Nógrád, 1967. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-07 / 106. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXIH. ÉVF. 106. SZÁM ARA: 80 FILLER 1967. MÁJUS 7. VASÁRNAP Véget ért a szakszervezetek XXI. kong rcsszusa Fontos határozatok az új leiadatokról A szakszervezetek XXI. kongresszusa tegnap folytatta tanácskozását. A pénteki napon felszólaltak: Ribánszki Róbert, a KISZ Központi Bizottságának titkára, Gliezza Mohamed,#. Marokkói Munkásszövet- seg képviselője, S. Magvan, a Mongol Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára, Simon Antal, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, dr. Darabos Pál, az Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Fermon Zoltánná, a Hungária Szálloda és Éttermi Vállalat szakszervezeti tanácsának titkára, Magyar Gyula, a Szakszervezetek Vas megyei tanácsának vezető titkára, Margarethe Müller, a Szabad Német Szak- szervezeti Szövetség titkára, Bittoria Foa, az Olasz Általános Munkásszövetség titkára. Friss Antalné, a Nagykőrösi Konzervgyár szakszervezeti tanácsának titkára, Constantin Herescu, a Romániai Szakszervezetek Általános Szövetsége Központi Tanácsának titkára, Aziz Nasser Kaussa, a Szíriái Dolgozók Szak- szervezeti Szövetsége Végrehajtó Bizottságának tagja, Kotuzasz Micos, a Görög Demokratikus szakszervezeti mozgalom képviselője, dr. Jókai Lóránd, a Közalkalmazottak Szak- szervezetének főtitkára, Mohamed Scheik Ali, a Szomáliái Dolgozók Országos Szövetségének elnöke, Varga Ferenc, az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete Komárom megyei Bizottságának titkára, Ali Babiker, a Szudáni Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Végrehajtó Bizottságának tagja. Nádast József né, a Váci Kötöttárugyár szocialista brigádvezetője, dr. Árvay Sándor, a Debreceni Orvostudományi Egyetem rektorhelyettese, ldilio Pereira Salaberry, az Uruguay Dolgozók Országos Szövetségének titkára, Theo Grinewald, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet tanácsosa. Mint ismeretes, a péntek délutáni tanácskozáson emelkedett szólásra Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. Iiádár János elvtárs beszéde Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársak! Elvtársnők! A magyar szakszervezetek XXI. kongresszusa a magyar munkásosztály, a Magyar Népköztársaság nagy eseménye, egyben nemzetközi jelentősége is van. Ezért mint mindenki más, aki nálunk a közügyek iránt érdeklődik, én is megismerkedtem a Szakszervezetek Országos Tanácsának bészámolójával, a kiegészítő referátummal és a felszólalásokkal. Biszku elvtárs tolmácsolta pártunk Központi Bizottságának hivatalos üdvözletét a kongresszushoz, a magyar szakszervezetekhez, a szervezett dolgozókhoz, s én felszólalásával teljes mértékben egyetértek, azt semmiféle vonatkozásban kiegészíteni nem kívánom. Mivel azonban a kongresszus elnöksége azt mondta, mégis illő lenne szólnom, örömmel és szívesen teszem meg, hogy üdvözöljem a kongresszus résztvevőit. Egészséges a párt és a szakszervezet viszonya Először szólni kívánok arról, milyen a viszony pártunk: a Magyar Szocialista Munkáspárt és a magyar szakszervezetek között. Mindkettő az egész dolgozó nép érdekeit képviseli és fejezi ki; eredetét, lényegét tekintve, mind a párt, mind a szakszervezet, a munkásosztály legfontosabb osztályszervezete. Ezért mi természetesnek és magától értetődőnek tartjuk, hogy szocia-, lista viszonyaink között a párt is és a szakszervezet is csak úgy töltheti be hivatását egészségesen és jól, csak úgy láthatja el a maga sajátos feladatait, ha a legszorosabban és a lehető legjobb módon együtt dolgozik. Az elvtársak tanúsíthatják és tudják, hogy a párt Központi Bizottsága az elmúlt években jó irányban változtatott azon a teljesen egészségesnek nem tekinthető helyzeten, ami a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején kialakult. A Központi Bizottság az utolsó tíz esztendőben arra törekedett, hogy a párt mindennapi politikai munkájában erőteljesen támaszkodjék a szakszervezetekre, mert az a meggyőződésünk, hogy a párt a saját hivatását enélkül nem képes jól betölteni. Arra is törekedtünk, hogy ne csak a párt támaszkodjék a szakszervezetekre, hanem szocialista rendszerünkön belül törvényesen megállapított, biztosított és meghatározott szerepe, feladata és hatásköre legyen a magyar szakszervezeteknek, mert a szocialista társadalom építése nem képzelhető el másként. Nagyon sok más bizonyítéka is van annak, hogy igyekeztünk egészséges és megfelelő alapra helyezni a párt és a szakszervezet viszonyát. Önök ismerik a párt vezető szerveit, azok személyi összetételét, a Központi Bizottságét, a Politikai Bizottságét, a Titkárságét, ismerik a Magyar Nép- köztársaság legfőbb törvényhozó testületének összetételét, az Elnöki Tanácsét, a kormányét és nagyon jól tudják, hogv ott a munkásosztály emberei, így a szakszervezet emberei is jelen vannak. És ez szintén helyes és egészséges dolog. Pártunk azért jött létre, azért küzd, hogy valóra váltsa a munkásosztály forradalmi céljait. A szakszervezet pedig a munkásosztály legnagyobb tömegszervezete, amely ugyancsak a dolgozó emberek, a munkások és az alkalmazottak napi és általános érdekeit hivatott képviselni. Ezért e két szervnek a legszorosabban együtt kell dolgoznia, örömmel állapíthatjuk, meg, hogy együtt is dolgozik és ez előrehaladásunk záloga a jövőben is. Az egész társadalom fejlődése attól függ ugyanis, hogy a magyar társadalom élén haladó munkásosztály hogyan készült fel feladatára, hogyan képes megoldani a napi feladatokat úgy, hogy egy pillanatra se tévessze szem elől a távlati célt sem. Önállóság a (cladatok végrehajtásában Társadalmunk eszmei-politikai irányítását a pártnak kell végeznie. A párt és a szak- szervezetek azonos politikát képviselnek: a szocializmus politikáját. Ezen belül azonban szükség van arra, hogy mind a párt, mind a szak- szervezet megoldja saját feladatát, mert sem a párt nem végezheti el a szakszervezét munkáját, sem a szakszervezet a pártét. A negyvenes évek végének és az ötvenes évek elejének már említett hibáiból elsősorban azt a tanulságot kell levonnunk, hogy nem lehet kielégítő, ha a szakszervezet egyszerűen csak a párt jelszavait ismételgeti. Munkánkban, fellépésünkben azonos állásponton kell lennünk a leglényegesebb dolgokat és célokat illetően, de kell lenniök különbözőségeknek is, mert különben mi szükség lenne két külön szervezetre. Épp ezért, a párt Központi Bizottsága, egyetértésben a szakszervezetben dolgozó elvtársakkal, a közelmúlt években az egyik feladatot abban látta, hogy. a lehető legnagyobb mértékig megőrizve és erősítve az eszmei és politikai közösséget a párt és a szakszervezet között, valósítsuk meg a szakszervezetek saját felelősségük égisze alatt végzett önálló tevékenységét. Az önállóságot mi nagyon komolyan vesszük. Annyira komolyan, hogy az elvtársak, akik közelebbről ismerik a párt vezető szerveinek munkáját és határozatait, nagyon jól tudják, hogy az utolsó tíz esztendőben egyetlen egy olyan párthatározat sem volt, amely a szakszervezet valamely önálló választott szervét kötelezte volna valamire. Természetesen, a vezetés megköveteli, hogy időnként a párt állást foglaljon és döntsön a szakszervezeteket, a szakszervezeti munkát érintő kérdésekben is. Ezek az állásfoglalások és döntések azonban csak a szakszervezetben dolgozó párttagokra kötelezőek és nem a szakszervezet önálló választott szerveire. S ennek még van egy olyan — látszatra talán nem jelentős, de rendkívül fontos — kiegészítő eleme is, hogy a pártnak azok a tagjai, akiknek funkciójuk van a szakszervezetben, kötelesek érvényt szerezni a párt állás- foglalásának, méghozzá nem egyszerűen a párthatározatra való hivatkozással, hanem meggyőzve az embereket, a választott testületek tagjait annak helyességéről, szükségességéről, így érve el, hogy ami szakszervezeti határozat, az tényleg a szakszervezetek saját, tudatos állásfoglalása és döntése legyen. Gondolom, ezen az úton már jelentősen előrehaladtunk. Ez egészséges, szükséges és jó. Mert igaz ugyan, hogy nálunk általában mindenki elismeri — a legtöbben belső meggyőződésből, mások társadalmi illemtudásból, vagy egyszerűen alkalmazkodásból —, hogy a párt vezet, de mi azért tudjuk a különbséget. Tudjuk, mennyire más az, ha egy ember azért hajt végre egy határozatot, mert az kötelező, vagy mert a határozat kimunkálásában maga is aktívan részt vett. A testületi határozatokat maguk a testületek hozzák és meggyőződésből, mint saját álláspontjukat képviselik a további munkában. A IX. kongresszus szellemében A szakszervezetekben — ha a legtömégesebb funkciót, a bizalmi tisztséget is számba vesszük — több mint 300 ezer funkcionárius működik. Nélkülük a szakszervezeti mozgalom nem életképes. Ezek között nagyon nagy számban vannak pártonkívüli szakszervezeti aktivisták, akikről szeretném megmondani, hogy pártunk elsőszámú és legfontosabb pártonkívüli szövetségesei, mgrt a munkásosztály osztályszervezetében segítik a párt politikájának érvényesítését. (Taps). A kongresszus résztvevőinek és a szakszervezeti funkcionáriusoknak. aktivistáknak személyében köszöntőm a magyar munkásosztály dolgozó tömegeit, az értelmiséget, az alkalmazottakat, minden szervezett dolgozót. (Taps) A Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusa foglalkozott belső fejlődésünk és a nemzetközi helyzet leglényegesebb kérdéseivel az adott helyzetet illetően, valamint a jövő távlataiba tekintve. A párt meggyőződésünk szerint a kongresszuson a helyzetértékelésben és a feladatok kijelölésében egyaránt világos és jó határozatokat hozott. A párt ereje azonban döntően eszmei-politikai erő. A párt kongresszusának határozataiból olyan mértékben lesz valóság, amilyen mértékben a párttagság, a munkásosztály, a parasztság, az értelmiségi dolgozók, valamint szervezeteik — és ezek között megint elsőként említem a magyar szakszervezeteket — magukévá teszik és dolgoznak azok megvalósításáért. A kongresszus óta lezajlott események sorozata, és nem utolsó sorban az a máius elseje, amelynek. azt hiszem körülbelül mindannyian résztvevői voltunk — azt bizonyítják, hogy a munkásosztály, a nép megértette a mi kongresszusunkat, helyesli és támogatja állásfoglalásait. (Nagy taps.) Azt hiszem, aki jelen volt, az tudta és érezte: ez a május elseje, politikus május elseje volt, mind a belső célokat illetően, mind internacionalista jellegében. Hangulatilag jó, szervezett ás impozáns volt — mégpedig nem csak Budapesten, hanem az egész országban. Kifejezte ez a demonstráció, hogy a pártkongresszus, a közelmúlt hónapok nagy politikai felvilágosító kampánya eredményeként a dolgozók értik és helyeslik irányvonalunkat. Eredményeink és a lehel<W*«ck Ennek elvtársak, nagyon nagy jelentősége van. Mert mi, itthon, látjuk, mit akarunk, hová megyünk. Néha lassabban haladunk, mint szeretnénk, néha egv kicsit gyorsabban, valamelyes hibaszázalékkal is, de megyünk előre, határozottan. A nagyvilágban azonban nem olyan egyszerű a helyzet, és szinte minden héten történik valami, ami hat az emberekre. Ami május elsején érezhető volt, az azt jelenti, hogy népünk tapasztalt, gondolkodik, és nem gondolkodás nélkül helyesel. Érzi saját erejét, és bízik saját szocialista céljaiban. És ez nagyszerű dolog. Nekem más nyelven persze ugyanezt mondja el a kongresszus is. Nem tudok, és nem akarok itt most részletekbe menni, de ha sommásan akarjuk megfogalmazni. hol is tartunk. azt hiszem, valami ilyesfajta kifejezéssel kellene élnünk: eredményeink nagyok,. a szükségletek és az igények nagyobbak, s lehetőségeink még nagvobbak. Ezért nem kis részben • rajtunk múlik, hogy gyorsabban és jobban oldjuk meg az adott nap. hét. hónap, esztendő feladatait..' Elvtársaim! A szocialista társadalmi rendnek nálunk mind a politikai rendszert, mind a társadalom gazdasági alapjait, mind a kulturális intézményeket illetően szilárd alapjai vannak. Ezeket tovább kell erősítenünk, ki kell bővítenünk, és minél hamarabb jobb és szebb kivitelben kell hozzá megteremtenünk munkával, harccal, a teljes építményt. Elvtársak! A pártkongresz- szus, a választások, a termelőszövetkezeti kongresszus és a szakszervezeti kongresszus sokat tett rendszerünk, s a munkáshatalom további szilárdítása érdekében, sokat tett a munkás-paraszt szövetség további erősítéséért, és még inkább megmutatta, mit kell tennünk a szocialista termelőerők. a szocialista termelési viszonyok és egész társadalmunk szocialista vonásainak erősítéséért. Ha ebben a szellemben, ezeknek a céloknak megfelelően tevékenykedünk továbbra is, akkor ezt megfelelő eredményeknek kell követniük a rendszer szilárdításában, a gazdasági építőmunkában és a kultúra területén is. Milyen kockázat? A közeljövő feladatai közül külön megemlíteném a gazdasági irányítás reformját — csak egyetlen egy vonatkozásban. Itt a kongresszuson szükségszerűen majdnem minden felszólaló foglalkozott ezzel, és hozzátehetem, szerintem elvileg helyesen. Szólották a reform adta lehetőségekről. sőt beszámoltak már bizonyos eredményekről is. Többen említették, hogy a jövőben kockázatokat is kell vállalni, s hogy bátran kell dolgozni. A kockázatvállalás szükségszerű és elkerülhetetlen. Aki új utat tör, annak vállalkozásában mindig van bizonyos kockázat. De a kockázatnál soha sem felejtsük el, elvtársak, hogy nem vagyunk tőkések. Mert a tőkés, amikor kockáztat, a magáét 1 jc- káztatja, aztán, ha nincs szerencséje. akkor csődbeme gyj és ezzel a dolog el van intézve. Nekünk azonban sokszoros felelősséggel kell koc-j kázatot vállalnunk, azzal a felelőséggel, hogy amivel mi (Folytatás a 3. oldalon)
