Nógrád, 1966. május (22. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-22 / 120. szám
1966 m^r’s 22 nög r a d 5 Lehetőség és bizonyság Nos, az ördög, amelyre tegnapi cikkemben céloztam, valóban nem bizonyult olyan feketének, mint amilyenre Salgótarjánban festik. Nekem legalábbis nem. Amikor ugyanis a gázkészülék gyár kivitelezésének problémáival felkerestem a ZIM vezérigazgatóságát, az üzemfejlesztési főosztály helyettes vezetője rámcsodálkozott: — Abban, hogy az üzemi csarnok alapozási terveivel a kézben az építők megrendeljék az egész csarnok anyagát, egyedül a ZIM vállalt kockázatot. Mert az Igaz, hogy a KGMTI-t nem fenyegetik jogi konzekvenciák, ha június harmincadikéra mégsem szállítja a csarnok alapozási terveit, s július negyedikéig nem tűzi ki az alapot. Mert őt a törvény előtt végeredményben a szerződésben rögzített határidő kötelezi, az pedig szeptember harminc. A KGMTI-t csak akkor lehet felelősségre vonni, ha ezt a határidőt megsérti. A Beruházási Bank nyilatkozata viszont, amely szerint ebben az esetben visz- szahívja a megelőlegezett hitelösszeget, kizárólag bennünket sújt Hiszen ugyanabban a jegyzőkönyvben, amelyre a kivitelező hivatkozik, van egy másik bekezdés is. Feláll, kisiet az irodából. Néhány perc múlva behozza az aktákat, amelyet a már említett márciusi, felső szintű kooperációs értekezleten köpött megállapodásokról készítettek. — Tessék, ebben a bekezdésben az áll, hogy a tervek utólagos módositása következtében keletkezett töblet- költségeket a ZIM magára vállalja, itt lejjebb pedig: ha a teljes dokumentáció késése miatt a Beruházási Bank visszahívná a megelőlegezett hitelösszeget, a ZIM minden ráfordítást megtérít az építőknek. Útban a KGMTI Krisztina körúti székháza felé, egész idő alatt az bosszantott, hogyan kerülhette el a már sokat idézett jegyzőkönyv imént említett kitétele a figyelmemet, amikor az építőknél jártam. Hiszen a ZIM nyilatkozata <tzt a kockázat-komplek- szust egészen más színben tünteti fel. A tetejébe Salamon Tibor, a KGMTI osztály- vezetője is ezzel fogadott. — Elnézést kérek, kissé talán nyersen hangzik, de az építőknek egyetlen rizikójuk van: dolgozni kell. Mi Salgótarjánban vállaltuk: július negyedikére kitűzzük az sarkokat, és annyi cölöphelyet, hogy a Franki július ötödikén már dolgozhat. A Beruházási Bank vállalta, hogy az alapozási tervek alapján készült szerződést befogadja a csarnok teljes építési költségének összegére. A ZIM vállalja, hogy ha esetleg mégsem sikerül a dolog — a Beruházási Bank véleményem szerint formális kikötésére gondolok —, a kivitelező minden kiadását megtéríti. Mi kell még? — Az építők nem nagyon bíznak a tervezők szóbeli ígéretében, miszerint... — Kérem, amit ígértem, nem a kisfiamnak ígértem. Azonkívül, a nyilatkozatot jegyzőkönyvbe vették, aláírtuk. Ennek talán mégis van valamelyes súlya... — El kell ismerni. A kivitelezők azonban azt is kifogásolják, hogy a dokumentálás rész határideit már most sem tartják be, mi lesz később ...? Az osztályvezető felhúzza a szemöldökét: — Például? — Például a második szakasz terveit május tizenötödike helyett, csak e hét közepén kapták kézhez. Salamon Tibor felemeli a telefonkagylót, s valakitől egy iratot kér. Az iratot behozzák, azon a dátum, április 30. A második szakasz dokumentációit a ZIM üzemfejlesztési főosztályának egyik munkatársa személyesen vette át a KGMTI-ben. — Látja, azért ez engem Is érdekelne, hogy a tervek miért értek olyan sokáig a kivitelezőhöz. Mindenesetre sejtem. Tavaly, november végén, amikor az első szakasz dokumentációi — egy hónappal a határidő előtt — elkészültek, egyenesen Salgótarjánba továbbítottuk a rajzokat. Abban a hitben, hogy ez a helyes. Legyenek a rendeltetési helyükön minél hamarább. Igenám, de néhány nap múlva kaptunk egy mérges levelet a ZIM-vezérigazgatőságtól, hogy a szállításnak ezt a módját nem tekintik hivatalosnak. Mit tehettünk? Leszóltunk Tarjánba. Az ottani gyár Illetékesei összecsomagolták a rajzokat, kocsiba ültek, felhozták a terveket Pestre, bevitték a központba. Ezzel a hivatalnak eleget tettünk. De, mondja, nem lenne okosabb az előbbi módon intézni a dolgokat? A második szakasz terveivel, sejtheti, már nem követtük el ezt a „hibát”. Talán ezért tartott több mint fél hónapig, mire Tarjánba jutottak. — Es most e miatt a kivitelező nem rendelhette meg a harmadik negyedévre az anyagokat. — Ezt ki mondja? — A kivitelező. — Ugyan! Pontosan tudja, mit kell megrendelnie. Hetenként, kéthetenként konzultálunk. Hiszen még a nagy csarnok előregyártott elemeit is akár most megrendelhetnék, annyira tudják, melyik típusból mennyi, s mikorra kell. Kétszer jártunk együtt a harmincegyes vállalat főmérnökénél, aki ráadásul felajánlotta: ha kell, nemcsak az elemeket szállítják az idén, de fel is állítják a csarnok szerkezetét. Ezt persze a Nógrád megyei építők elutasították, de akkor csinálják meg maguk, s a felelősséget ne hárítsák jóelőre másokra... Ismétlem, annak ellenére, hogy az építők elutasították a KGMTI ma is tartja magát a megállapodáshoz: június harmincadikén leutazunk Mis kolera a harmadik szakasz alapozási terveiért, és ötödikén dolgozhat a Franki. Augusztus harmincegyedikén pedig kész lesz a csarnok teljes dokumentációja. Egy hónappal a határidő előtt. Ha mindenki csak ennyivel teljesíti túl a tervét, a csarnoknak az év végére tető alatt kell lennie. * Nem vitás, kivitelező számára nincs kényelmetlenebb akkor megkezdeni a beruházást, amikor a kezében’ csak részlettervek vannak. Félnek az ilyen munkától az építők, s ezt nem is tagadják. Ez vonatkozik a gázkészülék gyár építésére is. Van Is valami igazuk. Abban is igazuk van, hogy követelik: tegyenek egyszer már rendet a minisztériumok a beruházás előkészítésének Augiász- Istállójában. Es éppen ezért nem egészen igazságos a KGMTI képviselőjének minden megjegyzése, amellyel az építők „óvatoskodását” illette. Egy azonban bizonyos: ez a hatalmas vállalkozás nem eshet áldozatul annak, hogy a benne résztvevő szervezetek — így az építők is — a még be sem következett akadályokért máris másokra hárítják a felelősséget. Most csak tízmillió forintra van szerződés, mondta Botka Miklós, főmérnök, de lehet harminc is. Nos, a tervezők azt üzenték, rajtuk nem múlik, de az építők is úgy dolgozzanak, hogy a tízből húsz. vagy akár harminc millió legyen. Csizmadia Géza Pádár József levele nyomában Amire a kétbodonyi tsz-vezetők Ugye tanít Levelet kaptunk a közelmúltban Kisecsetről. írója, Pádár József, a többi között arra figyelmeztet bennünket, jó lenne, ha a lap közölné, miért vonták felelősségre és váltották le a legutóbbi közgyűlésen a kétbodonyi termelőszövetkezet vezetőit? írjunk róla, hogy a vezetők mindenütt okuljanak az esetből. Egyetlen elnök, mezőgazdász, főkönyvelő se felejtse el, a szövetkezet a tagoké! ök jogosultak megválasztani a vezetőket és leváltani, ha azok visszaélnek a tagok bizalmával. ök döntenek a szövetkezeti élet, a közös gazdálkodás minden jelentősebb kérdésében. A kétbodonyi ügy is arra int, nagyon sok gond, baj származik abból, ha ezt az elvet a vezetők nem tartják tiszteletben. Mi történt? Kétbodony, Szente és Kisecset szövetkezetei tavaly egyesültek egy gazdasággá. A szövetkezeti vezetők, a tagok azért határoztak így, mert nagy területen, jelentősebb gépi és emberi erővel, az eddiginél jobban kiaknázhatják a szövetkezetben rejlő lehetőségeket. Elnöknek Gubó Istvánt, a kisecset! termelőszövetkezet vezetőjét választották, aki az egyesülést megelőző szervező munkában különösen nagy érdemeket szerzett A baj ott kezdődött, hogy a hetek, hónapok múlásával a vezetők figyelmen kívül hagyták: a szövetkezet gazdái a tagok. Megfeledkeztek arról, hogy milyen sokat jelent, ha a szövetkezeti vezetők a tagok „szeme előtt” intézik a közösség és saját ügyeiket Szívesebben és nagyobb kedvvel is dolgoznak így az emberek. Az eredmények közösek. Az esetenkénti kudarcokat is közös gondnak tekintik, s nyűgödtabban viselik el. Mert bizony a szövetkezet útja nem volt mentes a kátyúktól, a buktatóktól. Igaz ugyan, hogy a zárszámadó közgyűlésen az elnök 32,10 forintot jelentett be, amikor a munkaegység értékének megállapítására került sor. S ha pusztán a számot nézzük, nem rossz az eredmény. A munkaegység „papír-értékének” azonban volt némi szépséghibája. A szövetkezet önerejéből — a munka szervezetlensége miatt —, ennek csak a felét tudta kifizetni a tagoknak. A hiányzó összeget az állam „pótolta”. Jogosan tették szóvá a tagok azt is, hogy az április 1-ig teljesített munkaegységek mindössze nyolc forintot értek Kétbodonyban, ami viszont csökkenti a beolvasott jövedelem szépségét. Lakkozás ez, nem más. Szépen hangzó szólam A szövetkezeti vezetők valamiféle szépen hangzó szólamnak tekintették a szövetkezeti demokráciát. Elképzeléseikhez, elgondolásaikhoz sokszor makacsul ragaszkodtak. Nem tájékoztatták rendszeresen a tagokat a közösség dolgairól. A zárszámadó közgyűlésen, mellőzve az önkritikát, az időjárást, a kedvezőtlen adottságokat, a hanyag, nemtörődöm tagokat tették felelőssé a kudarcokért Ez nem tetszett a tagságnak. Jogosan tettek észrevételt többen Is a gazdálkodásra, a vezetésre, a munkaszervezésre, amelyen van mit javítani Kétbodonyban. Még ma is szóbeszéd tárgya a termelőszövetkezetben, hogy a vezetők pénzért vásároltak a tsz-nek takarmányt, s közben a termés egy része kint veszett. A gazdaságban lefolytatott vizsgálat fényt derített arra is, hogy a vásárlást igazoló bizonylatok áttekinthetetlenek, gyanakvásra, találgatásokra adnak okot. A gyümölcstermelő gazdaságoknak járó, úgynevezett irányítói munkabért — 9600 forintot — is úgy osztották el egymás között, hogy nem tudott róla a tagság. A közgyűlés tanulsága A közgyűlés egy alkalommal úgy döntött, a vezetőség vásároljon munkaruhát gumicsizmát kedvezményes áron azoknak a tagoknak, akiknek erre szükségük van. Az elnök, a mezőgazdász, a főkönyvelő — erre nem volt közgyűlési határozat — bundát, box-csiz- mát, utcai öltönyt szivacs kabátot vásárolt közületi kedvezményes áron magának Budapesten. S ennek súlyát az sem csökkenti, hogy a vételárat megtérítettéi A rétsági járási pártbizottság, és a járási tanács időben felfigyelt ezekre a visszásságokra. Javasolták, a fegyelmi bizottság vizsgálja meg az ügyet. A vizsgálat eredményét pártvezetőségi ülésen, majd taggyűlésen beszélték meg a kommunisták. Ezután került sor a szövetkezetben a vezetőségi ülésre, és a közgyűlésre. A közgyűlés rendkívül viharos volt. A szövetkezet tagsága elítélte a vezetőket, mert visszaéltek a bizalommal, intézkedtek olyan ügyekben, amely kizárólag a közgyűlés hatáskörébe tartozik, nem becsülték meg az emberek véleményét, önteltekké váltak. Hosszasan zengett, zúgott a terem, még végül megszületett a döntés. Gubó Istvánt leváltották elnöki tisztségéből. Egy esztendeig semmiféle választott tisztséget nem viselhet a szövetkezetben. Diószegi Béla a főagronómus megmaradt helyén. Büntetésül azonban ezer forinttal csökkentették fizetését. Pavlovics Bélát, a főkönyvelőt, a közgyűlés fegyelmi úton elbocsátotta a szövetkezetből. Az ügyet tehát ily módon még április derekán letárták Kétbodonyban. Azonban a hullámok, amelyeket az eset kavart, még mindig nem csitultak el. A tagokat foglalkoztatja a vezetők ügye, s bizony a légkör nem a legnyugodtabb a szövetkezetben. Éppen ezért helyes lenne, ha a pártszervezet kezdeményezésére valamennyi üzemegységben megbeszélnék a tanulságokat, amelyekkel ez a közgyűlés bőven szolgált. Az igaz, hogy nincs a járásban, de a megyében sem olyan szövetkezet, ahol gondok nem jelentkeznének. Ezek azonban sokkal könnyebben megoldódnak, ha a vezetők őszintén, nyíltan beszélnek a tagoknak a közös dolgokról. Kétbodonyban a szövetkezeti vezetők szava nem egyezett a tettekkel. Sokszor „ügyeskedtek'’ azon, hogyan lehet elrejteni, elbújtatni a meglevő ■ gondokat. A volt elnök, a mezőgazdász, a volt főkönyvelő azóta már rádöbbent: a tagok munkája, segítsége, javaslata nélkül nem lehet boldogulni. Az 6 káruk is lett, hogy későn tették! Vincze Istvánné Emberek — tűzben A lejtősaknán csillék gördülnek. A vágat felett egy hete ég a bánya. Egyszer annyira kitört a tűz, hogy elégette az ácsolatot is. Fecskendezték vízzel, visszaszorították, elfojtották vízüveges keverékkel. A levegőtől egy időre sikerült elzárni, de ott bent megbújva tovább dühöng. Üj ácsolat került a régi helyére, és a pályán ismét gurulhatnak a csillék, vihetik a szenet. E — Ki kell üríteni a bányát! — A szombat reggeli jelentéseknél így vélekedtek a tröszt vezetői. Mire alapozták ezt? Arra, hogy a tűz végeredményben a bánya bejáratától 110—120 méterre van, közvetlenül a szállító pálya felett. A munkahelyek sokkal beljebb vannak. Ott fejtik a szenet. Igaz, van egy párhuzamos légvágat, ahol nincs veszély. De mi történik akkor, ha elromlik a szellőztető ventillátor, vagy üzemzavar lesz? A füstgáz befelé húzódik. Veszélyben vannak az emberek. Ezek a gondolatok szülték az ötletet: ki kell üríteni a bányát! 2 Gondterhelt arcok hajolnak a székvölgyi bánya térképe fölé. Laczkó István főmérnök, Cserjési Miklós, a biztonság-technikai csoport vezetője a tröszttől. Itt van Bemard Rezső, a zagyvái bánya igazgatója. Farkas Béla főmérnök, Csincsik István, a pártbizottság titkára, Csirke Pál az akna vezetője és még néhányan. Tanácskoznak. — Ha kiürítjük, akkor tönkremegy a bánya. Olyanok a munkahelyek, hogy csak állandó telepítéssel tarthatók fenn. Ha csak egyetlen napra ott hagyjuk, összemegy az egész — mondja az egyik. — Veszélybe kerülne az erőmű ellátása is: 30—35 vagon szén, a napi termelés veszne el. Valami más megoldást kell találnunk. Nagy a tét, nagy a felelősség. Ismét a zagyva! főmérnök szólal meg. — Délelőtt beépítettünk egy tartalék ventillátort. Ha az egyik elromlik^ ott a másik. A biztonság véleményem szerint teljes — mondja. — Itt — mutat a térképre az aknavezetö — elkészítettünk egy légajtót, ezzel szabályozni tudjuk a levegő útját. ve készül most a térkép felett. — Várjuk meg a mentők parancsnokát, mégis csak ők látják a készülék alatt legjobban a lehetőségeket — javasolja azután valaki. 3 völgyön. Megszokták a bányászok? Hát meg lehet ezt szokni? m — Jó Szerencsét! Ahogy fogadjuk a köszönést, végignézem Nagy Sándort, a bányamentők parancsnokát. Még soha nem láttam ilyen fáradtnak. Arcát egész sötétre mázolta a verejtékből, koromból keveredett festék. Ruhája átitatódott a bűzös széngázzal. Szaga van itt még a levegőnek is. — Mi újság? — Rályukasztottunk... Igen erősen izzik. A tűzfészek mögött kiégett vörös salak. Ott már nem terjedhet. Locsoljuk. A körülhatárolt vágatból már mintegy tíz méter kész... — A hőmérséklet? — Nem tudom. Valaki hozott egy hőmérőt, de az csak 50 fokig mutatott, azután tönkrement.., Folyik a tanácskozás tovább. Valaki ismét felteszi a kérdést. Nem kellene-e mégis kiüríteni a bányát? — Nem, erre egy percre sem gondoltam — válaszol a mentők parancsnoka. — Meg- küzdünk vele. Ha föntről rá- fúrunk, és onnan is kap vizet vagy iszapot, az biztosan segít. Itt is próbáljuk injektálással fojtani, de azért végső soron csak ki kell kaparnunk a tűz fészkét teljesen. 5 A felolvasóban készülődnek a délutánosok. Űjra és újra áttanulmányozzák a riasztási tervet. Ellenőrzik az önmentő készülékeket. A tűz ellen vonulnak fel a bányamentők. Két raj, nyolc ember váltja egymást. A gáz ellen csak a mentőkészülék véd, s az 18 kiló teher a vállukon. A hőség kibírhatatlan, előttük azonban csak egy cél lebeg: győzni a természeti erő felett! Amikor a délelőttösök kijönnek, csak leülnek, szólni sincs kedvük a fáradtságtól. A délutánosok már munkához látnak — folytatják, amíg nem győznek. A tűz ég, alatta szénnel megrakott csilléket vonszol a kötél. Bodó János — Mi lesz, ha leszakad a tűz? — Nem szakad le. — Biztos vagy ebben? — Száz százalékos biztonság nincs. Kétségtelen van kockázat is. De ha állandóan locsoljuk, nem történhet baj. A hirtelen betoppanó idegennek most úgy tűnne, hogy egymást vizsgáztatják a műszakiak. Pedig nem erről van szó, sokkal többről. Veszélyről, felelősségről. A tűz ellenség, orvul támad. Nagyságára csak a gázból és a hőségből lehet következtetni. Egyrészt az ellene való védekezés, másrészt a megsemmisítésére irányuló támadás terűét törzskönyvezett tüze van már ennek az aknának. Volt közöttük olyan, amelyet látszatra legyőztek, és kis idő múlva újra támadott. Egyszer a légaknán a külszínre is kitört. Egy hónappal ezelőtt ugyancsak a lejtősak- nában, jelenlegi fészke mellett kikaparták a tüzet. Akkor a bányát ki kellett üríteni. Két műszak alatt sikerült kifejteniük a tűz fészkét. Az égő törmelék elszállításához 20 csillére volt szükség. Beiszapolták a tűz helyét, de most itt van, újra támad, közvetlen fölötte. — Nem hiszem, hogy itt egyszer is teljesen elmúlik a tűzveszély — magyarázza Csirke Pál, az akna vezetője. Állandó a veszély Szék
