Nógrád, 1967. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-21 / 144. szám
6 W08RAB 1967. Június 21 M Mire érünk rá, ha ráérünk A Központi Statisztikai Hivatal egyik új kiadványában Cseh—Szombathy László és Ferge Sándorné tanulmánya többek közt azt elemzi, mivel töltik el szabad idejüket a kereső férfiak négy—négy szocialista és kapitalista országban, illetve ezeknek az adatgyűjtésbe bevont városaiban. Hazánkat a feldolgozásban a győriek képviselik. Eszerint a legtöbb időt csaknem mindenütt a televíziózás veszi igénybe. Egyetlen kivétel a Szovjetunió, ahol az olvasás körülbelül 40 százalékkal a tévénél is népszerűbb. Nálunk a szabad időnek körülbelül 18,5 százaléka telik el a tévéernyő előtt, olvasásra és a társadalmi élet örömeire több mint 13 száealék, a tanulásra mintegy 10,5 százalék jut, és ráérő időnknek nem egészen 8 százalékát sétáljuk el. A rádiózás, a hangversenyek, színházi és mozi- előadások, valamint más kulturális műsorok látogatása, a beszélgetés és a sport körülbelül egyforma időt köt le: mindegyiknek az aránya nagyjából 5,2 százalék. Különösen érdekes összehasonlítás kínálkozik hazánk és Franciaország között, mert ebben a két országban a kereső férfiak szinte percre ugyanannyi szabad idővel rendelkeznek. Feltűnő, hogy mi majdnem 20 százalékkal többbet fordítunk különböző kulturális jellegű elfoglaltságokra. Nagyjából ugyanannyit olvasunk, de kétszer annyi időt töltünk hangversenyeken, A jubileum tiszteletére Egy héttel előbb kezdheti munkáját a kemenceépítő vállalat A várakozásokat messze túlszárnyalva, az ÉM Nógrád megyei Építőipari Vállalat öblös üveggyári építésvezetősége lényegében elkészült a kettes i számú fehérüveg-kádkemence i alapozásával, s a kemence födém betonozásával. Ez azt jelenti, hogy az eredetileg vállalt július 1. határidő helyett már most munkaterületet tudnak biztosítani a Kemence- és Gyárkéményépítő Vállalat dolgozóinak. Ez utóbbi már meg is kezdte a felvonulást, és június 26-án hozzálát a kemence építéséhez. A munka megrendelője, a Salgótarjáni Öblösüveggyár most szocialista szerződést szeretne kötni a kemenceépítőkkel. Korábtti tervek szerint ugyanis szeptember 15-én kellett volna az új kemencét üzembe helyezni. A nógrádi építőknek, saját munkájuk jó megszervezésével, a bontáson, alapozáson dolgozó szocialista brigádok lendületes tempójával olyan előnyt sikerült szerezni, amely lehetővé teszi a kemence üzembe helyezését már szeptember első napjaiban. Az időnyerés — tekintve, hogy az új kádkemence exportra fog termelni — a népgazdaság számára csak millió forintokban kifejezhető hasznot hoz, A kettes számú fehérüveg- kádkemence építésével párhuzamosan folynak az előkészületek a hatos és hetes számú kemencék kioltására, amelyeknek a helyén szintén kádke- mencót építenek. Tekintve, hogy e két kemencét befogadó csarnok átépítése meglehetősen bonyolult műszaki problémákat vet föl, üzembe helyezésüket 1968 februárjára tervezik. Gyermekhalál a Dunán Vulkáni kitörés utójátékkal színházakban, mozikban, és négyszer annyit a tankönyvek mellett, viszont a televíziónézés terén ők vezetnek 9:7 arányban. Mi többet sétálunk és sportolunk, ők pedig kiadó- sabban élvezik a társadalmi életet és vagy másfélszer any- nyil — beszélgetnek, mint mi. A déli összekötő vasúti híd közelében a Duna budai oldalának parti lépcsőjéről a vízbe esett Tamási Péter 12 éves tanuló- és elmerült. A halálos baleset körülményeinek tisztázására vizsgálat indult. A vulkáni kitörések alkalmával finom hamu- és portömeg lökődik ki a levegőbe. Olykor 20—30 km magasságba is felkerülnek ezek a szilárd részecskék és a légáramlások valóságos felhőkként sodorják magukkal. A por- és hamufelhők néha évekig a légkörben lebegnek. 1963. március 17-én a Bali- szigeten kitört az Agung tűzhányó. A következő években — még 1965-ben is — az Agung nagy magasságban kóborló porfelhői miatt a Föld igen sok pontján különleges és erőteljes tűzvörös szín jellemezte a napkeltét ISírós;i<> elöli a vásározó részleg sikkasztó! Bújócskázik a Szaturnusz Június 30-án, pénteken reggel 26 percre eltűnik előlünk a Szaturnusz. A bolygó Budapestről szemlélve reggel 5 óra 16 perckor elérkezik — legalább is látszólag — a fogyó Hold megvilágított félgömbjéhez és fokozatosan behúzódik mögéje. Pontosan három perccel hat óra előtt azután kibukkan pereme a a Hold sötét félgömbje mögül, majd rövidesen az egész égitest ismét látható lesz, híres gyűrűjével együtt, A jelenséget minden 5—7 centiméternél nagyobb átmérőjű távcsővel meg lehet figyelni. Három nap, három baleset A szombattól hétfőig eltelt három nap három közlekedési balesete közül kettőt a KRESZ szabályainak felelőtlen megszegése okozott. Szombaton délután Hugyagon ötven—hatvan kilométeres sebességgel hajtott keresztül teherautóval Szpisák János. Egy enyhe kanyarban áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, ahol elütötte a szabályosan kerékpározó Horváth Klárát. A fiatal leányt többszörös csonttöréssel szállították kórházba. Kisterenye és a márkházi bejáró között vasárnap délelőtt defektet kapott Szabó Vince nagybétonyj motorkerékpáros gépének hátsó kereke. A jármű emiatt egy kerékvető kőnek ütközött. Szabó pótutasa, Szőregi Ferenc kisebb sérüléseket szenvedett Ittasan vezette hétfőn délelőtt személygépkocsiját a nagybótonyi Béke úton Ihracs- ka László mátraverebélyi lakos. A Moszkvics áthúzott az út bal oldalára, ahol két kerítésoszlopot kidöntött A kár kétezer forint. A rendőrjárőr az ittas autós gépjárművezetői igazolványát a helyszínen beNaptár 1967. június 21. szerda Névnap: Alajos. A Nap kel 3 óra 46 perckor, nyugszik 19 óra 45 perckor. A Hold kel 19 óra 38 perckor, nyugszik 2 óra 30 perckor. Meleg, csapadéka* idő várható »dojaras ma estig: nappali felhőképződés, délután és este szórványos zápor, zivatar. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23—28 fok. — Orvosi műszerkiállitás nyüt tegnap Budapesten szovjet gyártmányokból. A bemutatott százötven féle műszerből alig néhány fajtát gyártanak hazánkban. A műszerekből szakemberek véleménye alapján rendel majd külkereskedelmünk. — Svájcból érkezett tegnap haza a Magyar Állami Népi Együttes. A száztagú csoport megérdemelt sikert aratott Gemfben, Saint-Maurice-ban. Lausanne-ban és Interlaken - ben. — Még kilenc nap! Legkésőbb e hó harmincadikáig be kell fejezni a gabonaraktárak kötelező fertőtlenítését. Idegmérget csak üres raktárban szabad használni. — Feleség férj nélkül címmel szombaton kétrészes bohózatot játszanak Rétságon, a honvédségi kultúrteremben. A fővárosi művészek között La- domerszky Margit, a Nemzeti Színház tagja is fellép. — Ma délelőtt az épülő sal- góbányai KISZ-iskola jövőjéről tanácskoznak Salgótarjánban Szolnok, Heves és Nógrád megye KISZ-vezetői. — önkéntes orvosbrigádok szervezését határozták el a leningrádi 1. számú orvostudományi főiskola tanárai és diákjai. A szovjet vöröskeresztet kérik: tegye lehetővé, hogy az önkéntesek arab államokban nyújthassanak segítséget az izraeli agresszió áldoNagyszabású sikkasztási és csalási bűnügyben kezdődött kedden tárgyalás a Fővárosi Bíróságon. Az ügyben harminchét személyt vonnak felelősségre. Az elsőrendű vádlott Székely Ferenc, a Biator- bágy és Vidéke Körzeti Föld- rnű vessző vetkezet vásározó részlegének volt a vezetője. Vádlott társainak egy része ugyancsak a földművesszö- vetíkezetnéi dolgozott vezető beosztásban. A tanács elnöke ismertette a terjedelmes — kettőszázötvenkét oldalas — vádiratot. Ennek megállapításai szerint Székely évekkel ezelőtt, társaival egyetértésben korrupt kapcsolatot létesített a szövetkezet felettes szerveinél és egyes textilipari vállalatoknál felelős beosztású dolgozókkal. Így anyagi juttatás ellenében soron kívül kaptak keresett textilféleségeket. A keresett és szabálytalanul leértékelt árukat felárral adták el. Visszaéléseikkel hárommillió forintot jóval meghaladó kárt okoztak a társadalmi tulajdonban. A tárgyalás több hétig tart. Teli Vilmos, Macchiavelli, Rmraki király és Strauss nyomában Svájc — Itália — India — Ausztria Tegnap — az idegenforgalmi év alkalmából — újabb társasutazások programja érkezett a vezérigazgatóságtól a salgótarjáni IBUSZ-irodába. A nyolcnapos svájci út résztvevői felkeresik Zürichet, Luzernt, a Vierwaldstaetti tavat; hegyivasút viszi őket a Jungfraujoch csúcsra, ahonnan csodás kilátás nyílik a berni hegyvidéikre, s a gleccserekre. Montreux, Bern, Lausanne a társasutazás többi nevezetes állomása. A Bécs—Velence társasutazás hatnapos; kétszer ennyi ideig tart az olaszországi körutazás. Firenze, Róma, Nápoly, Velence szerepel a gazdag programon, amelyet rövid bécsi látogatás fejez be. Feledhetetlennek ígérkezik az indiai társasutazás. Ennek részvevői Moszkvában szállnak az AEROFLOT gépére, s nyolcórás légiót után érkeznek meg Delhibe. Az idegen- vezető megismerteti őket Am- raki király kőbevésett hét rendeletével; elkíséri a csoportot Jaipurba, Madrasba, Benaresbe, Bombayba. A turisták nem csak az Indiaióceán hullámaiban gyönyörködhetnek, de csónakázhatnak a Gangesen is. Ezt az utazást — a távol-keleti éghajlathoz igazodva — októberben rendezik; jelentkezést július tizedikéig fogad el az IBUSZ. és napnyugtát. vonta. Megkezdődött a vakáció i zatainak. Jltiltjén lesz A nógrádi diákok nyári programja: táborozás, utazás — Milyen lesz a nógrádi diákok, középiskolásak és úttörők nyári programja, hogyan töltik a valkációt? — A kérdésre a következő válaszokat kaptuk a KISZ Nógrád megyei Bizottságának iskolai osztályán. — Régi, nyaranta visszatérő törekvésünk, hogy a tanulás befejeztével a vakáció ne okozzon törést az ismeret- szerzés, a tudatos nevelőmunka folytonosságában. A folyamatosan történő nevelés kiváló eszköze, tanulóink nyári foglalkoztatása. A központi és megyei programon kívül minden tanintézeti KISZ- alapszervezet és úttörőcsapat saját tervet is készített a nyárra. Az úttörőknél megkezdődik a táborozás és ez, ebben az esztendőben a tábori próbák kezdetét is jelenti, amelyek a lakóhely szerinti nyári próbákkal kiegészülve egyúttal a szocialista forradalom évfordulójának méltó megünneplését is segítik. — Mit tesz az iskolai osztály a fentiek eléréséért? — Országos szervezésű táborba küldünk az idén 14 középiskolás, 10 szakmunkástanuló KISZ-vezetőségi tagot, továbbá három kultúrost, és egy egészségügyi szakiskolás fiatalt, hét kiváló szakköri tagot az országos képzőművészeti táborba irányítunk. A központi táborokon kívül természetesen megyei táborokban is részt vesznek KISZ-tagjaink és úttörőink. A nyáron, 175 középiskolás és szakmunkás tanuló KISZ- alapszervezeti titkár vezetőképzésben, 250 kiszes és úttörővezető, ezen felül 100 őrsvezető pedig továbbképzésben részesül. A megyei vezetőképző táborban egyébként a nyár folyamán összesen 600 őrsvezető vesz részt a közös munkában. — És az építőtáborok? — Mint ismeretes: az idén is központi, illetve megyei építő táborokban dolgozhatnak a fiatalok. Az idén a tavalyihoz képest valamivel többen indulnak majd a központi önkéntes ifjúsági építő-táborokba a megyéből. Velencére 200 fiú, a kúnfehér- tói táborba pedig 460 leány megy a nyáron. Érdekes, hogy bár a szakmunkástanulók nyári szabadideje jóval kevesebb a középiskolásokénál, az idén negyvenen jelentkeztek építőtáborba. Tavaly mindössze 20 szakmunkás tanuló vállalkozott nyári munkára... — Hol lesz az idén megyei építőtábor? — Pásztón összesen 100 salgótarjáni, pásztói, szécsé- nyi és berceli tanuló vesz részt a nyári munkákban: paprikát és paradicsomot szednek az idényben. A középiskolások és a szakmunkás tanulók üzemi gyakorlatán az idén összesen 3495 fiatalt foglalkoztatunk majd. — Utazások? — Csehszlovákiába 72 fiatal utazik a nyáron az Expressz szervezésű üdüléseken 47 tanuló vesz részt. Berekfürdőn százan üdülnek a megyéből, a Balatonnál — tanintézeteink önálló szervezésű táboraiban — 380 diák nyaral. Úttörőink közül sokan töltik a vikációt a csillebérci központi táborban is. Mindent összevetve: tanulóink nyári foglalkoztatására 10 438 diákot mozgósított az iskolai osztály. (pataki) — Josef Klaus osztrák kancellár a román kormány meghívására július első felében hivatalos látogatásra utazik a Román Szocialista Köztársaságba. — A gépi fejes arányát hetven-nyolcvan százalékra kívánják emelni a harmadik ötéves terv végéig megyénk termelőszövetkezetei. A tanácsi szervek céltanfolyamok szervezésével, az alkatrész-ellátas javításával és szaktanácsadással segítik ezt a törekvést, — Szorgos betörök. Egyelőre ismeretlen tettesek hat méter mély alagutat ástak Düsseldorf egyik bankjának pincéjéhez, s a páncélteremből több mint háromszázezer márkát zsákmányoltak. — Pompás Duna-hidat építenek Bécsben a következő három évben. Az osztrák főváros negyedik közúti Duna- hídját egyetlen pillér tartja majd. A várható építési költség majdnem háromszázmillió schilling. — Döntő tényezőként értékeli a Spanyol Kommunista Párt Végrehajtó Bizottsága a közel-keleti, izraeli agresszió befejezésében azt a határozott figyelmeztetést, amely az európai szocialista országok Moszkvában összegyűlt vezetői részéről hangzott el. — Időleges oltalmat igényelhetnek az Országos Mező- gazdasági Kiállítás és Vásáron kiállított, szabadalmazható találmányok, minták és védjegyek — rendelte el az Országos Tervhivatal elnöke. — Dél-Vietnam hős népének megsegítésére a rétsági járás valamennyi jelentős üzemében vietnami műszakot szervezett a járási KISZ-bi- zottság. Az akció erkölcsi sikerén túl, a fiatalok tömeges megmozdulása több mint százezer forint értékű anyagi segítség adását tette lehetővé, — Szovjet siker Dél-Anterl- kában. A Rio de Janeirobar» rendezett harmadik nemzetközi dalfesztivál első díját — kilencszázezer forintnak megfelelő összeget — Irina Boga- sóva szovjet mezzo-szoprán énekesnő nyelte. — Ma, a legvilágosabb fehér éjszakán kezdődik Lenin- grádban a Néva-parti város hagyományos nyári művészeti fesztiválja. Idegenforgalmi szakemberek véleménye szerint az eseményre harminc országból legalább tízezer külföldi érkezik. — Tüntető néger fiatalok és rendőrök között heves összetűzés zajlott le az amerikai Atalantában. Ezt megelőzően Carmichael, a faji igazságtalanság ellen küzdő mozgalom egyik vezetője a küzdelem fontosságának hangsúlyozása mellett nyugalomra intette hallgatóságát. HOLNAPRA SALGÓTARJÁN NOVEMBER 7.: FANTOMAS VISSZATÉR. BALASSAGYARMAT: AZ UTOLSÓ VÉRBOSSZÚ. PÁSZTÓ: BUMERANG. SZÉCSÉNY: GYEREKKOCSI. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk PAPP LÁSZLÓ temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család NOGEAD A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megye! Bizottsága és a Megye! Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA, Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT, a vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Terjeszt! a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál, és a kézbesítőknél* Előfizetési díj egy hónapra: 13 forint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Felelős vezető PAPP GYÖRGY mb. Igazgató, Salgótarján Petőfi o, L Index-szám: 85072.