Nógrád, 1966. augusztus (22. évfolyam, 181-206. szám)

1966-08-25 / 201. szám

1966. augusztus 25 csütörtök Előtérben a kutatóintézetek segítsége Beszélgetés hun Zoltánnal, a megyei tanács ipari osztályának főmérnökével Nemzeti öntudatunk vezérel A tanácsi iparnak a III. öt­éves tervben is nagy szerepe lesz a foglalkoztatottság nö­velésében, a lakosság javító­szolgáltató igényeinek kielégí­tésében. Mindezt úgy kell megoldani, hogy közben emel­kedjék a termelés technikai színvonala, növekedjék az elő­állított termékek versenyké­pessége. a javítások minősége. Ebből a szempontból nagy je­lentősége van a műszaki fej­lesztésnek. Ez utóbbival kap­csolatban Kun Zoltán, a me­gyei tanács ipari osztályának főmérnöke a következőket mondta: — A megyei tanács végre­hajtó bizottsága a 28/1966. szá­mú határozatában megszabta a tanácsi ipar műszaki fej­lesztésének irányát, feladatát a III. ötéves tervben. Vállala­taink ennek szellemében állí­tották össze az idei tennivaló­kat. A tervekben felvázolt in­tézkedések átfogóbb jellegűek, a témák megvalósításának ütemezése is reálisabb, mint korábban volt. A megoldásra váró témák száma tovább koncentrálódott, s egyúttal nö­vekedett is. A műszaki fej­lesztési alap pedig az előző év­hez viszonyítva 206 százalék­kal emelkedett. Előtérbe ke­rült a kutatóintézetek bekap­csolása az egyes témák megol­dásába. Az előkészítés alapos­ságéinak köszönhető, hogy a Könnyűipari Minisztérium He­lyiipari Főosztálya valameny- nyi javaslatunkat elfogadta és a megoldásához szükséges pénzt biztosította. Jellemzője még a terveknek, hogy a távolabbi elképzelések szabják meg a tennivalókat. Ez azért van így. mert ennek függvényében határozták meg vállalataink az egyes gyárt­mányok fejlesztési tervét. A kutatóintézet bevonásával el­készítettük a Patyolat Vállalat rekonstrukciós tervét. A Nóg- rád megyei Építőanyagipari Vállalat az egyik építőipari kutatóintézetnek adott meg­bízást a tari kőbánya alap­anyagainak vizsgálatára és szélesebb körű hasznosítására. Minden vállalatunk rendelke­zik a III. ötéves tervre szóló műszaki fejlesztési tervvel. Ebben azonban nemcsak a távlatok szerepelnek, hanem a ma feladatai is. A tenniva­lók elsősorban a meglevő gyártmányok korszerűsítésére, a gazdaságossági mutatók javí­tására irányulnak. A munka első eredményei már mutat­koznak. Új formában és kül­sőben jelenik meg a Camping gázfőző, amelyet a kereskedel­mi szervek is elfogadtak. Azoknál a termékeknél, ame­lyeket gyáraink több éven át gyártanak (traktorfülke, kábel­dob). elsősorban a gyártás és gyártmányfejlesztés került elő­térbe. — Véleménye szerint az előbb említettek mennyiben függnek össze az új gazdaság­irányítási mechanizmusra való felkészüléssel? — A tervek. elképzelések határozottan ebbe az irányba mutatnak. Minden intézkedés egy-egy lépés ahhoz, hogy a már kiválasztott termékeknél növeljük a gazdaságosságot. Énnek elősegítése céljából vál­lalataink létrehozzák az önálló műszaki fejlesztési csoporto­kat. Ezekbe olyan magas szak- képzettségű embereket tömörí­tenék, akik képesek lesznek korszerű terméket adni, olyat, amely megfelel a kül- és bel­kereskedelem igényeinek. En­nek érdekében meg kell gyor­sítani a gyártmányfejlesztői munkát. Vagyis tartalékolni A zagyvái bányaüzemek értékes sikere Négyezer köbméterrel csökkentették a bányafaimportot A Nógrádi Szénmedence északi bányáiban, a zagy­vái üzemekben sem a szén minőségének javítására, sem a gépesítés növelésé­re nem lehet már számí­tani, mert a bányák leg­többje kimerülőben van. Ennek ellenére a kong­resszusi munkaverseny­ben bányászok keresik a gazdaságosabb művelés le­hetőségeit. A munkaverseny egyik fő céljaként az import bá­nyafával való takarékos­ságot jelölték meg. Az év elejétől mostanáig kitűnő eredményeket értek el. A bányabiztosításhoz fel­használt hazai lombosfa aránya több mint tíz szá­zalékkal volt több a ter­vezettnél. s augusztus kö­zepéig összesen négyezer­ötszáz köbmétert használ­tak fel. A bányák néhány kije­lölt részén már terv sze­rint is lombosfát alkal­maznak a biztosításhoz, így is azonban mintegy négyezer köbméter im­portfát helyettesítettek ha­zai termesztésű lombos fá­val. A kitűnő eredmények alapján, annak ellenére, hogy a nógrádi medence legöregebb aknaüzémei tartoznak ide. a kitermelt szén teljes önköltségét te­kintve. a mátranováki bányák után a második legjobb költségszinttel dolgozó bányaüzemei van­nak itt a trösztnek. kell olyan termékek teljes tervdokumentációját, technoló­giáját, amelyeket egy régi ki­esése esetén azonnal gyártani lehet. Ilyen tevékenységgel találkozunk a Nógrád megyei Bútoripari Vállalatnál és még néhány vállalatunknál. Egyre inkább előtérbe kerül a mű­szaki előkészítés megjavítása, a gyártás, gyártmányfejlesztés, a folyamatos üzemszervezés. Ez azt bizonyítja, hogy válla­lataink vezetői igyekeznek a tartalékokat minél előbb hasz­nosítani. Az egészséges szem­lélet és gyakorlat már az új gazdaságirányítási reform he­lyes értelmezéséből táplálko­zik. Ehhez még csak annyit: majdnem minden vállalatnál foglalkoznak az export-termé­kek növelésének lehetőségével — Melyek azok a területek, amelyekre a jelenleginél na­gyobb gondot kellene fordítani a vállalatok vezetőinek és dol­gozóinak? — A fejlődés ellenére is a legtöbb tennivaló még mindig a gyártás-technológiai utak kialakításánál, a korszerű üzemszervezési elvek megvaló­sításánál van. Még mindig nem fordítanak gondot olyan fontos, jórészt feltáratlan te­rületre, mint az üzemen belüli anyagmozgatás rövidítése, a szállítás gépesítése, az energia­felhasználás racionalizálása. Sok lehetőséget és eredményt kínál az anyagelőkészítés meg­gyorsítása. Ennek révén je­lentős időt takaríthatunk meg. Nem foglalkoznak válla­lataink megfelelően a balese­teket megelőző műszaki prob­lémákkal. A vállalati TMK- szervezet, létrejött, tevékenysé­ge azonban jórészt a váratlan meghibásodások elhárítására korlátozódik, a meglőzést vá­szon nem biztosítja. Pedig vállalatainknál a magas élet­korú géppark karbantartása, üzemeltetése épp a megelőzést követeli. De hatékonyabbá kell tennünk a közgazdasági elemző munkát egy-egy kuta­tási téma lezárása után. Mind­ezek megvalósítása szükséges ahhoz, hogy a tanácsi ipar az új gazdaságirányítási mecha­nizmusban is olyan termékeket adjon, olyan minőségű és mennyiségű szolgáltatást vé­gezzen, amely minden tekin­tetben megfelel a piac köve­telményeinek — fejezte be nyilatkozatát Kun Zoltán. A különféle érzelmek nem hevülnek bennünk mindig ugyanazon a hőfokon. Ha vál­tozik a bennünket körülvevő szféra, az átmenetileg szuny- nyadó emóciók egészen hatal­mukba kerítenek. Egy bará­tom, aki kétheti távol­iét után érkezett meg nyugat­ról, színesen ecsetelte a lá­tottakat. Csak akkor változott el a hangja, amikor a vissza­térés pillanata került szóba. — A gépben már magyar stewardes járkált köztünk, s tudtam, hogy