Nógrád, 1967. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-14 / 138. szám
4 NÖG B Ä D 1967. június 14. szerda Üj városrész épült Salgótarjánban, az úgynevezett Rokkant-telepi részen. A környék lakóinak rendkívül nagy gondot okozott a mindennapi élelmiszer bevásárlása, mert a környéken nem volt üzletház. A megyei tanács több mint 600 ezer forintot biztosított egy élelmiszerbolt létesítésére, amit az elmúlt napokban már átadtak az építők. Az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat úgy tervezi, hogy július 1-én megnyitja a vásárlók előtt. Koppány György felvétele Fiatalok és a közélet Viktória, Mesél a bécsi erdő Nyári színház Salgótarjánban és a megyében Két kellemes színházi programot ígérnek július első napjai Salgótarjánnak és a megye több helységének. A Szolr noki Szigligeti Színház operett-együttese a megyei József Attila Művelődési Házban sorozat-, községekben pedig egyedi előadásokat tart július 1. és 10-e között. A műsoron Ábrahám Pál: Viktória című híres nagyoperettje és a Strauss-művek felhasználása- val készült: Mesél a bécsi erdő című Kardos—Bethlen— Zoltán operett szerepel. A színház Salgótarjánban mindkét darabból három—három előadást vállalt, Balassagyarmaton szabadtéri színpadon kerülnek közönség elé a látványos, igényes kiállítású produkciók. A Szovjetunió 1980-ig megoldja a lakásproblémát A Moszkvában megjelenő Sztrojityelsztvoi Arhityektura című folyóirat adatai szerint a szovjet fővárosban 15 év Az utóbbi hónapokban nagyon sokszor került szóba nálunk az ifjúság munkája, s főként politikai, társadalmi aktivitása. Voltak és vannak, akiket korábbi — kissé elmarasztaló — ítéletük újraértékelésére késztetett a „Vádoljuk az imperializmust!” tömegpolitikaí akció sikere, az idei Forradalmi Ifjúsági Napok sokrétűsége, a közügyek iránt megnyilvánuló fokozott érdeklődés, mely kifejezésre jut a különféle ifjúsági parlamentek, ünnepi és alkalmi találkozók, termelési és kulturális versenyek pezsgő légkörében, a választott szervek fiatalodásá- ban, vagy éppen a politikai, társadalmi ismeretek gyarapításában. Szép számmal akadnak, akik csodálkozással, vegyes kíváncsisággal kutatják: mivel magyarázható ez az eleven közéletiség. mi ad szárnyat a fiatalok zömének, elsősorban az ifjúkommunistáknak. Aki a forrást keresi, az a párt politikájának, a szocializmus ügye melletti helytállásban találja meg az okokat. Ezt a politikát, ezt a nagyszerű ügyet azért vállalják és támogatják a fiatalok, mert érvényesülni látják alapvető érdekeiket, mert bizalom és megértő gondoskodás egyengeti, segíti jövőre való készülődésüket. A szocializmus teljes felépítéséhez egyéni es társadalmi életcélt kapnak, hazafias, internacionalista kötelességet éreznek, ez megsokszorozza alkoto erejüket, aktivitásukat. Mind többen és mind tudatosabban vallják szóval is, tettel is, hogy érdemes harcolni, küzdeni a holnapért, hisz előnyeit, gyümölcseit ők maguk is élvezik. A jövő tudatos munkálása nem képzelhető el a felnőtt társadalom bizalma és segítsége nélkül. Útmutatására és biztatására mindig szükség lesz. A fiatalok nem nélkülözik ezt a segítséget. Az utóbbi években amellett, hogy sokszínűbbé vált a KISZ politikai, társadalmi aktivitása — újszerű tevékenységi formákat is kezdeményez az ifjúsági mozgalom. A fiatalok akkor érzik magukat „felnőtt állampolgároknak”, ha beleszólhatnak sorsuk irányításába, a körülöttük zajló világ elrendezésébe, ha javasolhatnak, s őszintén elmondhatják, ami gondjuk, problémájuk, ha meghallgatják megjegyzéseiket, ha éreztetik velük hogy számítanak rájuk, hogy fontosak. s lényeges szerepük van p. társadalomban. Aki az utóbbi hónapokban, hetekben, ifjúsági parlament, politikai demonstráció, szolidaritási munkaakció, tanácstagi jelölő gyűlés, termelési tanácskozás, vagy KISZ küldöttértekezlet résztvevője volt, az meggyőződhetett arról, hogy mennyi energia, jószándék, okos meglátás és tenniakarás, közéleti fűtöttség munkál a fiatalok többségében. Az élénkülő közéletiséggel járt együtt az elmúlt években, hónapokban a KlSZ-szerveze- tek, bizottságok tekintélyének, súlyának, szerepének növekedése. Azzal hogy igényes következetességgel végzik ideológiai, politikai, társadalmi nevelőmunkájukat, mozgósítják a fiatalokat a mindennapi építőmunkára, bevonják őket a politikai, gazdasági, szociális és más kérdések vitájába, még a döntések előtt, s védik — mind több lekiis- meretességgel, hozzáértéssel — érdekeiket. Manapság gyakran lehet hallani arról, hogy él és hatékonyan irányít az üzemi, vállalati „négyszög”, kikérik a KISZ-vezetők véleményét, méltányolják, elfogadják jó javaslataikat. Az ifjak legjobbjai jól dolgoznak képviselőként, tanácstagként, a „felnőtt” szervekben, a közélet magas fórumain. A KISZ Központi Bizottsága egy évvel ezelőtt így fogalmazta meg a legfontosabb teendőket. „Ne tűrd a közömbösséget, szóval és tettel küzdj a közösség érdekeiért!”. A fiatalok körében értő viszhang- ra talált a felhívás, amely azt sugallja, hogy mindenhez van közük, minden fórumon hallatni kell szavukat, küzdeni kell a párt politikájáért, minden gond, probléma az ő gondjuk problémájúk is. Pallag Róbert a KISZ KB munkatársa alatt mintegy 50 millió négyzetméter területű lakás épül. Ugyanakkor a főváros lakossága nem fogja meghaladni a 6,6—6,8 milliót. Így 1981-ben egy moszkvai lakosra 12—15 négyzetméter lakásterület jut majd. Minden családnak saját lakása és minden családtagnak saját helyisége lesz. Hasonló színvonalra emelkedik a napközi otthonok és bölcsődék, az iskolák, a kórházak, az éttermek, az üzletek, a stadionok száma és a parkok területe. Leningrad lakásállománya 15 év alatt megkétszereződik, és el fogja érni az 50 millió négyzetmétert. Sokemeletes háaak épülnek majd, s a város közeledni fog a tengerhez. A parkok és kertek területe megtöbbszöröződik. Újra lehet kezdeni Dobozy Imre regénye Elmosolyodott, mint a halott, fagyott mosollyal, és folyamatosan, egyetlen fennakadás nélkül mondta: „De- ső Kálmán vagyok, Varsány- ból költöztünk ide, apám ott tanított a majori iskolában. De már nem él. Meghalt. Megölte magát. Amit erről tudok, anyámtól tudom, amíg beszélt, sok mindent elmondott. Apám jó ember volt, szerencsétlenül jó. Szakadatlanul jót akart, a jóságot hirdette mindig. Eleinte ez tetszett mindenkinek, egy szép- szavú ember mosogatta róluk a mindennapos piszkot, még biztatták is, mondd csak, ne sajnáld. Apám azonban egyszer, Rézing kocsmájában, kuglizás közben, azt találta mondani, hogy minden ember jó, etekintetben nincs különbség Askalits földbirtokos és Csoszra Kis disznópásztor között. Talán kíváncsiak voltak, vagy csak ugratták, hogy folytassa, és ebből lett a baj. Apám folytatta. Azt mondta, a jóság egyszer majd úgy elhatalmasodik az embereken hogy igazi testvérek lesznek. Akinek semmije nincs, nem akarja erővel elvenni a másét: akinek mindene van. nem akarja erővel megtartani a magáét. Lehet, hogy apám ezt ott találta ki. nem tudom. Askalits úr azonban másnap behívatta őt. Ott ült nála Csoszra Kis is, selyem- huzatú széken, azonmód büdösen, ahogy a kondótól berendelték. A földbirtokos megkérdezte, na fiam, Csoszra Kis, hát, egyformák legyünk mi ketten? A kanásza nyálát nyelte ijedtében. Csak a kezével hadonászott, hogy nem. Apám azonban makacs- kodott, igenis, minden ember egyformán jó. A földbirtokos dühbe gurult: maga pedig, tanító úr, igenis hülye. Ez aztán ráragadt apámra, a hülye tanító elnevezés. Engem is kezdtek úgy hívni, a hülye tanító fia. Egyszer sírva mentem haza, de apám rám szólt, ne sírjak, nem énnekem van sírnivalóm. Akkor én megfogadtam, és azóta egyszer sem sírtam. De amikor apámat a majorban is elkezdték hülye tanítónak mondani, és meghallotta, hogy Csorsza Kis disznópásztor is kárörvendve hülyézi a háta mögött, akkor valahogy nem bírta tovább. Vett valakitől egy ócska forgópisztolyt, bebújt a méhesünkbe, főbelőtte magát. Harmadszorra sikerüli neki, két patron csütörtököt mondott, ott hevertek golyóstól a deszkaágy mellett. Apám homlokán füstös szélű, vörös lyuk volt. Én találtam meg a méhesben, ebédelni hívtam volna. Két hónapja idejöttünk lakni a Gesztenyés utcába. Anyám hatvan pengő kegydíjat kap, varr is, már a majorban elkezdett varrni, de a rendelőkkel én beszélek mindig, ő nem tud beszélni. Az orvos azt mondja, kisebb agyvérzése volt, attól neműit meg. Én eddig kitűnő tanuló voltam, itt is kitűnő tanuló akarok lenni. Leülhetek, osztályfőnök úr? A fagyott mosoly rádermedt arcára, mikor leült, csak mosolygott tovább. Mándoki nem volt rossz ember, talán nem is az ő ötlete volt, hogy Desővel elmesél- tesse ezt az egészet, de mindnyájunk közt ő szégyellte magát legjobban, mindjárt ki is ment az osztályból. Desővel el lehet mondatni bármit, kegyetlenül őszinte tud lenni önmagához is. De lebeszélni arról, amit a fejébe vett, reménytelen vállalkozás. Tizenegy óra múlt. Lehet, hogy otthon már vár a behívó. De ha ma nem, holnap (Csupán együtt... Oktató-nevelő tevékenysége azért nem válik soha porossá, ' mert a felfedezés örömevei farja a világot. Mondhatnák, Pest uka Sándorné általános iskolai tanító világa nem lehet túlságosán nagy. Nagybálony- Banyaváros, ahol él, sem túlságosán tágas. Mégis, ez csak a kívülállónak tűnhet így. A szürkének hívott hétköznapok számára távolról sem azok, az apróságban is keresi az értelmet, hogy aztán meglelve tovább is adja nyomban. Kinek? Pestuka Sándorné az idei pedagógusnapon Budapesten a Kiváló tanító kitüntetést vette át Ilku Pál művelődésügyi minisztertől. Nagybátony-Bányaváros altalános iskolájának alsó tagozatosokat oktató nevelője. Az igazgató szavai szerint az iskola létezésétől tanít nálunk. munkáját rendkívüli lelkiismeretességgel végzi, hl agy gondot fordít a tantárgyak oktatásánál a szemléltetésre, maga is állandóan újabb és újabb ilyen jellegű eszközökön töri a fejét. A szakielüguelet. dolga volt az 1966—67-es tanévben is véleményt mondani erről. Nos. ez a vélemény is a lehető legjobb volt. Gyakran mondjuk, az értelmiségiek a szakmájukhoz legközelebb álló helyen, természetes. hivatásukkal járó közegükben fejtsék ki társadalmi tevékenységüket. Pestuka Sándornéról megtudtuk. segítségére, tanácsára mindig számíthatnak az iskolában, ha adni tud, senkitől sem tagadja meg a segítséget. Talán egyedül a riporternek nem nyilatkozik szívesen. Természetesen, elsősorban azért, mert ő nemcsak az iskoláról, az alsótagozatosokkal kapcsolatos örömökről, gondokról kérdezi, hanem magáról, életéről. S ha sokszor leírtuk is már valakiről ügyesnek vélt fordulatként, hogy magáról nem szeret beszélni, Pestuka Sán- dornénál ezt sokszorosan érthetjük. — Kérem, ha lehet, ne írjon rólam semmit — kérlel. — Vagy csupán néhány sort. Azt hiszem, nem csináltam semmi különöset, elvégeztem a munkámat, igyekeztem megoldani azt a fel- adatot, amelyet rambiztak .., A kitüntetésnek, nem mondom, örülök, számomra meglepetés volt. Nem számítottam rá. Más is kaphatta volna ebben az iskolában. Az igazgató kicsit tréfásan megjegyzi, Pestuka Sándorné annyira, szerény, hógy szinte bocsánatot kér. ha találkozik valakivel. Hozzátenném a tréfás szavakhoz, munkájában viszont annál inkább következetes. Ezzel