Nógrád, 1966. december (22. évfolyam, 284-309. szám)
1966-12-25 / 305. szám
1966. december 25. vasárnap NÖGRAB 9 Ünnepi levél A népek mindenütt jót akarnak Igazad, van kedves barátom, hogy néha már elfeledkezünk arról, milyen nagy áldás mindannyiunk számára a rendszerünkben mindenkinek kijáró béke, s a szocializmusnak az az ereje, amely állandósítja a békés, építő éveket, s az az elvi szilárdság, amellyel az anyagi erőkre támaszkodva igyekszik, megteremteni a különböző rendszerű országok között is a békés egymás mellett élés feltételeit. A béke a mi számunkra már természetes és szerves, szinte hétköznapi része munkás óráinknak, szórakozásainknak, pihenésünknek. Pedig számos alkalmunk nyílik arra sajnos, hogy szellemet idézzünk, elmélkedjünk és időnként megborzadjunk. Elegendő az újságcikkekre, a rádió és televízió helyszíni híradásaira gondolnunk, hogy dermesztő érzések cikázzanak át lelkünkön-testünkön. Igazolásul és eszméltetőül most találomra három hírt idézek. Az első a Times-ben jelent meg és arról tudósit, hogy Johnson védnöksége alatt mulatságot rendeztek a Vietnamban megsebesült amerikai katonák számára a George Washington nevű sétahajó fedélzetén. Egy féllábú katona, mankójára támaszkodva, tvisztelt egy ápolónővel. Johnson azonban elsápadt, amikor meglátta a sebesült fiatalembereket. Némi zavart okozott, hogy egy félkarú tengerészgyalogos „csirkefogónak" nevezte Johnson elnököt. A zenét egyébként a „Keserű Vég” nevű beat-zenekar szolgáltatta. A másik hírt a párizsi Le Monde röpítette világgá a spanyolországi népszavazásról. Idézi többi közt egy vidéki plébánosnak a népszavazást megelőző vasárnapi szentbeszédét, amely szerint: „Akik a népszavazáson igennel akarnak szavazni, szavazólapjaikat azonnal átvehetik a sekrestyében. Ha netán olyanok is akadnának, akik nemmel szavaznának, szavazólapjukat a rendörparancsnokságon vehetik át.” S a harmadik, amely felkelti a figyelmet, szintén Vietnamra vonatkozik és arról tudósit, ami immár kezd mindennapossá válni: az amerikai agresszor eszeveszett dühében, tehetetlenségének tudatában ismét kegyetlen terrorbombázásokat hajtott végre a demokratikus Vietnam lakóházai, iskolái ellen. Ártatlan asszonyok és kisgyermekek vérét ontják, mert a gengszter, a gyilkos nem válogat eszközeiben, s az egyik gyilkosság utat nyit a másiknak, hiszen már mindegy, a felelősségrevonás úgysem maradhat el. S a lapok szinte egyöntetű tudósításaikban arról is számot adnak, hogy világszerte felcsapott ismét a tiltakozások hulláma a Hanoi ellen irányuló terrorbombázások miatt. A három hír, amelyből ugyan kettő teljesen rokon, mert szoros összefüggésben áll a jelenleg legkirívóbb, legveszélyesebb bűnténnyel, azt mutatja, hogy a mi táborunkkal, a béketáborral szemben ott állanak, ke- gyetlenkednek, provokálnak a békétlenség gonosz és vad erői is. S azt is megmutatja, hogy vannak országok, ahol a viszonylagos béke ellenére is belülről hatnak ezek az embertelen erők, szinte naponta sértik az emberi méltóságot. De vajon egyetemleges lehet-e ilyen esetben a bűntényekért, a szabadság és függetlenség sárbatiprásáért, az agresszióért, a népirtó háborúért, a népellenes bűntettekért a felelősség? A választ már a kérdés önmagában rejti. De meggyőző, pontos magyarázatát Kádár János adta, kongresszusi zárszavában: „Mi a viszonyunk a nem szó- cialista országokhoz? Mi ápoljuk a népek barátságát, mert van jó és rossz társadalmi rendszer, de rossz népek nincsenek. A népek mindenütt jót akarnak. Jelenleg azonban vannak a világban kapitalista országok, s velük az állami politika síkján elveinknek, világnézetünknek, a magyar nép érdekeinek, a nemzetközi munkásosztály érdekeinek megfelelően kell szabályozni viszonyunkat A Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköztársaság mindenkor és mindenhol szembeszáll mindenféle imperialista agresszióval A népek mindenütt jót akarnak. S mégis ünnepeinken is szomorúan kell arra gondolnunk, hogy vannak népek, amelyek még nem rázhatták le a gyarmatosítók igáját és kiszolgáltatottak, megalázónak, aggódók apáik földjén. S vannak gyarmati sorból kiemelkedett népek, amelyeknek azért kell állandóan készenlétben lenniük, hogy elhárítsák mindenkor az új gyarmatosítók burkolt támadásait. S vannak népek, amelyek olyan rendszerben élnek, amely demokráciát, szabadságot szajkóz ugyan, de a valóságban még a munkához, a létminimumhoz való jogot sem biztosítja. Milyen is lehet ott az ünnep, ahol a szavazást hatósági és papi terrorral befolyásolják, mint a szóbanforgó hír szerint Spanyolországban? Csak ismételni tudom, barátom, hogy igazad van és szolidaritási kötelezettségünk parancsolja: gondolnunk kell a békés élet már-már nyárspolgári perceiben is békénk, nyugalmunk nagyszerűségére. Nem feledkezhetünk bele teljesen mai ünnepnapunkba sem anélkül, hogy ne gondoljunk azokra a népekre, amelyek szintén jót akarnak, de ellentétben állanak a hatalmat jogtalanul gyakorlókkal. Természetesen nem arra gondolok, hogy most mór ború árnyékolja be az ajándékozás, a csillagszórógyújtás, az ünnepi tévénézés, a pulyka- és beiglievés perceit, csak a lelkiismeret felébresztése a kötelességem. S ez nem ünneprontás, még a fenyők illatánál, gyertyák fényénél sem. Lakos György Népművelés — kozmetika nélkül S okszor számba vettük kulturális fejlődésünk adatait, tényeit. Minden oldalról, minden összefüggésben megvitattuk azt a valóban páratlan fellendülést, amely népünk szellemi gazdagodását jellemzi a szocializmust építő hazában — s mindegyre találkozunk nagy horderejű újdonságokkal. A számok, a statisztikai összegezések önmagukban is lelkesí- tőek, elemzésre, méltatásra csábítóak, ezúttal azonban valami másról is szó van, a szemlélet, a hozzáállás olyan változásáról — s éppen a leg- felelősebb irányító, vezető testületek részéről —, amelyről feltétlenül beszélni kell. Csaknem párhuzamosan látott napvilágot két népművelési vonatkozású kiadvány: egy testes ..Statisztikai Tájékoztató” az 1965-ös évről, s egy vékony f üzetecske: „Irányelvek a népművelés 5 éves tervezéséhez” (1966—1970). Az egyik a tegnap tényeit felmerítő bőséges adattár, a másik a holnapra függesztett tekintet — de kell-e külön hangsúlyozni, hogy a milliónyi számra, adatra bontott, analizált tegnap a mához szól, s a jövő felmérése éppen erre a tartóoszlopra épült? ... Merjük ezt mondani azért is, mert tudjuk, hogy a statisztikákkal bűvészkedni is lehet, az adatok — válogatásuktól és csoportosításuktól függően — néha éppen elfedik azt, amire reflektorfényt kellene vetniük, de ezt a kiadványt, a Statisztikai Tájékoztatót ugyanaz a könyörtelen, szépít getés, kozmetikázás nélküli szembenézés jellemzi a hibákkal, bajokkal, mint az ,,Irányelvek”-et. Nyilvánvaló, hogy ugyanaz a kéz, ugyanaz a szemlelet működik a számoszlopokban és a tanulmány-gon dóssá gú mondatokban: a népművelés országos gazdádnak mai szemlélete, keze. Az is nagy jelentőségű tény, hogy a gazdasági építőmunka mellett ilyen erővel merülnek fel a népművelés sürgető tennivalói, de talán ezzel egyenrangú a változás, amely az eltökélt, bátor számvetésben. feladat-kijelölésben nyilvánul meg. Ebben testesül meg a szemléletnek, hozzáállásnak minden elismerést megérdemlő változása. M ről is van szó tulajdonképpen? Illusztrálásként vessünk egy pillantást a művelődési házak helyzetére. Az elmúlt év végén 3878 művelődési intézmény (otthon, terem, klub) működött az országban, hússzal kevesebb, mint 1964 végén. Látogatóik száma a mögöttünk levő öt esztendőt vizsgálva évi 47 millióról 51 millióra növekedett. A magyamóta-estek bálok, általában a szirupos, gics- cses rendezvények látogatóinak száma csökkent, ugyanakkor lendületesen fejlődött a tartalmasabb, színvonalasabb ankétokat, vitákat nyújtó klubélet: 1964-ben már 2177 — főként ifjúsági és nyugdíjas — klub működött. (1960- ban csak itt-ott lehetett találni egyet-egyet ezekből). Hogy milyen szükség van a művelődési otthonokra, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a falusi lakosság helyi erőforrásokból, társadalmi munkával ötvenet—hatvanat épít belőlük évente. Lehetetlen itt sorra vennünk a művelődési házakban folyó sokirányú tevékenységet, a különböző szakkörök, nyelv- tanfolyamok, színjátszó-csoportok munkáját, az ismeret- terjesztő előadásokat, író-olvasó találkozókat. Így is világos, milyen rendkívüli méretű kultúra-terjesztés folyik az országban csak ezen az egy hálózaton, a művelődési otthonok, klubok láncolatán át (Az iskolákról, színházakról, moziról, rádióról, televízióról nem is