Nógrád, 1966. október (22. évfolyam, 233-258. szám)
1966-10-23 / 252. szám
1966. oktőber 53. vasárnap nógrAd „Megvagyunk egymással*..?99 Egy harr ott élet (IV») A II. kongresszus küldötte Egyik nagy ipari üzemünk vezetője elmondotta, hogy a közelmúltban a központjából re vízi ót hajtottak végire a gyárban. A vizsgálati jegyzőkönyv egyik végső konklúziója, hogy az üzemnek a jövőben több gondot kell fordítania az elsőosztályú termékek gyártására. Egy hét sem múlt el a vizsgálat után, meglátogatta a gyárat a vezérigazgató, aki közölte az ipartelep vezetőjével: „nem érdekes most az első osztályú áru, a fő, hogy sok legyen. Minél több. Mindegy, ha másodosztályú, akkor is . . .” Vitathatatlan, morfondírozott a telepvezető, a vezér- igazgató parancsol a revíziónak is. De annak az utasítása írásban van ... emennek szóban ... Mi történik, ha idővel ismét számon kérik az első osztályú árut, s a vezér- igazgató „nem fog emlékezni” szóbeli utasítására? A példa máris több fokozatú „lelkiismeret vizsgálatra” ösztönöz. Hogyan történhet, hogy a revízió másra utasít, mint a vezérigazgató? Bűként intheti le a vezérigazgató saját revíziós osztályának vizsgálati konklúzióit7 Ilyesfajta, alapvetően ellentétes utasítások esetén a vezérigazgató valóban miért elégedett meg szóbeli utasítással? A telepvezető miért nem a két utasítás lényegét, annak társadalmi, gazdasági hasznosságát tette mérlegre, s így született saját véleményét miért nem tette szóvá a vezérigazgatónak ? Miért azon meditált, s utólag, vajon mi lesz, ha a revízió később számonkéri tőle az utasításokat, s a vezérigazgató akkor netán nem áll ki mellette? Furcsa, nyugtalanító kérdések ezek. Fonákságukat érezte a telepvezető is, de megvonta a vállát. „Mit csináljak, elv- társ, ez van.” Ez van. De vajon jó-e, hogy ez van? Nem is olyan nagyon régen úgy alakult, hogy gyors egymásutánban három nagy- vállalatunk vezetőivel folytattam több órás beszélgetést arról, mit kell tenni azért, hogy a gazdasági mechanizmus reformja ne érje váratlanul, felkészületlenül a gyárat. Mindhárom esetben szóbakerült a vezérigazgatóság, vagy a minisztérium valamelyik felügyeleti osztálya, amelyek ilyen, vagy olyan kérdésben kelletlenül, lassan, vagy egyáltalán nem igyekeznek, hogy a helyi törekvések célba érjenek. Felszínre kerültek eltérő álláspontok központ, vagy- minisztériumi osztály, illetve helyi vállalat, üzem vezetői között. De — mintha csak összebeszéltek volna — a beszélgetés mindannyiszor azzal végződött: „Ha véletlenül a központtal (minisztériummal) kapcsolatban is írni akar, kérem, csínján bánjon a bírálattal. Nem szeretném, ha megromlana vele a kapcsolatunk. Mert azért segítenek ők. Megvagyunk egymással.’’ No, igen. És ha már ilyen szépen megvagyunk egymással, minek rontani ezt a viszonyt oktondi elvieskedés- sel. Hiszen: kinek használ az? — Nézze — mondta nekem egyik intézményünk felelős beosztású dolgozója, ha valá- mit el akarok érni, aminek az egész vállalat hasznát veszi, gyakran nem a partner irodájában, hanem egy presszóban döntünk. Egy konyak, egy kávé: lehet, hogy ez nem rendes dolog a szocialista morál szempontjából, de nekem, a vállalatomnak megéri. S gmíg így könnyebb elintézni egy problémát, addig én is így csinálom. Olyan mentalitás tüneteivel állunk itt szemben, amelynek mérgező hatása sokakban felszívódott. A közelmúltban valaki felhívott az egyik gyárból, keresném fel, sérelem érte őt és több kollégáját, de van itt még más is ... — tette hozzá sokat sejtetően. Nos. le is „lepleztek” néhány a vállalatuknál történt visszásságot Amikor arról kérdeztem őket, mikor történtek a kifogásolt esetek, a legfrissebb is legalább egyhónapos volt. Ha a sérelem nem éri őket — amely egyébként is vélt sérelemnek bizonyult —, valószínűleg eszükbe sem jutott volna felhánytorgatnl más hibáit. De most azt remélték, hogy... ugyan, mit reméltek? Építészek társaságában mesélték a múltkoriban, hogy az egyik tervezőintézettől szak- véleményt kértek egy másik intézet által készített tervről. A véleményező intézménynek akkor éppen megbízásra volt szüksége, ezért — az egyébként sok hibával rendelkező — tervet kivihetetlennek ítélte. Utána meg is kapta a megbízást új terv elkészítésére... Egy fiatal mérnököt megdicsértek első, szépen sikerült munkájáért. A következő feladat természete olyan volt. hogy — saját kifejezésével — „senkinek sem volt fontos, senki sem sürgette, csak leégni lehetett vele. Kihasználtam az első alkalmat, és kibuliztam magamnak egy másik beosztást”. Máig is büszke az „ütemérzékére” és meggyőződése, hogy a lehető leghelyesebben járt eL És itt, ezen a fokon tűnik ki igazán, milyen veszélyessé válhat ez a mentalitás, az emberi lelkiismeret torzulása. Amikor a felettessel szembeni opportunizmusból, a „kinek használ” kérdés mögé bújtatott elvi, gazdasági ügyeskedések legalizálásából, a szerelem nélküli érdekházasságra hasonlító vitátlan „megvagyunk egymással” kapcsolatból normális, tehát követendő, az azzal ellentétes hátterű, tartalmú kapcsolatok kialakítására irányuló törekvésből pedig — nem is kevesek — abnormális, tehát nem követendő magatartást látnak. A gazdasági irányítás reformjának nem egy kilátásba helyezett intézkedése céloz arra, hogy a „megvagyunk egymással” se hideg, se meleg magatartás jobban elbúr- jánzott, mint azt hittük, (vagy beváltottuk) volna. S hogy az a fajta gondolkodás, amely egy-egy lépés előtt nem annak gazdasági, társadalmi hasznosságát mérlegeli, hanem nyakatekert szellemi lóugrásokkal azt teszi próbára, nem tapos-e véletlenül valaki lelki tyúkszemeire — gyakran tehetséges, becsületes, jó szándékú emberek ezreit kényszeríti kerülő utakra. Sokat e kanyarok közül „kiegyenesít” majd a gazdasági mechanizmus reformja. De amire rendelet nem képes, amit önmagunknak, s önmagunkban kell elhatározni, s kivitelezni: az a gazdasági élet megreformálásával egyetemben, saját lelkiismeretünk reformja... Csizmadia Géza De — elvttriaim! ex ax a munkásság, mely osxtál yharcban vasba öltözött. Klánunk érte, mint a kémény: lássák! fis bátrunk érte, mint az fildöxOtt. A történelem futószalagára szerelve Igyen készül a világ, bel a munkásság majd a sötét gyárra szeszt az Ember vörös csillagát! (József Attila: Munkások c. verséből) A Kommunisták Magyarországi Pártja IX. kongresszusát 1930. februárjában a Moszkva melletti Aprilovkában tartották. — Kerülő úton jutottam el a kongresszusra — emlékszik vissza Pothomik József. — Először Hegyeshalomnál, léptem át a határt és indultam Bécs felé... A határátlépésre megvoltak a sajátos, előre kidolgozott módszerei. Hegyeshalomnál leszállt a vonatról, kétszáz métert tett visszafelé, aztán behúzódott a kukoricásba és jobbra kis patakban várta meg az estét. A patak partján magyar csendőrök sűrűn járőröztek. Besötétedés után átlépte a patakot, és már osztrák területen volt Szőlőn, gyümölcsösön keresztül vitt az útja fel a hegyre, ahonnan meglátta a távolban pislákoló lámpákat. Ez volt az irányadó. Lassan, óvatosan, ráérősen haladt a település felé. Csak hajnalban kellett odaérkeznie. Amikor hajnaliban a kis vasúti megállónál vonatra várakozva gyülekeztek a munkások, Pothomik József is közéjük állt. — Megváltottam a jegyet Bécsig, annyi schilling mindig volt nálam. Becsben egy trafikban volt az összekötőhely. A trafikos valahová telefonált és közölte, hogy melyik téren várja az összekötő. Ha ismerős volt, nem volt szükség különösebb jelre ami általában egy előre meghatározott módon összehajtogatott újság volt. Magyarországon a jel mellé jelszó is kellett a találkozásoknál. — Az összekötő elvtárs elvitt egy lakásba, melyet általában egy munkás adott ki számunkra. Tisztálkodás, megbeszélés, instrukció következett ilyenkor. Bécsiből egyesével indultak tovább a II. kongresszusra. Az útvonal: Berlin — Riga — Moszkva — Aprilövka. Mivel Pothomik József és jó néhány küldött nem tudott idegen nyelveket, olyan elvtérsat osztottak be melléjük, akik beszéltek németül, franciául, vagy más nyelven. Pothomik József kísérője szintén kongresszusi küldött volt A kongresszus pontos helyét csak Moszkváiban tudták meg. Aprilövka hatvan kilométerre van a fővárostól. Ma hanglemez gyáráról híres. A vasútállomástól mintegy tizenkét kilométerre erdő közepén emeletes, fából épült kastély várta a küldötteket. A KMP II. kongresszusán 26 küldött vett részt. Közöttük hárman voltak bányászok: Pothomik József, Haván József Nógráditól, és Nagy Pál tatabányai bányászt Amikor Pothomik József harmadmagával megérkezett Aprilovkába, a Külügyi Bizottság egyik vezetője éppen nála érdeklődött: — Megérkezett-e már Pothomik József Nógrádból? Mivel Pothomik József illegális neve „Futó” volt, a kérdésre azt válaszolta, hogy: — Nem jött még meg, és valószínűleg nem is jön a kongresszusra. Később félrehívta a KÜB vezetőjét: — A Pothomik József én vagyok. A konspirációé hiba ellenére sem tudták meg a küldöttek „Futó” elvtárs valódi nevét Különben több elvtárs, vezető, illegális nevén szerepelt a kongresszuson. Révai József a „Kemény”, Lovas Márton (aki a KIMSZ képviseletében vett részt a kongresszuson) „Vak”, Szerényt Sándor (a pártfőiskola jelenlegi igazgatója) „Sas” néven szerepelt. A kongresszus sokáig ülésezett Munkája közel másfél hónapig tartott Kun Béla, a pártépítésről, a párt szerepéről és helyzetéről tartott beszámolót, Révai József az agrártézisekről beszélt — Mivel nem vihettünk magunkkal semmilyen írásjavaslatot, a téziseket Aprilovkában kellett kidolgozni. Ez első változatban nem sikerült, át meg átdolgoztuk és ezzel bizony eltelt az idő. Engem például többször Is meghallgattak az elvtársak, hogy tájékozódjanak, mi a helyzet Magyarországon. hogyan lehetne folytatni, erősíteni a pártmunkát és befolyásét a tömegek körében. Még egy epizódot említ a KMP II. kongresszusáról. — Minket bányász küldötteket a kongresszus alatt elvittek a donyeci szénme- dencóbe, Gorlovkára. bányalátogatásra. Szép élmény volt. A nógrádi küldöttek csak a kongresszuson szereztek tudomást arról, hogy a Külügyi Bizottságon belül két frakció létezik: Kun Béla és Landler Jenő vezetésével. A frakcióharcot. a Kommunista Inter- nacionálé részéről jelenlevő Fried elvtárs élesen bírálta. Erről beszélt hozzászólásában Pothomik József is. — A konspirativ intézkedéseket, az illegális munkában általában betartják. Csak ott rúgják fel ahol frakcióznak. Éppen ezért a frakció-harcot fel kel számolni, mert ez gátolja tevékenységét. A kongresszuson élénk vitában döntöttek arról, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártjának tevékenységét a Külügyi Bizottság, vagy pedig a Központi Bizottság egy itthon dolgozó tagja irányítsa? Végül úgy döntöttek, hogy az itthoniak vezessék a párot és így lett annak vezetője „Sas” elvtára, alias Szörényi Sándor: Pothomik Józsefet pedig beválasztották a Központi Bizottságba. — Nekem a nógrádi pártsejtekhez kellett eljuttatnom a KMP II. kongresszusának határozatait. Mivel abban az időben éppen konspiráció* okokból lehetetlen volt a sejt- titkárokat egyszerre összehívni, így egyenként tárgyaltam velük. A megbeszéléseket az erdőiben tartottuk. Poithomik József idehaza már arról számolhatott be, a pártsejtek titkárainak, hogy a magyarországi kommunista morálom új lendületet vett és a párt, valamint a pártvezetés egységének megszilárdítására irányuló kísérletek bizakodással töltötték el az itthoni elvtársakat. Nem a kongresszus küldöttei, nem is az ott megválasztott új Központi Bizottságon múlott, hogy a létrehozott egység nem bizonyult tartósnak... (Folytatjuk) Gáldonyi Béla A főidény után Jelentősen növekedett az idegenforgalom D/ógrád megyében Az Idegenforgalmi Hivatal Nógrád megyei irodáján is elkészítették a föidény forgalmának mérlegét. A kilenc hónap igen eredményes volt Nógrád megyében, jelentősen növekedett az idegenforgalom Salgótarjánban, a környező t ermészeti kincsekkel rendelkező tájakon. Hollókőn és Nagymező-pusztán. Az év eddig eltelt időszakában csaknem húszezer vendég-éjszakát töltöttek el a turisták Eresztvén vben, Nagymező-pusztán, a rezervátummá nyilvánított Hollókőn. A megyében eltöltött vendég-éjszaka 6700-al több, mint az elmúlt év azonos időszakában volt. A turista szállásokon töltött éjszakák mellett igen tekintélyes a fizető-vendégszolgálat biztosította lehetőség kihasználása. Tavaly 5884, az idén 6645 esetben biztosítottak éjszakai szállást. Az Idegenforgalmi Hivatal eddig 142 ezer forintot fizetett ki a szállásadók részére. A szervezett turistaforgalmat bizonyítja a következő adat Is. Az év eddig eltelt szakaszában 884 esetben biztosított idegenvezetést a hivatal. Az üveggyárban 6277, a somoskői várban 4541, a bányaimúzeumban 8189 vendég fordult meg. A bányismúzeu- mi látogatók között igen szép számmal voltak külföldiek, szovjetek, csehszlovákok, lengyelek, németek, spanyolok, osztrákok és franciák. Hazánkból legtöbben Debrecenből, Balmazújvárosból, Győrből, Jászberényből, Makóról, Siófokról és Pécsről keresték fel a nógrádi tájakat. Hogy megyénket az ország különböző vidékein is megismerjék, az Idegenforgalmi Hivatal három kiadványt, mintegy 50 ezer példányban jelentetett meg az idén. A rendkívül ízléses Palóc tájból még az idén utánnyomással újabb 30 ezer darabot hoznak forgalomba. Ahhoz, hogy az idegenforgalom tovább fejlődjék Nógrád miegyében, számos intézkedésre van szükség. Ilyen a többi között az eresztvényi földcsuszamlás teljes megszüntetése. Meggyorsítják az Eresztvény—Salgó közötti körút építését. Megoldják a téli sportolási lehetőséget. Május elsején minden körülményék között meg kell nyitni a salgótarjáni ötszáz fős campéng- tábort is. 42 — És képzeld, darling, — folytatta tovább az asszony —mindenki olyan jó hozzám. A szomszédok felváltva visznek el víkendre, hogy kicsit kikapcsolódjam, felejtsem el, hogy téged mennyit kínoznak ... — Egy ujjal sem nyúltak hozzám — mondta ingerülten Rowers. Ez volt az első eset, amikor nem nézett az őrség oarancsnokára. — Az ügyvéd azt is mondta — folytatta Rosa —. hogy visszatarthatják a pénzt, ha te nem felelsz meg az eskü támasztotta követelményeknek, vagyis többet mondasz, mint amennyit kell.. .• Rowers azt várta, hogy az oroszok most azonnal félbeszakítják a beszélgetést, de semmi sem történt. A hadnagy elmosolyodott csupán, alig észrevehetően. Jól beszélt angolul, mindent értett, amit a Rowers család mondott egymásnak, de úgy lá*- •szik. mégsem értette őket Végül is a pilóta vetett véget a beszélgetésnek. — Nem akarom önöket feltartani — fordult őreihez. — Azt hiszem, ideje... Az asszony csókkal, az apja kézfogással búcsúzott. Rowe:« nem bánta, hogy el Jcell válnia tőlük. A tárgyalás még két napig tartott. Kihallgattak tanúkai és meghallgattak szakértőket. Rowers védője, egy fiatal orosz Jogász, aki ugyancsak kitűnően beszélt angolul, annak rendje-módja szerint harcolt védencéért. Védőbeszédében azt fejtegette, hogy a pilóta a kapott parancs ellenére sem semmisítette meg gépét és cm- magával sem végzett. — Ezt kétségtelenül többféleképpen lehet megítélni, de az is vitathatatlan, hogy ez hozzájárult az igazság feltárásához, az amerikai agresz- szív politika leleplezéséhez — folytatta. — Kérem a tisztelt bíróságot, vegye figyelembe továbbá azt is, hogy Rowers mind az előzetes nyomozás, mind pedig a bírósági eljárás során őszinte vallomást tett, már jó előre kijelentette, hogy őszinteségre törekszik. A bíróságnak számításba kell vennie ezeket a tényeket. A védő leült. A bíróság elnöke Rowersre nézett. — Vádlott, önt illeti az utolsó szó joga. Kíván élni vele? Rowers felállt. A szöveget olvasta — minden szavát alaposan megfontolta, mielőtt elhatározta: kimondja a bíróság, s ezzel az egész világ előtt. — Önök meghallgatták mindazt, ami az ügyre vonatkozik és most az a feladatuk, hogy döntsenek a sorsomról. Beismerem, súlyos bűnt követtem él és megérdemlem a büntetést. Kérem a bíróságot, vegye figyelembe, hogy az általam szerzett titkos információk nem jutottak el céljukhoz. Valamennyi Ilyen értesülés a szovjet szervek kezében van. Tudom, hogy az orosz nép ellenségnek tart. Ezt meg is értem. De azért szeretném aláhúzni, hogy én személyesen nem táplálok semmiféle ellenséges érzelmet az orosz nép iránt. Kérem, ne ellenségként, hanem emberkém ítéljenek el, olyan emberként, aki nem ellensége az orosz népnek, sohasem állt még bíróság előtt, mélyen beismeri és sajnálja bűneit. Köszönöm. öt nehéz óra következett. Aztán az őrök a mellékszobából, ahol az ítélethirdetésre várakozott, ismét a tárgyalóterembe kísérték. Csak néhány másodpercet kellett várni, aztán nyílt az ajtó. A bíróság bevonult, mindenki felállt. Az ősz hajú hadbíró tábornok feltette a szemüvegét, maga elé emelte a kezében tartott papírlapot. — A szovjet nép nevében! A bíróság bűnösnek találja Francis Rowers 30 éves amerikai állampolgárt kémkedés és más bűncselekményekben, és ezért összbüntetésként tíz évi börtönre ítéli! A tárgyalóterem közönsége felzúgott. A legtöbben a lehető legenyhébbnek találták a büntetést, amit Rowers kaphatott. Rowers először örömet érzett, aztán elborzadt. Igen, tíz év, csak tíz év. De milyen hosszú is tíz év! Közölték vele, hogy ismét találkozhat feleségével és apjával, elbúcsúzhat tőlük. A mellékszobában azonban sokáig hiába vártak rájuk. Végül is az őrség parancsnoka megelégelte a várakozást, s kiment, hogy utána nézzen: hol késnek a családtagok ? Mérgesen jött vissza. (Folytatjuk)
