Nógrád, 1966. szeptember (22. évfolyam, 207-232. szám)

1966-09-14 / 218. szám

nőgr ín i ISfifi. szeptember 14. széria Az akció kezdete; szeptember 21. Ingyen házhoz szállítják a burgonyát Az idén kiváló burgonyater­mést takarítanak be a gazda­ságok és a MÉK hetenként, átlagosan 12 ezer mázsát vá­sárol fel. Így lehetőség nyílik arra, hogy a következő hóna­pokban maradéktalanul kielé­gítsék a vásárlók igényeit. A SZÖVÉRT kezdeményezésére a Megyei Értékesítő Központ burgonya-akciót indít, mely­nek kezdete: szeptember 21-e. Először a salgótarjáni, majd pedig a balassagyarmati na­gyobb üzemeket, vállalatokat, hivatalokat vonják be az ak­cióba. A kezdeményezés lényege: a burgonyafelvásárlással és értékesítéssel foglalkozó szak­emberek a következő hetekben felkeresik a vállalatokat, üze­meket, intézményeket, és a szakszervezetek támagatásával rendeléseket vesznek fel a házhozszállításra. Negyven ki­lón felüli igény esetén kilog­rammonként 2,50 forintos áron ingyenesen házhoz szállítják az előrendelt burgonyát. Arra is lehetőség nyílik, hogy üze­mekbe nagyobb mennyiségben rendeljenek árut, ebben az esetben a MÉK nagykereske­delmi áron, — kilónként 40 fillérrel olcsóbban — bizto­sítja a burgonyát. Salgótarjánban a hét végén kezdődik a szervezés és szep­tember 21-től naponta — a szükségletnek megfelelően — 15—20 tehergépkocsi áll a vá­sárlók rendelkezésére. Az ak­ció előreláthatólag egy hóna­pig tart és ebben elsősorban az Acélgyár, a Tűzhelygyár, az öblösüveggyár, a Síküveggyár és a nagyobb hivatali szervek dolgozóit vonják be. Balassa­gyarmaton szeptember 2%-én kezdődik a szervező munka 4í egy hét elteltével megkezdik a szállításokat is. Az ingyenes házhozszállítási akció — kísér­letképpen — négy éve kezdő­dött és a kezdeményezés ked­vező visszhangra talált a la­kosság körében.. Most bővítik és előrecsomagolt makói vö­röshagymát is biztosítanak a vásárlóknak. A hagymát 5 és 10 kilós tételekben, jól tárol­ható minőségben, 18, illetve 35,50 forintos áron hozzák forgalomba. Jubileumi hangverseny Nagy bátony ban A megyei Bányász Kultu­rális Napok keretében, a Nagybátonyi Bányász Fúvós- zenekar megalakulásának 20. évfordulója alkalmából nagy­sikerű zenekari találkozót rendezett a bálonyi bányász művelődési ház. A találkozón a megye több kitűnő együttese vett részt. A műsort a Salgótarjáni Acél­árugyár zenekara vezette be Krajcsi Lajos vezénylésével, és különösen Suppe: Pique Dame nyitányával, Tóth András, az együttes szólistája pedig Schreiner: Klarinét fantáziá­jával aratott sikert. A kiste- renyei zenészek műsora Ga- ram József vezetésével jó tö­rekvéseket mutat. Nagy tet­szést keltett a Salgótarjáni Bá­nyász Művelődési Ház zene­karának bemutatója. A mű­sorválogatás és kifogástalan tolmácsolás Jávor B. Zoltán dirigensi kvalitásait dicséri. A műsor utolsó részében állt do­bogóra a jubiláns nagybáto­nyi zenekar, s az alkalomhoz méltó produkciója teljes mér­tékben kiérdemelte a hallga­tóság lelkes ünneplését. Az együttes élén Orbán Dénes eredményes munkát végez, és zenekarával előkelő helyet fog­lal el megyénk zenei életében. Vasas képzőművészek országos tárlata A Vasas Színjátszók I. Or­szágos Fesztiválja alkalmából Salgótarjánban megrendezik az öntevékeny vasas képzőmű­vészek tárlatát is. A nagy­szabású kiállításon az ország legkülönbözőbb helyeiről 19 képzőművész-szakkör vess részt. Bejelentették részvéte­lüket a veszprémiek, a szé­kesfehérváriak, a szegediek, a téglásiak, a diósgyőriek, a csepeliek, az ajkaiak vala­mint két ózdi, két miskolci és nyolc budapesti szakkör tag­jai. A kiállításra érkezett csak­nem 400 alkotás elbírálására október 8-án ül össze a zsűri, a kiállítás pedig október 19- én délután nyílik a József Attila művelődési ház Felsza badulás úti termében, A bí­rálóbizottság értékelése alap. ján a legeredményesebb szak­körök, valamint a legkiválóbb alkotók jelentős anyagi juta­lomban részesülnek. szurkolás Vasárnap este tíz óra táj­ban Oláh Gyula huszonegy éves segédmunkás eredmény­telenül kereste élettársát, O. Máriát Május 1. úti otthonuk­ban. A Kulacs vendéglőben, egy másik férfi társaságában szórakozva talált reá — állí­tása szerint. Oláh sem ekkor nem szólt, sem később, amikor élettársa eltávozott. Csak otthon, éjfél tájban vonta felelősségre. Rö­vid vita után előkapta zseb­kését és életveszélyesen meg­sebesítette. Az asszonyt kór­házba szállították. Kevéssel ezután a rendőrség Oláh Gyulát elfogta, majd em­berölés bűntette kísérletének alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte. A rádió és a tv mai műsora KOSSUTH RÄDIÖ: 8.20: Kodály daljátékaiból. — 9.01: Orvosi tanácsok. — 9.06: Va- szilij herceg. Mesejáték. — 10.10: Könnyűzenei híradó. — 10.53: Néhány perc tudo­mány. — 11.00: Beethoven: F-dúr szonáta. — 11.27: A Szabó-család. — 12.15: Nóta­csokor. — 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.15: Er­nest Ansermet vezényel. — 14.05: Fúvószene. — 14.30: Lá­nyok. asszonyok — 15.00: Zon- aoraművek. — 15.40: A sziget. Robert Merle regénye folyta­tásokban. IX. rész,. — 16.15: Tánczene. — 17.05: Vállalat- vezetők klubja. — 17.20: Ope­rabarátoknak. — 18.20: Duna- Drávaszögi népdalok. — 18.52: Húszas stúdió. — 20.22: A ka­marazene remekeiből. — 20.45 Ritmikus percek. — 21.25: Em­ber a sziklán. Leonyid Andre- jev egyfelvonásosa. — 22.23: Három nyitány. — 23.25: Ope­rettrészletek. PETŐFI RADIO: 14 00 Operarészletek. — 15.05: Dél­utáni frissítő. — 16.15: Orvo­si tanácsok. — 16.50: Aktuális műsor. — 17.05: Könnyűzenei híradó. — 17.50: Hirdetőosz­lop. — 18.00: Észt kórusok. — 18.15: Pillantás a jelenre. összeállítás. — 18.40: Daljá­tékok. — 19.10: Régi olasz mu­zsika. — 19.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságá­ról. — 20.00: Népdalok. —. 20.40: Haba: Üj föld — jele­net a III. felvonásból. — 21.05: Szigeti Józseffel Budapesten. — 22.13: A hangok. Éjszinü komédia rádióra. írta: Gyár­fás Miklós. TV.: 17.40: Anyagbörze. — 17.55: Hírek. — 18.00: Mérnö­kök, technikusok. — 18.25 őrségi változások. — 18.45: A fény természete. — 19.15: Ha­zai tükör 19.20: Esti mese. — 19.30: Tv-hiradó: — 19.50- Tiszta ügy Példázat VI. (14 éven felülieknek!) 20.50: Egy nap Szardínia szigetén. Zenés olasz film. — 21.30: A béke egy napja. Skopje. Jugoszláv kisfilm. — 21.55: Tv-hírado. — 2. kiadás. BESZTERCEBÁNYA: 11.00: Filmhíradó. — 17.45: A diák- klubok műsora. — 18.25: A kelet-szlovákiai kerület éle­téből. — 18.50: Pillanatképek a brnói nemzetközi vásárról. — 19.00: TV Híradó. — 19.80: A gyilkos Goncourt-díjat ka­pott. Tv-játék. — 20.40: Embe­ri hang. Film az énekkarok­ról. — 21.50: Kisfilmek. Fiatalok versenye a rétsági járásban Nemes és követésreméltó elhatározásra jutott a rétsági járási KISZ-bizottság. A ko­rábbi évek jó tapasztalatain felbuzdulva úgy határozott, hogy a termelőszövetkezetek segítése érdekében versenyt hirdet az őszi mezőgazdasági munkákban való részvételre a KISZ alapszervezetek kö­zött. A járási KISZ-bizottság ér­tékes jutalmakat tűzött ki a verseny nyertesei számára. A legjobb eredményt elérő hat alapszervezet televíziót, rádiót, magnetofont, sportfelszere lést, s egyéb ajándékot kap jutalmul. A verseny értékelé­sét december elején készíti el a járási bizottság. A jutalma­kat falugyűléseken adják át a nyerteseknek. A versenyhez eddig 22 KISZ alapszervezet csatlakozott a rétsági járásban. Uj rendelőintézet Kalassagyarniatou A balassagyarmati SZTK- rendelőintézet jelenleg nehéz körülmények között, nagy zsúfoltságban végzi munkáját. A város lakosságának és ve­zetőinek régi kívánsága, új rendelőintézet építése. A nép­gazdaság ereje ennek a jogos óhajnak teljesítésére a most indult ötéves tervben ad le­hetőséget. Az építkezéshez szükséges kétmillió-nyolcszáz­ezer forintot abból a több mint nyolcvanegymillió fo­rintból fizetik, amely hasonló célokra a tervidőszakban me­gyénk rendelkezésére áll. Az anyagi fedezetet az Országos Tervhivatal biztosította. Az új rendelőintézet, — amely száztizenkétezer ember ambuláns kezelésére, vizsgá­latára szolgál —, a kórház parkjában épül. Tágas, egy­emeletes épület lesz, tizen­négy szakorvos munkájához szükséges helyiségekkel. A tervezésre a Nógrád megyei Tervezőiroda kapott megbí­zást. Az építés két év múl­va kezdődik, s a következő esztendőben fejeződik be. Naptár 1966. szeptember 14. szerda Névnap: Szerénke A Nap kel: 5 óra 19 perc­kor, nyugszik: 17 óra 59 perc­kor, a Hold kel: 4 óra 21 perc­kor, nyugszik: 18 óra 15 perc­kor. Változó szél Várható időjárás ma estig: kevés felhő, eső még nem való­színű. Mérsékelt déli, délnyugati, később északnyugatira forduló és megélénkülő szél. Zivatar Ide­jén átmeneti szélerősödés. Vár­ható legmagasabb nappali hőmér­séklet 24—27 fok között. — Újítási és iparanyagvé- delmi tanácsadást tartanak szeptember 16-án féltizenegy­től 16 óráig Salgótarjánban , a Szakszervezetek Székháza- ban. — Végh Károly honti la­kost 1500 forintra bírságolták mert pótkocsis vontatójával ittasan vett részt a közúti for­galomban. — Orosz nyelvtanfolyaméi indít kezdő, haladó és társal­gó fokon az MSZBT, jelent­kezés október 15-ig. — Sikeres térítésmentes véradó napot rendezett a Vö­röskereszt Nagyba tony-há- nyavárosban és 134 véradó 40 liter vért adott. — Szobrot kap a salgótar­jáni Tó-strand. Ifj. Szabó István alkotását, Halat tartó lány kompozícióját állítják fel a tó parkjában. — Televíziósok látogatnak szerdán a Szécsényi Művelő­dési Otthonba és felvételeke* készítenek a Déryné Színház „Vigyázat, szélhámos” című darabjának előadásáról. — Bánkútit és Kocsist az SBTC két játékosát is meg­hívta az A válogatottba Ilovszki Rudolf szövetségi edző, Ugyancsak berendelték Dunai II. az Újpesti Dózsa tehetséges csatárát. A váloga­tott csütörtökön Gödöllőn ját­szik edzőmérkőzést. — Hat zsák cementet lo­pott Pál József, az Aknamé­lyítő Vállalat alkalmazottja és ezért 4 hónapi felfüggesz­tett szabadságvesztésre ítélték Áramszünet Salgótarján területén: Vö­röshadsereg u. vasúti átjáró­tól a Polk-vendéglőig. Egész­ségház, Járásbíróság, Rendőr­ség, OTI és környéke 1966. szeptember 14-én 8-tól 10 óráig. Felszabadulás u., Piac-tér, Mozi környéke, Bartók Béla u. eleje, Autójavító üzemig. 1966. szeptember 14-én 8-tól 15 óráig. Elítéltéh Csábi Jánost 0 hetörőkirály kettős élete i Korábban jelentettük, hogy a megyei rendőrfőkapitánysag nyomozói elfogták Csábi Já­nost, aki ez év tavaszán betört a rimóci postahivatalba. Ké­sőbb részletesen beszámoltunk arról, hogy Csábi röviddel hét és féléves szabadságvesztés büntetéséből történt szabadu­lása után ismét a bűn útjára lépett. Két éven át — rajta­vesztéséig — élt kettős életet. Nappal szorgalmas dolgozó és példás családapa volt. Este el­tűnt otthonából, s a társadal­mi tulajdont fosztogatta. Rimó- con kívül betört a dunakeszi postahivatalba. Megyénkben és Fest megyében is főként a Eöldrnűvesszövetkezeti vegyes- és italboltokat látogatta éjsza­kai „kirándulásai” során. A bűncselekmények árán szer­zett összeget nagyvilági költe­kezésre. barátnője öltöztetésé­re fordította. Kettős életét oly ügyesen folytatta, hogy még munkatársai sem gyanakodtak rá: lankadatlan szorgalommal termelő dolgozónak vélték. Csak a nyomozás során derült ki. milyen alkalmakkor ter­melt Csábi a szokásos száz- százhúsz százalék helyett hat- van-nyolcvanat. Akkor, ami­dőn előző este betörni volt... Csábi Jánosnak nem volt elég az a havi több mint három­ezer forint, amit feleségével együtt tisztességes munkával megkereshetett. A Csábi-ügyet három napon át a múlt héten tárgyalta a szécsényi járásbíróság. A bíróság előtt bebizonyoso­dott, hogy Csabi János össze­sen huszoníiárom alkalommal követett el betöréses lopást á társadalmi tulajdonban száznyolcvan hatezer forint kárt okozott. Ennek csekély ré­sze megtérült: a házkutatás során lefoglalt értékeket a megyei rendőrfőkapitáayság nyomozói visszajuttatták jo­gos tulajdonosuknak. A vádhatóság képviselőié rámutatott arra. hogy Csábi immár negyedszer áll súlyos bűnökkel terhelten a bíróság előtt. Hangsúlyozta, hogy env- nyire konok bűnöző megjaví­tására csak igen szigorú ítélet látszik alkalmasnak. A szécsényi járásbíróság Csábi Jánost főbüntetésként nyolcévi végrehajtható szabad­ságvesztésre. mellékbüntetés­ként pedig a közügyektől tíz­évi eltiltásra ítélte. E mellett természetesen az okozott kar teljes összegű megtérítésére is kötelezte. A bíróság megálla­pította, hogy a visszaeső bű­nöző a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményében nem részesülhet. Az ítélet ellen a vádhatóság képviselője súlyosbításért, azv elítélt és védőié enyhítésért jelentett > be fellebbezést. — Csontmaradványokra bukkantak a hátai löszfalban és egy kislány csontváza mel­lett színesre festett fából ké­szült játék baba-koporsót ta­láltak. A sárközi viseletű já­tékbaba maradványai a XVIII. század végéről, vagy a XIX. század elejéről származnak. — Három község — Kétbo­dony, Szente és Kisecset — egyesítését hagyta jóvá a me­gyei tanács végrehajtó bizott­sága és a közös tanács szék­helye Kétbodony lesz. — Átépítik és bővítik a Pilseni Sörgyárat, mely ez­után a legnagyobb lesz Euró­pában, s két új futószalagján óránként 25—30 ezer palack sör megy majd át — Ezerötszáz forintra bír­ságolta a balassagyarmati já­rásbíróság Lantos Sándor acélárugyári ácsot, -mert sor hatása alatt bukósisak nélkül motorkerékpárja üzemanyag tartályán szállította kisfiát. — Erdőtűz bosszúbóL Az elmúlt napokban 10 erdőtűz volt Ciprus nyugati részén, melyet az ott élő törökök gyújtottak megtorlásul kél ciprusi töröik haláláért. — Pedagógus lakást vásá­rolnák Varsányhan, melyre a megyei tanács 80 ezer forintéi biztosít, míg 30 ezer forte ti >' a községfejlesztési alapból fordítanak erre a célra. — Tizennégyéves gyilkos. Az északkelet-angliai Gates- headben hétfőn leszúrtak egy rendőrt, akinek életét műtét­tel sem tudták megmenteni. A gyilkossággal egy 14 éves diákot gyanúsítanak. — Bevezették a vizet a nagybátonyi tsz majorjába és 484 ezer forintból kutat, kút- házat, tárolómedencét, csőhá­lózatot építettek. A berende­zéseket még ebben a hónap­ban birtokukba vehetik a kö­zös gazdaság dolgozói. Százkilenc százalékra, tel­jesítette első félévi tervét a Vegyesipari Vállalat. A máso­dik félév során a szolgálta­tásokat újabb gépek beszer­zésével, motorkerékpái-ok vá­sárlásával és új telephely üzembe helyezésével kívánják javítani. — Országos biológus napo­kat rendez Balatonfüreden szeptember 16—18-án a Tu­dományos Ismeretterjesztő Társulat, A tanácskozáson a biológia elméleti és gyakor­lati művelői, pedagógusok, népművelők és ismeretterjesz­tők vesznek részt. HOLNAPRA SALGÓTARJÁN; NOVEMBER 7: HÁZASSÁG OLASZ MÓDRA. Eduardo de Filippo színművének olasz filmváltozata. BALASSA­GYARMAT: ÉS AKKOR A PA­SAS ... Egy filmrendező feljegy­zései. Magyar film. NAGYBA- TONY, PETŐFI: ZÖLD FÉNY. Szovjet film., PÁSZTÓ: HÓVI­HAR. Puskin elbeszélésének szí­nes, szélesvásznú szovjet film- változata. SZECSÉNY: KALAND AZ ARANYPARTON. Színes, ze­nés NDK-bolgár revűíilm. NÖGRÄD A Magyar Szocialista Munkáspár Nőgrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai ro-at: 14-40. Sportrovat: 11-59. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vlda Edit. a vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. L Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahiva taloknáj és a kézbesítőknél. Elő fii-stési díj egy hónapra: 13 Ft. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Szvoboda Zoltán. Salgótarján, Petőfi u. L Index-sz^m: 26 022

Next

/
Thumbnails
Contents