Nógrád, 1966. augusztus (22. évfolyam, 181-206. szám)

1966-08-28 / 204. szám

12 fÍSRAO 1968. augusztus 28 vasárnap Ötödik helyen as országban Évente tízszázalékos emelkedés — Az új mechanizmus és a „Kinek a sorsa?” az élen A Kossuth Könyvkiadó 1957 óta ioglalkozik társadalomtu­dományi, politikai jellegű ki­adványok, propaganda füze­tek terjesztésével. A fontos kultúrpolitikai feladatot me­gyénkben közel tíz éve a ki­adó megyei szekciója végzi 547 könyvterjesztő pártaktí­va segítségével. Elsődleges te­endőjük, az üzemi, hivatali alapszervezetek tagjai részé­ről felmerülő igények kielé­gítése, aktuális politikai, gaz­dasági, társadalmi, problémá­kat megvilágító kiadványok terjesztése. A pártszervezete­ken kívül sikerült bevonni a könyvterjesztésbe a KISZ- alapszervezeteket, jónéhány szakszervezeti bizottságot és a nőtanácsot a salgótarjáni já­rásban. Az eltelt évek munkájáról a számok nyelvén is szép eredmények beszélnek. Az el­adott könyvek forint összege évente általában 10 százalék­kal emelkedett. 1962-ben pe­dig 44 százalékkal. Tavaly 572 ezer forint árú könyvet adtak el és az egy keresőre jutó, vásárlási értéket figye­lembe véve országosan a me­gyék közötti versenyben az 5. helyen végeztek, megelőz­ve olyan fejlett ipari megyét is mint Borsod. Az első he­lyen végzett Fejérben 6,80 Ft, az utolsó Hevesben 3,30 Ft, míg Nógrádban pedig 5,30: Ft volt az egy keresőre jutó vá­sárlás, Az elmúlt ősszel új akciót kezdeményeztek. A megyei KISZ-bizottság meghirdette az „Egy KISZ-tag — egy könyv” akcióprogramot, amely Ba­lassagyarmaton igen sikeres­nek bizonyult: 12 ezer 400 ro- rint értékű könyv talált gaz­dára a fiatalok körében. Idei első félévi tervüket 112 szá­zalékra teljesítették, mivel az előirányzott 325 ezer forint helyett 352 ezer forintot for­galmaztak. A tények és érvek sorozat­ban kiadott agitációs füzetek közül az idén az új gazdasági mechanizmusról írottból fo­gyott el a legtöbb, a „Har­madik ötéves terv” című ki­advány mellett. A politikai jellegű könyvek közül a „Szo­cialista brigádok Magyaror­szágon” címűből 2400. az „SZKP XXIII. kongresszusa” jegyzőkönyvéből 1700 példány fogyott el. A szépirodalmi jellegű poli­tikai kiadványok közül maga­san vezet Szilvási: Kinek a sorsa? című műve, valamint igen keresett Nógrádi Sándor: Űj történet kezdődik című visszaemlékezése. Ct az ismeretlenbe Kezdetben volt a zsákba­macska, de hamar rájöttek, hogy az egész csak „zsák­bamacska." Ma pedig van az „út az ismeretlenbe", ami esetleg hazai viszony­latban ér valamit, de kül­földön ... Szóval, legjobb megma­gyarázni az ilyen dolgot. Az Iparcikk Kiskereske­delmi Vállalat dolgozói Csehszlovákiába szerveztek kirándulást. Befizettek fe­jenként 430 forintot és fel­ültek az autóbuszra. Ügy tudták, hogy az IBUSZ és a CEDOK közösen intézik az étkezésüket és a szál­lást. Az étkezés még csak ment valahogyan. Odakint bárhol beváltható étkezési jegyeket kaptak. Ez azt jelenti, hogy megállnak va­lahol és kezdik a keresgé­lést, hol, melyik étteremben vállalnak egy autóbusz ma­gyar utast ebédre. Hanem, a szállással már baj volt. A második napon az IBUSZ kisérő leleményességen mú­lott, hogy alhattak valahol. Valahol? Néhol ketten egy ágyban! Szóval, kirándulás volt ez — az ismeretlenbe. Az ember elvárná a pénzéért, hogy legalább külföldön ne bizonytalankodjon, ha ki­rándulását két, nemzetkö­zileg is ismert utazási iro­da intézi ... g. b. Naptár 1966. augusztus 28. vasárnap Névnap: Ágoston A Nap kel: 4 óra 56 perc kor, nyugszik: 18 óra 33 perc kor. A Hold kel: 18 óra 01 perckor, nyugszik: 1 óra 40 perckor. IS-23 fok Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő. Időnként, élénk északnyugati, északi szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 18—23 fok között. Jól fizet az ötös A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a 34. játékhéten egy fo­gadó ötös találatot ért el. Nye­reménye az illeték levonása után: 1 millió 782 ezer 604 fo­rint. Négy találatot 223-an ér­tek el, nyereményük 7994 fo­rint. A 13 910 háromtalálatos- ra egyenként 128, és a 259 447 kettesre egyenként 9 forintot fizetnek. Tanévnyiöás az Esti Egyetemen A Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem Igazgatósága értesíti hallgatóit, hogy az 1966/67. oktatási év kezdete és egyben az első előadás ideje a SALGÓTARJÁNI TAGO­ZATON: az I. évf. részére szeptember 5-én 15 óra, a II. évf. részére szeptember 8-án 15 óra, a III. évf. részére szeptember 6-án 15 óra. A POLITIKAI GAZDASÁGTAN SZAKOSÍTOTT TAGOZATÁN: az I. évf. részére szeptember 6-án 15 óra, a II. évf. részére szeptember 5-én 15 óra, A FILOZÓFIA SZAKOSÍTOTT TAGOZATON: a II. évf. részére szeptember 12-én 15 óm. A BALASSAGYARMATI TAGOZATON: az I. évf. részére szeptember 2-án 14 óra, a II. évf. részére szeptember 2-án 14 óra, a III. évf. részére szeptember 1-én 14 óra. Az előadás helye: a salgótarjáni tagozaton az Esti Egye­tem épülete, a balassagyarmati tagozaton a járási tanács épülete. Az Esti Egyetem Igazgatósága A banki fiatalok kezdeményezése A banki termelőszövetkezet KISZ-fiataljai a párt IX. kong­resszusa tiszteletére felhívás­sal fordultak a rétsági járás KISZ-alapszervezeteihez. Azt ígérték, hogy az akcióprogram­ban vállalt feladatoknak no­vember 28-ig eleget tesznek. A 26 fős alapszervezet újabb vállalást is tett. Amellett, hogy az alapszervezet minden tagja rendszeresen fizeti a tagdíjat, a novemberben induló KISZ politikai oktatáson valameny- nyien részt vesznek, és szerve­zeten kívüli fiatalokat is be­vonnak az oktatásba. Rendbe­hozzák a községi óvoda kör­nyékét, befejezik a parkosítást. A községben négy házban él­nek magányos emberek. Ezek­nél elvégzik a nagytakarítást. A helyi termelőszövetkezetben is dolgoznak. Vállalták 15 hold kukorica betakarítását, nyolc­van holdon a rét-legelő javí­tását és 130 órában más beta­karítási munkában is segítenek a közös gazdaságnak. A rétsági járási KISZ bizott­ság továbbította a bánkiak kezdeményezését, s a verseny­ben legjobb eredményt elért hat alapszervezet részére ju­talmat alapított. Az első díj Horizont televízió. Klub és sportfelszerelést röplabdát há­lóval, futballt és hanglemeze­ket nyerhetnek a legjobb alap­szervezetek. Elfogták a salgótarjáni nők támadóját Több bejelentés érkezett ». endörségliez arról, hogy ismt- etlen fiatalember az éjszakai rákban Salgótarjánban ráta- nad a magánosán haladó nők- e, s erőszakoskodik velük. Cselekményét elsősorban a osszul világított területeken .övette el. s ez megnehezítette, logy a sértettek pontos sze- nélyleírást adjanak róla. Leg- itöbbi kalandja alkalmával az jszakai „lovag”’ egy bátor : iszonytól jókora karmolást ;apott az arcára. Ez megköny- jyitette leleplezését. Az erő- xakoskodó Szentkúti Attila íuszonkét éves acélárugyár! ’izvezetékszerelő volt, aki éji kirándulásaihoz nem ritkán | J édesapja fehérszínű, piros csík­i kal díszített Trabantját hasz­1 nálta. A rendőrség Szentkúti Atti­lát előzetes letartóztatásba he­wéWí lyezte. Teljes bűnlajstromának összeállítását a BM Nógrád vizsgálati osztálya végzi. Az osztály dolgozói kérik azokat, akik eddig még nem tettek fel­jelentést, de támadójukban Szentkúti Attilára ismernek, jelentkezzenek személyesen, írásban vagy telefonon a vizs­gálat: osztályon. Címe: Salgó- . ,r;aii, Rákóczi út 196. Tele­fon. 13-22. Esztergomban vendégszerepel a Somoskőújfalui tánccsoporl Tegnap Esztergomba utazott a miniszteri oklevéllel kitün­tetett Somoskőújfalui földmű­vesszövetkezet tizenhét tagú tánccsoportja. A háromnapos Országos Népitánc Fesztiválon az együttes saját koreográfiá­val vendégszerepei. A tánc- motívumokat Czikora Tibor, a Somoskőújfalui együttes veze­tője tervezte és tanította be. Az együttes két verseny tánc­számának címe: Kalocsai tán­cok és a Nógrádi szvitt. A néptánc fesztiválon az ország 19 megyéjének legjobb együt­tesei mutatják be verseny- Drogramjukat. A meqyai MÉH Vállalat a verseny élén Az ország tíz MÉH Válla­lata versenyt kezdeményezett az idei áruértékesítési fel­adatok túlteljesítéséért. A verseny élén 65 százalékos teljesítéssel a Pest—Bács— Nógrád megyei MÉH Válla­lat áll. Az élüzem cím elnye­réséért indított versenyben is az első helyet foglalja el. Az országos versenyben az áruértékesítési feladatok tíz százalékos túlteljesítését és a nyereség növelését vállalták. A tervezett 61 millió forint­tal szemben eddig 79,5 millió forintot értek el, s ez 30 szá­zalékos túlteljesítésnek felel meg. A nyereség az év első felében 1,5 millió forinttal ha­ladta meg az 1965. évi első félév tényszámát. A vállalat Nógrád megyei két telepe — Balassagyarmat és Salgótarján —, valamint az átvevőhelyek, az esedékes 8.2 millió forintos értékesítési feladatot 10,4 millió forintra teljesítették, a nyereség pe­dig 325 ezer forinttal haladta túl az elmúlt év azonos idő­szakát. — Az időszerű őszi munkák elvégzésére versenyre hívta ki a salgótarjáni járás asz- szonyait a karancssági terme­lőszövetkezeti női munkacsa­pat. A felhíváshoz a járás 19 szövetkezete közül eddig 17 gazdaság asszonyai csatlakoz­tak. — Az angol rendőrség ed­dig példa nélkül álló gépeze­tet hozott működésre Mau- rece Roberts, a rendőrgyilkos banda harmadik tagjának el­fogására. A nyomozást kiter­jesztették annak az öttagú gengszter bandának szökésben levő három tagja után is. amely néhány nappal ezelőtt megsebesített két rendőrt az angol fővárosban. — Jubiláló kiskereskedőket tüntettek ki. A KISOSZ az idén először 50, 55 és 60 éve üzleti tevékenységet folytató kiskereskedőket tüntetett ki. Oklevelet kapott Magyar Lász- lóné salgótarjáni és Lövészi Andor balassagyarmati kiske­reskedő. — Petőfi szobrot kap Ma­rosvásárhely. A Magyar Autó­mon Tartomány székhelyének egyik közterén a közeljövő­ben állítják fel Petőfi Sándor szobrát. Petőfi Marosvásár­helyről írta utolsó levelét fe­leségének és innen indult el 1849. július 30-án a segesvári csatába. Pillanat, melyet a salgótarjáni Állami Áruház cíúit kapott lencsevégre a fotoriporter. Megnyugtató lenne a kéP. ha a városszerte növekvő forgalom nem követelne nap mint nap áldozatot. Néhány napja egy ötéves kislány került az autó kerekei alá. Ez a pillanat viszont „szabályos.” A gyerekkocsit, toló kismama, és a másik járókelő is türel­mesen várakozik a gyalogos átkelőhely eiőtt. Megvárják, amíg a gépkocsioszlop áthalad a „zebrán”. Túl közel voltak, veszélyes lett volna a lelépés. (Foto; Koppány György) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Rab Márton r. őrnagy elvtárs, a BM Nóg­rád megyei Rendőrfőkapi­tányság Társadalmi Tulaj- donvédclmi Osztály veze­tője rövid szenvedés után 1966. augusztus 27-én el­hunyt. A BM Nógrád megyei Rendőrfőkapitányság és a BM szervek pártbizottsá­ga saját halottjának tekin­ti. Temetése augusztus 30-án délután 4 órakor lesz a salgótarjáni temetőben. A Főkapitányság vezetője. BM szervek pártbizottsága és a gyászoló család. — Trópusi esőzés zúdult a legutóbbi napok során Kelet- Indiára. Tíz folyó kilépett medréből, és súlyos károkat okozott több mint két és fél­ezer négyzetkilométer terüle­ten. Az árvíz következtében víz alá került Bihar-állam északi részén 1500 falu. — A dolgozók általános is­kolájába (Rákóczi úti általá­nos iskola) szeptember 3-ig lehet beiratkozni délelőtt 9—• 12-ig és délután 15-16 óra kö­zött. A pótvizsgákat augusz­tus 31-én délelőtt tartják. A tanítást 1966. szeptember 12- én kezdik. — Tízezer vagon téli alma betakarítására készülnek az ország állami gazdaságai; A szedési idényben naponta át­lag 13 ezer munkást foglal­koztatnak az almáskertekben. A nagyobb gyümölcsössel ren­delkező gazdaságok az idén 30 nagykapacitású gépsort ál­lítanak munkába az osztályo­zás nál. — Négynapos Balaton-kö- rüli jutalomkirándulásra in­dulnak ma reggel a kishar- tyáni szövetkezet asszonyai. Az autóbusz-túrát a nyári me­zőgazdasági munkák eredmé­nyes befejezése alkalmából bonyolítják le. — Űj magyar találmányt. lebegtető rendszerű olajtüze­lésű szárítógépet helyeztek üzembe a Szegedi Konzerv­gyárban. Az új gép segítségé­vel a konzervkészítésnél visz- szamaradt magvakat megszo­rítják és olajat sajtolnak be­lőlük. — Tizenötezer csillekapcoo­ló szerkezetet gyárt a ne­gyedik negyedévben a Bányá­szati Anyagellátó és Értéke­sítő Vállalat megrendelése alapján a Salgótarjáni Acél­árugyár. Yí\c%tt?*uí&cr*i HOLNAPRA SALGÓTARJÁN, NOVEMBER 7: A KIS ÖZVEGY. OLASZ FILM VÍGJÁTÉK. BALASSA­GYARMAT: PÁRIZSI NOTRE DAME. FRANCIA FILM. SZE- CSENY: HAJSZA A GYÉMÁN­TOKÉRT. FRANCIA KALAND­FILM. PÁSZTÓ: HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT VÁGÁNY. SZÍNES, ZE­NES NYUGATNÉMET FILMVlG- JATÉK. NÖGRAD A Magya* Szociálisa Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága es a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőfi u. L Telefon: 22-94, 22-93, »-90. Í2-9T. Főszerkesztő: ia-94. Belpolitikai rovat: 14-40 Sportrovat: 11-39. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: vtda Edit. ■ vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. L Telefon: 10-29. Terjeszti • Magyar Posta. Előfizethető: ■ helyi postahiva­taloknál és a kézbesítőknél Elő­fizetési ölj egy hónapra: 13 Ft. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Válallat Felelős vezető: dr. Kalocsai József igazgató Salgótarján. Petőfi u. L Index-számi 29 073

Next

/
Thumbnails
Contents