Nógrád, 1967. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-18 / 142. szám
2 NÖ«R A » 1967, iűnius 15. vasárnap R közel-keleti probléma a diplomácia homlokterében Koszigin IJ l hant-nál — Kedvező olasz válasz NEW YORK (AFP) rate Párt, valamint a balol- lyek kizárólag a Nyugati hírügynökségek je- dal egy része. A kommunisták megakadályozására konfliktus irányulkormány vonalát, azonban kö- 1 egyen lentése szerint Koszigin szov- a maguk részéről értékelik a tak”. Újságírók megkérdezték a külügyminisztert, nyilatkozata határo- azt jeleniti-e, hogy a brit kormány szerint az izraeli csapatokat vissza kell vonni az külügyminiszter eredeti határok mögé. Brown jet miniszterelnök, Gromiko külügyminiszter és Fedorenko vételik, hogy szovjet ENSZ-delegátus ki- zottabb. séretében az ENSZ rendkívüli közgyűlésének megnyitása LONDON Brown előtt felkereste U Thant szombaton délben egy mun- kitért a kérdés elől. ENSZ-főtitkárt, akivel mint- k ás párti gyűlésen kijelentette: egy félórás megbeszélést folytatott. RÓMA (MTI) Megfigyelők bizonyos jelen - Elfogadhatatlan, hogy ka- tőséget tulajdonítanak annak, i .. j,0gy a jjrit kormány tonai erővel kényszerítsék ki ____________ a közép-keleti problémák meg- Wilson miniszterelnök párizsi A z olasz kormány kedvező oldását. Megoldás csak úgy látogatásának előestéjén — választ adott az ENSZ-közgyü- érhető el, ha az érdekeltek el- közeledett a francia álláspontisménk, hogy háború útján hoz, és elhatárolta magát Iz- nem lehet területi nyereségre raej területi követeléseitől. Ér- szert tenni. lés, rendkívüli ülésének összehívására vonatkozó szovjet javaslatra, azonban azt is hozzáfűzte, hogy a túlzott sietség árthat az ENSZ tekintélyének. Ezért Olaszország a közgyű.. ___. . , tesülések szerint Wilson miA külügyminiszter a továb- niszterelnök kész az Egyesült biakban „rosszindulatú hazug- Államokba utazni, amennyiságnak” nevezte az lés összehívásával egyidőben amerikai beavatkozásról han- az előkészítő munka fokozását goztatott arab vádakat, és azt javasolja. Ez az olasz magatartás — mutat rá az MTI római tudósítója — kifejezetten eltér az amerikai állásponttól. Az olasz kormány véleményének közzétételét hosszas konzultációk előzték meg. Ennek ellenére a kormánytöbbség belső ellentétei megmaradtak. A szociáldemondotta, „arab barátaink félreértették szándékainkat, ame- lásaira”. Az arab angol ben De Gaulle elnök is utazik, és kilátás nyílik a négy nagyhatalom „komoly tárgyaKuwaitban Az arab külügyminiszteri létén résztvevő külügyminisz- értekezletre tegnap érkezett tereket. mokrata jobboldal azt követe- meg Kuwaitba Mohammed li, hogy ne Fanfani vezesse az Ahmed Mahgub szudáni miolasz ENSZ-küldöttséget. helyzet mindenesetre lult,még ha Fanfani niszterelnök és külügyminisz- bonyo- ter, Mahmud Riad, az EAK óvatos, külügyminisztere, Omar Szakönálló vonalát a Közel-Kelet kaf szaud-arábiai külügyi áltérségében támogatja is a Va- lamtitkár és Pacsacsi iraki tikán és a KereszténydemoK- külügyminiszter. A tunéziai, a marokkói, a jordániai és a lift francia sajtó a találkozóról PÁRIZS (MTI) A francia főváros sajtója szenzációs tálalásban legnagyobb világpolitikai eseményeként számol be a szovjet kormányfő villámlátogatásáról és De Gaulle elnökkel