Nógrád, 1966. október (22. évfolyam, 233-258. szám)

1966-10-07 / 238. szám

NÖGRÄD 1966. október 7. péntek 1 tettei eleiünk Új helyiségben a salgótarjáni zeneiskola — Hangversenyprogram A korcsmáros-király regénye Mennyit bír el egy betörő? — Fizetnek a cinkosok is Üj helyiségbe költözött a salgótarjáni Állami Zeneisko­la egy része. — Az idei tanévtől a ' o- rábbi hat helyett „csak” «.ét helyen tanítunk — tájékoztat Virág László Igazgató. — ösz- szesen 12 tanterem áll ren­delkezésünkre, kellene még legalább kettő-három. Egyelő­re azonban nem panaszko­dunk, körülményeink, a ze­nei oktató-nevelőmunka fel­tételei így is lényegesen job­bak, mint eddig bármikor. Ez évben az iskolának 330 beiratkozott hallgatója van. A hangszeres (tanszakos) el­osztás is jobb, mint koráb­ban. A hegedű tanszakon 110- en, a fafúvóson mintegy 45- en tanulnak. Külön érdekes­sége az 1968—67-es tanévnek az intézményben, hogy rendkívül erős bőgős tanszak indult. Salgótarjánban ugyanis eddig gondot jelentett, hogy nincs bőgős utánpótlás a szimfoni­kus zenekarok számára. Most az intézménynek 10 bőgős ta­nulója van, ilyen nagy lét­szám e tanszakon az ország hasonló jellegű iskoláiban szinte egyedülálló. — Milyen az évi program? — Mint ismeretes, tavaly volt tízéves a zeneiskola — mondja Virág László. — A jubileumi évben határoztuk el, hogy ezentúl minden év­ben egy-egy tanszak tanul­mányi versenyt indít. Idén a szolfézs tanszak indítja a ver­senyt. A döntőket követő ün­nepélyes díszhangversenyre és díjkiosztásra április 4-én ke­rül sor. A hangversenyprogram ugyancsak érdekesnek, szín­vonalasnak ígérkezik. Négy hangversenyből álló ifjúsági és felnőtt bérletsorozat indul a városban. A program? Január 30-án a MÁV Szim­fonikusok Zenekara Oberfrank Géza vezényletével szimfoni­kus jazz-esttel nyitja a hang­versenysorozatot, amelyen An­tal Imre fiatal zongoraművész Gershwin Kék Rapszódiáját adja elő. Február 17-én Ko­csis Albert, Szabó Csilla és Bartha Alfonz ad hangver­senyt. Április 14-én a Salgó­tarjáni Pedagógus Kórus es a megyei József Attila Műve­lődési Ház kamarazenekara lép közös műsorral a közön­ség elé. Május 12-én ismét a MÁV Szimfonikusok látogat­nak el Salgótarjánba Kóródy András vezényletével. Ez al­kalommal Sefkenova bolgár zongoraművész Csajkovszkij B-moll zongoraversenyével szerepel. Gyermekek részére (15 éves korig) a zeneiskola koncert­termében, amely mintegy félszáz fiatal -befogadására alkalmas, ugyancsak négy hangversenyből álló sorozat indul. E hangversenyeket va­sárnap délelőtti matiné for­májában tartják meg Évsza­kok zenéje, Irodalom és zene. Zenés fejtörő és Bartók hang­verseny címmel. Ez utóbbira március 25-én, Bartók Béla születésének évfordulóján ke­rül sor, ekkor avatják ünne­pélyesen a zeneiskola kon­certtermét Bartók Béla-te- remmé. Virág László tájékoztatá­sa szerint a város zeneked­velő közönsége a hangver­senysorozatokon túl is több izgalmas, zenei életünket rep­rezentáló hangverseny részese lehet. A közeljövő eseményeivel kapcsolatban Virág László el­mondja: hogy megkezdték a felkészülést az észak-magyar­országi zeneiskolák zenekari fesztiváljára, amelyet tavasz- szal rendeznek meg Gyöngyö­sön. Tervezik - a német de­mokratikus köztársaságbeli eislebeni zeneiskolával való kapcsolatuk újrafelvételét is. Rangos színfoltja lesz Salgó­tarján idei őszi zenei életének Labrana, Jorge Gomez kubai zongoraművész októberben történő hangversenye, aki si­kerrel szerepelt a Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyen, s akit családi kapcsolatok is fűznek Salgótarjánhoz. T. E. Autósok Barátkozás mesélték Két beteg beszélget a kór­házban: — Hogyan történt, hogy az első gumija durchdefektet ka­pott? — Egy üveg került a kerék alá. Hogyhogy nem vette ész­re? — Mert annak a zsebében volt, akit elütöttem. * — Kérem megmutatni a ve­zetői igazolványt — szól a közlekedési rendőr az egyik gépkocsi vezetőjéhez. — Parancsoljon, de nagyon kérem, adja vissza, mert nem az enyém. (MTI foto, Friedmann feiv.) Az első tavaszi napon tele­fonjelentés érkezett a salgó­tarjáni városi-járási rendőr- kapitányságra. Tóth István, nádújfalui italboltvezető kö­zölte, hogy raktáráról ismeret­len tettesek lefeszítették a la­katot, majd igen sok áruval megrakodva továbbálltak. — Ez a tavasz is jól kezdő­dik —, jegyezte meg egy vas­tag szemüveges alhadnagy. — Meghiszem! — viszonozta a szobatársa. — Kocsmai be­törőt fogni nem utolsó mulat­ság. A helyszínre kiszállt bizott­ságot egy alezredes vezette. Az a fajta. akiről joggal mondják: öreg rendőr, de fia­tal ember. Ez igaz is. A fel- szabadulás óta szolgálja a testületet; tavasszal doktorált. A főtiszt amolyan nemszere- tem-pillantást jártatott körül. A tárt pinceajtón valóban nem volt lakait, de feszítésnek sehol semmi nyoma. A bejá­rathoz közel üres boroshordó, több láda szovjet és magyar pezsgő, három tizenötliteres demizson. Bennük orrfacsaró szagú törköly. A pince mé­lyén négy négyzetméternyi, homokkal felszórt terület. — Kérem, itt állt glédában nyolc, egyenként tizenöt lite­res demizson —, mutatott Tóth a sima felületre: — Más nem hiányzik? — dugta vissza felső zsebébe nagyítóját egy nyomozószáza- dos. — Nem hinném kérem, biz­tosan nem tudom. Én nem szoktam önlel tárt csinálni! — Legutóbb mikor volt el­lenőrző leltár? — kérdezte közönyösen az őrnagy. Tóth István helyett a föld­művesszövetkezet egyik em­bere válaszolt: — Éppen mára ütemeztük.. Visszafelé eggyel többen A Warszawa forgalmi enge­délye öt személyre szól; s ez a tény néhány perc múlva igen előnyösnek bizonyult. Nem kellett még egy gépkocsit kitelefonálni Tarjánból; a 28 A nyílt égről a politiká­ban ismét sok szó esett. — Herter érti a dolgát! — magyarázta Norton Rowens- nck, letéve a New York Times-t, amiben a külügy­miniszter beszédét olvasta. — Megint jön a „nyílt éggel!” Ügy tesz, mintha már nem nyitottuk volna ki az oroszok egét. Én mondom neked öre­gem, az elfiök és Herter nagy- gyá teszik Amerikát. A sze­nátusban valamelyik ostoba a múltkor azt mondotta, hogy nem tudja a kormány jobb- keze, mit csinál a bal. Hát ez nem így van. Ez a nyílt ég javaslat jobb fedőterv szá­miunkra, mint akárhány pol­gári igazolvány... Mert mikép­pen gondolkozhat az orosz? Csak úgy: ezek az ameri­kaiak az ő engedélyüket ké­rik, hogy lefényképezzék őket felülről. Ha pedig az ő enge­délyüket kérik, akkor szük­ség van az engedélyükre. Fo­galmuk sincs róla, hogy mi már megoldottuk az ő hozzá­járulásuk nélkül is a dolgot! Norton kifejtette a vélemé­nyét Spelmann bíborosnak is, aki egy alkalommal szintén meglátogatta néhány szenátor lett fekvő amerikai légitá­maszpontot. Kora hajnalban érkezett, de nem bíborosi or- nátusban, hanem egyszerű, de jól szabott polgárt ruhában. A török rendőrök, akik amer­re a gépkocsik újban a lé­gitámaszpont felé elhaladtak, minden teremtett lelket el­zavartak a közelből, maguk sem tudták, hogy kinek az inkognitőját őrzik. Spelmann megtekintett mindent, aztán beszédbe elegyedett a tisz­tekkel. Az igazat megvallva nem mindenki vetett ügyet rá a 10—10-es alakulat emberei közül sem. Khelton ezredes azonban ott sürgött-forgott körülötte — s ha Spelmann valakit megszólított, a sze­mével intve adta tudtul, hogy jól vigyázzanak, mert fontos emberrel beszélnek. A tisztek egy része — hiszen alig né­hányat voltak katolikusok kö­zülük, s nem jelentett szá­mukra sokat az amerikai ka­tolikus egyház feje — azon­ban egyszerűen kereket ol­dott. Norton azonban bátran, és őszintén beszélt a bíboros­sal. Spelmann — aki bizo­nyosan mindenről tudott — meglehetősen óvatosan nyil­vánította véleményét. — Az Isten útjai kifürkész­nünk kell benne, s mindent meg kell tennünk, ami véges emberi erőnkből telik az anti- krisztus legyőzésére! Spelmann szólt, s a rendel­kezésre álló külön katonai re­pülőgépen visszautazott az Egyesült Államokba. Rosát évenként csak egy- egy hónapra, szabadsága ide­jén látta Rowers, de az asz- szony minden héten levelet küldött neki. Ezékben általá­ban semmiségekről irt, s so­hasem mulasztotta el közöl­ni, miként áll a bankbetétjük. Tudatta a családi eseménye­ket, valamint a kisváros pletykáit. Egy-egy levele ol­vastak or Rowersnak az az ér­zése támadt, hogy Rosa nem azért írt, mert mondanivaló­ja lenne számára, hanem mert nagyon gondosan belénevel- ték a kötelességérzetet Nap­tárában ott szerepel, hogy minden szombaton levélben kell beszámolnia a hét ese­ményeiről a férjének, s ezt éppen úgy nem mulaszthatja el, mint nem felejt el aján­dékot küldeni a helyi jóté- konycélú nőegylet karácsonyi bazárjára, vagy idejében ki­fizetni a gépkocsi részleteket. Rowerset ez azonban kevés­bé bántotta. Élte a világát A danától nem messze, Izmir­ben külön klub működött a NATO-parancsnokság tisztjei részére, s Francis ezt láto­gatta legszívesebben, itt töl­tötte legkellemesebben az ide­jét Akikor is Izmirben volt, a klubban üldögélt amikor Iz­mir főterén több ezres tömeg gyűlt össze és tüntetésbe kez­dett. — Szabadságot! — Le a Menderesz kor­mánnyal! — Ki az amerikaiakkal? A gyönyörű, a tengerre né­ző, süppedő szőnyegekkel bo­rított étterembe, ahová tö­rök csak pincérként tehette be a lábát nem hallatszott semmi a tüntetésből. A pin­cérek továbbra is nesztelenül suhantak, s szolgálatkészen hajlongtak. A zene halkan játszott, az ital jeges volt, az étel kitűnő. A tüntetés hírét egy alezre­des hozta, akit Norton — együtt vett részt Rowerssal ezen a kiránduláson — még Washingtoniból ismert, és aki a NATO főparancsnokságon teljesített szolgálatot — Mit csinálnak a tünte­tők? — kérdezte Norton. — Itt egyelőre még semmit! — felete az alezredes. — De Isztambulban már igen. Itt A ttatürk szobránál állnak és énekelnek. Isztambulban azon­ban a diákok már megütköz­tek a rendőrséggel. Sok a ha­lott és a sebesült... Norton elkamorodott: — Mindenütt a felforgatok! Ideje, hogy leszámoljunk a vörösökkel... (FoáytatjukJ szürke Warszawában jutott hely Tóth Istvánnak is... Alig ért be a kocsi a me­gyeszékhelyre. az fmsz-irodán már lázas munka folyt. A központban igen hamar meg­állapították, hogy a boltvezető több, egymást követő napon nem fizetett be egy fillért sem. Ekkor kezdett bontakozni az a rejtély, miért árul Tóth ugyanabban az italboltban jóval kevesebbet, mint váltó­társa. .. Dolgoztak persze a nyomo­zók is Az egy percig sem volt vi fcás, hogy a Tóth állította mennyiséget — körülbelül kétmázsányi súlya miatt — egy ember ölben el nem vi­hette. Több elkövetőre, jár­mű használatára utaló nyom pedig nem akadt. A Nádújfa­lun szorgoskodó rendőrtisztek akkor még nem tudták, hogy Tóth István már Salgótarján­ba szállításakor részleges be­ismerő vallomást tett. Meg­mondta őszintén, hogy kár másutt keresni a betörőt, ö színlelte a bűncselekményt, hogy a hatalmas — több mint nyolcvanezer forintos — hi­ányt eltüntesse. Újabb titok A márciust megelőzően elő­ző év december 27-én tartot­tak utoljára leltárt Tóth bolt- jánban. Egyszerűen lehetetlen, hogy ekkora összeget három hónap alatt ki lehessen emel­ni egy kis falusi kocsmából! Nem beszélve arról, hagy eb­ben az időszakban Tóth mind­össze harmincöt napot töltött szolgálatban. A nyomozók szívós türe­lemmel bogozták az egyre kuszáltabbnaik látszó szálakat. Az egyik fonal két belső el­lenőrzésre hivatott személyhez vezetett: Bata János árufor­galmi csoportvezetőhöz és Ge­ese János vendéglátó előadó­hoz. Ezek már három évvel előbb behunyták szemüket, hogy senkinek se tűnhessen fel Tóth egyre növekvő hiá­nya. Nem is lehetett az vélet­len, hogy mind a húsz (?) lel­tározásról előre tudott az ital­boltos, s hegy mindannyiszor Gecse János volt a szakértő. Gecse teli üvegnek „szakér­tette” az üres demizsont, tele doboznak az üres cigarettás kartont, „törkölynek nézte” a bort. A közösség pénzéből a gavallér Tóth esetenként két­háromszáz forint „zsebpénz­zel” honorálta barátai „jószol­gálatát.” Kis pénzből nagy iábon Tóth István 1963-ig termelő­szövetkezeti vonalon dolgozott. Saját vesztére nem ismerte fel azt az egyszerű igazságot, hogy boron-pálinkán legfel­jebb cimborát lehet vásárol­ni, de barátot nem. Tóth mun­kájáért tisztes illetményt ka­pott, amelyből családjával együtt nyugodtan, kiegyensú­lyozottan élhetett — volna. Arra azonban már nem volt elég a kereset, hogy boldog­boldogtalannak fizessen, hogy garmada szám holdja haza a finomabbnál finomabb ipar­cikkeket, s hogy ugyanakkor még építkezzék is. Amikor megtudta, hogy „jóakaród” ■— bizonyos átszervezés miatt — már nem leplezhetik to­vább sikkasztását, elhatároz, ta, hogy betörést színlel. Az önbetörésre nála kör­mönfontabb ember is ráfi­zetett volna; hiszen egy-egy bűnözővel szemben nemcsak a képzett, hivatásszerető, jól felszerelt bűnüldöző gárda áll, de a társadalom sok mil­lió többi becsületes tagia is. Tóth Istvánt, kit hellyel-köz- zel korcsmáros-királyként em­legettek, elérte megérdemelt végzete. A bíróság előtt A salgótarjáni járásbíróság igen sok tárgyalási napon át foglalkozott az üggyel. Végül bebizonyosodott, hogy a nyo­mozáson alapuló vádirat na­gyon alapos. A bíróság megállapította, hogy Tóth István, Bata János és Gecse János összesen 87.662 forint kárt okozott a társadalmi tulajdonban. A három sze­mélyt ennék az összegnek s megfizetésére köteleztek. A járásbíróság Tóth Ist­vánt két és félévi szabadság, vesztésre, s a közügyektől háromévi eltiltásra ítélte. Bata Jánosra és Gecse János­ra fejenként egyévi — szin­tén végrehajtható — szabad­ságvesztést, s a közügyektől kétévi eltiltást szabott ki. Az ítélet kihirdetését köve­tően Tóth István enyhítésért, két vádlott-társa pedig felmen­tésért fellebbezett. A vádha­tóság képviselője háromnapi gondolkodási időt kért.. — borváró — Budapesten a Rákóczi téri balászfiú szobrát kikezdte az idő vas­foga. Az apró, alig látható repedéseken víz szivárgott a szobor üreges belsejébe, ahol — különSsen a téli időszakban erő- ron­gálódást okozott. A javítás során „megcsapolják” a szobrot és gondosan behegesztlk a réseket. OUTI Foto—Fényes Tamás felv.)

Next

/
Thumbnails
Contents