el mindent magáról az asszony — a képeslapról, Ezért mondják el a hiányzó dolgokat a türelmes hegyek, a 85 éves néni tekintete. s a halmozódó szőttesek főleg Mert mindent elmond az emberről a mű. S ha valaki utón nem marad semmi halála után, azt az embert életében is nehéz ..felfedeznie” a krónikásnak Még ha képes levelezőlapon lenn« is esetleg a mása. Tóth Elemér A Kubában tartózkodó kertészmérnök barátunktól újabb levelet kaptunk, aíhelyben e távoli ország ig^en sajátos terítékéről, a cúkornádról, s az ezzel kapcsolatos munkákról számol be. „A cukoripar a legjelentősebb kubai iparág, csaknem félmillió embert foglalkoztat. A termőföld csaknem harminc százalékán termelnek cukornádat, amelyből az ország nemzeti jövedelmének egyharmada származik. A cukornád „nagy utat tett meg” Kubáig. Annyi bizonyos, hogy már 1840-ben csaknem hárommillió tonna cukrot készítettek cukornádból, amiből, jelentős rész jutott Kubára. A cukornád vetélytár- sa lett a cukorrépának, mivel éves átlagban a hetven százalékát adja a világ cukor keresletének. A fejlődés szinte megállíthatatlan, 1959 ben már több mint 31 millió tonna nádcukrot, s csak 23 millió tonna répacukrot gyártottak. A cukornád termelésének emelkedéséhez sok tényező járult hozzá. Az egyik ilyen, hogy a növény jól alkalmazkodott az éghajlati viszonyokhoz. A vágásra érett cukomád, kubai nevén cana (kánya) leginkább a vízparton növő nádhoz hasonlít, amit azonban a címerhányás előtt levágnak, A növény szárvastagsága vetekszik a mi jóltermő kukoricáinkéval. Magassága 2,5—3 méter, a levelei pedig olyan élesek, hogy a kézi aratás csak bőrkesztyűben végezhető. Egy gyökérrendszer' általában 5—8 nádszálat táplál, amelyek egymástól 8—10 centire helyezkednek el. Az ültetvények árnyék nélküli kiterjedt síkvidéket igényelnek. A növényt egész évben lehet vetni, viszont a tavaszi vetés az optimális (március-április), mivel a vetéstől számított 14 —18 hónap után vágható a nád. Az őszi vetéssel egy év eltolódás következik be. A későbbiek során a 12 hónapos hajtásokat aratják állandóan, mivel évelő lévén 25— 30 évig is művelhető gazdaságosan. Az aratás időszaka 5—6 hónapig tart, kivéve Hawait, ahol 10 hónapon át aratnak. A kánya vegetatív növekedése alatt közismerten nagy vízigényű, de a cukorfelhalmozódás a száraz, alig csapadékos évszakban következik be. A nádtermelés nagyon nehéz munkával jár, főleg sok fizikai érőt igényel az aratás. Még mindig találkozhatunk a termelés és betakarítás hagyományos módszereivel, amelyet az egyéni termelők folytatnak. A telepítés rendszerében nagy eltérés van a hagyó, mányoz módon termelt cukornád sortávolsága változó. Jellemzője a keskeny sortávolság. Az új telepítések már 160 centi- méteres széles sávban települnek, s így lehetőség nyílik a gépi talajművelésre. Az aratás nehéz munkája szinte az egész társadalmat igénybe veszi. A tanulóifjúság a tavasz folyamán a fideli jelmondat szerint él: „Tanulni és dolgozni a mezőn!” A mezőgazdasági munka, a gyakorlat, az élet a számukra. A növényt a föld felszínén vágják le az aratók az éles „machettával”, majd a hegyét, ahol kisebb a cukortartalom. Ezeket csomóba, a hulladékot kupacokba rakva haladnak előre. S amikor eljön az ebéd ideje, a cukornádat szállító teherautók embereket szállítanak a népi ebédlőkbe, majd vissza. A learatott nád szállítása már jól gépesített. A kistermelők ökrös fogatokkal vont kétkerekű kocsikkal fuvaroznak. A gazdaságok, de a munkások között is szocialista munkaverseny folyik a szocialista cím elnyeréséért. Ennek a címnek az elnyerése a brigád tagjainak nagy anyagi megbecsülést is jelent (személygépkocsi, hűtő- szekrény, Szovjetunióbeli utazás, stb.) A fáradságos munkát szovjet szakemberek és gépek segítségével végzik. A területen többször találkoztam szovjet technikusokkal, ök mondták el, hogy a cukornád gépi aratása kísérleti stádiumban tart, a legnagyobb gondot az okozza, hogy a nádat közvetlenül a talajfelszín felett kell elvágni. A vágóasztal nehezen tudja követni a talajszintet. A másik nagy gond a cukornád termelésének fokozásában a tápanyag-utánpótlás megoldása volt. Ezt már megoldottnak mondhatjuk, mivel már korábban használják a karbamidot. Az alkalmazott technikával évről évre nagyobb terméseredményeket érnek el, biztosított az értékesítés, ami a kubai mező- gazdaság alapját képezi. Az értékesítéssel mindig gondjai adódtak a kubaiaknak. Jelentősebb változás 1964-ben következett be, amikor Fidel Castro a Szovjetunióban tárgyalt. A két állam hivatalos képviselői hosszúlejáratú szerződést írtak alá, amelynek értelmében a Szovjetunió kötelezi magát, hogy hat éven keresztül, a világpiaci árak ingadozásától függetlenül stabil áron vásárolja Kubától a cukrot. Ilyen körülmények között biztonságosan termelhetik a kubaiak az ország egyik legfontosabb mezőgazdasági növényét — a cukornádat Kovács Lajos kertészmérnök Ciego de Avila, 1967. június. Omlanak a régi falak, mögülük egyre szebben bontakozik az új arcú Salgótarján (Koppány György felv.) Kisállattenyésztési nap Palotáson A megyei Nőtanács és a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztály július 28-án, a palotási termelőszövetkezet ben tapasztalatcserét rendez a baromfi s munkacsapatvezetőknek és a kisállattenyésztéssel foglalkozó mezőgazdászoknak. Az értekezleten résztvevők megtekintik a szövetkezei baromfitelepét, megisme. vednek az újabb módszerekkel, majd a tanácskozás során tájékozódnak a nagyüzemi csibenevelés időszerű kérdéseiről.