beszélünk). Lelkesedésre, elégedettségre tehát lenne elég ok. Ha a művelődési házakhoz sokszor közvetlenül is kapcsolódó tanácsi és szak- szervezeti könyvtárak munkáját vizsgáljuk, az adatok még megnyugtatóbbak: a könyvtárhálózatnak 1965 végén 2 millió 108 ezer 527 beiratkozott olvasója volt, s az elmúlt év során 50 millió kötet könyvet kölcsönöztek. Mégis, a népművelés vezetői az impo- összejövetelekre, művelődés^ náló adatok ellenére is teljes re, 1340 inté.anény alapos felőszinteséggel, igen nagy ű- újításra szorulna, 500 épület gyelemmel és komolysággal pedig felújítással sem tehető tárják fel a nyugtalanító, sú- alkalmassá feladatai ellátásá- lyos gondokat is. Idézünk: ra. A közművelődési könyvtá- „ ... az ismeretterjesztésben raknak több nünt 50 százalé- tartósan résztvevők száma (az ka alkalmatlan, szűk, gyakran 5 milliónyi összlátogatottság más célra is használt helyi- ellenére) csak mintegy 300— ségben tevékenykedik. (Gya- 400 ezer fő. A művelődési ott- kori jelenség kölcsönzési idő- :onok globális látogatottsági ben az utcára is kiszoruló sor- adatai is eltakarják azt a banál'lás. Igen nagy az áll- tényt, hogy sok olyan intéz- ványhiány, kevés a kézikönyv, mény, (főleg művelődési te- a folyóirat).” rém) van, amely a hét nagyobb felében üresen áll és saját rendezvényeik, művelődési alkalmaik, a lakosságnak csak kis százalékát vonzzák. A művelődési autók jelenleg a tanyai és kerületi településeknek csak alig 10—15 százalékát tudják behálózni”. A z irányelvek terelik rá figyelmünket az ország lakosságának fehér foltjaira, a „megmoz- dítatlan” tömegekre, amelyekre nem hat a népművelés, amelyek kimaradnak az egyéb kulturális lehetőségekből is. Mindenekelőtt a parasztságról van itt szó: a falusi lakosság körében aránytalanul lassan növekszik a televízió előfizetők száma, itt a legalacsonyabb a könyvvásárlás. Mindez szorosan összefügg a művelődési otthonok állapotával — vagyis éppen azzal, amit egy olyanfajta statisztikai módszer például, amely szép kirakatot akar mutatni, elleplezhetne. Azonban már a Statisztikai Tájékoztató is odateszi zárójelben az országos adatként szereplő 3878 művelődési intézmény mögé, hogy: otthon, terem, klub — vagyis: ne gondoljunk minden esetben modem kultúrpalotákra. Az Irányelvek tovább megy, s megállapítja, hogy: a művelődési otthonok 46 százaléka csak nagyteremből áll. Fűtésük nagyrészt megoldhatatlan. Berendezésük, felszerelésük többnyire elavult Fenntartási, nyitvatartási költségeiket nem tudjuk megfelelően biztosítani”, S ami mindennél lényegesebb: „480 községben pedig semmilyen helyiség sincs a társas Talán ennyi is elég amna'ii a megváltozott szemléletnek és változtatási szándéknak, cselekvési akaratnak bizonyítására, amely a népművelés felelős vezetőinek tevékenységét ma jellemzi. Az átfogói országos eredmények a sző igaz értelmében lelkesítőéit, ugyanakkor a „megmozdítat- }an”_ tömegek ténye kritikára ösztönöz. Lelkesedés és kritika tehát szorosan összetartó- zik, a népművelési munka új távlataiban elválaszthatatlanul összefonódik. Az elmúlt évekhez mértei« most újra megnőtt a népművelés jelentősége, s ebben kifejeződik az a felismerés, hogy az ország gazdasági, társadalmi és politikai haladása megoldhatatlan az általános kultűrszínvonal emelése nélkül. Az új gazdasági mechanizmus sikerre viteléhez éppúgy hozzátartozik a kiművelj emberfők sokasága, mint a falun folyamatban levő nagy átalakuláshoz, a mezőgazdaság rekonstrukciójához. A célok a következő öt évre a népműveié-t illetően is világosan körvonalazottak. Az országos fórumok tiszteletieméi tóan szép szándékaihoz a helyi erők felzárkózása szükséges, vagyis az, hogy szerte e hazában, mindenütt legyen szívügyünk a művelődési otthonok helyzete, munkafeltételeik javítás^ a népművelő munka sok gond. jának megoldása. Ezt a hatalmas feladatot központi erőforrásokból elvégezni nem lehet. A helyi testületek, a helyi lakosság nagy társadalmi megmozdulására van szükség. Molnár Géza Népes tábort tömörít és eredményesen működik Salgótarjánban a Nógrád megyei film- és fotoklub. Tagjai kitűnő szakemberek irányításával ismerik meg, sajátítják el a művészi fotózás alapelemeit. Képünkön a portré gmyképezés stúdiumának egyik pillanatát örökítettük meg a szakkörben (Koppány György felvétele)
