Nógrád, 1967. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-17 / 114. szám
N08R4B a 1967. május 17. szerda Mihez tartja magát? A művezető menne más dolga után, de az építésvezető megállítja. —Maradj, Sanyi bácsi! Szeretem. ha itt vagy. tudj mindenről, szólj is bele, nehogy olyasmit akarjunk, ami nem megy. A technikus az asztalon kiterített papírlepedő fölé hajol. Az építésvezető, a technikus es a művezető programoznak. Napirendre került a salgótarjáni I. számú üzletház idei befejezéséhez szükséges munkák ütemezése. — A lakatos szerkezetek elhelyezése március óta megy — teszi a ceruzáját a technikus ahhoz a rubrikához, ahol a március rovata kezdődik. — Jó, nézzük csak — gondolkodik hangosan a mérnök —, a szerkezetek érkezése folyamatos... — Bár egy hete — szól közbe a technikus —, mintha elakadt volna... — Ez — legyint az építésvezető — most már nem veszélyes. Szóval a szerkezetek elhelyezésével június közepéig végzünk. Az asztalos szerkezetekkel is. Nézzük a villanyszerelést. Igen. Válaszfalazás? Június közepére? Vegyük a hónap végére. Sanyi bácsi, szerinted megy? Rendben van. Tetőszigetelés? A tetőn levő kőművesmunkákkal hogy állunk? A lamellák elő- regyártását meg kéne gyorsítani. .. A három ember elmélyedve számol, tárgyal, a technikus egymás után húzza a vonalakat. Már a takarításnál tartanak, a hónapokat jelző rubrikák pedig az októbernél. — Ez egyébként még nem jelenti azt — fordul felém az építésvezető —, hogy el is készülünk októberre. Mi mindenesetre abból indulunk ki, hogy az építési szerződés szerint az átadás terminusa október vége. De amit itt elhatározunk még kétszeres, sőt háromszoros egyeztetésre szorul. Jánoskám — szól a technikushoz — ennek a vázlatnak az alapján készítsd el a progaz építésvezető, az igazgató a beruházó és az anyagosztály vezető üzletház homlokzata kész lesz, amikor az épületben még dolgozni fogunk. Ezt a főtérrendezése, illetve avatása érdekében csináljuk így. A teljes befejezésre decemberben kerül sor. Van ugyanis néhány anyagellátási problémánk... — Az elektromos berendezésekre gondol? — Elsősorban. És a világítótestekre. Gyors beszerzésüket ösztönözzük, de ugyanakkor elküldtük az akadályközlést a beruházónak... * Bulyovszky Dezső, a Beruházási Iroda vezetője kissé csodálkozik: — Hozzánk eddig határ-idő módosítást jelző, vagy’ kérő levél az üzletházzal kapcsolatban nem érkezett. Az I. számú üzletház szerződés szerinti befejezése október huszonötödiké. Mi ehhez tartjuk magunkat. Tavaly hasonló nyilatkozatot hallottunk az új általános iskola 1966. évi átadásáról. Vajon ezúttal következetesebb lesz a beruházó.. ? • Mit szól a határidőhöz az építők anyagosztály vezetője? — Nézetem, szerint a nehezebb kérdés a tokozott berendezések megszerzése volt... — Volt? Ezt hogy érti? — Mert a közelmúltban sikerült megegyezni a VILLESZ- szel. Kis türelmet kérek, azonnal előkeresem a vonatkozó okmányokat. Megvan. Tehát: tizenöt elosztó berendezésről, hat tokozott berendezésről és nyolc elosztó tábláról van szó. öszszesen száznegyvenhatezer forint értékben. Ezek szállítását ez év harmadik negyedére előresorolta a VILLESZ. Bizonyos oél anyagokban még ugyan van hiánya a gyártó vállalatnak, de azok a beszerelést, üzemeltetést nem gátolják, később is be lehet építeni őket... A tokozott berendezéseknél az a különbség, hogy eredetileg lemez tokról volt szó, ennek hiányában azonban a tervező és mi is elfogadjuk az öntött vas kivitelt. Ez ugyan valamivel drágább, de még mindig jobb, mintha emiatt késnénk az átadással... És a fénycső armatúrák? — A legnagyobb tétel az Elektroakusztikai kátéesztől érkezik, visszaigazolás szerint szeptember harmincadikáig. Egy kisebb tételnek a Fénycső a szállítója. Kifogásait, amelyek a terv és a megrendelés közti eltérésekre vonatkoztak, a tervező rendezte, az erről szóló levelet március harmincadikén elküldtük a kátéesznek. Véleményem szerint ez a szerelvény sem lesz akadálya az átadásnak. — Úgy érti ,hogy az október végi átadásnak? — Igen. Persze, azt még nem tudom, mit hoz a jövő. Itt azonban, az anyagosztá- lyön minden munkatársamban az él, hogy az üzletházat határidőre át kell adni. így is tevékenykedünk... • A salgótarjáni I. számú üzletház ügye immár évek óta foglalkoztatja a megyeszékhely közvéleményét. Mostanában megélénkült itt az élet újra. A kivitelezés irányítását tapasztalt, nagy gyakorlattal rendelkező építészmérnök vette át Reméljük, szándékai, elképzelései hamarosan „szinkronba” kerülnek a vállalat vezetőinek, és az alvállalkozók elhatározásaival, lehetőségeivel. Amelyeknek viszont — éppen ideje! — a város érdekeivel kell egy nevezőre jutniuk. Csizmadia Géza Vagy minden, vagy senkinek Vita a háztáji föld körül a csitári tsz-beo Csí táron harmincegy termelőszövetkezeti tag adott be írásbeli kérelmet a termelőszövetkezet vezetőségéhez, háztáji föld juttatása érdekében. A vezetőség megrökönyödött erre a szervezettnek tűnő követelésre — amelyről már az első pillanatban megállapították: nem jogos. A kérelmeket elutasították, mire tel zu dúlt a falu. Most olyan, mint egy felbolygatott méhkas. De vajon csak azért, mert elutasította a vezetőség a kérelmeket, vagy van erre más okuk is az embereknek? Tulajdonképpen mi váltotta ki a csitáriakból az egyöntetű követelést? Komjáti István, termelőszövetkezeti elnök: — Nem tudom — válaszol. — Pedig annak a tizenhat személynek is megvontuk a háztáji területét, akik eddig helytelen elbírálás alapján kaptak. A tsz-elnök nem tudja az okokat. Vajon mit mond Csl- kány István tanácselnök? — Néháry éve egy termelőszövetkezeti és tanácsi kö-, zös bizottság állapította meg, ki él közös és ki külön ház- tai'táSban. Időközben azonban a szövetkezet is végzett elbírálást. Amit elbíráltunk az jó volt De egyébként nehéz igazságot tenni, mert előfordult, hogy az elbírálás idejére egyesek külön költöztek. s mikor külön-külön megkapták a háztáji területet, újra egybe költöztek... Igazságos-e az említett tizenhat személy háztáji használata? Válasz helyett megvonja a vállát. — Szerintem félreértették a tagok a termelőszövetkezeti kongresszus határozatának, a háztáji föld adományozására vonatkozó részét — mondja Gemer Zoltán főagronómus. Valóban ez lenne a magyarázata a csitári eseményeknek? De hiszen a határozat világosan utál rá, hogy törvény erre csak a jövőben lesz, s akkor is csak akkor, ha a tag szorgalmasan dolgozik a tsz-ben. Akkor mik az indítékok? Megérkezik Csábi Márton brigádvezető, akiről azt mondták, ő biztatta á tagokat a követelésre. — Kérem, nekem senki nem mondta, hogy lehet háztájit igényelni. Nem mondanak nekem semmit. Valamit hallottam a hangos híradóban, s amikor a tagok kérdezgették, mondtam, valamit osztanak... — Nem tudott a vezetőség álláspontjáról? — Nem hívnak engem oda! Én arra vagyok hivatva, hogy bajlódjak a tagokkal, s ha nincs itthon valaki, beugorjak helyette is. Érdekel engem a háztáji? Van erre egy külön bizottság... Csábi Márton a hangos híradóról beszél. Kérésünkre a tanácselnök előkeresi a bemondott szöveget. Azonnal kiderül, már a megfogalmazásban hiba van. Erre a híradásra érkeztek volna be a kérelmek? A véletlen játssza a kezünkre a megfejtést. A termelőszövetkezeti irodán is kérdezősködünk, mire az egyik asszony így válaszol: — Megmondom én mi a baj! Minden azzal kezdődött, hogy a szövetkezeti elnök rokona dupla kerti földet kapott. .. Valóban, ezt a kerti földet emlegették mások is. Ugyanis Csitáron, akinek nincs kertje, annak kerti földet is adnak, de az beleszámít a háztáji területbe. Noé, mi történt a kritikus esetben? Hercaeg Jánosné — aki rokona a tsz- elnöknek — együtt él az apósával. De mindketten tsz-ta- gok. Mindketten kértek 120— 120 négyszögöl kerti földet. De háztáji területet csak egy holdat .mivel közös háztartásban élnek. S a két kerti terület ebbe az egy holdba számít bele. Ezt értette félre mindenki, s abból Indultak ki, „Ha neki lehet, nekem is lehet”. S mi lett a vége! Mi a tanulság? Sokkal körültekintőbben kellett volna a tsz vezetőinek, a háztáji bizottságnak kiosztani a területeket. S ha már elhangzott egy rosszul megfogalmazott hirdetmény, őszintén meg kellett volna beszélni a tagokkal a félreértést. Helyes a tsz-ve- zetőség határozata, hogy az új igénylőket elutasították, hiszen ha mindenkit kielégítettek volna, csaknem öt ven hold földet lehetett volna kiosztani. Mi lenne így a tervvel? Pedig a csitári közös gazdaság jó gazdálkodási úton halad! Hiszen tavalyelőtt még csak tízezer, tavaly pedig már csaknem tizennyolcezer forint volt az egy tagra jutó jövedelem. Áz idén áttértek a készpénz- fizetésre! Miből fizetnék a garantált jövedelmet, ha kiesne ötven hold termése? Az viszont nem helyes, hogy az eddig háztáji területben részesülő tizenhat személyt is kizárták régebbi jogaiból, anélkül, hogy megvizsgálták volna: vajon a jogok fennáll- nak-e még. Ezt vizsgálják meg, s akinek jogos, adják meg a háztájit! Készül már az új szövetkezeti törvény, amely sok vitás, ellentmondó kérdést rendez. Nincs értelme tehát már — szinte az utolsó félévben! — az ilyen követeléseknek. Nagyon helyes, hogy az új törvény a tagsági viszonyhoz, a végzett munkához köti a háztájit. Ez egyértelmű lesz, s akkor Csitáron sem kell örökösen költözködni. felezni edényt, élelmet, hogy a háztáji föld reményében a külön háztartás látszatát keltsék. Pádár András c-Az „elveszett“ ramozást, de csak ceruzával és csak vonalason. Aztán megint összeülünk, lássuk mit végeztünk. Aztán — s ez már a riporternek is szól — a vállalati központban egyeztetjük a mi elképzeléseinket a vállalati szándékokkal. Sürgősen sort kell keríteni egy „nagy” kooperációira. Az alvállalkozókkal. A mi ütemezésünket — a véglegeset, amelyben már a vállalati vezetők elképzelése is tükröződik — egyeztetni kell az alvállalkozók lehetőségeivel is. — Akkor aztán megy minien. mint a karikacsapás... — No nem — hűt le az építésvezető, majd a technikustól kérdi: — milyen anyag, vagy szerelvény érkezése problematikus ? — Jelenleg két „rázós” téma van. Az egyik a tokozott berendezések. Az anyagosztálytól nyert értesülésem szerint még visszaigazolás sincs a vállalat birtokában. A másik: a világítótestek. Egyedi gyártmányú mennyezeti és kirakat világítótestek armatúrái... * Megkérdeztem a vállalat igazgatóját, mi a központ szándéka az üzletház átadásával? — A szokásostól eltérően — válaszolt az igazgató — az m Z. Kálmán körzeti orvossal a véletlen hozott össze. Csak ahhoz az asztalhoz tudott ülni a község túlzsúfolt tenyérnyi presszójában, ahol kis társaságban én is ültem. A gömbölyű arcú, szemüveges ember — nagyon szerethetik a faluban —, pillanatok alatt otthon érezte magát közöttünk, bekapcsolódott a beszélgetésünkbe. A megérthetetlen fiatalokról folyt a szó, Z. Kálmán kesernyés mosollyal hallgatta egy ideig a prófétikus kinyilatkoztatásokat „ezeknek a mai fiataloknak” a jövőjéről, jelenéről, aztán kezét odaejtetie a leghangosabb szónok térdére, majd legyintett. Hát ez is valami? Uraim! Ti a mások gyerekeiről beszéltek így, de nékem a saját fiam tépte szét legszebb reményeimet. Bánnám én, ha nyílt utcán csókolózik valakivel? Vagy, hogy részegen a mozigépész cipőjére köp? Dehogy bánnám! Dehogy bánnám! A társaság minden tagja résztvevő arccal figyelte a váratlan kitörést. Mint később megtudtam, valamennyien jól ismerték a „sztorit”, unalomig ismerték a szöveget, amit én olyan feszülten, nagy várakozással figyeltem. 2. Tönkretette az életemet, szétdúlta a családom békéjét. Majd húsz éve, gondolatot se pazaroltam másra, csak rá, s ez lett a hála, elment, mintha sosem lett volna. Az építőiparban dolgozik, villanyszerelő szakmunkás lesz. Az én fiam! Munkásszálláson lakik, ötödmagával egy szobában! Üzemi étkezdékben áll sorban ebédért, az én fiam! Az én 19 esztendős kicsi fiam! Nem mondom én, hogy kiváló tanuló volt a gimnázium négy éve alatt, de mindig ott volt a jobbak közt, a tanárok csak dicsérni tudták, soha nem volt rá egyetlen panasz szavuk. Csendes volt. értelmesen higgadt, kiegyensúlyozott mindig. Hát hogyne reméltem vol- na, hogy az érettségi után elkezdődik a? pálya! Nem erőszakoltam rá az elképzeléseimet. Mégcsak azt sem akartam. hogy orvos legyen. Legyen, ami akar lenni, csak legyen, csak akarjon lenni valaki. Mérnök, tanár, közgazdász, filmrendező, vagy akármi. Minden ami az életből érdekelt engem, csak rá vonatkoztatva jelentkezett. Hogy lesz jobb az én fiacskámnak? Csak ezt mérlegeltem mindenben ... Vártam, hogy végre 18 éves legyen, hogy elindulhasson végre az alapokról, amelyeket én egy élet áldozatos munkájával teremtettem. Hogy felszálljon az én kis falusi „repülőteremről” az életbe, a mit tudom én milyen egyetemekre, tanulni, naggyá lenni, boldogulni. És ez lett a vége. Egyetem helyett villany- szerelő. Fantasztikus! Egyetemi diákotthon helyett munkásszállás. Ez kellett neki! Ezt soha nem lehet megérteni! Hát meg lehet ezt érteni? Az anyja, a drágám beleöregedett, belebetegedett, amikor elment az a bitang kölyök. A kis fiacskám! Elveszett. Vége mindennek. Nem lesz ember belőle soha. Család nélkül, szeretet nélkül? Mennyit kérleltük, mennyit kérdeztük: mért teszed ezt, fiacskám. Csak nevetett, hogy mit vagyunk úgy oda, az utolsó percig nem volt hajlandó komolyra fordítani a szót, ha erről a szándékáról akartunk beszélni vele. Mikor elment, annyit mondott: nem lehet azt megérteni, hogy én a saját utamat akarom járni? Az önfejű, makacs kölyök! Maga ura akar lenni. De azzal nem törődik, hogy a családja, a falu, a világ mit vár tőle, hogy tönkretette az életünket. Hogy egy éve nincs nyugalom a házunkban, az neki semmi, ö a maga útját akarja járni! Nem adok neki egy évet, lemllik. Városon élni, felügyelet nélkül? Sok rossz nő, rossz társaság csábítja. Mi lehet belőle? Elveszett ember. Csak ki tudnám tépni a szívemből! Rettenetes. Ehhez fogható bánata nem lehet senkinek, ez rosszabb mintha meghalt volna. 153 Z. Zoltán, az elveszett ember, nem hajlandó nyilatkozni, de még beszélgetni sem a jövőjéről, terveiről. Az, hogy ember még sokáig S.-ban akar dolgozni, természetes. Rendkívül szűkszavú, alig beszél magáról, szüleiről, bár megérti, hogy érdekel ez a szituáció. Végül áthidaló megoldásként megígéri, hogy néhány mondatban másnapra leírja magáról, amit fontosnak tart. Egyetlen dolgot kér, ne nevessek az apján, hogy olyan, amilyen. 4. Tizenkilenc éves vagyok. Érettségi óta dolgozom. Ha megszerzem a szakmunkás-bizonyítványt, utána meglátjuk. Vidám, jókedvű fiú vagyok, olyan aki még egyáltalán nem tud elfáradni. A világon mindenhez kedvem van! Szeretek mindent, ami vonzó, új, érdekes körülöttem. Minden nagyképűség nélkül mondom, erősnek érzem magam, és tudok dolgozni is. Kezdettől fogva megéreztem a munka ütemét, ritmusát, s ez megkönnyít mindent. Egyáltalán nem vagyok izomkolosszus, kezem kicsi, fehér, erőtlennek látszik, de ha megfogok valamit, meg tudom szorítani. Azt az érzést szeretem, ha felemelek valami súlyosat, nehezet, s ropognak a megfeszült izmaim. A legjobban szeretem a sebességet, a tempót. Nem az észnélküli rohanást, hanem a magabiztos, stabil gyorsaságot. Mindig megremegek az izgalomtól. ha száguld velem egy motorkerékpár. A munka mellett elég sokat tanulgatok, s ha nem is vagyok „nagy fej", műveltnek gondolom magamat. Van kedvenc zeneszerzőm, festőm, íróm. Csak akkor érzem jól magamat, ha teljesen tiszta vagyok, s érzem a bőröm simaságát. és hogy szellős, tág körülöttem a térség. Nem tudom elviselni a szorosságot, nekem he y kell, ahol mozoghassak, nekem muszáj mozogni. Élet- szükséglet az, mint a kenyér, a víz, a levegő. Én mindig boldog vagyok, én mindig tudok örülni. Elkeseredett a legnehezebb körülmények között is csak pár percig vagyok. Rögtön azon fő a fejem, hogyan kezdjem, elölről, amit rosszul csináltam. Sokat töprengek azon, hogy mások miért keresik a_ bonyodalmakat az életben, miért nem látják nyilvánvaló egyszerűséggel a dolgokat. Minden fontosat tűink magamról, s e szerint tervezem az életemet. A magam módján minden embert becsülök, szeretek, aki megérdemli. Egeket gondolom most magamról, meg a világról. Tulajdonképpen enyém az egész világ. 5. Mentegető magyarázkodás helyett Z. Zoltán vallott magáról. Remélem, Z. Kálmán a fia elvesztése miatt, kétségbeesett körzeti orvos is elolvassa ezt a vallomást valamikor. Talán megérthet belőle valamit. Erdős István