folytatott megbeszéléséről. A szombat reggeli lapok szinte kivétel nélkül megállapítják Kairóból érkezett jelentések szerint tegnap délután utazott el az EAK fővárosából Kuwaitba Haszuna, az Arab Liga főtitkára és Sukeiri, a Palesztinái Felszabadítani Szervezet vezetője. Atasszi sziriai elnök szom- biai küldöttség már pénteken baton délelőtt három és fél- este megérkezett. órás megbeszélést folytatott Dr. Szabah el Szalem el Nasszerrel, az EAK elnökével, Szatoah kuwaiti emír a nap majd elutazott Kairóból — je- folvárnán fogadta az értekez- lenti a MENA hírügynökség. Az amerikaiak szerepe ALGÍR (MTI) Az algériai minisztertaná- pénteki francia—szovjet csőn Bumedien beszámolt csúcstalálkozó nagy jelentőségét. Több francia lap szommoszkvai tárgyalásairól, valamint azokról a meg'oeszélébat reggeli szamában Kosza- sekről, amelyeket Tito jugoköz- szláv és Atasszi sziriai elnökkel folytatott. gin pénteki kijelentéseit közli többhasábos tudósításainak címében vagy alcímében. Az Humanité hangsúlyozza: Koszágin párizsi látogatása is mutatja a szovjet vezetőknek azt a kívánságát, hogy még jobAlgírban pénteken francia— algériai megállapodást írtak alá a szaharai földgázról. Az EAK nagykövetsége Franciaország között. Mint az FKP lapja megállapítja, a közgyűlés rendkívüli ülésszaka elé kerülő súlyos problémát illetően Moszkva és Párizs állásfoglalásai nem azonosak. De az Elysée palotában pénteken lefolyt megbeszélések minden valószínűség szerint lehetővé teszik a különösen rendkívül fontos szempontokat illetően eléggé széles körű nézetazonosság kialakulását. ta az egyiptomi kémelhárításnak a Liberty amerikai hajóról készített jelentését. Mint ismeretes, a Liberty az izraeli agresszió megindításakor feltűnően közel tartózkodott a hadműveleti területekhez. Az amerikai hajót — hivatalos jelentések szerint — az izraeli légierő tévedésből megtámadta, több bombát dobott le rá, az eredmény több mint harminc halott és hetvenen felüli sebesült volt. Az egyiptomi jelentés most megállapította, hogy a Liberty különleges szerepet töltött be a háborúban. Feladata az volt, hogy lehallgassa és az izraelieknek továbbítsa az EAK katonai rendeltetésű üzeneteit, megtévessze az egyiptomi radar-berendezéseket, zavarja az EAK főhadiszállása és a páncélos alakulatok közötti rádióérintkezést és támogassa az izraeli repülőgépeket. A jelentés megjegyzi, érthetetlen, hogy az izraeliek miért támadták meg a Libertyt. EGY HÉT A VILÁGPOLITIKÁBAN A közel-keleti válság az ENSZ rendkívüli közgyűlése előtt — KATÓ külügyminiszteri értekezlet Luxemburgban — Kiesinger válaszlevele A hót végével új. nagyjelen- okmányának és a nemzetközi nyegében minden nemzetközi tőségű szakasz kezdődött a jognak általánosan elismert eseményt háttérbe szorított — közel-keleti konfliktus rende- alapelveit. Nem tűrhető, hogy rányomta bélyegét a NATO zésében. Az egyhetes háború, annexió, területfoglalás legyen külügyminisztereinek luxem- a katonai szakasz végére a a jutalom egy háború kire*- burgi értekezletére is. A lu- tűzszünet'tett pontot, a máso- hántásáért. xemburgi tanácskozáson a dik szakasz, a Biztonsági Ta- legnagyobb feltűnést Krag dán nácsban lezajlott sok órás vi- . >> , szocialista országok, po- miniszterelnök felszólalása ta lényegében akkor fejező- etikájukhoz híven, azon van- keltette, aki világosan utalt ar- dött be, amikor Fedorenko aak> miként azt a New \ra az összefüggésre, amely a szovjet küldött kijelentette, ^orkba érkezett Koszigin Pá- közel-keleti válság és a viet- hogy a Biztonsági Tanács rizsban a sajtó képviselői előtt nami amerikai agresszió kö- képtelennek mutatkozott ar- kijelentette hogy a közel- zött van. A dán miniszterel- ra, hogy az agresszióval kapcso- keleti problémákra békés nök újra nyomatékosan köve- latban megfelelő intézkedése- megoldást találjon a vilagszer- telte a vietnami tűzszünetre két foganatosítson, és ezzel tu- je?eN A, kormányfők vezette irányuló tárgyalások megkez- la jüanképpen kimerítette le- delegációk (hazank kuldottse- dését. hetőségeit”. Most, — mint már ^et *k)ck Jenő miniszterelnök vezeti), ezért lepnek majd fel A hét esemenyei kozott tornáz ENSZ-ben.” tos helyet foglal el Kiesinger bonni kancellár válaszlevele Az elmúlt hét tapasztalatai Willi Stophoz, a Német Dea Tanácsbarafamearikáktoangol ^^elnö^ef aT^zú vaSSisS° U°VíetT£nt "kedések miatt nyilván- váugymimsztemek U Jdaní valova iett tehetetlenség — ra- laszievél újra megmutatja, vele amelyben azt iavasolta iran^itja a flgvelmet arra 8 hogy milyen hamisak azok a hoev süreőWhítják ös^ az rendkivüli felelősségre, amely fogadkozások, amelyek a bon‘rssrntÄLvii*ni poimka '•váitozását; t megmutatta a konfliktus ren- 1*®^. S£ dea^senek egyetlen tarható közel.keleti váIsiié .gazságos egyetlen konkrét annyiszor a második világháború utáni esztendők mozgalmas nemzetközi politikai életében — újra a Szovjetunió ragadta magához a kezdeméU ENSZ-főtitkárhoz intézett leA szovjet kormány az és körültekintő rendezése, ha- javaslatára sem felel, lénye- nem a továbblépés az egész gében változatlanul csendül ki ENSZ-alapokmány 11. cikke- világszervezet további munka- _nnovi. lyére hivatkozva tette meg ja- -ía szempontjából döntő fon- a revansista, annexiós pohh vaslatát. Ez a cikkely a töb- tosságú. Mindenesetre meg- ka, amely a hidegháború leg- bi között azt szögezi le, hogy nyugtató, hogy szinte órákkal hűvösebb napjaiban is sajátja' rendkívüli közgyűlést lehet és a szovjet felhívást, koineto voJt a b’onni államnak. Re- kell összehívni, ha olyan hely- Thant-fele kortavirat kezbe- ]k.- w ,- „ ,„i jes_ zet alakul ki, amely „a nem- sitese után országok sora - vansista elkepzelesek, a teljes zetközi béke és biztonság ve- közöttük hazánk is — támoga- seggel tarthatatlan „kizarola- szélyeztetésére vezethet”. tógáról biztosította a szovjet gog képviseleti igény” újbóli „ . . . . javaslatot. tJan abban valami ismétlése a leglényegesebb Ma ilyen helyzet, van: még jelképes, hogy az első órak- - 6 .... ... . azok is egyre inkább felisme- ban mindössze egyetlen ország mondanivalója Kiesinger va- rik ezt, akik az arab népek volt, amely nem értett egyeta ^levelének. A bormi irasmű elleni oktalan gyűlöletükben és STIjamof ^ berUnÍ ^ £ a haladó erők győzelmének ‘V, h°^ “ NJf J láttán a Közel-Keleten kezdet- lehetetlen dolog jósolgató, vabbra is kész és eltökélt • . ltl a rendkívüli ENSZ-közgyűlés békés egymás mellett ele« ben nem akartak tudomásul ... ,, ... , venni a cáfolhatatlan ténye- * várható határozatait alapelveinek megvalósítására a két. A londoni Observer irtó: illetöen- Egy azonban biz0‘ két német ^ *°ftü ^ „Egy villámháborút sokkal n^s: a világközvélemény uj- csőlátók vonatkozáséból. A könnyebb megnyerni, mint a tartós békét, és ha Izrael ragaszkodik területi hódításaihoz, nincs kilátás tartós rendezésre”. Való igaz, hogy a közel-keleti konfliktus megoldása csak úgy lehetséges, ha az ENSZ elítéli az agressziót, megvédelmezi az ENSZ alapra megbizonyosodott sírról, Német Demokratikus Köztár- hogy a nemzetközi béke és saság a válaszlevél ellenére is biztonság védelmezőinek sorá- hajlandó a két kormány megbán elsőként és azonnal a bízottai között megbeszélések Szovjetunió lép fel minden folytatására, amelyeknek fel- olyan kérdésben, amely az adató a két német állam kor- emberiség nyugodt alkotó- mányiéi tanácskozását előkémunkáját veszélyeztetheti. A közel-keleti konfliktus lészitená. Gárdos Miklós Az EAK módosított gazdaságpolitikája KAIRO (MTI) Az A1 Ahram bejelentette. __ _______________ h ogy az EAK-ban új gazda- jyezjk a fogyasztási cikkek, a nemzeti jövedelem azonnali növelése várható. Az importban előtérbe he sági politikát dolgoznak ki, részint a várható körülbelül valamint az ipar és a mezőgazdaság számára szükséges 276 millió dollárnyi bevetei- nyersanyagok behozatalát. Az hiány áthidalásara, részint pe- export a lövőben a baráti or- dig a külkereskedelem iranya- szágokba fog irányulni. A megváltozott gazdasági nak átszervezésére. Nyugati hírügynökségek politikát tükröző új költségve- megjegyzik, hogy a betervezett tési tervezetet még ebben a 276 millió dolláros hiány kö- hónapban kidolgozzák — je- rülbelül egyenlő a Szuezi- lenti a kairói tóp. (UPI) csatorna évi jövedelmével, ami A Nemzetköri Vöröskereszt korábbi jelentések szerint 230 repülőgépe péntek este leszállt millió dollár. — Ez arra mu- Kairó repülőterén, fedélzetén tat, hogy a csatorna hosszabb 35 egyiptomi sebesült katonáidon keresztül marad zárva a val. Korábban a Vöröskereszt nemzetközi forgalom előtt. Az EAK gazdasági tervei egy másik gépe 50 sebesültet hozott. A sebesülteket átadták között szerepel az, hogy el- az EAK egészségügyi hatósá- sőbbséget biztosítónak a hon- gainak. A 85 sebesült katonát védelem céljait szolgáló veknek, és különleges terme- fordítanak a mezőgazdaság' programok végrehajtása ra Az ez idő szerint hasznot a Sinai-félsriget sivatagjában figyel- helikopterekkel szedték össze. A kairói sgjtó beszámol arról a barbár és embertelen bánásmódról, amelyben az iznero hajtó beruházási összege- raeli agresszorok részesítették két átirányítják olyan tervek az egyiptomi foglyokat és se- végrehajtására, amelyek révén besülteket. (MTJ) offenzíva Vietnam két Vérplazmát küldenek az angol állampolgárok LONDON A Morning Ster, Nagy-BriSAIGON támadásokat intéztek a két Az amerikai légierő pénte- Vietnamot elválasztó fegyver- __ ______=________^__ k en és szombaton hajnalban mentesített övezet és a laoszi tannia Kommunista Pártjának folytatta offenzivajat Vietnam határ találkozásának közélé- lapja szombati számában verni ndkét részében. Pénteken a ben fekvő területek ellen, zércikkben hívja fel Anglia la- VDK déli területed ellen intéz- Szombaton reggel a B—52- kosságát, fokozza a kampányt tek sorozatos légitámadásokat esek a Da Nang-i amerikai a VDK elleni amerikai bom- és egy amerikai katonai szó- támaszponttól mintegy 60 ki- batámadások megszűritetésc- vivő szerint Vinhtől 65 kilo- lométerrel nyugat-délnyugatra nek és az amerikai agresszo- méterrel északra bombákat feltételezett partizán csapat- rok csapatai Dél-Vietnamból dobtak egy rakétókilövőhelyre, összevonásokat támadtak. Pén- történő teljes kivonásának a tekén csak kisebb földi csa- követelésére. A lap felhívja tározások voltok. Anglia lakosságát, vegyen teA sargoni amerikai főhadi- vékeny részt a vietnami béke szállás jelentette, hogy Sai- érdekében vasamap kezdődő gon tói pár kilométerrel észak- országos kampányban. A lap keletre egy amerikai katona közli, hogy megérkezett Hanoi- tévedésből” dél-vietnami pol- ha az a repülőgép, amely az gári személyekre gránátot lőtt angol állampolgárok által ki. Négy dél-vietnami megse- Vietnamnak gyűjtött vérplaz- besült mát .szállítja. (TASZSZ) az amerikai szóvivő egy repü lőgép elvesztését ismerte be. Dél-Vietnamban B—52-es óriásbombázók pénteken este két ízben is sorozatos bombaTüntetés India pekingi nagykövetsége előtt PEKING (TASZSZ) Szombaton India pekingi nagykövetségének épülete előtt tüntetés kezdődött, — amelynek részvevői India-elle- nes jelszavakat kiáltoztak. Diplomáciai körökben ismeretessé vált, hogy a kínai külügyminisztérium szombaton javasolta, hogy az indiai diplomáciai képviselet munkatársai és a városban éic családtagjai másfél óra leforgása alatt, legkésőbb helyi idő szerint 13 óráig költözzenek a nagykövetség épületébe, különben nem vállalnak felelősséget biztonságukért. Wynne: 1938 óla hivatalos kém voltam LONDON (MTI) ki üzleti kapcsolatokat, hogy ezzel fedezze kémkedését. Grevilié Wynne, az angol Wynne a moszkvai perben „üzletember”, akit 1962-ben a bűnösnek mondta magát, de moszkvai Penykovszkij-perben azt állította, hogy csupán ama- kémkedésért elítélteik, majd tőr-kém volt, s üzleti teve- később kiutasítottak a Szov- kenysége mellett csak eseten- jetunióból, pénteken késő este ként tett kisebb szolgálatokat szenzációs nyilatkozatot tett a a brit hírszerzésnek. A kém a londoni televízió riportműsorá- reklámról sem feledkezett ban. Elmondta, hogy 1938 óta meg: beharangozta, hogy az a brit hírszerzés szolgálatában ősszel megjelennek „A Moszk- állt, s a kelet-európai orszá- vából jött ember” című em- gokkal tudatosan azért épített lékiratai. Kína felrobbantotta az első hidrogénbombát PEKING. (MTI) Az Új Kína hírügynökség jelenti. Kína szombaton felrobbantotta első hidrogénbombáját. A sikeres kísérletet az ország nyugati térségében hajtották végre Két év és nyolc hónap alatt ez volt a hatodik kínai nukleáris robbantási kísérlet. Külföldi események MOSZKVA (TASZSZ) A Szovjetunióban szombaton végrehajtották a soronlevő műhold-kísérletet: felbocsátották a Kozmosz—167-et. A szput- nyikon elhelyezett berendezés szabályszerűen működik. * BERN (MTI) Igen nagy sikerrel szerepel svájci kőrútján a Magyar Állami Népi Együttes, amely Genf ben, Stmmoritzban és Lausanneban lépett fel. A svájci lapok elragadtatással írnak az együttesről. * LONDON (DPA) A Torrey Canyon tank-hajóból kiömlött olaj elleni védekezés két és félmillió fontba került Angliának.