magyarázható, hogy az iskolában egész éven át nyugodt. csendes, ütemes munka folyt az alsótagozntns osztályokban. S ezért, jelent több nyugalmat, igazi pihenést a nyári szünet is. Mivel tölti ezt Pestuka Sándorné? — Nem tervezünk „nagyobb dolgot — mondja halkan. — Talán hazamegyünk a szüléimhez Dunántúlra, ez lesz a kikapcsolódás. Nem mondja, de érezzük, kicsit még mt is hiányozni fog neki az iskola. Arra gondolok, a pedagógusnál szamítanak-e az adottságok, vagy elég-e csupán a lelkiismeretes munka. Azt hiszem, aki adottságokkal rendelkezik, előnyben van. Aki nem érdeklődik az új iránt, nem kísérletezik. nem kutat, az nagyon hamar belefáradhat a munkába. Az is elfárad, persze, aki sokat dolgozik egész éven át. Csakhogy ez más fáradtság: nem vezet elszür- küléshez. Aki így fárad el, minden új évet új lendülettel kezd. Az iskolareform óta Pestuka Sándorné szerint is friss áramlatok, kísérletező kedv, stb. törtek be az iskolai oktató-nevelő munkába. A reform lehetővé telte és teszi, hogy aki kedvet érez a munkához, képességeinek megfelelően dolgozhasson. 0 egész évben ezen igyekezett. Tudja, érzi, csupán ezzel együtt lehet kerek egész az ember élete. (tóth) biztosan. Tizenkettőkor' napi eligazítás a vezérigazgató irodájában. — Nézd, Kálmán — mondtam halkan, hogy Gallai ne hallja —, téged ismerlek, barátom vagy, ds lásd be... Felállt. — Erről szó sem lehet. — Ne szaladj, az istenit! Én csak... — Nem követelőztem. Megkérdeztelek, segíthetsz-e. De csak mindnyájunkon. Ez az ügy... harmadik hete húzódik. Eleinte úgy látszott, nem lesz belőle semmi, félreértésként kezelik. Az október tizenötödikét követő felfordulásban nagyobb félreértések is adódtak. De aztan a németek nem hagyták elaludni a dolgot. Holnap reggel kilenckor hadbíróság elé kell állanunk. Én először azt gondoltam, oda is állok, es elmondok mindent, amit neked elmondtam. De... minek? Védekezzem, amiért magyar merészeltem lenni, olyanok előtt, akik német utasításra járnak el ellenem? Nem. És nemcsak magamra gondolok, négyen vagyunk... Előírás szerint fegyveres kísérettel kellett volna a fővárosba jönnünk, fegyvertelenül. Az ezredparancsnok azonban, aki kedvel engem, — az ezred egyetlen arany vitézségi érmes tisztje vagyok —, csak így magunkban indított útnak, tegnap délután. Azt mondta, mulassatok egyet, utoljára. Érted? Ez világos beszéd: utoljára. Hát én... én nem lövöm főbe magam. Szolgálni nem szolgálok tovább, nincs kit. Nincs mit. Félreállok. Ha megérem a háború végét, egy katedra majd csak akad nekem is, na másutt nem, elemi iskolában. Ezt se bánom. Ha ugyan. . . ebben az országban még fognak magyar történelmet tanítani. Nem figyeltem rá, Gallait lestem lopva. A másik kettőit is megnéztem volna. Desö azonban biztosan félreérti, ha most kimegyek a szobámból. Szamárság volt fínnyáskodni. Banda? Hát aztán, csak annál jobb. A helyzet épp úgy megszabja a használható tulajdonságokat, mint az időjárás a viselhető öltözéket. Becsületesen, ilyen időkben, semmire se lehet menni. Épp ezekhez a Gallai-féle, vastagbőrű, elszánt fickókhoz kell csatlakoznom. nagyobb biztonságban leszek köztük, mint Artus király lovagjai között. Gallai zsírosán vigyorgott. — Én megfogadtam az ezredparancsnok úr tanácsát — mondta, párásán fénylő orrát dörgölve. — A főhadnagy űr nem, de hát ő már ilyen, két év alatt még rőkázni se láttam, remek tiszt, istenemre, de valahogy mégis furcsa szerzet, például a kurvákkal sem szimpatizál. Én. kérlek, elballagtam a Maison Fridá- ba, tudod, a Magyar utcába, két üveg konyakot is vittem. De bejöttek a nyilasok, kérlek, és elverték az egész hölgykoszorút. Én is kaptam egyet a derékszíj csatos végével, itt ez a pún a fejem búbján. (Folytatjuk) I
