Nógrád, 1966. október (22. évfolyam, 233-258. szám)
1966-10-16 / 246. szám
f«W"3 {fOfäfc# tft WÖGT? A tS 9 Péteri István: A QYÜRO Gáldonyi Béla: Három sír i Aki azt hiszi, hogy a gyűrű, amelyet e történet „hőséivé avat, valami különleges gyűrű volt, meglehetősen téved, Nem ölelt apró cirádákkal különös metszésű és sejtelmesen csillogó követ, nem volt titkos társaság megkülönböztető jelzése, nem lehetett öblös fejében méregfiolál elrejteni, s varázsereje sem volt mindenható szellemek megidézésére. Arról nem is beszélve, hogy még pecsétviasz szétmázolására sem lehetett alkalmazni, mivel valójában csak egyszerű arany karika volt. Éppúgy lehetett 14 karátos, mint több vagy kevesebb. Tulajdonképpen senki sem tudta, hogy mennyi. Egy azonban biztos: valódi arany volt s az arany mivoltába vetett általános hitet még ez a cinikusnak tűnő megjegyzés sem tudta megrendíteni: — Arany? Ugyan, szivi, trombita ez. Éppen csak meg nem szólal. Nyilvánvaló, hogy a sárga Irigység hangja volt ez a pesti .. .utcai leánygimnázium IV/B. osztályában, de senki sem méltatta különösebb figyelemre. S végeredményben nincs is azon semmi meglepő, hogy a IVB-ben ez volt azide* áj t a legszebb, a legcsodálatosabb. -de mindenesetre a legfigyelemreméltóbb gyűrű arrut valaha láttak, — a Sa- tumus gyűrűjét is beleértve. — Haláli! — mondták a lányok, s ez náluk az értékelés legmagasabb foka volt Ezt mondták ugyanis a Háború és békére, Belmondóra, a fagylaltra. a törpe tűsarkú cipőre, a házibulira, és a temetésre i*. A gyűrű tulajdonosa és egyedül jogos, igaz birtokosa szép, sudártermetű leány volt. Fejjel magasabb mindenkinél a IV/B-ben. Egy házi szépség- versenyt az osztály esze ezzel a lemondó sóhajjal értékelte ki: — Hja, neki könnyű. Az emberi kor legvégső hatarán levő férfiak is megfordulnak utána. Ez tette-e. vagy valami más, a szép, sudártermetű leány kezét megkérte valaki. Akadt az osztályban, aki tudni vélte, hogy csuda klassz pali, egy menő fej, aki talpig férfi. Mások arról suttogtak, hogy tulajdonképpen a leány apjának hajdani barátja, és a papa egy korábbi szívességért adja neki a leánya kezét. Volt, aki romantikus megoldásokat keresett, s gyerekkori szerelemről beszélt, amíg kisnem derült, hogy a vőlegény vidéki állatorvos, egy nyakigláb, szőke fiú, 28 éves, motorja van, de még az esküvő előtt egy Skoda Octaviat vesz, mert azzal könnyebb egyik faluból a másikba járni. Az eljegyzéshez vezető ismeretség pedig az elmúlt nyáron a balatonföldvári Kerin- göben köttetett, ahol a fiú feldekesség, amelyet mindenki megnézett, mindenki kézbe vett és mindenki felpróbált. Azon a héten lőtték fel éppen Ga- garint az űrbe. Hiába keringett azonban az első űrhajós a súlytalanság állapotában az öreg bolygó körül, hiába körözte le az időt, másfél óránként átélve a nappal és az éjszaka változásait, a gyűrűvel nem versenyezhetett. A gyűrű-próba megállás nélkül folyt, a lányok egymás ujjáról húzkodták le a szünet ben s töviről-hegyire megtárgyalták az eljegyzés intim részleteit is. — ö húzta fel a gyűrűt? — Megcsókolt? — Naná! Hogy lehet kérdezni ilyen hülyeséget — Szájon? — Isteni klassz! A gyűrű tulajdonosa pedig úgy állt a zsibongó lányok között, mint akit tulajdonképpen az egész nem is érdekel, mintha minden nap eljegyzés volna. Egyszercsak az egyik lány ezzel állt elő: — Add kölcsön néhány napra.... Hadd pukkadjon meg az a hólyag. Az a hólyag egy szemüveges bölcsészhallgató volt — Hát, ha nagyon akarod — mondta a gyűrű tulajdonosa. Mintha bomba robbant volna fel. — Nekem is ... — Ugye, nekem is ... — Hordhatjátok mind — mondta a szép sudár leány unottan, azzal a fölényes biztonsággal, amely csak a magukat birtokon belül érző nők sajátja. És hordták is. Hol az egyik, hol a másik leány tartogatta a pénztárcájában, hogy a randevú előtt felhúzza és flottatüntetésre használja, felcukkolva szegény fiúkat egy nemlétező vőlegény félelmetes árnyával. így ment ez egész héten át, s ment volna tovább is, ha a szép sudár leány szombaton délután nem kap táviratot az állatorvostól: „Az esti gyorssal érkezem. Lajos”. A gyűrű! Mit fog szólni a Lajos, ha nem látja a kezén?: ö meg azt sem tudja, hol van Rohant ahhoz a leányhoz, aki elsőnek kérte. — Nálam? — nézett az rá csudálkozó szemmel. — Én másnap odaadtam a Macának. Macát telefonon is el lehetett érni. — Ketten is kérték, de tőlem Kati vitte eL Futás Budára. Kati nincs otthon, Jucinál van, együtt tanulnak, mondja a mama. Hja, az érettségi. És így ment az egész délután. Volt, hogy a lánc megszakadt, s ott állt az utcán tétován, most hol keresse. Atkozta a buta fejét, hogy belement ilyen hülyeségbe. Végül mégis rálelt. És éppen akkor, amikor már nem is számított rá, amikor eldöntötte, hogy azt fogja mondani a fiúnak: „A gyűrű? Ja, a gyűrű. Tudod, csak a dátum volt belevésve, de én elvittem az ékszerészhez, hogy vésse bele a te nevedet is”. A gyűrű Ibolyánál volt, aki a Flórián téren lakott, és éppen moziba indult. — Csak tudnám, hova is tettem — tűnődött Ibolya, de aztán előszedte a gyűrűt a tolltartójából, radirgumi, ceruzacsonkok, rajzszögek és kenyérmorzsa közül. Rohant a Keletibe. Csak odaérjen időben. Az autóbuszon olykor-olykor rápillantott a kezére, s mindannyiszor túláradó öröm töltötte el: megvan, megvan! A vonat már benn állt, amikor belihegett a peronra. Ügy tárta a karját ölelésre, hogy gyűrűs balkezét széttárt ujjakkal húzta el vőlegénye szeme előtt. A fiű azonban ügyet sem vetett a gyűrűre. Nem is vette észre. Mintha a nap egyszerre csak elkezdene — déli 12 órakor szünetelni. árom fakereszt van egymás mellett a falunkban, a nyárfákkal, akáccal benőtt öreg temetőben. Ott, ahol- vége szakad a zsinórba húzott házsornak, a göröngyös útnak, és az életnek. Korhadt Jakereszt mind a három. Olyan egyforma, hogy azonnal feltűnik, ha belépsz a tövises sövénnyel körülkerített temetőkertbe. A név is ugyanaz a megkopott táblákon. Szélről nyugszik az anya, néhai Katona Andrásné. Élt 26 évet. Mellette, jobbról a fia, elhunyt hatéves korában, és legszélről a lánya. Nem volt még születésnapja. Aztán mellettük egy beomlott gödör. Katona András ásatta nyolc évvel ezelőtt, amikor kiszabadult a börtönből, és rákapott a kertészkedésre. Azt mondják éjszakánként gyakran választja vánkosul a felesége sirhantjának kerekedő domborulatát. Keveset beszél Katona András. Csak éppen annyit, amennyi az élethez szükséges, az olyan élethez, amilyen az övé már másfél évtizede. Egyedül Asszony, gyerek nélkül. Egyszer nekikeseredett és bő- beszédüen ennyit talált mondani: — Az én boldogságom odaát van — és felmutatott bütykös ujjúval a vihart ígérő égre — Ott leszek én már csak boldog— Azóta sem hallották ennyit beszélni Hallgatásának oka van. Olyan titkot őriz, amit mindenki tud, amiről beszél, de csak a hála mögött és suttogva, nehogy meghallja. HfDVARI ISTVÁN: Találkoztunk,.. Találkoztunk szólni akartam Kedves, elmondani, hogy bennem élsz tovább, elmondani, hogy minden percben megtalállak, hogy a nyüszítő széllel hajszolom hangodat, s keserű a levegő a kopár fák alatt... Elmondani, hogy egymásba szőtt szavak rácsa mögött várlak, ha újra születnek a szürke reggelek, Elmondani, hogy árnyékod helye üresen tátong a kövön, hogy vállamon nagyon nehéz a kényszerű közöny. kérte táncolni a leányt Az iskola életét felkavaró ügy akkor kulminált, amikor a lány szülei engedélyt kértek az igazgatótól, hogy lányuk eljegyezhesse magát, amit az igazgató összeegyeztethetetlennek Ítélt az iskola rendtartásával, és meg is adott. Aztán lezajlott az eljegyzés is. Az osztály tagjai közül senkit sem hívtak meg, ami általános sértődöttséget váltott ki a IV/B-ben. _ Bezzeg a dirit meghívták — jegyezték meg, jelentőségteljes hangsúllyal utalva a küszöbönálló érettségire. A sértődöttséget azonban elfújta a gyűrű, amely csak ekkor lépett a maga fényes valóságában színre. A gyűrű tseazáció lett, egyedülálló érVeress Géza: Löfürdetés a Hortobágyon Karácsonykor lett néma. Akkor, 1944 karácsonyán a Túzokos-tanyá n várták a szentestét. A cselédlakások hosszú során a sötétség őrködött és két lompos puli. A kastélyt nyolc farkaskutya szaladta körül vicsorítva. Nyolcéves volt a kisasszony, nyolc ezüst fenyő növekedett a parkban — ennek emlékére. Jövőre ültetik majd a kilencediket, és újra meghagynak majd egy farkaskutya köly- köt. Katona András kondás volt a majorban. Két falkát bíztak rá, mert az öreg, kehes Lajtos Bálint még Miklós nap előtt letette a karikás ostort, és nem is vette a kezébe többé. Egyetlen öröksége a kondája volt. Ezt vette át András a maga kétszáz süldője mellé. Reggel kihajtott és a telihold vetette haza. Karácsonykor is dologra irta ki a kasznár. — Süldőnek, cselédnek a legelőn a helye, ünnepen, vasárnap és mindenkor — hallotta szinte naponta a mondását. Már kívülről tudta. yü szentestén későn jött meg a hajtás után. Fáradt volt és éhes. A kastély előtt húzódott az akáccal szegélyezett dűlő, és ide nézett a konyha ablaka. Bent fürödniváló meleg volt és a kövér szakácsnő kitárta az ablakokat. Sült kacsa illata csapta meg az orrát. Nagyon régen evett kacsát. Amikor a tekintetes kasznár úr lánya esküdött, meghívták a parádéskocsis mellé. Akkor vetettek neki egy szárnyát, meg a melle húsából. A kommandóba kapott vékony oldalszalonna még szüretkor elfogyott, azóta babon élnek. Most is az lesz odahaza. Tarkabab, hozzá szalonna- bőr. Azt nem eszik meg. Kell a holnapi, meg a holnaputáni ebédhez szemet csa- logatónak. Becsapta maga mögött az ajtót. Ledobta folt hátán folt kabátját, és széket húzott maga alá. — Ehetnék — mondta rekedt hangon. Az asszony csak állt, szikáron, megtörtén a tűzhely mellett. Alig két hónapja szült és a gyerek is szívta, a gond is sápasztotta csupa csont testét — Hallottad? Az asszony csak állt tovább a tűzhelynek vetett háttal. — Az istenedet, hát hányszor mondjam? Nézi a tűzhelyet: üres! Csak egy foltos fazékban gőzölög a víz. A gyereknek lesz. Hirtelen tisztult az agya, mint vihar után az ég. — Nincs bab? — Nincs! Nem adott a kasznár.' Azt mondta, minek zabáitok fel — és zokogásba fulladt az asszony hangja. — De a bicegős fajtáját az anyjának — ordította, és kiugrott az ajtón... Tornácos, vadszőlővel befuttatott ház volt a kasznáré, nagy ámbitussal és jó illat lengte körül díszes oszlopait. Szinte megrészegedett tőle. Nyelt egyet, amikor belépett. — Kasznár úr ... — kezdte, de nem tudta folytatni. Az asztalt nézte. Rajta felszeletelt vekni, mellette kékszélű tálon kacsasült, párolt káposzta. A poharakat már teletöltöttek, pedig még nem is ettek. — Elfogyott a babunkl — mondta és újra nyelt. — Hát aztán! — a kasznár felugrott az asztaltól. — Még most sem lehet nyugta az embernek a barmaitól? Ügy botorkált haza, mint akit fejbevágtak. — Megölöm ... meg ént Nincs vacsora! Ne zabáljak? öljem meg a kölykeimet? Berontott az asszonyhoz. — Nincs bab, nekem is azt mondta, hogy nincs, de ö sültet zabái, káposztával — elfulladt a hangja, mert nyelnie kellett a gondolatra. Édeskáposzta, sós krumpli, zsíros hús. El kellett volna hoznia az egészet. Szaladni vele, futni hazáig! Letenni az asztalra ét ordítani: — Egyél asszony! — Megbolondultál? Andrási — Meg a kutyaúristenit! — és felkapta a kést az asztalról Vérben forgott a szeme, a haja a homlokába hullott. Izzadt és csapzott volt, mint as űzött ló. Lihegett, fújt: — Zabdíj! — és nekirontott az asszonynak, A gyerek sikoltozva kapaszkodott a kabátjába. — Elhallgass! Menj az anyád után! A kislányt nem szúrta meg. Csak megfogta... a nyakánál. + Aztán kirohant. A kasznár ék házánál még világos volt, amikor felrántotta az ajtót. A kacsasült ott párolgóit az asztalon, a combját már kiválogatták, csak a szárnya volt meg és az illata. Erős, velőbemaró illat. — Egyél András! Vegyél, no...! — biztatta a kasznár remegő hangon és fuvoláivá. Beleszúrt a legnagyobb húsba és kibuggyant a szája szélén a nyál. Felemelte és a késen végigfolyt valami. Az orrát is megcsapta. Eldobta as egészet és csak annyit mondott: — Dög szaga van .. .* is" aiona András most kér• **• tészkedik. Olyan virágokat nevel, hogy az egész falu dicséri érte. Nem ad belőle senkinek, kihordja mind a temetőbe. A három kereszt alá ... SASS ERVIN: « 0 veggiföngifÖM régi kedves üveggyöngyöm elvesztettem mégis őrzöm napsugárban szikrákat hány benne zárva ott az a lány behálózták rezgő évek vad pirosak hideg kékek velük fonódik a tájra kötöződik a világra akinek már neve sincsen üveggyöngyöm messze gurulj akinek már szive sincsen kedvesemnek ölébe hullj csillagot vess a szemében simulj meg a tenyerében. V ***• ■
