Nógrád, 1967. április (23. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-02 / 78. szám
4 NÖGR A D 19P7. április 2. vasárnap T Visszapillantó tükör Nagy ez az öntöde, de ki hitte volna, hogy belefér a Tűzhelygyár minden dolgozója. A kör közepén az igazgató, kezében botmikrofon, abba mondja bele, mennyi lett a nyereségrészesedés. Amikor végzett, hozzálépek, indulunk kifelé, megyünk keresztül a nyüzsgő, morajló gyári tömegen. Innen is onnan is számolgatás hallatszik: én eny- nyit kapok, én amannyit. Megállunk egy aprótermetű öntőnél, az igazgató csipkelődik, mire az öntő — aki éppen a reggelijét fejezte be — nyitott bicskáját megforgatja összezárt tenyerében, mint egy szicíliai maffiózó. Harsogva nevetnek, továbbmegyünk, az igazgató félreleb- benti az öntödei „díszkijáratot”, egy hatalmas olajos, piszkos, foszlott szélű ponyvafüggönyt. Bemegyünk az irodájába. A Tűzhelygyár megtisztelő kitüntetést kapott. — Igen — ül le Dianovszky Gyula egy karszékbe — mi kaptuk meg a megyei Pánt- VB és az SZMT kongresszusi zászlaját. Az egyiket, a három közül. Hogy miért éppen mi? Gondolom azért, mert a terv szerinti negyven- hétezer gáztűzhely helyett ötvenegyezret gyártottunk, a vállalt háromezer társadalmi munkaórával szemben több, mint. nyolcezret teljesítettünk, tizennégy nap nyereségrészesedést osztottunk. Persze ezek csak a számok... — És mi van a számok mögött? — Az, hogy a kongresszusi verseny igazi verseny volt, amelyben mindenki tudta, mi a cél, kinek mi a teendője. És amikor hozzáláttunk, akkor a végrehajtás a vezetők és a munkások legteljesebb egyetértésében történt. Ez az összefogás átsegített bennünket sokmindenen. A másik: a szocialista brigádjaink. Az, hogy ez a mozgalom kezd valóban szocialistává válni. Magja volt, lendítőkereke a tavalyi versenynek. És a műszaki fejlesztés. Ez a három ___ A z ikrek Mi van a számok mögött? Dianovszky Gyula szűkszavú summázása inkább egy-egy fejezet cím. „Fáj most a fejem — hárította el a további kérdezősködést. — Különben is, menjen a műhelyekbe. Keresse meg például az ikreket. Azok majd elmondják magának, mi van a számok mögött”. Az ikrek? Az igazgató, az eszbé titkár, meg a párt vb titkár közös erővel elmagyarázták, hogy az ikrek: Bojtos László, meg Hajas Mihály. Az előbbi a hidegüzemi párt-alapszervezet titkára, a másik szakszervezeti műhely- bizottsági titkár. Sülve főve együtt járnak, néha már össze is keverik őket. Angyal Andor, a gyár párttitkára azt mondja, ha Bojtos távol van. Hajast hívja titkári értekezletre. Téglái Antal, az eszbé titkár tromfol: én meg Bojtost, ha Hajast nem találom. Az ikrek külsőleg egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. Bojtos magasabb, sima arca, kissé kiülő villogó szemek. Hajas fején elmaradhatatlan a simléderes sapka, arcát mély redők barázdálják. Ettől koránál idősebbnek látszik. Egyébként „civilben” az egyik zománcozó, a másik ponthegesztő. A kis ZIM művezetői irodájában telepszünk le. Az első, persze, amiről megszólalnak, a nyereségrészesedés. — Én tegnap Pesten voltam — mondja Hajas, aki a ZIM szakszervezeiti tanácsának is tagja. Ma reggel itt is, ott is elkapnak, mennyi lesz a nyereség, Hajas elvtárs. Csak annyit mondhatok — feleltem — hogy több lett, mint tavaly volt. Éreztük már az év elején — magyarázza — hogy több lesz, mint. amennyi legutóbb volt, de amikor megtudtuk, az olyan öröm... Elhiszi-e, hogy öröm volt? — El én. De arra is kíváncsi volnék, mi hozta ezt a te bbet. Bojtos válaszol: — Egy példát hadd mondjak erre. Az idén, úgy január közepe táján megállít az egyik dolgozónk a sajtolóban. Tudja akkoriban volt nálunk az anyaghiány. Akadozott a gépezet. Azt mondja ez az ember: Tavaly ti annyira ösz- szeforrtatok, hogy amikor reggelente megjelentetek, mi a probléma, miben kell segíteni, néha azt sem tudtuk hirtelenében melyikőtöket kérjük. És nem csak ti, a műszakiak is, a gazdasági vezetők is így voltak. Hát ez BOJTOS LÁSZLÓ: Akit megválasztanak, tartsa dicsőségnek. De úgy is dolgozzon kéne az idén.” Én meg azt mondtam neki: „Ha tavaly a zománcozóból ideüzentek: ilyen és ilyen alkatrész hiányzik, benneteket vissza sem lehetett volna tartani, hogy megcsináljátok. Hát ez kéne az idén”. Egy szólamban — Mondják, hogy az ösz- szefogásnak már szinte szimbóluma a maguk együttműködése. .. Hajas nevet. — Nekünk könnyű, a bányászkórusban is együtt énekelünk, egy szólamban. Bojtos komolyra fordítja: — Hogy én ennyit segítek a szakszervezetnek, meg, hogy általában egy szólamot fújunk mi itt mindahányan, annak előzménye van. Mielőtt alapszervi párttitkár lettem, sokáig vezettem a műhelybizottságot. Van annak vagy hat éve. Ifjonc voltam ebben a funkcióban, természetes, hogy azt hittem, mindent tudok. „Hisz ezért lettem tit-; kár”. És kezdetben nem volt', aki figyelmeztetett volna. Én például azt hittem, hogy az emberek mindennapi problémáihoz semmi közöm. Elküldtem őket, ha hozzám fordultak. „Elvtárs, nem ez a lényeg, a termelés menjen!” Egyik balfogást csináltam a másik után. Azon vettem észre magam, hogy légüres tér kezd kialakulni körülöttem. Akkor lett Merlák Mihály párttitkár a hidegüzemben. Ű fogta meg a kezem, ő tanított meg engem, hogy kell viselkednie, cselekednie egy mozgalmi vezetőnek. Megtanított arra, hogy bárki, bármilyen, látszólag kicsiny egyéni gonddal közeledik hozzánk, azt is a legnagyobb figyelemmel fogadjuk. És ha csak egy mód van rá, orvosoljuk. Mert akit megválasztottak, tartsa dicsőségnek. De úgy is dolgozzon, tegyen a közért, vegye magának a fáradságot. Ha nem? A kalapját vegye! — Aztán veszi át a szót az ikerpár másik tagja — nálunk nem úgy van, hogy, „fogjuk meg és vigyétek!” A," negyedik negyedévben, amikor az újabb vállalás teljesítése érdekében vasárnapi műszakot szerveztünk társadalmi munkában, nézem, Dianovszky elvtárs zománcoz, a másik műszaki az alkatrészeket hordja... Van a hidegüzemben ezeregyszázvalahány dolgozó, a melegüzemben szintúgy. A legtöbb vezető előljárl minden munkában, ezt látták a mi dolgozóink. S mentek utánuk. — Még valami — szól Bojtos. — Az előbb említette hogy a régi szereidében ke resett bennünket Ahogy kö rülnézett ottan, elszorult ; szíve. Hát aki benne dolgozik tíz, vagy húsz éve? Az mit gondol, mit érez? És amikor látta az új üzemet épülni, és megindulni benne a gépeket? Azt kérdezi tőlem, mi hozta ezt a mi összefogásunkat. Hát ez. Hogy foglalkozunk minden ember kicsi, meg nagy gondjával. Hogy a munkában, aki vezet, előljár. És hogy annyi év után végre távlat van előttünk. Régi, ócska hodályokból tágas, napfényes műhelyekben, modern berendezésekkel termelhetünk. .. Volt kishitűség*, gyanakvás... — No, igen — hűtöm le kissé a két ember nekihevü- lését —, de úgy emlékszem, hogy az a híres összefogás nem volt mindig olyan híres. A kis ZIM-mel, a kupoló kemencék átépítésével annakidején nem mindenki értett egyet... Bojtosnak nagyot villan a szeme: — Én is az egyik ellenzője voltam — szinte kiáltja, aztán kissé csendesebben hozzáteszi: — Persze, erre nem nagyon vagyok büszke... Arról is tudok, hogy az igazgató közvetlen környezetében sem volt ebben teljes egyetértés. Nem arról van szó — karjával elhárító mozdulatot tesz —, hogy nem csináltuk azt, amire kértek bennünket. De egy ideig meggyőződés nélkül... — És mi volt az oka ennek? — Amikor elkezdték az alagútkemencét építeni, azt mondtam én is: az jó. Hiszen az alagútkemence modem, és így tovább. Hanem ahogyan az építés haladt, sokan legyintettünk: nem lesz ebből határidőre semmi. Nem vágott be mindjárt a forrószeles kupoló sem. Maga is tudja, hogy zűrök voltak az első kemence körül. De a végén ez is, az is rendbejött. És jó, hogy így lett... — De ez a kishitűség tavaly néha kellemetlen napokat, heteket okozott. Nem játszott közre ebben egy kis „vakság”, amit önök, mint kommunisták, nem engedhetnek meg maguknak... Bojtos megrázza az üstökét. — Vakság? Az talán azért nem. A bizalmatlanságot, kishitűséget aláírom. Dehát, képzelje magát a mi helyünkbe. Korábban is volt az minálunk: „ez lesz, az lesz”. Aztán nem lett belőle semmi. Hajas megjegyzi: — Emlékszem, abban az időben az igazgató is el volt keseredve. Még nekem is mondogatta: „Megépül a kis ZIM, aztán lelépek tőletek”. — Nem játszott közre ezekben a vitákban a hagyományos tűzhelygyári műszaki- ellenesség? Bojtos ravaszkásan hunyorít: — Nem tagadom, benne volt az is. Bár soksjpr mi nem láttunk a jelenségek mögé. Nem tudtuk, hogy sok műszaki azelőtt azért végezte kedvetlenül a munkáját, mert többre lett volna képes, mert nem bíztak benne, letorkolták, ha javasolt, kezdeményezett. Visszatért a bizalom — És most, hogy állunk azzal a műszaki-ellenesség- gel? — Most? — kapja fel a fejét Bojtos. — Azt mondom magának, amit kiadnak, azután megyünk. Bizalom van. A munkások saját bőrükön érzik, mit jelent az új üzetnben dolgozni, vagy olyan gépekkel, mint ez az erfurti A KIS ZIM GÁZTŰZHELY SZERELDÉJE Elhiszi-e, hogy öröm volt, elvtárs...? óriás prés, micsoda vas jön a forrószeles kupolókból, s hogy közben az öltözők, fürdők is szaporodnak, és hogy a munkának a nyereségrészesedés növekedésében is látszata van. — Ennek a bizalomnak a növekedését tavaly hónapról- hónapra érezni lehetett — emlékszik vissza a szakszervezeti titkár. — Abban például, hogy a szocialista briHAJAS MIHÁLY: Nálunk nem úgy van, hogy „fogjuk meg és vigyétek!” gádok száma egy év alatt majdnem megkétszereződött a gyárban: tavaly ilyenkor huszonkilenc volt, most ötvenhat .. — És micsoda szocialista brigádok, azt is tedd hozzá — emeli fel az ujját a párttitkár. .