Nógrád, 1967. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-11 / 136. szám

VILÁG PROLETÁRJÁT, EGYESÜLJETEK? NOGRAD AZ MSZMP NOGRÁD MtCYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS 1APIA XXIII. ÉVF. 136. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1967. JÚNIUS 11. VASÁRNAP Hazaérkezett Moszkvából Kádár János és Fock Jenő Kádár János, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára és Fook Jenő, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnöke szombaton délben ha­zaérkezett Moszkvából, ahol részt vettek a Bolgár Népköztársaság, a Magyar Népköztár­saság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Lengyei Népköztársaság, a Román Szocialis­ta Köztársaság, a Szovjetunió, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársaság kommunista- és munkáspártjai, valamint kormányai veze­tőinek találkozóján. Fogadtatásukra a Ferihegyi repülőtéren meg­jelent Biszku Béla, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára, Fehér Lajos, a Miniszter­tanács elnökhelyettese, Komócsin Zoltán, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bi­zottság tagjai, Benkei András belügyminisz­ter. Csanádi György közlekedés- és posta­ügyi miniszter, Mód Péter, a külügyminisz­ter első helyettese. Ott volt F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. (MTI) Nasszer teljhatalmat kapott Izrael kijátssza a tűzszünetet Heves viták a Biztonsági Tanácsban NEW YORK (MTI) A Biztonsági Tanács ma­gyar idő szerint pénteken éj­jel 1.25 órakor az EAK kül­döttének kérésére rendkívüli ülésre ült össze. U Thant ENSZ-főtitkár kö­zölte, hogy Izrael képviselője röviddel éjfél után bejelen­tette: az izraeli fél beszüntet­te a harcot „önvédelmi ese­tek” kivételével. A szíriai külügyminiszter azonban az U Thanthoz egy órával ezután eljuttatott tá­viratában adatokat közölt az izraeli állítás hamisságáról és képmutató jellegéről. Esze­rint az izraeli légierő szíriai lakott területeket bombáz, izraeli helikopterek di- verzáns egységeket szál­lítanak a szíriai védelmi vonalak mögé. Nagyszámú harckocsit vonnak össze szíriai területen a to­vábbi támadásokhoz. El Kony, az EAK képvise­lője felszólalásában megma­gyarázta, miért húzza Izrael az időt. Az izraeli agresszo- rok nemcsak, hogy tovább folytatják benyomulásukat Szíriába, de megszegve a tűz­szünetet, sűrűn lakott városo­kat bombáztak az EAK terü­letén. Pénteken helyi , idő szerint 20 órakor egy teljes óra hosszat bombázták Kairót, később pedig Izmailiáit A fel­újított bombatámadások segít­ségével Izrael és imperialista szövetségesei meg akarják fé­lemlíteni az EAK népét, meg akarják tömi egységét — mondatta. A leleplező tények ellenére Izrael képviselője, Rafael azt bizonygatta, hogy izraeli gé­pek nem bombázták Kairót, annak ellenére, hogy ezt töb­bek között az UPI amerikai hírügynökség, valamint az amerikai rádió és televízió is közölte, és ENSZ-megfigyelők is igazolták. Marokkó küldötte követel­izraeli agresszorok cimé­Jordánia küldötte felszóla­lásában foglalkozott Goldberg te, hogy a Biztonsági Tanács SinSSSf’ímSS ** AUam°k kÖtel^ségéne" Izraelt a tűzszünetá határozat teljesítésére kényszerítik. Ezután Fedorenko küldött kért szót, aki megái- foglalták országom lapította: amint ez a főtitkár nek felét, beszámolójából kiderül, Izra rozott intézkedéseket, amelyek . . , . , „ , WIE a a „közel-keleti országok egysegének megvedelmezését”. A jordán küldött kijelentet- szovjet le: az izraeli agresszorok el­területé- megsemmisítették többezer lakóját és mi egyet­el tovább folytatja agresszió- len szót sem hallottunk az ját, semmibe véve a Bizton- Egyesült Államoktól Jordánia sági Tanács határozatát és védelmében, pénteki tűzszüneti felhívását. A „válaszadás” jogán Tel A szovjet küldött követelte, Aviv küldötte több ízben szót hogy