Nógrád, 1967. március (23. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-11 / 60. szám
I96T március 11. xram/beá (VOS R Ä D 5 Rajt elő*»: Hí újság megyei csapataink házatáján? Oj jra az I. osztályban a palotasiak oláh, séber, Bodzási és bozo ke- csapatnál. Az együttes edzése- rül a 18-as keretbe. Számítanak a it wie.zt Rezsx Ffthn. még sérült Prlncz I. F. Játékára és “ wleszt Kezso vezexi. reoru- örünek, hogy Kemencsik újra ed- ar elején kezdték a felkészü- zésbe áll. Az előkészületek során lést. A kétkapus mérkőzéseaz SKSE ellen S:4-re. a Zp. Bá- k Naevbátonvi Bánvász nyász n. ellen 2:l-re, az SKSE n. Ket a, isagyoaTonyi űanyasz ellen 0:2-re végeztek. Hogy jő az csapatavai vívták. Két jate- együttes, bizonyíték erre az nb kos Balázs és Barabás a NagyA megyed B osztály bajnoka február 5-én Éliás István edző vezetésével kezdte a fed- _ ____________________ í rss, ^hSiTs.r^sgs ssaiJS^Líff^ és Balogh katonai szolgálatra jeic^ette vonult be. Helyüket fiatalok foglalták el. Az edző pillanatnyilag 14 fős kerettel dolgozik. A palotási együttes a megyei bajnokság egyik legfiatalabb csapata. Átlagéletkoruk 20 év. Két idegen ellenféllel mérkőztek. A Selypi Cukorgyár ellen 3:l-re, Szarvasgedével szemben 4:0-ra győztek. A sportkör vezetői mindent megtesznek az eredményes szereplésért. Szeretnék elkerülni a kiesést. Bizakodás Érsekvadkerten Vidorrvusz edző elfoglaltsá- hivatkozva lemondott tisztségéről, helyette Kovács József tanár készítette fel az Kárpótlásul megszerezték vi. szánt Huszár Józsefet, a Nagy- bátonyi Bányásztól, aki az NB I-ben is kergette a labdát. Nyolc új fiú a Bgy. AKÖV-ben Oj csapat az St. ZlM-néi Ferencsiket Tereskéről igazolták, Gsemák és Záhorszki le- Gái Béla oktató vezetésével meg- szerelt. A szakosztályvezetés, fiatalított együttessel rajtolt az St. ■ iátókosok kénosséZIM. Telek Pásztóra, seprényl a ismerve a jateKosoK KepesseZp. Bányászhoz távozott. Vissza- gét, azt a Celt tűzte ka, hogy vonult: Bandúr, Flaskai, Molnár és az együttes a középmezőnyben A járási és a megyei B osztály ___, t___________-- . . , megnyerése után újoncként mutate gyuttest. Január 15-én kezd- kozlk be a megyei I. osztályban ték el a munkát, heti három- a Bgy. AKÖV együttese. Kiss Jenő szőri edzéssel. A csapatból £*?<**“ edzéseket. Január 18-án rjl__. i,;,,., kezdődött a munka a 18-as keretF abn kapus bevonult, Vitéz, HŐI. Az együttes átlagéletkora 23 Csontos és Urbán visszavonult, év. A Bgy. AKöv-tűl senki nem távozott más csapathoz, de 6—8 játékos visszavonult, „kiöregedett” az együttesből. Nyolc játékost Igazoltak. Ezek Takács (Szécsény), Badó (Rétság), Klon (Győr), Hoffmann és Vajda (Hugyag), Körmendi (Bgy. Dózsa), Széles (Bgy. MÁV), Petrovszld (Mohora). Az együttesHétvégi sportműsor SZOMBAT Csepel, Salgótarján 14.30, v.: Atlétika Vadas J., (Schopp, Bújna). NB A városi szövetség terem- I- tartalék bajnokság. SBTC versenye. Salgótarján, Szta- — Csepel, Salgótarján SB re hanov úti iskola 16 óra. palya 12., y.: Srej. NB II. Kozep-csoport. Nagybátonyi Ba- Labdarúgás nyász — Kisterenyei BáNB III. Észak-Közép cső- nyász. Nagybátony 10.30, v.: port. Zagyvapálfalvi Bá- Czirják. NB III. Észak-Közép nyász — Zagyvapálfalvi Épí- csoport. Balassagyarmati tők, Zagyvapálfalva 15 óra, MÁV — ÉRDÉRT, Balassa- V.; Madarasi. gyarmat 14.30, v.: Szabó. Sakk VASÁRNAP Atlétika Mezei futóbajnokság. Salgótarján Tóstrand 9 óra. Asztalitenisz A téli spartakiád megyei Pásztói Tsz FSK — Bgy. Dózsa, Pásztó 14.30, v.: Kakuk. Mizserfai Bányász — IKARUS Kazár 14.30, v.: Bánhidi. Megyei I, osztály. Karancslapuj- tő — Rétság, Karancslapujtő 14.30, v.: Mohácsi, St. ZIM — Szorospatak, Forgács 10.30, v Ba* Saár II. Bgy. AKÖV - Mát ranovák, Balassagyarmat 14.30 v.: Vincze, St. Üveggyár — lassi Gimnázium 9.30 óra. Kézilabda taí?kat ,J8 végezzen. A kétkapus rnérkő- tői jó szereplést és bentmaradást ?ótóotMátea“o?ákrókJáSSS: fósek során balassagyarmati a ««rkoiótábor ebben az évnyit Forgácsról, Ráczot az SKSE- csapatokkal, a Dejtárral és a tői és szollkot az SBTC-tői. Heti Rétsági Honvéd fial játszottak négy edzessel január 14 óta dől- ,Ty... . _+ goznak. A csapat átlagéletkora 19 előkészületi mérkőzéseket. (I) év. A fiatalok nagy kedvvel A megyei teremkupa férfi Szécsény, Salgótarján ^ 10.30. döntője. SBTC — Nagybáto- Balázs x. J., Somokőújfalu nyi Gimnázium, Salgótarján — Dejtár, Somokőújfalu 14.30, Gépipari Technikum 15 óra. v.: Balázs II. J., Baglyasalja Kosárlabda — Palotás> Baglyasalja 10., Salgótarjáni BTC — Deh- v-: Válóczi, Romhány — For- receni ASE NB Il-es női mér- gács, Romhány 14.30, v.: Nagy kőzés, Salgótarján, Gépipari i„ Ersekvadkert — Karancs- Tcchnikum' 9 óra. Salgótarjá- keszi Érsekvadkert 14.30, v.: ni KSE — Debreceni EAC ’ NB Il-es férfi mérkőzés. Sai- Urbar1, gótarján, Gépipari kum 10.15 óra. TechniLabdarúgás NB I. Salgótarjáni BTC Sakk A téli spartakiád megyei döntője. Balassagyarmat, Balassi Gimnázium 9.30. Versenyhírek A Salgótarjánban megreng dezésre kerülő jubiláris Asztalos Lajos nemzetközi verseny forgatókönyve elkészült. Rövidesen tanácskozásra jönnek össze a szervezők az MTS Nógrád megyei Tanácsának székházában, hogy megbeszéljék a részfeladatokat. Nagybátony ban a helyi Bányász SK 12 résztvevővel I. osztályú minősítő versenyt rendezett. Győzött MakovnyiK (Nagybátony) 8,5 ponttal, as ugyancsak 8,5 pontos Pirók (Nagybátony) előtt. Kettőjük között párosmérkőzés döntött. Nógrád megye 1967. évi férfi egyéni bajnoksága hétfőn kezdődik Salgótarjánban az acélárugyár! művelődési házban, a szövetség 12 résztvevővel rendezi meg a döntőt. A verseny 1—3. helyezettje jogosult indulni az országos elődöntőn, amelynek színhelye ebben az évben Salgótarján. játszanak és szeretnének a középmezőnyben végezni. A sok közül két előkészületi eredmény: A Bgy. Dózsa ellen 3:5, a Zp. Bányász H. ellen 8:2. Tizennyolcas keret Rétságon A tavaly NB ni-ban szerepelt Rétság HVCS SE edzéseit Dósa Ferenc vezeti. Január 10-én kezdték az alapozást hetenként négy edzéssel. Az együttesből Gregor (Romhány), Kallczka (Romhány), Á _ -o.riittA,- edzéséé Juhász Tóth Kelemen J. (Sz.fehérvár), Az együttes edzeset junasz Töth SzöuSg z (sbtc>, Molnár (St. Gyula, a Zp. Építők egykori üveggyár), Varga (Szécsény) eltá- játék06a és edzője vette át. vozott. Üj fiúk: Antal (Romhány).------- Fazekas (Tata), György (Zp. Bá. _ .. ... „ . . nyász), Rónási (Bgy. MÁV), Fábri Dolecz (Gyöngyös), Gyanyi vadkert), Boros (Bgy. Dózsa), Nagy B. A. (Bgy. Dózsa). A nagy rutinnal rendelkező Honvéd 18 játékossal készül a rajtra. Az előkészületek során kezdetben veszítettek a kétkapus mérkőzéseken, az utóbbi három találkozót azonban megnyerték. (Bgy. Dózsa 5:1). Az látékoscserék az üveggyárnál Uárr,m lrnnn= távozott tőlük. Fazekas (Tata), György (Zp. Bá- Harom kapus távozott to*uk. ny4sz)i Rönási (Bgy. mAv), Fábri Uyanyi vadkert), Boros (Bgy. Dózsa) (Somoskőújfalu), Budai bevonult. a többiek közül Simon a Forgácshoz, Fehérvári a Bgy. Dózsához, Pilinyi a Kalocsai Honvédhez került. Az új szerzemények: Erdős (Somoskőúj falu), Domos (St. AKÖV), Rá- ívjuK-ban Szendehely eUen 5:0-ra kos (Karancsság), Sütő (Aszód), nyertek. Orendi (Nagygonbos). Január 10-én kezdték az alapozást, u , _ , erős ellenfelekkel játszottak HllSZar, OZOrOSpatOkOn előkészületi mérkőzést. (NB-g csapatokkal). A védelem már A banyaszcsapat 41 játékoskialakult, de az ötösfogatban sál rendelkezik és közülük 20Az Újpesti Dózsa — SBTC találkozón fotóriporterünk lencsevégre kapott egy «nuesést. 1. Kuharszki anélkül, hogy Kökény hozzáért volna elesik. 2. Wottava játékvezető megítélte a büntetőt. Bene készülődik a szabadrúgáshoz, az SBTC sorfala azonban sikerrel hárított. Koppány György felvétele nincs bérelt hely. Megerősödött a Somoskőújfalu Az együttes mestere Misecska Sándor január 15-től heti háromszori edzéssel készítette fel az együttest. A vezetőség célkitűzése, hogy a tavalyi 7. helytől két—három hellyel feljebb lépjen a csapat. Sok új játékos került hozzájuk. Ezek: Gyányl (St. Üveggyár), Bolyki (Recski B.), Müller (SKSE), Lengyel (Karancsalja), Berta (Sá- i-ánd), Kell és Táti (Tsz FSK), Angyal (Nógrádi H.). Az ifik közül an jönnék számításba az első A Nógrád megyei Fémipari Vállalat könyv'jóváírással azonnal átvesz mikrobusz! (10—12 személyeset). Ajánlatokat Balassagyarmat, Kossuth Lajos utca 6, szám alá kérünk. Betonelemgyártási és rakodási munkára férfi munkaerőket azonnali belépéssel felveszünk Bérezés teljesítménybérben. Kereseti lehetőség 100 százalékos teljesítés esetén 1700—2000 forint között, plusz esetenként célprémium. Munkásszállást és napi egyszeri étkezési biztosítunk. Jelentkezés csak személyesen a Dunaújvárosi Épületelemgyár üzem- gazdasági osztályán, Dunaújváros, Pipacs-telep. Apróhirdetések Felemel ték a dohány felvásárlási árakat: Szabolcsi és debreceni dohányét 25—30 %-al, kertiét 22, Szuloki és Havanna dohányét 33, Hevesi zöld dohányét 50 %-al. A felemelt felvásárlási árak, kedvezményes természetbeni juttatások, ingyenes védőszer és permetezési költségterítés mellett érdemes dohányt termelni. Kössük meg mielőbb a dohánytermelési szerződést. Figyelem ! Az CM. 25. számú Állami Építőipari Vállalat Budapest. XXI. kér. (Csepel) Kiss János altábornagy u. 19-21 felveez Pest megyei munkahelyeire kutiikos és segédmunkásokat, viianyszerelőt, víz- es szerelőt, festőt, üvegest, bádogost, lágy és kemény te ö- fedőt, épület- lakatost, vasbetonszerelőt, géplakatost. Jelentkezés a fenti címen a munkaerőgazdálkodáson. Tanácsi igazolás szükséges, munkás- szállást, Üzemi étkezést és különélést biztosítunk a dolgozók részére. Férfi és n6l segédmunkásokat kőművesek mellé, és ácsokat állványozó kát, kubikosokat budapesti munkahelye Inkre felveszünk Munkásszállást, különélést, napi kétszeri kedvezményes étkeztetést, négy heten kén ti hazautazást biztosítunk. Jelentkezés: É.M. Középületépítő Vállalat Munkaügyi osztály Budapest, VI., Rozsa Ferenc u. 107. Felveszünk leány és fiú ipari tanulókat üvegező, slk- üvegcsiszoló és tü- kórkészitő, esztergályos, marós, mechanikai műszerész, hegesztő, kovács, géplakatos és kőműves szakmába. A műszerész szakmában érettségi a többi szakmában 8. általános Iskolai végzettség szükséges. Jelentkezni lehet a Salgótarjáni Síküveggyár munkaügyi osztályán, Zagyvapálfalva. Terllnzter vagy bármilyen szövetből plisszírozást vállalok. Használt szoknyáját újból berakja Gáspár Pálné plisszírozó Salgótarján Piactér. Az £M. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali felvételre keres kőműves és épületlakatos, valamint üveges szakmunkásokat. Jelentkezni lehet, EM Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat Munkaügyi Osztályán. Szolnok Ady Endre u. 117/c. <72ázia! Nemzetközi újdonságok, gyönyörű szí nek, óriási fájtává lasztékban. Bokor, futó, babal'ajtákban Orgonafa, Gladiolus J Remek színekben. sok fajtában. Díszcserje, örökzöld, ribizli, málnatö. Ismertető árjegyzékei lijmentesen küldök. Tóth, rózsakertészet Budapest, III,, Márton a, 30. Felvételre keresünk budapesti munkahelyre szerkezetlakatos és hegesztő szakmunkásokat. Szállást biztosi- lünk. valamint vidéki munkára röntgen és magasnyomású hegesztőket, csőszerelőket, gép és szerkezet lakatost, szegecsel őket és festő szakmunkásokat. Jelentkezés Országos Bányagépgyártó Vállalat, rv., Baross u. 91—95. Értesítés. Jobbágyi Építőipari Ktsz értesíti a lakosságot, hogy Pásztón, az Akácfa út 17. sz. alatt, az állami gazdaság irodájával szemben, március 6- án építésvezetői Irodát nyitott. Kéri a Pásztó környéki kedves építtetőket. hogy megrendeléseikkel bizalommal forduljanak a fenti irodai vezető Ktsz vezetősége. APRÓHIRDETÉSEK DÍJSZABÁSAI Hétköznap szavanként: 1 forint, az első sző 2 forint Vasárnap szavanként: 2 forint, az első szó 4 forint. Apróhirdetés (elvétel Salgótarján Petőfi tér I. szám alatt (a bejarat mellett.) Vállalat Salgótarján, jó közlekedéssel. Rákóczi út 184. Kiei'oán, Salgótarján. _________ Zója krt. 6. Bécsi planinó, kereszthúros jó álla- Trabant 680 keve pótban eladó. Dr. ®et futott eladó. Ka- Stlma állatorvos Kis- rancskeszi, László- terenye, Madách út völgy puszta 5. 4. All. Gazú. ---------------------------— —“———“——— Eladó Üjakna 4í. szám alatti kertes ház. Heiser Ferenc- né. Kulim bejáratú bútorozott szoba kiadó. Cím: Salgótarján, Schönherz Zoltán út 12. sz. Zsidó temetőnél. Egy db. II wattos hangerősitő hangszóróval egybeépítve eladó. Cím a Kiadóban. Eladó Üjakna 16. szám alatti félház. Cím: Anda Ambrus- né. Eladó Jó tojó faj- tyúk. Budavári István Zagyvapálfalva. Vöröshadsereg u. 18. Salgótarjánban azonnal beköltözhé- Nol fodr&szsegédei tő jó állapotban le- azonnal felveszek vő kétszobás, kertes, ••S'it^ős” jeligére családi ház eladó. Salgótarjáni Hirdető- Érdeklődni lehet be- munkanapokon 16-35 telefonszámon (Kovács). Kellemes Húsvéti _______________________ ünnepeket kíván k edves megrendelöf- Részletfizetésre Is '5azáJ *??rendelhetők ágybe- SalS*tanán tétek, rekamlék, fo- ™rbshadsereg út telek, székek, ágy- betétek méretvételégyek.h*V^£észmunkát refő^vál&at^ Wágner Emifká^ a^ásfüzltőh pétfür- tos Nagybátony (Bá- stb. munkahenyaváros), Felszaba- 1yeíre lakatos, cső- dulás u, 1, sz. szerelő, hegesztő. Gyógyszertár mel- villanyszerelő. ko- 'eti. sezlon készen vács ’ K0 A Bp. Kőolajipari Gépgyár Bp. XVni.. Gyömről üt 78-83. azonnali íielépasre keres műszer és technológiai szerelési munkahelyekre, külszolgálatos munkakörbe, központi fűtésszerelőt, csőszerelő, hegesztő, víz- vezetésszerelő, központi telephelyre TMK lakatos, vasszerkezeti lakatos, lemezlakatos, hegesztő, villanyszerelő, esztergályos, fényező szakmunkásokat. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. •apható. Telefon: Nagybátony 47. Pásztón 240 négyszögöles telken épüli 3 szoba mellékhelyi- séges családi ház sürgősen eladó. Egy nagy szoba és a mellékhelyiségek azonnal beköltözhe- tők. Érdeklődni lehet Ingatlankezelő szakmunkásokat, Jelentkezés: Bp VI., Paulay Ede utca 52. Személyzet) osztály Írásban, személyesen Kétszobás azonnal beköltözhető, jó ál- vagy lapotban levő csa- A sima órabéren kí- ládl ház 300 négyszö- vül a külszolgálatra göl telekkel sürgő- vonatkozó juttatáso- sen eladó. Salgótar- kát, és Ingyenes jántól i kilométerre szállást biztosítunk. 8000 kin-tert futott fekete Pannónia sürgősen eladó. Vezoovicsek Ferenc Etes Amália, Vasút út 5. sz. Több éves gyakorlattal rendelkező ■líszakl rajzolót felveszünk. Ipolymentl Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat, Rétság.