-*• Tavaly például, párszor előfordult alkatrész- hiány. Az igazgató a szereidében jár, azt mondja néki Antal, az egyik brigádvezető: „Jó lenne, ha gyakrabban meglátogatna bennünket, igazgató elvtérs.” Az csodálkozik: „Miért?” „Sok az időnk itt, hát legalább elbeszélgetnénk.” Ilyen emberek! Az igazgató tüstént intézkedett, de mellette lerámolta a művezetőket is, mire nézik a napot, — Vagy a Gagarin brigád — húzza maga elé a brigádnaplót Hajas Mihály. — Itt van a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Lévay József szocialista brigádjának a levele. Azt kérték, segítsenek az árvízkárosultakat ellátni tűzhellyel, kályhával. Itt a köszönőlevél is mellette. Tudniillik a Gagarin brigád még azon a héten, munkaidőn túl teljesítette a kérést. — A Pusztai brigád meg egy dunántúli nyugdíjastól kapott levelet. Tűzhelyet kért a kis öreg. Visszakérdezték tőle levélben: milyen kéne? Aztán úgy vigyáztak, még a csomagolást is maguk végezték, maguk rakták a vagonba, baja ne essék, épségben megérkezzen — dicsekszik Hajas. — A szereidében van a Keller brigád. Űj gyártmány jött, a KONVEX-kályha. A Gagarin brigád úgy intézte, hogy a tapasztalatlanabb Kel- lerék egy műszakba kerüljenek velük, tanították őket. Egy darabig még azt is jegyezték, mi a másik társaság teljesítménye. A gáztűzhely-szereidében, a Jegorov brigád két brigádvezetőt is kinevelt. Az egyik a Szabóné brigádja, már pénzjutalmat is kapott most, mert a teljesítménye semmivel sem maradt el az „öregekétől”. Az „ikrek” sosem fogynának ki a példákból. Végül azonban mindkettőjüknek menni kellett. Hajas a szak- szervezeti megyei bizottság ülésére, Bojtos a szombati ünnepséget szervezni. \ Honnan jött — hová tart Én pedig még elköszöntem az igazgatótól. Kikísért. Amikor kiléptünk a gyárudvarra, két lakatos ment el előttünk. Odaszóltak: — Gyuszikám, délután jössz? — Hát, ha lesz valami, gyerekek, feltétlen — intett vissza az igazgató. Akkor nekem eszembe jutott az ismerősöm, aki nemrég az egyik vállalat főkönyvelője lett. A felesége haladéktalanul megkezdte a kiképzését: „Most idefigyelj, te mulya. Mert mindig is az voltál, azért nem mentél semmire. De ennek vége. Az első: á beosztóttaiddal tarttasd be a három lépés távolságot Három lépés. Értetted? Mert, ha nem, sosem lesz tekintélyed”. A férj engedelmesen bólintott. Elmeséltem én ezt az esetet a minap Schmidt Rezsőnek, a tűzhelygyári főmérnöknek. — No, hát ez az! — csattant fel a különben is vehemens karakterű ember. — Hogy némelyeknek a szeme elé nem ártana felszerelni egy visszapillantó tükröt Tudja, olyat, amilyen az autókon van. Hogy sosem feledjék, honnan jöttek... Amikor kiléptem a kapun, jó érzés volt tudni, hogy ebben a gyárban nemcsak az igazgatónak, de sok más vezetőnek számlálhatatlan barátja van a munkások között, hogy nincs három lépés közöttük, sosem mérték ki a lépteket, más dolguk van, közös dolgaik, amelyek végzése során ki-ki tudomásul veszi a maga szerepét, posztját. S kinek-kinek annyi a tekintélye, amennyit e poszton munkájával kiérdemelt. S. hogy a láthatatlan, de mind- annyiuk számára szükséges visszapillantó tükörben min- dőjük látja magát: honnan jött, mit tett eddig. S előre tekintve az úton: mi a cél, amit el kell érnie. Csizmadia Géza
