Nógrád, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-18 / 15. szám
4 N0C5R AD 1967. január 18. szerda Felvilágosító munka a betegség megelőzésére „Vidéki” maradandóság Javul az egészségügyi ellátást a szécsényi járásban is. Mind a kilenc körzeti orvosi állás betöltött. Egy orvosra naponta 50—60 beteg jut. De megkönnyítik a munkájukat a házibeteg ápolók és az orvosírnokok. Mint a járási tanács egészségügyi csoportvezetője arról tájékoztatott a körzeti rendelők felszerelése is jó. Az orvosok kedvező feltételek mellett, nagyobb figyelmet fordíthatnak a betegségeket megelőző felvilágosító munkára. Az elmúlt évben már háromszázra emelkedett az ilyen jellegű előadások száma. A köztisztaság jelentőségéről, a ragályos betegségek megelőzéséről, a gyógyszer fogyasztás helyességéről, szüléssel kapA szamok önmagukért beszélnek. Balassagyarmaton jelenleg 12 tanintézetben közel négy és félezer diák tanul, és 180 pedagógus oktatja őket az általános és szakmai ismeretekre. Az elmúlt evekben gondot jelentett a városi tanácsnak a pedagógushiány, 35 nevelőre lett volna szükség ahhoz, hagy csolatos dolgokról szóltak. Eredményes volt, mert szé- csényben például mozgalom indult az udvarok kitisztítására. Kihordták a trágyát, pucolták a kutakat, fertőtlenítettek, meszeltek. Szép eredményeket értek el a terhes anyák felvilágosításával is. A körzeti orvosok közösen a szakorvosokkal részt vettek a kismamák kezelésében. Ezzel nemcsak megosztották a munkát, hanem szakmai tapasztalatokat is szereztek. A járásban a csecsemő halandóság jelentősen csökkent A felvilágosodást jelenti, hogy az 564 szülőanya köiaül már csak 15 szült odahaza. A járásban rendszeres az alkoholellenes előadás. Ezt megfelelő színvonalon és körülmények között biztosíthassák a gyerekek oktatását. Kmetty Kálmán, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese mondta el, miként igyekszik a tanács — a megyei művelődés- ügyi osztály segítségével — megoldani az oktatás gondjait. többségben az orvosok végzik. Kiemelkednek ebben dr. Eper- jessy András a litkei, dr Géczi Imre nógrádmegyeri körzeti orvosok, Rácz Istvánná szécsényi védőnő. Egyébként a védőnők más körzetekben is megfeszített munkát végeznek, különösen a cigánylakosság körében. Dr. Géczi Imréné Nógrádmegyerben a terhesség megelőzéséről tart nekik rendszeres előadást. A lakosság felvilágosításába a gyógyszerészek is bekapcsolódtak. A gyógyszer okozta mérgezésekről, a gyógyszerek helyes használatáról oktatják a lakosságot, hogy megelőzzék az ebből következő esetleges baleseteket. — A végrehajtó bizottság határozata értelmében olyan feltételeket kell biztosítani a városban, hogy a fiatal pedagógusok letelepedjenek. Ebben a tanévben már 14 fiatal nevelő kezdte meg működését a város tanintézeteinél. A legnagyobb gondot a lakás jelentette, mivel városunkban is krónikus a lakáshiány. Olyan megoldást keresett a városi tanács, hogy ezzel ne szenvedjenek hátrányt az egyéb igénylők, ugyanakkor a pedagógusok letelepítését is megfelelően megoldják. — A községfejlesztési alapból négy pedagóguslakást építettünk, melyet január 5- én adtunk át. Három pedagógusnak lakást vásároltunk, és nyolc nevelő lakása épül a számukra központi rendelettel biztosított akció igény- bevételével. Tavasszal már ők is új otthonba költöznek. Ezenkívül nyolc, fiatal, egyedülálló pedagógus számára szállást alakítunk ki, ahol fürdőszoba és konyha is rendelkezésükre áll. Mindent egybevetve, egy év alatt 24 balassagyarmati pedagóguslakásgondját oldottuk, illetve oldjuk meg. A cél az, hogy a fiatal nevelők, pályakezdésikor ne kényszerüljenek 300— 400 forintos albérletbe, s megfelelő körülmények között készülhessenek az órákra. E ngedtessék meg, hogy mondandómat egy, a Kortárs ez évi első számából vett idézettel kezdjem. Kristó Nagy István, Káldi János: Rábaparti elégia című verseskönyve kapcsán írja: „Meg van engedve: tessék csak fanyalogni, mert megint a szólammá lett „vidékiességgel” kezdjük. De mit tehetünk: hiába «unalmas a téma — amíg a szellemi decentralizáció problémái nincsenek megoldva: nem lehet megkerülni. Pedig a szerző számára sincs kellemetlenebb, ha úgy kvalifikáljuk, mint aki „vidéki létére is maradandó alkotásra képes”. Ebben rögtön az is benne foglaltatik, hogy mégiscsak „vidéki” s az olvasó szíve mélyén rögtön kétségbe vonja, hogy amit a kötetben talál: az valójában maradandó. S lehet is némi igazsága.” Kristó Nagy István megállapításai nemcsak Szombathelyre érvényesek, még inkább azok Salgótarjánra. Az is, emez is „vidéki”. Annak minden gondjával és örömével. Gondjával? Ugyancsak Kristó Nagy írja: „Abból, hogy valaki vidéken él, az is következik, hogy nem kap kritikát, nincs mértéke, és legtöbbször saját formáját sem tudja kifutni”. írásainak, alkotásainak publikálása kevesek szívügye, nemcsak azért, mert „vidéki”, hanem mert Valóban elmarad. A gondolatmenet azonban megfordítható, hogy mindez nem vonatkozik egyértelműen mindenkire, aki vidéken él, mindenre, ami vidéken történik. Ahogy nem vonatkoztatta Kristó Nagy a szombathelyi költőre, mi sem mondhatjuk ezt valamennyi dolgunkra, melynek végzése közben — minek tagadnánk? — örömök is érnek bennünket. Miféle örömök? Mondhatjuk, a küzdés örömei egy adott szellemi koncepció jegyében a ma- radandóságért. Mert: itt is alkothatunk maradandót A minap a Nógrád megyei tanács művészeti főelőadója, Erdős István ezt úgy fogalmazta meg — gondolom, nemcsak „hivatalból” —: az új esztendőben még több olyan fórumot és formát kell teremteni ebben a kis megyében, s olyan művészetet kedvelő baráti köröket, amelyek akár a befogadás, akár a produkálás szintjén tesznek azért, ami szép, ami tartalmas szellemi gyönyörűség lehet, ami segíthet abban, hogy az embereknek az élethez, a jövőhöz való kapcsolata változatos legyen, amely hitet, optimizmust adhat, ami érzelmi szinten nyújt valamiféle többletet ideológiai, politikai nevelő munkánkhoz. Melyek ezek a fórumok, formák? Részben adottak. A Palócföld című művészeti és művelődési antológia 1960-tól rendszeresen megjelenik Salgótarjánban, 1965-től évente kétszer. A szerzőgárda igénye lassan kinövi ezt a publikálási lehetőséget is, negyedévenként elkelne belőle egy-egy szám. Mintegy félszáz alkotó ember —közülük igen sok inkább még csak ígéret, mintsem kiforrott művész — áll mögötte. Profilja is még csak most van kialakulóban — vigyázzunk: ne nyúljon túlságosan hosszúra ez az idő, bár — tudjuk, lassú folyamatot jelent —, a szépirodalmi, képzőművészeti anyagon kívül más műfajok is helyet kémek maguknak (irodalmi riport szociográfia, tanulmány stb.) s a publikáció kiterjedhetne a Nógrádban folyó műszaki és természettudományos kutatások közérdeklődésre számot tartható ismertetésére is. De mindenekelőtt: nevelnie, segítenie kell — kellene —• azokat, akik mögöttük állnak, akik zömmel most bontogatják szárnyaikat. Hogy a Palócföld gárdája ne csak publikációs lehetőséget lásson a kiadványban, hanem az valóban rangot jelentsen számára. És mércét, ami nélkül minden „vidéki” antológia halott csecsemő még az esetleges másfajta látszat ellenére is. A z erők tömörítésének jegyében szépen búcsúzott tőlünk az óév. Decemberében megalakult az irodalmi stúdió is, amely az új évben megannyi értékes munka- kapcsolatot teremthet a hivatalos szervekkel, a város, a megye közéletével és egymással. Szándékosan beszéltem most többet az irodalomról, az irodalmi élet halovány jeleiről. Hiszen lassan közhellyé válik Salgótarjánban a mondás: a képzőművészettel nincsen baj akár az éves kiállítási programot nézzük, a látogatók számát (egy-egy tárfatot háromezer ember néz meg a 35 ezres városban, igaz viszont, hogy általában mindig ugyanaz a háromezer), akár az itt éló képzőművészek országos, sőt nemzetközi szereplését. Dicséret illeti a kiállítási program szervezéséért a megyei József Attila művelődési házat. Teendő persze még akad: Salgótarjánon kívül több kiállítási góc elkelne — a képzőművészek a művészeti ismeretterjesztésből több részt vállalhatnának. Beszélhetnénk még a zenei életről, a zeneiskolák növekvő kisugárzó szerepéről Salgótarjánban, Balassagyarmatom Nagybátonyban. A hangversenyprogramot böngészve örömmel nyugtázhatjuk: las- san-lassan nem lesz igaz másik divatos helyi közhelyünk sem, hogy a zenei életünkben bajok vannak. Gondok igen. De javulóban a megyei művelődési ház zenei munkája, kórusmozgalmunk ugyancsak fejlődőben, s még beszélhetnénk az örömökről. Sók munkát kell fordítanunk persze ebben az évben a kórusvezetők továbbképzésére, sokat remélünk a nagyobb községekben megrendezendő művészeti napoktól* amelyeken az írott szóval (a Palócföld munkatársaival), a. zenével, a képzőművészettel találkozhatnak a falvaik lakói. A „vidékiséggel” kezdtem azzal is fejezem be. A „vidé- kiség” természetesen semmiképpen sem lehet ok a fanyar gásra. Ellenkezőleg: több munkára ösztönöz. Nem tagadom, hogy verseskönyvet kiadni, országos figyelmet kelteni egy tárlat iránt nehezebb lehet Szombathelyről és Salgótarjánból, mint Budapesten. Itt még könnyebben elveszhet a szó, a szándék, kevesebb az ember, aki érti, észreveszi. S ha észreveszi is, esetleg képtelen — gyakran tehetőségeinél fogva — a megfelelő értékelésre. A munka azon ban vidéken is csakúgy maradandó lehet, mint másutt, mérhetjük, azokban a Sokasodó jelekben, amelyek előbb-utóbb követik, és követhetik. Becsülnünk kell azokat az embereket, vigyáznunk kell azokra 1967- ben is, akik, ha szerények is még eredményeik, de esetenként már az országhoz a tágabb világhoz szólnak folyóiratokban, kiállítási csarnokokban stb., mert hiszen egy tájegység, egy város kultúráját, szellemi potenciálját elsősorban az ott élők, alkotók tevékenysége jelenti — és ezt mások is ezzel mérik le. Tóth Elemér Kényelmes munkásszálló Bégi nagy gondja a Nagybá- tonyi Erdészetnek, hogy az erdőben dolgozó fakitermelő munkások elhelyezése nem volt megfelelően megoldott. Az új év az erdészet dolgozóinak régi kívánságát teljesítette: átadásra került a korszerűen felszerelt új munkásszálló. A szállóban fehérre festett vaságyak, tollas párna, matrac és paplan biztosítják a kifáradt munkások éjszakai nyugodalmát. A szállóhoz konyha is tartozik, ahol sütni, főzni lehet Egyelőre a melegvízellátás még nincs biztosítva, mert a tárolóhoz a vezeték még nem készült eL Ha építését befejezik, állandón 200 liter meleg víz áll rendelkezésül a fürdéshez, mosogatáshoz. A zuhanyozókban három tusoló és két mosdótál biztosítja a tisztálkodás lehetőségét. A munkásszállónak ezenkívül fürdőkáddal és mosdóval ellátott fürdőszobája is van. A kisablak mögött Sürgősen telefonálni kellett a szerkesztőségbe. Az eseményre vadászó krónikás ugyanis azt mondja: amit ma nem tettél meg, holnapra felejtsd is el, különben valamiről megint lemaradsz. Egy behemót nagy vasalkotmányt szállítottak Rétsápon át Olyan volt, mint egy óriásira pumpált hurka, s ha tényleg az, disznótort ülhet egy tartomány. Egy pipázgató atyafi, aki a járdáról figyelte az eseményt, kimondta a szentenciát, mutatva a hozzáértő obsitost, — Rakéta ez, bökje meg a légy. Nem az volt. Pétre vitték a vegyianyag-gyárba. Ezt kellett megtelefonozni, úgy, hogy a hír megelőzze a másnapi kacsákat. Mert ha találgatunk, lehet abból ki tudja mL Tartozom néhány jó szóval a rétsági postának. Ilyen sür- gönydrótszaggató télben bajos a telefonálás. Okos, ha valaki a táskába tesz egy kis harapnivalót, mert tarthat a várakozás egy félnapig is. Én öt perc alatt kaptam meg Salgótarjánt. Persze nyáridöben más. Előfordult az is, hogy Rétságról tíz perc alatt kapcsolták Londont. És ez igaz volt, 104 forintot fizettek a háromperces beszélgetésért. A gyors kapcsolás, az előzékenység megfogott, különben hamarosan hátat fordítottam volna a délben is félhomályban derengő kis postahivatalnak, ahová azt hiszem piramiskövekből rakták a bejárati lépcsőt. Ennélfogva a nagymamák messzire elkerülik, s a levelet, a csomagot inkább rábízzák a mozgékony unokára. De, mint hallom az előzékeny hivatalvezetőtől, Kristóf Júliától, úgy keresték itt a helyiséget a postának, mint a gombhoz a kabátot. Az épület a községi tanácsé. Ott azt mondják, áldozzon a posta, a postán egy kicsit fordítva. Nem tudom kinek van igaza, de a járási székhelyet valami különb is megilletné, mert forgalom az van. Aki bejön a falu főutcájára, az igencsak benyit a falu postájára is. Nyáron a turisták is megállnak, ugyanis a Nemzeti Bank félötkor bezár, a posta csak hatkor. Angolok, franciák, dánok, nagyobb számban lengyelek, szlovákok, németek akarják beváltani utalványaikat. De itt nem lehet, legfeljebb csak néhány szép bélyeget vásárolhatnak. Sok mindent megtud itt még a kíváncsiskodó a rétságiakról. Több mint tízezer forintot költenek egy hónapban hírlapokra, szép számmal olvasnak Nógráaot is (hogy egy kicsit haza is beszéljek). A rétságiak elég sokat leveleznek. Ha nem fér a kézbesítő táskájába, külön zsákba kell rakni a leveleket. Az ünnepek előtt pedig alig látszottak ki a csomaghegyek közül. Most, a disznóölések idején, sok kóstoló utazik a szélrózsa minden irányába. Havonta 8—900 csomag jön és megy. Ülök a kisablakok mögött a hivatalban, ahová nem is tudom, hogy hoztak be öt, vagy hat íróasztalt. Munka, a nap minden percében akad. Sok pénzzel, értékkel bánnak, s ez komolyságot is kíván, de azért néha nevetnek is a postások. Hogy min? Egy alkalommal táviratot továbbítottak. Így szólt: „Fiút várt a Csaba, kislány lett a baba. Fel a fejjel gyerekek, a tizedik fiú is lehet.” — Mit szeretnének a postások? Szinte egyszerre válaszolnak: — Szívélyes hangú, udvarias telefonálókat a helyi vonalakon, és új hivatalt. Megérdemelnék. • — gatyássá b. Ritka vendége van az egyik budapesti lakásnak: Röde, az öthónapos oroszlán-lány. Két kistestvére nem sokkal születése után elpusztult, az ő életéi is csak a gondos ápolás mentette meg. Most dajkaságba ad ták Komlós Nándorokhoz, ahol láthatóan jól érzi magát: Erzsikével a család kislányával már jó barátságot kötött. Együtt esznek, játszanak — sőt a délutáni pihenőt is együtt szók ták tölteni. Nemsokára már „felnőtt” lesz s akkor művészi pályára lép: várja a cirkusz porondja. (Wermser Mvétele) A tanárt* a pedagógusokért A cél: letelepíteni a fiatal nevelőket Balassagyarmaton
