Nógrád, 1966. június (22. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-19 / 144. szám

Nőt! R A t> 1960, június 19. vasárnap Malii) keit — civilben Szépen berendezett, nap­fényes otthon. Mindenütt virág. A mama feketével kínál. Kati hosszú, karcsú alakján szürke pantalló fe­szül, nagy gyerekszemét kíváncsi-csodálkozón rám­villantja és várja a kér­dést. — Hogyan kezdte? — Sohasem akartam ma­nöken lenni. Békéscsabán jártam iskolába, aztán Pes­ten. kozmetikus szakmát tanultam. És egy telefon­fülkében kezdődött. Meg­láttak a Nőiruha Nagyke­reskedelmi Vállalat ablaké­ból. „Megmérettek”, megfe­leltem. A Gellért szálló be­mutatóján debütáltam. TV- adás is lett belőle. — Azután.? — Abba akartam hagyni — sóhajt és lesüti hosszú fekete szempllláját. — Most már nekem, az én alakom­ra terveznek ruhákat. Pe­dig én „kövér” vagyok — súgja kicsit elpirulva — szeretek jól enni és sokat. Észreveszi, hogy csodál­kozom. — Igen. 58 kiló vagyok és 173 centi magas. — Napi elfoglaltsága? — Reggeli a férjnek, az­után torna, fürdés. Három­négy próba egy délelőtt. Ebéd valamelyik bisztróiban a férjemmel. Mfgy órai pi­henés, s ha nincs bémutatő, akkor mosás, vasalás, egye­bek. És szeretek olvasni, örülök, ha otthon vagyunk, együtt. — Naponta hányszor öl­tözik át? — A próbadíjat és a be­mutatók díját —, ami nem havi fizetés — bizony köny- nyebben összeszámolom. A Balaton mellett — Utazás? — Októberben V Géniben mutattunk be. .'Meglepőd­tem, amikor nálam négy­öt kilóval karcsúbb, főleg idősebb kolléganőket lát­tam. De azért... sikerem volt. — Mit érez, amikor fel­vesz egy szép modellt? — Amikor kilépek a pó­diumra és végigsétálok a fürkésző pillantások ke­reszttüzében, nem érzek, nem látok semmit. De a ruhát... azt, amit akkor viselek, a magaménak ér­zem, de sokszor kétszáz- szőr is felpróbálom és hor­dom, mire megvehetem magamnak. — Mit visel civilben? — Nézzen rám — ne­veti el magát — nadrág, ingblúz, pongyola. Nyáron két hét a Balaton mellett fürdőruhában, shortban, nadrágban, és kész... — Mi a véleménye a rö­vid ruhákról? — A magyar nőnél jobb ízlésű aligha akad, Gondo­lom csak a jóízlés határain belül hordják a rövid ru­hát, mert szabályos és szép térdű nő kevés van. — Tervei? — önálló lakás és egy édes kis gyerek. — Ha lány lenne, őbéló­le is manökent nevelne? — Nem tudom. Ez hiva­tás. Mindaddig, amíg ne­kem örömet és kellemes fáradtságot, a nézőknek pe­dig gyönyörködtetést jelent — az. Búcsúzom Kállai Katitól, aki nem selyembe, bársony­ba, és műszálba burkolt próba baba, hanem egysze­rű, tiszta szemű és derűs mái fiatalasszony. — gáspár — Egy szép csillag jár közöttünk Csodálatos ember volt Kom­mandó Gáspár alföldi juhász. Igazán csodálatos. Ahány Ju- hocska a kezére bízva, mind­ről tudott valami mesét, tör­ténetet, kiváló históriát. Do mondott 5 mesét akár a sem­mire való bogáncsról, köny- nyen szerteíoszló. pelyhes gó- lvahírről, vagy a minden be­csület híján való szamárkó- róról is, ha éppen mesélő ked­ve támadt. Ha pedig egyszer megkérdezte volna tőle valaki: — No, Kány mesét tud kend, Kommandó? Gazsi bácsi a kérdezőnek bizonyára így válaszol: — Számlálja meg az úr, hány szál haja van, s azt szorozza meg a csillagok szá­mával, akibor talán az én tudományomnak is felméri ha­tárát. Amilyen csodálatos ember volt Gáspár bácsi, olyan gyö­nyörűek voltak a meséi; s azok nem is úgy kezdődtek, mint az egyéb becsületes mesék, hogy: „Egyszer volt, hol nem volt..hanem ilyen for­más kis versikével indultak világgá: Meseország mesef&ján, mesevlrág annyi termett, le sem tudta szüretelni két felnőtt, meg három gyermek. Teli lett száz meseputtony, mézízfl tündérmesével, ragyogásuk vetekedett a csillogd csillagfénnyel... Én jól ismertem Komman­dó Gáspár bácsit, és sok szép meséjét hallgattam gyermek­koromban. De nem csak hall­gattam, hanem el is hittem, mert Gazsi bácsi, mielőtt ki­bontotta gazdag tarisznyáját, előbb elmagyarázta: csak az hallgassa a mesét, aki hisz is abban. Mert — szerinte — még a legfurcsább mesében is van valami igazság. Az igaz­ságban pedig ne kételkedjék senki fia-lánya. Hát egyszer, egy csillaghul­lató nyárt éjszakán, éppen a csillagokról mesélt Gazsi bá­csi. Mintha arannyal kevert mézbe mártogatták volna, úgy csillogtak a szavai. — Tudod, öcsém — mesélte —, nagy erejük van ám a csillagoknak. Nem csak azért rakták fel azokat az égre, hogy világítsanak, a szegény ván­doroknak. Ahány csillag: any- nyiféle. Aztán, ha hiszed, ha nem, minden éjszaka felbuk­kan egy új csillag az égen. Egyszer a szeretet csillaga, máskor a barátságé, a jóságé, hűségé, szorgalomé, becsületé, vagy éppen; az Irigység csillaga, a hazugság csillaga, az ártó go­noszságé ... minden nap más­féle. Aki azt a csillagot meg­találja, olyanná lesz éppen. Aki a becsület csillagát talál­ja meg, maga is becsületes lesz, aki a gonoszságét leli meg, az maga is könnyen go­nosszá válhat, ha nem vigyáz magára. Látod, én a mesecsil- lagot találtam meg, ezért me­sélek annyit. — Történt egyszer, hogy egy téli éjszakán különösen szép csillag futott fel a legmaga­sabban ülő felhő tornyára. Nagy csillag volt. Óriási csil­lag! Fénye, mint a csodálko­zó gyermekek szeme, szinte piros, mint az égetett cukor és öt ága volt neki. Ez az öt ág, mint egy nyitott tenyér öt ujja, öt felé mutatott. — Tudták, hallották hírét sokan ennek a ritka formá­jú, óriás csillagnak, csak ép­pen azt nem gyanította senki, hogy minek a jelképe is len­ne: a szeretetí-e, a hűségé-o. avagy éppen a haragé talán? •— Akik hírét vették, el is indultak, hogy megkeressek. Bejártak hét tengert, bejár­tak Öt világot, keresték erdő­ben, kopár sziklák csúcsán, se­bes folyók medrében, tolvaj szarka fészkében, tudós köny­vek betűi között, de a különös csillag úgy eltűnt, mint a szénakazalba bújtatott gom­bostű, Nem is találták meg mind a mai napig. — Hát akkor mi a mese vége? —- kérdeztem csalódot­tan. Az öreg juhász felnézett az égre, mintha a fejünk felett baktató holdtól várna választ, még az arcát is elfintorította rettentő gondjában, aztán, ahogy kezdte, megint csak egy formás kis verssel végezte: Egy szép csillag jár közöttünk, hol előttünk, hol mögöttünk, a földet százszor bejárja, boldog lesz, ki megtalálja. Régen volt ez, nagyon ré­gen. Azt hittem, hogy már a mesét is, a verset is elfeled­tem. Bevallom: Kommandó Gáspár is úgy elmerült em­lékezetem tengerében, mint a papircsónak a teknő vizében. Kinőttem a meséből is, az is­kolapadból Is. A munka és az élet gondjai és örömei foglal­ták le erőmet és képzeletemet. Elfelejtettem a esülfTgok re­géjét, és nem is gondoltam többet rájuk. De egy napon különös dolog történt. Pontosan huszonegy eszten­dővel ezelőtt, amikor az em­berek a házak pincéibe húzód­tak a háború veszedelmei elől —- talán, azok is emlékeznek erre a szörnyű időre, akik még nem is éltek akkor — egy hajnalban furcsa, egyenletes kopogás hallatszott a pince falán. Akik a pincében vol­tunk, valamennyien odatódul­tunk, ahonnan a kopogás hang­zott és feszülten, sokan riad­tan, sokan reménykedve fi­gyeltünk. TI Depresszió? Vagy valami más? Elemzés egy levél három soráról Lapunk szerkesztőségébe érkezett levélből idézzük: „Nincsenek anyagi gondja­im: feleségemmel jól élek. Depresszióban szenvedek. Legtöbbször semmi nem tud kizökkenteni rosszkedvemből, 'ehangoltságomból.” Alig néhány sor, mégis egyik legjellegzetesebb példá­in a manapság elég gyakori, mondhatnánk divatosan téves szóhasználatnak. Nézzük sorjában. Az első mondat arra utal, hogy a levélírónak tulajdon­képpen semmi baja sincs. Ha csak az nem. amiről hallgat, de ami hallgatásából kiolvas­ható: nincs gyermeke. Ezt mellékesnek tartja, a továb­biakban nem is említi többé A következő mondat: „ön­diagnózis”,. a legrosszabb faj­tából. A levélíró nyilván nem tudja, hogy a „depresszió” meglehetősen súlyos betegség — de csak akkor, ha alapos vizsgálat után orvos állapítja meg. (Néhány tünetét nem azért soroljuk fel, hogy „tip­peket” adjunk a hipochonde- reknek, képzelt betegeknek: félelem, szorongás, katasztrő- fa-érzés, hogy valami rossz történik; s ha valóban bekö­vetkezik valami rossz — ugyan k'nek nincs ilyesmi az életében? — ez csak fokozza a depressziót.) A következő mondat már rávilágít á lényegre. A levél­író gyakran rosszkedvű, le­hangolt. Ez egészen más, mint az a laikus megállapítás, hogy „depresszióban szenved,” A lehangóltság, rosízkedv oka sok minden lehet, még akkor is, ha tartós vagy gyak­A kopogás egyre hangosabb és sűrűbb lett, mintha csá­kánnyal bontaná valaki a pin­ce túlsó oldalán a falat. És csakugyan, egyszerre beomlott a pincefal, és az így támadt nyílásban megjelent egy fe- hérköpenyeges óriás. Áz óri­ási termetű ember fején kato­nasapka. S a sapka közepén egy különös csillag, fénye, mint a csodálkozó gyermekek szeme, színe piros, mint az égetett cukor, öt ága volt és az öt ág, mint egy nyitott tenyér öt ujja, Ötfelé mutatott. Nekem abban a pillanatban Kommandó Gáspár alföldi ju­hász meséje Jutott eszembe. A mese a jóság csillagáról, a hű­ség csillagáról és az ötágú csillagról, melyet annyian és oly sokáig hiál>a kerestek. Mi, ott a pincében, akkor megtaláltuk a mesebeli öt­ágú csillagot, és bár a szov­jet katona, aki azt a sapká­ján viselte, egyetlen szó.val sem mondotta, mi mégis vala­mennyien megéreztük, hogy ez a csillag a legdrágább, s a legszebb minden csillag kö­zött, mert ez a szabadság csil­laga! Ha Kommandó Gazsi bácsi még élne és itt lehetne köz­tünk, minden bizonnyal ezzel a formás kis veráikével fejez­őé be a mesét: Egy szép csillag jár közöttünk, hol előttünk, hol mögöttünk, a földet százszor bejárta, boldog, aki megtalálta. De, mert szegény öreg Kom­mandó Gáspár sohasem lát­hatta meg ezt a csillagot, melyről oly sokat és ennyi szépet mesélt, helyette én mondom el: Megtaláltuk, megőrizzük, jelvényként szivünkre tűzzük, ragyogjon Itt ékesebben, égi fénynél fényesebben. Színetár György ran visszatérő lelkiállapot Időjárásváltozás, frontátvonu­lás éppen úgy okozhatja, mint az unalom. Akinek „nin­csenek anyagi gondjai és fele­ségével jól él”, még nem biz­tos, hogy érzékelni képes az élet sokféle szépségét, örömét, Negatív módon határozta meg, miben nem szenved hi­ányt. Lehangoltságára ma­gyarázatnak találná, ha anya­gi gondjai lennének és rossz lenne a házasélete. Így egy­szerűen nem érti, miért „dep­rimált”? Felületesség, olcsó fölényes­kedés lenne elmarasztalni a levélírót. Valami bala van, valamitől nem érzi jól magát, ez kétségtelen. De az már ol­csó fogás, nem üres frázis, ha vigasztaljuk: találja meg ön­magát. Találjon örömet a munkájában, amelyről hallga­tása bizonyítja, hogy nem ter­hes a számára. Talán fokozni is lehet a munka-örömet, ha a napi teljesítménynél több­re törekszik, örüliön annak, hogy feleségével „jól él”: há­zasságuk példamutató lehet sok más embernek. Ha nincs, rém is lehetett gyermeke, másokban is tovább élhet; a folytatás fel nem ismert, nem sejtett utakon ágazhat ezer­felé, a legkisebb tettek is nyomot hagynak a közösség­ben. embertársaink emléke­zetében. Sok mindenről nem szól a levél. Annyi bizonyos, hogy írója nem „depresszióban szenved”, nem beteg. Végére hagytuk, ami talán a legfon­tosabb: negyvenhét éves. Jó­szerivel alig van túl a mai átlagos életkor felén. Sorait azért elemeztük, mert nem ő az egyetlen, aki „elhagyja ma­gát: aki elfelejtette, hogy „az élet szép, és élni érdemes.” Gyenes István VÍZSZINTES: 1. Az elmúlt hét nagy ese­ménye volt. (A függ. 9. foly­tatásában írandó. Folytatása a vízsz. 36.) 10. Károsít. 11. A tuskó. 12. Vissza: helyrag. 14. Menyasszony. 16. Görög mitológiai személy. 16. íme. 18. Kergeti. 19. Azonos be­tűk. 20. Gyümölcs. 22. Tisz­tító. 23. A fényérzékenység egysége. 24. Ragadozó. 25. Kínai pénz. 26. Létező. 28. Ének. 29. Tagadás. 30. Aka­dály. 32. Fő ellentéte. 33. Bá­torkodik. 35. E napon. 36. A vízsz. 1. folytatása. 40. Fontos népgazdasági jelenség. FÜGGŐLEGES: 1. Hivatkozás. 2. Morse-jel. 3. Eb nyakravaló. 4. Részvény- társaság. 5. Megyénk beli fa­luba való. fl. Mint a vízőz. 14. Tóth Elemér ESIK Eilk* Zöld szikrák pattognak a füvekből. Házak tetején, ablakokon dobol az eső. Az utcán lányok szaladnak, nekik jólesik, bogy így esik. kacagnak. Gyárak. magasfeszültségű vezetékek és vetések mosakodnak az esőben. Esik. PERCENKÉNT Percenként születnek emberek és percenként meahalnak percenként lenyugosznak a napok és percenként felkelnek a holdak percenként törnek ki háborúk és békét le kötnek percenként percenként elveszítjük egymást és megtaláljuk egymást percenként NVÁRELÖ Meglóbálja a f.1 Kát feltámadt hirtelen-szél, ágak koccannak össze, néhány levél lehullik. Aztán már ömlik is a zápor, dördül a mord-ég. ezüst viUám harapdál sisteregve a tóba. Pedig ez még nem IS az igazi tömör nyár, — a faluban apámék most készülnek aratásra. 7. Fegyvert használ, 8. Fű­szere. 13, Kerékpárabroncs. 14. Két névelő. 17. Minta. 18. Visz- sza; kis élőlény. 19. Sír. 21. Jugoszláv város. 22. Vissza: kacat. 24. Hátulról harap (!). 25. Ruházati cikk. 26. Piros. 27. Üdítő ital. 28. Férfinév be­cézve, 29, A Nautilus kapitá­nya. 31, Ellenben. 33. Béke oroszul. (Y—I). 34. Időjá­rási jelenség. 37. G. A. 38. Zo­kogás kezdete. 39. Vissza: dá­tumrag. Megfejtésül beküldendő: vízszintes 1.. 40., valamint függőleges 29. A június 12—1 gyermekrejtvény helyes megfejtése: — Cirkusz az NDK-ból, Borodinoi, Könyvjutalmat nyertek: Caáky Mária Bgyarmat, Köln József, Sal­gótarján és Vallus Éva Pásztó A könyveket postán küldjük el! GYERMEKEKNEK « «3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents