Nógrád, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-31 / 180. szám

1905. Július 31. vasárnap NÖGR ÍD De — elvtársaim! ez az a munkásság, mely osztálybarcban vasba öltözött. Kiállunk érte, mint a kémény: lássák! Es búvunk érte, mint az üldözött. A történelem futószalagára szerelve igyen készül a világ, hol a munkásság majd a sötét gyárra szegzi az Ember vörös csillagát! (József Attila: Munkások c. verséből) A hajókürt két hosszút ri­koltott az ébredő Marseilles kikötőjében és lomhán simult a dokkhoz. Fedélzetén 550 utas szorongott bőröndökkel, csomagokkal. Kondás György elbúcsúzott társaitól. Kezet rázott a kis Boriccsal, Koz­mával, Nagy Kálmánnal és már a hajóhídon elsodródtak egymástól. Így szólt a párt utasítása­Még a hajón feltűzte a jel­vénynek használt gombot ka­bátja hajtókájára és körül­nézett. Ismeretlen arcok fi­gyelték kutatva az érkezőket. Valaki mellé lépett: — Erre elvtárs! Utánam! Ment — kérdezés nélkül. Harmadnap a francia elv­társak átkísérték a spanyol határon, és az akkor 37 éves Kondás Györgyöt beosztották a nemzetközi brigádba... m A mozgalomba még a Ta­nácsköztársaság idején be­kapcsolódott- Kondás György is jelentkezett vörös katoná­nak. De fordult a helyzet, a csendőrök elfogták, és visz- szavitték Nyíradonyba. Meg­fenyegettél*., megverték. So­káig gróf Károlyi birtokán cselédeskedett. Az apját csak vasárnaponként látta. — Héjjasék, meg a nyo­morúság miatt választottam Kanadát — mondja és a dá­tumokra emlékezik: — 1927- ben léptem a szakszervezet­be és 1930-ban lettem párt­tag, Münnich elvtárs volt a tizes bizalmim. Dolgoztam üzemben, hajón, étteremben, mikor, hol kaptam munkát, de mindenütt segítettem a Gomba pártot egy-két dollárral, meg a munkámmal. Szerveztük a sztrájkot és kitettük magun­kat a munkanélküliségnek. Milliók éheztek a konjunk­túra éveiben Kanadában- A kormány összejátszott a kon­szernekkel, és hamis hirde­tésekkel igyekezett megbon­tani a sztrájkolók, a munka- nélküliek egységét. Néha sikerrel! — Egyszer újsághirdetésre indultunk el munkát keresni. A hír úgy szólt, hogy 3500 kilométerre állandó munkát adnak a bolyongóknak. Te- hervonaton utaztunk, zsúfol­tan, éhezve és a végén az­zal fogadtak: „Emberek itt nincs számukra semmilyen munka.” Akkor már több ezer fél­revezetett munkanélküli szo­rongott a telepen. Fellépésük robbanással fenyegetett. Hiá­ba vezényeltek ki kétszáz ka­tonát, a szuronyoktól sem rettentek vissza­— Csak akkor oszlottunk szét „west” és ,.ost” felé, amikor vonatot küldtek ég­tünk, és fejenként húsz dol­lár útravalót kaptunk, kár­pótlásul a csábításért. Spanyolországba elsők kö­zött jelentkezett. — Harmadiknak írtak be a névsorba. Odakint a Dimit­rov egységhez kerültem. Szalvai elvtárs volt az ezred­parancsnokunk (akkor még őrnagyi rangban) és Rajk elvtárs a politikai tiszt- Az egységnél szlovákok, szerbek, bolgárok és görögök szolgál­tak. Magyarok, talán hatan voltunk. Ott találkoztam is­mét Farkas Pállal — a múlt­kor írtak róla, Balassagyar­maton él — és sokat beszél­tem Lukács tábornokkal is. A nemzetközi brigád fel­oszlatása után a kanadások újra hajóra szálltak. — Kanada visszafogadott bennünket, de ez a pártnak 82 ezer dollárjába került. Három napig folytak a tár­gyalások. Nem akartak part­ra engedni bennünket. Ujjle­nyomat, fénykép elölről, há­tulról, kihallgatások, és csak hajtókán azután léphettünk partra. Kezdődött minden elölről. Sztrájk és leveskonyha. — Ha megéheztünk sorba- álltunk egy tál levesért. A munkanélkülinek már ez is „szórakozás” volt. Egyszer odajött hozzám egy apáca, aki felügyelt a levesosztásra és elküldött: Magának túl jó a ruhája. Nem szégyell ide- állni? Nem volt mit szégyenkez­ni. Ruhája volt, pénze nem. Éhezett, sztrájkolt és kitar­tóan látogatta a pártgyűlé­seket. m Elunta az örökös vajúdást a nyomorúság és a munka- keresés között. — Nem szereztem semmit odakint. Nem igaz, hogy ott mindenki gyorsan meggazda­godik. Én jártam sokfelé Ka­nadában és Amerikában. New Yorkban ezrével alszanak, laknak hajókon, bárkákon. Mégis az a propaganda jár­ja odakint, hogy mi éhezünk. Nekem annak idején azt mondta az apáca: ad egy tál levest ha keresztet vetek. Nem tettem meg. Inkább to­vább álltam. Most 1ó kenye­rem van, és mindenkinek van, aki becsülettel dolgozik. Ezt a véleményét nem rejti véka alá Kondás Györgv. Nyolc éve tanácstag és nyolc éve, hogy nyugdíjba ment. A tanácsban is, a termelőszö­vetkezetnél is (ahol a fele­sége helyett még ma is dol­gozik) gyakran mesél a ka­nadai, amerikai állapotokról. A testvéreivel, akik még mindig kint élnek „politikai’, levelezést folytat. — Azt kérdezik a múltkor is, hogyan építettem házat? Na, még szép! Erre vettem egy motort a fiamnak. (Ne­kem odakint még kerékpá­rom se volt.) Lefényképez­tük a házat, a motort és el­küldtem a testvéreimnek. Ez van! Ez az enyém, és erről beszélek én idehaza mindig a fiataloknak. Gazdag, tartalmas az éle­te a 67 éves Kondás György­nek, van miről beszélnie... Gáldonyi Béla Iliről ,íTl. iir: IVlIIHlligJiiliíC^i 24 A késésnek a Kalász szö­vetkezet elnöke: Tákó Illés volt az oka. Hiába tért haza még a déli autóbusszal, és hiába kereste nyomban az üreg Bársony, se égen — se földön nem tudta megtalálni. — Ütőn van az elnök. Kom­binál — mondták az irodán. — Már a harmadik napja úton van. — Mikor várható haza? — Talán holnapra tisztát váltani csak előkerül. Holnap vasárnap. Elő is került. Az öreg Bársony az egykori cséplőgép-szín alatt akadt rá. Éppen a szövetkezet széna­prését tekerte, nyikorgatta. Reggel hét óra lehetett A nap már magasan állt. Su­garaival a szín alá is benyi- lazott, de Takó Illés mégis vizes volt csupa egy lucsok, mintha mosdás ürügyén har­matban hempergőzött volna meg. Egyébként szálas, kapanyél- sovány ember volt. Az öreg Bársonnyal egyívású- Minde­ne. még az ábrázata is bökős. szögletes, mintha a táplál ko- zást csak hírből ismerte vol­na. Holott nagyevő volt, való­sággal hányta magába az ételt. Szilvás gombócból hu­szonöt-harmincat, kedvencé­ből, a barátfüléből pedig akár negyvenet is be bírt kebelez­ni. Csakhogy — kákabélű volt, ahogy mondani szokás, nem fogott rajta az étel. Ráadásul örökké jött-ment, örökké ügy­ködött. Így aztán nemhogy a táplálék hasznosítására, de a rossz nyelvek szerint arra se maradt ideje, hogy a felesége házastársi igényeinek eleget tegyen. Vizes és lucskos pedig vagy öt-hat kéve nád miatt volt. Még félsötétben, hajnal- percenet idején, vágta le és gyűjtötte kévébe a nádat. Per­sze, hogy bevizezték, persze, hogy valóságos záport zúdí­tottak rá a nehéz, harmattal teleszivákodott bugák. — Hát te, Illés? — szólítot­ta meg az öreg Bársony, ahogy ott a szénaprést teker­te, nyikorgatta. — Nem látod? — Hogyne látnám. Azért is szólok. Elvégre... szénaprés ez a masina, te meg, te okos, náddal eteted. — Azzal. De azzal ám — bólintott igen elégedetten Ta­kó. — Mert ezt itt ide izél- tern, emezt a... bizgentyűt meg kurtábbra reszeltem, az­tán!.; Eh! Magas ez neked, hiába is magyaráznám. Sem­mi érzéked neked a techni­kához, Samu. — Szóval... kombinálsz. Megint kombinálsz. Hát csak kombinálj. Legalább megint elhúzhatjuk a nótádat, ha el­kombinálod magad. Takó Illés a mellét is ki­vetette, úgy nevetett: — Az én nótámat-e? Azt lesheted. Ez egyszer biztosra megyek. Olyan biztosra, hogy... Te, Samu! Tudod, te mi pénzt fizet az építőipara stukatúr nádért? Egy va­gyont. És mi a forsza? Egy gép. Ennek a mi gépünknek a testvérpárja. Színről-színre, a saját szememmel láttam. Eltérés, differencia persze van, de azt ki lehet iktatni. Az alapelv, a hasonlóság a lé­nyeg. Az pedig egyezik. Na- mármost: egy kis ügyeskedés, egy kis átalakítás, ugyebár, és máris másfélezer forinttal emelhető-per koponya nálunk az évi jövedelem. És mondta, beszélte volna tovább, egész egy százezreket hajtó nádüzemig fejlesztve legújabb találmányát, de az öreg Bársony egyetlen szóval gáncsot vetett neki. — Totó! — mondta, — Micsoda? — hökkent meg Takó. Szegedi Szabadtéri Játékok Megkapó látványosságok Szeged e napokban és az elkövetkező hetekben a fesztivál-város meghitt han­gulatában él: július 23-án, a Háry János szabadtéri előadásával megkezdődtek az ünnepi hetek, amelyek­nek műsora augusztus 20- án a hagyományos Alkot­mány bállal fejeződik be. Lépten-nyomon külföldiek­kel találkozhatunk, akik­nek legtöbbjét csak idegen beszéde árulja el, ámbár a turbános, kaftános vendé­gek sem ritkák. Nincs a világnak olyan földrésze, ahonnan ne érkeztek volna vagy ahonnan ne várnának még látogatókat. S mintha csak itt adott volna talál­kozót egymásnak az ország sok tája is: a palóc kiejté­sű szavak is gyakran meg­ütik a fület, és a szabad­téri játékok előadásain minduntalan találkozha­tunk Nógrád megyei isme­rősökkel is. Sok az új ven­dég. S az, hogy ezt köny- nyű észrevenni, éppen azt mutatja, hogy a szegedi szabadtéri játékoknak is kialakult immár a törzs- közönsége, ami mindenkép­pen az újabb fejlődés jele. A Szegedi Ünnepi Hetek ezúttal is a házigazdák nagyvonalú, hozzáértő szervezőkészségéről tanús­kodik: a kereskedelem és a vendéglátó-ipar ezúttal is kirukkolt, de az üzletek­ben, vendéglőkön, stran­dokon és a monumentális szabadtéri színpad pro­dukcióin kívül sok-sok szó­rakozás és hasznos időtöl­tési alkalom kínáltatja még magát. Megnyílt a Nyári Tárlat, lezajlott az országos marathoni bajnok­ság, megtekinthető az őszi­barack- és borkiállítás, a múlt vasárnap térzenét, hétfőn pedig orgonahang­versenyt tartottak, tegnap fejezte be műsorát az Or­szágos Népitánc Fesztivál. De a műsoron még ott sze­repel az Ifjúsági Karnevál, az ifjúsági bál, az ipari ki­állítás. a műsoron divatbe­mutató, az elektrotechnikai vándorgyűlés és a VI. Or­szágos Autóstalálkozó, azon­kívül megannyi sportese­mény, sportverseny. A meg­hívott és szívesen fogadott vendég válogathat tehát a kedvére való ínyencségek közül. Természetesen, az ünnepi hetek központjában a sza­badtéri színpad színvonalas műsora áll. Kodály, Háry Jánosával nyitották a játé­kokat és a következő na­pon bemutatták a Szege­den már hagyományosnak tartott művet, Madách hal­hatatlan alkotását: Az em­ber tragédiáját. Közös vonása mindkét előadásnak, hogy a rende­zők — Szinetár Miklós és Vámos László —- nagysze­rűen kihasználták a kör­nyezet adta lehetőségeket, továbbfejlesztették és he­lyenként felfedezték a sza­badtéri stílust. Nemcsak a rendkívüli méretű dobogó, hanem a szegedi Dóm és a teret övező egyetemi épü­let is szerves tartozéka, nagyszerű színhelye a nagy­vonalú előadásnak. A Há- ryban a színpadon elhe­lyezkedő huszárok a néző­tér mögött, az egyetem te­tőzetén elhelyezkedő napó­leoni tüzérséggel vívnak csatát, a Tragédiában az athéni színben a szomszé­dos háztetőn helyezkedik el az áldozati oltár, s a gö­rög Isten a felcsapó füst­ből kiröppenő fehérgalamb- csapattal ad jelet Miltiades feleségének és gyermeké­nek, később a londoni jele­netben ugyanitt láthatjuk Lovel gyárainak fényreklá­mait Minden Háry-kaland, minden tragédiái szín új látványossággal kedveske­dik. Mindkét előadás gyor­san pergő, zökkenőmentes, szinte filmszerű. A Háry előadását azzá teszi az is, hogy a színen fel-feltűnik a nagyabonyi bíró ivótár­sasága. a Tragédia színvá- tozásai közt pedig mindig ott látjuk az álmodó em­berpárt. Közös vonás továbbá a kiváló szereposztás és a rendezői felfogással azono­suló újszerű játékfelfogás. Melis György nemcsak ki­tűnően éneklő Háry János, hanem kiváló színész is, akinek játéka és orgánu­ma már a keretjátékban is lenyűgöz. Komlóssy Erzsé­bet gyönyörködtető éneke és kedves, közvetlen játék­modora, Dayka Margit a mesélő képzeletében szüle­tett, parasztos császárnéja, Tompa Sándor jókedvre de­rítő Ferenc császárja. Szal­ma Ferenc jóízű öreg Mar­cija, ifjú Latabár Kálmán Ebeiasztin bárója, Szőnyi Olga Mária Lujzája és Bod­rogi Gyula Napoleon-alakí- tása érdemes részese a kompozíció egységének és a fergeteges sikernek. Kodály dalműve népszerűségben túlnőtt immár a János vi­téz korábbi sikerén! Ha le­het mondani, még hatvá­nyozottabban járul hozzá a sikerhez a Tragédia sze­reposztása. Nagy Attila és Ruttkai Éva egyszerűen megformált Ádám-Évája már az Örök Emberit tes­tesíti meg, megközelítve azt a magaslatot, amely az európai irodalmi hírnevün­ket megalapozó mű sajátja. Gábor Miklós kaján és ke­vésbé gonosz Luciferé szét- lebbenti a korábbi rendezé­si- és játékfelfogások míto­szát. Végre arról győz meg bennünket, amiről Madách Arany Jánoshoz írt levelé­ben is hitet tett, hogy nincs abszolút kezdet és abszolút vég, hanem csak fejlődés, van, kezdetek és végek örök láncolata. S tovább emeli a látványos, színvonalas elő­adás nagy művészi értékét; hogy a fontós epizódszere­peket, Péter apostolt, Ló­véit, a máglyára vonuló mártír-megszállottat olyan sokoldalú, érett művész ala­kítja, mint Bessenyei Fe­renc. A két előadás különböző­sége elsősorban a műfaji adottságokon alapul. A dal­játék könnyed, anekdótázó hangvételt, a Tragédia a lát­ványosságban is komorabb, faustusi felfogást igényel. A Háry vidám jelenetei mégsem fulladnak öncélú komikumba és Ádám sem válik goethei alakká, Luci­fer sem Mephistová. (Egyébként érdekessége az idei szabadtéri játékok mű­sorának, hogy a Tragédia után illusztris szereposztás­ban bemutatják Gounod Fa­ustját is, amelynek szöveg­könyvét Goethe nyomán Barbier és Carré írta. Goe­the tudvalévőén Madách költői példaképeinek egyike volt, s manapság is akad­nak külföldi kritikusok, akik a Tragédia és a Faust között a drámai költemény műfaján is túlterjedő ro­konságot vitatnak.) Tavaly Vámos Lászlót, a Tragédia fölöttébb látvá­nyos rendezéséért egyes kri­tikusok részéről támadás érte. A sokszínű, pompás és monumentális rendezői alkotás az idén úgy mond­ják kiforrottabb, s tanúsít­hatjuk a szemtanú tízezrek­kel, hogy méltán arat tö­megsikert. És tanúsíthatjuk azt is, a sokrétű közönsé­gen is lemérve, hogy a Kül­sődleges látványosság nem­hogy elnyomja, hanem ki­emeli, vonzóbbá és közért­hetőbbé teszi a lényeget, a tartalmat. Lakos György Gázvezeték a Karakum sivatagban Négyszáz kilométer hosszú lesz az a gázvezeték, amelyet a közép-ázsiai Karakum si­vatagban a jelenlegi ötéves terv folyamán Bajram-Ali és Bezmein között megépítenek. A gazdag gázlelőhelyekről ki­induló vezeték Turkménia ipa­ri központjainak szállítja a fűtőanyagot. E „gázfolyam” kiépítéséhez a turkmén gazdaság fejlesz­tésének nagyszabású tervei fű­ződnek. Egyebek között olcsó technológiai nyersanyaggal lát­ják el az új műanyagkombi­nátot. A gázvezetéket összekapcsol­ják a Közép-Ázsiát és a Szov­jetunió európai részét össze­kötő fővezetékrendszerrel. >— Amit csinálsz. Te Illés, hogy az a... kollektív isten szeressen már meg, meddig kombinálsz még? Meddig va­dászod azzal a pihent eszed­del a vakszerencsét? Fájdal­mas anyám! Hogy nekünk mi mindenünk volt már! Csu­pa haszontalanság, mert csak „elvben”, más körülmények közt sokat érő. És mégis örökké kombinálsz, örökké csere-berélsz. Hogy miért is nem tudod egyszer már az eszedet is kicserélni, te Il­lés?! — Most jön az üvegház, igaz-e? — vigyorgott gúnyo­san Takó. — Eredj a víz alá vele. — Miért? — sértődött meg az öreg Bársony. — Az igen, az üvegház alaposan meg­emelné a jövedelmet, csak éppen ... kitartás kellene hozzá. — Meg pénz. ami nincs. Amit előbb nekem kell elő- totóznom. ha nem haragszol. — És a hozzájárulás? Az üzemeké? — erősködött az öreg Bársony. — Három gyár is kijelentette, hogy támogat. Hogy... milliós előleget is szívesen ad a primőrjeinkre. De te...? — Én is megmondtam: ad­dig nincs üvegház, se egy. se kettő, se három, amíg más gondjaink is vannak. Amíg... annyira szűkében állunk munkaerőnek, hogy még a fejősgulyásunk is asszony. Más alkalommal — mert úgyszólván havonta szokták hasonló okokból összerúgni a patkót — azt szokta erre mon­dani az öreg Bársony, hogy.,! tégy róla, te vagy az elnök. Takó viszont Ádámnál és Évánál kezdve a replikát, azt hánytorgatta fel, hogy jól in­dultak, kitűnően kezdtek ők, csakhát... a törzstagok ki­öregedtek, ugyebár, a fiata­lok pedig mind kiröppentek a szülői házakból. De mire volt ez jó? Hova lyukadtak ki a végén? Ugyanoda, ahonnét elindultak. Ahogy a kalitká­ba zárt mókus is jaj, de fut, jaj, de pergeti a forgó dobot maga alatt, és még se jut elő­re egy kiskörömnyit se. Ám ezúttal, a szénaprés mellett lefolytatott vita al­kalmával, fordulat követke­zett be. Mégpedig az öreg Bársony jóvoltából. Mihelyt Takó Illés az asz- szony-fejősgulyásával hoza­kodott elő. Samu bátyánk nyomban lecsapott rá: — Állj — mondta. — Tu­dok egy fejősgulyást! — Férfit? — Azt. — Ügy? És ... melyik men- helyén található az illető? — Legény. Kiszolgált kato­na. Remek, jóvágású fiú. Te Is ismered. Csak éppen mesterséget cserélt, és a je­lenben autóbuszkalauz. Erre, a mi vonalunkon szolgál. Takó Illés csak immel-ám- mal. amúgy guggoltából fe- lelgetett eddig, most hirtelen felfigyelt és talpra is ugrott. — Te! — kiáltotta. — Csak nem a Betyár Lacit, a kofák Betyár Laciját beszéled itt nekem?! . (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents