Nógrád, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-28 / 24. szám
I 19(57. j ami-itt 28 szombat N9SRÍD FoiI^orniJ Torinóban Milánóban As olasz sajtó elismerően méltatja a szovjet vendég látogatását ROMA (MTI) A Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöke, Podgofnij pénteken Milánóban megtekintette a Pirelli vállalat, a legnagyobb olasz gumiipari cég üzemeit, valamint a Milánó közelében levő San Donato iparvárosban az ENI olasz állami kőola j társaság finomítóit. Délután a szovjet államfő Velencébe utazott. Az összes olasz lapok nagy terjedelemben számolnak be Podgomij olaszországi körút-* jának első napjáról, és kiemelik azt a szívélyességet és lelkesedést, amellyel a lakosság és a hatóságok fogadták a magas vendéget. Torinóban és Milánóban a hideg időjárás és a köd ellenére nagy tömeg vonult ki az utcákra, hogy üdvözölje Podgomijt. Amikor a szovjet államfő szállodájából a Fiat Művek mirafiori üzemében hajtatott, az útvonalon tízezrek köszöntötték tapssal, vörös zászlókkal, felkiáltásokkal a szovjet vendéget Milánóban a Scala Operaház gálaestjén az egész közönség percekig ünnepelte, amikor megjelent a díszpáholyban. Podgomij személyesen köszönte meg az operaház művészeinek és vezetőinek a Rigolettc felejthetetlen előadását. A pénteki lapok kiemelik azt is, hogy az európai biztonság és a német kérdés továbbra is Podgomij megnyilatkozásainak fő témája maradt. Csütörtökön a torinói polgár- mester üdvözletére válaszolva a szovjet államfő rámutatott, hogy a realista magatartásra nemcsupán a kereskedelemben, hanem a politikában is szükség van. A realizmus megköveteli az európai valóságnak elsősorban a határok megvál- toztathatatlanságának elismerését. Tito a Szovjetunióba I érkezett CSAP (TASZSZ) Tito jugoszláv elnök és felesége pénteken a Szovjetunióba érkezett. A határállomáson Georgij Dzo- cenidze, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnökhelyettese és más hivatalos személyiségek üdvözölték a vendégeket. Rövid pihenő után Tito és kísérete különvonaton folytatta útját Moszkvába. De Gaulle Varsóba látogat Rapacki Párizsban PÁRIZS (MTI) Couve de Murville francia külügyminiszter csütörtökön ebédet adott Rapacki lengyel külügyminiszter tiszteletére. Az ebéden mondott beszédében Couve de Murville hangsúlyozta, hogy a francia—lengyei kapcsolatok teljesen normalizálódnak és a nemzetközi enyhülés politikáját szolgálják. alapját alkotják az európai országok közötti igazi együttműködésnek. Rapacki válaszában hangsúlyozta, hogy Franciaország, valamint Lengyelország és barátai erőfeszítései máris az európai feszültség lényeges enyhülését eredményezték . — Az erőpolitika különböző forma „n vaw Latasara irányuló hatása Európában is mutatkozik. A történelmi folyamatok azonban feltartóztathatatlanok és így mélyreható realizmusunk alapján iogos derűlátással nézünk a jövő elé — mondotta. De Gaulle tábornok, francia államfő ebben az évben hivatalos látogatást tesz Varsóban. Párizsban közölték, hogy az utazás terve Rapacki lengyel és Couve de Murville francia külügyminiszter csütörtöki tárgyalásain merült fel. SzovjeteUenes kampány Pekingben Provokációk Moszkvában PEKING (MTI) Az Űj Kína és a nyugati hírügynökségek csütörtöki és pénteki adásaikban ismételten visszatértek a szerdai Vörös téri incidensre, amelynek során az Európából Kínába visz- szatérő kínai diákok a Lenin Mauzóleum előtt szovjetellenes jelszavakat kiabáltak, sértegették az ott tartózkodó szovjet állampolgárokat, rájuk támadtak, megbontották a rendet. Az Űj Kína hírügynökség terjedelmes tudósításban számolt be „a január 25-i incidensről” s azzal vádolta meg a szovjet hatóságokat, hogy úgymond, rátámadtak a diákokra és 30-at megsebesítettek közülük. A provokáció után — mint a hírügynökségek jelentéséből kitűnik — a KAK moszkvai nagykövetségén gyűlést tartottak és az ideiglenes kínai ügyvivő élesen támadta a Szovjetuniót. A kínai külügyminisztérium nyilatkozatban tiltakozott a kínai diákok „forradalmi akciójának elfojtása” miatt. A Renmin Ribao pénteki száma mocskolódó hangú vezércikkben támadja a Szovjetuniót, Csou En-laj kínai miniszterelnök és Csen Ji külügyminiszter pedig táviratban biztosította szolidaritásáról a Moszkvában provokáló kínai diákokat, és bejelentette, hogy hősi fogadtatás vár rájuk Kínába való vissza térésük kor. Pénteken folytatódtak a pekingi szovjet nagykövetség bejárata előtt a „vörösgárdisták” által rendezett zavargások. A „vörösgárdisták” tömege ellep, te a szovjet nagykövetség bejáratát és autókon elhelyezett hangszórók szovjetellenes közleményeket harsogtak. A szovjet intézmények és más államok diplomáciai képviseleteinek gépkocsijaira a „vörösgárdisták” szovjetellenes jelszavaikat mázoltak, elzárták a gépkocsik útját, bezúzták az autók ablakait. Pekingben városszerte is kibontakozott a szovjetellenes kampány. Péntek reggel óta autók járják be a várost és hangszórókon ismertetik a kínai diákok által a moszkvai Vörös téren provokált összetűzés irányzatos változatát. A szovjet nagykövetség épülete felé tüntető menetek vonulnak, és jelszavakat kiáltoznak a Szovjetunió ellen. A nagykövetség és a szovjet kereskedelmi képviselet kapuját és kerítését szovjetellenes jelszavakkal mázolták be. A nyugatnémet kormány Hess szabadonbocsátását sürgeti BONN (MTI) Mint a Reuter jelenti. Klaus Schütz nyugatnémet külügyi államtitkár csütörtökön a parlamentben közölte, hogy kormánya igyekszik kieszközölni Hess szabadonbocsátását Mint ismeretes. Rudolf Hesst Hitler közvetlen helyettesét náci háborús bűnösként életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Ma ő a spandaui börtön egyetlen foglya, mert Baldur von Schirach és Albert Speer már tavaly októberben kiszabadult. Az államtitkár fájlalta hogy a Szovjetunió ragaszkodik Hess börtönbüntetésének kitöltéséhez, ezért az amnesztia akadályba ütközik. Gromiko nyilatkozata „Békés világűr64 szovjet — angol—amerikai aláírás Moszkvában MOSZKVA (MTI) Moszkvában a szovjet külügyminisztérium Tolsztoj utcai villájában, ahol 1963 nyarán megszületett a moszkvai „atomcsend” egyezmény, pénteken délelőtt Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök jelenlétében a Szovjetunió, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok képviselői aláírták a „békés világűr” szerződést. A piros bőrkötésű szerződéspéldányt elsőnek Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter, utána Geoffrey Harrison, Nagy-Britannia moszkvai nagykövete, majd Llewellyn Thompson, az Egyesült Államok nagykövete írta alá. Az ünnepélyes aktust követően Gromiko külügyminiszter a mikrofon elé lépett és rövid nvi atkozatot tett. Megelégedéssel szólt a kozmosz békés használatát jogilag első ízben rögzítő nemzetközi szerződés létrejöttéről és hangsúlyozta, hogy a rakéta- technika, valamint az űrkutatás sikerei égetően szükségessé tették e megállapodást, aniit egyébként az ENSZ-köz- gyűlés egyhangú jóváhagyása is bizonyít. Geoffrey Harrison angol nagykövet nagy megelégedéssel nyilatkozott a szerződésről. Thompson amerikai nagykövet, akinek újbóli kinevezése óta ez volt az első nyilvános szereplése Moszkvában, nem tért ki a szerződés méltatására, mert' — mint mondotta — tudomása szerint az Egyesült Államok vezetői nyilatkozatokat tesznek erről, csupán azt a reményét tolmácsolta, hogy „nem ez lesz az egyetlen szerződés, amelyet Moszkvában aláírhat.” Délben megkezdődött a csatlakozás a világűr békés használatáról szóló szerződéshez. Magyarország részéről Szipka József, hazánk rendkívüli és meghatalmazott moszkvai nagykövete írta alá a „békés kozmosz” megállapodást ,kimondatlan történél hálátlanoknak „LBJ csinált John Kennedy- ből elnököt?” — az egyik legbefolyásosabb amerikai hetilap, az US News and World Report legújabb számának címoldalán áll ez a kérdés. S a hatásos cím egy eddig „elmondatlan törté netet” ígér olvasóinak arról, hogyan tette elnökké Kennedyt •ppen Johnson, akivel kapcso- 'atban manapság inkább ezzel ellentétes igondolatok születnek. A másfél millió példányszámos szókimondóan jobboldali lap, amely mindig is ferde szemmel nézte Kennedyt az elnököt, s még nagyobb rossza- lással nézi a Fehér Ház felé törekvő újabb Kennedyket, nem véletlenül publikálta ezt az „elmondatlan történetet” abban a számában, amely párhuzamosan jelent meg a Look szenzációs sorozatának első darabjával. Már az óriási hírveréssel beharangozott Manchester-könyv eiSŐ részletei előtt kirajzolódtak az anti-Kennedysták ellen- támadásának körvonalai. Csak találgatni lehet, hogy a Kenne- dy-család visszakozó manőverei a Manchester-könyv ügyben, vajon ennek a Robert Kennedy ellen mind több területen zajló kontratámadásnak vol- ak-e a következményei, avagy i meghátrálást az indokolta-e, hogy Johnsonra és a Kennedy- ekre egyaránt kezd kedvezőtlen lenni, a látványos hatalmi harc. Nos, az „elmondatlan történet” kifejezetten hálátlansággal vádolja a Kennedy-ket, sőt, megpróbálja elválasztani a megmaradt Kennedyt, Róbertét a meggyilkolt elnök személyétől. A lap ugyanis azt állítja, hogy John Kennedy — úgymond — soha sem osztozott öccse Johnson-utáló nézeteiben. Az árulkodóan túltálalt „elmondatlan történet” voltaképpen azt fejtegeti, hogy az 1960- as, Nixon elleni választási hadjárat demokrata győzelme Johnsonnak köszönhető. LBJ ugyan alulmaradt JFK-val szemben a demokrata elnökjelöltség! versenyben, ám egyes- egyedül ő „hozhatta” a déli államok szavazatait a demokrata kettősnek. Az amerikai politikai élet ismerői számára korántsem új ez az „elmondatlan történet”. A demokrata párt és John Kennedy választási stratégiájában valóban fontos szerep várt a texasi Johnsonra. De ugyan mi mást tehetett volna Johnson* minthogy vállalja ezt a szerepet? Az elnökjelöltséget már megszerezte JFK, s ha tegyük fel hogy LBJ „nem száll bt”, és esetleg győz Nixon — négy évre övé a Fehér Ház. Egy al- elnökség mindig nagyobb kilátásokkal kecsegtetett: alel- nökből már nem egyszer lett elnök az Egyesült Államokban : legutóbb aztán éppen Johnson esetében... Egyszóval a történet aligna új, meglepő. Persze, az újdonság hirdetése csupán a figyelem felkeltését célozta A lényeg a „Kennedyek hálátlanságának” ecsetelése, s valami, ami ennél is fontosabb. A hossyií töwénet erö’óvusa egy a „demokrata körökben mind általánosabb érzés” publikálása: a párton belüli szakadás, amelyet „a Kennedyek ambíciói okoztak”, megnyitja az utat az 1968-as elnökválasztás — republikánus jelöltje előtt! S az sem tekinthető véletlennek, hogy más amerikai körök Johnsonnak sugalmazzák: 196!>-han vegve ma “a me"é al- elnökjelöltnek — RFK-t. Mivelhogy a hatalmi harcban alku is elképzelhető, s akkor netán Bobby Kennedy reménykedhet az alelnökség esetleges kilátásaiban, vagy végsősoron abban, hogy 1972 az övé lesz! Természetesen a kölcsönös gyűlölködésnek az a foka, amely Johnsonék és Kennedyek viszonyát ma iellemzi. aligha teszi elképzelhetővé ezt a kompromisszumot. Csakhogy* amikor esetleg mindkettő a vesztét érzi, a helyzet gyökeresen megváltozhat. Mindenesetre a két család vetélkedésének új fejleményei nemcsak erről a hatalmi harcról árulnak el sokat, hanem a jelenlegi amerikai kormánypárt romló választási kilátásairól is. S ez már túlnő a családi küzdelem egyébként súlyt*» kérdésén, ez már az általános politikai helyzetet is jellemzi. Hiszen lenne csak felhőtlen a politikai ég a Fehér Ház felett* aligha okozna ekkora aggodalmat egy bármilyen elszánt Kennedy-ciklon... — r j — Kosos közlemény nélkül Izaz: se igen, se nem A világközvélemény már megszokta, hogy nagy nemzetközi tárgyalások után figyelmesen kell elolvasni az úgynevezett közös közleményeket. A világsajtó kommentátorai néha még a vesszőkből és a jelzők elhelyezéséből is kiolvasnak egyet-mást, nemhogy a szövegből! Most van egy régóta várt, m elóie toli'is^ t« *• zett nemzetközi tanácskozás, államférfiúi találkozó, amely egyszerűen közös közlemény nélkül ért véget. Wilson angol miniszterelnök úgy utazott haza Párizsból, Anglia Közös Piac-i tagságának elnyeréséért vállalt európai zarándokútja legfontosabb állomásáról, hogy a De Gaulle-al folytatott megbeszélésekről nem adtak ki közös közleményt. Már az előjelek sem túlságosan kedveztek: amikor a kalap nélkül, pipával a szájában az Elysée-palotába érkező angol kormányfő a tárgyalások első szakasza után leült De Gaulle ebédlőasztalához, a tábornok-elnök pohárköszöntőjének első mondataiból megtudhatta: Franciaország „rendkívül súlyos és bonyolult problémának” nevezte a tárgyalások témáit, azaz a legfontosabbat, az ismételt angol kopogtatást a Közös Piac ajtaján. Közös közlemény, részletes jegyzőkönyv nélkül is világos, miért nem mondott sem igent, sem nemet, miért nem adott egyelőre világos feleletet a francia kormány az angolok sürgető kérésére, miért nincs még meg a bizonyos világos elutasítás London számára a Közös Piac dolgában. De Gaulle ráér kimondani a nemet később is — most egyelőre maga Wilson és az angol sajtó beszél helyette, szinte sorra kimondja az elutasító válaszhoz szükséges érveket — éppen akkor, amikor bizonykodva tagad... Wilson párizsi sajtóértekezletének borús hangulatú mondataiban közölte: nem áll az, hogy a fontsterling és az angol pénzügyi mérleg helyzete aggasztó akadálya lehetne a belépésnek, nem áll az, hogy Anglia saját, szorító gazdasági problémáinak megoldását reméli csak a Közös Piactól és néhány célzással megkísérelte visszautasítani azt a francia — és nem csak francia! — megállapítást, hogy „Anglia tulajdonképpen mint az amerikai érdekek és álláspontok, célok és tervek főbizományos- ügynöke” akar ott lenni a Közös Piacban. Ha valaki meg kételkedne ebben a Wilsont, kormányát és politikáját' egyáltalán nem dicsérő megállapításban, elég fellapoznia a londoni Daily Express egyik legutóbbi számát, ahol James McMillan nagy cikkben elemzi; hogy is áli „Anglia megszállása”. „Van-e az angol népnek egyáltalán sejtelme is arról, hogy Amerika gazdasági hatalma milyen- méreteket öltött Angliában? Vegyük a konyhát: a reggelinél fogyasztott ételek, a tésztakeverőgépek, a hűtőszekrények, a mosógépek, a porszívók, a szőnyegtisztítószerek, a konzervlevesek, a konyhagépek, a mosószerek 50 százaléka — vagy még több — amerikai cégek terméke. A garázsban az arái\y nagyjából ugyanez, az autónál, a guminál, az üzemanyagnál, a motor gyújtógyertyájánál. Az üzletekben és az irodákban a pénztárgépek, az írógépek, az összeadógépek nagyrészt amerikaiak. Még az Encyclopedia Brittani- ca is amerikai! Az amerikaiak remélik, hogy jövőre (1968- ban) angliai beruházásaik elérik a 7000 millió dollárt, vagyis a 2500 millió fontot”. — írja az angol lap. Amikor azonban a lappéldányon, amely a cikket' közölte, még meg sem száradt a nyom- dasfesték, Wilson egy beszédében büszkér. vágta ki: „Európának össze kell fognia, hogy megakadályozhassák az amerikai érdekeltségek uralomra- kerülését Nyugat-Iiurópa gazdasági életében”. Párizsban bizonyos kétkedéssel fogadták a tények és a szavak ilyen nagyon is nyilvánvaló ellentétét — ha Wilson ugyanúgy cselekedett volna már kormányra kerülése óta, mint ahogy most, párizsi útja előtt közvetlenül éppen csak beszélt, más reményekkel nézhetett volna De Gaulle válasza elé. De Gaulle lényegében. ha a mostani feleletnélküli beszélgetést is nézzük, másodszor mondott nemet London Közös Piac-i tagsági kérelmére.. . Fölöttébb kétséges, hogy a Kinancial Times vigasztaló jellegű megállapítása gyógyít* lehet-e a párizsi út eredménytelenségére. A londoni gazdasági lap ugyanis ezt írta: „Wilson mindenesetre vigaszt meríthet abból, hogy ő még csak negyvenkilenc éves. De Gaulle viszont hetvenhat, tehát a brit kormányfő bizakodva í: viheti meg egy hosszútávú kifárasztási hadjárat kilátásait.” A közös nyilatkozat nélküli Wilson—De Gaulle találkozó valahogy azt mutatja: nem a közismerten rugalmas szervezetű francia tábornok-elnök fáradt el — az igen és nein > között lebegő váiasznélküliség ugyanis inkább tartozik a ki- fárasztó-taktika ismert fogásaihoz, mint a Wilson féle zarándokút egy-egy. másnapra már elfelejthető tárgyalási délelőttié... (g—s) I
