Nógrád, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-29 / 25. szám
1967. január 29. va«ámao HleRÍD 3 befejezte Hiuiikájii^ síz országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról.) teljes évi forgalom 35 vagon, ami azt jelenti, hogy ha naponta csak egy vagon érkezésével is számolunk, akkor is évente 330 napig teljesen kihasználatlan az állomás Nyilvánvaló, hogy ennek a helyzetnek a fenntartását a népgazdaság nem engedheti meg Gyérforgalmú vasútvonalaink többsége 90—100 évvel ezelőtt épült, és azóta sem változott. Ha fenn akarjuk ezeket tartani, akkor néhány év múlva elkerülhetetlenné válik az átépítésük. Ehhez viszont mil- liárdok kellenének Ezt a megoldást pedig nem választhatjuk. — Az új közlekedés-politikát természetesen türelmesen fokozatosan akarjuk- megvalósítani. Amíg és ahol a közúti hálózat és a gépjárműpark nem alkalmas a vasúti közlekedés felváltására, addig és ott természetesen nem szüntetjük meg a jelenlegi vasúti forgalmat. Az új közlekedés-politikai koncepció lényege, hogy a mostaninál jobb. gazdaságosabb közlekedést alakítsunk ki. — Minthogy az 1967. évi költségvetés tervezete biztosítja a közlekedés legfőbb idei feladatainak megoldását, a törvényjavaslatot elfogadom — mondotta. Dr. Csanády György nagy tapssal fogadott beszéde után Mokri Pál Komárom, Nánási László Szolnok, Lakatos András Somogy, Kovács Pál, Békés megyei, Mázi József budapesti képviselő szólalt fel. Szünet után dr. Beresztóczy Miklós elnökletével folytatódott a tanácskozás. Tímár Mátyás pénzügyminiszter válaszolt a költségvetési törvényjavaslat vitájában elhangzott észrevételekre, javaslatokra. Tímár Mátyás zárszava Tímár Mátyás köszönétet mondott a vitában felszólalt képviselőknek, akik igén sok hasznosítható javaslatot vetettek fel. Közölte egyúttal, hogy azokat a módosításokat, amelyeket a terv- és pénzügyi bizottság is elfogadott — a bölcsődei, illetve óvodai helyek számának növelésére, a belvíz- rendezési problémák megoldására vonatkozó indítványok —, a költségvetési tartalék terhére fogják majd megvalósítani. Csak helyeselni lehet azt a gondolatot — folytatta a miniszter — hogy az országgyűlés szerepét a költségvetés, a gazdasági tervek megtárgyalásában növelni kell. Az az elképzelés, hogy a jövőben a költségvetést a parlament különböző bizottságai előtt is megtárgyalják. Ezután a népgazdaság különböző ágazatainak fejlesztésével kapcsolatosan elhangzott észrevételekre válaszolt a pénzügyminiszter. Többen érintették például az energia-struktúra átalakításának problémáját, ezen belül a szénbányászat helyzetét. A kérdéssel a közelmúltban a kormány is foglalkozott, s jelentős összegeket szavazott meg az ezzel kapcsolatos szociális intézkedések végrehajtására. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a ráfizetéses, az úgynevezett dotációs bányák termelésének megszüntetése feltétlenül pozitívan jelentkezik majd a költségvetésben. Az a tény, hogy néhány dotációs bányaüzemet leállítanak, már ebben az évben körülbelül százmillió forintos javulást jelent a költségvetésben. Számos hozzászóló érintette a vegyipar, a gépipar, a köny- myűipar és az élelmiszeripar problémáit, ezekkel kapcsolatban a pénzügyminiszter felhívta a figyelmet a termelékenység emelésére, az önköltség csökkentésére. A helyes készletgazdálkodásra. s külön foglalkozott az exportfeladatok fontosságával. Több képviselő hozzászólására válaszolva a pénzügyminiszter elmondta, hogy a vidéki