Nógrád, 1966. november (22. évfolyam, 259-283. szám)

1966-11-20 / 275. szám

1966. november ?0 vas-’msp.

NÓG R A D

3

A párt ^aKiliiKá^iníebyidíímíiiak néhány kérdése megyénkben

írta: Jedlicska Gyula

A

z utóbbi időben, különösen a Központi Bizottságnak a gazdaság-irányításáról hozott határozata óta, megyénkben is élénk eszmecsere folyik a párt gazdasági munkájáról. A IX. kongresszusra való felkészülés során a párttagság nagy része nyilvánította véleményét az elmúlt négy évben folytatott gazdaságszervező munkánkról. A pártbizottságok is mélyen értékelték gazdasági tevékenységünk tartalmát, és alapos kritika tárgyává tették az utóbbi évek néhány jelenségét.

Pártunk VII. kongresszusa után a párttagság körében eldőlt az a kérdés, hogyan kell értelmezni a szocializmus építése során a párt vezető szerepét a gazdaságban. Azelőtt a vita a „tiszta pártmunka” és a „tiszta gazdasági munka” felfogása körül folyt. Az előbbi nézet szerint a párt „a politikával“ foglalkozzon, de ne szóljon bele a technikai forradalom során egyre bonyolultabbá váló gazdasági kérdésekbe. A másik koncepció viszont abból indult ki, hogy az illetékes alapszervezeteknek, vagy pártszervezeteknek minden gazdasági döntéshez véleményt kell nyilvánítaniuk.

Az utóbbi felfogás jegyében 1961-ben és 1962-ben a pártszervek mellett egy sereg új bizottság alakult (műszaki fejlesztési bizottság, bérkérdésekkel, normával foglalkozó bizottság stb.) amelyek egy sor gazdasági elemzést végeztek: a veszteségidőkről, a normakérdésekről, a kapacitás kihasználásáról *st.b. E vizsgálatok általában hasznosak voltak, de túllépték a párt feladatkörét Már akkor felmerült az a vélemény, hogy ezeknek a kérdéseknek a vizsgálata és elemzése nagyrészt gazdasági feladat, s a pártszervezetek szerepe ebben nem lehet más, mint az ösztönzés és az ellenőrzés.

Pártunk VIII. kongresszusa után a párt gazdaságszervező munkája nagyrészt a helyére került. A pártszervek ettől kezdve csupán a gazdasági élet fő kérdéseivel foglalkoztak, ezekkel azonban egyre nagyobb hozzáértéssel.

A Központi Bizottság 1964 és 1965 decemberi határozatainak végrehajtása során a párt gazdaságszervező tevékenysége új elemekkel bővült. A decemberi határozatok kiemelték fejlődésünk legfontosabb kérdéseit A pártmunkában valójában akkor kerültek s figyelem homlokterébe olyan, elvileg nerr. új, de a gyakorlatban addig nem eléggé megvizsgált kérdések, mint a termelés hatékonysága, a termékek minősége, a technológiai fejlesztés problémái, az exporttermelés gazdaságos növelése, a jövedelmezőség, a nyereség stb.

Pártszervezeteink felkarolták és segítették például gyárainkban az úgynevezett „minőségi mozgalmat”. E mozgalom lényege, hogj olcsóbban és jobb minőségű árut termeljünk. A feladat eddig is ismert volt; a „jobb minőségű árut a lakosságnak” jelszó azonban most már azt a követelményt is magába foglalja, hogy — közgazdaságilag mondva — növeljük az áruk használati értékét, hiszen nem elég megtermelni az árut, el is kell adni. Rögtön felmerült azonban az a nézet is, hogy a használati érték növekedésével az értékesítés árösszegét is növelni kell. Pedig e kettőnek az esetek egy részében nem kell feltétlenül együtt járnia. A minőségi mozgalom keretében felszínre kerültek olyan, megoldásra váró ellentmondások is, mint amilyenek a bérezés és a minőségi munka, a szakképzettség adott színvonala és a minőségi követelmények. között állanak fenn. Hasonló problémaként merült fel az üzemi szervezettség és a minőség kapcsolata, valamint a dolgozók öntudatának színvonala és a minőség "’’szefüggése is.

U

m j tapasztalatokat adott a Központi Bizottság 1964 decemberi határozata után az exportmozgalom ki- szélesitése is. Megyénkben az utóbbi öt évben csaknem négyszeresére nőtt az export. A számok alapján tehát elégedettek lehetünk. Valóban nagy munkát végeztek üzemeink az exporttermelés növelésében. Ebben része volt annak, hogy megmagyaráztuk az embereknek: miért van a népgazdaságnak szüksége jó minőségű exportárukra E munka során olyan új kérdések kerültek felszínre, mint például az üzemi érdekek és népgazdasági érdekek kapcsolata az export- termelésben, a külkereskedelem és a termelők kapcsolatának szorosabbá tétele, az üzem anyagi érdekeltségének és exporttermelésének összefüggése, az exporttermelés lehetőségei és gazdaságossága. Sőt, olyan, látszólag kis kérdések is nagy jelentőséget kaptak, mint az exportáruk csomagolása, kikészítése; ennek a kapacitása ma is igen szűk.

A Központi Bizottság határozata alapján exportbizottságok alakultak, s ezeknek majdnem kétéves tevékenységét igen pozitívan értékelhetjük. Az export-tanácskozásokon, miután a munkások nagy része megértette az

A cikk teljes terjedelemben a Társadalmi Szemle 196S. XI. számában jelent meg. Szerkesztőségünk egy rövidített változatát adja közre.

exporttevékenység jelentőségét, most már alulról jövő kezdeményezések és javaslatok tömege indult el. így született meg 1965-ben az a gondolat — a szocialista brigádvezetők vállalása alapján —, hogy üzemeink az éves exporttervet ne az év végére, hanem már december ló-ére teljesítsék, s így az exportra termelt áruk még az év során jussanak el rendeltetési helyükre. Idén pedig számos üzemünk vállalta, hogy évi exporttervét a IX. pártkongresszus idejére teljesíti.

Az utóbbi években éppen ezeknek a kérdéseknek a tanulmányozása során fejlődött területi pártszervezeteink gazdaságszervező, irányító és ellenőrző szerepe. E cikkben főleg a területi pártszervezetek iparpolitikai tevékenységével kívánok foglalkozni, mert a legtöbb tapasztalatunk ezen a téren van.

A területi pártszervezetek, üzemi pártbizottságok gazdasági pártmunkájában még ma is vitás az, hogy milyen mélységig helyes a pártszervezetek operativitása, milyen kérdésekben kell csupán elvileg állást foglalniuk, melyek azok a féladatok, amelyeket a Központi Bizottság határozatai alapján helyileg kell megfogalmazni, milyen új módszerekkel dolgoznak pártszervezeteink. Egyesek néhány kiragadott példa alapján eltúlozzák annak a bírálatát, hogy a pártszervek néha operatívan is beavatkoznak a gazdasági folyamatba. A túlzott operativitást mi is elvetjük; nem lehet és nem szabad, hogy a párbizottság titkára az anyagbeszerző vagy a diszpécser munkáját végezze. Hogy azonban meddig engedhető meg az operativitás, azt mindig konkrétan kell meghatározni.

Operativitáson nem azt értjük, hogy a párt- szervek döntsenek konkrét gazdasági kérdésekben, hanem azt, hogy a pártszervezet a maga tekintélyével, a vélemények kikérésével, a kölcsönös konzultáció alapján segítsen a legfontosabb gazdasági döntések meghozatalában. Ha a pártszervezet álláspontja valóban a népgazdaság érdekét szolgálja, műszakilag és gazdaságilag elfogadható s nincs ellentétben a helyi érdekkel, akkor valószínű, hogy minden gazdasági vezető elfogadja.

A területi pártszerveknek elsősorban azokkal a kérdésekkel kell foglalkozniuk, amelyeknek közvetve vagy közvetlenül nagy gazdasági, társadalmi és politikai kihatásuk van. Néhány ilyen kérdést szeretnék felvázolni.

A

Nógrád megyei Pártbizottság az utóbbi időben sokat foglalkozik a bányászat kérdéseivel. Az előző években ez a munkánk nagyrészt abban a- törekvésben merült ki, hogy adjunk minél több szenet a népgazdaságnak. Ma azonban új helyzet van kialakulóban. A népgazdaság energiamérlegében bekövetkező változás következtében csökken a rosszabb minőségű szenek termelése, s ez elsősorban a nógrádi szénmedence távlati termelését befolyásolja. Ha csupán közgazdasági vagy matematikai módszerekkel dolgoznánk, akkor — egy kis túlzással — azt kellene mondanunk, hogy a népgazdaságnak nincs szüksége a nógrádi szénre, mert a geológiai viszonyok következtében romlik a szén kalóriaértéke, magas a széntermelés költségszintje, nagy az állami dotáció. Nekünk azonban arra a kérdésre is választ kell adnunk, hogy mi lesz a több mint százéves bányászattal, a 13 000 bányász- szál, a felnövekvő generációval. Annál is inkább felelnünk kell erre, mert bányászaink a forradalmi harcokban mindig az élen jártak, és napjainkban is ők a szocializmus leghűségesebb és legodaadóbb munkásgórdája.

A bányászat perspektívája tehát egy sereg új kérdést vet fel. A problémák egy részét nem tudjuk helyileg megoldani. A megyei pártbizottságnak tehát az a szerepe, hogy közvetítse ezeket az illetékes párt- és kormányszervekhez. Ez azonban nem azt jelenti, hogy más feladatunk ebben nincs is. Olcsón juthatnánk népszerűséghez, ha olyan álláspontra helyezkednénk, hogy tartsuk a bányászokat akkor is, ha növekszik az állami dotáció, hiszen több évtizedes forradalmi tevékenységükkel „kiérdemelték ezt”. Mi azonban nem indulhatunk ki ebből. Az egyetlen lehetséges megoldás az, hogy növeljük a bányászat versenyképességét, gazdaságosságát.

A területi pártszerveknek az üzemi pártbizottságoknak nagy szerepük van a gazdasági kérdések regionális vizsgálatában és irányításában. A népgazdaság ágazati irányítása elkerülhetetlen, de szükségszerűen szűk látókörűséget is szül ahogyan mi nevezzük: „kerítés-szemléletet”. Az üzemek nem dolgozhatnak egymástól függetlenül, az üzemi kerítés nem választja el az üzemet a várostól, a lakosságtól. A településfejlesztés, a közlekedés, a közművesítés, az energiaellátás, bizonyos értelemben a szolgáltatás stb. szorosan összefügg az üzemi élettel, az üzemi termelés fejlesztésével. Ezen a területen természetesen a tanácsok és az üzemek kapcsolata dominál, de nagy szerepük van a pártszerveknek is, különösen az üzemek közötti kapcsolatok javításában. Olyan kérdések, mint például a munkaerő képzése és elhelyezése, általában a munkaerőmérleg alakulása, a szakemberek képzése és elosztása, az energiaszolgáltatás, a munkásszállítás stb. több üzem relációjában

merülnek fel. A pártszerveknek ezeket a kérdéseket figyelemmel kell kísérniük, annál is inkább, mert e problémáknak közvetlen politikai jelentőségük is van.

A területi pártszerveknek és üzemi párt- bizottságoknak ma nagy szerepük van abban, hogy mind a vezetőket, mind pedig a munkásokat megtanítsák a helyes közgazdasági szemléletre. A VII. kongresszus után nálunk bizonyos technikai szemlélet alakult ki: mást sem csináltunk, mint paramétereket vetettünk egybe, s mindent az új importgépek beállításától vártunk. A technika jelentőségének felismerése még nem párosult megfelelő közgazdasági szemlélettel. A megyei pártbizottság nemrég megvizsgálta: mit csinálnak a közgazdászok? Kiderült, hogy a mérnöki és a közgazdasági munká külön vágányokon fut; a közgazdászokat nem veszik eléggé igénybe a nagy fejlesztési tervek kidolgozásában, nagy részük az úgynevezett funkcionális osztályokon ( a bérosztályon, az értékesítési osztályokon stb.) dolgozik. Olyan közgondolkozást kell kialakítanunk, amely a termelés kérdéseinek közgazdasági elemzését egyenrangúnak tartja a technikai problémák megoldásával. Ezt a csatát mindenekelőtt a vezetők körében kell megnyernünk. Elsősorban azt kell elérnünk, hogy vezető mérnökeink gyarapítsák közgazdasági ismereteiket.

A közgazdasági gondolkodást ^onban a szocialista brigádok, a munkás- törzsgárda körében is el kell terjeszteni. Ha meg tudjuk magyarázni a munkásoknak, hogyan lehetne olcsóbban, kisebb élő-és holtmunka-rá- fordítással termelni, akkor az eredmény nem marad el. Tudnunk kell szót érteni a munkások minden rétegével.

Az új gazdasági mechanizmus bevezetésének előkészítése során a közgazdasági kérdések propagandáját elsősorban a pártszerveknek kell a kezükbe venniük. A .munkások egy része fél az új fogalmaktól; az áruviszonyokat és kategóriáit, a piacot, a nyereséget stb. a kapitalista gazdaság jellemző vonásainak tartja, s ma még nincsenek tisztában azzal, hogy ezek a kategóriák a népgazdaság tervszerű központi irányításával összekapcsolva, a termelőeszközök szocialista tulajdona alapján, jól szolgálhatják a szocializmus építését, mi több, csak ezek segítségével gyorsíthatják meg fejlődésünket

A területi pártszervezeteknek nagy súlyt kell helyezniük arra, hogy az üzemi vezetés a termelés napi kérdései mellett kellő gondot fordítson a fejlesztési, távlati feladatok megoldására. Fel kell lépni az ellen a gyakorlat ellen, hogy aki nem kísérletezik, aki nem vállal kockázatot, annak nem lehet baja, aki tehát nem vállal a termelés napi feladatainál többet, az a ma vezetője.

Az új, növekvő feladatok mind sürgetőbben követelik meg a vezetés színvonalának emelését, káderpolitikánk javítását. A párt irányitó munkájának ez az egyik legfontosabb területe. A pillanatnyi termelési bajok, az értelmetlen hajrák felszámolását nem szabad közvetlenül összekapcsolni káderpolitikai kérdésekkel. Az utóbbi időben például cement és vas hiány volt az építkezéseken, s emiatt ezek lelassultak. Értelmetlenség lenne káderpolitikai kérdést csinálni ebből. A távlati gazdasági kérdések megoldása, a fejlesztés, a gyártmányszerkezet, a gépesítés, az üzemszervezés stb. alakulása azonban végső fokon összefügg a vezetés színvonalával, aktivitásával. kezdeményezőkészségével. Így káderpolitikánk jórészt determinálhatja az üzemek jövőjét, végső fokon a vállalat jövedelmezőségét, a munkások jövedelmét. Az új gazdasági mechanizmus elé az üzemek káderhelyzetét illetően is nyugodtan nézünk: azok a felső szintű üzemi személycserék, amelyeket az utóbbi években hajtottunk végre, többségükben helyesnek bizonyultak.

Közismert, hogy Nógrád megye nem volt jól ellátva szakemberekkel. Ezért adta ki néhány évvel ezelőtt a salgótarjáni pártbizottság ezt a jelszót: „Ezer szakembert öt-hat év alatt!” Ezt a célt nagyrészt elértük: öt év alatt a mérnökök száma 40, a technikusoké 100 százalékkal emelkedett. Ez a munka is sok társadalmi, politikai kérdést vetett fel. Egyesek azt hitték, hogy nem lesz szükség a már meglevő szakemberekre, akik a legnehezebb időszakban is helytálltak. A munkások egy része viszont bizalmatlanul fogadta az új szakembereket. „Minek annyi mérnök — mondták —, hiszen a múltban kevés mérnökkel is ment a munka”. Emellett sok jogos bírálat is érte a szakembereket, különösen a fiatalokat; ezt azonban helytelen volna valami é-telmiségellenes magatartásnak tekinteni. Pártszervezeteinknek sikerült megmagyarázniuk, hogy nagy tudású mérnökök, közgazdászok nélkül a gyárak nem tarthatnak lépést a technikai fejlődéssel, a fiatal szakemberek iránt pedig türelmet kell tanúsítani, hogy néhány év alatt bebizonyíthassák: az előlegezett bizalom gazdaságilag, az üzemi kollektívát illetően is, meghozta gyümölcsét. Külön politikai kérdés volt azoknak a régi, politikailag szilárd középkádereknek a jövője, akiknek többsége nagy szakmai tapasztalata mellé a munkaköréhez szükséges iskolai végzettséget is megszerezte. Volt olyan végletes nézet, hogy ezeknek az idősebb elvtársaknak „már lejárt az idejük”. Mi abból indultunk ki, hogy az iskolai végzettség nem minden, s az élettapasztalatot nem lehet bizonyítvánnyal pótolni. A közös cél érdekében tehát eggyé kell ötvözni az idősebb és a fiatalabb generációt.

A megyében működő pártbizottságok az utóbbi időben a legtöbbet talán a termelés és az ember kapcsolatával foglalkoztak. Ma jobban tájékoztatjuk a munkásokat, több pártnapot tartunk belpolitikai és nemzetközi kérdésekről.' Hiba is volna a politikai kérdéseket elhanyagolni azzal a jelszóval, hogy most minden erőt a gazdasági kérdésekre kell koncentrálnunk. Ellenkezőleg: meg vagyunk győződve arról, hogy többet és jobban kell politizálnunk, mint eddig, de nem gazdaságszervező, irányító és ellenőrző tevékenységünk rovására. Nem helyeseljük a gazdaság és politika kérdéseinek merev különválasztását. A gazdasági vezetők egy része kényelmességből helyezkedik erre az álláspontra. ..Mi, gazdasági vezetők meghozzuk a döntéseket —- mondják —, a pártszervezet és a szakszervezet pedig támassza alá politikailag.” Szerintünk a gazdasági vezetők ugyanúgy felelősek döntéseik politikai és társadalmi hatásáért, mint ahogyan a politikai vezetők felelősek területük gazdasági tevékenységének fő irányáért.

A jó politikai munka csak áttételeken ke- ' resztül és rendszerint csak hosszabb távon érezteti hatását a termelésben. Akik valami direkt kapcsolatot keresnek, azok többnyire tévednek. Nem szabad úgy következtetni, hogy ahol pillanatnyilag jók a gazdasági eredmények, ott feltétlenül jó a politikai te-- vékenység is (és viszont). A gazdasági folya-r matok bonyolultak, nem szabad tehát szimp- lifikálni a politikai és gazdasági munka kap-- csolatát. Ahogy a gazdasági, a műszaki te-; vékenységet nem lehet politikával helyettesíteni, úgy a politikai munkát sem lehet egyszerűen termelési és gazdasági mutatókkal mérni. A pártszervezetek meg kell hogy találják a gazdaság, a termelés olyan dönti tényezőit, amelyeknek nagy politikai és társadalmi jelentőségük van, nagy figyelmei kell fordítanunk a gazdaság, a termelés olyan szubjektív elemeire, amelyek az egyes embert és a dolgozókat közvetlenül érintik a munkabértől kezdve egészen a munkásod és a vezetők viszonyáig.

Ennek a gondolatnak a jegyében foglalko-J zunk mind többet a szocialista brigádokkal. A szocialista brigádmozgalom céljai kiterjednek a politika, a gazdaság és kultúra szférájára. Ez a mozgalom alkalmas arra, hogy általa is növeljük a pártmunka hatékonyságát Elvetjük azt a koncepciót, hogy a szocialista brigádmozgalom kizárólag a szakszervezetek ügye.

A pártszerveknek nem szabad kitérniük a munkásokat foglalkoztató kérdések elöl. Az utóbbi időben például egyre többen vetik fék hogy az üzemeken belül egyenlőtlenül vannak elosztva a munka terhei, hogy a normában dolgozók sokszor nehéz, intenzív fizikai munkával is alig keresnek többet, mint a kisegítő személyzet, amelynek egy része pedig sokat cselleng. Sürgetik a munkások a lakáskérdés megoldását, bírálják a lakáselosztás módját. Szóvá teszik a piaci árakat, a munkásszállítás visszásságait stb. Pártszervezeteinktől nem azt követeljük, hogy minden bírálatnak helyt adjanak, hanem azt, hogy vizsgálják meg ezeket a kérdésfeltevéseket, és intézkedjenek minden jogosan kifogásolt és megoldható dologban. Ha pedig ez túlmegy az ő hatáskörükön, jelezzék a problémákat az illetékes párt, állami és gazdasági fórumoknak.

N

incs mód arra, hogy e cikk keretében részletesen foglalkozzam a párt- alapszervezetek gazdaságszervező tevékenységével, de néhány szót mégis szükségesnek tartok elmondani róla. A vita lényege az, hogy milyen gazdasági kérdésekkel és hogyan foglalkozzanak az alapszervezetek; melyek azok a kérdések, amelyekre vonatkozóan határozatokat kell hozniuk, és kikre lehetnek kötelezőek a határozatok. ■ Továbbá: mi legyen a taggyűlés szex-epe, milyenek legyenek a pártmegbízatások, milyen szerepet kapjanak a pártcsoportok, ki kit számoltasson be, s mire terjedjen ki a beszámoltatás.

Az új gazdasági mechanizmus a gazdasági egységek önállóságának növekedését, kezdeményezőkészségük kibontakozását fogja eredményezni. Ezzel lényegesen bővülni fog párt- szervezeteink szerepe és hatásköre. Rajtunk áll, hogy mennyire tudunk majd élni ezzel a nagy lehetőséggel. Ezért kell sokoldalúan elemeznünk azokat a módszereket, amelyek beváltak, s elvetnünk az elavultakat. Végső fokon az emberektől függ majd fejlődésünk további üteme, s ezért nagyon fontos, hogy ebben a nagyon jelentős kérdésben is szót értsünk az emberekkel. Tömegpolitikai munka ez a javából, s minden kommunistának kötelessége és hivatása, hogy dolgozzék érte;