Nógrád, 1966. augusztus (22. évfolyam, 181-206. szám)
1966-08-14 / 192. szám
196^. augusztus 14. vasárnap n o ö n A rí 3 Új életforma születik Milyen is volt a magyar falu negyedszázaddal ezelőtt? Emlékeimből a falukutatók népszerű munkáiból villannak elém képek, s ha ezekből a képekből képzeletben egy hatalmas montázst állítok ösz- sze, akkor sajátos települést látok, sokrétű, heterogén társadalommal. A falu árnyékte- 1 épülés volt akkor, egyrészt az uradalmi kastélyok, másrészt a városok árnyéka, egy sajátos feudál-kapitalista életforma vetülete. A polgári irodalom és költészet pedig hazug módon megteremtette az idilli falu, az örök falu fogalmát, s ugyanakkor osztályok és kasztok vívtak véres-verej- tékes küzdelmet egymással, társadalommal, természettel. A nép a szalonok szobáiból valóban tisztának és egyszerűnek tetszett, pedig talán csak túlontúl kiszolgáltatott és megalázott volt. A falu nevelt.: a szolgát uradalmaknak és gjzd&knak, a cselédet a feltörekvő, parvenü polgárasz- szonyoknak, a munkást a bontakozó kapitalizmus gyárainak. bányáinak, a kispapot a nagy egyháznak. A közös vonás egyetlen falu sajátos társadalmában csak a helyhezkötöttaég, a közvetlenebb kapcsolat a természet ts igazságtalan társadalmi berendezkedés vak törvényeivel és az elmaradottság, a provincializmus. A hegyvidékek apró falvaiban. így Nógrádban is a falu település bizonyult a legkisebb olyan egységnek, ahol már jelen van a társadalom. S ebben a kis egységben kristályozottafofoan bontakozott ki az urak és a szolgák külön- külön erkölcse: az uralom a gőg és a szolgaság, az alázat etikája. A polgárosodás éveiben egyes falukutatók örömmel fedezték fel a vágyak és óhajtások megvalósulásának Jeleként a polgárosodó parasztot, aki már olykor leveti a csizmát és csizmanadrágot, s hébe-hóba pantallót és félcipőt húz, akinek fia már gimnáziumba jár, noha apja örökébe fog lépni, hogy tej békásán és kukoricamáién élve gyarapítja a vagyont; akinek már a Kalendáriumon kívül is akad könyv a kezébe, aki gépet óhajt vásárolni éa kipadoztat- ja lakószobáját, ágy helyett pedig rekamiét vásárol. S mindez azonban csak any- nyit bizonyított, hogy a színvonalasabb, új élet vágya betört a falu társadalmába la. s az álmok realitását növelte a zés minősége: már nem vonja meg saját szájától is a falatot, hogy évek nélkülözésével és verejtékezésével újabb földdarabot ragasszon a régihez. S ha gyűjt valamire, akkor új modern bútorra, divatos ruhára, televízióra, kerti szivattyúra, hűtőgépre. A tsz-elnök először meg sem érti, hogy a múlt és a jelen miféle összehasonlító jeleit kutatom. Példákat sorolok. Szécsényben, a paraszti jellegű nagyközségben gondot okozott egy kézi kaszás brigád megszervezése, mert padlásra kerültek a kaszák és a szövetkezeti paraszt a gépek világában már viszolyog az izomsorvasztó, megerőltető munkától. Cserhátsurány határában megfigyeltem egy idősebb parasztasszonyt, amint a szemerkélő esőben jól öltözötten, összecsukható, szép csehszlovák esernyővel a feje fölött igyekezett hazatereim a liba- csapatot. Mikor tette ezt így egy parasztasszony? Nem szükséges tovább folytatnom. az elnök a derű egy villanásával jelzi, hogy most már tisztán lát. — Legjobb — mondja —, ha meglátogat néhány parasztcsaládot. Majd ott megláthatja. mit és mennyit változott a paraszti életforma ... Kapásból neveket sorol: Szediák István. Hering Mihály, Csizmadia Vince, Pszo- ta István... • Hering Mihály állattenyésztő a tsz-ma.iorban. Az állat- tenyésztő munkája jár a legnagyobb lekötöttséggel, nem is csodálkozom, amikor a késő délutáni órákban nem találom otthon csak a feleségét, meg férjezett lányukat, aki néhány kanál főtt ételért „ugrott haza” a borjúnevelőből. Heringné hatvanesztendős, sima arcú, kedves asszony. Nem lepi meg a váratlan látogatás, legfeljebb a kérdésen csodálkozik. — Mi az új az életünkben? — ismétli meg, és egy-egy arcvillanása mutatja, hogy érzékenyen reagál kíváncsiságomra. S kiderül, hogy az asszonyok valóban érzékenyebb műszerek az efféle felmérésben. Felülünk az autóbuszra és kész... Most már Keringné hallgató lányához, Hevér Józsefné- hez fordulok. Az ő férje vasutas, ő pedig a tsz-ben igyekszik hasznosítani magát. — Én gáztűzhelyet vettem — mondja. — Azelőtt meg televíziót. Magduska. a kislányunk már másodikos gimnazista. Balassagyarmaton tanul, kollégiumban él. Mindez kiadással jár. Ilyen vásárlások mellett össze kell húzzuk magunkat, mert a szövetkezet még nem ad túlságosan nagy jövedelmet. Igaz. hogy még csak hatéves. Idő kell a gyereknek is, hogy megerősödjön. A jólét, a civilizáció ilyen forradalmi betörése az új és régi falusi házakba természetesen megszabja az életforma alakulását is. Aki kádat vásárol, az fürdeni is akar, aki televíziót vesz, időnként gyönyörködni óhajt a műsorban. — Hogyan állnak szabad idővel? — Az uram állatgondozó — mondja Heringné — A jószágokat mindennap el kell látni ... — Tehát korán kelnek. — Négykor kelünk, az uram nyolckor, kilenckor jár haza. Csak kétszer egy héten kap szabadot. Váltják egymást. Két napot itthon tölt, legfeljebb néhány órára néz be a majorba ... Hevérné szól közbe. — Ügy van az, hogy kívánjuk a több pénzt, a több szabad időt. de megölnénk már aki a tsz-t el akarná venni tőlünk. Mert azért: mikor volt ennyi kényelme, szabad ideje a parasztnak, mint manapság?! Mikor élhetett úgy a maga családjának és maga jólétének, mint manapság...?! Heringné, az idősebb asz- szony, néhány pillanatot maga elé mered. — Csak az a baj, hogy korán születtünk — mondja rövidke szünet után. — Kapir- gáltuk a földet összefele, azt mondogattuk: a föld az nem romlik el. Mi meg közben megöregedtünk... Lakos György Üveggyári kommunisták Harcban az adott szóért Kora délelőtt csendes a pártbizottság, csak a gépírónő kopog a gépen, s amíg megérkezik Paulich Rudolf, a szervező-titkár, alkalma nyílik a látogatónak egy kis szemlélődésre. A vitrinben igazi mesterművek sorakoznak: kehely, virágváza, hamutartó és sok más értékes dísztárgy üveggyári munkások formát öntött gondolatai. Ezek után könnyen kitalálja az olvasó, hogy az Öblösüveggyár pártbizottságán vagyunk. De csak látszólagos ez a délelőtti „szélcsend”. Ahogy megérkezik Paulich Rudolf, s váltunk néhány szót, elillan a csend, a nyugalom. Jönnek az alapszervezeti párttitkárok. Paulich elvtárs kis könyvecskéket szortíroz. A könyvecskéken ez áll ’ „A IX. kongresszus irányelvei, a módosított szervezeti szabályzat tervezete.” A 416 párttag és 26 tagjelölt előtt augusztus végén ismertetik, addig pedig a titkárok tanulmányozzák. A kongresszusig letudják Magas, szőke, göndör hajú fiatalember Szorcsik István. Délutánra jön műszakra, de van egy másik hivatala is. Párttitkár a félautomata palackgyártó üzemben. A gép mellől azonban nem igen lehet elmenni, ezért a párttitkárságra inkább csak munkaidő előtt, vagy után nyílik alkalom. Könnyed, szívélyes társalgó, de most, hogy a kongresszusi versenyről beszélgetek vele, hangjában egy kis aggodalom is vegyül. — A mi üzemünk volt a gyár kincseskamrája ... — És? — Most van egymillió kétszázezer forint tartozásunk. Igaz, hogy átépítették a kemencét. ez is visszatartott bennünket, feszítettebb a terv is. de az a baj, hogy sok a selejt. Aggaszt bennünket, keressük, kutatjuk az okát. Most határozatot is hoztunk, hogy a kongresszusig leszorítjuk a selejtet és az adósságot is letudjuk. — Hogyan? — Volt már hasonló baj, s akkor a gyárrészleg-vezető végig kísérte az anyag útját egészen a raktárig. Most is ezt kell tennünk. Palackok mellett vékony üvegeket is gyártanak, úgynevezett világító üvegeket; csillár alkatrészeket. Hogy hol a baj? Még egészen biztosan nem tudják, de már tovább jutottak a gyanúnál. Sok a selejt a szállításnál, s a félautomata után a többi folyamatnál. Minderről beszélnek majd a kommunisták előtt a taggyűlésen is. A régi hírnevet visz- sza akarják hódítani. Szorcsik István most ezt tartja legfőbb pártmegbízatásának. Tíz éve egyfolytában, minden évben elnyeri a kiváló dolgozó kitüntetést. Ezzel szerzett magának tekintélyt és becsületet az üzemben. Az elismerését naponta tenni kell. Nemcsak ő, hanem valamenv- nyi kommunista azon van, hogy összefogva mindenkivel a pártkongresszus napjáig letudják az egymillió kétszázezer forintos adósságot. 4 TMK-bnn minden rendben A javítóműhelyben folytatódik a beszélgetés. Itt Őrlik Gyula esztergályos az alapszervezet titkára. Itt is versenyben vannak. A tizennégy javító brigád vállalási lapjait bent őrzik a gépműhely irodájában. A javítók versenye nem olyan látványos, mintáz üvegeseké, mondhatnánk akkor dolgoznak jól, ha nem kell sokat dolgozniuk. Pontosan szólva, ez azt Jelenti, nincsenek „rendkívüli munkák”, üzemzavarok. És az utóbbi időben nem is volt jelentős. Inkább megelőzik a bajokat és a vállalási lapokat gyakran előveszik. A vállalt pontok mellé számokat írnak Pádár Sándorral, a gépüzem vezetőjével. Ezek a számok jelzik, ki mennyit tett az adott szóért. Másra is van gondjuk A feldolgozó üzem a legnépesebb a gyárban. Néhány termék kivételével itt minden megfordul a korongosok, a festők kezén. Bohurát István alapszervezeti párttitkárt nem találom a finomcsiszolók között. Volt egy szusszanásnyi ideje, elszaladt a pártbizottságra. Már a kezében vannak a kis könyvecskék, amikor összetalálkozom vele. Azt kérdezi a szervező titkártól Paulich elvtárstól, mi lesz a fiatalokkal? Hogy milyen fiatalokkal ? Olaj Gézával, Lipták Gyulával és Sulyok Sándorról van szó. Fiatalemberek, negyedikötödik éve dolgoznak szakmunkásként, de többet ismernek a kötelességből, mint ami a napi termelésből rájuk hárul. Ha társadalmi munkásokra van szükség a rekonstrukciónál, az első szóra jönnek. Felvételüket kérték a pártba. Róluk érdeklődött az alapszervezeti titkár és választ is kapott. — Foglalkozni kell velük. Hogy ez mit jelent? Formálni gondolkodásukat, emberi fejlődésüket. A legjobb úton haladnak. Már ismerik a párttagsággal járó kötelességüket. Ez szabja meg cselekedeteiket, magatartásukat. Amikor eljövök, már gyakran nyílik a pártbizottság ajtaja. Taggyűlésre készülnek az alapszervezetek, vezetőségválasztásra. Hamarosan megismerik a kongresszus irányelveit. A párttitkárok már tudják a részleteket. Elégedetten nyugtázzák a változásokat, még az olyat is, hogy titkos szavazással választják a párttitkárt, — Akit megválasztanak — mondja Szorcsik István, — az nagy erőt meríthet a bizalomból. Gulyás Ernő városból haza-hazatérő munkások. vagy éppenséggel cselédleányok meséje a színvonalasabb életről. A minap Herencsényben, a balassagyarmati járás kieső és mezőgazdasági jellegű községében kerestem a régi magyar falu jeleit. Tudtam, hogy vakmerő vállalkozás, az eredmény mégis meghökkentett. Már Kovács Istvánnal, a helybeli tisz-elnökkel megkezdett beszélgetésem is arról győzött meg, hogy nemcsak a valóságos életben tűntek el a falu régi jegyei, hanem az emberek tudatában is. Már- már ott tartanak, hogy erőltetik agyukat, amikor a régi körülmények, az avitt életforma megidézésére kerülne sor. Sokkal mélyebben a tudatba vésődött az új életforma, a születő masabb társadalom sok egészséges törvénye, hogysem megmaradtak volna sértetlenül a múlt emlékei. Még a legmaradibb ember is csak abban hasonlít régi önmaga hoz, hogy nagyon él még szí vében a szerzési vágy és ez az önzés kizárólag anyagi természetű. kulturális igényel még a régi alacsony szinten mozog nak. Változott viszont a szer— Például villannyal vasalunk — mondja. — Korábban nem is tehettük volna, csak néhány éve van villanyunk. Ma már el nem tudnánk képzelni a vasalást faszénnel. Szét is menne a fejünk a füsttől... Negyven év a bányában Felfedezem a vízcsapot a konyha falán. — A háznak ezt a szárny- épületét mostanában építettük — magyarázza. — Fürdőszobát is terveztünk bele, ahhoz meg víz kell. Nem hordhatjuk a vizet a fürdőkályhába, ha tisztálkodni akarunk. Községi vízmű nem vezet erre, hát házilag oldottuk meg a csatornázást. Szivattyúval felnyomatjuk a vizet a tartályba és itt meg folyik. Nagyon jó dolog ez. A mosógépet is jobban tudom használni, a fürdőszoba ban előmelegítjük a vizet... De hiszen érti... — Tehát ez — mondom. Heringné közbevág. — Ez, meg sok minden. Tudja. hogyan arattak azelőtt Herencsényben? Mezítláb. Most cipője van mindenkinek. Mezítláb és gyalog jártunk mindenüvé. Most meg? Még a szomszéd községbe, Surányba sem akaródzik gyalog menni. Neve: Barna József. Született: 1911-ben. Munkaviszonya kezdődött: 1927. Ennyit árul el a Kisterenyei Bányaüzem törzskönyve és azt, hogy néhány hét még, és az idei bányásznapot már nyugdíjasként ünnepelheti. Éjszakás most is, mint általában. Omlasztásnál. rablásnál, fenntartásnál dolgozik. Gondja, problémája nem volt vele senkinek, és neki sem volt senkivel idestova negyven év alatt. Egyszerű, csendes ember. Olyan típus: ha valami fáj neki. akkor szól. azután hallgat. Teszi, amit rábíznak. Műszakból még nem hiányzott. Volt vájár, lőmester, szállítási felvigyázó is. Most csapaton dolgozik az utolsó heteket tölti Pócsházán — ennyit mondanak róla. • A kolónián könnyen útbaigazítanak. Mindenki ismeri. A ház körül virágoskert. A nyári asztalon zománcos vödör, csaknem szinültig fekete földi- szederrel. Délelőtt gyűjtögette az erdőn. Lekvár, vagy szörp lesz belőle. — Van belőle sok, csak messze az erdő — újságolja. — Jó vitamin ez, azért szedegetem. Szeretjük. Lassan beszél. Nem kenyere a szó. Várja, hogy kérdezzem. Ügy könnyebb. Sok kérdés, rövid válaszok, míg végül is egymás mellé kerülnek a mozaikok. — Tizenhat éves voltam. Akkor kezdtem itt a rakodón és 1929-ben mentem le először a bányába. Kétszer szanáltak két hétre, három hétre. Ez az az idő, amikor nem dolgoztam. Voltak olyan hetek is, amikor csak három, vagy négy műszakot engedtek dolgozni. A harmincas évek elején, a gazdasági válságban. Ügy vételeztünk az üzletben, amit levontak a keresetből. A családos, ha nem vigyázott annyi lett a levonása a fizetéskor, hogy adós maradt, nemhogy pénzt kapott volna. — A sógorom mozgalmi ember volt itt Kisterenyén. Gyakori vendégek voltak nála a csendőrök. Kezdték este, aztán hajnalban hagyták abba. Kerestek, kutattak, röpcédulák meg egyebek után. Nem találtak, mert vagy a sógor, vagy én eldugtuk. — Nézze, én kijárom magának a telepi lakást, csak legyen jóba velünk — jött egyszer az egyik csendőr, akinél a feleségem szolgált leány korában. — Nem értek én ahhoz, ilyenre nem vagyok alkalmas — válaszoltam csendesen. de érthetett belőle, hogy nem leszek a munkástársaim árulója. Nem is lett telepi lakásom csak 1946-ban. Ez most már az enyém. Még egy évig kell törleszteni az árát. Az anyám is velünk volt az ötpengős nyugdíjjal. Azután a sógorom családja is amikor azt becsukták. Éltünk, ahogy tudtunk. A bánya került szóba, ahol a kenyeret kereste, hol fehéret, hol feketét, verejtékkel áztatottat. — Egyszer megsérültem még 37-ben. Fordítottuk a csillét, rossz volt a kapcsa, az ácso- lathoz nyomott, összeroncso- lódott a karom. A kórházba le akarták vágni, de nem hagytam. Később valahogy helyre Jött. Egy ideig vontatógép kezelő voltam, azután újra a bányába kerültem. — Beosztottak engem felügyeletre is, de egy embert baleset ért, megbüntettek 300 forintra. Ügy éreztem, nem vagyok hibás. Le ts köszöntem, legyek én csak beosztott. Most is az vagyok ott a csapaton. — Egy dolog bánt nagyon. Ott voltam a sógorom mellett és az elvem is az. ami a többi munkástársamé, és 45-től párttag voltam, most nem vagyok az. Ugye furcsának találja? Igazuk volt, amikor kizártak, mert én maradtam el három hónapi tagdíjjal. Ez az, ami míg élek bánt. Nem, nem mentem utána, ők sem jöttek. Így vagyok most öregségemre — panaszolja és hosszú szünetet tart. Barna József szorgalmas munkával töltötte el a negyven évet a bányában, mint annyian mások. Egy dolog mégis elgondolkoztatott. Egy lépést sem tett párttagságának visszaszerzéséért. Vajon miért? Egyszerűségre született, a szíve odahúzza az élcsapathoz. magának vallja és a maga módján becsülettel elvégzi amit rábíznak, de a harc. ami néha többet kíván, mégsem kenyere. Nemsokára búcsút vesz a bányától. Mi lesz azután? Pihenés, futball-mérközés ahova rendszeresen eljár, utána egy- egy pohár sör, vasárnaponként az erdő ... — Nem tudom. Míg mozogni tudok, addig tenni is szeretnék ezt, azt, ami jön, mondja. Legyen hozzá jó egészsége sokáig. Bod6 Janót
