Nógrád, 1966. október (22. évfolyam, 233-258. szám)
1966-10-16 / 246. szám
október Ti. vasán®? t*\ r* y? \ T) Ä baleset gyakran csak tünet Beszélgetés dr. Szedtük Ödön rendőr orvos-ezredessel Jóllehet kisebb mértékben mint a járművek száma, de évről évre növekszik a közlekedési baleseteké. Maga az arány is tükrözi, hogy az utóbbi nem törvényszerű. Arról, hogy mit lehetne tenni e sajnálatos növedekés megakadályozása érdekében, dr. Szedlák Ödön rendőror- vos-ezredessel beszélgettünk. — A közlekedési balesetek visszaszorítására egyszeriben ható csodaszert, afféle „bölcsek kövét” nem adhatok, — mondotta a több évtizede praktizáló szakember. — Azokkal kapcsolatban két dolog létezik, amiben feltétlenül hiszek. Az egyik, hogy számuk csökkenthető: a másik pedig, hogy ezt a csökkenést csak társadalmi és tudományos erők együttes alkalmazásával érhetjük el. Példaként, amely Nógrád megyére is érvényes, az alkoholos befolyásoltság állapotában okozott baleseteket említem. Nem is oly rég ezek voltak a fekete statisztika éllovasai. A társadalmi szervek és a rendőrség közös felvilágosító munkája, a Nagy-Zsigmond féle alkoholszonda alkalmazása lényegesen csökkentette ezek számát. Mint országszerte, Nógrád megyében is ritkábban fordul elő gyorshajtás, amióta a radar-járőrök fel-feltűnnek a közutakon. Tudom, hogy ezerszer leírta, mégis kérem: írja le ezeregyed- szer: a balesetek döntő többségét nem a műszaki hiba, hanem az emberi gondatlanság, a „győzni akarás” okozza. „Győzni” az előzésnél, „győzni” abban, hogy melyik jármű halad át előbb az útkereszteződésen. .. Részint az agresszív jellemű emberekben, részint a nagyon fiatalokban él a „győzelemnek” ez a vágya. Különösen veszélyes, ha ilyen jellemű ember személyeket szállító járművet vezet. Az a vállalat jár el helyesen, amelyik ilyen gépjárművezetőt- nem enged taxi vagy éppen autóbusz volánjához. Azt hiszem, a baleseteket követó rendőri vizsgálatot lehet még finomítani ahhoz, hogy részint ugyanannak a személynek, részint másoknak a karambolozását megakadályozzuk. — Űjabb technikai eszközök alkalmazására gondol, ezredes elvtárs? — Kissé erre is. Nagyobb részt azonban azoknak a leír ki tényezőknek alaposabb feltárására, amelyek a balesetet, (amely gyakran csak tünet!) előidézték. A balassagyarmati járásbíróságon — például — dr. Miklós Ernő tanácsvezető bíró szokta az efféle momentumokat igen behatóan vizsgálni. Fontos kérdés, hogy a balesetet okozó gépjárművezető nem él-e olyan családi körülmények között, amelyek állandó zaklatottságát okozzák. Ha igen, a nőtanács vagy más társadalmi szerv valószínűleg segíthet az otthoni feszültség feloldásában. — Az eddig felsorolt tényezők aprólékos vizsgálatára aligha jut ideje a közlekedés-rendészetnek... — Említettem a társadalmi erőket!... Salgótarjánban nem egy pedagógus végez eredményes munkát önkéntes rendőrként. Félreértés ne essék! Eszembe sem jut. hogy akár a tanúkihallgatást, akár a gyanúsítottként! vagy terhel- ti kihallgatást reájuk kívánnám bízatni. Még a védőügyvéd szerepét sem szánom nekik. A pedagógus hivatásszerűen türelmes, mások meghallgatására kész ember. Hal- gassa meg a karambolozó gépjárművezetőt, elemezze a balesetet megelőző momentumokat, s igyekezzék a társadalmi és hivatalos szervek megfelelő tájékoztatásával elősegíteni azok megszüntetését. Nagyon helyeselném, ha egyes baleseteket követően a járművezetőt ismételt, teljes orvosi vizsgálatnak vetnék alá. Mint ismeretes a kötelező orvosi vizsgálatot hivatásos gépjárművezetőknél két, a nemhivatásosoknál három évenként meg kell ismételni. Két vagy három év alatt az emberi szervezetben, csupán a íizen- négymilliárd agysejtre tekintettel nagyon nagy változások történhetnek. Ügy vélem, a balesetmegelőző propagandában is lehetne eddig nálunk nem használt módszerekkel próbálkozni. — A bécsi rádió autósműsora. .. — Jó dolog! Ausztriában csökkent a közúti közlekedési balesetek száma; valószínű, hogy részben a járművezetők számára rendszeresen sugárzott műsornak köszönhetően is. Gondolom, hasonló program nálunk is hasznos lenne. Mondjuk: a reggeli órákban, valamint a délután derekán, amikor a balesetek zöme történik. Azt hiszem, az elrettentés eszközét nálunk nemigen használják. A balesetek megtörténtének, a bírói ítéleteknek közlése mellett lehetne (sőt szerintem: kellene) beszélni, írni arról, hogy a balesetek zöme — az orvos- tudomány fejlettsége ellenére is — nagy fájdalommal jár. Sokan azt mondják erre: „Ne ijesztgessük az embereket!” Magam erre azt felelem: „Jobb megijedni, kissé félni, mintsem balesetet okozni!” — Véleménye szerint, a megelőző munkának mire kellene még kiterjednie? — Javasolom, hogy az úgynevezett korengedélyes eseteknél ne csupán a szülőket hallgassák meg a rendőri szervek, hanem a KlSZ-szer- vezetet is. Valahogy úgy, mint a főiskolai felvételek előtt; ezt a módszert ki lehetne alakítani. Kívánatosnak tartom továbbá, hogy több- helyütt tartsanak a gépjárművezetőknek orvosi előadást; s ez az egészséges életmóddal, e mellett pedig a különféle, sajnálatosan nagy mennyiségben szedett, a reflexeket tompító gyógyszerekkel foglalkozzék. — búcsúzott beszélgetésünk végén dr. Szedlák Ödön rendőrorvos-ezredes. — b. z. — De — elvi Ars Mm! ez az, a munkásság, mely osztályharcban vasba öltözött. Kiállunk érte, mint a kémény: lássák! £s bárunk érte, mint az üldözött. A történelem futószalagára szerelve Igyen készül a világ, hol a munkásság majd a sötét gyárra szegzi az Ember vörös csillagát! (József Attila: Munkások c. verséből) Mielőtt tovább lépnénk a történetek hosszú sorában, említést érdemelnek bizonyos epizódok, melyek mutatják, hogy a kommunisták mozgalma nem elszigetelt jelenség volt. Nagyon széles körben visszhangra talált a háború utáni években. E Baglyasalján, 1918 októberében feloszlott az osztag, és a szakszervezet foglalta le a helyiségeket. Itt alakult meg 1918. november 22 vagy 23-án a Magyar Kommunisták Pártja helyi alapszervezete. Itt kapott helyet a pártiroda és a KIMSZ helyiségét is ebben az épületben rendezték be. Az MKP helyi elnöke Blaskó, István lett. Aztán, 1919-ben bejöttek a román csapatok és megkezdték a baloldali elvtársak, a velük szimpatizálók összegyűjtését. A Rákóczi úti polgári iskola pincéje megtelt foglyokkal. Kínzószobát rendeztek be, és akit nevén szólítottak tudta, sejtette sorsát. A baglyasi KIMSZ-fiatalok amolyan hírszerző feladatot töltöttek be ezekben a hetekben. Tőlük ismerte a párt, hogy mi történik a polgári iskola pincéjében. Az őr elfordult és a legény besurrant az ajtón. — Vakmerőség volt! — Az — mondja Pothomik József —, de megtették. Különben honnan tudtuk volna, mi lesz a mieinkkel. A legény végigjárta a pincét és látta az összevert, vérző embereket. Nem éppen biztonságos helyzetben volt, amikor az őr rászólt: — Mit keresel itt? — A bátyámat, már három napja eltűnt. Nincs maguknál? — És ha itt van? Te is oda akarsz kerülni? Tűnj el, amíg szépen vagy... Rowers szíve megdobbant. Csak nem a nagy alkalom érkezett él? Nem szólt semmit. — Nézze, Francis, ez nem hivatalos beszélgetés — folytatta az ezredes. — Igazság szerint még nem is volna szabad magával semmit közölnöm. De én elmondom, annál is inkább, mert éppen magának a legfontosabb érdeke, hogy titokban maradjon.. Holnapután hajnalban indul. Rowers felsóhajtott. — Végre1 Khelton felállít, jelezve, hogy vége a kihallgatásnak, kezet nyújtott: —• Hát akikor a viszontlátásra, holnap este tíz órakor! Azért közöltem magával már most az időpontot, hogy alaposan kipihenje magát. Sém- mi ital, semmi könnyeimOs- ködés, semmi éjszakázás! Holnapután nagy szüksége lesz odafenn a frissességére!.. Rowers nagyszerűen aludt a nagy nap előtti napra virradó éjszakán. Eszébe sem jutott a veszélyre gondolni, s nem érzett nagyobb izgalmat, mintha arra készült volna, hogy vasárnap hajnalban öt postazsákkal kellene átrepülnie Amerikába. Frissen ébredt, s elindult be a váróéba. Egy darabig sétált, aztán a szálló felé vette útját, hogy valami frissítőt igyon és lehűljön a tikkasztó melegben. A bejárat előtt ismét eléje lépett az a borotválatlan, ócska kabátot, kitaposott cipőt viselő férfi, akinek szolgálatait már kétszer elutasította. „Korunk nagy csodája” azonban ismét megkísérelte, hogy az amerikai igénybe vegye szolgálatait. Ahogy máskor is tette, tolakodóan hadonászott óriási névjegyével, amelyen különböző írásjegyek tarkál- lottak. Ezúttal szerencséje volt. Rowers intett neki, hogy kövesse. „Korunk nagy csodája’ azonnal munkához látott, amint Rowers letelepedett az asztalhoz. Állva dobálta piros, kék, zöld képecskéit. egy vérbeli bűvész ügyességével. Teljes magasságában ott állt az asztal előtt, hosszú figurája ide-oda hajlongott. Rowers csak tréfából akart jósoltatni magának, de volt a szemfényvesztőben valami szuggesztív erő, ami arra késztette Franciát, hogy úgy figyelje a színes képecskék játékát, mintha az élete függne tőle. A szemfényvesztő keze hol az asztal fölött lebegett tele ké- pecskékfcel, hol üresen emelkedett a levegőbe, s közben a kártyácskák állandóan változtatták helyűiket az asztalon. Aztán a kártyavető ujjait görcsösen összehúzta, egy hirtelen, heves mozdulattal, mint a sas, amikor megragadja áldozatát, összetúrta a képeket, megforgatta, átrakosgatta azokat, majd legyintett a kezével és a levegőből varázsolt elő egy újabb sorozatot Meddig tarthatott? öt percig, tízig, félórát, egy órát? Francis nem érezte az időt, csak kimeredt szemekkel figyelte a jóst aki végül hevesen rángatózni kezdett, majd megmerevedett. Rossz angolsággal suttogta: — ön szerencsés ember! ön a bátrak bátra! Gazdag lesz és boldog, híres és megelégedett! Aztán felengedett a merev tartós. Első hétköznapi mozdulatként a tenyerét nyújtotta Rowers tóé. A pilóta két egy- rupiást helyezett bele. A kéz nem húzódott vissza. A jós megszólalt: — öt rúpia, uram! öt rúpia jár! A pilóta odaadta a három rúpia különbözetet. „Korunk nagy csodája” félretaposott sarkú cipőiben kicsoszogott. S máris ott termett nesztelen lépteivel Rowers asztalánál a pincér. Ugyanaz, aki előzé nap fölajánlotta, hogy a jóst odakiildi az asztalhoz. — ívűt parancsol, uram? - kérdezte. — Narancslevet! A pincér meghajolt. Arcán ugyanaz a szemtelen vigyor ült, amelyben Rowers előző nap kihívást látott. —- Igenis uram, egy na rancsievet! És, ha szabadna figyelmeztetnem, helyesen tenné, ha kezet mosna! „Korunk nagy csodája” ugyanis itraho- mában szenved, és nem szeretném, ha alázatosan tisztelt urasa god is elkapná tőle ... Rowers megfogadta a jó tanácsot, nehogy megkapja ezt a fertőző szembetegséget. Jólesett. ahogy a mosdófen a csuklójára engedte a hidegvizet. Es már szidta magát, hogy babonás vénasszony módjára hagyta, hogy a jós befolyása alá kerüljön. A szemfényvesztő alighanem mindig ugyanezt a szöveget jósolja, legalábbis fiatal és gazdag vendégeinek, hiszen az ilyen jóslatért fizetnek szívesen az emberek, S különben is: miként rejthetnék a jövendőt azok a színes kártyácskák, akármilyen villámsebesen is dobálta őket a pakisztáni? A jövőt a technika századában a technika rejti magában. Az övót az a repülőgép, a Lockheed gyár büszkesége, amely- lyel 20 000 méternél is magasabban szánthatja a levegőt, olyan magasra szállhat, ahol az oroszok észre sem veszik. Ez a repülőgép adja rrgsg számára az alkalmat, hogy bebizonyítsa bátorságát. hogy gazdag legyen és boldog, híres és megelégedett! (Folytatjuk) Egy harcos élet (Uh) A szimpatizánsok A fiú eltűnt Már mindent tudott és este a pártszervezetben azon tanakodtak, mit tehetnének az elfogott elvtársak érdekében. A begyűjtés elől többen a bányába menekültek. Egy gyereket küldtek le értük. A katonák a szállító járatnál várták az elvtársakat ők a légaknán másztak ki és Romhányba szöktek. Hárman azonban már nem tudtak eljutni csehszlovák területre. — A kórházban helyezte el őket dr. Hercz Adolf főorvos és Mayomé, az ápolónő. A románok reggel megtalálták a három „beteget” a 14 ágyas kórteremben. Hercz doktor elébük állt: — Uraim! Ilyen állapotban embertelenség lenne elvinni őket. Én orvos vagyok, nem engedhetem meg a humanitás nevében. Ha felgyógyulnak az más. de addig itt kell marad- niok. A tiszt felemelte kesztyűs kezét: — Rendben! Maga felel értük ... — és elmentek. Éjjel a három elvtársnak sikerült átszöknie a Karan- cson. Hercz doktor pedig kimagyarázkodott a románok előtt, hogy „.. .éjszaka nem ülhet a kórteremben, különben Is nincs fegyvere, amivel útjukat állhatta volna”. Akkor „megúszta” a dolgot, ne később — a nyilas időkben — elhurcolták és kivégezték harcos kiállása miatt Nem volt kommunista, de védte, segítette a kommunistákat, ahol csak tehette. — A három „beteg” közül egy somoskőújfalusi volt, kettő pedig baglyasi — mondja most Pothomik József — a nevükre már nem emlékezem, pedig én is bejártam azokban a napokban a kórházba, hogy hírt vigyek a történtekről. Jó lenne megismerni, megtudni a három „beteg” nevét. Talán él még valaki közülük Tarjánban, vagy a környéken ... Aztán előkerül egy újabb név: Schmidt Jenő, bányafőtanácsos. — ö mentette meg Blaskó János, a direktórium elnöke életét. Lebeszélte a románokat az elhurcolásáról, és így másokat is kiszabadított. Bár Schmidt úr tevékenysége nem volt egyértelmű, de bizonyos érdekek miatt néha segítségére volt a mozgalomnak ... — Hatan dolgoztunk abban az Időben egy csapatban. Kovács Lojzó volt a csapatvezetőnk. Nagyszerű ember. Egyszer Pestre kellett utaznom, hogy találkozzak az elvtársakkal és átvegyem az utasításokat. A vonatom fél hatkor indult. Szombaton lementem sichtára és éjjel két órakor Intettem a Lőj zónák ... — Rendben, eriggy csak! És hazafelé összefutott Bodor József-aknásszal: — Hová Józsi? — Haza! Beteg vagyok... Aztán lent a bányában folytatódott a beszélgetés Bodor és Kovács Lojzi között: — A Pothomik? — Na, hol is csak? Elment fáért a biztosításhoz. — Fáért ment volna? Megmondom én magának pontosan: A Józsi beteg és hazament — aztán félrehúzta a csapatvezetőt —, onnan meg utazik tovább. De én nem tudok semmiről semmit. A maguk dolga... Az is előfordult, hogy leszállás után ötperces röpgyű- lést tartottak. Mi van a mozgalomban? Mit hozott Pothor- nik Pestről? Ilyenkor az aknász türelemmel várt a szivattyúkamránál, és csak a gyűlés után jött beírni a műszak-könyvet m — Három napra Tatabányára kellett mennem a párthatározat értelmében. Kovács Lojzi minden nap pontosan bediktálta a nevemet, mintha dolgoztam volna. Az aknász pedig beírt sichtára ... — Én nem bánom, de a keresetükkel mi lesz? — Osztozunk rajta... — és öt ember keresetét hatfelé osztották abban a három napban. Így is segítették a pártot, a pártmunkát, a mozgalmat. Kovács Lojzi különben Németországban ismerkedett meg a pártmunkával, onnan hozta a módszereket, tekintélye és nagy tapasztalata volt. Hanem az úton elkapták Pothomik Józsefet a csendőrök. Felsőgallán hallgatták ki. — Üticélja? — Munkát keresek. — Honnan jött? — Baglyasalja. — Akkor maga kommunista? — és odatolta a jegyzőkönyvet a legény orra alá. „Nem szabad aláírni!” — és azt mondta, hogy analfabéta. Mire hazaért, már itt volt a jegyzőkönyv is. Áttették a baglyasaljai csendőrséghez. Újabb kihallgatások következtek. — Én, kérem nem voltam sehol. Dolgoztam az aknán, tessék megnézni a műszakkönyvet És a könyv igazolta Pothomik Józsefet, az ügy elsimult. Így segítette a mozgalmat az aknász, aki csak szimpatizált a kommunistákkal, csak szemet hunyt, amikor a szervező munkáról gyűlésez- tek, vagy más bányavidékre irányították az elvtársakat. 5 Közvetlenül a háború után lábra kaptak a polgári, félfasiszta pártok. Keresztény Szocialista Párt, az Ébredők, a Sasok és így tovább... Ki- és beszálláskor csendőri segédlettel visszatartották a bányászokat és nagy beszédeket tartottak a holtfáradt emberek előtt. Gyaiázták a kommunistákat és isten nevében szónokoltak. Nem volt talajuk a szén- medencében. A sasoknak alig negyven tagjuk volt. Ezek is inkább egyéni érdekből csapódtak hozzájuk. — Megbüntettük őket. Ez érdekes volt. A hirdetést úgy oldották meg az aknán, hogy felborítottak egy csillét, arra felállt Pothor- nik és elmondta, mit intézett a bányaigazgatóságon. — Nem engednek semmit. Minden marad a régiben. Ilyenkor egy hangnak (előre megbeszélt jelre) közbe kellett kiáltania: Ebbe nem nyugszunk bele. Szervezzünk sztrájkot! — És ez a hang, legtöbbször a sasokhoz pártolt, megtévedt emberektől származott. Így kellett bizonyítaniok, hogy szakítottak a feketeinge- sekkel. Sokat segített a mozgalomnak Árvái Sándor, aki mindenütt ott volt, öntudatos, hűséges, szimpatizánsként emlegetik ma is ... (Folytatjuk) Gáidonyi Béla
