Nógrád, 1966. május (22. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-24 / 121. szám
108<i máin* ‘M kedd NOGRÁD ** IGAZI ga Nem paritásos alapon kívánunk mérleget vonni arról, hogy gyáraink dolgozói közül, kiben, milyen hőfokkal buzog a tulajdonosi magatartás, mennyire érzi magáénak üzemét, annak gondjait, mennyire képes azokban feloldódni és megoldásukban tevékenyen közreműködni. Túlzás lenne azt állítani, hogy mindenki olyan, mint Hegyes Ferenc, az Acélárugyár szalagedző üzemének vezetője, akinek szíve, esze a gyáré, hajtja a tettvágy, a közösség szolgálata. Nem mindenki úgy fogja fel a régi, de ma is időszerű „tiéd a gyár” jelszó értelmét, mint Timar József kőműves, aki a Nagybátonyi Szolgáltató Vállalatnál a munkaszervezés hiányosságai ellen emelte fel szavát, vagy az Acélárugyár huzalműjének dolgozói, akik arra kérték a gyár vezetőit, hogy beszéljék meg az Özdi Kohászati Művekkel: az általuk előállított huzal- karikák súlya ne haladja meg a hetven kilogrammot, vagy ugyanitt a hideghengermű munkásai, akik joggal méltatlankodtak, mert az éjszakára beosztott villanyszerelők a hibák kijavítását a másik műszakban dolgozókra hagyták. S hogy mind több ember gondolatában ereszt mélyebb gyökeret a gazdaszemlélet és magatartás, azt legjobban a termelési tanácskozások aktivitása jellemezte, amikor a felszólalók 70—80 százaléka a közösséget érintő kérdésekkel foglalkozott Három jelentős es két kisebb üzemünkben a legutóbbi eszmecserék során 1300-an mondták el, mit nem helyeselnek a termelés irányításában, mit javasolna« és mihez nyújtják segítő kezüket. Az ezüst, a bronz fokozattal, a zászlóval es oklevéllel kitüntetett szocialista brigádok tevékenységében nagyon szép és követésre méltó iskolapéldáit láthatjuk a tulajdonosi magatartásnak. Ez azonban meg mindig kevés. Az új gazdaságirányítási módszer, amikor biztosítja a nagyobb önállóságot, ugyanakkor nagyobb gondot es terhet is ró a gyárak vezetőire. Ezzel viszont csak akikor tudnak jól megbirkózni, ha minden dolgozó tulajdonosnak érzi magát, s minden munkában tudása legjavát adja. Nem úgy, hogy abba is beleszól, ami távol áll tőle, vagy úgy, hogy minden vitából részt kér. Ilyen lehetőséget a termelés bonyolultsága folytán nem lehet megteremteni, nincs Is rá szükség. Ellenben helyes, ha saját munkahelyén mindenki gyakorolja tulajdonosi jogát. Éspedig nemcsak úgy, hogy beleszól az ügyek intézésébe, javaslatot /tesz, hanem a jóért, a haladásért mindig cselekvésre kész. Vannak viszont, akik másképpen képzelik el a tulajdonos szerepét. Űton-útfélen hangoztatják: a dolgozók vezetik a gyárat... Közben fegyelmezetlenkednek, igazolatlanul mulasztanak, megsértik a technológiai fegyelmet, selejtes terméket gyártanak, irtóznak az újtól, egy szóval: kényelmesek és mindig oda húzódnak, ahová a nap süt. Hogy ne így legyen, ezért legtöbbet gyáraink gazdasági, párt- és tömegszervezeti vezetői tehetnek. Ha kifogástalanul, nagy előrelátással tervezik a munkát, ha az ésszerű javaslatokat nyomban, vagy a lehetőségekhez képest gyorsan megvalósítják, ha beszámolnak arról, xdaUént hogy mit, miért nem tudtak megoldani, ha fontos, nagy jelentőségű, a munkások széles rétegét érintő intézkedések előtt — bérezés, átszervezés stb — kikérik a leghozzáértőbbek véleményét, és fel is használják azokat. Fontos ezt hangsúlyozni, mert van olyan vezető, aki mindenkit meghallgat, de senkitói sem fogad el semmit. Az ilyen eljárás egyáltalán nem erősíti, hanem rombolja a tulajdonosi érzést, magatartást, a cselekvő készségét. Az a cél, hogy a dolgozók társadalmi szerepének fontosságát hangsúlyozzuk a mind bonyolultabbá váló termelési folyamatokban. Naív szemléletre vall, káros is. ha valaki a tulajdonosi magatartás kívánalmát leszűkíti az igazgató és a munkások közötti viszonyra. Igaz, ez az alapvető, de rajtuk kívül még sjk más természetű munkát végző ember tevékenykedik gyárainkban. Kihagyni, mellőzni őket nem lehet, mert ők is tulajdonosok, rájuk is érvényesek a munkásoknak és vezetőknek biztosított jogok és kötelezettségek. A könyvelő, az anyaggazdálkodó, a kereskedelmi osztályvezető vagy a segédmunkás éppúgy a gyár egészéhez tartozik, mint bárki más. Sőt, az előbb említettek közül, egyesek kulcsszerepet töltenek be, s ebből adódóan sokat tehetnek a tulajdonosi magatartás erősítéséért. Ha velük ilyen igénnyel nem számolnánk, akarva-akarat- lanul felmentenénk őket felelősségük alól, sőt el Is vennénk a kedvüket, ha nem a végzett munka, hanem a termelésben elfoglalt hely szerint rangsorolnánk. A vezetőknek a tulajdonosi magatartás kialakításában nagyon aktív a szerepük. Ez számukra nemcsak kötelezettséget, hanem helyesen értelmezett és jól felfogott önérdeket is jelent. Vagyis: a gondok megoldásába az eddiginél jobban be kell kapcsolni a különböző rétegeket, érdeklődésüket pedig még inkább fel kell kelteniük a köz- ügyek iránt. Ha az új gazdaságirányítási mechanizmusban gyáraink, üzemeink saját lábukon akarnak megállni, akkor e tekintetben is revízió alá kell venni az eddigi módszereket. Nem fontosságuknak megfelelően, de azért néhányat kiemelnénk, így például a tájékoztatás megbízhatóságát. A feladatok azonnali ismertetésen túl arról is számot kell adni, hogy a gyár milyen irányban, milyen ütemben fejlődik, mit követel tőle a népgazdaság, a külföldi piac Igénye, milyen lehetőségek kínálkoznak a jobb munkára. Mert a távlatok ismerete nélkül egyetlen helyes számítás sem végezhető el a termelésben, tervezésben. A bejelentések viszont legyenek megalapozottak, mert az üres ígéret kiábrándítja, leszereli a dolgozókat. Erősíteni kell azt a társadalmi igényt is, hogy minden szinten — ahol erre szükség van — szélesedjék a demokrácia, növekedjék a bírálókészség, ugyanakkor szilárduljon a tudatos munkafegyelem is. Az új gazdaságirányítási mechanizmus a tulajdonosi szemlélet és magatartás erősödésére kedvező helyzetet teremt. Hogy ebből mennyit tudnak hasznosítani megyénk gyárainak vezetői és dolgozói, az kizárólag rajtuk múlik. A távirat Látják a fát ’ A minap arról panaszkodott a pilinyi Búzakalász Tsz elnöke, hogy egy kisebb mértékű túltermelésért és 950 forint értékű fa engedély nélküli kivágásáért és értékesítéséért bírósági figyelmeztetésben részesült. Az történt, mint elmondta, hogy tavaly az évenként hagyományosan megrendezésre kerülő aratóünnephez, helyesebben az aratóünnep hangulatosabbá tételéhez nem tudtak másképpen anyagi alapot biztosítani, mint fa eladásából. A szó- banforgó kilencszázötven forintból azután italféléket vásároltak, amit az ünnepen résztvevő tsz-tagok jó hangulatban elfogyasztottak. A bírósági döntés abban marasztalta el a szövetkezet egyébként nagyon igyekvő elnökét, hogy nem kért a megyei tanács illetékes osztályától a terven felüli termeléshez engedélyt, amit bizonyára minden további nélkül megkapott volna. Nem az egyedüli termelő- szövetkezet a pilinyi, amelyben gondként jelentkezik a fakitermelések fokozott ellenőrzése és az erdőgazdaságok szakirányításának mind eredményesebb kiterjesztése. Számos tsz oldotta már meg anyagi problémáit azzal, hogy több iparifát és tűzifát értékesített az eredetileg tervezett mennyiségnél és több tsz-vezető megkísérelte már, hogy faeladással segítse át szövetkezetét az anyagi nehézségeken. Különösen ott mutatkozott kézenfekvőnek ez a megoldás, ahol az átlagosnál nagyobb erdőterülettel rendelkeznek. Nem szorul magyarázatra, hogy ezek a vezetők a jövőt bocsátják áruba pillanatnyi érdekekért. Ezért is jóeső érzés volt meghallgatni Szabó Béla erdésztechnikus, a Litkei Erdészet szakirányítási kerületvezető erdésze véleményét, a pilinyi tsz erdőgazdálkodásáról. Szabó Béla elmondta, hogy több község és táz erdeje (köztük a pilinyi Búzakalász Tsz 240 hektáros erdőterülete is!) tartozik körzetéhez és a fakitermelési keretet újabban az erdőgazdaság bontja le szövetkezetekre, s nincs lehetőség az erdő kirablására, mert gondos erdő- művelési elvek érvényesülnek a kivágásra kerülő famennyiség meghatározásában. Ez egynémelyik tsz-t nagyon érzékenyen érintheti. A pilinyi szövetkezet is (s ebben valószínűleg az engedély nélküli túltermelés is közrejátszott!) kisebb tervszámot kapott a szokottnál, s ez érezhetően csökkenti a tsz pénzbevételét. Viszont a pilinyi Isz-ben nemcsak a fa kivágásában, az erdő irtásában serénykednek, hanem sokkal inkább a kivágott fák pótlásában, az erdősítésben, fásításban. Jellemző, hogy csak az idén ‘avasszal több mint tíz hektárom telepítettek erdőt: százezer fekete- és erdei fenyő- c. jmetét ültettek. Általában naponta negyvenen szorgoskodtak az erdősítéseken, s a pilinyi tsz-tagok még Szé- csényfelfaluból is hoztak segítséget. csakhogy el ne maradjanak az ültetésben. A Rakottyás-patak mentén és más vizenyős helyeken pedig, gyorsan növő nyárféléket telepítettek. Eddig több mint öt hektárnyi művelésre alkalmatlan területet telepítettek be nemesnyárral. Azok a tsz-vezetők és tsz- tagok, akik korlátlanul irtanák, és csak jövedelmi forrásnak tekintik az erdőt, tulajdonképpen nem látják a fát az erdőtől. Ezért érdemelnek tévedésükben is elismerést a pilinyi vezetők, akik belátták, hogy hibáztak, s ezt azzal is tanúsítják, hogy szeretnének példát mutatni az új erdők telepítésében. Lakos György 4 ho»gre»gsuHÍg teljesítik éves tervüket a tolmács! Szabadság Tsz-ben Pénteken reggel a következő távirat érkezett a Nógrád megyei Beruházási Iroda címére: „Bejelentjük. hogy a szocialista szerződésben vállalt feladatokat a salgótarjáni regionális vízmű I. számú telepén elvégeztük. ÉM. Közmű- és Mélyépítő Vállalat.” A „vállalt feladat” — az Ipoly-parti vízkivételt mű építésének befejezése május 20-ra. A beruházási iroda vezetője és főmérnöke természetesen azonnal gépkocsira pattant. Részint, hogy a helyszínen gratulálhassanak az építőknek a sikerhez, részint, hogy jelen legyenek az első üzembehe- lyezési kísérleteknél. Meglepetésükre a vizkivételi mű egyáltalán nincs befejezve. Ahhoz még legalább tíz napra elegendő munkára van szükség. Nézik a táviratot, hátha ők tévedtek, s azon nem május, hanem június áll. De nem. Május 20: elvégezve. Végig járják a létesítményt, május 20: nincs elvégezve! Minek higgyenek? A táviratnak, vagy a saját szemüknek? Talán a posta követte el a hibát? Nem erről a vízkivételi műről van sző, hanem másikról? De lehetetlen, hiszen a távirat szövegében benne van: Salgótarjáni Regionális Vízmű. És annak nincs több ilyen berendezése. Csak ez az egy. De akkor mit jelentsen ez a távirat? Hiszen a szocialista szerződésben, amelyet a beruházó és a kivitelező kötött nem azt ígérték, hogy „május 20-ra táviratot küldünk a beruházónak”, hanem... Érthetetlen! Esetleg... ha csak... no, igen: valószínűleg a vízkivételi műhöz a távirat is „be volt tervezve” a Közmű- és Mélyépítő Vállalatnál. Márpedig az tudott dolog, hogy a tervet teljesíteni kell. Arról nem is beszélve, hogy ha nem küldik el, jövőre képesek, és csökkentik a távirat-keretet. S abból a legszörnyűbb bonyodalmak származhatnak, rossz rágondolni! tgy persze mindjárt más! Mit, kérem? Hogy inkább a vizkivételi mű lett volna készen május 20-ra... ? Ugyan! Távirat is, vízmű is, még mi kéne? Az embernek mindenre nem lehet ideje...! Cs. G. A napokban Rétságon gyülekeztek a járás termelőszö- vetkez' ti főagronómusai, főál- latten^észtői és állattenyésztési brigádvezetoi. A tsz-főagronómusok az aprómag termesztésről tanácskoztak. Bevezetőképpen dr. Pósa Lajos, a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem docense tájékoztatta a résztvevőket a pillangós növények helyes telepítési módjairól, a kártevők elleni védekezésekről, a trágyázásról, a betakarítási időpontok megválasztásáról. Az előadást számos hozzászólás követte. A tsz-ek főállattenyésztőinek és az állattenyésztési brigádvezetőknek a sertéstenyésztésről és hizlalásról tartott előadást Süpek Zoltán, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem adjunktusa. Ezt követően a résztvevők megtekintették a tolmácsi Szabadság Tsz sertéstenyésztő és hizlaló telepét, ahol nagy rend és tisztaság fogadta a vendégeket. A tsz főagroriómusa tájékoztatásából kiderült, miért jövedelmező a sertéstenyésztés és hizlalás a tolmácsi Szabadság Tsz-ben. Mint mondotta, az idén 30 anyakocától 350 hízót értékesítenek. A sertések 110—115 kilogrammos súlyra való hizlalása 6.5—7 hónapot vesz igénybe. Általában 4 kilogramm abrak szükséges az egy kilogrammos súlygyarapodás eléréséhez. A sertéstenyésztési és hizia- lási telepen megállapítható volt, hogy évről évre a legszakszerúbb munkát biztosítják mind a tenyészállatoknál, mind a hizlaldában. A tanácskozás befejezése előtt Vass József, a termelő- szövetkezet elnöke felhívást intézett a járás valamennyi termelőszövetkezetéhez és kérte, hogy felhívásukhoz a többi tsz-ek is csatlakozzanak. A felhívásban a tolmácsi tsz- tagok vállalják, hogy a IX. pártkongresszus megtartásának időpontjáig növénytermesztésben és állattenyésztésben teljesítik éves termelési tervüket, s a szerződéses termékek értékesítésének is eleget tesznek. . A tanácskozás Rupányi Károly, a Rétsági Járási Tanács mezőgazdasági osztályvezetőjének zárszavával ért véget. Tisztára mosva, fényesre törölve A csend úgy fogja, öleli körül a falut, mint az erdővel benőtt dombok. Az utcán is csend honol. Mohora utcáinak porát ritkán verik fel a gépkocsik — vasárnap. Néha jönnek ugyan turistákkal megrakott autóbuszok. Mohorán akad látni, szemlélni való. (Mikszáth Kálmán itt esküdött örök hűséget másodszor — a feleségének. Itt született Tolnay Klári stb.) Az idegennek a legkevesebb érdekességet talán a girbe-gurba utcák ígérik. Az udvarokra néha alig látni be á kerítések mellett sűrűn burjánzó bokroktól. Majdnem minden ház előtt még az ablakokon is bekandikálnak. Nem mindenhol. Néha a kerítés is hiányzik az udvar hátulsó részén. Nem tudom, a mezőről nem jár-e be szabadon tyúkokat dézsmálni a róka. Mondják: lehet-e barátság emberek és tárgyak között? Lehet. Ez az egyszerű idős asszony is jó barátja a köcsögöknek. Kicsit hasonlít is hozzájuk, ö is olyan hallgatag, keveset beszél. Jön, óvakodik lefelé, lassú mozdulatokkal a padlásról és hozza magával a három köcsögöt. Pókhálóval, porral borított edények. Az udvaron vizet zúdít rájuk, utána letörli száraz ruhával, úgy adja nekünk. (Czinke Ferenc festőművész gyűjti a köcsögöket. A három edényt örömmel forgatja. Az edények a padlásról a művész salgótarjáni műtermébe kerülnek.) Tisztára mosva, fényesre törölve. m Megszoktuk a falragaszok változatait. A pártház és a művelődési otthon kapuján mivel lepett meg mégis a két plakát? Mintha palóc hímzésű térítőkét akasztottak volna a kapukra. A falragaszokat népi motívumokkal rajzolta alkotója. A motívumokon kívül egyetlen szót olvashatott rajtuk az érdeklődő: Palócföld. 2 Palócföld-estet rendeztek vasárnap Mohorán. Több volt, mint író-olvasó találkozó. A pártházban (Mohora intim kisgalériája) ez alkalommal Pataki József festőművész kamara-kiállítását nyitották meg. A szalagot a község tanácsának elnöke vágta ketté. Az ollót egy palóc párnáról vette kezébe, a párnát egy kislány tartotta. Vigyázban állt. Ezzel az ünnepélyes ceremóniával. azt hiszem, tényleg valami új kezdődött Mohorán. Ezt éreztük a kiállítás megnyitását követő műsort hallgatva, majd az fró- képzőművész-olvasó találkozás résztvevőiként is. Az elnök hangsúlyozta, hogy ezt a rendezvényt népművelési tervük írta elő számukra. Én azt mondom, a vigyázban álló kislány áhí- tatos mozdulatlanságát, vers- mondóik kulturált előadásmódját, az őszinte érdekélő- dés diktálta hozzászólásokat és még sok mindent nem írt elő a népművelési terv. Ezért dicséret illeti a párt- és az állami szervek helyi képviselőit, a pedagógusokat, Je<y Ferencné könyvtárost (szervezőket) — az egész falut. Amely ünnepet rendezett egy népművelési tervben szereplő program-pont. egy Nógrád megyei irodalmi és képzőművészeti antológia kapcsán — magának! Sok ilyen ünnepre volna szükség. 3 Jön, óvakodik lefelé lassú mozdulatokkal a padlásról az asszony és hozza magával a három köcsögöt, hogy nekünk ajándékozza. Fényesen, megtisztítva a portól, a pókháló szálaitól. Természetesen ingyen adja. De ez a három edény mégis kötelez írót, költőt, alkotó- művészt. Kötelez a szolgálatra, az érthető, a szellemi pókhálótól mentes gondolatok közlésére. Amelyeket velük (igen, a néppel) és értük keli megfogalmazni. És magunkért. Mert nerr '"hét másképp, csak Így. Tisztára mosva fényesre törölve. Veneüz Károly Tóth Elemér
