Nógrád, 1966. augusztus (22. évfolyam, 181-206. szám)
1966-08-19 / 196. szám
4 NOGRÄD 1966 augusztus IS péntek Belgiumi anzix helyett kisbágyoni hívekhez JleaéL Kedves katolikus hívek! Esztendeje, hogy az önök lelkipásztora, Szentirmai Antal búcsút vett a falutól. Azzal távozott, hogy rövidesen viszontlátják egymást, hiszen Koppenhága — ahová elindult —, nincs a világ végén. Mióta elment, nem tudnak róla. Sokan aggódnak is a sorsa miatt. Csendes estéken felidézik azokat a szép prédikációkat, amelyeket a krisztusi szegénységről mondott. Tény, ami tény: ezek a szentbeszédek nem voltak a legutolsók közül valók. A messzi földre szakadt lelkipásztor sorsa miatt semmi ok sincs az aggodalomra, kedves Hívek! A plébános úr igen jól érzi magát Belgium Charleroi nevű városában. Nemrégiben Triumph márkájú, új írógépet vásárolt, s ezen sokszorosított levelet írt számos családtagjának. A hívekről valahogy megfeledkezett; ezt a sajnálatos mulasztását próbálom meg — legalább részben — pótolni. Idézetekkel: „A római Congregatio de Sancramentistől a napokban megkaptam belgiumi kinevezésemet, bíborosa aláírással, amit ha a belga papok meglátzavarta a kinevezés megadásában az a „csekélység”, hogy az Önök plébánosa bűncselekmény útján jutott Belgiumba. Legálisan, a néphatalom bizalmából hagyta el az országot, majd kifejezésre juttatta, hogy nem kíván visszatérni. Szentirmai plébános úr különös elragadtatással ír az Innovation Áruház csodálatos önkiszolgáló étterméről, ahol a kedves kuncsaft a kiválasztott eledelt csúsztató sínen tolja maga előtt a pénztárig. Micsoda vendéglátóipari kultúra. Ez igen, ez a művelt Nyugat! Elme csudaságért érdemes volt Belgiumba mennie. annak, aki a pontosan ilyen rendszerű kiszolgálással a salgótarjáni Nemzeti Büfében még nem ismerkedett meg... No persze, Belgiumban sem minden — papsajt Olvassuk csak, min kesereg az ifjú lelkiatya: „Autóm még sajnos nem érkezett meg, és emiatt sokat kell a villamosozással bosszankodnom, mert mindig olyan villamos jön. amelyik nem jó a Jézuska nem is. de a nyuszika beállít majd a kis Volk- swagenommal. s akkor köny- nyebben tudok mozogni.” Az autóügyhöz ennyit: a mi kis Nógrád megyénkben sem ritkaság, hogy lelkipásztor saját gépjárművén közlekedjék. Saját motorja szinte minden második papnak van; csupán ebben az évben kereken húszán vizsgáztattak új motor- kerékpárt. Köztudomású, hogy Kazár, Karancskeszi, Tar, Ho- mokterenye papja saját autóján jár, hogy a gépkocsitulaj- donosok közül csak néhányat említsünk. Mi több, saját autója volt idehaza az Önök plébánosának. Szentirmai Antalnak is. Sajnos, arra vonatkozóan nincs adatom, vajon a Jézuska, avagy a húsvéti nyuszi örvendeztette-e meg vele... Üdvözlettel: Á szügyi Mikszáth emlék Értékes, Mikszáthra vonatkozó dokumentumot őriz szügyi otthonában Fábri Mihály evangélikus lelkész. Az 1786- tól vezetett anyakönyvek egyikében a 251. lap „Esketések” rovatában Mikszáth megismételt házasságáról olvashatunk. Köztudott, hogy a kezdő író 1873. július 13-án Pesten — titokban házasságot — kötött Mauks Mátyás mohorai föld- birtokos Ilonka nevű lányával, aktől rendkívül rossz anyagi körülményei miatt 1877-ben törvényesen elvált. Az 1881— 82-ben megjelent Tót atyafiak és Jó palócok elbeszélés kötetével Mikszáth befutott, ezután anyagi körülményei is megjavultak. Ezért határozta el Mikszáth 1882-ben, hogy ismét feleségül kéri volt nejét. A Fábri Mihály által őrzött anyakönyv ezt a második, Mo- horán 1883. január 1-én kötött házasság adatait rögzíti. Az- időtájt ugyanis a mohorai evangélikus leányegyház a szügyi anyaegyházhoz tartozott. Múzeum még nem, magán- személy már érdeklődött az anyakönyv iránt. — b. z.— — R — Hétköznapi történet nak, egyből hasravágódnak.” Az igen tiszteletreméltó pápai hivatalt — úgy látszik —, nem az én úticélomhoz, és ilyenkor szoktam szidni azt a „jó büdös ... stb.”. Remélem, hogyha Elváltak irháinak Férfiak ülünk szép csokorban, és azzal szórakozunk, hogy a Magyar Nemzet vasárnapi számában a házassági hirdetéseket böngésszük. Aki a hirdetéseket olvassa és hangosan ismerteti, elvált ember, azok akik hallgatják, valamennyien házasok. — Negyvenöt éves özvegyasz- szony, vidéki házacskával — tolmácsolja elvált barátunk. — Ez nekem jó lesz — tréfálkozik a társaság legidősebb tagja, aki tizenhat esztendeje él hűségben és boldogságban. — Negyvenéves gyermektelen özvegyasszony ... — Ezt meg én vállalom — mondja a társaság egy másik nős tagja. — Más ne írjon neki! Az előolvasó el- szömyed. Legalábbis arckifeje- zése zord, komor. — Micsoda dolog az! — mondja. — Nős emberek és írni akarnak a házassági hirdetésre!... Nekem lehet, önöknek nem lehet... Azzal tovább olvas. — Reprezentatív külsejű, intelligens. barna, hu- zonhatéves középiskolai tanárnő... Az olvasó arcán mély meghökkenés. Egyszerre többen is az újság fölé hajiunk, ahol a hirdetés folytatásaként a következő szöveg áll: — Elváltak kíméljenek és ne írjanak! Ami a logika szabályai szerint azt jelenti, hogy nős emberek viszont írhatnak. L. Gy. Háromrészes tv-filmdráma készült el nemrég Szemes Marianne írása, Thurzó Gábor forgatókönyve alapján. A történet egy téglagyári munkáslány érdekes életútjával ismertet meg bennünket a háborús évektől napjainkig. A Hétköznapi történet fő szerepeit Berek Katalin, Hacser Józsa. Pártos Erzsi, Horváth József, Bitskey Tibor, Pécsi Sándor, Madaras József, Bessenyei Ferenc, Benkő Gyula és Pethes Sándor alakítják. Az új tv-film első részét augusztus 17-én, szerdán este sugározta a televízió, a második és harmadik rész adására 21-én és 23-án kerül sor. Jelenet a Hétköznapi történet című háromrészes tv-filmből Ahol az aranyerdö „Neki mi volt a nótája? Az utóbbi időben, halála előtt ez: Virágzott az aranyerdö, Legszebb volt a száz esztendős fája. Jött egy vihar, kidöntötte. Abból let a hegedűm csinálva. Ha megszólal a négy húrja, Repít minket szép meseországba, Ahol az a bárányfelhő, Ahol az az aranyerdő A jöttünket várja.” Fényes Misi fiával, Fényes Elemérrel beszélgetek Salgótarjánban, a Pécskő utca elején levő házban. Hírlapfoszlányokat mutat, benne a hírrel: „Virágos május-est. A Kispesti Dalárda közreműködésével ma este 8 órai kezdettel a Szent Imre herceg út 35. szám alatti vendéglői kerthelyiségben, hangulatos májusi estet rendeznek. Közreműködik még Fényes Misi szalonzenekara.” S egy későbbi újsághír, A Munka 1941. december 25-i számából, amely a Balassa Társaság közgyűléséről tudásit Salgótarjánból: „ ... Majd Mihályi Magda fiatal énekesnő, mint vendég, magyar népdalok éneklésével aratott dús tapsot. Kísérte Fényes Misi, cigányzenekarával, akiről mondhatjuk, hogy városunk egyik legjobb cigány- prímása”. Mit mond Fényes Elemér? Hollófekete haját hátrasimítja. Az emlékezés csapong, mint a holló, de nem feketén, fényesen. „Budapesten született, tizenkét éves korában zenekarban játszott Kispesten, a Gödör Csárdában. Barátja volt Járóka Sándor, akivel egy ideig a Rajkó Zenekarban muzsikált. Salgótarjánba 1939-ben jött, itt született édesanyám, az ő szüleinek házába költöztek. A Pannóniában, a Nemzetiben, és a Kulacsban játszott. Legnépszerűbb a ka- rancsaljai és a kisterenyei nóták feldolgozásával lett, de maga is írt dalokat. Én háromra emlékszem. Az egyik: Ezt a beteg fájó szívet. Hogyha elfogadnád, Nem bánnám ha cserébe csak A szivedet adnád. Nem érdekel a vagyonod, Gazdag örökséged, Csak egy szép napon énnekem Mond örök hűséget. A másik: Életemben mindig csak a rosszból jutott nékem. Tövisek közt jártam, tövisek közt éltem, Belémrúgtak hogyha csak egy zokszót szóltam, En az egész világ mostohája voltam. A harmadikat — úgy tudom — katona ideje alatt írta. Ismert nóta, csak kevesen tudják. hogy a Fényes Misié: Kis ablakok nyílnak egymás után sorba, Muskátli integet át a túlsó sorra... ... Hiányzik valaki ebből az utcából." Bejön Aranka néni, Fényes- né. Azt mondja: „A Misi? ötvenhat éves volt, 1962. július 1-én halt meg. A Kulacsban Teleki István prímás, vagy Oláh Vili segédprímás még Fényes-nótát játszik, ha bemegy a fiam.” Beszélgetünk a híres salgótarjáni prímásról, prímásokról, maiakról. Botos Bandiról. Régi pesti prímásokról is szó esik, Csóka Józsiról (Fényes Misi édesanyja Csóka Ilowa volt), Rácz Béláról, aki megírta: „A pécskai cigánysoron nagy a sírás-rívás, A pécskai cigánysoron haldoklik a prímás ..* Olyan szegényes ez a szoba, ahol ülünk, hogy leírni nem lehet. De olyan is mint egy meseország. A régi bánatról sok szomorú nóta született ebben a rozoga szobában. Azért emlékeztet a mesékre, mert itt sokszor — a rideg jelenből menekülve — 'az aranyerdőbe repítette a hegedű húrja az egykori prímást. Ahol az az aranyerdö ... Ahol az a bárányfelhő... „Ez a nóta nemrég született” — mondja Fényes Elemér. — „Ezt szerette hegedülni a halála előtt. Ez volt asz ő nótája, nem ő írta.” Tóth Elemér m Blake gyanakodott. És nyilván még nagyobb lett volna az izgalma, ha tudja mindazt, amit Stanley hadnagy akkor már ismert, vagyis a tervet Blake megsemmisítésére, Honoluluban. Igen, miután kihasználták, úgy döntöttek, hogy elteszik láb alól... Hazatért. Vacsorát akart készíteni magának, amikor az egyik zöldpaprikában kis cédulát talált, rajta a következő szöveggel: „Holnap este nyolc órára jöjjön az Olympia moziba. Itt van a jegye, ön mellett leszek. S.” Stanley hadnagy a sötét moziban elsuttogta Blake-nek, hogy mit terveznek á japánok, mégis mindenképpen vissza kell térnie Honoluluba, nehogy gyanút fogjanak az „információ” hitelességét illetően ... Repültek a napok. Európa már nyögött ? fasiszta csiz4k alatt. És Blake elindult Honoluluba, halálútjára. Követői ezúttal sem szakadtak le róla, mellette, s mögötte voltak a Hawai szigeteken is. Teltek a napok, Blake pedig tétlenül ődöngött a szállodában, az utcán, ám egy szót sem szóltak hozzá megbízói. Feltűnt neki az is, hogy most mindig két német lépdelt a sarkában. Ösztönösen megérezte, hogy ók. a németek kapták a feladatot: öljék meg. Nyilván arra várnak, hogy egy elhagyott helyen elkapják; támadni fognak. Blake most megint mintha bátrabbnak érezte volna magát. Bízott erejében, s állandó készültségben várta a támadást. De sem a japánok, se a németek nem tettek kísérletet arra, hogy elcsapják. Hozzá sem szóltak. A várakozás napjai hetekké nyúltak, s az idegfeszültség ránehezedett Blake-ra. Nehéz volt az élete, de azért arra vigyázott, nehogy olyat tegyen, ami ellenkezik az ONI kívánságaival: a japánok, amíg csak lehet, ne fogjanak gyanút az adatok hitelességéről. Rövidesen azonban már ott tartott, hogy tovább nem bir- ja a feszültséget. A menekülés különböző módozatain tűnődött, s végül is kidolgozott egy leleményes tervet. Az egyik reggel lement a szálloda halijába, s miután meggyőződött róla, hogy a mindenütt jelenlevő németek hallják amit mond, megkérte a portást, rendeljen neki egy taxit délutánra, mert el akar menni egy helyre a városon kívül, amely közismert szépségéről ... Blake tudta, hogy ez egy elhagyott vidék... A megbeszélt időben le is ment a hallba, és látta, hogy a németek már nincsenek ott. Nyilván előre mentek a megjelölt helyre, amely alkalmasnak tűnt feladatuk végrehajtására. Blake gondosan választotta meg az időpontot: mert fél órával később egy menetrendszerű repülőgép indult az Egyesült Államokba. A szobájában elrejtett mikrofon miatt ugyan nem mert helyet foglalni a repülőgépre, de azt remélte, hogy az utolsó percben is kap majd jegyet. Amikor táskájával lejött a hallba, odalépett a portáshoz és elmondta neki, hogy éppen most kapott egy levelet hazulról, amelyben közlik vele, hogy édesanyja nagyon beteg. — Ezért szeretnék gyorsan elutazni a legközelebbi repülőgéppel. Megkaphatnám a számlát? — Természetesen... — válaszolta a portás. — őszintén egyet értek önnel, s nagyon sajnálom, hogy itt keli hagynia bennünket... — Nagyon aggódom ... szegény édesanyám a mindenem ... Nem is tudom, mit csinálnék, ha valami baja történne... Mit gondol, kapok jegyet a gépre? — Hát ezt nem tudom, uram. — Mikor indul a következő gép ha most nem kapok jegyet? A portás megmondta. Blake-nek mindezzel csupán az volt a célja, hogy a jóember el ne felejtse, miért is utazott el amerikai vendége olyan váratlanul... Ügy számított, hogy a japánok feltétlenül érdeklődni fognak utána a szállodában, s ha a hirtelen elutazás okát nem látják megalapozottnak, esetleg kétségbe vonják a kapót! információs anyag hitelességéi is. Amikor Biake kiérkezett a repülőtérre, ugyanazt végigjátszotta a jegyárusító-kisasszonnyal, amit korábban a portással: — Váratlanul vissza kell utaznom San Franciscoba... Súlyos beteg lett az édesanyám. Most kaptam az értesítést ... — mondta hangsúlyozottan. miközben a kisasszony kiállította a jegyet. — Remélem, nem lesz semmi baj, s felesleges az aggodalma, uram — udvariasko- dott a légitársaság jegyárusítója, s ez már elég volt Blake-nek ahhoz, hogy bizonyos legyen felőle: ha a japánok esetleg itt is érdeklődnének utána, ugyanazt a magyarázatot kapják majd a hirtelen elutazás okáról, mint a szállodában. Az izgalmaktól terhes napok után Blake most már biztonságban érezte magát a Csendes-óceán felett úszó repülőgépen ... Ügy tervezte, felkeresi az ONI embereit, s mihelyt megérkezik, azonnal védelmet kér tőlük. Mert hogy a japánok, illetve a németek nem tesznek le bosszújukról — ha megtudják, hogy becsapták őket — abban biztos volt. Blake megérkezett San Franciscoba. s néhány óra múlva már az ONI vendégszeretetét élvezte: elhárító tisztek kíséretében az egyik déli államba utazott, s el is ..tűnt” jó két évre . .. Stanley hadnagy eközben elégedetten dörzsölte a kezét Nyomon volt... Már korábban is sejtette, hogy Yamamoto neve valaki mást takar, s valami köze lehet a japán diplomáciai testülethez... Egyik emberének sikerült üldözőbe vennie, amint sokadmagával. szinte teljesen egyforma ruhában kilépett a Vörös Malomhoz címzett bordélyház ajtaján, majd nagy cikk-cakkban egyik utcából a másikba átvágva egy várakozó kocsiba ugrott. Az ONI embere taxit fogott, s követte Yamamoto kocsiját. Jó órás „keringő” után, a japán megállt a konzulátus előtt. Az amerikai ügynök elrejtőzött a közelben, s figyelte az épületet, hogy később is Yamamoto nyomában legyen. De aznap már nem látta kijönni a kis japánt. Késő este volt, amikor tapasztalatait jelentette Stanley hadnagynak. S ekkor működésbe lépett ismét az ONI gépezete. Előkerültek a japán konzulátus tagjainak fényképei, s az egyiken felismerték Yamamo- tot, aki a konzulátus adminisztrációs személyzetéhez tartozott, s Kochiba néven szerepelt az amerikai nyilvá- tartásokban. Stanleynek és feletteseinek nem volt nehéz most már arra következtetniük, hogy a konzulátus embereihez. pontosabban Kochi- bához futnak össze azoknak az ügynököknek a jelentései, akik az USA tengeri flottája után kémkednek. Vajon mit tudhatnak? Ki kell kémlelni... (Folytatása következik)