iparfejlesztésben az utóbbi időszakban számottevő az előrehaladás. A kérdést természetesen továbbra is napirenden tartják, hiszen ez szinte „történelmi” probléma különösen Szabolcs megyében és másutt. A harmadik ötéves terv beruházásainak jelentékeny része vidéken valósul meg. A mezőgazdaság kérdéseiről szólva a pénzügyminiszter megállapította, hogy a legutóbbi kormányintézkedések hatására a parasztság körében növekvő munkakedv tapasztalható. Nagy gondot kell fordítani a nagyobb eredményeket biztosító korszerű termesztési eljárások széles körű elterjesztésére, a fejlettebb módszerek ismertetésére, átadására. A belvízgazdálkodás problémáját a különböző vezető szervek szintén napirenden tartják. Belvízgazdálkodási célokra a mostani ötéves tervben hárommilliárd 828 millió forint, tehát egymilliárddal több áll rendelkezésre, mint az előzőben. Egyébként a belvíz- rendezés valóban gyors eredményt hozhat, ezért érdemes itt befektetni közösen, állami erőből a termelőszövetkezetek saját erejéből is. A termelőszövetkezeti bekötőutak építésével kapcsolatban megemlítette a miniszter, hogy 1970-ig csaknem másfél milliárd forintot használnak fel bekötőutak építésére. Ez évente körülbelül 250—280 kilométernyi téesz-bekötőút építését teszi lehetővé. Egészségügyi kérdésekre térve Tímár Mátyás elmondotta, hogy természetesen csak olyan feladatok és olyan gondok enyhítésére juttattak anyagiakat, amelyek más formában nem oldhatók meg. A fokozódó értékű lakásépítkezésekhez ebben az esztendőben kétmilliárd forintos OTP hitelkeret áll rendelkezésre, ebből körülbelül negyvenezer új otthon építéséhez biztosítható hitel. A hitelt igénylők közül a KISZ-lakások építői továbbra is előnyben részesülnek. A lakásépítések növelése elsősorban az építési kapacitás növelésének függvénye. A tanácsi gazdálkodóssal kapcsolatban is utalt néhány reform-elgondolásra a pénzügyminiszter. Megváltozik a minisztériumok szerepe a tanácsi területen, olyképpen, hogy a minisztériumoknak a szakigazgatási és a központi koordinációs tevékenysége kerül előtérbe, viszont minimális lesz a beleszólása egyes operatív kérdésekbe. Válaszbeszéde befejező részében dr. Tímár Mátyás az új mechanizmussal kapcsolatos kérdésekről szólt Végezetül dr. Tímár Mátyás bejelentette, hogy a költségvetés tervezete kapcsán felmerült észrevételeket problémákat az illetékes szervek meg fogják vizsgálni. Kérte, hogy a költségvetést a terv- és költségvetési bizottság által javasolt módosításokkal az ország- gyűlés fogadja eL * Ezután határozathozatal következett. Az országgyűlés a Magyar Népköztársaság 1967. évi költségvetési tervezetét, a terv — és költségvetési bizottság által javasolt módosításokkal együtt — a végösszegek érintetlenül hagyásával — egyhangúlag elfogadta. Végül — napirenden kívül — Kádár1 János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára mondott beszédet, Kádár János beszéde Emlékeztetett arra, hogy az Elnöki Tanács január elején kiírta az új országgyűlési és tanácsválasztásokat, majd így folytatta: — Az országgyűlés ma az 1967. évi költségvetés elfogadásé al befejezte négyéves munkáját, s jelenlegi összetételében valószínűleg utóljára ül együtt a visszapillantunk az elmúlt időszak munkájára, megállapíthatjuk, hogy a mögöttünk levő négy év nem volt könnyű. Az ország belső helyzetével, fejlődésével, a nemzetközi helyzet alakulásával kapcsolatos sok új feladat jelentkezett közöttük jónéhány nV %y crtj'-égö, fontos kér-' dés. Megjegyzem, jómagam körü’belül 1930—1931 óta veszek részt társadalmi munkában, s ha most visszagondolok, egyetlen könnyű négyesztendős időszakra sem emlékszem. A fejlődés mindig új, megoldásra váró problémákat hoz, s ha jogos is a megállapítás, hogy munkánk az elmúlt négy évben nem volt könnyű, mindjárt „előlegezhetjük” az e' “0 v négv évre, hogy az sem lesz könnyű — Ha mérleget készítünk erről a négy évről, elsősorban mégsem a nehézségekre kell gondolnunk. Mert rendszerünk természetéből következik, hogy társadalmunk vezető testületéi általában az érdemi kérdésekkel foglalkoznak, ennélfogva — az országgyűlés mostani háromnapos munkája is bizonyítja — a leküzdésre váró nehézségeket és a megoldásra váró feladatokat állítják előtérbe. — Az országgyűlés négyesztendős munkájának mérlege mégis feltétlenül pozitív. Dicsekvés nélkül megállapítható, hogy Népköztársaságunk országgyűlése nagy munkát végzett. A most záruló ciklust elsősorban az igen komoly fejlődés jellemezte. Fejlődött iparunk és mezőgazdaságunk, növekedett közlekedésünk és kereskedelmünk teljesítménye, szélesedett és gazdagodott népünk műveltsége, a közoktatás, a kultúra, az egészségügy, és mérhető módon, nem csekély mértékben emelkedett a dolgozó emberek életszínvonala is. Ez természetszerűen elsősorban és döntően a megalapozott, szilárd, stabil és fejlődő politikánknak, a tervszerű és ésszerű munkának köszönhető. — Társadalmunk vezető testületéi pozitívan ítélik meg azt a szerepet, amelyet az országgyűlés az elmúlt négy évben betöltött. Azt tartják, hogy kimagasló abban a feladatkörben, amelyet az ország életében betölt, hiszen itt alkotják az ország törvényeit — döntő szerepe volt a fejlődésben. — A számszerűen mérhető fejlődésen kívül feltétlenül szót kell ejteni arról a fejlődésről is, amit számokkal nem tudunk kifejezni, de amit minden gondolkodó politikai, társadalmi munkát végző emoer tud, lát, érez és — más módon — mérhet is. E négy esztendő alatt erősödött hazánkban a szocialista közgondolkodás és feltétlenül eredményesebbé vált - a nemzet alkotó erőinek tömörítését célzó munka, erősödött a szocialista építést segítő nemzeti összefogás. Megélénkült országunk nemzetközi tevékenysége is, erősödtek, szélesedtek kedvező nemzetközi kapcsolataink. Tényként állapíthatjuk meg, hogy az elmúlt négy évben növekedett a Magyar Népköztársaság nemzetközi tekintélye, becsülete. Ebben kiemelkedő szerepe volt az országgyűlés munkájának is. — Országgyűlésünk tagjai, akik négy esztendővel ezelőtt a Hazafias Népfront képviseletében, annak politikájával a választók elé álltak, most számot adva a végzett munkáról, nyugodt bizakodással és tiszta lelkiismerettel léphetnek az ország népe elé. Ez a megállapítás természetesen érvényes minden egyes képviselő elvtársra is. — Sohasem mondtuk, hogy a párt, az állam, a Hazafias Népfront vagy bármely nagy társadalmi intézményünk hiba nélkül, tökéletesen dolgozik. Még kevésbé mondhatjuk ezt egyes löléseket készítik elő. A jelölés törvényes programja; végső döntéssé azonban csak akkor válik, amikor a törvény előírása szerinti hivatalos aktusok, a jelölőgyűlések lezajlanak, s a kiállított okmányok az előírt helyre befutnak. A helyi vezetők szerepét növeljük — Szeretnék utalni arra is, hogy bizonyos elvek elfogadása gyakorlati következményekkel jár. Az új választójogi törvény, az egyéni képviselői választó- kerületre való áttérés például emberekről, bárkiről is legyen szó. Népünk azonban politikailag fejlett, nagy történelmi tapasztalatokkal rendelkezik, s felelősséggel, és jól meg tudja ítélni nagy társadalmi szervezeteink és az egyes emberek munkáját. Az értékelésiben, az ítéletben két döntő momentum játszik szerepet. Az egyik az, hogy eredményes volt-e a négy esztendő munkája, vagy sem. Mindaz, amit a közvéleményről tudunk, azt mutatja, hogy erre népünk igennel válaszol; úgy vélekedik, hogy az országgyűlés erednjényesen dolgozott. A jót nem felejtik el az emberek — A másik, — ami az esetleges hiányosságok kapcsán döntő jelentőségű —, hogy a közvélemény és a nép nemcsak a tettet, hanem a szándékot is nézi. Bizonyosak vagyunk abban, — és ennek is nagyon sok jele van — hogy népünk jól tudja: ez az országgyűlés, feltétlenül a jó ügy odaadó és teljes szolgálatára törekedett. Ezt sem felejtik el az emberek. — Az új választás törvényszerűen, minden országgyűlés életében azt jelenti, hogy az országgyűlés személyi összetétele különböző, kiküszöbölhetetlen és elkerülhetetlen okoknál fogva változik. Hogy példát mondjak: sajnos a természetnek megvannak a maga kérlelhetetlen törvényei, és emberek, akik a jó ügyet hosszú időn át szolgálták, el is égnek ebben a munkában. Országgyűlésünkben, amely ma együtt ül, vannak olyanok is, akik a felszabadulás első napjától, az Ideiglenes Nemzetgyűlés összeülésé- től kezdve mindmáig, sokszor rendkívül nehéz történelmi körülmények között, nagy nehézségeket leküzdve, becsülettel szolgáltak. Lehetséges, hogy ez a harc, ez az odaadás azzal is jár,_ hogy a következő képviselőházban már nem lesznek képesek dolgozni. Ez is szerepet játszik az összetétel változásában. — Mint képviselőtársaim tudják, most bizonyos értelemben sajátos időszakban és körülmények között üléseztünk Még együtt ül, működik a képviselőház. a választókerületekben és a kü’önböző, arra illetékes szerveknél pedig már a je— amit a tisztelt országgyűlés maga határozott el és szavazott meg —, önmagában is elvileg új helyzetet teremt. Azt jelenti.-hogy bizonyos értelemben — a központi jelöltekkel szemben — növekszik a helyi jelöltek szerepe és részaránya. A másik elv, amit már jó Ideje hangoztatunk, s a gyakorlatban fokozatosan érvényesítünk, hogy szélesítsük demokráciánkat úgy is, hogy vonjunk be minél több embert a közéleti tevékenységbe és ilyen módon is növeljük az országos vezetők számát. Ez is régi és helyes törekvésünk. A demokrácia szegénységi bizonyítványa volna, ha tartósan akarna azzal a megoldással élni —, ami a felszabadulás kezdeti időszakában szükségszerű volt —, hogy egy ember hat—nyolc—tíz, vagy több területen is vezetőként működjék. Arra törekszünk, hogy ezen változtassunk és hogy aki ma nyolc—tíz területen dolgozik aktívan, hat vagy négy területen dolgozzék tovább s így többet tudjon adni. Törekszünk arra is, hogy új erők is bekapcsolódhassanak az egész fejlődés szempontjából fontos társadalmi munkába. A szocialista törvényességi szellemeken — Sokszor beszéltünk már arról a törekvésünkről is, hogy — a szocialista törvényességnek megfelelően — növelni és erősíteni kell az országgyűlés, mint legfőbb törvényhozó szerv ellenőrző szerepét a végrehajtó szervekkel, a kormány, az államapparátus vezetőivel szemben. Gondolunk például arra, megvizsgáljuk, s talán a közeljövőben intézkedünk is, hogy az államapparátus legfőbo vezető posztjain dolgozó emberek — elsősorban a miniszterek, s valószínűleg a miniszterek első helyettesei is — olyan viszonyba kerüljenek a parlamenttel, ami még jobban megfelel a szocializmus igényelnek, töri énj einek és szellemének, azaz mint ellenőrzöttek kerüljenek szorosabb kapcsolatba az országgyűléssel. Ezért úgy gondoljuk, ésszerű, ha az államapparátus csúcsán operatívan és az országgyűlésnek felelősséggel dolgozó emberek között az eddigihez képest csökken a képviselők száma és aránya. Ez következik az elvből és semmiféle ítéletet nem jelent egyetlen emberrel szemben sem. Kézenfekvő, hogy a legközelebbi országgyűlési ciklusban a képviselőknek nagyobb lesz az elfoglaltságuk és több lesz a dolguk. Ez az egyéni választó- kerületi rendszerből is következik. Mindenki, aki politikai területen dolgozott, tudja, hogy a választók most nagyobb igénnyel léphetnek fel képviselőikké' szemben. Növekedni fog a képviselők kötelezettsége és elfoglaltsága az ország- gyűlés testületi munkájában is. Határozott szándékunk —< és ezen a téren feltétlenül előrehaladást akarunk elérni —, hogy az országgyűlés munkája fejlődjék, hogy nagyobb hatékonysággal gyakorolhassa azokat az elvitathatatlan jogokat, még inkább eleget tehessen azoknak a kötelezettségeknek, amelyek, mint az ország legfőbb szuverén testületére reá hárulnak. Ez tehát mind olyan tényező, ami szerepet játszi k majd a jövendő országgyűlés összetételének alakulásában. Pártunk ntkigyra értékeli a képviselők munkáját — Szeretném aláhúzni, hogy a jelenlegi országgyűlés egyet- 1 -n tagja sem került szembe a Magyar Szocialista Munkáspárt vagy a Hazafias Népfront politikájával. Ezt azért említem meg, mert a politika az elsődleges és ha valakinek eszébe jutna az a régi hagyományos magyar kifejezés, hogy ha valakit nem jelölnek újra, az bukott képviselő, akkor ebben a leglényegesebb politikai értelemben az országgyűlésben bukott képviselő nincs, mert itt ki-ki a maga tehetsége és képessége szerint becsülettel igyekezett szolgálni, képviselni és érvényesíteni azt a politikát, amire választól előtt annakidején ígéretet tett. Ez az ülésszak is bizonyította a magas fokú öntudatot és a szocializmus ügye iránti odaadást, ami minden képviselőtársunkat jellemez, s ez tisztességére és becsületére válik valamennyi képviselőnek, aki ennek az országgyűlésnek a munkájában részt vett. Felhatalmazásom van, hogy tolmácsoljam: a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának Elnöksége politikai és erkölcsi kötelezettségének tartja, hogy azok, akik a jövőben nem képviselőként dolgoznak közéletünkben — egészségüknek és erejüknek megfelelő mértékben és helyen —, megbecsült és tisztelt emberként aktívan tovább tevékenykedhessenek társadalmunkban és részesei lehessenek annak az ügynek, amelyet mindnyájan szolgálni akarnak. Engedjék meg kedves képviselőtársak, hogy befejezésül hangsúlyozzam: a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya nagyra értékeli, elismeri az országgyűlés és minden képviselőtársunk munkáját. Köszönetét mond valamennyi képviselőtársunknak, azért, hogy az országgyűlésnek tagjaként négy éven át nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy pólitikánk eredményes legyen. Ugyanezeknek a vezető testületeknek a képviseletében és megbízásából — a magam nevében is — jó egészséget, sikereket, minden jót kívánok mindnyájuknak, akárhová állítja önöket a párt, a Hazafias Népfront és a becsület jövendc munkájukban. (Hosszantartc nagy taps.) * Az országgyűlés ülésszaka d Beresztóczy Miklós zárszav; val ért véget.