a Biztonsági Tanács fel- kért, és igyekezett a Szíriai tétel nélkül ítélje el az izra- Arab Köztársaság elleni ag- eli kormány akcióit, és hívja ressziót ártatlan, „védelmi ak­iéi figyelmét arra, hogy ha ciónak” feltüntetni. Tomeh nem teljesíti a Biztonsági szíriai küldött válaszul fel­hozta azt Tanács határozatát, ez a leg­komolyabb következményeket keltezett amerikai vonja maga után Izrael állam amely szerint számára. Jeruzsálemből jelentést, Fedorenko felolvasta hét szocialista ország kom­munista és munkáspárt­jainak, valamint kormá­nyainak Moszkvában el­fogadott közös nyilatko­zatát, amely a legnyoma­tékosabb figyelmeztetés az a Damaszkusz elleni izra­eli támadás a „baloldali szíriai kormány megdön­tését célozza”. Az izraeli agressziót elítélő beszédet mondott Mali és Bul­gária küldötte is. (Folytatás a 2. oldalon) Műszakonként, egy gépen négy mázsa C, o rezezett hegesztőhuzal készül a Salgótarjáni Acélárugyárban. Képünkön: Bansák Gyula gépmunkás, aki négy, úgynevezett sárga gép mestere Foto: Koppány György Á vóndoroyűlés második napja Geológiai tanulmányút Salgótarján környékén Földtani tanulmányúttal ezen a vidéken is kettős. Egy- út. Itt Várkonyi József, a folytatódott a nógrádi me- részt kitűnő építőanyag, más- tröszt geológusa volt a kirán- dencében szombaton a Ma- részt a bazalttakaró védte dulásvezetö. gyarhoni Földtani Társulat meg a pusztulástól azt a hár- Az alsóriolittufát> a nógrádi vándorgyűlésé. Az első álló- más barnakoszen-telepet, amtt feküiedék_csoport; egyik ve- mas az eszak-nogradi bazalt- 1880 óta bányásznák. zérszintjét tekintették meg, vidék volt A somoskoi var- A világhírű oszlopos bazalt valamint a dél-nógrádi és a he^ alatti baMÚtomlest lato- keletkezése többféleképpen közép-nógrádi bamakőszén­gasttak meg, ahol Jugovics értelmezhető. A tanulmányút előfordulást elválasztó nagy- Lajos, Foldvan Aladar es dr. Bartkó Lajos volt az előadó. A megye északi részén mintegy 25 bazalt-előfordulás ismere­során is élénk vitát folytat- bátonyi boltozatot, tak erről a geológusok. Somoskőről a vízválasztói völgyön keresztül a kistere­tes. A bazalt ipari jelentősége nyei Aranyhegyhez vezetett az Sékeplés Balassagyarmaton A Hazafias Népfront megyei bizottsága és a Magyar Jo­gász Szövetség Nógrád megyei Szervezete Balassagyarmaton a megyei bíróság nagytermé­ben tegnap délelőtt békegyű­lést tartott. Megjelenít Géczy Imre, a városi pártbizottság első titkára, Szabó István me­gyei' főügyész, a szövetség elnöke, Jónás Sándor a Haza­fias Népfront megyei bizott­ságának munkatársa. Dr. Valki László, az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Állami és Jogtudományi Kar Nemzetközi Jogi Tanszékének tanársegéde tartott előadást • közel-keleti eseményekről. Készülődé* a szocialista forradalom évfordulóidra Kongresszusi útlevéllel — Moszkvába Nagy érdeklődés az új akció iránt — Lenin hangja a taggyűléseken Üj akció foglalkoztatja az programokkal készülnek az ország fiataljait. A „Kong- ifjúsági szövetség VII. kong- mozgalom nevezetes resszusi útlevéllel a Nagy Ok- resszusáru, es ifjúsági találko- nyeinek színhelyén tóbexi Szocialista Forradalom zókon, gyűléseken ismertetik lagtúrákat és 50. évfordulójának ünnepsége- a KISZ társadalmi, politikai kerókpárosversenyekkel, ire” elnevezésű politikai akció szerepét, népszerűsítik az ed- őrversenyekkel teszik egységbe foglalja a KISZ VII. digi eredményeket. A kongresszus előestéjén, június 28-án kongresszusának és az ötvene­dik évforduló méltó megün­megrendezik — a munkás- vékenységének értékelése esemé- alapján ítélik oda az útlevél- a csil- utalványokat, melyeket a szep- kongresszusi temberi, október eleji taggyű- jár- lésekén adnak át az arra lég- gazda- érdemesebb fiataloknak. A KISZ megyei bizottsága ebben az időben indít megyei körút­gabbá a felkészülést. neplésének tömegpolitikai te- kongresszusi tüzeket gyújta- vékenységéti Az országban működő 156 helyen gyullad, fel a tűz, KISZ-alapszervezetekhez ha- jelezve, hogy ifjúsági szövet- sonlóan a megyei szervezetek ségünk újabb, jelentős állomá fiataljai is részt vesznek az akcióban. Ez a következőkre terjed ki. Az alapszervezetek országszerte A tongresazus Jetben rendkívül érdekes két gyújta- *bS magnószalagot. A , nak a fiatalok. A megyében ^niZedi országos kiáltozó- megfelelő fordítás ja, amely június 13-án ér vé­get. A megyéből ötven fiatal utazott Balatonfüredre, a nemzetközi táborba. Mindebből kitűnik, ötvenedik évforduló munkában legjobb eredményt moszkvai ünnepségén. A elért fiatalok kitüntetésére, KISZ KB határozata szerint. sához érkezett. A fegyveres testületeknél működő KISZ- szervezetek is megemlékez- vállalják, hogy jellegükhöz nek a kongresszus kezdetéről, percre sem tétlenkedhetnek mérten részt vesznek az öt- Az ünnepi parancs felolvasása azok, akik részt akarnak ven­venedik évforduló alkalmából után kerül sor az ifjúsági ni az kibontakozó munkaversenyben, önként vállalt társadalmi munkával segítik a szociális- előléptetésére, jutalmazására, ta termelést, a nyári-őszi be- Ezekben a napokban me takarítást, a községfejlesztési gyeszerte készülődnek az ön­tervek megvalósítását, részt tevékeny művészeti csoportok dúló megünneplésének előké- vesznek a nyári építőtáborok- is, hogy a legkiválóbb nógrádi ban folyó munkában. A tér- KISZ-esek melést segítő tevékenység kongresszusi mellett a fiatalok öntevékeny adjanak. A bizottságók és magnószalagot. A szalagon — kíséreté­ben — Lenin egyik, a fiata­loknak szóló beszédét rögzí­tették a komszomotisták. Az egykori hanglemezről magnó­szalagra rögzített beszédet a hogy Szovjetunióból kapta a megyed bizottság. A megyében legkiválóbb eredményt elért fiatalok kö­zött kiosztott úlevél-utalvá- nyok törzsszámai alapján, ok- az országból 300 fiatal utaz- tóber közepén Salgótarján­hat a Szovjetunióba. A kong- ban, a megyei művelődési resszus és az ötvenedik évfor- ház színpadán rendezik meg szítésében legkiválóbbak kö- szórakoztatásóra zül, Nógrádból tíz ifjúkom- jutalommüsort munista utazik Moszkvába. A a jutalomműsorral egybekö­tött sorsolást. Akkor dől el véglegesen: ki legyen az a tíz nógrádi fiatal, aki kong­járási, városi, kerületi bízott- resszusi útlevéllel utazik politikai, kulturális és sport- szervezetele Nógrádban is ságok az alapszervezeteik te- Moszkvába. A változó szemnagyság« szintekből álló tufacsoportba szenes réteg is települ, benne növénylenyomatok találhatók, amelyek azonban nagymérték­ben különböznek a kétségte­lenül egykorú híres ipolytar- nóci flórától. Itt a közelben* 1937-ben 1537 méter mélysé­gű szénhidrogénkutató fúrást is mélyítettek már, ahol besű­rűsödött vékony olaj és gáz­tároló szinteket is harántol- tak. Szombaton délután került sor a mátraverebélyi szénku­tatási terület bemutatására, ahol Kéri János, a tröszt ge­ológusa tájékoztatta a geoló­gusokat az eddig elért ered­ményekről. Ezen a területen átlagosan 3500 kalória fűtő­értékű barna kőszenet találtak* melyet mintegy 17 millió ton­nára becsülnek. Ennek na­gyobb részét Kányás-aknán keresztül hozzák majd a fel­színre. A tájékoztatás szerint a szénelőfordulás folytatásá­ban, Tar—Hasznos—Pásztó irányban is megkezdték a szénmedence határait cél­zó felderítő fúrásokat. A Magyarhoni Földtani In­tézet vándorgyűlésének részt­vevői szombaton délután el­utaztak a megyéből. Vasárnap a Mátra—Bükk aljad lignitte­rületen tesznek látogatást, ta­nulmányozzák a Borsodi me­dence földtani felépítését. Hétfőn pedig földtani-hidro­geológiai sétát tesznek Mis- kolc-Egyetem város és Mis­kolc-Tapolca környékén. A vándorgyűlés hétfőn délutál zárul.

Next

/
Thumbnails
Contents