Nógrád, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-13 / 11. szám
4 NÖGR « D 1967. Január 13. péntek JHííjl j em született, zsákot hordott Dobos Ilona, a Néprajzi Múzeum muzeológusa 1961 óta gyűjti az érsekvadkerti Ordódy József által elmondott meséket. Néprajzi szak- folyóiratunkban, az Ethnog- ráphiában elemző cikket is irt róluk. Ordódy Józsefet otthon találjuk, a tűzhely mellett ül. Külsőre Hemingwayre emlékeztet, fegyvert képzelek a kezébe, amellyel elefántra vadászik. Ám a „kézenfekvő látomást”-t gyorsan eloszlatják a szavak. Élete távolról sem bővelkedett olyan izgalmakban, bár a változatosság az ő életéből sem hiányzott. Nem találkozott ugyan elefántokkal, mesélő kedve mégis kiapadhatatlan, van miből táplálkoznia. Az élete is mese? Nem szabad úgy kezdeni, egyszer vplt, hol nem volt... „... Először is a mesékről. Még akkor én 9—10 éves voltam, apám Csesztvén szolgált kocsisként. Az uradalomban volt egy tehenészet, a gulyás idős ember volt, Pivarsi Józsefnek hívták, én szerettem őt hallgatni, attól tanultam a meséket. Az istállóban készítettem magamnak egy ágyat szalmából, ott háltam, a mesékkel aludtam el. A marhák több sorban álltak az istállóban, tél volt. Azt mondja Pivarsi József: Most menj végig az istállón, számold meg a marhákat, mennyi van a bal- és mennyi a jobb oldalon, ha a bal oldalon van több: erősebb lesz az idő, ha a másik oldalon, akkor megenyhül. Ez mindig bekövetkezett... 1880-ban születtem. Volt Csitártól elég messze egy vízimalom. Szükség volt a családnak lisztre, anyám nem várhatott kocsira, felkötött a hátára 90 liter gabonát, elvitte a malomba, este ért haza a liszttel, akkor én meglettem. Így még mégsem születtem, zsákot hordtam, mert hiszen ketten vittük akkor a zsákot, ez volt az év első fertályában. Jött a nyár, negyedéves voltam, anyám elment a rétre gyűjteni, engem letett a föld végére, ott mászkáltam, kiszúrtam egyik szememet, ezért van egy szemem. Erről a helyről szegődött el apám Csesztvére, Szilveszter napján hurcolkodtunk, nagy hó volt, engem is felpakoltak egy szekérre nagyanyám ölébe. Három kocsival mentünk, ereszkedtünk le a hegyről, a völgyben kétméteres hó volt, lementünk a hó alá, nagyanyám ott halt meg, engem élve húztak ki. Volt anyámnak egy idős testvére, Balassagyarmaton szolgált, onnan jött hozzánk, ő gondozott anyám helyett, tömött krumplival. Egyszer meghalt a nagynénim, amikor a sírba akarták engedni, zörgött a koporsó, még ott volt ásó, kapa, fölfeszítették, a nagynénim fölült, még kilenc évig élt. Arra már én is emlékszem, amikor újból temették. Siettek elíöldelni. Hamar, emberek, mondták, ne kelljen újra hazavinni. Amikor nagyobb lettem, az uradalomban hajtó lettem. Sok vadászatot megértem, egyszer télen 44 puskás 440 haj tóval indult a vadászatra. Jön egy nyúl, szól a fegyver, mint a háborúban, küldik az urak az egyik hajtót, Ferót, nézze meg a nyulat, hozza el. De vissza is jött Feró nyúl nélkül, nem találták el. A nádasban meghajtottunk egy rókát, az is elszelelt, már dühösek voltak nagyon az urak. Mentünk a nagy árok mellett hazafelé, szomorúfűzek alatt. Egyik fán ült egy kakas, azt lelőtték. Valamelyik piacozó asszonytól szabadulhatott el a jószág. Ez az a kakas, amelyet már nem szeret a tyúk, mondtuk. Titokban sokat nevettünk. így volt nem másképp, de egy hétig is mondhatnám az életemet...” A balassagyarmati Palóc Múzeumban mintegy félezer lap őrzi meséit, s az anyag még növelhető. Ordódy József mesemondó rászolgálhat a Népművészet mestere címre. Sába királynőjéről is mond mesét, s a Közel-Kelet tájairól. Az istállóban hallotta őket tízéves korában, ahol marhák álltak a jobb és a bal oldalon, nem elefántok. Az eresz alatt meg — fecskéken kívül — „boszorkányok repdestek.” Tóth Elemér Mennyi laknsa van Salgótarjánnak? Ez a kérdés szinte nap mint nap elhangzik a városunkat látogató idegenek részéről. — Könnyű rá a válasz. Az ember előveszi az 1962. évi Helységnévtárt és kiderül, hogy 1960-ban 31.626 lakosa volt városunknak. Ez ugyanis figyelembe veszi az 1950-ben idecsatolt Baglyasalja, és az 1961-ben városunk részévé vált Zagyvapál- falva lakosainak a számát is. Teheti, mert 1963-ban jelent meg. — Aki még ennél is pontosabb, évenkénti adatokra kíváncsi, annak rendelkezésére áll a Központi Statisztikai Hivatal Nógrád Megyei Igazgatóságának megyénkről évről évre kiadott évkönyve. Az 1965. évi kötet szerint Salgótarjánnak 1960-ban 32.510 lakosa volt. 1963-ban 33.990, 1965-ben pedig már 35.323. A Helységnévtár az év eleji, a Nógrádi Évkönyvek az év végi adatokat közlik. Hihetelen gyors ütemben fejlődő országunk mindennapi életének rendkívül fontos történeti forrásai a statisztikai adatok. Érthető tehát, hogy nagy érdeklődéssel vettem kezembe a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó kiadásában 1966-ban megjelent „Magyar Városok” c. hatalmas, 750 oldalas kötetet. Hiánypótló, remek elgondolás alapján összeállított művel állunk szemben. Célja, hogy az 1963. évi állapotok figyelembevételével, feloldja a különböző statisztikai kiadványok adathalmazait, és azokat hazánk összes városára nézve, egyedi feldolgozásban közölje. A terület, a népesség, a közlekedés, az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem, a művelődésügy, az egészségügy, az épület- és a lakásviszonyok, valamint a közművek állapotáról kapunk, térképvázlatokkal és diagrammákkal gazdagon illusztrált, egységes, összefogó képet. — A mű tehát hosszú évekig a honismeretnek, a földrajzoktatásnak és turisztikai irodalomnak, sőt ezeken messze túlmenően a gazdaságpolitikai értékeléseknek is egyik fontos for« rása lesz. Forrása tehát a ma történetének. — Érthető, hogy nagy érdeklődéssel kezdtem böngészni. Lelkesedésem a Salgótarjánról szóló résznél azonban alaposan megcsappant. Kiderült ugyanis, hogy városunknak 1963 elején 28.432 lakosa volt, tehát 5.568-cal kevesebb, mint a Statisztikai Hivatal megállapítása szerint. Egy egész nagy község lélekszá- mát teszi ki ez a különbözet. Oka részben az, hogy az 1961-ben idecsatolt Zagyvapál- falva adatait nem veszik figyelembe, átni a városunkkal kapcsolatban közölt első térképvázlatukról is kiderül. Ez az elírás rendkívül megtévesztő, mert nem világos, hogy a városra vonatkozó szövegben, és az összehasonlító statisztikai mellékletben is nem ez az adat fut-e végig, és így minden százalékolás és arányosítás téves. Ugyanakkor a mű sajátmagával is ellentétbe jut, mert a 481. oldalon városunk lakosságának számát 33.764 főben tünteti fel. — Ugyanígy érthetetlen, hogy vasútvonalunkat, amely nemzetközi forgalmat bonyolít le, és két gyorsvonatpárja is van, miért nem jelöli fővonalnak. Még zavaróbban hat, hogy másik két térkép- mellékleten városunk tényleges területét szerepelteti az adatok értékelésében. — Ilyen körülmények között az olvasó nem veheti biztosnak a diagrammokon feltüntetett ábrázolásokat sem. Véleményem szerint a kötet Salgótarjánról szóló szövegi része, a népesség Számára vonatkozó téves adat közlése következtében — a rendkívül sok pozitív és értékes adata ellenére is — bizonytalanná válik, így a jövő nemzedék számára — sajnos — a kétes értékű, csak kritikával kezelhetői beható vizsgálatot és ellenőrzést követelő források közt van a helye. Or. Belitzky Janó» ftgr isgalma» könyv Megjelent a megyei pályaválasztási tanács tájékoztatója A Nograri megyei Pályaválasztási Tanács tájékoztatójának 1967-es száma Boródi József és Kovács István szerkesztésében a napokban látott napvilágöt. A pályaválasztás jelentőségéről és feladatairól, a múlt tanév beiskolázási tapasztalatairól, a megye várható munkaerő-helyzetéről, az ebből fakadó pályaválasztási gondokról szólnak a szerzők. Megtudjuk például, hogy a harmadik ötéves terv időszakában mintegy 8—9 ezer szakmunkást igényel majd a megye ipara, építőipara, kereskedelme és mezőgazdasága. Statisztikai adatokkal, fény- képfelvételekkel tarkított kimutatást közöl a könyv a szakmát és szákképzettséget adó középiskolákról, a szakközépiskolai, a technikumi, a gimnáziumi hálózatról, a felvételi tudnivalóikról. Külön tárgyalja a szakmunkásképzést, a szakmunkástanulónak való jelentkezést és a felvétel módját, (Tájékoztatásul: szakmunkástanulónak február 1-től lehet jelentkezni). Részletesen szól a szakmunkástanulókat megillető juttatásokról, közli ezen intézetek címjegyzékét, a tanulókat felvevő vállalatok címeit. Külön érdekessége az egyes szakmákat ismertető fejezet. Tudósítást olvashatunk a forgácsoló, a lakatos, az elektro- és a mechanikai műszerész, a villanyszerelő, a motorszerelő, a bányászati, a kohász, a kovács, a, hegesztő, a fé- nyező-mázoló, a víz-, gáz-, csőszerelő, az egyéb vas- és fémipari, a faipari, a mintakészítő, a nyomda-, a textil-, a ruházati-, a bőr- és szőrmeipari, a vegyes-, az élelmiszer- ipari, a kőműves, a szobafestő-mázoló, az üveg-, az építőipari, a mező- és erdőgazdasági, a kereskedelmi és a vendéglátóipari szakmákról. De ugyancsak érdekes részt jelenthetnek az érdekeltek számára a leányok szakképzési lehetőségeiről, az érettségizett fiatalok szakmunkásképzéséről, a tovább nem tanulók munkába helyezéséről szóló fejezetek is. S megtalálhatja az érdeklődő a felsőfokú oktatási intézmények nappali tagozatára való felvételről, a felvételi rendről, az egyetemi és főiskolai kedvezményekről, a szociális támogatás mértékéről és formájáról, és egyéb más kérdésről tájékoztató részt is. (tóth) Eredményes félév a pártiskolán Salgótarjánban működik az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának pártis/kolája. Három megye, Pest, Heves, Nógrád pártalapszervezeteinek vezetői ideológiai és módszertani felkészültségüket szélesítik itt Az iskola legfőbb célkitűzése, hogy hallgatói gazdag módszerekkel térjenek vissza munkahelyükre. Ennek érdekében speciális továbbképző jellegű tematika szerint tanulnak. A tizenkét hétig tartó tanulmányi időszakot három részre bontják. Az első szakaszban az időszerű elméleti, politikai kérdésekkel foglalkoznak. A másodikban a köz- gazdasági kérdésekkel, amelyek kapcsolódnak a szakmai feladatokhoz. A harmadikban a pártépítést tanulmányozzák. Ezt annak megfelelően alakítják, hogy a titkárok, vagy más beosztású hallgatók vesz- nek-e részt az oktatásban. A tizenkét hétig tartó tanfolyam mellett az elmúlt félévben két csoportban készültek fel az oktatási idényre a propagandisták is. Külön továbbképző tanfolyam volt az üzemi és a falusi pártalap- saervezeti titkároknak. A félesztendő alatt 589 hallgató tanult az iskolában, akik közül 357 nógrádi volt Az iskola a tanfolyamok után sem szakítja meg kapcsolatát hallgatóival. A tanárok felkeresik hallgatóikat a munkahelyükön. Tanulmányozzák, hogy a tanultakat hogyan hasznosítják és a tapasztalatokat a következő tanfolyamon gyümölcsöztetik. Godó László, az iskola vezetője elmondta, hogy több vizsgálatból leszűrve megállapították: a hallgatók a párt- munkáról tanultakat hasznosítják a legjobban. Nagy az érdeklődés a hallgatók körében a párt vezető szerepe, a pártegység kérdése iránt Ezekre az előadók a szokottnál is alaposabban készülnek, hiszen különböző nézeteket és gyakorlatokat kelt leleplezni. Az iskola vezetője szerint a félévben a legnagyobb sikerük az új gazdasági mechanizmus» ról szóló előadásoknak volt Az ezzel kapcsolatos elvi én gyakorlati kérdéseket hosszasan vitatták a hallgatókkal. A mezőgazdasági jellegű tanfolyamokon a termelés gazdaságossága, a termelékenység iránt volt nagy érdeklődés. A következő félévben a pártmunka módszereit, a kongresszus határozatainak megfelelően dolgozzák fel. Egy turnusban az ipar, a másikban a mezőgazdasági üzemek titkárait fogadják. Tanfolyamot indítanak vezető propagandistáknak a IX. kongresszus anyagának tanulmányozására. Tovább folytatják az új gazdasági mechanizmus tanítását. Az iskola nagy gondot fordít arra, hogy a tanulók mind ideológiailag, mind módszertanilag, gazdagon térjenek haza. Túl as ezrediken... Délben megindult az áradat, egy óra után mást sem látni, mint polcok között cikázó könyvtárost, aki gyors mozdulattal innen is, onnan is leemel egy-egy könyvet, s viszi a kölcsönző pulthoz, amely előtt szinte sorfalat állnak a látogatók. A megyei könyvtár kölcsönző csoportjában sokat panaszkodnak arra, hogy nem jó a helyiség fűtése, az ablakoknál befolyik a víz a könyvökre, az olvasóteremben a mennyezetről le- csurgó áldást lavórban, vödörben fogják fel. De most alighanem valamennyiüknek melegük van. — Elsejétől a mai napig hányán iratkoztak be újra a könyvtárba? — kérdem a kölcsönző csoport vezetőjét, Csizmadia Sándornét. A kérdésre Mráz József né válaszol: — Rövidesen túl leszünk az ezrediken. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy tizedikén egyetlen napon kétszáznegyven beiratkozó volt. — Ez a 'hét egyébként is mozgalmas volt — fűzi hozzá Osztafin Józsefné. Felüt egy könyvet, gyors összeadás: — Január másodika óta háromezer-hétszáznegyvenkét könyvet kölcsönöztünk. De csak tegnap háromszáznégy olvasónak ezerharminc kötetet. Mind a két szám rekord a megyei könyvtár történetében! Rétéi Ferencné még ma is érzi az előző napi „rumlit” a lábában, karjában, de azért örül. ö a szakkönyvek „gazdája”. —- A szaikkönyvek, ismeret- terjesztő munkák iránt feltűnő az érdeklődés — mondja. — Annyira, hogy sebtében ki is számítottuk. A kölcsönzött könyvek huszonöt százaléka! Ez jóval magasabb az országos átlagnál — Minek tulajdonítja az érdeíklődés élénkülését? — Részben most folynak a vizsgák a felsőoktatási intézményekben. Véleményem szerint a mechanizmus reformja is érezteti hatását. A politikai tárgyú könyvek esetében — a Kennedy-gyilkosságról, Vietnamról, Indonéziáról kérnek legtöbben irodalmat —, azt hiszem fölösleges minden magyarázat. Kruppa Zsuzsa a csoport legfiatalabb tagja Talán ezért van, hogy az ő dolga a visszahozott könyveket „besorolni”, s a raktárból kihozni a kért köteteket. De a keddi nap alighanem az ő fiatal izmait is próbára tette, hiszen óvatos becslés szerint néhány óra alatt három—négyezer könyvet kellett „megfognia.” — Kinek a könyve fordul meg a leggyakrabban a kezében? — Én „felelek” a szépirodalomért és a középiskolai kötelező irodalomért — feleli. — Állíthatom, hogy jelenleg nincs népszerűbb könyv Tar- jánban, mint Kirst: Tiszt gyára. Az ajtó egyre gyakrabban nyílik, csukódik. Egy kis lélegzetvételnyi szünetben Csizmadia Sándomé újságolja, hogy rövidesen tízezer forint értékű új szerzemény jelenik meg a polcokon, s hogy az idén száznyolcvanezer kötetnyi könyv kölcsönzése a csoport „terve”, és sajnálják, hogy a főiskolák hallgatóinak nem tudnak többet segíteni, mert nem írják be a kéréseiket a „Kívánság könybe”, nem veszik igénybe a könyvtárközi csere lehetőségeit, pedig egyre többen vannak Tar- jánban levelező főiskolások, egyetemisták... De már siet is vissza a polcok közé, mert Rétiné, a szakkönyv felelős, éppen ebédel, és egy bácsi horgászati szakkönyvet keres — s ki tudja, talán éppen ő az ezredik. . Micsoda ént bér! Elhagyta Szurdokpüspökit a személy: a mozdony erőlködve birkózik a sínre rakódott hóbuckákkal. Amint mondani szokás: megállt az idő. Négyen ülünk a fülkében. Két idős férfi, akiről akarva, nem akarva megtudtuk, nyugdíjasok, s kívülem egp síöltözékes fiatalember. A két nyugdíjas viszi a szót. — Jöhettünk volna a gyorssal is, de megszűnt. — Nem ez — veti ellen a másik — hanem a reggeli. — A délutáni! — erősködik az előbbi. — A Tarjánból induló délutáni, és a Pestről induló reggeli. — Pontosan fordítva. — Dehogyis. Január 3-tól márciusig.. — Igen-igen! De úgy, ahogy én mondom. —• Ha így döcögünk, Pásztón leelőz bennünket a gyors. S akkor meglátod... — Tudom én azt... A fülkében ülő fiatalember megunja a vitát. Táskát vesz le a csomagtartóból, s belőle előkotorja a menetrendet. Kikeresi a salgótarjáni oldalt és megmutatja. — Nézzék! Az a vonatpár szűnt meg, amely reggel Pestről, s amely délután Salgótarjánból indult. Azzal elteszi a menetrendet. Csomagot fog és siet le- szállni, mért már befutott a pásztói pályaudvarra. Ahogy elhagyjuk a fülkét, az egyik nyugdíjas fejcsóválva állapítja meg. — Micsoda szemtelen ember! A másik jóváhagyja. — Minek szól bele a mások beszélgetésébe!... S haragosan hallgatnak. mint akiknek megzavarták a szórakozását Cs. Gt. Gy.
