Nógrád, 1966. május (22. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-04 / 104. szám
4 NÖGRÄD 1966 május 4. szerda Száznégy éves szenzációk A költészet varázsa Az adóba szánt gyerek — Zsemle a postahivatalban Nem volt könnyű dolog Magyarországon magyarnyelvű újságot írni a szabadságharc leverését követő esztendőkben. Cenzorok ellenőrizték a redak- ciók munkáját és súlyos pénzbírság, nem egyszer börtön veszélye függött a szerkesztők feje felett, ha a császári zsarnokságnak nem tetsző cikket, vagy akár mondatokat is megjelentetni merészkedtek. Nóg- rád megye hetilapja, a hosszú című „Felvidéki Magyar Közlöny, vegyes tartalmú hetilap és a nógrádi gazdasági egylet közlönye” a maga idejében meglepően bátor és szókimondó volt. amellett olyan elevenen szerkesztett, hogy még a mai olvasó is gyönyörűségét leli benne, ha forgatja a sárgult lapokat. Nem is élt sokáig. mindössze az 1862-es év őszétől a következő tavaszig. Tallózzunk kissé a régi sorok között, milyen szenzációk foglalkoztatták dédapáinkat? Marhavész és fürdőégés 1862 őszén a megyét sújtó legnagyobb csapás a dühöngő marhavész volt. Megfelelő gyógyszerek híján Szécsínyben például háromszázkilencvenöt jószágból kétszázhetvenkettő hullt el és kiürültek az istállók. Valamicske vigaszul viszont kiváló volt a szüret A lap szerint: „Az idei bortermés a tavalyit 3/4-ben múlja felül: míg jóságra nézve a bor egyike lesz a legkitűnőbbeknek.” Október 7-én ismeretlen tettesek egyszerre mind a két végéről felgyújtották a megye- székhely — ez akkor Balassagyarmat volt — tisztasági fürdőjét. Tűzoltóság nem volt „a tűzhöz összesereglő közönség összetett kezekkel csak bámul s nem olt”, a fürd'ő porig égett. A helybeliek máskor sem nagyon buzgólkodtak a tűzesetek oltása körül. Nem sokkal később egy lakóház lett a lángok martaléka és két asszony égett benne, mert senki nem sietett segítségükre. formán a sziráki előfizető pénteken délben jutott hozzá a legfrissebb szerdai lapokhoz. A posta sem hasonlított a mai felfogásunk szerintihez: „Pétervásárott a postahivatal csodálatos kozmopolita K£z-'i_.;k. Ugyanis a postakiadó úr nemcsak újságokat és leveleket, de ugyanazon helyiségben szivart, gyufát, zsemlét s más hasonló nem szellemi étkeket is ad ki illő árért.” Híres volt a balassagyarmati zenekar. 1862 telén Németországban turnézott és Hanno- verban „nagy tetszésnek s fényes közönségnek örvend”. Ezután bejárta Lipcsét, Berlint, Frankfurtot, Brémát, majd hazajött, de idehaza olyan mérsékelten lelkes volt csak a fogadtatás, hogy sürgősen elfogadott egy újabb meghívást a cár fővárosába, Szentpétervárra. Otven mesterlegény fogatott be... Az adóhátrálékok behajtására nagyon egyszerű módszert vezetett be a császári kormány. A hátralékosok házába katonákat vezényelt, akik mindaddig ott maradtak koszton és kvártélyon, amíg az adós nem fizetett. „A végrehajtó katona iszonyú étvágya s követelése egy ebédre egy szegény családnak több napi élelmét veszi igénybe.” Akadt, aki huszonhét forint hátralékért, félszakasznyi, pontosan húsz katonát kapott hi- vatlan vendégségbe, akik aztán napok alatt pusztára ették a háztartását. A katonák természetesen nem magyarok voltak, hanem a birodalom más részeiből származók. A hazai sorozások jellegével kapcsolatban elég egyetlen szószerinti idézet: „Balassagyarmaton november 29. és 30. közti éjjel a megyei pandúrok által közel 50 mesterlegény s egyéb munkás fogatott be... a katonai sorozás közeledésének alkalmából főszolgabírói intézkedés folytán.” Az ilyesfajta megjegyzéseket már a cenzúra sem tűrte erre vasút és a cikkíró kétségesnek vélte, hogy egyáltalán szükséges-e? A mezőgazdaságnak jó ugyan, de az iparosoknak és kereskedőknek már kevésbé, mert a közönség könnyen megközelítheti majd a távolabbi gócpontokat és eljár vásárolni. A város fejlesztésére csak a szügyi és pesti országutak mentén lát lehetőséget. Az Ipolyt azonban sürgősen szabályozni kell, mert ha nem, alámossa a partjait és elviszi a várost. Balassagyarmatnak kellene legalább egy óvoda és jó lenne a három osztályos katolikus fiú „főelemlt” és a két- csztályos hasonló leányiskolát négyosztályosra fejleszteni. (Nem az osztálytermek, hanem a tanulóévek számáról van szó!) A két iskolának ösz- szesen százhuszonhárom tanulója volt, mert „az iskolaköteles gyermekek egy része nem jár iskolába.” Apróbb hírek: 1862 novemberében Füzesgyarmaton tűzvész pusztított el huszonhat házat és húsz pajtát. Ugyanabban a hónapban a császár legkegyelmesebben amnesztiát hirdetett az 1848/49. év „bűnöseinek”. Kemény volt a tél és nagy, de eredménytelen hajtóvadászatot rendeztek a tömegesen felbukkant farkasok ellen. Az Ipolyságon tartott „matyóvásáron” nyolcszáz szarvasmarha és négyszáz ló cserélt gazdát. 1863 februárjában: „Megyénk egyik jeles fia Madách Imre az Ember tragédiája írója f. hó 9-én a nyelv és széptudományi osztályba a magyar tudományos akadémia levelező tagjául választott meg.” Egy fővárosi szenzáció: Jókai Mór szerkesztőt gróf Zichy Nándornak a Hon-ban megjelent „Alapkérdéseink” c. cikkéért félévi könnyű fogságra és ezer forint biztosíték elvesztésére ítélték. Jókai úr néhány nap múlva megkezdi büntetése kitöltését. Végül egy megyebeli: „Balassagyarmaton a legutóbbi adóbehajtás alkalmával egy szegény asszony egy kis gyermeket hozott be, előadván, hogy egyebe nincs.” Ordas Iván „A mű nem annyira a művész, mint inkább azok által él, akik szeretik a művészetet, s azért szeretik, mert keresik az emberséget.” József Attila 1962-ben a Május 1 úti általános iskola nyolcadik osztályosainak egyik klubdélutánján az Arkagyij Rajkin stílusát utánzó magas fekete fiú hangulatteremtő előadásmódja, szépen csengő hangja magára vonta Vertich József rendező figyelmét. Néhány hét múlva örömmel látta viszont az Acélárugyári Művelődési Házban a színjátszók próbáját figyelő kamaszok között. Akkor maga sem gondolta, hogy még néhány hét és az általa rendezett Egy marék boldogság c. darab egyik főszereplője a kiszemelt fekete fiú, az akkor alig tizenöt éves Heiser Kálmán lesz. Rá egy évre a MŰM. Iparitanuló Intézet irodalmi szakkörét vezette Vertich József. Heiser Kálmán ekkor mint az irodalom iránt érdeklődő festő tanuló jelentkezett szakköri tagnak. Ekkor már kifejezetten a vers vonzotta. Az Emlékezz és vigyázz című oratórium elsősorban az ő kivételes versmondó képessége révén ért el sikert a városi és megyei kulturális bemutatón. Sárospatakon 1965-ben bronz fokozatú minősítést, illetve oklevelet kapott. Az idén megnyerte a KISZÖV megyei versenyét, és a „húsvéti nyuszi” hozta meg eddigi eredményei leg- szebbikét. Kecskeméten a Katona József Színházban a középiskolák és szakmunkásképző intézetek növendékeinek országos szavalóversenyén arany fokozatú oklevéllel jutalmazták Csepeli Szabó Béla Áprilisi rapszódia és Garai Gábor Elvés című versének tolmácsolásáért. 154 versenyző között sok — az irodalommal intenzívebben foglalkozó — középiskolást megelőzve szerezte meg az előkelő helyezést. A szakmában még tanuló Heiser Kálmán, a versmondásban viszont fiatal kora ellenére sikeres pályafutás áll mögötte. Jelenleg a Petőfi Színjátszó Szakkör irodalmi színpadának tagja. Az acélárugyári költészet napi ünnepségen Rozsgyesztvenszkij Rekviem című oratóriumában alkalmam volt ismét meghallgatni. Nem szaval; verset mond valójában, kulturáltan, értelemmel, bensőségesen. Sikerének titka elsősorban kellemes orgánumában rejlik. Versmondása önálló ízlésre, költőhöz kapcsolódó érzelmi rokonságra vall. — Mindenem a vers, a költészettel örökre eljegyeztem magam — mondta, miután a „kecskeméti aranyhoz” gratuláltam neki. Szabadidőmet szinte teljes egészében olvasásnak, illetve a próbáknak szentelem. A rímekben, ritmusokban kifejezett gondolat számomra mindennél többet mond a világról. A költészet megannyi gazdagság, az igazsággal párosuló szépség. Elsősorban a mai magyar költőket, különösen Garai Gábort szeretem. Nem ismerünk olyan korszakot az emberiség életében, amely a költészet valamilyen fajtája nélkül el tudott volna lenni. Nem tud a mi korunk sem, ez az oly sokszor „prózainak” csúfolt kor, amelyet a technika mindent elsöprő fejlődése miatt hol fölényesen, hol fájdalmasan sokan szerettek a líra halála korának tekinteni. A líra azonban nem hal meg. Any- nyi minden más jelentős bizonyíték mellett bizonyára eey kétkezi munkásnak készülő fiatalember életprogramja is. „A költő alkot, és ez nem jelent kevesebbet, mint hogy alakítja a világot”. Ezt teszi a versmondó is. miközben maga is nemesebbé, igazabb emberré válik. Csongrády Béla Hasai tudósítások Nógrádi fátokrónikások Pesten — kamarakórus fesztivál Pécsett Budapesten járt nemrég a nógrádi krónikaírók kis csoportja s részt vett az Eötvös Lóránd ^Tudományegyetem Űj és Legújabbkori Történeti Tanszéke helytörténeti ankétjén. — Erről számol be Kerényi Ferenc tudósítónk. Az ankéton két előadást hallgattak meg a falukrónikások. Az előadásokban a bányatörténeti és a műemlék felmérési munka feladatainak sokrétűségéről kaptak fogalmat, s arról, hogy a falukrónikásnak egy személyben kell történésznek, művészet- történésznek, az irodalom ismerőjének lennie, ha színesen, sokrétűen kíván eleget tenni vállalkozásának. A nógrádi csoport pesti útja során levéltári látogatásra is időt szakított s különös érdeklődéssel tájékozódott a megyei vonatkozású anyag iránt, amely szinte hozzáférhetetlen helytörténeti kutatásaik szempontjából. A krónikaírók általános véleményüknek adtak hangot, hogy meg kellene teremteni a feltételeit a megye levéltári anyaga visszaszármaztatásának. Jávor B. Zoltán, a József Attila Megyei Művelődési Ház munkatársa a Pécsett megrendezett Országos Kamarakórus Fesztiválról küldött tudósítást. A kamarakórus fesztiválon — írja beszámolójában, akik most dobogóra álltak, mindnyájan nagy mesterünk és tanítónk, Kodály Zoltán iskolájának neveltjei. Mind a zsűri tagjai, mind a jelenlevő közönség igen nagy meglepetéssel hallgatták a jobbnál jobb produkciókat. Rövid statisztika, amelyhez nem kell kommentárt fűzni: 112 mű hangzott el, ebből 54 mai magyar szerzőé, 48, XVI—XVII. századi kompozíció, a többi XX. századi külföldi mű. Ezekből 28(!) bemutató előadás volt. A fesztiválon 17 kórus 470 énekes szerepelt. A díjazottak között 4 fővárosi és 7 vidéki együttest találunk. A kamarakórus fesztivált hallgatva örömünkbe egy kis üröm is vegyült, mert önkéntelenül előtolakodott a kérdés: mikor lesz megyénkben olyan kamarakórus, amely egy ilyen magas szintű találkozón képviselni tudja Nógrád megyét. Bízunk benne, hogy a kérdésre nem várat soká a megnyugtató válasz. Kétnapos friss újság Tűzesetnek, vagy bármi egyébnek a híre — hacsak nem gyorskocsin érkező utas hozta — ma már derűsnek tűnő lassan vánszorgott. A tővárosban szerdán megjelenő újságok például aznap délelőtt tízre értek Vácra, onnan hosszú átrakodási idő után másnap reggel hatra Rútságra, délután kettőre pedig Balassagyarmatra. A megyeszékhelyen ismét heverésztek valamelyest a postán és ilyesés 1863. január 27-én a kékkői járás főszolgabírója közölte Jeszenszky Danó h. ügyvéd, laptulajdonos szerkesztővel, hogy a sajtószabályok megsértéséért „első ízben hatóságilag meginti a lapot.” Ba I assagyarmat jovoje Érdekes olvasni azt a sokfolytatásos cikksorozatot, melyben bizonyos Bodnár István részletezte, hogy milyennek képzeli Balassagyarmat jövőjét? Akkor még nem járt Tisztasági őrjárat Balassagyarmaton Balassagyarmat utcáin 30 méterenként hulladékgyűjtő ládák találhatók A város tisztaságának megjavítása érdekében a városi tanács rendeletet hozott. A köztisztasági részleg munkája lényegesen megjavult, bár még mindig nem kielégítő A tanács kezdeményezésére az egészségügyi és szociálpolitikai állandó bizottság, és a város vöröskereszt szervezet az általános és a középiskolák tanulóiból tisztasági őrjáratokat szervezett. A járőrök tagjai forgalmasabb időben vöröskeresztes karszaiaggal ellátva a város utcáin figyelmeztetik a szemetelőket és felkérik, hogy a hulladékot az e célra szolgáló gyűjtő edényekben helyezzék el. A mozgalom eredményessé, ge máris mérhető. Szebb, tisztább a város. Ahhoz, hogy a köztisztaság, a parkosított területek megvédése még eredményesebb legyen továbbra is szükség van a város lakosságának fegyelmére. Beszélgetés az előzetesben Négyszemközt a rétsági TÜZÉP panamistáival Az őr előtt lépked, kezét hátra teszi. Fejét lehajtja, csak a szeme sarkából figyel, ötvennégy éves. Jól öltözött. Aki előzetes letartóztatásban van, annak a bírósági ítéletig meghagyják a ruháját. Rózsa János a rétsági TÜZÉP vezetője volt. A múlt év végén egy főellenőr jött a telepre. Vizsgálta a számlákat, a vásárlásokat és az útja egy asztalos kisiparoshoz, Pavo- zsán Jánoshoz vezetett. Kérte a számlát, s ekkor Pavozsán gyanút fogott. — Nézze, itt van 400 forint. Jól jön ez magának, és szükségünk lehet még egymásra... A főellenőr zsebre csúsztatta a pénzt. A rétsági rendőr- kapitányságon följelentést tett, s a négy darab bankjegyet bűnjelként lefoglalták. Ezután már gyorsan peregtek az események. Okirathamisítás, bűnszövetkezetben elkövetett sikkasztás címén letartóztatták a telep vezetőjét, ifj. Salgai Ferencet, a telep dolgozóját, Körösi Ilona pénztárost, s eljárás indult az orgazda kisiparos ellen is. Több mint harmincezer forintot sikkasztottak, s a pénzt szétosztották egymás között. Mielőtt kérdeznék valamit a volt telepvezetőtől, el- csukló hangon megszólal: — Bűnösnek érzem magam. Nem kérdeztem tőle, a bíróság illetékes erre, de ő magától mondja, s hogy oka van rá, abban nem lehet kételkedni. Hogyan történt? — Esküszöm, nem csaptunk be senkit. Senkit? — Igen. Tudja az úgy volt, hogy nem tudtunk mit csinálni a többlettel. A többlet és a hiány is baj, felelősségre vonnak érte. Ekkor támadt az ötletem, hogy hamisítsuk meg a számlát, s adjuk el a többletet. De miből volt a többlet? — Bizonytalanul néz körül. Kényelmetlennek találja a kérdést. — Nekem az az érzésem, hogy mindig több volt a vagonban. Megkérdezheti a vásárlókat, senkit nem csaptunk be. Talán a vásárlókat nem. De a fát azt valahonnan kapták. Devizáért vásároltuk külföldről. Nem adták az égiek. Ha többet küldtek, azt vissza lehetett volna igazolni. Erről azonban megfeledkeztek Nagyon kényelmetlenül érzem magam. Rózsa Jánosnak aszszony lánya és egy 17 éves fia van. Komoly embernek ismerték. A családban tekintély volt, nem is merték volna róla hinni. Sír. A pénztáros, Körösi Ilona 1958 óta dolgozik vele. Most harmincéves. Huszonegy éves múlt, amikor a telepre került, s két év múlva bevonta az üzelmeibe. Apja lehetne, s egy ilyen fiatalt nem bűnre kellett volna rávenni, inkább úgy kezelni, mint a saját gyerekét. Szigorúan és igazságosan. De a pénz megrészegítette. — Mit szólna, ha most betoppanna a tizenhét éves fia? — Nem is tudnék vele beszélni. .. Körösi Ilona középtermetű, molett. A szavát alig lehet hallani. Ha utcán látom, vagy a volt hivatalában, mindezt nem mertem volna róla gondolni. Hogyan kezdődött? — János bácsi azt mondta, nem lesz semmi baj, amikor ideadta az első pénzt. Többletünk volt, és azt nem tudtuk másként kiegyenlíteni. — Nem sejtette, hogy ez bűn? — János bácsi mindig megnyugtatott. Sokszor elhatároztam, hogy nem veszem el a pénzt. Nyugtalan voltam, s nem is mertem elkölteni. De a telepvezető mindig meggyőzött — Miből volt a többlet? — Azt nem lehetett megállapítani. Decemberben négy köbméter deszka maradt meg. Azt is eladtuk. Amikor ide akarta adni a pénzt, vitatkoztunk. — Tegye el Ilonka. — Nem, én nem teszem el. — Ne féljen, csak a vagonban jöhetett több. Ha erősebb lett volna és szól ott, ahol kell, akkor most nem várja a balassagyarmati börtönben előzetes letartóztatásban a bírósági tárgyalást. Az elsikkasztott pénzből tizenegyezer forintot visszatérítettek. Még húsz hiányzik. De ha a főellenőr annak idején nem figyel föl, akkor még mindig üzérkednek a deszkával, a keresett faanyagokkal. Az üzelmükbe bevontál; a telep egyik dolgozóját, ifj. Salgai Ferencet is. Tudták, hogy évek óta bűnös utakat járnak. A telepvezetőtől kérdeztem még valamit, mielőtt visz- szakísérték volna. — Nem találja különösnek, hogy eljön az újságíró a börtönbe és érdeklődik? — Kérem, megértem. Az igazság... Igen, az igazság ezzel hadilábon álltak, s mert szemet hánytak előtte, most mindenért felelni kell. Gulyás Ernő
