Nógrád, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-09 / 161. szám
4 NÖGR AD 1966 július 9 szombat A csomópont hetvenöt A vasút jelentőségének érzékeltetésére sokféle hasonlatot kitaláltak már az emberek. Általában — kitaipintva saját testük, szervezetük valamelyik funkcióját —, ahhoz hasonlítják. Vérkeringés, ideg- rendszer, és így tovább. Nos, az országot sűrűn behálózó sínpárok, s a rajtuk robogó szerelvények fontosságát, így valóban sikerült kézzel foghatóvá tenni... bár ezeknek a hasonlatoknak van egy közös, tét kell annak szabadsága, vagy betegsége idején helyettesíteni. Ezért kell a tartaléknak mindenhez értenie. De nem erről akarok én írni. Képes Lőrinc negyven éve vasutas, s persze hiányozni fog neki a megszokott napi munka. De már a hatvanegyedik évében jár, s kissé elfáradt. Jól esik majd a pihenés. Az emberi élet nem — de a pálya a végállomásához ért. Az ilyenkor legszokványosabb újságírói kérdés: pályafutásának mi a legkedvesebb, s mi a legkellemetlenebb emléke? Az obiigát kérdés váratlanul fájó sebet tépett fel. Képes Lórincet 1944-ben, mint „megbízhatatlan élemet” munkaszolgálatra vitték. A visszaemlékezés erre a ki nem érdemelt megbélyegző jelzőre: „megbízhatatlan”, most is megrázza az idős embert. Mert más a vasutas-megbízhatóság, mint a többi emberé! Az a legnagyobb, a legszentebb: attól százak és ezrek élete függ. Nem a biztosító berendezések — ez a megbízhatóság a záloga, hogy milliós értékek napról napra, óráról órára épségben célhoz érnek. Erre a leg— Baleset azért néha előfordul — jegyzem meg. — Az lehet — feleli —, de nem nálam... Bartosnak húsz éve ivódott a vérébe, hogy a kötelesség teljesítése mindenek előtt való. De megjegyzi: azért nem bánná, ha a húsz év alatt többet fejlődött volna a csomópont. Elmeséli, hogy Dré- gelypalánk felé, a kaptatón, harmatos éjszakákon a fű ránő, ráhajol a sínekre. Mintha olajjal kennék, a gép kerekei megpördülnek, csúsznak rajta. Akkor a vonatvezető, meg a kalauzok fogják a homokos vödröt, s mennek a mozdony előtt, szórják a síneket.. — Igen — feléi csodálkozó tekintetemre az állomásfőnök —, sajnos az ilyesmi előfordul. ték lakására irataikat, emléke iket. Rohonyi Lajos, a szegedi igazgatóság nyugalmazott osztályfőnöke, hetven felüli idős bácsi, egész éjszaka utazott Szegedtől Balassagyarmatra, hogy Vojtkónak felajánlhassa közreműködését a kutatómunkában, s a kiállításhoz saját gyűjteményéből egy bőröndre; valót adott át. A csomópont története külön ismertetést, méltatást érdemel. Annál is inkább, mert a balassagyarmati vasút története összeforrott a város történelmével. Azért említem meg mégis, mert amit belőle megtudunk. a mára figyelmeztet. A jelen, s a közeli jövő tennivalóit sürgeti. A történelem és a jelen S itt kanyarodunk vissza az állomáshoz, amely tulajdonképpen fő hőse ennek a mai napnak, bár ezt is, az itt dolgozó embereknek köszönheti. Vojtkó István nevét már Bartos István vonatvezető. Ha a vonatvezető mindenre ügyel — vélekedik — baleset nem történhet. Húsz éve így is cselekszik másodlagos hatásuk is. Kissé félelmetessé tették ezt a hatalmas organizációt, s ezzel együtt bizonyos mértékig el is különítették a többi emberi foglalatosságoktól. Mintha a közlekedésnek ez — a történelmi szempontból nem is olyan régi — formája valamennyiünk fölé nőtt volna. — ugyan ki ne észlelte volna magán, ha csak pillanatra átsu- banni is, ezt az érzést. — ... És, ha az idegen belép a balassagyarmati vasútállomásra, amelynek dolgozói a vasutasnappal együtt ülik a csomópont hetvesnötödik évfordulóját, ráadásul meg kell küzdenie azzal az ünnepélyességgel, melyet ez a háromnegyed század sugároz. Szerencsére néhány tűnő másodperc csupán a feszélye- zettség. Elillan, mihelyt Márton András vezénylő tiszit elutasítja a cigarettát: „Nem, addig nem, amíg a vonatot útjára nem engedem.” Hiszen a mosolygós magyarázkodáson nem a katonás regula, inkább az egyszerű, hétköznapi udvariasság érződik. Az illemszabályok ugyanolyan ismerete és megtartása, mint ahogyan én és te, nem lépünk be egy idegen lakásba, hivatalba, úgy, hogy a száj csücskében cigarettacsikk fityeg, ahogyan a pincér nem zsebrevágott kézzel érdeklődik óhajaim iránt a vendéglőben, s ahogyan. .. szóval ez a vasutas- ság is ugyanolyan emberi munka, mint a másik, s a harmadik... Ami a legfontosabb De, ami a vasúti fegyelmet megkülönbözteti a köznapitól, annál azért érdemes egy szóra megállni. Mégoedig — bár tudom, nem fog örülni neki —, Képes Lőrinc állomásfőnökről példázva. Képes Lőrinc, együtt kedves munkahelyével, szintén jubilál az idén. Negyven éve szolgálja a közlekedést — harminckét éve Balassagyarmaton —, s július tizenötödikével nyugdíjba megy. Kitűnő szakembernek tartják. Ismereteit a legnagyobb, s néha a legkisebb állomásokon is egyformán hasznosítani tudta. Hosszú, hosszú éveken keresztül „tartalék” volt. Ilyen ember minden jelentősebb állomáson van: azokat a vasutasokat jelölik erre, akik úgyszólván mindenhez értenek, ami egy pályaudvaron történik. Mert hol az állomásfőnököt, hol a forgalmi szolgálat- tevőt, hol más fontos, vagy jtevésbé fontos beosztású tisznagyobbra, erre a legszentebb- emlitettem. ^ a fiatalembert re taposott sáros csizmával a fasizmus, hogy Képes Lőrincnek huszonkét év múltán is könnyeket csal a szemébe a keserűség. nini a mágnes Különös vonzása lehet ennek a szakmának azokra, akik űzik. Ezt az ember akkor értené meg igazán, ha felcsapna vasutasnak. Mégis megsejt ebből a vonzásból valamit, ha rá tudja bírni Szabó Sándor forgalmi szolgálattevőt, hogy legalább néhány percre leüljön beszélgetni. A főtiszt így is pillanatonként az óráját nézi, az ablak felé nyújtogatja a nyakát, föl-fölugrik, kiro- ham valamit intézni, utasítást adni. Mint a higany. Látszólag csupa idegesség. Pergő, gyors, néha el-elakadó beszéde is erre vall. De amikor éppen kiszalad, akkor jegyzi meg a főnök, hogy a leghidegvérűbb vasutasak egyike. Hidegvérét az apjától örökölte, aki harmincnyolc éven keresztül szintén vasutas volt Szabó Sándor megpróbálkozott más foglalkozásokkal. Volt a termény- forgalmi vállalat ellenőre, dolgozott a könyves boltban, tanulóként kezdte, boltvezetőként végezte, s a végén itt kötött ki az állomásán. Vagy Vojtkó István, aki a műszaki egyetemet hagyta ott a vasút kedvéért, s aki arra büszke, hogy a távirász vizsgára az édesanyja készítette fel. Es amikor a fiát sétálni viszi a városba, s az ismerősök megkérdezik a legénykétől, mi leszel, ha megnősz, büszkén vágja rá: vaszutasz...! A kötelességtudat, a vállalat érdeke itt magától eredő fogalmak — amennyire másutt, még sohasem tapasztaltam. Bartos István vonatvezető brigádjának szolgálata letelt, ők pedig a vasútállomás parkját gondozhatják. Egy órával később, Péni József kalauzzal felváltva válaszolnak az újságíró kérdéseire. — Igen — mondja Póni József — adódnak nehéz esetek. A múltkor egy százados nem akarta megfizetni a tíz forint pótdíjat. Amikor végül kénytelen volt a pénztárcájába nyúlni, „igyák meg az egészségemre!” meg efféléket mondott. De nekünk udvariasan meg kellett őt győzni, hogy nem károsíthatja meg a vállalatot, s nekünk a vállalat érdekeire vigyáznunk kel. — Baleset? — kérdez vissza Bartos István, egy perc múlva, és szinte hitetlenkedve, hogy egyáltalán lehet ilyet kérdezni, megrázza fejét: — Ha a vonatvezető mindenre vigyáz, nem lehet baleset. Én jól tudom, mi az. Amikor a filmesek Gödöllőn forgattak, és szándékosan akartak karambolt lejátszani, nem ment. Ahogy a két mozdony egymáshoz közel ért, lefékeztek... nem ment, nem. A vasutasnak a vérében van ez. — pár évvel ezelőtt megkérte egy iskola szakköre, tartson előadásokat a közlekedésről. Az előadásokhoz, grafikonokhoz, tablókhoz hozzálátott anyagot gyűjteni —, s nem tudta a munkát hagyni. A búvárkodás rabul ejtette: ebből lett egy vaskos kötet — a balassagyarmati csomópont története —, s rengeteg eredeti dokumentum, Balassagyarmat csomópont írja Vojtkó — mellék vonalgóc. De jelentős területet kapcsol be az ország közlekedésébe. A Budapest—Szob és a Budapest—Miskolc fővonalakból kiágazó Vác—Drégelypa- lánk—Balassagyarmat és az Aszód—Balassagyarmat — Ipolytamóc vonalak összekötik Nógrád megye nyugati felét az ország két legfontosabb fővonalával, s ezen keresztül Budapesttel. Ennek a vasútvonalnak a megépítésére először Széchenyi István célzott 1848- ban az országgyűlés elé terjesztett „Javaslat a magyar közlekedésügy rendezéséről” című munkájában. Azután év- aztán tizedek teltek el, az Ipoly- abba- völgyi vasút megépítése többször és többféle változatban előkerült. A megvalósításra csupán 1890-ben került sor: ekkor kapta meg az engedélyt a Császári és Királyi Szabadalmazott Osztrák Államvasút Pályatársaság az Ipolyság— Balassagyarmat között létesítendő vonal megépítésére. Akkorra már megépült a Pár- kánynána—Csata — Ipolyság vonal. Ehhez kapcsolódott a gyarmati szakasz. A kivitelezést ugyanabban az évben megkezdték. A megnyitásról a Losonc és Vidéke című újság 1891. augusztus 16-án így tudósít; „A b.-gyarmat—Ipolysági vasút ünnepélyes megnyitása tegnap történt meg B.-gyar- maton nagy lelkesedés és ünnepségek közt”. Képes Lőrinc áilomásfőnök. Harminckét esztendőt töltött el szolgálati helyen. Lőrinc bácsi a lelkiismeretesség, szaktudás, és az emberi figyelmesség példaképe Szabó Sándor forgalmi szolgálattevő, Kiváló dolgozó. Megpróbálkozott más foglalkozásokkal is, a szíve mégis idehúzta térképek, fényképek, tablók, a szolgálat kellékeinek rekvizi- tumai. Vojtkó maga készítette épületmakettjei — ebből pedig remek kiállítás lett a balassagyarmati Palóc Múzeumban. Rengeteg munkatársa akadt Vojtkónak. Segítségére volt a budapesti Közlekedési Múzeum, s a nyugalomba vonult vasutasok, vagy hozzátartozóik is, egyre másra vitA Nógrádi Lapok és Hontí Híradó egy héttel később részletes tudósítást közöl az építésről és a megnyitásról. „Érdekes tudni — írja a többi között az újság —, hogy kivéve a vízszivattyúgépet. tisztán csak személyszállítás után — mert a teherszállítás csakis augusztus 19-én nyílt meg —, 120 forint volt... (Másik napon, augusztus 16-án 180 forint.) A Nagyboldog—Asszony napján, augusztus 15-én megnyitott ipolyság—b. gyarmati vasúton az elsőszámú jegyekkel utaztak éspedig az elsőosztályú kocsiban Hummer Ferenc. a második osztályú kocsiban Grósz Jónás, a harmadik osztályú kocsiban Balogh Miklós, Váljék szerencséjükre”. A következő években a két vágányú állomás újabb vágányokkal bővült, s újabb vonalakat építettek hozzá. 1909-re ez a folyamat voltaképpen befejeződött — kivéve a felvételi épületet, melyet többször bővítették ezután is... Nos tulajdonképpen ez a balassagyarmati csomópont dolgozóinak legnagyobb gondja, keserűsége. Késnek az újjáépítés évei Hetvenöt éve, amióta a balassagyarmati vasút fennáll. amely Angolországból hozatott, minden történt itt. A ki minden egyéb anyag hazánkból került ki... Á 29 kilométer pálya és összes magasépítmények közel 1 millió forintba kerültek. A vállalkozók nem buktak bele, hanem jól megérdemelt tisztességes keresetben részesültek.” Másutt így folytatódik a cikk: „Mennyi volt a bevétel az első napon az ipolyság—b.- gyarmati vasúton? Ügy értesültünk, hogy az első bevétel. lencszáznégyes országos vasutas sztrájk helyi eseményei, a világháború, az őszirózsás forradalom, a proletárdiktatúra, a nemzetközi burzsoázia elleni harc. amelyből a gyarmati vasutasok derekasan kivették a részüket. Többen elestek e harcokban, másokat a fehér terror évei alatt üldöztek. Aztán jött a második világháború — melynek Gyarmat számára utolsó napján rombadőlt az állomás épülete. 1891. augusztus 15. Korabeli fénykép a balassagyarmati vasút megnyitása napjáról, állomás akkor még egy kilométerre esett a várostól, g mindösze két vágánya volt Az felszakadtak a vágányok, elpusztultak a berendezések. Következtek a helyreállítás évei — de késnek, mindegyre késnek az újjáépítés évei. — Bizony — mondja Képes Lőrinc — 1908 óta az állomás vágányhálózata nem bővült, a vonalakon hatvan-hetvenéves alépítmények, sínek vannak... Pedig ma a csomóponton mintegy hétszázan dolgoznak, naponta hatvan szerelvény indul, vagy érkezik (a fűtőház 82 vonathoz ad naponta gépeket) nyolc-tízezer utassal, száz és ezer tonna teherrel: milyen körülmények között! Az állomás vágányai olyan rövidek, hogy egy tisztességes tehervonat el sem fér rajtuk. Éjjel, amikor a tehervonatokát állítják össze, az állomáson veszteglő személyvagon szerelvényeket nyílt pályára tolják... És nincs valamirevaló váróterem. öltöző, fürdő, szálló, sem az állomáson, sem a fűtőházban — de ígéret sincs, hogy ez a helyzet valamikor is megváltozik. Ez az, ami kissé felhőzi a mai ünnepséget, a szocialista brigádok, a kiváló dolgozók kedvét, amikor a kitüntetéseket, a pénzjutalmakat átveszik. Ez felhőzi kissé a szavakat, amelyek a félesztendő kongresszusi versenyének és ünnepi műszakjának nagyszerű termelési eredményeit méltatják. A személy- és tehervonatok menetrendszerű közlekedése. az átlagos kocsitartózkodási idő, a vagonok kihasználási mértéke — mind, mind túlszárnyalják az előírásokat. S aztán vasárnap, amikor tizenegy órakor megnyílik a Palóc Múzeum vasutas kiállítása, s a látogatók áradata megindul az ősrégi menetrendek, térképek, régi vasútas sapkák, képek, tablók, a régi állomásépületek makettjeinek megtekintésére, megállnak majd egy kép előtt „Ilyen épületet szeretnénk” — írta Vojtkó István, a kiállítás rendezője a kép alá. amelyen modem, emeletes épületet, irányító tornyot látunk, s minden egyebet, amivel egy korszerű csomóponti állomásnak rendelkeznie kellene... Balassagyarmaton ma, a vasútasnapon ünnepli a csomópont 75. évfordulóját. Nemcsak a vasutasok, de az egész város. Ezen a napon nem tudok jobbat kívánni nekik, mint azt, hogy ne reménytelen sóhajtással álljanak meg a még csupán vágyakban eleven új állomásépület előtt, 'anem minél hamarább benne evékenykedhessenek. A mai elkesedéssel, tudással, és lelkiismeretességgel: korunkhoz :llő korszerű körülmények, feltételek között. Irta: Csizmadia Géza Fényképezte: Koppány Gyfirgj
