Nógrád, 1967. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-22 / 145. szám

1007. június 22. csütörtök NflGRÍB Készülődés az Asztalos emlékversenyre A ZIM vezet a megyei CSB-n — Megyei villámverseny A X Asztalos Lajos nem­zetközi sakk emlékverseny rendezői és szervezői mindent megtesznek, azért, hogy jól si­kerüljön a jubiláns verseny. Szerdán az MTS Nógrád me­gyei Tanácsának székhazában a verseny operatív bizottsága ülésezett és a legapróbb rész­ter indulása azt jelenti, hogy a verseny A minősítésű, tehát a nagymesterek megerősíthe­tik címüket, a nemzetközi mesterek pedig ha teljesítik a normát, megszerezhetik a nagymesteri címet. A megyei sakkcsapat-baj­nokság VI. fordulójában a Jugoszlávia sakksportját Damjanovics nagymester képviseli letekig megbeszélték a tenni­valókat. A verseny kezdetére, július 15-re felkészülten vár­ja majd Salgótarján a verseny résztvevőit. Az is biztos, hogy Nógrád megye és Salgótarján legna­gyobb nemzetközi eseménye, az Asztalos Lajos emlékver­seny lesz. Nyolc ország 16 versenyzője — köztük nyolc nagymester — mérkőzik a he­lyezésekért. A nyolc nagymes­következő eredmények szület­tek: SBTC — Kisterenye 6,5:3,5, St. ZIM — Pásztói Tsz SK 10:0 (!), Mátranovák) Bányász — Zp. Építők 3,5:8,5. A Nagybátonyi Bányász sza­badnapos volt. Meglepetés az St. ZIM nagyarányú győzelme a Pász­tó ellen. Egy-két játszmában igaz csak szerencsével nyer­tek a salgótarjániak. A táb­lázat hátsó régióiban tanyá­zó Kisterenye sikernek köny­velheti el, hogy 3,5 pontot vett el az SBTC-től. Egy fordulóban a bajnok­ság befejezése előtt az első helyen 1,5 pont különbséggel a megerősített St. ZIM csa­pata áll. Érik a meglepetés, mert utolsó ellenfelük a Kis­terenye könnyebben legyőz- hetőnek látszik, míg az SBTC Nagybátonyban nehéz feladat előtt áll. Ha ZIM nyeri a csapatbajnokságot, ezzel az SBTC hatéves győzelmi egyed­uralmát töri meg, és jogot nyer arra, hogy részt vegyen az NB II-be jutásért a terü­leti osztályozó mérkőzése­ken. A bajnokság állása 1. St. ZIM 36 pont. 2. SBTC 34,5 p., 3. Nagybátony 29 p., 4. Zp. Építők 26,5 p., 5. Kisterenye 25,5 p., 6. Pász­tó 19 p., 7. Mátranovák 9.5 p. Az utolsó forduló párosítá­sa: Nagybátony — SBTC, Kisterenye — St. ZIM, Pász­tó — Mátranovák. A megyei sakkszövetség Salgótarjánban az acéláru­gyári művelődési házban ren­dezte meg Nógrád megye 1967. évi csapat- és egyéni villám­bajnokságát. A versenyen SKSE siker született. Eredmé­nyek. Csapatban: 1, SKSE I (Szo- kács, Klepej, Balázs, Kaposi) 13,5. 2. ZIM 13, 3. SKSE II 9. 4. Nagybátonyi Bányász 3, 5. Zp. Építők vegyes 1,5. Az egyéni versenyben ti­zennégy versenyző játszott. Végeredmény; 1. Szokács László (SKSE) 11,5, 2. Gallai János (ZIM) 10,5, 3. Kaposi Gyula (SKSE) 9, 4. Oláh (ZIM) 8,5. 5. Klepej (SKSE) 8, 6-7. Tóth és Balázs (SKSE) 7,5—7,5, 8. Sirnkó (SKSE) 7,9. Pethő (SKSE) 6.5. 10—11. Né­meth (ZIM) és Váradi (SKSE) 6-6, 12-13. Búzás (Kisterenye) és Benkő (SKSE) 2-2. 14. Cső­kéi (Kisterenye) 0 pont. Szokács végleg elnyerte a ZIM-wportkür által 1955-ben alapított vándordíját, miután háromszor egymás után győ­zött. MHK mérkőzésen Gólzápor az SKSE stadionban SBTC — Kistoronyéi Bányász 11:1 (4:0) Salgótarján, 1000 néző. v.: hárította a lövést a bal sarok- Németh két gólbatartó lab- Fáth. SBTC: Török — Kmetty, bői. Németh veszélyeztetett dáját védte Csernák, majd a Ferencz, Vertig, Toldi. Bán- egy jól eltalált labdával, de gólhelyzetben levő Básti elől kúti, Básti, Zöldi, Németh, az hajszállal a kapu mellé tisztázott a kapuvédő. Taliga. Jeck. Edző: Mészá- szállt. ros József. KISTERENYE: Fe- A 70—72. percben először rencsik — Tarlósi, Bibók, A 30. percben ismét zörgött Taliga buktatásáért, majd Ba- Orosz Végvári, Juhász. Lász- a háló, s a támadás elindító- ranyai kezezéséért ítélt 11-est lók, Verbovszk’i. Nagymajdon, ía ekkor is Taliga volt. Két Fáth. Előbbit Németh, utóbbit Kovács II.. Farkas. Edző: védőt kicselezett. Németh elé Nagymajdon értékesítette. 7:1. Szabó László. tálalta a labdát, aki kapásból ..... ismét s bal sarokba lőtte 3:0. A 75. percben egyem akcio- Az első veszélyes lövést hói Németh újabb gólt lőtt. Farkas küldte Török kapuja- Es«tt az iram. A kistere- 8:1. Öt perccel később Répás ra. Mintegy 20 méterről a bal nyeleknek adódott gólhelyze- tört egyedül kapura és lapo- alsó sarkot célozta meg, de tűk. Nagymajdon labdájával san Csernák hasa alatt lőtte a a kapus szögletre ütötte a Farkas kitört, de elhamarko- , h,. hálóba 9-’ labdát do than kapu mellé lőtte azt. iaDöat 8 naloDa ar A 6. percben a kisterenyei A 41. percben Taliga már . A “• ércben Németh meg- hálóban táncolt a labda. Tali- a gólt készítette elő. Por- ismételte Répás akcióját. Ri­ga mintaszerű labdával Jecket getett labdával Bástit ugratta futott, kicselezte Csemákot ej indította a bal oldalon. A W. A szélső lefutotta a védel- hibázott. 10:1. szélső megállította a labdát, met. a kapu előtt keresztbe egy cselt csinált, középre küld- küldte a labdát és a jól ér- A mérkőzés utolsó gólját a te Némethne'k, aki 14 méter- kező Jeck közelről a jobb $7 percben Kmetty buktatásá­ról a bal alsó sarokba löt- sarokba vágta. 4:0. Az utolsó ét megitélt n-esből Németh te. 1:0. Az SBTC irányította percben Nagymajdon hagyott , ... a játékot. Jeck labdájáról Zöl- ki gólhelyzetet. erezte. 11.1. di lekésett, majd Taliga fe- Szünet után az SBTC-ben Az SBTC látványos akciók, jelte a labdát kapu fölé. Baranyai, Répás és Gilányi. a ból lőtte góljait. Még ilyen Kisterenyében Dobrocsi. Cser- arányban is megérdemelten A 9. perc újabb gólt hozott. nák és Kovács I. is szóhoz n t Győzelmével a legjobb Taliga ezúttal Zöldit Indította, jutott. Potyogtak a golok. 32 ^ g a ,6 k<^ aki laposan a bal sarokba küldte a labdát. 2:0. Nagy máj- jával Németh kiugrott, é« a dón két távoli lövése érdemel léc alá bombázott. 5:0. Nyolc említést, s erre kontraként perccel később a középcsatár a Bánkúti a felső kapufára löt- változatosság kedvéért a kapu te a labdát. Zöldi egyéni ak- közepébe továbbította a cióját láthattuk, de Ferencsik dát. 6:0. 32 közé jutott, s a 16 A 47. percben Taliga labda- jutásért a Somoskőújfalu— SKSE mérkőzés győztesével játszik a III. fordulóban. A kisterenyei csapat erőtlenül, gyengén játszott. lab­Szalai több hétig pihen A Tatabánya éllenj mérkő­zésen sajnálatos sérülést szen­vedett Szalui Miklós, az SBTC játékosa. Fábián Zoltán sportorvosnál érdeklődtünk, aki elmondta, hogy Szalai térdizületi sérü­lést szenvedett, valószínű, hogy gipszrögzítést kap. Az biztos, hogy a játékos nem játszhat a Pécsi Dózsa ellen és tartós, több hetes kezelés szükséges gyógyulásához. Sorokban A rétsági járáshó! jelentik A rétsági járási labda­rúgó-bajnokság A és B csoportban kerül megren­dezésre. A hat csapat rész­vételével folyó A csoport­ban már befejeződött a ta­vaszi szezon, a nyolc csa­pattal folyó B csoportban pedig június .25-én játsz- szák le az utolsó mérkőzé­seket. ★ Kézilabda villámtornát rendeznek oda-visszavágós alapon a járás különböző osztályokban játszó csapa­tai részére. Az indulók kö­zött van a Romhányi Em­lők, a Romhányi Gimná­zium, a Balassi SÉ, Diós- jenő és Tereske csapata. A járásban jelenleg 26 egyesület működik, és a különböző szakosztályok­ban 950 sportolót foglal­koztatnak. A sportköri ta­gok száma 2100. Az idén labdarúgó-szakosztály ala­kult Horpácson és ösagár- don. * Börzsöny Kupa barátsá­gos labdarúgó-mérlcőzés- sorozatot rendez a nyáron a járási Labdarúgó Szö­vetség. A kupaküzdelem­ben indul a megyei I. osz­tályban szereplő Romhány és a Vörös Csillag SE is. Emellett öt megyei B osz­tályban szereplő, és szá­mos járási csapat is Indul. A dánfőbe jutásért küzdenek Szpartakiád versenyek a salgótarjáni és a szécsényi járásban Labdarúgás Salg r O a tavaszi első a B. osztály Keleti csoportjában A labdarúgó megyei B osz­tály Keleti csoportjában egy mérlkőzés kivételével befeje­ződött a tavaszi idény. A az őszi rajtot. A Homoktere- nye — Ménkes találkozót va­sárnap játsszák. A mérkőzés eredménye nem befolyásolja az előlállók sorrendjét. A XI. forduló eredményed: Salgó — Tar 2:0, Rákóczi-telep —r Mátraverebély 3:2, Cered — Karancsalja 6:1, Ménkes — Szurdokpüspöki 1:2, Homok- terenye — Mátraszőllős 1 ■!, Rónabánya — Karancsberény 4:0. a bajnokság Állasa: 1. Salgó 11 10 1­25: 9 21 2. Rónabánya 11 6 2 3 22:10 14 3. Sz.-püspök! U 6 2 3 18:10 14 4. Cered 11 S 3 3 25:20 13 5. Rákóczi-t. 11 S 3 3 19:16 13 6. M.-Szőllös 11 3 4 4 15:15 10 7. M.verebély 11 4 1 6 19:20 9 8. Karancsber. 11 4 1 6 17:19 9 9. Tar 11 3 3 5 10:18 9 10. K.-alja 11 3 1 7 15:31 7 11. Ménkes 10 3­7 20:25 6 12. Homokter. to 2 1 7 9:20 5 A megyei kézilabda CSB Kekkonnen finn köztársasá- Keleti csoportjában nincs még gi elnök fogadta a 20-as évek tavaszi végeredmény. A me- világhírű „futógépét’’ a 70. gyei szövetség nem tudja ősz- születésnapját ünneplő Paa- szeállítani a sorrendet, mert voo Nurmit. az SBTC nem küldte be ered­ményeit. A férfiak csoportjá­ban például a Kisterenye— SBTC mérkőzést a tarjániak Az NB. II. Közép esoportjá- com oak góllövő listáján a 11 gó- TLÄLSl?. los Simon II. (III. kér. TTVE) játszották le. A szövetség ki­tűzte a mérkőzés időpontját, s ez június 25-e. mögött Kozik (Nagybátony) foglalja el a második helyet tíz góllal. Az élcsoportban foglal helyet Nagymajdon (Kisterenye), aki 6 gólt lőtt. Totó Kupa ajándéksorsolás, A júliusi totószelvények hát­oldalára betűs bélyegeket nyomtattak, amelyekből a „Totó Kupa” szót lehet ősz- Olaszországban a bainoki szeállítani; A bélyegeket le- £n ^^Xb -fuékosa S Közvéleménykutatás alap­S“,ás “Sí SSS «• * küldeni, s a szerencsések ér­tékes nyerhetnek. 30 szavazattal következik. Az *,aMartes' gában szerepelt csapatok játé­kosai alakították ki. Minden egyesületből 5 játékos szavaz­hatott, de klubtársat senki nem jelölhetett. S?orltóbor Salgótarjánban Szombatom befejeződik Sal­gótarjánban az MTS Nógrád megyei Tanácsának kéthetes tábora. A táborozáson a me­gye 112 tizennégy—tizenöt éves sportolója vesz részt. A lá­nyok és fiúk négy sportág — atlétika, kézilabda, röplab­da és torna — képviselői. Az utolsó napon a tábor vezetői felmérést végeznek, s ekkor ki­derül mennyit használt a tá­borozás. Apróhirdetések A salgótarjáni járás 8 kör­zetében június 25-én. vasár nap megrendezik a falusi dol­gozók XVI. nyári szpartak'ád- jának járási-körzetj döntőit. A körzeti döntőkön a községi versenyek legjobbjai indulhat­nak. A járási TS-en kaptuk a hírt, hogy Nagybátonyban, Ka- rancslapujtőn, Rónabányán, Ménkesen. Kazáron és Mátra- novákon máris kész pálya vár­ja a falusi sportolókat. A körzeti versenyeken atlé­tikában. kézilabdában, röplab­dában. kerékpárban és teké­ben mérkőznek a résztvevők. A győztesek a járási döntőkbe kerülnek, amelyet július 9-én Nagybátonyban rendez a JTS. A szécsényi járási TS július 2-án és 9-én rendezi a já­rási sapartakiád-döntőt. A kör­zeti versenyek győztesei 8 sportágban mérik össze tudá­sukat. A versenyzők a döntőn Kilián-pontokat is szerezhet­nek. A községek között ver­seny folyik a járás legjobb szpartakiád községe címért Elcserélnénk 0 km-es 2,5 to.-s benzin­üzemű Robur tip. gépko­csinkat tipizálás végett új­szerű állapotban levő UAZ, vagy GAZ 63-as tip. gép­kocsiért. Vízművek Salgó­tarján, Tel.: 22—33. Ügyin­téző: Kertiiné. Az IBUSZ három­napos társasutazást szervez a Magas Tát­rába. Második napon Zakopanéi kirándu­lással. Július 24-26- Ig. Az út részvé­teli dija kb. 445.— Ft 4- költőpénz. Jelent­kezni lehet az IBUSZ Irodában. Skoda X102-es kifo­gástalan állapotban eladó. Lipták József, Salgótarján, öreg- Józsefl. Állam) és Szövet- - kezeti Vállalatok, tsz Építési Vállalkozá­sok. Állami Gazda­ságok, Termelőszö­vetkezetek figyelem! A Nógrád megyei Bútor és Faipari Vállalat magyar cik­lista áron megvé­telre felajánl csá­kány. lapát, ásó és balta nyeleket, nagy mennyiségben. Ér­deklődni lehet a vál­lalat szécsényi tele­pén: Burda Sándor főművezetőnél, Szé- csény, Rákóczi u. 125. Telefon: 70. Eladásra felaján­lunk újszerű álla­potban levő 1 db babcséplő. 1 db. RF n. rendfelrakő, ár megegyezés sze­rint. Cfm: Ojkalász Mg, Tsz. Varsány. Nógrád megye. Megvételre: BDN-2 jelű függesztett tár­csát keresünk. Üjka- léu Mg. Tsz. Var­sany, gye. Nógrád me­Vegyen részt az ŐSZI LIPCSEI VÁ­SÁRON! Szeptember 4—10—tg az IBUSZ 150 fő részére biz­tosítja az utazás le­hetőségét az Őszi LIPCSEI VÁSÁRRÁ. Részvételi díj: 1180.— Ft. költőpénz: 70 ODM — 310 Ft. Je­lentkezni lehet az IBUSZ salgótarjáni Irodájában. A* IBUSZ S na­pos alacsony-tátrai társasutazást szervez Az utazás időpontja: július 29—30. Részvé­teli díj: kb. 370— Ft. 4- költőpénz. Je­lentkezni lehet az IBUSZ Irodában. ÉM. Budapesti Betonáru- gyár Budapest XXI. Rá­kóczi Ferenc u. 289. (Cse­pel) azonnali belépéssel, jó kereseti lehetőség­gel ielvesz MOZAIKLAP és BETONELEMGY ARTOl munkára férfi és női SE­GÉDMUNKÁSOKAT. A bérezés teljesítményben történik 100 %-os norma- kiteljesítése esetén 8,50 — 12 Ft/ó alapbér. Azonkí­vül nagy gyakorlattal és kiváló képességgel rendel­kező VILLANYSZERELŐ. GÉPLAKATOS, AUTÓ­SZERELŐ, LANG és ELEKTROMOS HEGESZ­TŐ SZAKMUNKASOKAT A bérezés időbérben törté­nik a gyakorlati évtől füg­gően 6—10,50 Ft-ig. MUN­KÁSSZÁLLÁST és napi egyszeri MELEG ÉTKE­ZÉST térítés ellenében biz­tosítunk. FELVÉTELRE jelentkezés a gyár munkaügyi csoport­jánál.

Next

/
Thumbnails
Contents