Nógrád, 1967. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-23 / 95. szám

10 Nöen *ü I9R7. április 23. vasárnap Légi bicikli A repülés tudomány az el­érhető legnagyobb sebességek és teljesítmények tanulmá­nyozása mellett igen élénken foglalkozik a szélsőségesen kis teljesítmények kérdésével is. Erre lehet következtetni azokból a hírekből, amelyek az izomerővel működő repü­lőgépekkel folytatott kísérle­tekről számolnak be. Olyany- nyira komolyan foglalkoznak a kérdés megoldásával, hogy pl. Angliában külön e kísér­leteket támogató szervezet létesült. Az angol tervezőket az un. „Kremer-díj” — ötezer font — elnyerésének vágya is ösztönzi. Az összeget az az izomerő-repülőgép szerzi meg, amellyel először sikerült kb. 1,6 km hosszúságú pályán le­galább 3 m magasban hurok­repülést végrehajtani. De ér­dekes konstrukciókat próbál­nak ki a szovjet repülőama­tőrök is. Legújabban a japan kísérletek kecsegtetnek jo eredménnyel. Az „izomrepülőgép” megal­kotása évszázadok óta foglal­koztatja a feltalálókat és fan­tasztákat. A korábbi repülé­sek azonban sok esetben ku­darccal végződtek. Ezek után joggal kérdezzük az újra megindított kísérletekről hallván: lehet-e egyáltalán emberi izomerővel repülni? Az állandóan folyó termé­szeti megfigyelések alapján született az az eredmény, hogy a madár repülés közben kifejtett teljesítménye izom­zatúval, azaz testsúlyával ará­nyos. Ebből az a következte­tés vonható le, hogy a na­gyobb súlyú madaraknál re­pülési problémák adódnak és egy bizonyos súlyhatáron túl élőlény már nem képes re­pülni. Ha viszont az élőlény­súlya és számyfelülete megfe­lelően „összehangolt”, akkor nő az izomerő-repülőgép meg­valósulásának esélye. A modem aerotechnika a könnyű műanyagok a nylon­szerű számyborítások stb. al­kalmazásával igyekszik az egyik lényeges kérdést: a súlycsökkentést fokozni. Így pl. egyszemélyes gépeknél a holt súlyt kb. 53 kg-ra, két­személyeseknél kb. 63 kg-ra sikerült leszorítani. Ez azon­ban még nem minden. Mi­után az izomerővel működő gépek pilótája lterékpársze- rűen hajtja a légcsavart, a döntő kérdés az: mekkora teljesítmény szükséges a re­püléshez és mekkora a ren­delkezésre álló emberi telje­sítmény? Vagyis a számított szükséges teljesítményt kell összehasonlítani a rendelke­zésre álló, az emberi izomerő által valóban előállítható tel­jesítménnyel. A legújabb gép­típusok közölt adatai alapján magyar szakemberek kiszámí­tották, hogy egy kétszemélyes gép levegőben tartásához kb. 1,7 lóerő teljesítmény szüksé­ges. Ez tehát egy-egy ember­től 0,85 lóerő körüli tartós tel­jesítményt kíván. Ilyen erő­kifejtésre azonban egy edzett kerékpárversenyző is csak kb. egy percig képes. A további kísérletek egyik célja tehát — ugyanúgy, mint a sportered­mények javításánál is — az emberi izomerő-teljesítmények fokozása. Ezzel egyidőben viszont a modern szerkezeti anyagok felhasználásával to­vábbra is célszerű csökkente­ni a gépek súlyát és növel­ni a szárnyfelületet, a légcsa­var hatásfokát stb. A japánok izomerővel működtetett repülőgépe a hangár előtt lípanz riavag BUDAPEST felvesz esztergályos, marős, VILLANYHEGESZTÖ SZAKMUNKASOKAT Térítéses vasútijegyet és szállást biztosítunk. Jelent­kezés levélben Budapest, VÉÜL Vajda Péter v, 10. Munkaerőgazdálkodás. Ü9L BttdapesM BetooSrogyár Budapest, XX, Rákóczi Fe­renc n. 289. (Csepel) azonnali belépéssel Mvesz mozaiklap és betonelemgy ártó munkára férfi es női segédmunkásokat Munkásszállás és napi egysze­ri melegétkezést térítés elle­nében biztosítunk. Felvételhez niunkaköny etozb munkahely­ről Mllj-Iap és tanácsi igazo­lás szükséges. Felvételre Je­lentkezés a fenti cím munka­ügyi csoportjánál. »¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥> Ne hanyagolja el gépko­csiját! Autóápolási szereket vásároljon az Autó és Alkatrész­kereskedelmi Vállalat megyei fióküzleteiben Budapest, Ráday a, 31., Népköztársaság útja 38. Miskolc, József Attila u. 72. Samponok, balzsamok, fényesítőszerek stb. nagy választékban. 'A A A A A A A A A A A A A A á A A A A á 'R Űrkutatás — mesterséges csontvázzá1 ? Napjainkban, amikor az űrhajózás már az űrséták korszakát éli, egyre nagyobb problémát jelent az űrhajó­sok mozgása az űröltözék­ben. Az űrhajózás már az 1/3 atmoszféra nyomás alatt álló szkafanderében is csak igen korlátozott izommunka elvégzésére képes. Amennyi­ben a nyomás eléri az 1 atmoszférát, az űrhajós alig tud hasznos mozgást végezni. Az amerikai kutatók most egy mesterséges csontváz, vagy inkább mesterséges vég­tagrendszer megtervezésén fáradoznak, amely az űrha­jós mozgását segítené a nyo­más alatt álló öltözékében. Az amerikai szakemberek szervo-motorokkal működte­tett fém-végtagokra gondol­nak, amelyeket valamilyen úton „rádolgoznának” az űr­hajós szkafanderére. A szer- vo-motorokat az űrhajós hoz­ná működésbe. Ez a módszer megnövelné az asztronauta korlátozott izomerejét és olyan mozgás, illetve munka elvég­zésére adna lehetőséget, ame­lyet a nyomás alatt álló szkafander lehetetlenné tesz számára. A jelenlegi kísérle­tek még csak azt hivatottak tisztázni, hogy a szervo-mo- torok mozgatása nem okoz-e túlterhelést az űrhajós szá­mára, akinek amúgy is szám­talan dologra kell figyelnie az űrrepülésben. A kísérle­tek során már megállapítot­ták a csuklórendszerek mi­nimális számát, valamint a működtetésükhöz szükséges szervo-motor teljesítményt Természetesen lélektani szem­pontból további kísérletekre lesz szükség annak megálla­pítására, hogy ez a rendszer, amennyiben technikailag tö­kéletesen működik is, való­ban hatásosan segíti-e az űrhajóst munkájában, és nem vonja-e el a figyelmét az űrrepülés folyamán adódó fontosabb problémákról. VASÁRNAPI FEJTÖRŐ Gyarmati f iatalok Április 24. ■— a gyarmatosí­tás ellen, a békés egymás mellett élésért vívott harc napja. A gyarmati fiatalok életéről, függetlenségi mozgal­mairól emlékeznek meg e na­pon világszerte. Rejtvényünk­ben Kiea Epelle nigériai köl­tő egyik verséből idézünk: „Köszöntlek Afrika szabad térsége — észak, dél, kelet és nyugat! (folytatása a vízszin­tes 1., 70., és függőleges 18. számú sorokban.) VÍZSZINTES: 13. ízletes húsú állat. 14. Földrész. 15. Dunántúli község. 16. Iratka- pocs. 17. Irodai munkaerő. 18. Torinói autómárka. 19. Fordí­tott kettősbetű. 20. Az asztal­ra helyező. 21. Hallotta, régie­sen. 22. Érvényes, rendben van. 23. Római ötszáznegyven- kilenc. 24. Fordított személyes névmás. 25. Masírozik. 28. Labdarúgókapus igéje. 30. Ke­zel. 31. Lélektélenül mond el. 33. Bőven van ideje. 36. Haj­nallal emlegetik együtt. 37. Jármű. 38. Azonos betűk. 40/ Hangot ad. 41. Munkát végez. 42. Kettőzött kettősbetű. 43. A francia forradalom egyik alakja volt. 45. Lekvár fele (!) <8. Ös. 49. Lerakat. 51. Du- vántúli község. 53. Szarvas- fajta. 54. Engedmény egy faj­tája. 56, Azok. 58. Só, latinul. 60. Messziről látszik rajta. 61. Szulfid. 63. ....-Metohija; ju­goszláv autonóm terület. 65. Főnév is, római szám is. 66. Tortában gyakori. 67. Csavar­nak van. 68. Igekötő. 69. Év­szak is, jelző is. 71. Testrész. FÜGGŐLEGES: 2. Eljárt felette az idő. 3. Soruk végte­len. 4. Azok. 5. Miattad, a kedvedért. 6. Dunai sziget a főváros közelében. 7. írógép márka. 8. Száraz növény. 9. PPÖ. 10. Egymást előző betűk. 11. Daily...; angol napilap. 12. Balatoni fürdőhely. 17. Lásd vízszintes 22. sz. 18. Ige is, házrész is. 20. Német kikötő. 21. Van vasúti és közúti. 22. Törpeszerű, torz jelenség. 23. Világtáj. 26. E. P. 27. Újság. 28. Van türelme. 29. Dunapar- ti város. 32. Verssor igéje. 33. Táncot jár. 34. Értelem. 35. Betongyűrűvel bélelik. 37. Szín. 39. Szovjet sakknagy­mester. 40. Sereg. 44. Régi hosszmérték. 45. Ipari növény. 46. Lóbetegség. 47. Divat, ré­giesen. 49. Karácsony előtt kezdődik. 50. Ismert írónőnk. 51. Szőlőt kötözik hozzá (—’). 52. Zenei hang. 53. Nyelvtani fogalom. 55. Az olcsó húsé híg. 57. Igényelsz. 58. Ugyan­csak nem. 59. Ütésfajta a te­niszben, asztaliteniszben. 62. A lelátón ül, 63. Egyik testré­sze. 64. Vél. 65. Idegen női név. 67. MAL. 68. Állam Af­rikában. 70. H. T. 71. Hélium. Beküldendő a vízszintes 1., 70„ és a függőleges 16. számú sorok megfejtése. A vasárnapi keresztrejtvény helyes megfejtése: „Fűszakál­la csendbe nő, megefbálod azt majd meg méznél illatosabb szellőfésűvel fésülöd. Tóth Ár­pád. Könyvjutalmat nyertek: Szopkó József, Salgótarján, Ki­rály Albertné Pásztó, és dr. Baditz Pál Miskolc. A könyvhét postán küldjük el! „Mozgó j árdákw-kal 15 000 ember óránként Városok útkereszteződései­nél, repülőtereken, pályaud­varokon, sportpályákon és más forgalmas helyeken sok gondot okoz az emberek összezsúfolódása. A forgalmi probléma felszámolására vi­szonylag egyszerű technikai megoldás kínálkozik: személy­szállítószalagok üzembe helye­zése. A „mozgójárdák” ötlete nem új. Dús fantáziájú raj­zolók már a múlt századkö­zepén papírra vetették elkép­zeléseiket az úgynevezett mozgó utcáról. Szerkezeti formaként két megoldás ismeretes. Az egyik: vastag gumiheveder vagy gu­mival borított acélszalag, amely sima aljzaton vagy nagyszámú görgőn csúszik. A másik kivitelnél az ember, a mozgólépcsők mintájára egy­máshoz csatolt lemezéken áll, melyek vezetőpályák között mozognak. Mindkét rendszer bevált a gyakorlatban, e mó­dón 100 méterig terjedő hosszban készítenek személy- szállítószalagokat Nagyobb távolságok több egymásután, kapcsolt szállítószalag felsze­relésével hidalhatok át. Figye­lemre méltó, előny, hogy a ..mozgójárdákkal” még 10 fokos- emelkedők is leküzdhetők; poggyászok és gyermekkocsik egyaránt szállíthatók az új­szerű „közlekedési eszközön”. Vajon a tömeges szállítás szempontjából mennyire felel­nek meg a „mozgójárdák”? Ez a hevedersebesség függvé­nye, értéke 0,1—1,0 méter/ma- sodperc között változik. Ezt figyelembe véve óránként 3600—15 000 személy szállítha­tó, ami tekintélyes teljesít­mény. B. I Most érdemes kicserélni régi mosógépét! m Hajdú super modern, keverőtárcsás mosógép! Kézi kapcsolóval t 800 Ff. Órakapcsolóval 1 900 Ft. Termelőszövetkezetek, állami gazdaságok! FIGYELEM! Az Ongai Állami Gazdaság Állattenyésztési Gépjavító Csoportja rövid határidőre vállalja az alábbi munkák elvégzését; FG-típusú fejőberendezések komplett (vákumszivattyú. csőhálózat stb). felújítása. DA-típusú fejőberendezések beszerelése, DA-tipusű fejőberendezések felújítása. DA és FG-tipusú fejőberendezések karbantartása a szüksé­ges alkatrész utánpótlásával, rendszeresen, szerződés alapján, vagy külön megrendelésre is. Volga-típusű fe­jőberendezés beszerelése és karbantartása. Szarvasmar­ha és sertés önitatö berendezések felújítása és karban­tartása. Borjúnevelő technológiái szerelése és felújítása. Tejház technológiai szerelése és felújítása. Értesítjük kedves vevőinket, hogy yetőmagboltunk átköltözött a Rákóczi ut 44. sz. alá (Karaucs Szálló mellé) Salgótarján- és Vidéke Körzeti Fmsz

Next

/
Thumbnails
Contents