Nógrád, 1966. június (22. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-18 / 143. szám
4 v A n R 4 n 1966 június IS «rrimbat Gépszemle A Pásztói Gépállomáson a hét folyamán tartották meg a nyári gépszemlét. A gépszemle nyomán a még talált hibákat és hiányosságokat igyekeznek megszüntetni. Képünkön: az utolsó simítást végzik az arató-cséplőgép vágószerkezetén. A legkevesebb gond a szovjet kombájnokkal volt az SZK—3-as és az SZK— 4-es kombájnok üzemkészek a Pásztói Gépállomáson. Képünkön: a tartály ürítő szerkezetét ellenőrzik, s a bizottság megállapítása szerint nem található semmi hiányosság. (Koppány György felvételei) Qjúrtűn atán — Mondja már meg végre, mit akar velem? — Én kérdezek, és maga felel. — Soha! — Kényelmetlen talán? Persze, gondolom, hogy szé- gyelli a dolgot. Hát jó! Sem a neve, sem a munkahelye nem szerepel. Megegyeztünk? — Csak be ne csapjon, mert én már nem hiszek az emberekben. Nézzen rám, hogy összetörtem, pedig még fiatal vagyok. Elhiszi-e, ha azt mondom, hogy harmincegy múltam? — Tudom, megnéztem az adatait. — Akkor azt is tudja, miért ültem? Három évet kaptam, mert ügyetlen volt az ügyvédem. Ha jobb a védő, akkor megúszhatom másféllel. — Ember, még most is azon rágódik, hogyan tudta volna megúszni? Bűnhődni kell annak, aki sikkaszt, aki hozzányúl a társadalmi tulajdonhoz ... De én magyarázzam ezt, mikor maga jobban tudja, hogy megérdemelte a három évet. — Akkor is nagyon súlyos volt! — A büntetésre gondol? — A mellékbüntetésre. Tudja, amikor lecsuktak, akkor nősültem, talán egy hónappal előtte. Jóformán a nászágyból vittek el a nyomozók. Az asszony nyolc évvel fiatalabb nálam, most 23 éves, akkor még húsz sem volt és nagyon szép. Itt a fényképe, na hová is tettem ... a mindenségit... — Miért káromkodik? — Gyűlölöm a múltamat, mert ha nem nősülök meg, könnyebben elviselem a három évet. De én megbolondultam. Az asszony egyszer bejött beszélőre, és akkor azt mondta, megvár és mindent megtesz, hogy előbb szabaduljak. Egy év múlva kaptam tőle egy kurta levelet: nagyon egyedül van, és már nem bírja tovább. Nekem pedig bírnom kellett. Én kibírtam. A szabadulás előtt félévvel tudtam meg, hogy válik. Beleegyeztem. Ezért volt olyan nagyon nehéz nekem. — A börtönben volt barátja? — Volt is, nem is. Talán a könyvem. Sokat olvastam. Egyszer odamentem a nevelőtiszthez és szakmai könyvet kértem tőle. Azt hitte, politikai könyvre gondolok, pedig én a börtönviseltek lélektanára lettem volna kíváncsi. Furcsa mi? Pedig így volt. Két év után döbbentem rá, hogy tulajdonképpen mit is csináltam. Addig csak dac volt bennem és bevallom, egy kis harag is az igazságszolgáltatással szemben, amiért olyan gyorsan rájöttek a dolgokra és elítéltek. — Akkor ez volt a fordulópont, ez a könyvhistória? — ördöge van. Egy eset azokban a napokban nagyon megrázott. A szobatársam éjjel zokogni kezdett. Három gyereke van odahaza, a felesége nagy beteg, munka- képtelen, és őt négy évre lecsukták. A gyerekeket sajnáltam. Higgye el, szörnyű éjszakám volt. Mert én pont abban az időben tudtam meg, hogy válni akar az asszony. Akkor mentem be a nevelőtiszthez. — És kapott tőle könyveket? — Mielőtt ideadta volna leültetett. Akkor már közölték velem, hogy pontosan mikor szabadulok és megkérdezték, hol szeretnék dolgozni. A nevelőtiszt most másfajta kérdést tett fel: mondja L... mit csinál majd, ha kiszabadul? Rávágtam: elmegyek a feleségemhez és felpofozom: — Na és megtette? — Elkerülöm az utcán, ha meglátom. Nem haragszom én rá, csak nagyon fáj, hogy egyedül maradtam. — De hát csak vannak barátai? Például a munkatársai? .. — Azok szeretnek. Tudja, amikor hazafelé utaztam, a vonaton volt időm átgondolHUSZONEGY NAP A BARLANGBAN A főte, a föld fedőrétege itt is meghaladja a száz métert. A bejárat, a folyosó csakúgy mint otthon, a legtöbb helyen a szénmedencében, betonidommal biztosított. Légajtók korlátozzák a levegő „húzását”. A hideg ellen vattaruhával védekezik az ember. Kísérő is akad. A különbség annyi, hogy nem aknász, vagy bányamester, hanem orvos. Dr. Ágoston Béla, a jósvafői gyógybarlang főorvosa. — Most harmincegy nógrádi bányász gyógyul a barlangban. Betegként jöttek, s reméljük, a huszonegy nap elteltével gyógyultan távoznak. A rendkívül szimpatikus, kedves, idős ember — nyugdíjas, így vállalta a barlang vezetését — neveket sorol. Ismerősökét. Olyanokét, akik már tavaly is itt jártak, az idén is eljöttek, s megszabadultak egyik igen komoly betegségüktől, a bányászokat annyira sújtó asztmától. S míg a hosszú folyosón a „gyógyterem” felé haladunk, kísérőm megállás nélkül magyaráz. — A barlang-kezelés lényege, hogy a beteg napi ötórás benntartózkodás alatt teljesen tiszta levegőhöz jut. A kilencvennyolc százalékos, porlasztóit vízcseppeklkel telített és az igen magas kalcium-ion tartalmú levegő nyugtatólag hat az asztmás-hurutos állapotra. Az állandó plusz tízfokos levegő, mint hideglevegő ingertherápi- afcént szerepel. A barlang folyosó öt-hat kilométer hosszú, mi most az úgynevezett alsó járaton vagyunk. Éppen ez teszi lehetővé, hogy itt az ember által egyáltalán nem szennyezett levegő jut a be+eghez. A kacskaringós folyosón újabb légajtóhoz érünk. Belépéskor nagyszerű kép fogadja az embert. Vattaruhába öltözött bányászok asztalt ülnek körül. Másck több plédbe burkolózva, kényelmes nyugágyon fekszenek. A hatalmas termet óriás reflektorok világítják be. A gyógyterem tetején — mert így hívják az emberek — több tízezer éves cseppkő csüng. Egymás mellett sok. Cseppkő díszíti az oldalfalat, s cseppkő a „padozat” is. Gyönyörű látvány! ni az egészet. Mondtam is magamnak, hogy most aztán nincs érzelgősség és nincs visszahúzódás. Dolgozni kell és kész! Sokat és jól dolgozni, akkor én is felejtek és azok is, akik ismerték az ügyemet. A volt feleségem pedig azóta már férjhez ment, mégis csomagot küldött a nevemnapjára. Hát maga érti ezt? — Bízni kell az emberekben! — Könnyű azt mondani. Előszöris úgy érzem, hogy ők nem bíznak bennem, mintha mindig gyanakodva néznének rám. Pedig tudom én azt, hogy ez csupán a nyugtalan lelkiismeret vívódása, de nem lehet tőle szabadulni. Az is igaz, hogy én sem bízom az emberekben. Képzelje csak, amikor kiszabadultam, éppen az a kolléga jött hozzám egy százast kérni, aki annak idején még jobban be akart mártani a dologba. — Persze, mert magának volt pénze. — Jól kerestem a börtönben. Most is van pénzem, pedig visszafizettem mindent, az utolsó fillérig. Nehéz volt! Nagyon nehéz, nekem elhiheti. Mondja meg őszintén, elfelejtik megbocsátják majd egyszer nekem ezt a börtönt az emberek? — Biztos vagyok benne. — Jó lenne hinni magának, de a nevemet, meg a munkahelyemet... szóval, ahogy az elején megegyeztünk. Gáldonyi Béla Ismerős is akad az emberek között. Kárpáti István Nagy- bátonyból utazott ide. Balogh István mizserfai vájár pedig a főbizalmi. — Végre, egy kis nógrádi levegő! — kiáltanak fel szinte egyszerre. Jólesik a fogadtatás. — Ne haragudjon, hogy mindjárt panaszkodással kezdjük, de a többi csoportot meglátogatják a tröszttől, a szakszervezettől. Eljönnek ide Borsodból, Mátraaljáról, Özd- ról, csak éppen Nógrádból nem. Ezért is örülünk a látogatásnak. Nem akarunk mi semmit sem kérni, megvan itt minden, de azért... három hét az sok. Aztán a nógrádi újságról sem gondoskodnak. Szeretnénk tudni, mi történik otthon. Kérdés, felelet váltja egymást. Ök az otthonról érdeklődnek, én az itteni események felől kérdezősködöm. — Harmincegyen jöttünk három hétre Nógrádból. Valamennyien bányászok vagyunk. Olyanok, akik a gyógyulást keressük. Biztos, hogy sikerül is. Rendkívül optimisták. Valamennyien. Véleményüket Balogh István, a főbizalmi foglalja össze. — Van itt olyan beteg is — Oravecz István, Mátrano- vákról, akit tavaly még támogatással segítettünk be a barlangba. Most? A saját lábán jön-megy, nem érzi úgy a fájdalmat. De itt vagyok magam is. Tavaly a barlangkezelés után már gyógyszer nélkül húztam át az őszt és az idei tavaszt. Ez a két évszak a mi ellenségünk. Akkor van légzészavarunk — summázza véleményét Kárpáti István. A többiek is így emlékeznek vissza. Oravecz Géza Mát- ranovákról, Nagy Sándor Kis- terenyéről Fösvény János Nagybátonyból, Varga Ferenc Forgácsról, vagy Susán Sándor Neműből, akik már tavaly is itt jártak és gyógyultan, könnyebben tértek vissza a munkahelyre. — Nagyon megéri ez a három hét Azt jelenti, hogy ősszel és tavasszal egyetlen napot sem töltünk táppénzes állományban. Sok kieső napot mentünk ezzel meg. A tiszta levegőben könnyű a beszélgetés. Mondják is a magukét az emberek. Ma, június 18-án van száz esztendeje annak, hogy a magyar egészségügy és közegészségügy egyik kiváló embere megszületett. Korányi Sándor orvoscsaládból származott, és mindig nagy lelkesedéssel foglalkozott elméleti és gyakorlati tudományos egészségügyi kérdésekkel. Nevét beírta a tbc-ellenes küzdelem könyvébe. Olyan társadalmi korban végezte munkája zömét, amikor a népbetegségek ellen való kiállás az uralkodó társadalmi körökben nem örvendett nagy népszerűségnek. Dr. Korányi Sándor töretlen úton haladt tudományos munkásságában, de amikor elérte hetvenedik életévét, felhasználták az alkalmat arra, hogy a kitűnő tudóst nyugdíjas állományba helyezzék, klinikáját pedig megszüntessék. Dr. Korányi Sándor professzorra a mai magyar r- vostársadalom hálás gondolatokkal emlékezik. Emlékezik arra, hogy a funkcionális patológiai szemléletnek egyik úttörője volt —, vagyis annak a szemlélet— A szállás? Az Kurityán- ban, a bánya egyik munkás- szállásán van. Ott kapunk reggelit s vacsorát, ebédet pedig itt, a Tengerszem Szállóban. Bőséges és ízletes. Délelőtt két és félórás barlangtartózkodás után tízórait is kapunk. — Szórakozás? — Van. Délelőtt a barlangban olvasunk, esetleg kártyázunk. Ha valaki telefonálni akar, azt is lehet, mert az is van idelent. Este mozi, vagy televízió. Mi gyógyulni jöttünk és pihenni. Az pedig biztosított. — Érdekes, hogy rendkívül kevés gyógyszert szednek betegeink — kapcsolódik újra a beszélgetésbe dr. Ágoston Béla főorvos. — Persze a célunk is az, hogy a barlang gyógyító hatását mérjük három héten át, s nem pedig a gyógyszerekét. Ebben a csoportban csak két betegünknél alkalmazzuk az injekciós kezelést... Még azt is el kell mondanom, hogy az ózdi kórház belgyógyász főorvosa, dr. Kirchknopf Márton minden héten eljön, felülvizsgálatot tart. Betegeink rendelkezésére áll még egy gyengélkedő szoba is, szinte teljes felszereléssel: oxigén palack és más életmentő eszköz. Be kell fejezni a beszélgetést. Letelt a napi öt óra. Huszonegyezer öt óra a barlangban, amelyet a bányászok gyógyulásáért az ózdi, borsodi, mátraaljai és a nógrádi bányatröszt hozott létre. Abban bíznak, hogy jövőre, vagy azután még jobb lesz itt. Felépül a százszemélyes szálloda is, közvetlen a barlang mellett. Akkor már utazni sem kell. A gyógyításban is jobb "lesz az eredmény. A barlangot elhagyva hatalmas hegy övezi a jósvafői völgyet. Derekában ott a gyönyörű szálloda. A hegyoldalban még mélyet szippantunk a tiszta, friss levegőből. S amikor gépkocsink motorja felzúg, valaki utánunk szól: — Azért azt is írják meg, hogy mindent köszönünk. A trösztnek és a szakszervezetnek. Majd otthon mi is megmondjuk. De azért jobb, ha az újságban olvassák. Tolmácsoljuk az üzenetet. nek, amely változásaiban vizsgálta és figyelte meg az egyes szervek működési, funkcióbeli viselkedésének változásait. Különös figyelmet tanúsított a vesebetegségek vizsgálatának is, ezekről szakkönyvet irt „A vesebajok kór- és gyógytana” címmel. A mű 1899-ben jelent meg. E sorok írója még hallgatta a nagynevű tudós előadásait a budapesti egyetemen. Mint medikus gyakorta felkereste Korányi professzor előadótermet, amelyet minden alkalommal zsúfolásig megtöltött a hallgatóság. Korányi professzor egy egész orvosgenerációt nevelt fel; s ennek a generációnak számos tagja láthatja napjainkban megvalósulva mestere tanítását: Az állam és a társadalom összefogása, a tudomány ereje lehetővé teszi, hogy sikerrel vegyük fel a harcot a hajdan legyőz- hetetlennek hitt népbetegség. a tbc ellen. Dr. Szálkái Géza a KÖJÁL higiénikus orvosa Somogyvári László Száz éve született DR. KORÁNYI SÁNDOR PROFESSZOR