néhány órával később ott repülünk az ismert táj felett, ahol szülök, bará­tok várnak, ahová küzdelem, szerelem, annyi emlék szála fűz. Nemzeti érzelem. Akara­tunk, tettvágyunk karmeste­re. Milliókat és milliókat di­rigál. S ebbe a hatalmas kó­rusba beletartozik minden ma­gyar állampolgár, akinek ked­ves a táj, az íze, a hangok zenéje, a kötelesség, amit az élet ró ránk. S ez az érzelem ugyanaz minden nemzetnél. S ha a kórusban valaki elté­veszti az oktávot, arra hamar felfigyelnek. A kárörvendők, irigyeink nézik csak jó szem­mel a kilengőket, sőt, mert előrejutásunk dühödtté teszi őket, igyekeznek a kórusba botfülűeket csempészni. Más­szóval: amíg régen a kivált­ságos osztály a nacionalizmus, a sovinizmus ópiumával té­vesztették meg a nemzet nagy részét, s ezzel vonták el fi­gyelmüket érdekeikről, addig ma 'íyugatról igyekeznek tücs­köt, bogarat mondani ránk. A nyugati propaganda, ha vál­toztatott is hangján, „objek- tivizálódott”, céljai nem vál­toztak. Vissza akarják fordí­tani életünk szekerének nád­ját. Minden alkalmat megra­gadnak erre. Eszközeik fino­multak, megtévesztőek és al­kalmazkodnak a helyzethez. Rájöttek, hogy politikai, gaz­dasági sikereinket, társadalmi előrehaladásunk ismert tényeit nem lehet nyíltan kétségbe vonni, letagadni. Évek óta örvendetesen fej­lődik idegenforgalmunk. Me­gyénkből is sok a külföldre látogató vagy onnan érkezők száma. A világjárás, a turiz­mus sok egyéb haszna mel­lett lehetővé teszi számunkra, hogy felismerjük hazánk, szo­cialista életünk igazi eredmé­nyeit, erősíti bennünk a szo­cialista hazaíiságot. Több nógrádi üzem tart ke­reskedelmi kapcsolatot kül­földi cégekkel. Sok szakem­ber fordul meg nyugaton. A kapitalisták az üzleti tárgya­lások mellett igen gyakran igyekeznek baráti kapcsolato­kat is létesíteni. Ebbéli tö­rekvéseik azonban nem min­dig tiszta szándékból fakadnak. Kisebb ajándékokkal; órával, zsebrádióval, vendéglátással igyekeznek közel férkőzni a szakemberekhez, a turistákhoz. A társalgást aztán megpróbál­ják úgy irányítani, hogy bi­zalmas értesüléseket szerez­hessenek. Ez a módszerük ar­ra, hogy az erkölcsileg inga­tag embereket kémtevékeny­ségre, szolgálatra bírják. Az 1956-ban disszidáltak közül sok keresi a kapcsolatot a külföldre utazókkal. Többnyi­re ők a hírszerző szolgálat megbízottai, a nyugati élet­forma propagandistái. Pedig számtalan eset tanúsítja, hogy akik hűtlenül elhagyták ha­zánkat, nem jutottak feltétlen révbe. Sokan húzódnak meg drága albérletekben, s fize­tésükből csak a legközvetle­nebb szükségleteiket tudják fedezni. Hozzánk is sok külföldi lá­togat. Vonzza őket a kíván­csiság, az elszármazottakat az óhaza, a barátök, a rokonok iránti vágy. Minden jószán­dékú külföldi előtt szabad az út, nagyon sok húsz-harminc évvel ezelőtt kivándoroltat ejt csodálkozásba gyarapodó, for­málódó életünk. Néha na­gyobbra becsülik sikereinket, talán, mint mi magunk. De nem így van ezzel minden hazalátogató. Van néhány nyugati turista, aki nem tisz­teli kellőképpen a vendégjo­got. Érkeznek látványos, jó- vonalú, leggyakrabban bérelt vagy a főnöktől kölcsönkért autókkal. Fitogtatják sokszor kétségbevonható jólétüket. Na­gyon jól tudjuk, hogy a va­lóság nyugaton is sokszor jó­val szerényebb, mint amit külsőségekkel, elbeszélésekkel igyekeznek kelteni. Az egyik nógrádi községbe Is hazalá­togatott egy ötvenhatos disszi­dált. Nagy, áramvonalas ko­csiját sokan vették körül, gusztálgatták, beszélgettek rója. Latolgatták, ugyan mb be kerül, ki, mennyit dolgo­zik érte. Ekkor a szemlélődök között megszólal egy szocia­lista brigád vezető: — Hazaárulás ennek az ára... A kijelentésre tüstént meg­szűnt az érdeklődés. Egy ki­csit vitába kell szállni a ki­jelentéssel, mert a fogalmazás nem volt pontos. Nemcsak ha­zaárulók hagyták el az or­szágot, sokan kalandvágyból, meggondolatlanságból gyors karriert remélve. Egy azon­ban bizonyos: akik elmen­tek. azokban elszunnyadt a nemzeti önérzet, a hazafiság érzése. Az elmaradott ember tulaj­donít csak különösebb figyel­met a fénylő részleteknek. Őket gyakran megtéveszti egy kocsi, a nyugati életforma ha­mis propagandája. Néhány szülő elég sokat tudna be­szélni erről Balassagyarmaton, olyanok, akik jóhiszeműségtől, vagy kapzsiságtól hajtva hit­tek a nyugati Don Yuan há­zasságtevő ígéretének. S mi lett az ígéret vége? Kudarc és csalódás. Az egyik kislány végül kórházba került. Ez volt a hiszékenység ára. Nemzeti öntudat, szocialista hazafiság. A legerőteljesebb érzelmeink egyike ez. Megha­tározója, inspirálója cseleke­deteinknek, magatartásunknak, vezérel bennünket a munká­ban, s akkor is ha kíváncsi­ságunk, vagy általánosabb ér­dekek külföldre szólítanak bennünket Vezérel akkor is, amikor kapcsolatokat létesí­tünk, amikor nem engedjük, hogy barátságunkkal, vendég­szeretetünkkel, visszaéljenek. Amikor hazafias érzésekre, nemzeti öntudatunkra apellá­lunk, becsüljük más nemzetek szorgalmát és tehetségét is. De nem hagyjuk magunkat megtéveszteni csillogó részle­tekkel. A szocialista építésben eltelt húsz esztendő sok-sok számvetése mondatja ezt ve­lünk. Gulyás Ernő A káembés három faluja A káembés éppúgy foneti­kusan írott rövidítés, mint például a téesz, a tévé. Jelen­tése: a rendőrségi körzeti megbízott. A tariaké M. Má­tyás rendőrtörzsőrmester. Ré­gi rendőr, régi motoros, s ez utóbbi már azon is meglát­szik, hogy jó karbantartott Danuviája az első biztatásra indul. Nem reklamálja ma­kacskodással, hogy bár va­sárnapot mutat a naptár, mégis útra kell kelnie. — Előbb csák a kultúrház- hoz ugrunk el, de azért be kell csatolni a bukósisakot — mutat maga mögött helyet a gépen. Indulunk. Érkezünk. Az új művelődési házat az alkotmány ünnepén tánccal is avatták a tariak. Sándor Ferencné s társnője takarít. A két asszony előtt — meg­becsültük! — tíz kilogrammnyi por. Ennyi gyűlt össze, mivel a pompás létesítmény mellé elfeledtek sárkaparókat be­tonba ágyazni. Kisebb szóra­kozottság jele ez, ám nagyobb fokú hanyagságé, hogy a ven­tilátoroknak fele sem műkö­dik, a WC-k közül oedig egy sem. Szóval, a megérdemelt örömet több apró bosszúság keserítette. A törzsőrmester tudja, hogy ezek felől nem kevesen érdeklődnek majd nála, s tudja azt is, hogy ha a felelősök kilétéről nem ad­hat információt, lesz olyan, aki a tanácsot okolja. Cél­szerűbb ennek elejét venni; hiszen a tari tanács 1960 óta sürgeti, segíti a művelődési ház megteremtését. Fölösleges keresni a köz­ségi tanács vb-elnökét; ő is a kultúrházban forgolódik. Sándor János mozigépésszel együtt bosszankodik azon, hogy a teremvilágítás nem kifogástalan, s hogy az épü­leten belüli ajtók kulcsait az építők nem adták át, meg hogy a színpadfüggöny egy ré­sze már az első próbálgatás­kor leszakadt. — Megmondhatod az em­bereknek, hogy akár a mi­nisztériumba is felmegyek, de rendbehozatok mindent ha­mar —, így a vb-elnök. — Az ÉMÁSZ-nál Tarjánban minden el volt intézve, csak — úgy látszik —, a körzetveze­tőhöz nem érkezett meg a hid­rofor bekapcsolásához az en­gedély. A Danuvia be sem mele­gedhet amúgy istenigazában, ismét megállunk. Kasza La­joshoz, a takarmánykeverő üzem vezetőjéhez látogatunk be. Ide azért, mivel a káem­bés már többször sürgette, hogy az alapanyagok utcai tárolása helyett megfelelőbb módról gondoskodjék a válla­lat, de eddig semmi látható eredmény. A tiszthelyettes rosszalja, hogy a zsákhegyeket méregdrága ponyva védi va­lamelyest a csapadéktól, s hogy a ponyvát két idényben megeszi a nap. — Nem veszett kárba a fi­gyelmeztetés —, így a telep­vezető. — Jöjjenek csak! Kasza Lajos a telep keleti széléhez kalauzol. — Ezen a részen építi fel a vállalat az új, csővázas le­mez-színeket. A terület-kisa­játítási eljárás már megkez­dődött. Hasznoson megállunk Gy. Istvánéinál. A férfi viselke­dése ellen a közelmúltban jo­gos kifogás merült fel: itta­san, nyilvánosság előtt bot­rányokozás részese lett. A gyakori poharazás miatt meg­ingott a házibéke is. Már-már úgy látszott: válik a házas­pár. Nagy kár lett volna. Fiuk most végezte az általánost, és szép szakmát választott. Gépésztanuló Pásztón. — Azért termesztik azt a bort, Gy.-bécsi, hogy meg­igyuk. Módjával, persze! Ügy nem lehet belőle baj... A káembés véleményével az asszony is egyetért. Tekin­tete elárulja, hogy a rendőr­ség jegyzőkönyvi figyelmez­tetése nem veszett kárba. Is­mét a régi az ember: dolgos, mértékletes. Regénybe illő, erdőszéli-fa- luszéli házacska udvarán pi­hen meg fekete paripánk. He­gedűsek portája ez. Gyurkát, a legjobb önkéntes rendőrök egyikét keressük —, ezúttal hiába. — Valami KISZ-ügyben ment el —, mondja Hegedűs néni. (A „gyerekről” gyorsan ennyit: becsülettel leszolgálta katonaidejét a páncélosoknál, KISZ-titkár, huszonhét éves). Üzenne valamit? — Csak annyit, hogy figyel­jék az erdőt! Ügy látszik, a fatolvajok nem értesülnek elég gyakran arról, hogy a lopásért a bíróságtól sem jár dicséret. — Megint az a fa. megint az a fa... — kesereg Hegedűs néni. — Négy éve járőrözik a fiam; azóta nem fekszem le egyetlen este, míg haza nem ér. Lám, a múltkor is éppen fatolvaj támadta meg. — De megvédte magát! — szól közbe az öreg Hegedűs, aki ifjabb éveiben kerülőként oltalmazta az erdőt. — Bízd csak rá. Nem kell Gyurit fél­teni! Búcsúzóban még néhány szó esik arról, hogy a becsü­letes polgárok többet tehetné­nek a tolvajok ellen. Javára válna ez a falunak, amely af­féle „törvényes háborúskodás­ban” áll egy ideje az erdészettel. Tilos az erdőben a legeltetés, legelő viszont jó­formán nincs. Jó lenne mi­előbb valami megoldást talál­ni, hiszen a község tejellátá­sát egészében önmaga oldja meg. Lehetséges, hogy az erdő védelmét legeltetési engedély megadásával hálálná meg az erdészet. .. Hazafelé, Hasznos táján öreg ember lengeti kalapját a káembés felé. Remete mód­jára él, senkije sincs. Abból tartja fenn magát, hogy ku­tyákat idomít. Múltkoriban baleset érte. A káembés hóna­pokon át támogatta. Szusszanunk egyet odahaza, Taron. A tűzhely mellett me­legítésre váró leves, hús, az asztal tisztán megterítve. A tányér mellett cédula: „Pász­tón várunk. Ebédelj!!” Szíves kínálás. Az asszo­nyé. A tiszthelyettes mégsem tesz neki eleget. Gyorsan ele­gáns civilbe vágja magát, és siet az állomásra. Igaza van. Ha az ember a szabadságát tölti, legyen a családjával. — b. z. —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents