Nógrád, 1966. június (22. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-05 / 132. szám

3

MŐGSAO

1908, június 5.. vasárnap

Könyvhét 66

VMNBEGKÖSZÖMT

A politikai irodalom terjedéséről

Három, az alkotásaikból és sokak által személyesen is jól ismert irodalmár — költő, író — vendége van Salgótarjánnak. Szombaton a salgói KISZ-iskolán köszönthettük őket baráti körben, az irodalombarát fiatalok között, s ma, vasárnap délelőtt a Balassi Bálint Megyei Könyvtár olvasótermében találkozhatunk velük.

Az Ünnepi Könyvhét teremtette ezt a találkozót, hogy beszélgessünk az irodalom eseményeiről, s ez alkalommal bepillanthassunk alkotó munkájuk benső folyamataiba, a költői, írói termékenyülés csodálatos titkaiba.

Alkotókkal találkozni mindig különös öröm. S különösen és kettőzötten az, ha személyes ismerősként közelállókról van szó. Olyanokról, akik otthonosan mozognak körünkben, akiket sokéves kapcsolatok fűznek hozzánk. Mai vendégeink ilyenek.

Vihar Béla, Csanády János, Solymár József neve nemcsak művek címlapjáról tetszik ismerősként nálunk. Hasonló alkalmakon gyakran üdvözölhettük őket, — írásaikban nem egy alkalommal kaptunk helyet már. Ez a kötelék mind erősebbé fonódik, mai találkozónk is újabb szál a baráti kötelékben.

A találkozóra mindenkit szívesen hív a megyei könyvtár, minden irodalom- barátot, aki a müveken túl az alkotókkal való közvetlen találkozást is igényli.

Az ünnepi hét utolsó napjához érkeztünk. Méltó befejezésével nemcsak vendégeinket becsüljük meg, de általuk, személyükben élő irodalmunk egészét. Önmagunknak is tartozunk vele, mert így tarthatnak igényt tisztes helyre a könyvbarátok mind népesebb táborában.

Így köszöntsük közöttünk a József Attila-díjas Vihar Bélát, Csanády Jánost és Solymár Józsefet.

PIHENŐ LEÁNY

VIHAR BÉL»A*

Dózsa cigányai

—■ Hová mentek, hé, cigányok?

— Dózsát enni, Dózsát enni, parázssülte combjaiból fogainkkal marcangolni.

Húst szaggatunk ágyékából, szánkban lángok, torkunk máglya, gyomrunk tüzes vad temető, testünk eleven koporsó.

Esszük, esszük jó apánkat, bíborpiros szent patakja, vére csorog le orcánkon; üvőltenénk, de nem szabad, üvöltenénk, de nem tudunk.

Járjad cigány, járd a táncot, pengessétek, citerások, sipos, fújjad, ég hasadjon, rajta, more, harapd, szaggasdl Szilaj urak kurjantanak, hahotáznak, korbács csattog, mi meg körben, iszonyatos körben forgunk, parancsszóra,

Dózsát enni, Dózsát enni, amint ott ül parázstrónján, vasláncok közt szörnyű fáklya, a szegények nagy királya, ki kezünkbe kardot adott, zászlóinkat f elemeié, sorainkat elrendező,

Cegléd alatt, Temesvárott.

Ö, Vitéz György, mért nem győztél? — Ha nem győztél, most felfalunk, könnyeinkkel sózzuk húsod, eb módjára lakomázunk.

Jaj, irgalmazz Jézus Krisztus, nekünk, akik gyalázatunk mocskát hordjuk mindörökké; a sírban is majd így forgunk, félelemverte pokolban, s öklendezve, felörjöngve, ót emésztjük, öt szaggatjuk, álmainkat tépjük, tépjük.,.

Dózsát esszük? — Nem, magunkat. 1 önmagunkat faljuk fel.

• A felszabadulás előtt pedagógus volt, utána egy ideig a Népművelési Minisztérium munkatársaként dolgozott, majd 1959-től az Élet és Tudomány olvasószerkesztője lett. Költő, újságíró, aki a szorosan vett irodalmi munkásságon túl könyvismertetéseket, kritikákat ír; műfordításokat is végez. Olvasóink körében közismertek nógrádi témájú versei, melyek révén mindnyájunk meghitt barátjává lett. Nógrádhoz fűződő személyes kapcsolatai és munkássága méltánylásaként az elmúlt esztendőben a megyei Madách-emlékplakett birtokosa lett, ebben az évben pe- dik József Attila-díjat kapott.

Eddig megjelent verseskötetei: Üt önmagádtól (1933). Betűk békességében (1941), A szerelem születése (1958), Baráti asztal (1980), önarckép (1962), Négy felelet (1965).

Vihar Béla alkotó munkásságában nagy utat tett az utóbbi években; költészete mély és meggyőző vallomás önmagáról és a korról.

Huszonegy évvel ezelőtt, a felszabadult országban, az új életet hirdető plakátok, felhívások mellett megjelentek a marxista könyvek is.

A pártkiadványoknak nagy jelentőségük van a politikai, az ideológiai és gazdasági munkákban egyaránt. Segítséget adnak az elvi és gyakorlati feladatok megoldásában, rendszeres tájékoztatást nyújtanak az időszerű bel- és külpolitikai eseményekről, elősegítik a párttagság műveltségének emelését és a marxizmus— leninianus eszméinek széleskörű terjedését.

A politikai kiadványok terjesztését elsősorban a párt- szervezetekben kell megvalósítani. Segítését minden párttagtól elvárhatjuk. A kiadásra kerülő értékes műveket nem bízhatjuk a kereslet szeszélyeire, ezeket céltudatosan el kell juttatni a tömegekhez. A politikai irodalom terjesztése mindig fontos pórtmunka volt és az Is marad.

Hogyan valósul meg mindez Nógrád megyében, hogyan segítik a marxizmus—leniniz- mus eszméinek terjesztését a pártszervezetek és a párttagok?

Az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának 1965. december 31-i vb-határozata többek között megállapítja: „Az elmúlt négy esztendőben sokat fejlődött a terjesztés munkája. A pártbizottságok, a pártszervezetek érzik e tevékenység fontosságát, többségük a pártmunka szerves részének tekinti a pártkiadványok és a pártsajtó térosztásét.”

Városokban, járásokban —■ magunk is tapasztaltuk — sok lelkes párttag, aktivista segíti a munkát. A járási és városi pártbizottságok munkatársai évenként értekezleteken beszélik meg a tennivalókat a pártirodalom terjesztőivel. Az elmúlt évek eredményeit a számok meggyőző erővel mutatják.

Ez év első negyedében 211 ezer forint értékű politikai irodalmat adtak dolgozóink kezébe Nógrád megyében a pártszervezetek aktivistái. ,A pártelmélet folyóirataiból

postán közel 6 ezer, pártszervezeti terjesztésbe mintegy 7 ezer példány jutott el a2 olvasókhoz ebben az időszakban.

Az olvasók joggal várnak további kiadványokat a nemzetközi helyzet és a nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdéseiről; a gazdasági irányítás reformjáról és az új ötéves tervről; az SZKP most lezajlott XXIII. és pártünk nemsokára összeülő IX. kongresszusáról; — sorolhatnánk tovább.

Pártunk kiadója mindezt biztosítja is, de a kiadványok terjesztését a pártszervezetekben kell megoldani, úgy, hogy a művek dolgozóink minden rétegéhez elkerüljenek. Tovább kell erősítenünk a szemléletet, hogy a politikai irodalom terjesztése fontos és nélkülözhetetlen pártmunka, nem valamiféle „üzleteié*” és „rikkancskodás”. Ha a kiküldött anyagok felbontatlanul hevernek, nem jutunk előbbre.

A Nógrád megyei pártbizottság vb-hatérozata megadja az útmutatást: „A járási és városi pártbizottságok fordítsanak területükön nagy gondot a terjesztés segítésére. Adjanak rendszeres tájékoztatást a pártszervezetekben a terjesztési munkát végzőknek, ellenőrizzék, és tanácsaikkal segítsék a megbízatások teljesítését. A határozat fontosnak tartja, hogy a terjesztői munka a pártszervezetek életében megfelelő helyet kapjon, és a terjesztéssel az arra megfelelőbb — kellő politikai és általános műveltséggel rendelkezőket bízzák meg.

Ezek a megállapítások különösen súlyt kapnak most, a kongresszus előtt. A vezetőségválasztások és a sorrakerülő pártértekezletek megélénkítik a pártéletet. Űjabb aktivisták kapcsolódnak a rendszeres, tevékeny pártéletbe, ez újabb jó lehetőség a politikai irodalom szélesebb körű terjesztésére.

Debere Ede

a Kossuth Könyvkiadó politikai munkatársa

Solymár József

cÁ korzikai moidatiha

— KÉREM. MARCHAND, vegye le róla a köpenyt. Mondja, valóban ezt viselte Marengónál?

— Igen, doktor úr. Azóta hurcoljuk. Nem volt szívem eldobni. De nem gondoltam, hogy ilyen szomorú szerepet kap még.

— Mikor volt az a csata?

— 1800. június 14-én. Én

mindet pontosan tudom, pedig hatvan csata nem csekélység.

— Hallom, négyszázezer frankot hagyott magára. Csak százezerrel kevesebbet, mint Bertand marsallra. Magát, Marchand. nagyon szerethette.

— Én is öt, uram.

— Helyes, de most már vegye le és hajtsa össze a köpenyt, mert így sohasem fejezzük be a mosdatást.

— Azonnal, uram.

— Mondja, Marchand, mit fog most kezdeni? Maga gazdag és szabad ember.

— Fogalmam sincs, uram.

Huszonöt éve vagyok mellette. Az én élétem értelme a szolgálat volt. Már az is megfordult a fejemben, hogy Igazuk volt azoknak a bizonyos barbároknak, akik lenyilazták a temetkezési szertartásnál a holt úr szolgáit.

— Ezt nem mondja komolyan.

— Kérem, doktor úr. Itt, őelötte!

— Jól van, nem akartam megbántani. Hallom, hogy délelőtt sírt, amikor a köpenyt ráterítette.

— Dühömben sírtam, uram. Pipogyaság volt Montholon gróftól, hogy eltűrte a kormányzó és az angol tisztek betörését. Hutson Lowe, aki hat éven át hiába próbált belépni ebbe a házba, egy ajtón át hallgathatta a császár haláltusáját. Azért tettem rá á köpenyt, hogy lássák ezek, kinek az ágyához szemtelen- kedtek.

— A kormányzó úr nagyon

félt. Meg is lehet érteni. Ha nem jön ez a gyomorrák, még látta volna az öreg Európa a császárt.

— Nem rák volt az, uram.

Megmérgezték őt.

— Hol veszi ezt az ostobaságot? Évek óta betegeskedik.

— Lassan mérgezték meg.

— A sok elfojtott idegesség kezdte ki a gyomrát. Ezen nem lehet csodálkozni,

— Engedje meg, uram, hogy én mást gondoljak.

— Jó, jó, de most már csakugyan vegye le a köpenyt.

— Nem szerette, ha hozzányúltam. Csak annyit tehettem, amennyit parancsolt. Húzd le a csizmám. Akkor lehúztam.

— Most hiába várja, hogy parancsot adjon. Nem fog szólni, higgye el nekem.

— Ne legyen gonosz, uram.

— Látja, így mégiscsak levette. Most vigye el a takarót is.

— Az ágyneműt mind el

kell tenni.

— Őrizze csak. Magának van ehhez érzéke. Majd a halála után az örökösök jó pénzen elárverezik.

—- Doktor úr! On nem szerette a császárt?

— De. Csak éppen az is megfordult a fejemben, hogy háromszázezernél több francia katona hulláját lehetne most mögötte sorba állítani, ha a különböző csataterekről összegyűj fenénk az ottfelejtett derék gránátosokat, tüzéreket, huszárokat. Lám, a főnök végül mégis ágyban halt meg.

— Nem rajta múlt, uram, Q nem kerülte a találkozást a halállal. Az utóbbi időben azt Is mondogatta, jobb lett volna Waterloonál elesni. Vagy eltalálhatta volna az orgyilkos golyója Moszkvában.

— Milyen vékony a lába.

— Nagyon lefogyott.

— Igaz az, hogy semminek nem tudott Örülni? Azt beszélik, hogy a legnagyobb sikerek sem tették boldoggá.

— Mindig újat akart. Nem tudott élni tervek nélkül.

— MIT GONDOL, mit mondanak odaát Európában?

— Egyszer erről is beszélt

/