Nógrád, 1967. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-06 / 105. szám
4 NOG R AD 1967. május 6. szombat A tulajdonnevekről A gondolkodó és beszélő ember nevet ad a világ dolgainak. Megnevezi az élőlényeket. az élettelen tárgyakat, a jelenségeket, sőt csak a gondolataiban létező elvont fogalmakat is. A szavak születése az emberi agy elvonatkoztató képességének magasrendű eredménye. A szavak világában csodálatos módon újjászületik e teljes valóság, a természet, az ember és a gondolat. A nyelvtan pedig a legmagasabb rendű absztrakció, (elvonás, általánosítás). Az emberi szellem diadala, a több százezer éves emberiség közös kincse. Ez idő alatt a tagolatlan hangmondatoktól eljutottunk a nyelv törvényszerűségeinek feltárásáig, rendszerbe foglalásáig. & ma már természetesnek tartjuk, hogy gyermekeink világosan, szabatosan határozzák meg a főnevet ilyen módon: A főnév élőlények, élettelen tárgyak vagy gondolati dolgok neve. Például: Július, tulipán — űrhajó, tenger — béke, boldogság. A főnévnek két fajtája van. mégpedig a köznév és tulajdonnév. Például: ember, város, élet — Petőfi, Balaton, A kőszívű ember fiai. És azt is mindenki tudja, bogy a tulajdonneveket nagy kezdőbetűvel írjuk. Hiszen ez majdnem olyan könnyű, mint annak a nyelvi törvénynek a megjegyzése, amely szerint a német nyelvben a főnevek mindig nagy kezdőbetűvel írandók. Például: der Frühling — tavasz; der Jüngling — ifjú; die Theiss — Tisza; die Donau — Duna; das Erzeugnis — gyártmány; (das sozialistische) Ungarn — (a szocialista) Magyarország. Talán azért valamivel nehezebb. mert meg kell tanulnunk, hogy melyek is a tulajdonnevek, és melyek a köznevek. Ámibár a „szabály” nem nehéz: A tulajdonnév egy-egy élőlénynek vagy dolognak saját megkülönböztető neve. Pl: Kodály Zoltán; Északi-közép- hegység, Élet és Irodalom, Az orvos halála. Nos, ha példátokat mégegy- szer figyelmesen újra olvassuk, kicsit meginog a helyesírási magabiztosságunk, hiszen „a tulajdonneveket nagybetűvel írjuk” közismert szabálya nemigen Igazít el a példánkban szereplő hegység és folyóirat tulajdon nevének helyesírásában. Németh László műve címének írásában pedig még kevésbé. Hiába, a nyelvi tudatosságért bizony meg kell dolgozni. Semmilyen tudást nem adnak ingyen. Természetesen igaz az, hogy a tulajdonneveket nagy kezdőbetűvel írjuk. Fontos, hogy a tulajdonnevet és a köznevet világosan megtudjuk különböztetni. De ez nem elég. Meg kell ismernünk a tulajdonnevek különböző fajtáit. Ezek közül a legismertebbek a következők: 1. Személynevek: Árpád, Vörösmarty Mihály. 2. Állatnevek: Csillag, Bimbó, Bodri. 3. Földrajzi nevek: Európa, Német Demokratikus Köztársaság, Csendes-óceán. 4. Intézménynevek: Tízek Társasága, Karancs Szálló, Kohó- és Gépipari Minisztérium. 5. Hírlapok és folyóiratok neve: Nógrád, Palócföld, Magyar Nyelvőr, Elet és Tudomány. 6. Müvek címe: Magyar jakobinus dala. Égető Eszter, Embéri sors. Mindezek pontos fogalmi megértése és tudatos helyesírás^ sok gondot okoz. Következő cikkeinkben e problémakörre keresünk választ. Tóth Imre Takarékossági tanácskozás Rétságon Rétságon ülésezett a járási takarékossági bizottság. A hazafias népfront és az OTP küldötteinek részvételével értékelte a tavaly készített tervek teljesítését. Megállapította, hogy a takarékossági tervet százezer forinttal sikerült túlteljesíteni. A rétsági járásban ma már a családok 85,5 százaléka rendelkezik betétkönyvvel, amelyekben összesen több mint huszonkilenc- millió forintot őriznek. Az iskolások takarékossági akciója háromszázezer forint összegyűjtését eredményezte. Bánkon, Szendehelyen, Tolmácson és Horpácson csökkent a betétállomány. Ennek az az oka, hogy a négy faluban sok takarékos ember kezdett építésbe, illetve rendezte be új hajlékát. Meglepő, hogy a járásban milyen kevesen, mindössze huszonegyen éltek azzal a lehetőséggel, hogy háztáji gazdaságuk fejlesztésére kölcsönt vegyenek fel. E kölcsön ösz- szege csupán száztizenhárom ezer forint volt. A takarékossági bizottság az egy lakosra jutó betétállományt ebben az évben fejenként százhatvanöt forinttal óhajtja emelni. Lora/eif tuuhnagifíi Máig is titok, miért irigyelte meg a nőket megillető díszt —, a hosszú hajat —, történetünk hőse; de tény, hogy megirigyelte. Aranyszőke, vállat verdeső sörényt növesztett. Ismerőseinek népes tábora ezt követően hol Lo- releynek, hol Rákóczi hadnagyának nevezte; végül is Loreley hadnagya lett a fiúból. A dús fejszörzet miatt kellett a legénynek új személyi igazolványt váltania. Kellett, mivel a régibe ragasztott fényképen még közép-európai férfifrizurát viselt; — a hasonlóság pedig a foto és az igazolvány tulajdonosa között kötelező. Sokan lesik kíváncsian, elmegy-e ismét a fényképészhez a hatalmas hajú szeladon; jelesül akkor, ha a Marcell-hullámok alá császár szakállt is növeszt... Műsor és igényesség Néhány megjegyzés a Tavaszi bezsongás-ról A rádió és televízió feltalálásával egyszerre született az a lehetőség is, hogy ha nem tetszik a műsor, akkor kikapcsolhatjuk a készüléket. Azonban sok esetben, kudarcok után sem tesszük ezt, mert gondolatunkban ott lappang „hátha!” Hátha a következőkben kapunk valamit, amit kár lenne elszalasztani. És ez gyakran így is van. Azonban nagyon sokszor, ismételten csalódunk, s az élmény helyett csupán a tapasztalás marad: máskor nem hagyom magam „hátha”-val kísérteni. Persze a következő „várva- várt” műsornál minden kezdődik élőről. Mindezt a legutóbbi nagy csalódás kapcsán mondom el. A „Tavaszi bezsongás”-ról van szó, amelyet május elseje előestjén tekintettünk meg feltételezve, hogy ilyen alkalomra valóban kellemes élményt kapunk, jó szórakozásban lesz részünk. S most... Ne vágjunk a dolgok elé! Inkább az Esti Hírlap május 2-i számát hívom segítségül: a TV-notesz cím alatt egyebek között ez olvasható: „Néhány szellemes tréfa és egy jó ötlet — a válási szertartás — maximális kihasználása pedig azt eredményezte, hogy a tavaszi fáradtság a nézőkön is csak néha — néha vett erőt.” Az említett nyúlfarknyi írás mellett azonban ott van egy karikatúra: a férj nagy kalapáccsal veri szét a tv- készüléket. felesége pedig telefonál: „Azonnal jöjjön doktor úr!, a férjemen is kitört a „tavaszi bezsongás”. A karikatúrát őszintébbnek tartom és alaposabbnak is, mint a néhány soros írást. A műsor amely a Kikelet című „oratórium”-mal kezdődött sokat ígért. Ügy véltem ez ténylegesen egy valódi kabaré kerete lesz. (A végén kiderült, hogy ilyen keretről szó sincs.) Azonban az zavart, hogy nem lehetett érteni a szöveget. S ez nem Gyurkovics Mária és a többi énekes hibája. Az nem zavar tegyük fel, ha Gyurkovics a Rigoletto Gildáját énekli és nem értem a szöveget. De ez esetben humort ígértek, s ahhoz — minthogy nem operáról, se nem pantomimről van szó — elengedhetetlen a szöveg érthető tolmácsolása. Aztán jött Rátonyi Róbert a konferansz. Ö „elemezte” a Tavaszi bezsongás-t. Sajnos néhány avitt poénnél többet nem kaptunk. És hogyan? Rátonyi nagyon nagyszerű operettben, de egy ilyen műsort konferálni... Kellér Dezsőt inkább el tudtam volna képzelni erre a posztra, aki sajátos mértéktartó humorával ténylegesen élményt nyújthatott volna. Az „Idénynyitó diszlövés”, a „Tavaszi fáradtság” és az „Üdülés” című számok után úgy gondoltam már rosszabb nem jöhet. Feltevésem néhány percre igazolódott is, amíg Karinthy: Kik csókolóz- nak többet című finom, bájos írását jelenítették meg. Ugyancsak eredeti volt Kolozsvári Grandpierre Emil: Konkrét története. Mindez azonban nem kárpótolhatta a nézőt a többi számért, különös tekintettel a Népi válóperes játékra, amelyben az ötlet és a szellem ugyancsak nem diadalmaskodott. Humor helyett vontatott, rendkívül fárasztó, „valamit” kaptunk amorf állapotban. Ezzel véget is ért a Tavaszi bezsongás. Ezt onnan tudom, hogy utána megjelent a bemondónő és közölte. A műsor felépítéséből ugyanis nem derült ki. Ott ültünk a készülékek előtt megint nagy hiányérzettel és bizonyára nemcsak én, hanem más is latolgatta: mit kaptam?! És ez a kérdés jogos. Mert vannak humoristáink, akik rangos műsort tudtak volna a Tavaszi bezsongás címbe „összehozni”. Miért kellett hát ilyen csalódást okozni a rádió és tv hallgatók, illetve nézők több milliós táborában? Ügy gondolom erre a kérdésre csak egy jó műsor adhat választ. Olyan, amely fedi a kabarészó tényleges jelentését. Jeleneteiben, szerkesztésében és rendezésében egyaránt. Ellentétben az említett karikatúrával az én tv-készülé- kem épségben maradt. S a továbbiakban is szorgalmasan bekapcsolom. Egy, vagy néhány sikertelenség nem vakít meg. Tudom, hogy készülékem jó műsorokat is fog majd hozni lakásomba. Ebben a „könnyű műfaj”-ban is. Azt mindenesetre érdeme» figyelembe venni, amit május elsején hangsúlyozott az egyik műsor „Tízéves a tvnéző”. Tehát felnőtt, és igényes! Vmrze György Az Országos Filharmónia bérleti estje Balassagyarmaton ertnctÁf Ibiidéi■■ isnf 7. Mihelyt meglátott- bennünket, izgatottan felállóit a vályúról. Zörgött a papírszmokingja. — Mehetünk? — Előbb öltözz fel, drága rokonom — tanácsoltam neki. — Hát van rajtam ruha. nem látod? — értetlenkedett Vakarózó. — Nem erre gondoltam. Hanem arra, amiben legutóbb is láttalak. — Az már nincs meg. Elégettem. Nem akarok tetűt vinni abba a kastélyba. Még megszólnának. Szépen sütött a nap, de azért igen elszürkültek Jolika szeplői. Mindjárt felismertem, hogy megrázkódtatta Vakarózó látása. — Így nem vihetjük el — súgta és a gyönyörű szeme tele volt riadalommal. Az erős férfiak ilyenkor nem esnek kétségbe. És nem is fitogtatják, hogy lovagiasságukra építeni lehet. De ha előre tudom, hogy szerényen könnyed gesztusom tovább növeli Jolika csodálatát, akkor nem adtam volna oda Vakarózónak a szerelő ove- rálomat. Hosszadalmas lenne minden címről ilyen részletesen beszélni. Elég az hozzá, hogy délig minden aznapra beütemezett kuncsaft a kocsimon volt. Tizenkét nőt és férfit vittem a gondtalan megélhetés meseországába, Cziráky gróf kacsalábon forgó kastélyába. Jolika is, én is felfogtuk szerepünk rendkívüli horderejűt, nem tehettük meg, hogy munka után csak úgy közönségesen elváljunk, mintha egész nap aprófát hasogattunk volna. Igaz viszont —■ mint később kiderült —, hogy vesztemre ragaszkodtam a nemzeti ünnep megtartásához. Mindegy, Jolikát el vittem halvacsorára városunk exlu- zív nyári szórakozóhelyére, amelyet a henyélők uralma idején Boleró Terasznak neveztek. A fordulat éve után elkeresztelték Népkertnek, mint az osztályharc vívmányát. Akkoriban már tudtam, hogy nem szép dolog az elmaradottság, ezért hát késsel- villával próbáltam enni a rántott harcsát. (Azóta megmagyarázták csiszoltabb tagok, hogy halat nem illik késsel enni, de egyszerre mégsem kupálódhat ki az ember). Platánok borultak fölénk a nyári estében, szalonzenét játszottak a bordó frakkos muzsikusok és a fehér nyírfakorláton túl esecsegett-csacso- gott az ezüstös folyó. A környezet finom ünnepélyességéhez igen jól illett komolyságom. Szivart kértem a pincértől, megengedtem neki, hogy tűzzel kínáljon. A banánköztársaságok egyik ültetvényesének is nézhettek volna, ha úri tartásomat le nem rontja a mentős zubbony. Jolika el volt ragadtatva. Csúnyácskán és boldogan ült a nádfonatú széken. Meghatott a szeretetreméltósága. Eddig úgy tudtam, hogy a csúnya nők gyűlölik az egész világot, benne az egész emberiséget. Magam is találkoztam már néhány ilyen gonosz növel. De Jolika még az édesanyámnál is jóságosabb volt. Rajongott az emberekért és a politikáért. Állandóan pártoktatást tartott. Nem sérthettem meg, sőt nagy komolyságot produkáltam a szivarfüst mögött, amig ő mély átéléssel magyarázta: — Ma a kommunizmus első A napokban rendezte meg III. bérleti hangversenyét Balassagyarmaton az Országos Filharmónia. Ezúttal a helyi Szövetkezeti Bizottság Vegyeslépését tettük meg. Még ezen a héten eltűnik minden koldus a város utcáiról, nem lesz többé olyan ember, akit elhanyagol a társadalom. Bearanyozzuk a szegény árva öregek utolsó napjait. — Jolika, maga szentebb az angyaloknál — állapítottam meg róla elérzékenyülten. — Az emberek még mindig nem tudják, hogy milyen lesz a kommunizmus — rán- colgatta szeplős homlokát. — Azt hiszik, hogy egyik napról a másikra fogja kihirdetni a kormány. — Ne csodálkozzon, én is azt hittem. Hogy valamelyik kongresszus majd egy idő múlva kimondja. — Szó sincs ilyesmiről! — vitázott Jolika egyre lelkesebben. — Észre se vesszük, olyan csendesen jutunk el a bőség korszakába. — Amikor majd semmiért sem kell fizetni? — Pontosan! Nézze csak, az óvodában, a bölcsődében máris alig kell fizetni valamit. Az egyetemeken ösztöndíjat kapnaß a dolgozók gyerekei. Kezdetben minden olcsóbb lesz, aztán az apróbb dolgokat ingyen adják. Példának okáért mondjuk a gyufát, a cigarettát, a zoknit, a fogkefét. Később a kenyeret, a fehérneműt, a könyveket, meg ilyesmit. Közben telik az idő, minden kedvezményhez hozzászokunk, mintha így lenne a világ teremtése óta. Aztán egy szép napon a lakásért, fűtésért, világításért, utazásért sem kell fizetni. A vendéglőkben is ingyen adják majd a bécsi szeletet. Így megy ez mindaddig, amíg teljesen fölöslegessé válik a pénz. Ugye milyen érdekes? (Folytatjuk) karának koncertjére került sor, de a közreműködők is többnyire balassagyarmati együttesek és szólisták voltak. Az ezüstkoszorús kórus szereplése most is nagyon jó benyomást keltett, amit az is bizonyít, hogy szinte minden számukat vastapssal jutalmazta a szépszámú közönség. A Bach korái éneklésénél még némi elfogódottságot éreztünk az együttesnél, a továbbiakban azonban mind felszabadultabban dalolt. A kórus érettségét bizonyítja, hogy műsorán két Kodály mű is szerepelt, mely egyrészt kitűnő erőpróba, ugyanakkor a nemrég meghalt zeneszerzőre is kegyeletes emlékezés. A műsornak ebből a részéből Kodály: A szép énekszó múzsájához című müvének lendületes előadását emelném ki. Élményt jelentettek a kórus és a zeneiskola zenekarának közös számai. Az intézet tanáraiból és növendékeiből álló együttes három Mozart Noc- tumat és Händel: Júdás Makkabues című oratóriumának híres Győzelmi kórusát kísérte. Meglepően szépen hangzott a két együttes közös bemutatkozása, mely az ének- és zenekar kitűnő karnagya, Réti Zoltán munkáját dicséri. Réti Zoltánt eddig csak kómsvezetőként ismerhettük, ezen a hangversenyen bebizonyította, hogy zenekara is — kórusvezetői erényeihez hasonlóan — ízlésesen, muzikálisan szólal meg. Sikerrel működött közre a koncerten a balassagyarmati városi zenekar dr. Bertalan Ákos vezényletével. Műsorából kétségtelenül Vivaldi ritkán hallható C-dúr szimfóniája hatott érettebbnek. Különösén a középső lassú és a gyors zárótételben éreztük a meghitt barokk hangulatot. Suppé: Költő és paraszt nyitány műsorra tűzése nem volt szerencsés. Eredetileg is nagyobb zenekart igényel a mű, bővebb fúvósgárdát, mellyel ez a zenekar még nem rendelkezik. Egyébként a nyitány is jó zenekari produkció volt, ha technikai nehézségek miatt az előírtnál lassúbb tempókat is vett Bertalan Ákos, aki évek óta lelkesen vezeti az együttest A szólisták közül jó benyomást nyújtott a balassagyarmati zeneiskola két új fiatal tanára. Hermann János nagy közönségsikerrel játszotta zongorán Prokofjev: Indulóját. A szimpatikus szólistától ráadást is követelt a hallgatóság. Lamprecht Erika Francoeur: Gavottját játszotta gordonkán igen muzikálisan. Érdekes színfoltot jelentett Péceli Istvánnak Rideg Aranka zongorakíséretével megszólaltatott blockflőte szólója (Telemann: Három menüett) "és Guthy Éva három Liszt-dalának előadása. Külön meg kell említeni a televízióból közismert Lukin Lászlót, aki a műsor ismertetésével nagyszerű hangulatot teremtett. A hangversényen keresztmetszetet kaptunk Balassagyarmat zenei életéről. Kitűnő szólisták, nagyszerű énekkar áll a város kulturális életének rendelkezésére, sőt az eddigi egy zenekar helyett már kettővel is dicsekedhetnek. A zeneiskola egyre inkább biztosítja az utánpótlást, így itt is, mint mindenütt, nő a kisugárzó ereje —, ezt ezen a hangversenyen is örömmel tapasztaltuk. Az erők további egységesítésére van szükség, így bizonyára nagy lépéseket tesz majd előre Balassagyarmat zenei élete. (— ág)
