Nógrád, 1966. szeptember (22. évfolyam, 207-232. szám)

1966-09-30 / 232. szám

1966. szeptember 30. péntetc n ó g n A n 3 A reform szellemében Belesek, kórházak, ellátás Tempósabb fejlődés a helyiipari vállalatoknál Az egészségügy egy évszázada Beszélgetés a megyei tanács ipari osztályának vezetőjével Az év elején a megyei ta­nács ipari osztálya {eloldotta azoknak a megkötöttségeknek egy részét, amelyek a korábbi években fékezték a rugalma­sabb, önállóbb gazdálkodást a tanácsi helyiipari vállala­toknál. Az új gazdaságirányítási mechanizmus szellemében, a termelési tartalékok gyorsabb feltárása, a gazdálkodás szín­vonalának emelése érdekében az idén csökkentették a terv­mutatók számát, s ezzel tem­pósabb fejlődésnek, körülte­kintőbb, mozgékonyabb gaz­dálkodásnak vetették meg az alapját. Az ezzel kapcsola­tos kérdéseinkre Gombár Já­nos, a megyei tanács ipari osztályának vezetője vála­szolt. — Hogyan hasznosí­tották a kötelező muta­tók számának csökken­téséből fakadó előnyö­ket a vállalatok vezetői? ■— Amikor elhatároztuk, hogy a kötelező tervmutatók számát ötre csökkentjük, több olyan kérdés merült fel, amelyekre a választ a gyakor­lattól vártuk. Ezek között szerepelt többek között az: ha nem adunk a vállalataink­nak kötelező mennyiségi és értékbeni tervmutatót, va­jon a szükségletnek megfele­lően termelnek-e, ellátják-e a jellegükből adódó feladato­kat, nem halmozódnak-e fel felesleges késztermék-kész­letek. A másik gond a lét­számelőírás megszüntetésével kapcsolatban merült fel. Nem lesz-e felesleges átcsoporto­sítás, mozgatás, nem növek­szik-e indokolatlanul az al­kalmazotti munkakörben fog­lalkoztatottak száma, élnek-e a termelékenység adta premi­zálási lehetőséggel. Aggályaink nem voltak in­dokoltak, mert éppen az el­lenkezője történt annak, ami­től tartottunk. Vállalatainknál fellendült a kezdeményező készség, részünkről pedig fe­leslegessé vált, a korábban oly gyakori adminisztratív jelle­gű ellenőrzés és az ezt kö­vető operatív intézkedés. A fejlődés lemérhető azon is, hogy valamennyi vállalatunk többet termelt, mint az el­múlt év azonos időszakában, egyikük másikuk pedig jelen­tősen túl is szárnyalta a sa­ját maga által előírt tervet. Mivel nem jelöltük meg. hogv n különböző termékekből mennvit és mikorra kell gyár- taniok, vállalataink vezetői­nek módjuk volt a termelés szerkezetét rugalmasan, a szükséglethez igazítani. így aztán raktárra nem is került termék. Fellendült a termelés-szer­vezés, meggyorsult a gyártmá­nyok előkészítése és az elő­zőknél jóval nagyobb gondot fordítanak a piac igényeinek felkutatására. A sütőipar ki­vételével kedvezően alakult a létszámgazdálkodás is. Ennek tudható be, hogy az egy mun­kásra eső termelési érték az elmúlt év azonos időszaká­hoz képest, 8,3 százalékkal nőtt. Azok a vállalatok éltek leg­jobban a lehetőségekkel, ame­lyek gazdálkodnak, törődnek, az értékesítéssel, nem sajnál­ják sem az időt, sem a fá­radságot a közgazdasági elem­ző munkára, ahol alaposan és sokrétűen vizsgálják a gazda­sági élet mozgását, figyelem­mel kísérik azok összefüggé­seit és az ebből adódó tenni­valókat. — Böviil-e még az idén a vállalatok önállósága, vagy csak a jövő évben lehet erről szó? — Tapasztalataink meg­győztek arról, hogy a köte­lező mutatók számát tovább lehetne csökkenteni. Semmi sem indokolja például a száz forint összbérre eső termelé­si értékterv kötelező mutató­ként való előírását. Ezenkí­vül nemcsak a saját, hanem más megyékben szerzett ta­pasztalataink is megerősítenek abban, hogy az átlagbér je­lenlegi fenntartása nem ösz­tönöz a gazdaságosabb tevé­kenységre. Erőteljesen fékezi a még egészségesebb létszám- gazdálkodást, s emiatt káro­san hat a termelékenység emelkedésére. Helyesebb lenne az átlag­bér helyett az összbér-fel- használást, és ennek ellenér­tékeként, illetve függvénye­ként az államnak befizetendő nyereséget meghatározni. Vi­szont más elbírálást kell al­kalmazni a veszteségbe terve­zett javító-szolgáltató válla­latoknál. Mivel a jelenlegi mutató- rendszert mi is felsőbb szer­veink útmutatása alapján ír­tuk elő, nem áll módunk­ban, az év hátralevő részé­ben tovább csökkenteni a kö­telező mutatók számát. Ami q jövőt illeti, tóoaszta'atníni; e'anján meetesszök ez önálló­ság további kiszélesítését cél­zó javaslatainkat. Ezeknek megvalósítása attól függ, hogy országos főhatóságaink milyen követelményeket írnak elő számunkra. Ettől függetlenül, ha nem is a termelésben, de egyéb te­rületen növeltük vállalataink önállóságát és felelősségét. Az igazgatókra bíztuk a főmér­nökök és főkönyvelők munká­jának minősítését, a magunk felelősségének fenntartása mellett. Csökkentettük az ad­minisztratív beavatkozások számát is. A megkezdett úton tovább kívánunk haladni. — Milyen formában gondoskodik az osztály, a vezetők közgazdasági továbbképzéséről? — A végrehajtó bizottság nemrég tárgyalta a vezetés színvonalának emelésével kap­csolatos vállalati feladatokat. Ennek során kimondta: a szakosztályok, valamint a vál­lalatok vezetőinek döntő többsége a második ötéves terv során a velük szemben állított követelményeknek megfeleltek. A végrehajtó bi­zottság meggyőződése, hogy az új helyzetből fakadó felada- 1 tokát is teljesíteni fogják. En­nek elősegítése céljából to­vábbképzésben részesítjük a vállalatok vezetőit és kulcs- pozícióban levő dolgozóit. A tematikát úgy állítjuk össze, hogy közvetlenül segítsék a gyakorlati munkát. A tovább­képzés ideje alatt politikai, gazdasági, szervezés-tudomá­nyi, és korszerű vezetési mód­szerekről hallanak majd a résztvevők. De az új követel­ményekhez kell igazítani a vállalatok szervezeti felépíté­sét és ügyrendjét is. Ennek elkészítéstót a jövő év dere­kára írta elő a végrehajtó bi­zottság. Ezzel egy időben új információs rendszert, elem­zési és feldolgozási módsze­reket kell kidolgozni és beve­zetni. Ehhez vállalataink sok segítséget kaphatnak a Ma­gyar Nemzeti Banktól és a KSH megyei igazgatóságától, A végrehajtó bizottság to­vábbá előírta, hogy az előké­szítő munka során a jelen­legi helyzet elemzésével és a főhatóságok útmutatásai alap­ján dolgozzuk ki az irányítá­sunk alá tartozó iparágak táv­lati fejlesztési terveit, az osz- -tálv szervezetét, feladatát, a vállalatokkal való további kapcsolatát az új gazdaság­irányítási reform szellemében — fejezte be Gombár János. V. K. Múzeumokat, könyvtárakat, irattárakat túrt fel és hosszú hónapok munkájával gyűjtöt­te össze Nógrád megye egész­ségügyének fejlődését az el­múlt évszázadban. Járt a munkásmozgalmi múzeumban, átlapozta a Széchenyi Könyv­tár korabeli újságjait, felke­reste az Orvostörténeti Könyvtárat és kutatott a Gyurtyános régi irattárában. És amit Habonyi Zoltán, a megyei kórház vezető ápolója tanulmánynak is beillő mun­kájában leírt, az nemcsak egy­szerűen egészségügyi történe­lem, hanem gazdag szociológia és orvospolitika, amely hűen tükrözi az elmúlt évszázad társadalmi változásait. Lelkesedik azért, amit csi­nált, nemcsak az adatokért, a bennük rejlő temérdek mun­káért, hanem az általa feltárt egészségügyi politikáért, ami további támpontokat nyújt a fejlődéshez. És ebben rejlik Habonyi Zoltán nagy kitartást és szorgalmat igénylő munká­jának értéke. — Nagyon érdekes — mond­ja —. hogyan alakították ki a kórházi hálózatot Nógrádban, a bányavidéken. Az első kór­ház 1870-ben Salgótarjánban létesült. Az acélárugyári 1885- ben alakult, Baglyasalján 1890-ben, Mizseríán 1895- ben, végül pedig Pásztón 1907-ben jött létre. Amiért az akkor még 800 lakost számláb ló Salgótarjánban — hozták létre az első bányász kórházat, annak a magyarázatát egy bi­zalmas ülésről készített jegy­zőkönyvben találtam meg. Gerber Frigyes 1897. decem­ber 5-én a bányaigazgatóság ülésén beszámolt, hogy „sok a bányászbetegség és sok a bal­eset is”, ezért zsúfoltság van a kórházban. Ilyen bányász­betegség volt az „aszály”, ez egy fonálféreg által okozott vérszegénységet takart. A csecsemő- és gyermekha­lálozás igen magas fokú volt abban az időben, elsősorban a gyenge ellátás, a rossz táplál­kozás, a megfeszített munka miatt. Példát is mond a rosszul tápláltságra Habonyi Zoltán: — Egy iratból szedtem ki a következő adatot: a 900 soro­zásra berendelt közül mind­össze 181 felelt meg katonai szolgálatra. A főispán kényte­len beismerni, hogy ennek a szegénység az oka. Habonyi Zoltán nemcsak az egészségügy adatait, fejlődését kutatta ki, nemcsak arra ad választ 150 lapos tanulmányá­ban, hogy a körzeti orvosi há­lózat 1870-ben alakult ki, és akkor 10—16 ezer lakos ellátá­sáról kellett gondoskodnia egy-egy orvosnak, hanem a témához csatlakozó „érdekes­ségeket” is kereste. — A gráner, a lipták, a ba­rakkok, a kosztosok, a maga­zin mind megannyi régi kife­jezés. A bányászsorsot idézik fel az öregek emlékezetében, a fiatalok pedig egyszerűen nem tudják hová tenni. Nem is ismerhetik, hiszen régen kimentek a „divatból”. Amikor „divatosak" voltak, mit takartak az idegenül hangzó szavak? — A gráner, a lipták, olyan bányamunkást jelentett, aki más vidékről, elsősorban a felvidékről került a nógrádi bányákba. Szükség volt erre a felfrissítésre, mert nagyon gyorsan leromlottak a helybe­liek. A balassagyarmati kórház vázlatos történetét már meg­írták. Dr. Kölesek Béla 1902- ben készített kis füzetét Lo­soncon nyomták ki annak ide­jén. Mindebből arra lehet kö­vetkeztetni, hogy többen is próbálkoztak Nógrád egész­ségügyének feldolgozáséval, már csak azért is, mert jel­lemző adatokat találhattak itt a múltra vonatkozóan. Habo­nyi Zoltán most összefüggésé­ben és összehasonlító adatok­kal igyekezett még jelentő­sebb alaposságra. Ez sikerült is: Most arra lenne szükség, hogy mintegy folytatásképpen feldolgozza azt a hatalmas fejlődést és változást, amely az utolsó húsz évben bekö­vetkezett az egészségügyi ellá­tás szervezésében, és fejlesz­tésében. Ekkor lenne valójában gya­korlati haszna hároméves, szorgalmas, gyűjtögető mun­kájának ... Gáldonyi Béla Tyereskova nevét viselik Az asztalokon vülamosmo- torok. Forgó és állórészek teljesen szétszerelve és szé­pen betekercselve, akár új korukban a gyárban. A bá­nyák bőven ellátják munkával a tekercselőket. Zömében nők dolgoztok itt. Március Ifi­én amikor megalakították a szocialista címért küzdő bri­gádot a „Tyereskova” nevet vették fel. Azóta újabb tagokkal erő­södtek és ma már 19-en van­nak. Bakalár László a vezető­jük. Általában javult a mun­kájuk. Féléves szinten túltel­jesítették a tervet Augusztus­ban Édes Imrémé, Telek Ist­vánná, Pirók Ödönné és Mé­száros Gáspámé értek el leg­jobb eredményt. Elsőként vettek részt üze­müknél, a Nagybátonyi Szol­gáltatónál a véradás szervezé­sében. Sehol sem csillogott úgy a műhelyaiblak, mint ná­luk, amikor üzemi nagytaka­rítást végeztek. A naplójukban több érdekes dolog szerepel. Kivétel nél­kül közösen megünnepelték a születésnapokat, ilyenkor egy-egy emléktárgyat, kisebb ajándékot adtak az ünnepelt- nek. Tanulnak is. Pirók Ödönné, Kiss Istvánná és Berta Györgyné sikeresen elvégezte az általános iskola hetedik, Édes Imréné és Gubányi Ot­tilia a közgazdasági techni­kum második osztályát. Női tervek: az ősszel 13-an végzik el a szabás-varrás tan­folyamot. Bizony nagy hasznát veszik majd otthon. A cím, amelynek a megszer­zését célul tűzték, ezután jön még. Annyi bizonyos, az első félidő jól sikerült. Kongresszusi munkaverseny Bercelen Két traktoros már teljesítette éves tervét Az új bérház (Tudósítónktól.) Vezetőség választó taggyűlés­re készülnék a berceli kom­munisták. A taggyűlésen szó- bakerül a kongresszusi mun­kaverseny helyzete is. Kerék Sándor a Berceli Gépállomás párttitkára elmondta, hogy az állomáson általában minden evben, de idén, a kongresszus évében különösképpen sok szó esett a versenyről. Az idei eredmények biztatóak. Két termelési és egy műhely-bri­gád küzd a szocialista címért és ezek munkájának köszön­hető, hogy az állomás által ed­dig elért eredmények a tava­lyi időszakhoz és az idei ter­vekhez viszonyítva lényegesen kedvezőbben alakultak. A közösség 5,9 százalékos költségszint csökkentést vál­lalt, s ezzel szemben augusz­tus 31-ig a költségszint csök­kenés meghaladta a 13 száza­lékot. Az állomás eredménye 516 ezer forinttal javult a múlt év hasonló időszakához ké­pest pedig 407 ezer forintos a javulás. A szocialista műhely-brigád munkája nyomán az összes eredményjavulás több mint 183 ezer forint, a traktoros brigád jó munkájáról pedig 387 ezer forintos eredményja­vulás tanúskodik. Szeptember 20-ig a szocia­lista brigádok éves tervüket 84 százalékra teljesítettek, és a munka ütemét figyelembe véve lehetőség nyílik arra, hogy ok­tóber 15-ig a gépállomás tel­jesítse éves tervét. A hátrale­vő, csaknem négyezer normál­hold munka ugyanis 20 nap alatt teljesíthető. Éves tervü­ket Oroszki Ferenc és Hekli Pál traktorosok már teljesítet­ték. A brigádok versenyvállalá­sában többek között 4400 óra alkatrészgyártás és felújítás szerepel, sok ötletes elgondo­lással már az 5500 órán is túl vannak és ez lehetővé teszi, hogy az anyagalkatrész fel- használás csökkenjen. Kedve­zően alakult az üzemanyag felhasználás is. Szeptemberig normálholdanként 1,60 forin­tot sikerült a szocialista trak­toros-brigád tagjainak megta­karítaniuk. agy ez a bérház, túlságo­san is modern: színes, téglalap alakú épület, sok üveggel, erkélyekkel és függö­nyökéi. Nemrég már kész volt, de még halott volt. Ügy ele­venedett meg, hogy az erké­lyekre kiraktak néhány cserép muskátlit, az ablakokra füg­gönyöket akasztottak, a lapos tetőre antennákat szereltek, s ezzel mintha életet leheltek volna bele. A kocsikról lepa- kolták a szekrényeket, tegnap a pincékbe szenet hordtak, s vasárnap honnét, honnét sem, néhány maszek gépkocsi sora­kozott a lépcsöház elé. Az egyikből egér képű gyerekek szálltak ki, egy kövér asszony és egy nyiszlett férfi. Az asz- szony felfújt képpel ment fel a lépcsőn, nevetni kellett raj­ta. A férfi mindenféle pakkot vett elő. A kocsi odaillet a bérház elé, a felfújt képű asszony nem. Hétköznapokon a bérház tövében még munkások dol­goznak. tesznek-vesznek, de leginkább beszélgetnek, ök építették ezt a szép. modern bérpalotát, s most hogy már kész. csodálkoznak rajta. Ta­lán kiváncsiak is. vajon kik fűződnek a fürdőszobákban, s az a fehér bőrű asszony ugyan ki lehet. Egyedül jár. ugyan I ki lehet? Ketten a szúrós sze­mű és a kicsi — már nem fia­tal munkások — ülnek a lép­csőház legalsó küszöbén és be­szélgetnek. — Unom a szalonnát, de mit zabáljon az ember — mondja a szúrós szemű. — Szőlőt. A szúrós szemű nem felel. Később belekezd egy egészen más témába. — Mit gondol, sokáig tart még ez a jó idő? — Amaz vállat von. — Nekem a kilenc is páros. Kérdezd meg attól a kajla fü­lűtől, úgy lépked ki-be, mint aki mindent tud. — Azt a sörétes fejűt mond­ja, ugyan miféle lehet? — Nem ismerem. Ha lenne itt valami ismerős, az már csak azért is jó lenne, mert legalább megnézhetném, mi­lyenek a szobák bepakolva ... — Nem vagyok én arra ki- vá ncsi. — Mire vagy te kiváncsi? — A forintra. Gondolkodnak. A szúrós sze­mű körülnéz, mintha indulni akarna, végül marad. — Én nem laknék ezekben a lyukakban, ilyen helyen nem lehet jószágot tartani. Az öreg megvetően legyint. — Nincs ezeknek se kutyá­juk, se macskájuk, de kiöltöz­ni, azt igen, azt értik. Még beszélni sem tudnak. A szúrós szemű meglepődik. — Beszélni? — Ügy ahogy mondom. Egyik fiam éppen ilyen ház­ban lakik Székesfehérváron. Azelőtt Keszthelyen dolgo­zott. Nem mondom hébe-hóba hazanéz, de olyan akár a kuka. Nem szól hozzám semmit, megeszi a főtt ételt és hall­gat. Hívtam: gyere fiam, nézd meg a hízónak valót. Azt mondja, mit nézzek rajta. Hát akkor ne nézd. — Elurasodott. — Lehet, de attól még be­szélhetne. Régebben az anyjá­tól meg szokta kérdezni: ki halt meg, ki nősült, kivel mi van? Már-már ezeket se kér­di. — Szép. ö ilyen, egyik ilyen, a másik olyan. — Gyerünk ám, hallod — néz körül az öreg. — Mehetünk is, maradha­tunk is — mondja a szúrós szemű, de azért felguggol és elindul az öreg után. Az építők ismerték a birhá- zat, de amióta beköltöztek a lakók a bérház hűtlen lett hozzájuk: nem engedi, hogy belelássanak. Hűvös lett, meg­játssza az előkelőt, mintha fel­vágna. Magamban a felfújt képű asszonyhoz hasonlítom: valamikor talán ő is más volt, aztán megváltozott, akár ez a bérház. A házfelügyelő papucsban jár, a felvonulási épületet le­bontották, a környéket parko­sítják, s a munkások még tesz­nek-vesznek. Inkább mímelik a munkát. Szeretném megkö­szönni nekik, hogy kislányom nagyokat nevet az ülőkádban. Pici az a kád, mégis jó, aki­nek ilyen még soha nem volt, annak nagyon is ió. A csapból víz folyik, az ajtók szépek, fehérek, s azt a szúrós sze­műt szeretném behívni: jöjjön, nézzen körül. Persze, ha hív­nám meglepődne, talán olyan­nak nézne, akinek egy kerék­kel több van, vagy kevesebb. Pedig mi rokonok vagyunk. Amikor a fa alatt beszélget­nek, jó lenne melléjük tele­pedni, cigarettára gyújtani, s velük fújni a füstöt. Hamaro­san úgy is tovább mennek. Várja őket egy másik építke­zés. Érzelgősség? Csoda tudja micsoda. Sokszor nem értem, miért szomorú az ember akkor is, amikor inkább örülnie kel­lene? Szckulity Péter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents