Nógrád, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-08 / 160. szám

* d N ő G RÄT) TOT!us B. Foszló előítéletek „Másként bírálnak el ben­nünket” — mondták négy-öt évvel ezelőtt még a pásztói cigányok. „Hiába jelentke­zett a feleségem a földmű­vesszövetkezetnél takarítónő­nek, nem vették fel.” Így beszéltek, és nem ok nélkül. Azonban, mint mon­dani szokás, az éremnek má­sik oldala is van. A bizal­matlanságot a cigánylakosság egy részének felelőtlen ma­gatartása táplálta. S ha a kérdést még mélyebben boncolgatjuk, a felszabadulás előtti időket kell idéznünk, amikor nem vették ember­számba a cigányokat, min­den megnyilvánulás önérze­tükben sértette őket. Ez a felfogás áthúzódott a felszabadulás utáni időkre; nehéz levetkőzni az évszáza­dos előítéleteket. Nehéz a földművesszövetkezet veze­tőségének is, és ha az el­nök törekvését nem támogat­ná a kollektíva, a cigányok előtt máig sem nyílt volna meg a lehetőség a szövetke­zeten belül a becsületes munkára. Mezővári József ügyvezető elnök világosan látta, hogy igen sok függ a környezet­től; az emberek megváltoz­tatásának módszere elsősor­ban a nevelés. Nevelni, de hogyan? Nem örökös gáncsoskodás- sal, ami megtépázza az amúgy is csekély önbizalmat. In­kább akarat kell hozzá, s ha ez megvan, nem marad el az anyagi és erkölcsi meg­becsülés sem. — Körülbelül négy éve, hogy elhatároztuk: a ma­gunk lehetősége szerint fel­karoljuk a cigányságot — mondja Mezővári József. — Tudtuk: az a fizetés, amit eleinte kapnak a munkáju­kért, kevés ahhoz, hogy kü­lönösen a nagyobb családo­kat kiemelje a régi állapot­ból. Ezért a gyerekek isko­lába Íratásakor öt-hatszáz fo­rint szociális segélyt nyúj­tottunk nekik. — Nagy problémájuk volt a lakás is. Alacsony, sötét, kis viskóban lakott a legtöbb család. El sem tudták kép­zelni, hogy házat építhesse­nek maguknak. Ennek meg­oldására olcsó bontási anyag­hoz juttattuk őket, a műsza­ki vezetőkkel tervrajzot ké­szítettünk számukra, és a szövetkezet dolgozói társa­dalmi munkában, az építés­ben is résztvettek. — Az első ház elkészülé­se valóságos lakásépítési mozgalmat indított el a te­lepen. S az új, nagyablakos, tágas, padlós szobák maguk­kal hozták a rendezett éle­tet is. És ha már ennyire a többi dolgozókéhoz hason­ló életet éltek, tudni is any- nyit szerettek volna, mint má­sok. Nem egy cigány dolgo­zónk, aki négy év előtt még írni, olvasni is alig tudott, ma már az általános iskola utolsó éveit végzi. — Néha ellátogatok hoz­zájuk és hogy ennek milyen jelentősége van, azt nehéz érzékeltetni. A baráti köze­ledés megnyitja a szíveket és sok olyan sérelmüket, kí­vánságukat elmondják, amit más körülmények között el­hallgatnának. Nyugdíjasaink is vannak a cigányok között, akiket az évente szokásos ün­nepségre meghívunk. A sok törődésnek megvan az eredménye, mert — amint azt az elnök elmondja —, a cigányok kifogástalan mun­kát végeznek, szorgalmasak, feladatukat kötelességükön felül ellátják. Tavalyi jó munkájukért ketten" Farkas András és Farkas Béla el­nyerték a „Kiváló Dolgozó” oklevelet. Kállai Bertalan ze­nekarvezetőt pedig az Orszá­gos Földművesszövetkezeti Tanács már évekkel ezelőtt a „Kiváló Dolgozó” jelvény­nyel tüntette ki. Kemény Erzsébet Adagolják a mai ebédhez a húst, a zöldséget. Ezer adag­hoz tisztítani, szeletelni nem kis dolog, és ezer embernek négyféle menüt készíteni délre — csak nehezíti a mindenna­pos feladatot. Pedig Giziké néni —- a Felsőmagyarországi Üzemi Vendéglátó Vállalat Jó­barát Éttermének főszakácsa — segítőtársaival együtt na­ponta nekilát zöldséget válo­gatni, tisztítani, húst mérni, és aprítani. Hagymaszag terjeng a kony­hában, ma hagytnás rostélyos is szerepel az étlapon. Azt a kevéske időt, amit a munkájából le tud csípni, be­szélgetésre használjuk: — Nekem az az életelvem, hogy adjál a másiknak, és közben te is kapsz valamit. Egy dicsérő szót, egy kis ked­ves figyelmességet. Ki nem áll­hatom az irigy embereket. Az adagokat rendesen megmérem — majd mosolyogva hozzáte­szi. — Jól néznék ki, ha nem így tennék, azonnal beírnának a panaszkönyvbe. Giziké néni most 55 éves. Elérte a nyugdíj kort, de nem kíván még nyugdíjba menni. Kérték is, hogy marad­jon még, és ő szívesen vállal­ta tovább a munkát — Pedig pár éve sírva jöt­tem ide. Azt beszélték, hogy a Jóbarátban kutya-macska ba­rátság uralkodik, hogy az asz­A szakácsnő szonyok verekednek, bíróságra szaladgálnak. A szóbeszéd nem volt alap­talan, de ma már csak rossz emlék csupán. Tizenöt éve áll a fazekak, lá­basok, a főzőkanál mellett. Er­ről a tizenöt évről mindig szí­vesen beszél. Van azonban egy szakasz az életében, ami nagyon keserű volt. Akkor Kolozsváron laktak. A férje hazajött Zagyvapálfalvára, ő Erdélyben maradt kisfiával. A férje összeállt valakivel, és el­híresztelték, hogy a felesége, a kisgyereke meghalt egy bom­batámadásnál. A KISZ Nógrád megyei Bizottsága tegnap délelőtt Salgótarjánban, az MSZMP megyei székházában tartotta ülését. A megyei ifjúsági ve­zetők előtt Herczeg István, a KISZ megyei bizottságának osztályvezetője számolt be az Még misét is mondattak ér­tünk. Aztán később ő is hazajött, és a gyereke nevelésében ke­reste örömét. — Már hároméves az uno­kám! — mondja, aztán megint a szakácskodásra terelődik a szó. — Selypen kezdtem, és emlékszem még első készítmé­nyemre: Zöldbableves volt és tejfeles csirke. Ügy izgultam, mint a kisdiák vizsga előtt. Ma is izgul, ma is naponta vizsgázik ezer ember előtt. Még három-négy évig szeretne főzni számukra és közmondás­sal búcsúzik: — A világot sokszor a gyom­ron keresztül látjuk! Igaza van... akcióprogramok első félévre tervezett végrehajtásáról. Az ifjúsági szervezet me­gyei bizottságának tegnapi ülésén az év első felében el­ért eredményei mellett meg­határozták a következő fél­évre szóló feladatokat is. Rozgonyi István Napirenden s A KISZ első félévi munkája Közeleg az átadás határideje Háromezer köbméter kő szűk séges az átszivárgó bordák kiképzéséhez. A szállítószalag az ember munkáját könnyíti, gyorsítja Az észak-nógrádi regioná­lis vízmű kivitelezésén dol­gozó Közmű és Mélyépíiő Vállalat, valamint a Nógrád megyei Beruházási Iroda szo­cialista szerződést kötött: a megállapodás értelmében ez v augusztus 20-án a vízmű . számú gépegységét üzem- jehelyezik. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a me­gyeszékhely lakossága az al­kotmány ünnepének napján már az Ipoly vizét issza. Az emberi egészséget őrző KÖJÁL és az építési szak­emberek egybehangzó véle­ménye szerint legkevesebb három-négy hónapra van szükség a vízmű-rendszer „bejáratására”, a folyó vizét ivásra alkalmassá tevő be­rendezések kipróbálására, oe- állítására. Az építőknek sok akadály- lyal kellett már megküzde­niük, hogy a szocialista szer­ződésben vállalt határidő va­lóra váljon. A legújabb zök­kenőt az okozta, hogy épí­tés közben megcsúszott a part az I. számú telepen, a vízkivételi mű mellett Szükségessé vált három, úgy­nevezett szivárgó borda és egy átemelő kút létesítése, amely a jövőben megakadá­lyozza hasonló „balesetek” előfordulását. A többletmun­ka többletkiadással jár: há­rommillió forintba kerül. Az építők mindenesetre arra tö­rekszenek, hogy a part biz­tosítása, a felszíni vizek el­vezetését szolgáló létesítmé­nyek kivitelezése gyorsan vég­bemenjen, s a vízmüvet au­gusztus 20-án üzembehelyez­hessék. A vízkivételi mű főépülete. Gyors ütemben folyik a belső szerelés, hogy a próbaüzem augusztus 20-án megkezdődhessék Koppány György felvételei 4 — Hát aztán! — ellenkezett kalauzunk. — Maga is egyből errefelé vette az irányt. Pe­dig. .. maga se idevalósi. — Nem-e? Ojjé! — De nem ám. Két éve már, hogy folyton folyvást a peren- teli vonalat járom, és mégse, egyszer se fuvaroztam eddig. — Ccc, de okos valaki. Attól még lehetek perenteli. És va­gyok is. Már az uraság, Czir- jéky gróf idejében is idevalósi voltam. Pedig az régen volt. Azóta szakmát cserélt, cigány- prímás lett a gróf. New York városában muzsikál. A kalauz vállat vont, hogy... bánja is ő a grófot, felőle akár kintornát is tekerhet. Mi több: nemcsak a kedve hervadt le, valahogy. .. a gusztusa is el­ment Katitól. Ez ám a cserfes, házsártos teremtés, gondolta. A férje, szegény, ugyancsak kicsi lehet mellette. Afféle... ágy alatt cilinderben szaladgáló papucs­hős. Akkor meg mire jó Kati szépsége? Kit boldogít? Jobb is, hogy kiadta a mérgét, és már csak szálaivá cseperészik a zápor, legalább olajra lehet lépni, mielőtt Kaiti ráspolyos nyelve újból munkába venné... Ám Kati — mintha csak gondolatolvasó lett volna — résen volt, és abban a pilla­natban szólalt meg, hogy a tüllé foszló viharfelhőkön át­csillant a nap. — No, maga is híres egy le­gény lehet ám! — mondta. — Gondolja? — húzta el száját kalauzunk. — Biztos. — Aztán... miért? — Mert gyáva. Ijedtében kö­vetett nyomon. Ez itt ni — kapta föl a szoknyáját Kati —c a pendelyem volt az útmutató­ja. És nevetett, ismét nevetett. Szemében kancsi, orrot mu­tató manó. Pompás, szerelem­re termett alakja pedig: itt vagyok, neked vagyok itt, mondta. Fogad vagy étvágyad nincs, hogy nem harapsz be­lém? — Egyszóval... gyáva va­gyok? — ágaskodott neki ka­lauzunk sértett önérzete. — Az. — És maga arra kíváncsi, hogy... mi hozott ide? — Nyert. — Hogy megkapjam! Így ni! — robbant ki kalauzunkból az indulat. Azzal egyik karját Kati térdhajlása, a másikat a dere­ka alá csapta, és már vitte-ra- gadta is, melle a mellén, hogy tűzhalált halni a fészer széná­jára hengeredjen vele. Azaz... csak vitte volna. Mert kiettőf se lépett, és úgy orrba vágták — amúgy me- nyeoskósen, dupla könyökkel — hogy a vére is eleredt. — Pimasz! — pattant földre, és taszította hanyatt kárvallott legényünket Kaiti. Rázott egyet magán, és us- gyé: neki a rétnek, bele a csatakba, hogy vízcseppekből való pávafarok szikrázott föl menekülése nyomán. Ekkor már ismét tiszta, mo- sottan tiszrta, és kókítővel is jól kiöblögetett volt az ég. Ujjongva, teli torokkal szól­tak csízek, poszáták és nádiri­gók. A rét színt váltott: fémesen, tükrözve ragyogott fel rajta a boglárkák sárgareze és a kos­borok buggyanó vöröse. És egy csodálatos, embersza­bású margaréta is ott ingott- ringott a középen. Egyre messzebb, szívfájdí- tóan távolodva. A kalauz nézte, nézte, és így sóhajtott fel: — Csak egyszer, csak utol­jára nézne még vissza! Kati vissza is nézett, de hogyan ? Hajaj, borulj be ég, hervadj le férfiúi remény: nyelvet ölt­ve és szamárfüleket mutatva. (Folytatjuk) KRESZ-iáblák — egyéni ízlés szerini Sok szó esik nyáridőben az idegenforgalomról és a köz­úti közlékedés biztonságának fokozásáról. Amiről most írunk, mindkét szempontból fontos. Hazánk néhány évvel ezelőtt csatlakozott a közúti közlekedés egységesítése érde­kében megteremtett Genfi Egyezményhez. Arra is kötele­zettséget vállaltunk, hogy a közlekedési jelzőtáblákat a nemzetközi szabványnak megfelelő formában helyezzük el. Ennek teljesítésére milliókat áldoztunk. Sajnálatos, hogy egyes szervek mulasztása miatt még mindig akad olyan jelzőtábla, amely nem felel meg az elő­írásnak, vagy felismerhetetlen állapotban csúfoskodik. Ilyen például Szalmatercsen az „Állj! Elsőbbségadás köte­lező!”, de fakó a salgótarjáni sajtószékház mellett a „Köte­lező haladási irány” tábla is. Mi szükség arra, hogy „egyéni" KRESZ-táblák ejtsék gondolkodóba a járművezetőket, mint például a pásztói strandnál. A parkolást engedélyező, kékalapú tábla „P”- betűje az előírástól eltérően nem fehér, hanem sárga. A 21. számú műút korszerűen kiképzett útkereszteződéseinél „Behajtani tilos!” táblák is láthatók. Ügy látszik, aki eze­ket festette, aki átvette (!), nem nézte meg a szabványt. A vízszintes fehér csík az előírásosnál rövidebb és keske­nyebb. A közlekedési közöny kétesértékű pálmája Rétságé. ahol három példányban látható a rég érvényét vesztett for­májú „Várakozni tilos!” jelzőtábla. Az illetékes szervek i’gy évvel ezelőtt menesztettek ez ügyben figyelmeztetést. A biztonságos közlekedés feltételei közé tartozik a jel­zőtáblák kifogástalan állapota is. Arra, hogy a táblák ilyenek legyenek, van költségkeret. Tessék felhasználna T

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents