Nógrád, 1966. november (22. évfolyam, 259-283. szám)

1966-11-02 / 260. szám

4 WÖGR ÄD \ 1968. november 2. aaeiqa Az önállóság kezdetén cÁ halas s agyavmaii zenekultúra ottliúuáhan Három esztendős „leányin­tézeti” korszak után ez év­ben új fejezethez érkezett a Balassagyarmati Zeneiskola. Kivált a Salgótarjáni Állami Zeneiskola felügyelete alól, lönálló intézmény formájá­ban kezdte meg működését. A neve ettől kezdve: Balassa­gyarmati Állami Zeneiskola. Mit jelent a szervezeti vál­tozás az iskola életében? Mi­lyen minőségi, tartalmi fej­lődés lehetőségeit nyitja meg a nagykorúsodás, s független­né válás? — erről beszélget­tünk Réti Zoltán igazgató­val. — Azzal. hogy Balassa­gyarmat önálló zeneiskolát kapott — kezdte — mód nyílt kilépni a korábbi korlátozóit lehetőségek közül. Lehetővé vált, hogy minden olyan hangszert tanulhassanak nö­vendékeink, amivel néhány év után a város együttesei­ben helyet kaphatnak. Ba­lassagyarmatnak a múltban komoly zenei élete volt, de a ránk maradt emlékek azt mutatják, hogy a két város: Gyarmat és Tarján ebben a vonatkozásban soha nem élt elszigetelten. Komolyabb hang­versenyek alkalmával például a fúvósokat Tarjáikból kér­tük kölcsön, és Gyarmat is gyakran szerepet játszott Sal­gótarján zenei programjában. Szeretnék, ha ez a kapcsolat ezután mégjnkáb'b erősödne. Adottak a lehetőségek szám­talan értelemben, többek kö­zött olyanban is, hogy az itt tanító tanárok egy része Salgótarjánból jár át, a mi riagybőgőszakos tanárunk vi­szont a salgótarjáni zeneis­kola munkáját segíti. — TJj szervezeti formánk létrejötte nem kötődik me­reven a szeptemberi évkez­dethez. Három évig ugyan, — mint az ország legnagyobb fiókintézménye a salgótarjá­ni iskola oldalán működtünk, de abban az időszakban is meglehetősen nagy önállóság­gal. S úgy érzem, értünk el eredményeket is. Két éve Pé­csett, egy éve Egerben Or­szágos Kamarazenei Fesztivá­lon vehetett részt iskolai együttesünk, — ez nem lebe­csülendő. — Mit várnak a teljes önál- lóságtól? —A zenetanulás eredménye évek: szorgalmát követeli. Jó­Meddig? Ünnepségek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján Az intézmény — a szécsé- nyi gimnáziuin — 1963-ban jött létre, s azóta állandóan várja a község az új gimná­ziumot. A harmadik ötéves tervben mór szerepel a nyolc tanter­mes korszerű iskola felépíté­se. — Amelybe talán már a következő évben négymillió forintot beépítenek — mondja Szerómi Gyula igazgató. Hangsúlyozza a „talán” szót — Csak akkor hiszem ed, ha látom a munkát — szól közbe valamelyik nevelő. Egyszer már olyan ígéretet is kaptak, hogy 1964-ben megkezdődik az építkezés. 1966-ot. írunk. Talán jövőre. Ha széjjelnézünk a jelenle­gi iskolában, akkor érthető a türelmetlenség. Konyhája, mindjárt a bejá­ratnál a legelemibb közegész­ségügyi követelményeknek is csak alig-alig felel meg 220 diák számára főz. Tréfásan hangozhat, de szó szerint igaz, ha benn varrnak a szakácsnők — öt alkalmazott — más nem fér be a konyhába. A KÖJÁL: le akarta záratni a konyhát,! de akkor hol étkezzenek a ta­nulóik. Folytatva: a gimnáziumnak négy tanterme és hat tanuló­csoportja van (160 gimnazis­ta). Két osztály úgynevezett „szükségtanteremben” tanul. Az egyik 100 méterre az „anyaiskolától” a helyi terme­lőszövetkezet betonozott kul- túrhelyiségében (télen 15 Cel­sius foknál nem fűthető job­ban), a másik az iskolától 400 méterre, a Rákóczi iskola gyakorlati foglalkozást szol­gáló konyhájában. Ebben most varrógépek is vannak, azokon írnak a tanulók. In­nen a hatodik óráról ed kell jönniük, mert az ipari tanulók foglalják el gyakorlati foglal­kozásuk idejére. Az iskolában a négy tantermen kívül se szertár, se ebédlő, se napkö­zis helyiség nincsen. Kis túlzással oktatásügyi rémregénynek is nevezhetnék ezen állapotokat Amikor ezt mondom, az igazgató mégis tiltakozik. Ellenpéldaként említi a pe­dagógus lakások vásárlását, s bízik, hogy az egyik épület­ből a volt tulajdonos mielőbb kimegy. Akkor két tantermet nyernek, mert a pedagógus, aki átköltözik, jelenleg az is­kola épületében húzódott meg. Szóval, ez se megy simán, mint mondani szokták. összegezve: a szülők a köz­ségben és környékén joggal idegenkednek az intézmény­től. Gyerekeiket inkább Ba­lassagyarmatra küldik. Érthe­tő, hiszen az oktató-nevelő munka alapfeltételeinek js csak egy kis része biztosítollj a jelenlegi helyzetben. Meddig? Ha jövőre elkezdik az új gimnázium építését, előrelát­hatóan három év múlva ve­hetik birtokukba a fiatalok. Az új szécsényi gimnázium építésének megkezdése nem igen tűrhet több halasztást anélkül, hogy az egész já oktatásügye meg ne sínylené. néhány esztendőnek kell még eltelnie, hogy a város zenei életében komolyabb fordu­lat következzék be. Minden­esetre biztató, hogy egyes is­kolákban, kis ünnepségeken kamaraegyütteseink sikerrel szerepelgetnek máris. A fela­datok nagyobb része azonban csak ezután következik. A vá­rosi, a megyei tanácsnak és a művelődésügyi minisztéri­umnak egyaránt köszönjük, hogy lehetőséget nyújtottak terveink kibontására. — Hány szakra jelentkez­hetnek a növendékek és mik a legnépszerűbb hangszerek? — Az előképző után vá­laszthatnak fuvola-furulya, oboa, klarinét, kürt. trombi­ta, harsona, hegedű, mélyhe­gedű. gordonka, nagybőgő és zongora szakot. A legkedvel­tebb közülük a zongora, a hegedű, a fuvola és a gordon­ka. Jelenlegi célunk, hogy kis kamaraegyüttesek szüles­senek, melyeket szeretnénk minőségileg úgy megerősíte­ni, hogy megyei és országos talál kozókon is megállják a helyüket. — Biztosítottak-e a műkö­dés zavartalan feltételei? — Sajnos, helyiségek dói­éban egyáltalán nem. Társ­bérletben a művelődési ott­honnal még egy kamaracso­port összehozása is nagy gond. A gyakorló fülkékben nagybő­gőt és rézfuvóst egy időben gyakoroltatni képtelenség. A városi tanács mindent meg­tett az önállósulásért, ezen a gondon azonban képtelen pil­lanatnyilag segíteni. Szó volt ugyan az ÉDOSZ székház átadásáról, de ennek az el­gondolásnak is számos akadá- ya van. Megoldásra viszont feltétlenül szükség lenne, hi­szen a 150 tanuló befogadá­sára jelölt helyiségekben je­lenleg 185-an zsúfolódnak. Ez semmiképpen nem szolgálja az eredményességet. Azzal, hogy önálló intézménnyé vál­tunk. lényegesen megjavultak iskolánk személyi anyagi és tá-fyi feltételei, de a legna­gyobb gond, a rpegfelelő ott­hon biztosítása megoldásra vár. (b. t.) Publikációk segítik a pályaválasztást A különböző iskolatípusok­ból kikerülő fiatalok helyes pályaválasztásának elősegíté­se céljából évenként egyre több központi és megyei ki­advány lát napvilágot. Pá­lyaismertetők, tanácsadó fü­zetek, prospektusok, stb. je­lennek meg, mindegyik sa­játosan más mondanivalóval. E kiadványok közül haszno­san forgathatják mind a szülők, mind pedig a fiatalok az Osz­tályfőnöki Füzetsorozatot, amelyből eddig kilenc füzet van forgalomban. Ez évben ismét napvilágot lát a 100 szakma című népszerű könyv, s a közeljövőben megjelenik a Nógrád megyei Pályaválasz­tási Tanács évi tájékoztatója is a helyi igények és lehetősé­gek ismertetésével. A Magyar Televízió Pályaválasztási ta­nácsadóját ugyancsak haszon­nal nézhetik a fiatalok. No­vember 9-én például mező- gazdasági pályaismertetőt su­gároznak e műsorban. A pá­lyaválasztási kisfilmekhez va­lamennyi iskola hozzájuthat az Iskolai Filmintézeten keresz­tül. Földrajzi tagozatot indít a TIT szabadegyeteme A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat Szabadegyete­me földrajzi tagozatot indít Nógrád megyében. A tagozat előadásai két hetenként egy alkalommal Salgótarjánban, a TIT klubjában hangoznak el. Ezek kapcsán a hallga­tók megismerkedhetnek a ba­ráti és a tőkés államok föld­rajzával, népének életével, gazdasági- és kulturális felé­pítésével. Ezen kívül élmény­beszámolókon vehetnek részt, amelyeket központi előadók tartanak, ismeretterjesztő film­vetítéseken juthatnak közelebb ■f szóbanforgó országhoz. A gazdagnak ígérkező szabad- egyetemi előadássorozat no­vember 17-én délután hat órai kezdettel Ábellá Miklósnak, a Magyar Tudományos Aka­démia munkatársának angliai beszámolója nyitja meg. Abel­ls Miklós A „ködös Albion” földjén címmel tart előadást, amelyet az év során hét elő­adás követ majd. A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 49. évfordulója alkalmából megyénk számos községében ünnepi nagygyű­léseket rendeznek. Országos, megyei és járási vezetők em­lékeznek a nagy napra. 1966. november 5-én a ba­lassagyarmati járás községei közül Drégelypalánk Horváth József, Nógrádmarcal Veszel- ka István, Hont Gáspár Im­re, Herencsény Csongrádi Mi­hály, Galgaguta dr. Körmendi József. Becske Jamrik György, Bércéi Leszák Pál. Pásztói járás községei kö­zül: Pásztó Geczkó József, Egyházasdengeleg Rpbotka János, Kutasó Zeke László, Cserhátszentiván Koós Károly, Garáb Bodrogi Lőrinc. Alsó­told Holecz Béla, Felsőtold István Károly, Kozárd dr. Effinger Károly. Rétsági járás községei kö­zül: Diósjenőn Devcsics Mik­lós, a rétsági járási pártbi­zottság első tátikára. Szécsényi járás községei közül: Szécsény Magyar La­jos, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezetője, Litke dr. Lakatos József, az MSZMP megyei pártbizottsá­gának főrmmkatársa, End- refalva Novak József né, Lu- dányhalászi Godó Györgyné, Szécsényfelfalu Kiss Árpád, Nógrádszakál Kovács György, Piliny Szétesik Pál, Nógrád- megyer Horváth Albert. Nagy­idé Báli András, Zsunypusz- ta Kaszás János. Hollókő dr. Zsigmond Nándor. Szalma­teres Gólyán Balázs. November 6-án Salgótar­ján város Brutyó János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, megyénk ország­gyűlési képviselője. Balassagyarmat város Har­mati Sándor, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja. Balassagyarmati járás köz­ségei közül Brsékvacikert Ró­ka Mihály vezérőrnagy, me­gyénk országgyűlési képvise­lője, Cserhátsurány Andé Gyula, a balassagyarmati já­rási pártbizottság első titká­ra, örhaloan Sárai Bertalan, Dejtár Horváth József, Patak Szabó Kálmán. Csesztve Pál Imre. Csitár Sebes Kálmán. Hugyag Molnár László, Iliny Imre László, Ipolyszög dr. He­gedűs Károly, Ipolyvece Hof- fér István, Magyámándor Bal­ta László, Mohara Papp Lász­ló, Patvarc Szűcs Ferenc. Szanda Lombos Jenő, Szügy Sándor József, Terény Med- vecki László, Cserháthaláp Csordás János. Pásztói járás községei kö­zül Ecseg Kiss József. Va- nyarc Cseh Adolf. Tar Zeke Sándor, Csécse Molnár Sán­dor, Szirák Pilinyi László, Bu­ják Szlabej István, Mátra- szóliős öze István, Kisbágyon Polonkai Antal, Hasznos Becze Lajos, Szarvasgede Cs. Nagy László. Szurdokpüspö. ki Szabó Tibor, Jobbágyi Me­zővári József, Palotás Ka- zinczi János. Héhalom Beli- nyák István, Bér Széles Fe­renc, Bokor Scheili László, Er- dőtarcsa Szalai Antal. Er- dőktint Kiss Zoltán, Kálló Ju­hász István. Mátrakeresztea Molnár István. Rétsági járás községed kö­zül Rétság Vadkerti Lóránt, az SZMT Nógrád megyei titkára. Romihány Kanyó Bé­la. Tereske Sándor István, Nóerádsáp Bállá Mihály, Al- sóoetény Ra konczai József, Berkenye Srámm András. Borsosberény Garai Lajos, Horpócs Paulinyi János,,Pusz­taberki Bulejsza Ferenc. Le- génd Kékesi Gábor, Nógrád Alt Gyula. Szécsényi járás községei közül Mihálygierge Petrik János, Nógrádsipek Szigeti Béla, Varsány dr. Nagy Jó­zsef, Rimóc Leszák Ferenc, Magyairgéc Miklósik Ferenc, Benczúrfalva Molnár József, Karancsság Bodnár József, Ságújfalu Kanyó Balázs, Egy- házasgarge Hrúz Sándor, ípodytamóc Schmidt Károly. November 7-én a salgótar­jáni járás községei közül Ka- rancsberóny Lipták Gyula, az MSZMP Nógrád megyei Vég­rehajtó Bizotságának tagja, a megyei rendőrfőkapdtánysóg vezetője. Vizslás Szabó István, az MSZMP Nógiád megyei bizottságának osztályvezető­je, Homokt erenye dr. László István, a NE® megyei elnöke. Nemti Kaszás András, Mát- rasaele Rozgonyi Sándor. (te) A százéves salgótarjáni vasút történészei között „Amikor a szó: vasút, elő­ször elhangzott, az ezerhét- százhetvenes éveket írták. De hol volt akkor még a gőz­mozdony! Kezdetben gerendát fektettek le, arra ráment a szekér, kas, vagy taliga. De a gerenda gyorsan kopott. S hogy ne kelljen sűrűn cserél­ni, deszkát szögeztek rá. Ké­sőbb, hogy a deszkát is kímél­jék, valakinek ötlete tá­madt, s vaslemezt erősítettek a deszkára. Az abrudbányai Tizenkét apostol bányában, hogy a szekér kerekei le ne forduljanak a gerendáról, a szekérre elől is, hátul is ka­rót erősítettek, amely a két gerenda közé vályt árokba nyúlt. Ha a ló kitért a he­lyes irányból, a karó a sze­kér kerekeit a gerendán tar­totta.” A tizenkilencedik század nagy találmányának, a gőz- vontatású vasútnak tudósa, Szakács Ottó, vasúttervező mérnök — tanácsos a salgó­tarjáni külső pályaudvar kul- túrháziában a közforgalmú közlekedés élőtörténetébe ve­zeti be maroknyi hallgatósá­gát. Két tucat ember. Ki ci­vilben, ki egyenruhában; öre­gek és fiatalabbak, nyugdíja­sok és aktív vasutasok. Akik pv?rt jöttek el ide ma este, az első eligazítást kap- miként lehet a szerte ’ "nvódó dokumentumokból, képeslapokból, régi családi képekből, újságcikkekből ron- gyolodó térképekből, Szerel­met, féltést, nagy megrázkód­tatásokat és az egyhangúan múló napok szürke esemé­nyeit őrző naplókból történe­lem. Ezúttal a salgótarjáni vasút története. „A történelem még ma is- úgy tanítja, hogy az első gőz­von tatású vasút 1825-ben in­dult útjára Stockton és Dar­lington között. Pedig ez nem igaz, mert Angliában már 1804-ben is volt ilyen „vonat”, csak az egy bányatulajdonos birtokán közlekedett. Ezt azért mondom, mert a törté­nelem szolgálatában gyakran fűt bennünket a szándék, hogy eleinknél még pontosab­ban, még alaposabban, még élesebben világítsunk bele a régmúlt, néha elfeledett ese­mények sötétjébe.” , Az eddig nyugodtan, hall­gatagon ülő testek megmoc­cannak a széken, a szemek felcsillannak. Egy ősz hajú nyugdíjas vasutas előredől a széken, úgy figyel, mellette idős asszony, talán a felesége, áhítattal lesi az előadó min­den szavát. „Önök közül bizonyára so­kan nem hallották, hogy Pes­ten már 1927-ben megindult az első lóvorítatású vasút, a mai Baross tértől Kőbányára. Egysínű vasút volt, s kísérle­tinek nevezték, mert a Pest és Debrecen között megépí­tendő pályához gyűjtöttek itt tapasztalatokat De a vaspálya különböző formáinak meg­születése, a ma is használatos sínek kialakulása, és a gőz- mozdony hazánkban is gyor ­san tért hódítottak. Elérte a fejlődés Nógrád megyét is. EzernyoJcszázhatvanh á­romban a Szent István Kő­szénbánya Társulat engedélyt kapott, hogy Budapestet Sal­gótarjánnal összekösse vasút­vonallal. Az építés megindult, de az akkoriban gyakori pénzügyi machinációk követ­keztében a kivitelező társa­ság neve többször is megvál­tozott. Lehet, hogy az anyag gyűjtése során ezeknek a ma­nipulációknak a hátterére is fény derül. Mindenesetre, amikor a vasút építése elő­ször Hatvanig, majd Salgótar­jánig elért, már Magyar Északi Vasútnak nevezték. Ezt a vonalat, amelynek első szakaszát 1867. április máso­dikén, a Hatvantól Salgótar­jánig húzódó szakaszát pedig ugyanezen év május tizenki­lencedikén avatták, s helyez­ték üzemibe, a magántársaság­tól megvette a Magyar Állami Vasút. Ez volt a MÁV első vonala: így esik egybe tehát a Nógrád meevei vasút cente­náriuma a MÁV százéves ju­bileumával. Ezért tartja a Magyar Történelmi Tár­sulat centenárís ünnepi vándorgyűlését jövőre Salgó­tarjánban, ezért szeretnénk ezt az évfordulót a százéves Nógrád megyei vasút történe­tének feltárásával, s egy szép kiállítás megrendezésével még maradandóbbá tenni.” Az előadó most arról be­szél, hogy a százéves MÁV története egyben a nógrádi iparmedence kifejlődésének is a története és a salgótar­jáni és Salgótarján-környéki proletariátus kialakulásának előmozdítója. „Bennünket minden érde­kel, amely a közforgalmú közlekedésben maradandó, amely a fejlődés egy-egy lánc­szemét helyreállítja. S Nóg­rád megyének van mivel di­csekednie. Itt volt például Magyarország első teherszál­lító fogaskerekű vasútja. Ma is őriznek önök egy legendás mozdonyt, amelyet svájci ter­vek alapján az Acélárugyár­ban építettek, s ezerkilenc- száztizenkilencben „besoroz­tak” a Tanácsköztársaság hadseregébe. Felpáncélozva, ezen a vonalon védte a pro­letárhatalmat. Idős emberek emlékezetükben őrzik ezek­nek a harcoknak a történe­tét. S nemcsak ezt, de gyak­ran olyan történeteket is. amelyeket ők tán jelentékte­lennek vélnek, mégis e vidék közlekedés — sőt, helytörté­netének ma még ismeretlen, érdekes motívumairól lebben. tenék fel a fátylat. Ehhe-*. ennek a kutató, gyűjtőmun­kának megindításához kérem az elvtársak segítségét... Az előadó leül. várakozóan néz hallgatóira. Egyőjük fel • áll, s átforrósodott hangon mondja: „Nagyon szép vál­lalkozás ez, s mindenkinek, aki szereti szűkebb hazáját, részt kell vennie benne”. Megszólal az öreg nyugdíjas, nevek jutnak az eszébe. Az öreg Maczkó, aki a vásúti Direktórium elnöke volt. Már meghalt, de utódai élnek. Bi­zonyára sok mindenről tudná­nak mesélni, dokumentumo­kat is őriznek. Valakinek eszébe jutott egy név, a leg­öregebb tarjáni vasutasé. Nyolcvannyolc éves, de az esze még eleven. Itt Is, ott is szólásra jelentkeznek. Ki­nek ez, kinek az van a bir­tokában. Régi vasutas alma­nach, fénykép, régi vasutas­öltözék, újságcikk. És az is­kolások? Az úttörőszervezet? A KISZ-esek? Szép feladat, nyomozni a salgótarjáni vas­út, s egyben Nógrád, Salgó­tarján történetének feltárásá­hoz! Kovács János, a salgó­tarjáni Munkásmozgalmi Mú­zeum munkatársa azt kéri, ha bármilyen anyagot, dokumen­tumot . találtak, vagy szemta­núját fedezték fel a régmúlt eseményeknek, szóljanak ne­ki, vagy Kövér Ferencnek a Külső pályaudvar dolgozójá­nak, aki már egyébként is jó ideje szorgalmas gyűjtő- getője a vasúttörténet adatai­nak. A terem már zsibong, az előadó búcsúzik, a vasutasok cárokra, csoportokra oszolva indulnak a sötétben hazafelé. Szófoszlányokba kap bele a csípős őszi szél. „Jóska bácsi, akkor hozd el azt az alma­nachot..!” „Majd én elme­gyek a fiához...” „... Csak tudnám, hová tettem. de majd előkerül...” A salgótarjáni vasút törté­netírása megkezdődött. Cs. G.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents