Nógrád, 1967. március (23. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-09 / 58. szám

4 NÖGR AD 1967. március 9. csütörtök ^Oersek és éztelntezésük öröm volt a minap látni, hogyan hallgatja körülbelül félszáz középiskolás gyerek több órán át a verseket a salgótarjáni Madách Im­re Gimnáziumban és Szakközépiskolában, ahol a KISZ kulturális szemle városi szavaló­versenyét rendezték meg. Az is biztató jelen­ség, hogy 26 fiú és leány mondott verset ezen a délutánon. Milyen verseket? A kérdés nem öncélú, a versek kiválasztása fokmérője lehet az érdek­lődési körnek, ezen túl — tekintettel a sze­replők viszonylag nagy számára — középisko­lás ifjúságunk egy részének jelenlegi eszme- es érzelemvilágára is utal bizonyos fokig. Pár évvel ezelőtt például a hasonló jellegű ver­senyeken a legtöbben Várnai Zseni verseit választották, amelyeket — úgymond — köny- nyen és szépen lehet szavalni. Tegyük hozzá: jó hangosan szavalni. Igaz, ezen a délutánon is hallottunk több, könnyebben értelmezhető, felfogható és előadható Simon István, Job­bágy Károly verset, viszont elég sokan meg­próbálkoztak már Martinov, Juhász Ferenc, Garai Gábor, Nagy László, Radnóti Miklós költemény előadáséval is. Hogyan? Váltakozó sikerrel, persze. Rad- nóti-verset egyedül az egyébként is nagyon szépen beszélő Szegő Ágnes mondott el jól, egyéni felfogásban. A többi „Radnóti-szavalat” egyenesen kiábrándítónak hatott. A korszerű versmondásra, a racionális, intellektuális lí­ra értelmesen, okosan tagolt közlésére volt példa Pancsovai Eszter Martinov-interpretálá- sa. Kár. hogy az egyébként higgadtan, fele­lősséggel ítélkező zsűri a tolmácsolás látszó­lagos eszköztelenségét valódi eszköztelenség- nek vélte, s nem értékelte kellően. A hat leg­Egy t* mii sor in argójára jobbnak egyébként Szegő Ágnest, Németh Attilát, Eisenbach Máriát, Csaba Juditot, Vén Elmését és Garami Lászlót ítélte. Közülük ez­úttal elsősorban Szegő Ágnesra és Garami Lászlóra hívnám fel a figyelmet, előbbire a már említett kiváló beszédkultúrájáért, utób­bira elsősorban értelemszerűségre törekvésé­ért. Neid még arra kell ügyelnie, hogy ne „játssza” túl magát, ez nemcsak a szavalás­ban, a versemen dásban is hiba. Végezetül néhány általános utalás arra, ho­gyan is állunk a versekkel, értelmezésükkel Salgótarjánban? Nem jól, nem is túl rosszul. S itt hadd szóljak még pár szót a zsűriről, amelynek tevékenysége ismét megerősített bennünk egy gondolatot: nem ártana egyszer összehívni a magyar tanárokat, s elbeszélget­ni velük a korszerű líráról és értelmezéséről. Természetesen, senkit sem akarunk megsérte­ni azzal a feltételezéssel, miszerint nem len­nének esetenként egészen pontos fogalmai a korszerű költészetről. Erről nyilvánvalóan nincsen szó, hiszen e pedagógusok egy része például egészen fiatal, nemrég hagyta el az egyetemet, a főiskolát. Arról viszont ennek el­lenére szó lehet, hogy tolmácsolásával kapcso­latban esetleg nincsen mindenkinek pontos el­képzelése. Kissé vulgárisán fogalmazva azt mondhatnám, a „régi” vers az érzelmen ke­resztül szólt az értelemhez, a korszerű vers ellenezőleg, az értelmen át jut el az érzelem­hez is. Hangsúlyozom, vulgáris a fogalmazás, de arra alkalmas, hogy segítségével kimondjuk: hiba az újat régi előadói felfogásban közölni, de az is baj, ha az új tolmácsolásától a régi eszközeit kérjük számon, még akkor is, ha azok az eszközök netán sokkal „színesebbek.” T. E. Megyénkben is befejeződtek a megyei tanácstagokat jelölő gyűlések. A Hazafias Népfront Nógrád megyei Bizottsága el­fogadta a jelölteket, s azokat, mint a Hazafias Népfront Je­löltjeit indítja az 1967. márci­us 19-i általános választáson. A hetven megyei tanácstag­jelölt a következő: 1. számú választókerület: Chmely Anna, nyugdíjas pe­dagógus, 2. sz. vk.: Tóth Jó­zsef né munkás, 3. sz. vk.: Ko­vács Lajosné, munkás, 4. sz. vk.: Vadkerti Lóránt, pedagó­gus, SZMT titkár, 5. sz. vk.: Sándor Elemér, munkás, vá­rosi tnács vb-elnöke, 6. sz. vk.: Holkó Ferenc, munkás, 7. sz. vk.: Ondrék László, bá­nyai alkalmazott, 8. sz. vk.: Dr. Abay Nemes Gyula, városi főorvos, 9. sz. vk.: Vass Miklós, főmérnök, 10. sz. vk.: Holecz Ferenc, vállalati igazgató, 11. sz. vk.: Havassy Jánosné, ve­zető óvónő, 12. sz. vk.: Pál László, tsz-elnök, 13. sz. vk.: Balga Gábor tsz-tag, 14. sz. vk.: Szabó János, üzemgazdász, 15. sz. vk.: Kaszás Józsefné dr. alkalmazott, megye tanács vb- titkára, 16. sz. vk.: Márton András, tsz-tag, 17. sz. vk.: Csesznék Pál, tsz-elnök, 18. sz. vk.: Havas Ferenc, agronómus, 19. sz. vk.: Katulin István, tsz- elnök, 20. sz. vk.: App Árpád, üzemvezető, 21. sz. vk.: Fülöp Zoltánná, alkalmazott, 22. sz. vk.: Dr. Kovács Bertalan, já­rási főorvos, 23. sz. vk.: Kri- zsanyik Jánosné, nyugdíjas, 24. sz. vk.: Szircsák András, üzem­vezető, 25. sz. vk.: Kecskés Sándor, bányász, 26. sz. vk.: Fazekas Józsefné, áruda vezető, 27. sz. vk.: Szlávik József községi tanács vb-elnöke, 28. sz. vk.: Kiss Ferenc iskola igaz­gató, 29. sz. vk.: Hankó János, munkás, megyei tanács vb-el­nöke, 30. sz. vk.: Pintér Gábor- né, háztartásbeli, 31. sz. vk.: Illyés Józsefné, felvásárló, 32. sz. vk.: Varga Márta, agrármér­nök, 33. sz. vk.: Mészáros Gá­bor, üzemegység vezető, 34. sz. vk.: Özv. Kocsis Mihályné, tsz munkacsapat vezető, 35. sz. vk.: Devcsics Miklós, honvédtiszt, MSZMP rétsági járási bizott­ságának első titkára, 36. sz. vk.: Dr. Mezővári Gyula, tisztvise­lő, honvéd őrnagy, 37. sz. vk.: Dániel József, MNB. megyei igazgató, 38. sz. vk.: Újhelyi István, pedagógus, 39. sz. vk.: Micsik Imre, tsz-elnök, 40. sz. vk.: Tóth Béla Gergely, mező- gazdasági munkás, 41. sz. vk.: Dr. Váradi József, járási fő­orvos, 42. sz. vk.: Sztruhár Já­nos, pedagógus, 43. sz. vk.: Szoó Béláné, Vöröskereszt megyei titkára, 44. sz. vk.: Horváth Sandámé, iskola igazgató, 45. sz. vk.: Kanizsai József, bá­nyász, 46. sz. vk.: Dr. Bartha Róbert, vállalati igazgató, 47. sz. vk.: Laczkó István, bánya­mérnök, 48. sz. vk.: Kaszás András, munkás, járási tanács vb-elnöke, 49. sz. vk.: Bakos g. János, bányász, 50. sz. vk.: Szarvas József, bányász, 51. sz. vk.: Jedlicska Gyula, tanár, MSZMP megyei bizottságának első titkára, 52. sz. vk.: Hege­dűs Ferenc, bányász, 53. sz. víz.: Majoros József, művezető, 54. sz. vk.: Tőzsér Gyula, bányai alkalmazott, 55, sz. vk.: Tér jelei Nándor, mezőgazdasági mun­kás, 56. sz. vk.: Benus Ferenc* né, tsz-tag, 57. sz. vk.: Marczi- nek István, munkás, HNF me. gyei titkára, 58. sz. vk.: Surá- nyi Imre Mihály, munkás, 59. sz. vk.: Lantos Sándor, mun­kás, 60. sz. vk.: Dr. Michna István, munkás, rendőr alezre­des, 61. sz. vk.: Ellenbach Ist­vánná, alkalmazott, 62. sz. vk.: Sümegi János, földműves, tsz- elnök. 63. sz. vk.: Miklósik Ig­nác, ÁG. igazgató, 64. sz. vk.: Matuszka József, tsz-elnökhe- lyettes, 65. sz. vk.: Lászlók Ru­dolf, munkás, 66. sz. vk.: Gé- czi János, padagógus, MSZM^* megyei bizottságának titkára, 67. sz. kv.: Farkas Károly, községi vb-elnök, 68. sz. vk.: Bartus Vencelné, pedagógus, 69. sz. vk.: Illés Miklós, me­zőgazdasági munkás, megyei vb- elnökhelyettes, 70. sz. vk.: Már­ton Vilmos-, technikus. Barát, vagy ellenség? Színházi esték Egy bolond százat csinál Csodálatos a természet. Tit­kait kifürkészni, erőit leigáz- ni, az ember szolgálatába ál­lítani nagyszerű tett. Az al­kotást a természettől leste el az ember, amelynek önmaga is szerves része. Eszes alkat­része egy nagy mechaniz­musnak, amelyben kérlelhe­tetlenül és megállíthatatlanul érvényesülnek a mozgás tör­vényei — a legegyszerűbbtől a legbonyolultabbig. S ebből nem lehet kilépni, ezt nem lehet megsérteni. Meg kell is­merni az összefüggéseket, meg kell tanulni bánni min­dennapjaink világának eszkö­zeivel, vívmányaival. Századunkban lépést kell tartani a fejlődéssel. Ezt egye­temlegesen lehetetlen megten­ni. De legalább mindenki a maga területén érezné ennek a fontosságát. Mindenekelőtt azt ismerje, amivel dolgozik. Érdekeljen egy embert a ra­kétatechnika, de ne feledkez­zen meg arról, hogy az egy­szerű gép is életveszélyt rejt. Nem kell más csak egy figyel­metlen mozdulat, s máris be­következhet a tragédia. Oly ter­mészetes lett már az is, hogy a vegyszerek dolgoznak he­lyettünk. De hányán gondol­tak arra, hogy a halállal paro- láznak? Hallottunk róla, elvétve le­hetett olvasni az újságok hír­adásaiban, hogy súlyosan meg­betegedtek, meghaltak a mező- gazdaságban használt növény­védő vegyszerektől. De miért?! Figyelmeztették a permetező traktorost, vegye fel az álar­cot, és a védőruhát — legyin­tett és ölte magát tovább. Mun­kavédelmi oktatást tartottak az új dolgozóknak — tíz perc múlva mosatlanul ették a fris­sen permetezett gyümölcsöt. Nem hitték el, amit mondtak nekik. Miért olyanok az em­berek, hogy halál kell a bizo­nyításhoz? Miért nem hiszik, hogy a kémia barátja az em­bernek, de bármelyik pillanat­ban ellensége lehet? Buraa Árpád riportfilmje megrázó erővel bizonyította hová vezet az emberi nemtörő­dömség hanyagság hozzá nem értés. Miért kellett meghalni Czirják Józsefnek és Király Marikának? Gyerekek voltak. Így igaz, de hol voltak a fel­nőttek, akik annyira bölcsen ítélik el a fiatalokat? Még elő is segítettek a fürdést a mér­geket rejtő tartályban. Mit szá­mít az előírás? Vagy nem ér­tettek hozzá? Ki merte akkor rájuk bízni az életté szelídít­hető halált? Furcsák vagyunk mi embe­rek. Lenézően megmosolyog­juk azt, aki betartja a legap­róbb szabályt is. Nem gondo­lunk arra, hogy az apró sza­Tájékoztató a képzőművészeti beruházásokról A Képző és Iparművészeti Lektorátus országos jellegű tájékoztatót adott ki az 1964— 65-ben megvalósult képzőmű­vészeti beruházásokról. A tájékoztató hasznos isme­reteket nyújt a különböző ál­lami és társadalmi szervek számára az egy-egy adott idő­szakban elkészült köztéri, il­letve épülettel összefüggő képzőművészeti alkotásokról. Közzétételének célja emellett az is, hogy adatszolgáltatásá­val á mai magyar képzőmű­vészettel foglalkozó kutatók munkáját megkönnyítse. _ A kiadvány mellékleted egyéb­ként az alkotó művészék névmutatóját, valamint a ki­emelkedően fontos objektu­mok jegyzékét is tartalmaz­zák A tájékoztató, Nógrád me­gyei vonatkozású adatokat is közöl. Két év alatt megyénk szántén rangos képzőművésze­ti alkotásokkal gazdagodott. Nagybátony-Bányavárosban a lakótelep 21. számú épülete elé Varga Imre Fekvő nők című kétfigurás kompozíciója került. Salgótarjánban ekkor adták át az építők munkás- szállója előtt lévő Ülő paraszt című alkotást, Andrássy Kur­ta János szobrát. Ezenkívül a nyolctantermes iskola torna­termében Garányiné Staindl Karolin Üvegfúvók című kompozícióját, s a belső ud­varon Martsa István Fiú-ját A Karancs Szálló teraszára vezető lépcsőfeljárót díszítő lemezdomiborítás, Vilt Tibor figurális kompozíciója is eb­ben az időben, készült eL bálytalanságból észrevétlenül nagyobb következhet. De az már egyenesen szomorú, hogy egy mélyen emberi társada­lomban mennyire embertele­nül nem törődünk egymás cse­lekedeteivel. A nemtudás vé­tek, de a nemtörődés bűn, amit nem lehet megbocsátani. Manapság lehetetlen dolgoz­ni bárhol is megfelelő feükié- szültsóg, tudás nélkül. De ön­magában ez is keveset ér, ha nem párosul figyelmességgel, felelősséggel. Mert a tudás ezek nélkül könnyen válhat a pusztítás eszközévé! Pádár András Kellemes színházi este ré­szesei lehettek, akik kedden este, a salgótarjáni József At­tila Művelődési Házban vé­gignézték Vincze Ottó „Egy bolond százat csinál” című operettjét, a Szolnoki Szigli­geti Színház társulatának elő­adásában. A műsorban „zenés bolond"-ságnak jelzett darab bőséges örömet kínált a köny- nyű műfaj kedvelőinek, an­nál is inkább, mert ez az operett tudvalévőén ma is korszerű és számos olyan dal­betétje van, amely külföldön is közismertté lett. Csábítónak ígérkezett az is, hogy a szolnoki színház mű­Tavaly sok bírálat érte a Romhányi Cserépkályhagyár dol­gozóit és veztőit, mert a tervezettnél jóval alacsonyabb mennyiségben termeltek L osztályú kályhacsempét. Ma vi­szont arról adhatnak számot, hogy az év első két hónapjá­ban javult a termékek minősége. Januárban az I. osztályú áruk részaránya 86,6 százalék volt. Bár még nincsenek pontos adatok, az elő jelentések azzal biztatnak, hogy feb­ruárban sem csökkent az I. osztályú csempék részaránya. Ugyanakkor januárban 165, februárban pedig 20 tonnával termeltek többet az előirányzottnál (Koppány György felvétele) vészei Salgótarjánban ezalka- lommal először igazolták te­hetségüket, rátermettségüket. Az előadás minden tekin­tetben megfelelt a várakozás­nak. Bor József, a rendező (egyúttal az eredeti szöveg egyik átdolgozőja is!) kiváló­an alkalmazkodott a színpad- tér lehetőségeihez és hattagú tánckarával sikeresen keltet­te fel egy látványos nagyope­rett illúzióját. A zenekar is kitűnően alkalmazkodott a helyhez és adottságokhoz, si­keresen emelte a hangulatot az afféle elévülhetetlen slá­gerek tolmácsolásával, mint az „Elgy kis kíváncsi kacsa,” vagy az „Egy kis itóka, ha bennem van” és a többiek. A legnehezebb feladatot mégis a színészeknek kellett megoldaniok, hiszen az „Egy bolond százat csinál” annak idején kasszasiker volt és nem kisebb komikus, mint Latabár Kálmán kettős sze­repe alapozta meg a sikerso­rozatot. Ráadásul a darabból a harmincas években nagysi­kerű film is készült, amely­ben a főszerepet ugyancsak Latabár Kálmán játszotta. A szolnoki színészek képessége­it, hangulatteremtő erejét, egyéni varázsát igazolja, hogy elmosta a korábbi élmények emlékét és egy új operett hangulatával sikerült maguk­kal ragadniuk. A szép sikerben oroszlán- része volt Újlaki Lászlónak, aki bár fiatal színész, nagy­szerűen megbirkózott a kettős szerep adta feladattal és si­került jellemmé formálnia Szuarez Rodrigo Félix grófot és pajkos utánzóját, Dömö­tört, a főpincért. A másik ki­emelkedő alakítást pedig Kraszn&i Klári nyújtotta EBy szerepében: higanyszerű, táncra termett mozgása, sze­repfelfogása, és hangulatte­remtő ereje kiemelte őt az együttesből. Mindamellett a többi sze­repékben (a mellékszere pék­ben is!) akadt néhány emlé­kezetes alakítás. Sebestyén Éva meggyőzően játszotta a súly­emelő sportolót, Rudi, a jazz- karmester szerepében pedig if­jú Tatár Endre nyújtott kel­lemes perceket. A jók kö­zött tartható számon Baranyi László főlakáj-alakitása, em­lékezetes Győző László rend­őrtisztje és feledhetetlen Páva Mária Lulujának csábító szék- szepüje. Emlékezetes marad a kis­létszámú tánckar nyitótánca és Ligeti Mária koreográfiái, azonkívül Fehér Miklós, Jászai- díjas díszletei. Az átdolgozás is jól sike­rült, az alapötlet számos al­kalmat nyújtott a helyzetko­mikum és szójátékok alkal­mazására, a közönség hangos derűje és tapsai gyakran sza­kították meg az előadást. A szolnoki Szigligeti Szín­ház bemutatkozása jól sike­rült, annál kevésbé a tarjám szervezésé. Az üres padsorok ugyanis arról tanúskodnak, hogy a közönségszervezésben még bőven van kívánnivaló. Nehezen képzelhető el ugyan­is, hogy az operettet kedvelő közönséget ezúttal a televí­zió Zenélő órák műsora vonta volna el. S az is gondolko­dásra késztet, hogy nagyon sokan nem is tudtak a szol­noki színészék vendégszerep­léséről. , L. Gy. Mélyszántás Salgótarján évek, hónapok óta fel van törve. Hol ez, hol az, hol egy harmadik válla­lat helyez kábelt a földbe, hol egyszerűen a nehéz teher­gépkocsik és dömperek „gyúr­ják” a talajt. Két falusi bácsi ballagott a napokban a Pécskő utca, majd a Csemege, illetőleg a sajtóház vonalán, az állomás­ra igyekeztek. Azon morfon­díroztak, hogy a salgótarjáni­ak vajon miért nem hívják meg a falusi tsz-tagokat ta­pasztalatcserére. Az egyik: — Ha legközelebb jövök, en biz’ elhozom magamma) a Pali gyereket is. — Melyik Palit? — így $ másik. — Melyiket? Hát a trakto­rosunkat. Tudod, egy szóval sem mondom, hogy az a gye­rek nem szántja fel becsüle­tesen a földet, de azért rá­férne egy kis tapasztalatcse­re. —Csak nem ide, a városba akarod hozni tapasztalatcse­rére? , — De bizony ide! Csak itt láthaja milyen is az igazi mélyszántás. m

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents