Nógrád, 1966. december (22. évfolyam, 284-309. szám)

1966-12-07 / 289. szám

1966. december 7. szerda won n t, o 3 A tűzhelygyári műszaki fejlesztés nagy éve I. így kell, így érdemes. 00 Bátrabb vállalkozást Négy éve kapta a megbí­zást a Salgótarjáni Tűzhely­gyár gázikészülékek kibocsá­tására. Az első esztendőben, 1963-ban háromezer, a követ­kezőben tizenhétezer, tavaly huszonhétezer gáztűzhely hagyta el a gyárat. Anélkül, hogy hagyományos termékei­nek mennyisége csökkent vol­na, s anélkül, hogy az új termék gyártását elősegítő, említésre érdemes méretű műszaki fejlesztés, beruházás történt volna. Hanem, amikor a gyár vezetői, megismerték az 1966-ra és 1967-re szóló feladatokat, kitűnt, hogy a ré­gi módon nem mehet tovább. Negyvenhétezer gáztűzhely előállítására Salgótarjánban nem volt kapacitás, százkét­ezerre még úgy sem. Műszaki fejlesztési tervet készítettek tehát, amelynek megvalósításához halasztha­tatlanul hozzáláttak. A mun­ka dandárja azonban az idén bonyolódott le. Lapunk jóné- hányszor tudósított az építés eseményeiről, most azonban itt az idő, hogy ennek az eredményekben gazdag tevé­kenységnek a legfontosabb tanulságait, tapasztalatait is közreadjuk. Az előzmények. Szükséges, hogy felelevenítsük a két ki­emelkedő — korszerűsítő, s egyben kapacitás növelő célzatú — beruházás néhány momentumát. Az egyik alap­vető feladat az volt, hogy a gyár zománcozó teljesítőké­pességét növeljék, hogy az öntöde kapacitását biztosítsák á várhatóan megnövekvő al­katrész-igények kielégítése érdekében. Lássuk előbb a zománcozó-problémát Kínál­kozott a Budafoki Gyáregy­ség alagútkemencéjének tel­jes tervdukumemtációja — ezt a ZIM vezérigazgatóság rendelkezésre bocsátotta. Vita volt azon, hol építsék föl a berendezést. Az első variációt, miszerint a régi zománcozó üzem épületében — gyorsan elvetették. Szóba került egy vasszerkezet, ame­lyet eredetileg az öntödei tisztító műhely céljaira szán­tak. Miközben a lehetősége­ket latolgatták, rájöttek: any- nyi gáztűzhelyet lehetetlen a régi, szűk műhelyben össze­szerelni. Az alagútkemencét befogadó épületet tehát meg kell hosszabbítani szerelő csarnokkal. S akkor már készáru raktár is kell. S ha már itt van a beégetés, jó ha idekerül a zománcszóró üzem, a szárító kemence, a savazó. Akkor pedig az épü­letet nemcsak északnak, de délnek is hosszabbítani kell. Hanem: miből építsék fel? Vagyis: milyen szerkezetből? Némelyek esküdtek a Fortu­na Aruház mod”1-szerkezeté­re. Megnézték. Nem tetszett. Felfigyeltek a gépipari tech­nikum már épülő tanműhelyé­re. A kilencszer-kilences osz­lop osztású, olcsó előregyár­tóit elemekből összerakott csarnok-szerkezet megfelelő­nek ígérkezett. A tempó nem lassul. Mind­ez, amit persze alaposan le­rövidítve, egyszerűsítve ad­tunk elő, egy hét leforgása alatt történt. Az ütem gyors maradt a későbbiek során is. Saját terv ugyan még nem volt, de a technikumi csar­nok műszaki adatait egysze­rű volt megszerezni, s még 1965 őszén megrendelték az elemeket. Mire a tervek el­készülték, az elemek techno­lógiai sorrendben 1966 ja­nuárjától, áprilisig hiányta­lanul meg is érkeztek. Sike­rült a kivitelezővel, a Nóg- rád megyei Építőipari Válla­lattal is megállapodni, de a gyár saját építőbrigádja már 1965 novemberében, ideigle­nes tető alatt, megkezdte az alagútkemence alapjainak betonozását, 1966 februárjá­ban pedig a Nógrád megyei Építőipari Vállalat szakembe­rének művezetésével a Tűz­helygyár munkásai társadal­mi munkában hozzáláttak a születendő „kis ZIM” épüle­tének alapozásához. Mert ak­kor már volt az új létesít­ménynek beceneve is: „kis ZIM”. A kemencecsamok végleges tetőszerkezete elké­szült, a gyár saját építő-sze­relő brigádja előregyártotta a kemence acélköpenyének alkatrészeit, Össze is szerel­ték, s megkezdték a kemen­ce kibélelését. összefogás. Egy példa a sok közül. A csarnok vasbeton elemeinek elhelyezése után kiderült, hogy a kivitelezés könnyen elakadhat, mert a fővállalkozó a falazáshoz képtelen megfelelő számú kőművest biztosítani. Az MTH iskolához fordultak se­gítségért, amelynek vezetői mihelyt megtudták mi a tét, engedélyezték, hogy a har­madéves kőműves tanulók ezen az építkezésen töltsék kötelező gyakorlati foglalko­zásuk egy részét. Az ifjú szakmunkások itt vizsgáztak, innen szabadultak fel. Egyéb­ként az építkezés egyetlen stádiuma sem nélkülözi a vá­rosi összefogás, a segítőszán­dék tengernyi megnyilvánu­lását. S ez nem csekély mér­tékben járult hozzá, hogy hat hónappal a kivitelezés meg­kezdése után, június 16-án az alagútkemencét begyújtot­ták, s az július első napjaitól termelni kezdett. Az alagútkemence üzembe helyezése után folytatódott a létesítmény teljes befejezése. Lépésről lépésre munkába áll a savazó. a zománcszóró, a zománcőrlő műhely, beköl­töztek a félké-záru, az alkat­rész és készáru raktárba, a szereidébe. December elején megkezdődött az új műhe­lyekben a fűtés — központi fűtéssel —, elkészült az olaj­tartályt bekötő, valamint az új műhely mellett húzódó út, rendbehozták a rezsi-raktár­tól a portáig vezető utat... A beruházás első „kapavágásá­nak” évfordulóján a „kis ZIM” teljesen kész, sőt „tel­jesebben”, mint azt egy esz­tendeje eltervezték. Hiszen időközben a háromszorosára növelték a leszabó, a sajtoló­műhely kapacitását, a köve­telményeknek megfelelően megkezdték a forgácsoló ka­pacitás fejlesztését is... A beruházó, a munka ele­jéből a végéig a kötbérigény­nek megfogalmazása helyett, legfőbb energiáját a kivite­lezővel való együttműködés kialakítására fordította. Jo­gászkodás helyett a beruházó a kivitelező „kezére járt” az anyaitmeererde'riäben. beszer­zésben, alvállalkozók felkuta­tásában, felkeresésében és még sok minden egvébben. Ugyancsak erre törekedtek a kivitelező vállalat vezetői, dolgozói is. Ta’án az anyag­beszerzés és az alvállalkozók bevonása szempontjából ta­núsíthatták volna több kez­deményezést. Ami a beruházás szakaszos átadását illeti, a tűzhelygyá­riak állítják: a hasonló, ter­melő jellegű beruházásoknál, ha erre egy mód van, célsze­rű a szakaszos átadás. Nem­csak a befektetés megtérülé­si ideje csökken, de a piacra kerülő többlet-termék: nye­reség a gyár és a vásárló számára egyaránt. Igaz. a lebonyolítás e módja több munkát, körülte­kintést igényel. De a gyár­egység műszaki vezetői, üzemfejlesztési osztályának vezetője és munkatársai ma sem bánják, hogy hónapokon keresztül úgyszólván le­mondtak a magánéletről, szó­rakozásról. Sok mindenért kárpótol, hogy a gyár egész közösségének támogatásával a kitűzött célt elérték. A „kis ZIM” él, eleven, serény munkások népesítik be a vi­lágos, tágas csarnokot, amelyben korszerű gépekkel, korszerű techno’ógiával képe­sek lesznek nemcsak az idei. mintegy 50 ezer, de a jövő évi 102 ez°r gáztűzhely kibo­csátására is. A gépkocsivezető megtor­pan a majorba vezető út kez­detén. Feneketlennek tűnő sártenger. Tűnődünk, vajon kö­ves-e az alja, merjünk-e tovább menni. A pilóta dönt, gázt ad. Nehezen kapaszko­dunk el a kerítésig. Gyalog csak emellett lehet közleked­ni. A szövetkezeti irodából ki­lép egy magas, vékony em­ber. Csizmában dagasztja a sarat. Tőle kérdem, hol van az elnök. Amott beszélget a túlsó ol­dalon! — mutat visszafelé. Nem kell azonban vissza- evickélni a vendégmaraszta­ló latyakban, mert jön már az elnök. — Láttam a gépkocsit, gondoltam megnézem kik jöttek — mondja Ubrankovics István, a nógrádmarcali ter­melőszövetkezet elnöke. Néhány perc múlva már az iroda melegében számolga­tunk, Termésátlagok, bevéte­lek, kiadások kerülnek papír­ra. A számokat vallatjuk, az idei eredményekről. — Teljes bizonyossággal még nem lehet nyilatkozni az idei gazdálkodásról, s ne is várja, hogy végeredményt mondok — szabadkozik Ubrankovics. — Most még csak körülbelüli ér­tékekkel dolgozunk. A sajtó napján Csupa milliós szám: ha­zánkban újság, folyóirat a nyomtatott betű több, mint ötmillió igénylője fizet elő, naponta egymillió család ü! a tv-készülék elé, két és félmillió otthonban rádió szól... Csupa milliós szám — szavakra fordítva annyit jelent, hogy országunkban alapvető társadalmi szük­ségletté vált a tájékozódás igénye, hogy roppant nagy arányú a politikai érdek­lődés, s ezt napról napra, óráról órára ki kell elégí­teni. A sajtó, a hírközlés munkásainak megtisztelő kötelessége ez. S ma szo­cialista sajtónkat köszönt­jük az évfordulón, amely 1918-ra, a Vörös Újság el­ső számának megjelenésére emlékeztet. Az új, a nép nevében, a népért szóló, a népet szolgáló magyar saj­tó születésnapját köszönt­jük mai ünnepünkön. A hírközlés munkásai e sokra kötelező hagyomány folytatását, korunk tartal­mának megfelelő színvona­lú művelését tekintik alan- vető feladatuknak. Tudják, hogy az emberek a sajtó­tól pontos és gyors tájé­koztatást, a nemzetközi helyzet és a szocialista épí­tés lényeges kérdéseinek vi­lágos magyarázatát a mű­veltség terjesztését várják. Bonyolult, felelősségteljes munka ez. A fejlődés, amely hírközlő szerveink tevé­kenységét az utóbbi évek­ben jellemezte és jellemzi, arra utal, hogy a sajtó munkásai mind hívebben teljesítik nagyfontosságú társadalmi funkciójukat. Ép­pen ezért a nyomtatott be­tűnek, a híradások szavá­nak hitele van; a lapokat, a rádiót, a tv-t bizalom és megbecsülés övezi. Ezt a bizalmat napról napra újra ki kell vívni, újra és újra el kell nyerni, j hogy így legyen, hírköz­lésünk dolgozóit serkenti az olvasók növekvő érdeklő^ dése, hivatásszeretetük és hűségük a nép, a szocializ­mus ügyéhez. Ez pedig nagy és értékes erők forrása. Kétségtelen, az év még nem fejeződött be, azonban min­denütt tudják már nagyjából, hogy mire lehet számítani az év végén. Tudják Nógrádmar- calon is. Erről azonban csupán annyit mond Gemer Zoltánná, főkönyvelő, hogy a tervezett­nél jobb eredmény várható. — Körülbelül kétmillió fo­rint a kintlevőségünk. Nem kaptuk meg a cukorrépa, a do­hány, a burgonya árát, s a hí­zott sertések egy részét is csak ezután értékesítjük... Az elkövetkező hetek leg­fontosabb teendője mindenütt a követelések és a tartozások rendezése. S mondani sem kell, mennyire fontos, hogy mind­ezt nagyon pontosan csinálják. Nógrádmarcalon nemcsak kinn a földeken végeznek jó mun­kát. hanem az Irodákban is szeretik az alaposságot. Mert nem mindegy, elveszítenek-e, vagy megnyemek-e ezer, vagy tízezer forintot Az elnök elégedett az idei eredményekkel. A növény- termesztésben túlteljesítették a bevételi tervet, az állatte­nyésztés azonban éppen csak „hozza”. Ez utóbbiról beszél­getünk. — Mindig az állatte­nyésztéssel volt bajunk — magyarázza. — Sokáig nem tudtuk megoldani az irányi­A salgótarjáni városi párt- értekezleten Szőcs Gyula, az \célárugyár üzemgazdasági irodájának vezetője felszóla- A'ában részletesen elemezte az új gazdaságirányítási me­chanizmussal kapcsolatos ten- j valókat. Kózü.üik megkapott ”, amikor azt boncolgatta, hogy a jövőben megszűnik az j Kényelmes életmód, amely orábban jellemezte gazdasá­gi életünk egyes területeit, negszűnnek azok a garanciák, "melvek ennek az állapotnak kialakulását segítették. Elő­térbe kerülnek azok, akik mernek bátran kezdeményez­ni, vállalkozni. Az új helyzet nem tűri a hivatalnoki szem­léletet és gyakorlatot, vállal­kozói szélién. _t és ehheg. iga­zodó gyakorlatot követel. Nem a régi értelemben vett vállalkozói gyakorlatra gon­dolunk. A forgalom új tarta­lommal való megtöltése szo­cialista valóságunkból fakad és táplálkozik. A gyár. a ter­melőeszközök, az állam tulaj­donában vannak, a cél pedig a szocializmus teljes felépí­tése, ami egyet jelent a jólét fokozatos emelésével. Ehhez az út, a szükségletek még jobb kielégítésén át, a piac követelményeinek figyelembe vételével vezet. Ehhez a meg­változott feladathoz biztosít kedvező lehetőséget, ad tág teret a reform, amelynek kö­zéppontjában a gazdaságos gazdálkodás követelménye áll. Növekszik a vállalati önál­lóság, s gyárainkban, üzeme­inkben, vállalatainknál fel­lendül a piackutatás, megnő a szerepe az értékesítésnek, a beruházások eldöntésénél pe­dig az lesz a mérvadó: érde­mes-e, kifizetődő-e, mikorra térül meg. Az előbb említet­teknek eddig is volt jelentő­sége, de az új gazdaságirá­nyítási mechanizmusban meg­határozó szerepük lesz. Ugyan­úgy, mint a kezdeményezé­seknek. A korábbi időszakot jel­lemző irányítási rendszer szűkre szabta a lehetősége­ket. Ennek ellenére voltak olyanok, akik megtalálták azt a kiskaput, amely a nagyobb cselekvéshez biztosított lehe­tőséget, adott ösztönzést. Em­lékszem. amikor Antal Gyu­la, az Acélárugyár igazgató­ja arról panaszkodott, hogy amennyiben sikerül egy-egy kísérletük dicséret helyett elmarasztalást kapnak, Még­sem mondtak le az uj köve­telmények méltó fogadásáról. Ürmössy László, a gyár fő­tását, nem találtunk egy lel­kiismeretes, jó szakembert. Most van, azonban a napok­ban megy katonának. Tudom, kell szolgálni, de ilyen em­bert én nem kapok sehol — panaszolja. Ez az egyik baj. A másik, a krónikus abrakhiány. A marcaliak évente tíz-tizen- négy vagon abrakot vásárol­tak. A sertéshizlaláshoz kel­lett. A jövő évi kínálat azonban csupán két vagon. A többit honnan szerezzék be? Ahonnan tudják. így vi­szont nem megy. Inkább le­mondtak a sertéshizlalásról. Illetve, helyesebben csupán annyit hizlalnak, amennyi abrakot termelnek, és vásá­rolni tudnak. — A sertés ilyen felszá­molása mekkora kieséssel jár a szövetkezetnek? — kérdem. A főkönyvelő közbeszól: — Kétszázezer forint kö­rüli lesz a hiány, azonban burgonyával pótoljuk. Sokat számolgattak már a nógrádmarcaliak. S ez na­gyon jellemző a jó gazdasá­gokra. Ahol stabil a munka­egység értéke, kielégítő a tag­ság jövedelme, jól gazdálkod­nak — ott számolnak is. Nem azt számolják, mennyi ve­szett el, hanem azt, mit kell tenni, hogy ennyit meg eny­szerző körútja is bizonyítja ezt. Olyan megrendelés tel­jesítését is elvállalta, amelyet eddig csak a technikailag jól felkészült nyugati kapitalis­ta gyárak mertek elvállalni. A gazdaság irányításának reformja új követelményeket támaszt. Ezek szellemében, tevékenykednek gyáraink párt-, gazdasági- és mozgalmi vezetői. Az Öblösüveggyárban a gazdasági vezetés mondta ki: „az üzem termelését ezután a tervezőkhöz igazítjuk, azt kell gyártanunk, amit a bél­és külföldi piac igényel.” Bár még több mint egy év választ el az új gazdasági irányítási mechanizmus teljes bevezeté­sétől, máris láthatjuk: érvé­nyesül az új szellem a jelen­legi intézkedésekben is. A mostani Időszakban is kevés már, ha valaki csak azt végzi el, amit rábíztak. Már most az, új gazdasági mechanizmus által teremtett új kívánságokhoz kell iga­zodni, mert a nagyobb fela­datok elvégzése lesz majd az elbírálás fokmérője, egyúttal a holnap követelménye is. Ennek ismeretében üzemeink párt-, gazdásági- és mozgalmi vezetői a mércét önmaguknak állítják fel. Ahogy telik az idő, ahogy rendre sorra meg­oldódnak a nagyobb felada­tok, úgy állítják magasabb­ra a követelmények mércéjét. Elég csupán arra utalni, hogy a kongresszusi munkaver­senyben Salgótarján város ütemei 64 milliós vállalásuk­ból az év első tíz hónapjában több mint 58 millió forintot teljesítettek. Ez maga olyan ajánlólevél, amely többet mond minden ékesszólásmál. Azt mondjuk: gazdasági életünkben változásra van szükség, ami eddig jó volt ma már nem megfelelő, csinál­juk másként. A vállalkozóbb munkastílus bátor embereket követel. Olyanokat, akik tuda­tosan vállalják a munka ne­hezét, akiknél a közösség szolgálata önként vállalt kö­telesség. Az ilyen gondolko­dásra, tettrekész, hozzáértői emberekből, kommunistákból és pártonkívüliekből sok van megyénkben. És egyre több lesz! Ahopr a gazdasági irá­nyítás új követelményei is egyre mélyebb gyökereket eresztenek a különböző szin­ten dolgozó vezetők és mun­kások gondolatában, ahogy a hivatalnoki felfogást és gya­korlatot kiszorítja a közössé­get jobban szolgáló vállal­kozói munkastílus. nyit kéressenek valamin. Az elnök megjegyzi: — Jelenleg félmillió forin­tunk van az egyszámlán. Ha ez az év a számításaink sze­rint sikerül, jövőre magasabb jövedelmet tervezhetünk... Pedig az idén sem szégyen­kezhetnek, hiszen negyven forintot terveztek egy mun­kaegységre. Az eddigi számí­tások szerint ettől több lesz, amit osztanak. A nógrádmarcaliak is ke­resik az újabb utakat a gaz­dálkodásban. A vezetők nem nyilatkoznak a jövőről. Elhá­rítanak minden kérdést. Ök sem tudják még hogyan is ala­kul, hiszen nem itt döntenek a gazdálkodás alapvető kér­déseiről. Arról azonban igen — s a jövőben teljes joggal és felelősséggel —, hogy eb­ben a gazdaságban mit akar­nak termelni. Annyit tudok meg erről is csak, hogy nem lesz nagy eltérés a hagyomá­nyostól. De majd kialakul minden! Az elnök kikísér. Mutat egy szárazabb csapást, ahol át lehet kelni a sártengeren. Hiába, erre még nincs or­vosság, nem jut rá idő, pénz, hogy rendbetegyék a hatal­mas udvart. De biztos eljut­nak addig is. A bejárat mellett káposz­tát pakolnak egy teherkocsi­ról. A ludányhalásziak hoz­ták a marcaliak kérésére. A vezetőség rendelte, hogy le­gyen a agoknak hordóská­poszta télire. Lám, itt még erre is gondolnak! Fftdár András Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági RT anyagellátási főosztálya anyagbörze autóbuszon mutatja be felesleges áru­készletét. Az anyagbörze autóbusz elsősorban ipari centru­mokat keres fel (MTI foto — Mező Sándor felvétele) Csizmadia Géza (L.) memöke jugoszláviai üzlet­Venesz Károly Nyerni, vagy veszíteni nem mindegy

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents